Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-19 / 195. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. augusztus 19., kedd Tényképek a hétről Az elmúlt héten elég sokszor bosszankodtam, sziszegtem a televízió előtt, de szombaton délután volt egy ötvenperces adás, amely jókedvre derített. Nem a Minden lében két kanál sorozat Az én kis otthonom című darabja, amely olyan volt, amilyen, azt nyújtotta, amit tőle várni kell, hanem az utána következő Objektív magazin, a külpolitikai szerkesztőség Tényképek a szocialista világról című műsora, amelyben ugyancsak volt bőven lé és volt benne kettőnél több kanál is, s amelynek nézése közben hol ehetnékem támadt, hol pedig enyhe remegést éreztem a gyomromban, olyat, ami semmiképpen sem az étvágyat jelzi. A szocialista világról pergetett tényképek ugyanis ez alkalommal kizárólag ételekről, étkezési szokásokról, az étkek elkészítéséről szóltak Medveczky László műsorvezetése és egy vendégül hívott szakácsművészeti szakember kommentálása mellett. Éppen kefirből álló nyári uzsonnavacsorámat fogyasztottam, amikor e műsor megkezdődött, s bizony nem ízlett az egyébként kedvelt tejtermék, amikor annyi mindenféle ennivaló sorjázott előttem, sok zsíros, agyonfűszerezett húsfélével. Még szerencse, hogy például a vietnami konyha egyik-másik fogása közben mégis el kellett ismernem, hogy a kefir csak jobb, táplálóbb és elviselhetőbb. Mindezt pedig azért jegyzem fel, mert az adás után örömmel kellett nyugtáznom, a szocialista országokban nincsen semmi újság, nincsen semmi örömmel jelentenivaló, nincsen semmi gond. amikkel máskor ezt az egyébként nagyon színes, érdekes magazin- műsort megtölteni szokták, marad, hát mint legfontosabb tényadat a szocialista országokból, hogy mit és hogyan esznek ott az emberek. Arra gondolni sem mertem, hogy egy külpolitikai műsor a nyári hőségre való tekintettel uborkaszezonos összeállítással kedveskedik a nézőnek. Uborka egyébként sem játszott főszerepet az étkekben, legfeljebb az orosz étkezésnél. * Különösebben nem kényeztetett el e hét műsora. Volt film most is bőven. Jó és vitatható egyaránt. Igen izgalmas fordulatokhoz érkezett az Oppenheimer-sorozat, de az még csak a jövő héten zárul. Volt viszont két érdekes filmipari gyártmány. Egyik angol származású és kétrészes, a másikon egyszerre, hetven perc alatt túlestünk. E kettő érdekessége az volt, hogy mindkettő bűnügyi történetet kínált és mindkettőben érzelmi motívumok is közrejátszottak, sőt főszerephez jutottak, sőt az egyikben olyan érzelgős töltettel is találkoztunk, amely már-már a melodrámához közelítette a történetkét. Az angol Idegenekben rendőrt is gyilkolnak a hidegvérű gazemberek, meg a besúgót is meggyilkolják, kisgyerekeket fognak el túszként, s mindezt két egymástól függetlenül dolgozó nyomozó rivalizálásának hátterében. Egyikük áldozattá lesz, a másikon mindenféle érzések uralkodnak el. A másik, az amerikai A Kaliforniai Kölyök című — amelyben e név nem egy fiatalembert jelöl, hanem egy igen jó motorral felszerelt, régies küllemű autó beceneve — az et- érzékenyülésre hajlamos krimikedv élőkhöz szólt. Hát nem megható, hogy az amerikai kisvárosban sorra halnak meg emberek egy közeli útkanyarban, illetve az azt szegélyező szakadékban, s mindig úgy, hogy a helybeli seriff segíti be a maga kocsijával a szerencsétleneket a szakadékba. Miért? Mert hajdan a felesége és a gyereke is autóbaleset áldozata lett. Ez csak elég ok, nem?! Ám egy így halálba küldött fiatalember bátyja megjelenik a már említett csodaautóval, hogy testvére halála után nyomozzon, amitől a seriff idegeskedni kezd, s még két gyereket beautóztat a szakadékba, sőt a gyanúsan nyomozó testvért is szeretné utánuk küldeni, de az talpraesett, ügyes fickó, kitanulta a seriff módszereit, és úgy manőverez kocsijával, hogy a seriff zuhanjon be a szakadékba, így teljesüljön be szemet szemért alapon a sorsa. Meg kell a szívnek hasadni... Viszont a hét filmműsoráról nem szólhatok anélkül, hogy ne említeném a Kovács András életműsorozatban bemutatóit Októberi vasárnapot, annak a rettenetes emlékű időszaknak, ami 1944. október 15—16-án szakadt az országra, olyan drámai bemutatását, amelyből mindenki láthatta, mennyire kétbalkezesen próbált Horthy már a huszonnegyedik órában cselekedni, mennyire félt még akkor is a kommunistáktól, milyen megalapozatlan, naiv elképzelésekkel taszította végül is az országot a sokesztendős háborús szenvedésnek abba a végső szakaszába, amely még közel fél esztendővel hosszabbította meg a szenvedéseket, feláldozta a fővárost, a Dunántúlt és emberek tíz- és százezreit. Azt "hiszem, a Hideg napok és A ménesgazda mellett ez Kovács harmadik legkiemelkedőbb alkotása. * Miért oly későn? — kérdezhetném költőien. Miért augusztusban köszöntjük a 80 éves Igor Mojszejevet egy egyébként igen jó műsorral, ha a születésnap már januárban volt? S miért vártunk a kánikulára a Körmendi Jánost bemutató beszélgetés közreadásával, ha az még az elmúlt télen készült, s ráadásul ezt mindig emlegetik is benne. Benedek Miklós Hunka és művészet Tizenhárom miskolci, illetve Borsod megyei képzőművész munkái láthatók őzön o kiállításon, amely a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Eszok- magyarországi Területi Szervezete és a Miskolci Galéria közös rendezésében nyílik meg, augusztus 19-én, kedden délután öt arakor • Galériában. A kiállítás címe Munka és művészet és a kiállító tizenhárom művész - Sarczi Pál, Kalló László, Kiss Sunyi István, Móger Agnes, Mazsoroff Miklós, Nagy Gy. Margit, Pataki János, Pető János, Seres János, Szattyi Péter, Tóth Imre, Varga Éva, Zsignár István - mindegyike szerződéses kapcsolatban áll valamelyik borsodi üzemmel, vagy intézménnyel, és e tárlat azt kívánja dokumentálni, alkotó műnk osságukkal miként kapcsolódnak a művészek a mecénáshoz, kapcsolatuk nyomán milyen művek születtek. A szeptember 14-ig nyítvo tortó kiállítást Nagy Zoltán, lapunk főszerkesztője nyitja meg. Balatoni naplemente Nagy Miklós felvétele Ismét egy akció? Országos Könyvbarát Kór Minden pedagógiai módszer, kereskedelmi és társadalmi kezdeményezés, mozgalom jó, megérdemli a figyelmet és a támogatást, ha új híveket szerez a könyvnek. Az igaz ugyan, hogy alapfeltétel a betűk ismerete, a biztonságos olvasástudás, de ez még önmagában nem elég. Az olvasásszociológia félanalfabétáknak nevezi azokat, akik így-úgy ismerik ugyan a betűt, de gyakorlatilag nem olvasnak. Sajnálatosan egyre hő ezeknek a. száma! Nyilván ludas ebben az irodalomoktatás is, amely nemhogy kedvet csinálna, de sok gyereket egyenesen elriasztja a könyvtől. Tengernyi tinta elfolyt már erről a témáról az újra és újra induló vitákban. Fel csupán azért emlegetem, mert a könyvkereskedőkkel beszélgetve úgy tűnik, hogy az az új mozgalom, amelyet a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium, a Magyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülése hirde- .tett-t meg a könyvhéten, egyszerűen nem tud lábra kapni. Minden könyvesboltban megkapható az ismertető prospektus, benne a választható, megrendelhető könyvek listájával. Nos, megyénkben olyan kevesen kapcsolódlak be eddig, hogy a számot le se merem írni..., s nem azért, mert ez rossz kereskedelmi fogás, propaganda lenne. Magát a jelenséget tartom elgondolkodtatónak. Egyszerű lenne a kérdést elintézni azzal, hogy nőttek a könyvtárak, s az emberek ma kevesebbet. költenek könyvre, csakhogy ezt cáfolni látszanak a kereskedelem statisztikái, az egyre növekvő terv- és bevételi számok. A válasz alighanem a már említett olvasásszociológusok tanulmányaiban található, akik évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre lejjebb száll az olvasók (következésképp a könyvvásárlók) igényszintje. A krimik, bestsellerek méregdrágán is elfogynak, míg a klasszikusok (emlékszünk még a botrányra,), sokszor a bezúzás sorsára jutnak. Maga az ünnepi könyvhét forgalma, „sikerlistája” is ezt igazolta. (Mindenki Moldovát akart!) Csupán ízelítőként álljon itt néhány cím, név a Könyvbarát Kör 1987-es kínálatából. A költészetet József Attila, Nagy László, Petőfi, Sinka István, Vörösmarty, Ladányi Mihály neve fémjelzi, tehát sok, kötelező olvasmány is. Rangos a világ- irodalmi válogatás is: Csehov, Merle, Bulwer, Heller, Vladimir Paral. De gondoltak a sorozat összeállítói a praktikumra, az ismeretterjesztésre is. (Játékok Basic- nyelven; Szobanövényeink, Kis magyar nyelvtan. Az öregedés művészete, A házas- élet ABC-je.) Történelmi munkák olvashatók Szegfű Gyula, Száraz György, Ipolyi Arnold, Kósa. Csaba tollából. Minden 500 Ft fölötti vásárló jutalomkönyvként megkapja a Himnusz és a Szózat díszes kiadását. Miközben e sorokat írom, újragondolom az ellenérveket is. Ezeket a könyveket 1987-re ígérik a kiadók. Nos. a gyakorlott könyvvásárló bizony már gyanakvó a kiadói ígéretekkel szemben. Okkal, joggal. Az is lehet, hogy a sok mozgalom, akció után már kifáradtak az emberek — mondván, hogy hagyják őket békén. Valóban nem mindig nyúltunk szerencsés kézzel ehhez a dologhoz, sok nagy hangon meghirdetett kampány fulladt kudarcba, sőt vált nevetségessé. Sok volt a „muszáj feladat”, amikor csak tessék- lássék, a statisztika kedvéért mozdultak az emberek. Mondjuk azért, hogy legyen mit írni a brigádnaplóba... Bárhogy is volt ez: a Könyvbarát Kör szép gondolat, jó lehetőség. Érdemes élni vele. h. s MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — a.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Dallal üzen Ázsia. — 10.05: Két keréken Magyarországon. A zselic- ségi dombokon. — 10.35: Éneklő ifjúság. — 10.54: Rimszkij-Kor- szakov: Seherezádé. Szvit. — 11.38: A planétás ember. 1. rész. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Egy kisvárosi „kultúrfárosz”. Riportműsor. — 13.05: Operettfelvételek. — 13.30: Hubay Jenő csárdajeleneteiből. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Arcképek a lengyel irodalomból. — 15.18: Zengjen a muzsika! — 16.05: Igaz mese. — 16.46: Versek gyerekeknek. — 17.00: Tudományos parkok. — 17.30: Beszélni nehéz... — i7.45: A Szabó család. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Mi a titka? Maria Jeritza művészete. — 20.45: Népdalest. — 21.30: Szétszakadt folyamatok... Például az erdő! — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népzene Afganisztánból. — 22.43: Csinosságra ügyelő bizottságok. — 22.53: Edwin Fischer zongorázik. — 23.49: A Magyar Rádió rézfúvósötöse Pezel-intradá- kat játszik. — 0.10: Himnusz.— 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Reklám. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvóspolkák. — 12.30: Nóták. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. — 14.49: Ugyanaz többször. Korányi Tamás összeállítása. — 15.05 .‘Berkes János énekel. — 15.20: Könyvről — könyvért. Rejtvény- műsor. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Tini-tonik. — 18.30: Közvetítés az úszó VB-röl, Madridból. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Petró István nótáiból. — 20.11: Slágerfilmek — filmslágerek. — 20.43: A Vatikán titka. XV/7. — 21.05: A Vatikán titka. — 21.24: Barangolás régi hanglemezek között. — 21.57: Zeneközeiben a hallgató. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítótermek programjából. — 9.08: Leonard Bernstein operafelvételeiből. — 9.40: Zenekari muzsika. — 10.48: Lemezbörze helyett. — 11.35: Kamarazene. — 12.03: Berlioz: Faust elkárhozása. Drámai legenda. — 13.05: Világhírlap. — 1-3.20: A drámai legenda folytatása. — 14.22: Magyar zeneszerzők. — 15.09: Slágerek Rómából. — 15.35: Bach-művek. — 16.40: Ivó Zidek operaáriákat énekel. — 17.20: Nagy siker volt! — 18.30: A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.35: A Liszt Ferenc Kamarazenekar Mozart-hang- versenye. — 21.14: Szintetizátormuzsika. — 21.57: Operarés/.le- tek. — 22.25: Egy időben, több stílusban. VI/3. rész. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. — 17.05: Müvészportrék, színháztörténeti érdekességek. Dr. Gyárfás Ágnes előadása. — Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Zakar János. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Közművelődési dolgozók kitüntetése Miskolcon. — Kiváló címet kap a Tempress együttes.) — 18.25—18.30: Lapéá müsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 8.25: Tévétorna. — 8.30: Szünidei matiné. — 9.50: Az élet kalandja. Francia rövidfilm. — 10.40: Korok és bútorok. VI/3—4. — 11.35: Delta. — 12.00: Képújság. — 16.30: Hírek. — 16.35: Három nap tévéműsora. — 16.40: Képmagnósok figyelem! — 17.05: Vikingek. Angol filmsorozat. X/7. — i.7.35: Képújság. — 17.40: A Rallye. Riportfilm a túramotoros világtalálkozóról. — 18.05: Betűreklám. — 18.10: Sorstársak. — 18.30: Agrárvilág. — 18.50: Mini Stúdió ’86. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: István, a király. Magyar film. — 21.35: Betűrcklám. — 21.40: Stúdió ’86. — 22.40: ..Táncra ítélem magamat”. — 23.10: Híradó 3. — 23.20: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.25: Képújság. — 18.30: Körzeti adások. (Budapest, Pécs, Szeged). — 19.35: Lengyel zenés film. — 20.00: A zumpai szeretők. NSZK film. — 21.10: Híradó 2. — 21.30: Reklám. — 21.35: Üszó- és vízilabdavilágbajnokság. Közvetítés Madridból. — 23.00: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.55: Hírek. — 9.00: Csak nőknek. — 9.40: A matematika professzora. Tv-játék. — 11.00: A rendőrség nyomoz. 11.05; Szórakoztató vetélkedő. — 12.05: A vadludak télen. Spanyol természetfilm. — 12.35: Hírek. — 17.20: Hírek. — 17.25: Sportrevü. — 17.55: Kelet-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Tudományos és műszaki magazin. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00; A törvényszéki szakértő halála. Angol tévéfilmsorozat. — 21.45: A meisseni porcelán. Dokumentumfilm. — 22.00: Kamarahangverseny. — 22.50: Hírek. 2. MŰSOR: 16.55í Plastika Nitra—Bohemians CKD Praha bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 18.50; Telesport. — 19.00: Tvtorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Fiatalok TV-klubja. — 21.30; Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00; Ez történt 24 óra alatt. — 22.10; A tenger. Magyar tv-filmsorozat 6. mozi BÉKE: Lövöldözés, szí. japán krimi, 14 év, II. helyár! Kezdés: nlO, fl2 órakor. Támadás a Krull bolygó ellen. mb. szí. amerikai kalandfilm, 14 év! III. helyár! »Kezdés: f3, 15, f7 és f9 órakor. — BÉKE KAMARAMOZI: Manhattan, mb. amerikai film, kezdés: 4 órakor. A tűz háborúja, szí. kanadai szöveg nélküli kalandfilm, kezdés: 6 órakor. — TÁNCSICS: Kémek a lokálban, mb. szí. olasz—francia vígjáték, 16 év! III. helyár! Kezdés: f8 órakor. Az elvarázsolt dollár, szí. magyar film, III. helyár! Kezdés: f4, f6 órakor. — TÁNCSICS KAMARA : A zsaru nem tágít, mb. szí. francia bűnügyi vígjáték, III. helyár! Kezdés: f5 órakor. — Falfúró. szí. magyar. 16 év! Kezdés: f7 órakor. — SZIKRA: Hóbortos népség I. szí. botswa- nai vígjáték, III. helyár! Kezdés ; f5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Szaffi. szí. magyar film, II. helyár! 'Kezdés; 4 órakor. A birodalom visszavág, mb. szí. amerikai tudományos-fantasztikus film, III. helyár! Kezdés: 6, 8 órakor. — FÁKLYA KAMARAMOZI: Halál egyenes adásban, mb. francia film, 14 év! Kezdés: f5 órakor. — PETŐFI: Picdone Egyiptomban, mb. szí. olasz, kalandfilm, III. helyár! Kezdés: f5, és f7 órakor. — TAPOLCA ADY: Popeye, mb. szí. amerikai paródia, II. helyár! Kezdés: f7 és f9 órakor. — TOKAJ DISCOMOZI: Balkán expressz, szí. jugoszláv film, 14 év! Kezdés: f8 órakor. — VASAS PARKMOZI: Támadás a Krull bolygó ellen, mb. szí. amerikai kalandfilm, 14 év! III. helyár! Kezdés: 9 órakor. — AVAS-DÉLI KERTMOZI: A Piszkos tizenkettő, I—II. mb. amerikai film, 14 év! Dupla III. helyár! Kezdés: 9 órakor. — MISKOLC-SZIRMA: Szamurájháború, japán film, 14 év! II. helyár! Kezdés: f6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Nászút feláron, magyar vígjáték. 14 év! Kezdés: 4 órakor. Nincs kettő négy nélkül, mb. színes olasz kalandfilm, III. kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: Egy kicsit én, egy kicsit te, szí. magyar film, 14 év! Kezdés: 5 órakor. Mire megyek az apámmal? Mb. szí. francia vígjáték, 14 év! II. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Indiana Jones és a végzet temploma, szí. amerikai kalandfilm, 14 év! Kiemelt III. helyár! Kezdés: hn4, 6 és n9 órakor. — SÁTORAI, JAÜJHELY. RÉVF- Edith és Marcel I—II. szí. francia film, 14 év! Dupla IT. helyár! Kezdés: 5 órakor. — ÓZD KOSSUTH: Az ártatlanság bizonyítása, mb. szí. angol krimi, 14 év! III. helyár! Kezdés: f6 órakor. — SZERENCS RÁKÓCZI : Börtönviselt úriember, mb. szí. spanyol vígjáték 14 év! II. helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY MÁJUS 1.: Földrengés, szí. amerikai katasztrófafilm. kiemelt III. helyár! 14 év! Kezdés: f6 órakor. — ENCS: A fehér törzsfőnök, mb. szí. amerikai kalandfilm, II. helyár! Kezdés: 6 órakor. Dolgozókat alkalmaznak A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, 1. Sz. Üzemegység miskolci üzeme, Miskolc, Szeles u. 69., azonnali belépéssel felvesz 1 fő érettségivel rendelkező dolgozót, műhely-adminisztrátori munkakörbe, két műszakban (délelőtt és éjszaka). Bér megegyezés szerint. Jelentkezés a műszaki vezetőnél. A Miskolci Vasipari Szövetkezet azonnali belépéssel alkalmaz központi telephelyére hegesztő szakmunkásokat, minősített hegesztőket TÜF és TŰS minősítéssel. Jelentkezni lehet: Miskolc, Partizán u. 7. munkaügyi csoport. A Földgép Általános Mélyépítő Vállalat miskolci főépítésve- zetősége felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: esztergályos, nehézgépszcrelő, hegesztő lakatos, hálózati villanyszerelő, szervizberendezés kezelő, kotrómester, dózerkezelő és DT—75-ös gépkezelő. Jelentkezési hely: Miskolc, Besenyői u. 22. (Zsar- hai telep.) A Társadalombiztosítási Igazgatóság azonnali belépéssel felvesz gyors- és gépírókat. Bérezés az ABMH. 11/1983. (XII. 17.) sz. rend. alapján. Jelentkezés: Miskolc, MSZB tér 3. (munkaügyi főelőadó).