Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-12 / 189. szám
1986. augusztus 12., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Túl a mélyponton címmel csaknem fél éve foglalkoztunk: lapunkban a Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat helyzetével; azzal a kérdéssel, hogy a drasztikusan átrendeződő piac feltételrendszerében hogyan tudnak a vállalatok cselekedni, működni. Most az azóta eltelt időszak munkájának és eredményeinek vizsgálatára, összegezésére ültünk le beszélgetni Kiss Sándorral, a vállalat igazgatójával. — Két követelmény van ma a vállalattal szemben — kezdte a beszélgetést az igazgató —, az egyik a piachoz történő alkalmazkodás kérdése, a másik pedig a vállalat helyzetének, stabilitásának erősítése. Az elsőben a legfontosabb az: hogyan vegyük maximálisan figyelembe a megrendelő érdekeit, ehhez olyan piacpolitikát kellett és kell kialakítani, amiben együttműködünk más vállaltokkal, és esetileg a piacon történő együttes fellépésre is törekednünk kell. Ügy érezzük, valóban túl vagyunk a mélyponton, hiszen javult a piac. jobb a helyzetünk, rendelkezünk elegendő megrendeléssel és a második fél évben sorra kerülő versenytárgyalásokon igyekszünk megszerezni azokat az újabb munkákat, amelyeken a jövő évben dolgozhatunk majd. Gondjaink azért sajnos ima is vannak, hiszen a megszerzett rendelésállomány sem egységes. — Könnyebb-e a helyzet, mint korábban? — A megrendelésállomány helyzetét tekintve könnyebb. Van munkánk. De az építőipar kiszolgáltatottsága miatt nem könnyebb ma sem. Sem a közvélemény, sem az építőiparon kívül állók nincsenek tisztában azzal, valójában mi múlik az építőiparon és .mi független tőlünk. Hiszen mi is vásároljuk az építőanyagokat, a kohászati termékektől a csővezetékeken át a zárakig és sajnos ezek minősége igen gyakran nem megfelelő. A rossz anyagból mi sem tudunk jót csinálni. Jogvitákból pedig nem lesz sem jó anyag, sem pedig jó ház. Ez a minőségingadozás, a különféle vizsgálatok olyan feladótokra kényszerítenek bennünket, amire nem vagyunk felkészülve, és nem is a mi feladatunk lenne. A kiszolgáltatottság másik oldala a hiánygazdálkodás. Amikor a versenytárgyaláson elnyerünk egy munkát, azt követően csak 4—G hónap múlva kapjuk meg a terveket. Mi csak a tervek 'kézbe vétele után foghatunk hozzá az anyagszükséglet beszerzéséhez, ami bizony közismerten ma nem köny- nyű Magyarországon. Nincs kínálati piac. Mi szeretnénk szép és jó munkát kiadni a kezünkből. De ez ma nálunk nem építői, hanem pénzkérdés. Az épületek formáját, díszítettségét a „felöltöztetés" adja meg és igen gyakran éppen erre a „ruhára” nincs pénz. Úgy érezzük, felkészültünk a feladatainkból eredő munkára. A vállalat belső szerkezetének módosításával, különböző intézkedésekkel kialakítottuk azt a vállalkozói önelszámoló rendszert, amiben a munka szerint keresnek az emberek. Ha valaki jól dolgozik, akkor elfogadható keresetet visz haza, ha nem dolgozik jól, akkor annyit visz haza, amennyi a munkája után jár. Ez így igen kemény feltételrendszer, de a szabad vállalkozás keretei között csak így lehet csinálni. Hiszen mi a vállalkozás elnyerésekor tudjuk, hogy ezért és ezért a munkáért mennyi pénz jár. Ismerjük a pénzügyi helyzetet, mekkora az anyagköltség, mekkorák az egyéb költségek, továbbá mennyi a bevételi oldal, és ebből adódik a szétosztható bérköltség is. A tevékenységünk nem lehet veszteséges, hiszen akkor nem tudnánk megélni. Minden vezetőnek és beosztottnak éreznie kell, hogy csak a végzett munkája alapján boldogul, az alapján van joga felvenni a fizetését. — Hogyan sikerült eddig az 1986-os esztendő? 1985-höz viszonyítva 22 százalékkal növekedett az árbevételünk, 12 százalékkal a termelési értékünk és növekedett a vállalati eredmény is. Ezek mind nagyon fontosaik a jövő szempontjából, hogy továbbléphessünk. S ha .kis lépésekkel is, de távolodhassunk attól a bizonyos .mélyponttól. 1987- re eddig mintegy 35 százalékban van meg a munkánk. Bízunk benne, hogy a tervcéljainkat elérjük ebben az évben és akkor a jövőben is célra törő, jól szervezett munkával és racionális gazdálkodással biztosíthatjuk továbbra is az életképes működést, a dolgozóinknak pedig a megélhetéshez szükséges pénzt. Hajdú Gábor Intenzív együttműködés ... Ezt a ma még talán kicsit szokatlannak tűnő megfogalmazást használta Mihail Gorbacsov budapesti látogatása során a KGST-tagorszá- gok közös feladataira utalva. Való igaz, az elmúlt néhány hónapban e két szó jegyében dolgoznak a KGST moszkvai székházában is az oda delegált szakemberek. A szovjet fővárosban járva Vaclav Soukuptól, a tanács titkársága gazdasági információs osztálya vezetőjétől Ilyen szellemű tájékoztatást kaphattunk. Nem arról van szó, hogy a tagországok egyfajta, KGST-n belüli autark (önellátó) gazdaság kialakítására törekszenek, hanem arról, hogy elsősorban a tudományos-műszaki komplex programra alapozva nagymértékben meg kell növelni a nemzetközi élvonalba tartozó technológiák és termékek arányát. KÖZÖS KUTATÁS ÉS GYÁRTÁS Akár úgy is, hogy valóban közös gyártmányok, eszközök jöjjenek létre, melyeknél a megalapozó tudományos kutatás éppen úgy közösen folyik, mint később a termelés előkészítése, megszervezése, az áru előállítása, s még az értékesítése, szervizelése is. Lényeges a különbség a jelenlegi és a tervezett gyakorlat között. Napjainkra még az jellemző, hogy az országon belüli hazai kutatási eredményekből, rész- vagy egész gyártmányokból áll össze a produktum, amit aztán a KGST- országok igényükhöz mérten megvesznek, használnak. A későbbiekben értelemszerűen valamennyi munkafázisnak közös gazdája lesz a KGST. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy valamennyi termék így készül majd. De ilyenek is lesznek. Mindez sok más kérdés megválaszolására, eldöntésére is készteti a tagországokat. Hogy rögvest a legnehezebbet, említsük: a szellemi termékek áruként való kezelését, elszámolását. Vaclav Soukup szerint hamarosan felső szintű döntés születik majd arról, hogy értékarányosan ismerjék el a partnerek gyártmányokban, technológiákban megtestesülő szellemi munkahányadot. KORSZERŰBB PÉNZÜGYI RENDSZER A KGST-titkárságon abban találnak fantáziát, hogy minden ország növelje az igazán jó minőségű, világ- színvonalú termékeinek arányát, mennyiségét. Ekkor ugyanis más feltételrendszerben tudják egyeztetni mind a kontingenseken belüli, mind az azokon felüli értékesítést és elszámolást. Ugyanez az alapgondolat a pénzügyi rendszer mind időszerűbbé váló továbbfejlesztésében is. Mint hallhattuk moszkvai vendéglátónktól, a transzferábilis rubel szerepe az elmúlt évtizedekben minden esetben jól szolgálta az elszámolást, sőt, védelmet jelentett a nemzetközi pénzügyi ingadozások megannyi hatása ellen. De a jövőre nézve arra kell törekedni, hogy mind a KGST-orszá- gok nemzeti valutái, mind a transzferábilis rubel azáltal értékelődjön fel, hogy a jelenleginél lényegesen több jó minőségű, világszínvonalú termék kerül forgalomba. Ennek jegyében és függvényében várhatók magas szintű tárgyalások, melyeken a pénzügyi rendszer korszerűsítését az ezredfordulóig tartó komplex program szellemében határozzák meg. Az utóbbi egy-két évben mind több hazai vállalat alakított ki tartós, perspektivikus kapcsolatot valamely KGST-országban levő hasonló profilú céggel. Olyannal, amilyennel a harmadik piacon lehetne még közös vagy egymást kiegészítő gyártmánnyal, technológiai egységgel. Ugyanakkor ma még eléggé rugalmatlan, nehezen lebonyolítható ez az együttműködés. VÁLLALATKÖZI KAPCSOLATOK Tavaly a végrehajtó bizottság tanácskozott a vállalatközi közvetlen kapcsolatok egységes feltételrendszerének megteremtéséről. Már folyik a jogi-működési szabályok kidolgozása. Sőt, a közös vállalatok alapításának lehetőségei is napirenden szerepelnek a testületben. Vaclav Soukup szerint nincs messze az idő, amikor a vállalatok közvetlen kapcsolata lesz a legfontosabb húzóerő a KGST- szintű tervezésben, a közös feladatok meghatározásában. Természetesen ahhoz, hogy erősödjék ez a tendencia, az is keli, hogy a kisebb-na- gyobb mértékben eltérő gazdasági mechanizmusokon belül is megtalálják az ilyesfajta kooperáció rugalmasan kezelhető feltételeit. A KGST-titkárságon most tehát igazán nagyüzem van: az intenzív együttműködés bonyolult, s nagyon is újszerű feltételrendszerét kell kidolgozni, működőképessé tenni. Ezt a megújulást megalapozni nem látványos munka. Ám a befektetés hosszú távra szól. Az ezredfordulóig legalább ... G. L. A kövesdi kombájnok aratják ai árpát a szilicei határbon Csupán az időpontokban van eltérés, egyébként olyan ez az egész, akár az őszi és tavaszi madárvonulás! Csoportokba verődve, július elején, északról délre indul el ez a menet, hogy aztán augusztus első harmadában hasonló, de fordított vonulásnak lehessünk tanúi. Akár a darvak, a fecskék, a gólyák, az égi utak vándorai, ugyanúgy vonulnak ilyenkor a föld országútjain a kombjánok, e kenyérmentő masinák; s bár „szárnyalásuk” nem oly kecses, mint a levegőt hasító madárseregé, méltóságos vonulásuk láttán, nemes céljaink előtt országhatár ugyanúgy nem akadály. * Alig két-három hete Szlovákiából érkezett kombájnok, kombájnosok segítették megyénk üzemeiben a gyors, veszteségmentes gabonabetakarítást. Kialakult jó hagyományként így van ez már évek óta. Miként tradíció az is, hogy ez a kombájnköl- csön nem marad viszonzat- lanul. Az előbb említett augusztusi, fordított irányú vonulás voltaképpen ezt a visz- szasegítést példázza. * Boldizsár Gyula, Varga József, Szekeres Gáspár, a Mezőkövesdi Matyó Tsz kom- bájnosai lassan már annyira ismerik ezt a fenséges szépségű szilicei határt, akár a kövesdit, hiszen a két szövetkezet munkakapcsolata régi keletű. — Ismerni már ismerjük elég jól — jegyezte meg egyetértőén mindhármuk nevében Boldizsár Gyula —, ám mégis óriási a különbség. Igaz, itt csak 260 hektár az aratnivaló kalászos, de a rendkívül nehéz terepviszonyok s a gyakran hulló csapadék miatt a munkát illetően felér ezer hektár köves- divel. Itt többszörösen megküszködünk minden egyes hektárral. Bodnár Gyula, a szilicai elnök — aki kikísért bennünket a gazdaság Ardó nevezetű táblájába, ahol a kövesdi fiúk az árpát vágták — egyetértőén bólogatott. — Valóban, a kövesdi síkon könnyebb aratni, s egy nap alatt sokkal többet lehet termelni. Ezt a mi kom- bánosaink is mondják. Nekünk ilyen szép, de sajnos mezőgazdaságilag rendkívül nehéz körülményeket teremtő táj jutott. A kövesdiek dicséretére legyen mondva, e számukra nehéz körülmények között is becsülettel helytállnak, jól dolgoznak, az itt lévő három kombájn és a Hess- ton körbálázó számunkra nagy segítség. A rozsnyói járásban — Szilice is itt fekszik — egyébként sok helyen aratnak, illetve arattak borsodi kombájnok. Erről Ottó Blahus, a rozsnyói járási tanács energetikusa tájékoztatott bennünket. — Üzemeinknek régi jól bevált kapcsolatuk van a magyarokkal, mindenekelőtt a szomszédos borsodiakkal Szinte minden üzemben vannak magyar kombájnok. így Gacsalton Ernődről Hosszúszón Perkupáról és Múcsony- ból, Szepesgörgőn ugyancsak Perkupáról, valamint Monokról, Rostáron Krasznokvaj- dáról, a Jólsvai Állami Gazdaságban Mezőnagymihály- ról, a Rozsnyói Állami Gazdaságban pedig Szalonnáról. Járásunkban összesen 8353 hektár a gabonaterület, idén jó közepes a termésünk, a magyarok segítsége tehát nagyon jól jön ... Nincs ez másképpen a kassai járásban sem! Bidovcén — ahol Marton Kovács főkönyvelő, Mihály Grega párttitkár és Jan Hruska főmérnök régi ismerősként fogadott bennünket — a mezőkövesdiek másik csapata aratott. Bite Szilveszter és társai valamennyien régi, kipróbált harcosok. — Szükség itt lenni a tapasztalatukra — mondta nevetve és büszkén, tört magyarsággal Jan Hruska főmérnök. — Idén volt kétezer hektáron kalászos terület, mi elértük a 4,3 tonnás átlagot, és ez itt számít rekordnak. Este a szálláshelyünkön, a herlányi Hotel Gejzírben a véletlen újabb magyar kom- bájnos csoportokkal hozott össze. A Szerencsi Lenin Tsz-ből többek között Kovács Józseffel, Buczi Sándorral, Novák Jánossal, Ka- nyog Zsolttal, Pásztor Ferenccel, a Gönci Kossuth Tsz stábjából pedig Kiss Andrással, Kiss Józseffel és Nagy Imrével beszélgettünk. Elmondták, hogy a közeli ke- cerovcei szövetkezetben aratnak, s bizony nem gondtalanul. A gyakran hulló csapadék sokszor kényszeríti őket kényszerpihenőre. A „menetrend szerinti” eső — párosulva szélviharral — ott-tartózkodásunk első napjának délutánján sem maradt el, tovább kuszáivá, fektetve a gabonát, tovább nehezítve ezzel kombájnosaink munkáját. Szlovákiai tartózkodásunk két napja során ellátogattunk a lengyel határ közelében fekvő, hatalmas hegyek övezte hniezdnei tsz-be is, amely a lublói járás területén található. Látogatásunkkor itt még nem arattak magyar kombájnok, ám kísérőnk, Sebe Imre, a Matyó Tsz főmérnöke a következő napokban ideérkező mezőkövesdi kombájnok programját, feladatait jött megbeszélni Mikulás Mytnik elnökkel. — Elég lesz, ha két kombájn jön fel, s még jöjjön a Hesston-bálázó is. Ez Mytnik elnök kérése. A két gazdaság kapcsolatáról pedig kérésemre a következőket mondta: — Ah, a kövesdiek! Ügyes gyerekek. A Varga Józsi bácsi meg különösen! Tudja, mi nagyon örülünk ennek a kialakult munkakapcsolatnak. A kövesdi vezetőktől biztosan hallotta, hogy idén ez üdültetési kapcsolattal is kibővült. A mi környezetünk meseszép, a maguk meleg vizei csodálatosak. Mi azt szeretnénk, ha együttműködésünk a jövőben még tovább erősödne, tovább bővülne. Tudja, el tudnék én képzelni vetőmagcserét, növényvédő- szer-cserét... Ugye, hogy lenne értelme? * Még néhány nap. s akár a költöző madarak, az utolsó magyar kombájnok is visszaindulnak dél felé. Ám — mi legalábbis így tapasztaltuk — jó emlékekkel jönnek, s munkájukkal, magatartásukkal jó emlékeket hagynak maguk után. A kapcsolat szálai ezen a nyáron tovább kötődtek. És a folytatás ? Egy-két hét múlva az őszi munkáknál, mert a gépek, az emberek jönnek, mennek, segítenek egymáson, egymásnak. Következésképp az ősz folyamán minden bizonnyal találkozunk szlovák szállítójárművekkel idehaza, magyar talajművelő gépekkel odakint. Az országhatár már régen nem akadály! Hajdú Imre Fotó: Kovács Mátyás Szakmai tapasztalatcsere Bidovcén. Nagy István, a Hesston-bálázó vezetője és Jan Hruska főmérnök megbeszéli a feladatokat.
