Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
1986. augusztus 11., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 sport Olimpiai ötpróba — Kevés indulóra számítok — mondta Tokajban, a Bodrog partján Zombori Ferenc, a megyei tanács vb. testnevelési és sportosztályának előadója. Szavait hallva. Kiss Lajos, a borsodi kajak-kenu szövetség elnöke hozzátette: — Az Olimpiai ötpróba kétesztendős sorozatából már csak három verseny van hátra. Sokan teljesítették a követelményeket és érték el, vagy múlták felül a jutalmazás határát, a 10, illetve a 20 pontot. Ezért a megszokott arcok közül jó néhányan hiányozni fognak ... Azt sem szabad elfelejteni, hogy az országos ifjúsági kajak-kenu bajnokság, valamint a Forma—1- es „cirkusz” is elvonja az érdeklődőket. Kilenc óráig azért így is befutottak 46-an. Természetesen ott volt Tóth Dezső, a 72 esztendős „Podó” bácsi, aki minden alkalmat és lehetőséget kihasznál a testmozgásra. — Megítélésem szerint az ötpróbás versenyek közül a vízi túra a legnehezebb — jegyezte meg. — Utazni kell, aztán hajót szállítani, Dr. Szili József- emlékverseny A jövő héten, augusztus 12-én kedden kezdődik Miskolcon a dr. Szili József sakk-emlékverseny. Az eseményre a KlOSZ-székházban ■kerül sor. Az ünnepélyes megnyitót kedden fél kilenckor tartják, az első partikat 9 órától játsszák. A viadalon 8 FIDE-mester, köztük két felelősséget vállalni, szükséges az úszástudás, a sportorvosi pecsét, a nevezési díj és még egy-két apróság. Én viszont a pénzt nem sajnálom, szerencsére még erővel is bírom, így itt a helyem. Délután megtudtuk: valamennyi nevező a 7, illetve a 4 órás szintidőn belül érkezett a célba. Szeptember 20-án a futás, október 11-én a kerékpározás, november 29-én pedig a téli túra zárja az idei versenysorozatot. Aztán a sorsolás és a díjazás következik. A szerencsések (500 jogosult résztvevőnként 1 fő) eljuthatnak Rómába, a II. atlétikai világbajnokságra. Az illetékesek elmondták, hogy az Olimpiai ötpróbát az 1987/88-as évekre is kiírják, a mostani rendszer életben marad, csupán, kisebb változtatásokat hajlanak végre. Lesz például tavaszi és nyári túra, valamint a gyermeknapon is „csatába” állhatnak majd azok. akik kedvet kapnak az akcióba való' bekapcsolódásra. jugoszláv sakkozó ül majd asztalhoz' s a mezőnyben lesz még 6 mesterjelölt sportoló is. A verseny augusztus 24-,ig tart, akkor rendezik az ünnepélyes eredményhirdetést, s a díjkiosztást. Érdeklődőket szívesen látnak, a találkozók naponta 9 órakor kezdődnek. Kézilabda Rajt az NB ll-ben Sírok—Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi 22-1S (14-!)). Sírok, NB II női. Sok helyzetet hagyott ki a vendégcsapat és ez megbosszulta magát. Ld.: Juhász ((i), Hoffmann (4). Átlagon felüli egyéni teljesítmény nem akadt. Miskolci Spartacus—Nyíregyházi Volán Dózsa 18-16 (.9-6). Miskolc. NB II női. A szövetkezetiek nagy küzdelemben szerezték meg az értékes két pontot. Ld.: Jászka (7), Sobotich, Fajcsák, Csányi, Répási (2—2). Jók: a legjobb dobók. Borsodi Bányász—Balassagyarmati SE 29-23 (11-11). Balassagyarmat, NB II férfi. Az első félidőben nem volt folyamatos a bányászok játéka, a szünet után viszont már gólokban is kifejezésre jutott nagyobb tudásuk és rutinjuk. Ld.: Trézsi (7), Ma- t.usek (6), Barnóczky (5), Lóvéi, Németh (4—4). Jók: Trézsi, Barnóczky. Öttusa VB Ezüstérmes a magyar csapat McEnroe megdolgoztatta Beckert Az: amerikai Stratton Mo- untainben döntőhöz érkezett a nemzetközi férfi tenisztorna. Az első helyért a csehszlovák Ivan Lendl és a nyugatnémet Boris Becker csatázik, tehát, megismétlődik a wimbledoni döntő. Lendl megszakítás nélkül tizedszer győzte le az amerikai Connorst (6:4, 3:6, 6:2). Izgalmasan alakult a másik elődöntő, ahol a 2. helyen kiemelt Becker és a 4.-nek rangsorolt McEnroe ugyancsak háromjátszmás csatát vívott. Az első szettben némi meglepetésre a volt világelső McEnroe 6:3 arányban jobbnak bizonyult, a másodikban viszont már a papírforma igazolódott, ezt Becker nyerte 7:5-re. A harmadik játszma rövidítésben dőlt el, tehát fej-fej melletti csatában. Az izgalmas végküzdelemben 10:8-ra Becker vitte el a pálmát. A végeredmény tehát: Becker (nyugatnémet) — McEnroe (amerikai) 3:6, 7:5, 7:6 (10:8). Kedden, Sajószentpéteren B. Bányász— Tampere Holnap nemzetközi barátságos ökölvívó-találkozóra kerül sor Sajószentpéteren. a Borsodi Bányász csarnokában. A piros-feketék a finn Tampere együttesével mérik össze tudásukat. Kezdés: 17 órakor. Vasárnap befejeződött az öttusa világbajnokság. Mon- tecatini egyik parkjában rendezték meg a futást. Több ezer néző hatalmas üdvrivalgása közepette kezdődött meg a küzdelem a legrangosabb címért, a felnőtt férfiak egyéni és csapat aranyérméért. Különös izgalmat kölcsönzött a viadalnak^ hogy a nagy vetély- társ olasz és magyar csapat tagjai „páronként” indultak. Masala a második, Dobi a harmadik, Massullo a negyedik, Fábián az ötödik, Mi- zsér a 14., míg Toraldo a 15. helyről indult. A magyar hármasnak 34 pontnál, azaz 11.3 mp-nél többet kellett rávernie riválisára az aranyéremért. — Sajnos, ismét a szokott ezüstérem jutott nekünk — értékelt meglehetősen csalódottan dr. Török Ferenc szövetségi kapitány. — Nálunk a gondoktól kísért felkészülés következtében jelentkező erőnléti bajok ismét felszínre jöttek, míg az olaszoknál Massullo és Toraldo önmagát múlta felül. Ezzel el is dőlt az első hely sorsa. Eredmények, férfiak, futás, egyéni: 1. Kadlec (csehszlovák) 12:16.9, 1357 pont, ... 13. Mizsér Attila 12:46.5, 1267, ... 20. Fábián László 13:01.5, 1222, ... 30. Dobi Lajos 13:21.3, 1162. Csapatvilágbajnok: Olaszország (Massullo, Masala, Toraldo) 16 009 pont, 2. Magyarország (Dobi. Fábián, Mizsér) 15 993, 3. Franciaország (Bouzou, Bou- be, Ruer) 15 627. Egyéni világbajnok: Anatolij Sztarosz- tyin (Szovjetunió) 5562. 2. Carlo Massullo (Olaszország) 5463, 3. Daniele Masala (Olaszország) 5439, 4. Dobi Lajos (Magyarország) 5404, ... 7. Fábián László (Magyarország) 5364, ... 10. Mizsér Attila (Magyarország) 5225. A TOTO 32. heti eredménye 1. LEVERKUSEN—SCHALKE 04 4-2 1 2. BAYERN MÜNCHEN—DORTMUND 2-2 X 3. K. FRANKFURT—DÜSSELDORF 5-0 1 4. BOCHUM—FC KÖLN 3-1 1 5. W. BREMEN—NÜRNRKRG 5-3 1 6. BLAU YVE1SS—KAISERSLAUTERN 1-4 2 7. FORTUNA KÖLN—DARMSTADT 0-1 2 8. H. KASSE!c—ESSEN 2-2 X 9. ULM—SOLINGEN 3-1 1 10. S. KICKERS—KARLSRUHE 2-0 1 11. ST. PAULI—SALMROHR 3-1 1 12. OBERHAUSEN—HANNOVER 1-2 2 13. FREIBURG—AACHEN 2-1 1 4-1 : HALMSTAD—GOTEBORG lapzárta után játszották Csak tízen érkeztek célba a Magyar Nagydíjon Ez a felvétel még vasárnap délelőtt, az utolsó edzésen készült Már a kora reggeli órákban megindultak az autókaravánok Mogyoród irányába, s délelőtt hosszú sorokban álltak a személygépkocsik a terelőutakon. A hazánkban első ízben megrendezett Forma—1-es verseny hatalmas tömegeket mozgatott meg. rengetegen érkeztek külföldről is. A versenyt megelőzően nagyszabású légibemuta.lóra került sor. Ennek keretében elsőként négy francia ejtőernyős ugrott. Egyikük magával hozta Jacques Chirac francia miniszterelnök, Párizs polgármestere és a Francia Olimpiai Bizottság elnöke által a Hungaroring- nek adományozott zászlót. Az lxl méteres, fekete-fehér kockás „leintő” zászlót Victor Vasarely tervezte és aláírásával is ellátta. 13 órakor a Hungaroringre látogatott Urbán Lajos közlekedési’ miniszter kíséretében Lózár György, a kormány elnöke, aki egyben a verseny fővédnöke is. Lázár Györgyöt a pálya startvonalán Bernie Ecclestone, a FOCA elnöke, Jean-Marie Balestre, a FISA elnöke, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes fogadta. Bernie Ecclestone a Forma—1-es versenyt jelképező ajándékot, egy kormánykereket nyújtott át Lázár Györgynek. A box-kijáratokat 14 órakor nyitották meg, a versenyzők megkezdték a bemelegítést. Az egyik nagy esélyes, a francia Prost kocsija üzemképtelenné vált, s a pilótának a tartalékgépért kellett vissz,arohannia. A rajt pontos időben, baleset- mentesen zajlott le. Az in1: Hungalu Budapest Nagydij A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség idén másodszor rendezi meg pénzdíjas körversenyét, amelynek anyagi alapját a Mobil Oil Company biztosítja. Az idei versenysorozat első állomása május 31-én San Jósé, az Egyesült Államok volt, ezt követően Pozsonyban, Stockholmban, Drezdában, Oslóban, Helsinkiben, Moszkvában, Londonban és Nizzában rendeztek versenyeket, ezzel zárult le a sorozat első szakasza. A második kör augusztus 8-án, pénteken Londonban kezdődött, s most Budapesten a sor, a Hungalu Budapest Nagydíj, a „többlépcsős” viadal 11. erőpróbája, melyről a televízió 17 óra 50 perctől ad helyszíni közvetítést a Népstadionból. A folytatásról annyit, hogy jövő szerdán Zürich, aztán 15-én Nyugat-Berlin, 17-én Köln, szeptember 5-én pedig Brüsszel a házigazda, ezt követően — 1985 után ismét — Róma a GP-döntő színhelye, szeptember 10-én. szerdán. Mansell, az idei pontversenyben vezető brit autóversenyző beszáll a Williams-Honda kocsijába. dulásnál Mansell próbált kilőni. s márkatársát, a szintén Williams-es Piquet-t sikerült is megelőznie. Az első kör végén Senna, Mansell, Piquet volt a sorrend az élen. Elsőként Berg kényszerült a verseny feladására, füstölgő motorral állt ki az első kör után. A pilóták elmaradtak az edzésidőktől, csak 1:34—1:35 perc körüli köröket teljesítettek az élen állók. Senna vezető pozícióját a 12. körig tudta megtartani, ekkor az egyik kanyarban — többszöri sikertelen kísérlet után — elhúzott mellette honfitársa, az időközben második helyre feljött Piquet. A 16. kör nagy változást hozott. Az addig élbolyban versenyző Prostnak akadtak gondjai, nemcsak kerékcseA DVTK műanyagpályája adott otthont a Borsod megyei nyílt ifjúsági atlétikai bajnokságnak. A Nagy Ferenc-emlékverseny első napi győztesei, férfiak, 100 m: GáLik (KVSE) 11.4. 400 m: Gálik (KVSE) 53.5. 1500 m: Zsigmond (MVSC) 4:15.6. 5000 m: Zabari (KVSE) 15.36.3. 4x100 m: KVSE (Derne, Gálik, Brozman, Zabari) 51.2. Magas: Rácz (PVSK) 185. Távol: Kovács (B.-gvar.mati SE) 622. Súly: Deme (KVSE) 9.11. Gerely: Deme (KVSE) 43.22. Nők, távol: Szabó (KVSE) 468. A második napi győztesek, férfiak: 200: Gálik (KVSE) 22.9. 800 m: Gombkötő (Békéscsabai Előre Spartacus) 1:56.3. 3000 m: Zabari (KVSE) 8:58:3. 400 m gát: Hesz- ler (BVSC) 59.9. Rúd: Spirkó (DVTK) 270. Diszkosz: An- csin (Békéscsaba) 38.6. Hármas: Varga (DVTK) 13.77. Nők, 200 m: Bán (GEAC) 27.6. Súly: Bán (GEAC) 9.96. Gerely: Koczka (Lehel SC) rére, de hosszabb javításra is szorult, így jelentős hátrányba került. Ahogy fogytak a körök, egyre inkább úgy tűnt, hogy az első Magyar Nagydíj győztese a két brazil versenyző közül kerül ki. Piquet és Senna között mindössze 4 másodperc volt a különbség a 30. kör ütún, a harmadik helyen Mansell száguldott, csaknem egy perc hátránnyal. A hatalmas nézősereg — közte 30 ezer NDK-beli szurkoló is — töretlen érdeklődéssel kísérte a remek versenyt. A 36. percben Piquet állt ki kerékcserére, így Senna visz- szaszerezte az elsőséget, s a vezető trió körelőnyre tett szert a többiekkel szemben. Nem kísérte szerencse a McLaren csapat szereplését: előbb Prost, aztán később Rosberg is a verseny feladására kényszerült. Az élen egyre csökkent a különbség. az 55. körben Piquet előzte Sennát, aki visz- szaszerezte a remek pozíciót. de az 57. körtől már ismét Piquet nevével kezdődött az élcsoport. Ekkor már mindössze csak tízen (!) küzdöttek a pontokért, vagyis alaposan megfogyatkozott a mezőny. A mezőnyt 76 kör megtétele után intették le, s a brazil Nelson Piquet idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el. A második helyre is brazil sportoló került, a 26 esztendős Ayrton Senna személyében, a pontversenyben 1986-ban vezető brit Mansell pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nelson Piquet: — Ezzel a győzelemmel elérhető közelségbe került annak a lehetősége, hogy még az idén első legyek az összesített pontversenyben, Ayrton Senna: — Valami probléma volt a gumikkal, igazából nem ment a kocsim, elégedetlen voltam a gyorsulással, Nigel Mansell: — Most már itt az ideje, hogy újból versenyeket nyerjek! A Magyar Nagy díj végeredménye. 1. Nelson Piquet (brazil) Williams-Honda, 2. Ayrton Senna (brazil) Lotus Renault, 3. Nigel Mansell (brit) Williams-Honda, 4. Johansson (svéd) Ferrari, 5. Dumfries (brit) Lotus Renault, 6. Brundle (brit) Tyrrel Renault. összesítésben: l. Mansell 55, 2. Senna 48, 3. Piquet 47. 4. Prost 44, 5. Rosberg 19, 6. Laf- fitc és Arnoux (mindkettő francia) 14—14 ponttal. 47.48. Magas: Kispál (Lehel SC) 160. Az összesített versenyt és a Nagy Ferenc-ván- dorserleget 59 ponttal a KVSE nyerte. Az első versenynapon nyolc számot kellett törölni, egyszerűen azért, mert nem akadt induló ... Hasonló volt a helyzet a második napon is. A szombati kezdés előtt felvonult a megyei szövetség teljes bírói kara, hiszen népes mezőnyökre, izgalmas csatákra volt kilátás. Kiderült: a rendezők alaposan elszémították magukat, mert volt ugyan vagy 40 „játékvezető”. de a sportolók száma a húszat is alig érte el. Megtudtuk, hogy a kétnapos seregszemle hozzávetőlegesen 17 ezer forintba került, s az ablakon kidobott pénzt mindenki sajnálta. Pedig elküldték 120 kiírást, sőt még Kassán is jártak, hogy versenyzőt toborozzanak. (A nyílt bajnoksággal kapcsolatos kudarc elemzésére lapunkban visszatérünk.) Atlétika, Nagy Ferenc-emlékverseny Többen voltak a bírók...