Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-28 / 202. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. augusztus 28., csütörtök Nézőtéri meditáció Véres valóság és röhejes fantázia Nick Nolte, a „jenki totós" a egyik főszereplője Sajátos módon került egy­más mellé a ma kezdődő íilimlhét bemutatóprogramjá- ban egy hároméves ameri­kai film és egy huszonegy esztendőt maga mögött tudó olasz szórakoztató játék. Közülük minden tekintetben az amerikai érdemli a na­gyobb figyelmet, de >ez kí­vánja az együttgondolkodást, az értőbb közönséget is, imíg a másik inkább -időtöltés. * Tűzvonalban a címe a Ro­ger Spottiswoode rendezte ámerdkái filmnek, amely a főszerepéiben olyan sztáro­kat vonultat fel, mint Nick Nolte, Gene Hackman, Joan­na Cassidy, Jean-Louis Trin- tignant és mások. Jóllehet, a £i:lim tiszta vetítési ideje L28 perc, tehát -meghaladja a két órát, egy percig sem érezzük soknak, sehol sem lankadhat el a figyelem, a drálma egyenletesen feszül benne, és a film végén is úgy kell a gondolkodó néző­nek elhagyni a mozit, hogy tovább -töprengjen: véget ér-e vajon valaha a zsoldo­sok egész világot rettegés­ben tartó szerepe, vagy be­válik az egyik filmbeli gaz­ember jóslata: „legközelebb majd Thaiföldön? ...” Már a fentiekből is kitű­nik, hogy zsoldosháborúról van szó dbben a filmben, de a hangsúly Sand-ino fiainak, a nicanaguai népnek a fel­kelésén és győztes forradal­mán, Somoza diktatúrája el­leni harcán van, noiha a film mondandója nem szorítko­zik pusztán erre az országra. Azokról az emberekről szól. akik „semlegesként” vesznek részt a kis-ebb-nagyobb 'he­lyi háborúkban: a nemzet­közi zsoldosokról, akik sok­szor nem is tudják, kinek ■az érdekében harcolnak és gyilkolnak hidegvérrel, az ezeket mozgató nemzetközi ügynökségekről és nem utol­sósorban a frontokat járó újságírókról, fotóriporterek­ről, akiket emlber-i habitusuk állít egyik, vagy -másik ol­dalra. Ilyen fotóriporter Rus­sel Price is, akivel a hetve­nes övékben a csádi háború­ban ismerkedünk meg. Ott ismerjük meg a már idézett zsoldoskatonát is. Később Nicaraguában találkozunk velük 'és -más tudósítókkal, akik között van sokféle gon­dolkodású. S miközben ezek­nek az embereknek sok élet­veszéllyel teli útját látjuk, felrajzolódik a Somoza-dik- tatúra néhány utolsó hónap­ja a maga véres valóságában, Tűzvonalban cimű amerikai film s tanúi lehetünk, ihogy az események hatására miként válnak a semleges tudósítók valahová tartozó és tettre is kész emberekké. Nem -tudnám pontosan -meghatározni ennek a film­nek műfaji hovatartozását. Szinte a dokumentumjátékok pontosságával követi az ese­ményeket. tele van izgalmas­nál izgalmasabb kalandok­kal, d zs u n g e 1 h á bor ú va i és a lakott településeken folyta­tott tömeges emberirtással, forradalmárok harcaival és Somózáék szörnyű tetteivel, emberi jellemek alakulásá­val és mindezek keretében egy szerelmi háromszög ki- .alakulásával, megérdemelt halállal és tragikus véletlen okozta életvesztéssel. Mind­ezekhez nagyszerű színészi játék társul, kitűnő fényké­pezés — John Aloott mun­kája, amely egyes harci je­lenetekben má-r-má-r cso­dás, s az egész filmet átfű­ti az elnyomott népek, a há­borúban szenvedők mellé ál­lás, az elnyomás elítélése. * Szerzetesek géppisztollyal a címe az Adriano Celenta- no rendezésében és fősze­replésével készült olasz víg­játéknak, amely huszonegy esztendővel a -születése után jutott el hozzánk, fekete-fe­hér képekkel, feliratozással. Az eredeti címe Szuperrab­lás Milánóban volt, s ez már el is mond róla valamit. Nem bűnügyi film. noiha egy nagy bankrablással kez­dődik; valóban vígjáték, no­ha kevéssé fergeteges sodrú, mint Celentano későbbi ha­sonló filmje, de nem is un­tató. Sajátos vígjáték, amely­ben úgy hullanak az embe­rek a géppisztolyok lövése nyomán, mint ősszel a le­gyek, de az egészet nem kell komolyan venni. Szer­zetesi ruháiba bújt gonosz­tevők, azok bujkálása, ösz- szetalálkozása -igazi szerzete­seikkel, -a rablók összemara- kodáaa a koncon, meg egy­más lemészárlása eközben, nem egészen új motívumok a hasonló játékokban. Ebben van Celentanónak egy ön­gúnyos rövid énekszáma is, s a film végén egy olyan zárópoén, amit persze nem árulhatok el. de megmagya­rázza, hogy az egészet nem kellett egy pillanatra sem komolyan venni. Jókora ké­séssel jutott hozzánk. Most láthatjuk, de ha nem jött volna, akkor se vesztenénk túl sokat. (benedek) Tanácsi küldöttség utazott Sárospatak testvérvárosába, a törökországi Tekirdagba (Rodostó). A küldöttség ve­zetője Ladányi József, a Bor­sod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács elnöke, tagja Takáts Gyula, Sárospatak tanácselnö­ke és Naár László, a pataki tanács vb osztályvezetője. A küldöttséget Tekirdag kor­mányzója és polgármestere hívta meg. A látogatás célja a két testvérváros kapcsolatának további szélesítése, az együtt­működés bővítési lehetőségei­nek feltárása, hasznosítása. Fiatalok országos találkozója Miskolcon A KISZ Központi Bizott­ság Ifjúmunkás Tanácsa, va­lamint a KISZ Borsod, Vas és Csongrád Megyei Bizott­sága közös szervezésben első alkalommal rendezi meg a szolgáltatásban dolgozó fia­talok országos találkozóját. A háromnapos program színhelye Budapest és a me­gyei székhelyek. A főváros­ból hangulatvonat indul au­gusztus 29-én, s az első na­pon Miskolc fogadja a részt­vevőket. Az ünnepélyes meg­nyitó délután negyed egykor lesz a Tiszai pályaudvar szol­gáltatóházánál. Ezután szak­mai megbeszéléseket, üzem- látogatásokat tartanak. A fia­talokat kilenc helyszín fo­gadja szakiránynak megfele­lően, köztük a Volán, a MÁV, a Szentpéteri kapui kórház, a Pátria és Domus üzletház, az Avas-déli szolgáltatóköz­pont. Délután politikai fóru­mot rendeznek, amelyen részt vesz és felszólal a KISZ KB titkára. Az esti szabadidős rendezvénynek Tapolca ad otthont. A késő éjszakába nyúló miskolci program éj­fél előtt ér véget. A vonat Szombathelyre in­dul tovább, ott augusztus 30- án szekcióülések lesznek, ahol minisztériumi képvise­lőkkel találkoznak a delegá­ció tagjai. Délután színes szórakoztató műsor kínálko­zik: vízi vetélkedők, fodrász- és sminkverseny, divatbemu­tató. A találkozó zárónapja augusztus 31-én, Szegeden lesz. E nagyszabású rendez­vénnyel egy időben Békés­csabán agrárifjúsági fesztivál is zajlik. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat felvételre keres közép­iskolai végzettséggel üzletkötő­ket. Foglalkoztatás kötetlen munkaidőben. Bérezés havi tel­jesítmény szerint, a vállalati kollektív szerződés alapján. Gépkocsival rendelkezők előny­ben. Érdeklődni lehet a bolt- csoport irodánál. Miskolc, Hu­nyadi u. 15. Tel.: 36-937 vagy Százhalombatta 06-26-51-097 vagy 06-26-54-922 telefonszámon. A Borsod Megyei Tejipari Vál­lalat üzemfenntartási területe felvesz az alábbi területre dol­gozókat: kompresszorkezelő, ka­zánkezelő, lakatos, autóvillamos­sági szerelő, villanyszerelő, víz­vezeték-szerelő, hegesztő-laka­tos, műszaki raktáros, műszaki anyaggazdálkodó. Érdeklődni le­het: Hegedűs Antal üzemfenn­tartás-vezetőnél, Miskolc, Erdé­lyi u. 1. sz. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Kazincbarcika Városi Ta­nács V. B. pénzügyi osztály el­lenőrzési csoportja 2 fő költség- vetési revizort keres főelőadói munkakörbe. Pályázati feltétel: közgazdasági egyetem, vagy pénzügyi és számviteli főiskola. Szakirányú középfokú végzett­ség esetén felsőfokú KÁLASZ szükséges. Fizetés a vonatkozó bértétel alapján megegyezés szerint, plusz revizori pótlék. Gépkocsihasználat esetén áta­lányt fizetünk. .Jelentkezés: a pénzügyi osztály vezetőjénél írásban, részletes önéletrajzzal, vagy személyesen. 3700 Kazinc­barcika, Fő tér 4. Tel.: 11-711/38 mellék (körzetszám: 48). A Miskolci Közlekedési válla­lat felvételre keres: gépkocsi­vezetőket, akik a 21. életévüket betöltötték, „D” vagy „C” vizs­gával rendelkeznek, legalább egy­rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Egy nyelvjárásgyűjtő arc­képe. Riport. — 8.30: Bizet: Dzsamile. Opera. — 9.39: Zene iskolásoknak. Zeneiskolások mu­zsikálnak. — 10.05: Két keréken Magyarországon. — 10.35: Labi­rintus. — 10.50; Verbunkosok, nóták. — 11.42: A planétás em­ber. — 12.45: Pozsony. A legif­jabb főváros. Riport. — 13.00: Zenekari muzs-ika. — 13.40: Kapcsoljuk a nyíregyházi stú­diót. — 14.10: A magyar szép­próza századai. — 14.25: Ope­rettdalok. — 15.00: olvasókör. — 15.30: Zenei Tükör. — 16.05: Teli szájjal. Az Ifjúsági Rádió kabaréműsora. — 17.00: Rádió­színház. — 17.44: Filmzene. — 17.55: . Hamarosan halljuk őket. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. — 18.25: Miai könyvajánlatunk. — 19.15: Géza von Cziffra. (<En­terjúismétlés.) — 20.15: Zene­kari muzsika. — 20.50; örökzöld dallamok. — 21.30: Rákmegelő­zés a világkongresszuson. — 22.20': Tíz perc külpolitika. — 22.30: Muzeális nótafelvételek- böl. — 22.47: Százötven éve szü­letett Theofil Gautier. — 23.05: Csembalóművészek. — 0.15: Éj­fél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés1 műsor. — 8.05; Kuruc nóták. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Az NDK Néphadsereg Központi zenekara játszik. — 12.30: ,.Énekeltem én: Bállá Ferencné”. — 12.45: A berzéti parasztzenekar játszik. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Bette Davis énekel. 17.08: A Leningrádi Dixieland együttes felvételeiből. — 17.30: Tanakodó. — 18.30': Slágerlista. — 19.05: Közvetítés az atlétikai EB-ről, Stuttgartból. — 19.15: Operett­kedvelőknek. — 20.03: A Pop­tarisznya dalaiból. — 20.50: Tu­dósítás1 az atlétikai EB^ről. — 21.05: Beszélgetés <a 80 esztendős Borsos Miklóssal. — 21.25: Nép­dalok. — 22.10: Váratlan zenei fordulatok. — 23.20: Bemutatjuk a Joe Henderson trió ..Live at the Village Vanguard” című új dzses&zlemezét. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08; Magyarán szólva. — 9.23: Zengjen, a mu­zsika! — 9.53: Hacsaturján in­dulóiból. — 10.05: Zenekari mu­zsika. — 11.20: Pillanatkép. — 11.25: Hegedűs Endre hangver­senye. — 13.06: Harminc perc alatt a Föld körül. — 13.35: Megtervezett véletlenek. — 13.48: Kodály-művek. — 14.58: Pop­hullám. — 16.00; Kamarazene. — 16.34: Mozart; B-dúr zongora- verseny. K. 450. — 17.00: Bemutatjuk új operalemezünket. — 18.30: A Magyar Rádió ro­mán nyelvű nemzetiségi műso­ra. — 19.05; Rádióhangversenyek- ről. — 19.35: Kirándulás a spa­nyol komoly zenében. — 20.16: Kilátó. — 21.01; Két szimfoni­kus költemény. — 21.33: Tűnő­dés a mesterségről. 5. — 22.36: Napjaink zenéje. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00; Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetett Igazolás­sal rendelkeznek. Kereseti lehe­tőség : 5000—9000 Ft/hó. „D” vizs­gával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézet­nél ingyenes „D”-tanfolyamon való részvételt biztosítunk. A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autó­buszokon és villamosokon díj­mentes utazást biztosítunk. Fel- sőzsolca, Kistokaj, Szirmabese- nyő, Alsózsolca, Mályi, Arnót és Nyékládháza községekből .a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Miskolc, Szondi György u. 1. (101/B autóbusz-végállomás). A Miskolci Bútoripari Szövet­kezet felvételre keres jó kere­seti lehetőséggel, gyakorlott asztalos szakmunkásokat, sze­mélygépkocsi-vezetőt, gépjármű­ügyintézőt és villanyszerelőt. Felveszünk középfokú képzett­séggel, gyakorlattal könyvelőt. Bérezés közös megegyezés alap­ján történik. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Miskolc I., Déryné u. 7. Tel.: 36-318. A Miskolci Postaigazgatóság pályázatot hirdet két fő részére magasépítési, beruházási, illetve épületfenntartási előadói munka­körben. Feltétel: beruházási gya­korlat és felsőfokú szakirányú végzettség. Jelentkezés személye­sen a beruházási és építési osz­tályvezető-helyettesnél (Miskolc, Kazinczy u. 16.). A Szerencsi Cukorgyár ve­gyészmérnököt, vagy vegyész üzemmérnököt keres felvételre. Vegyész és közgazdász, illetve üzemgazdász házaspár előnyben. Vállalati bérlakás van. Felvilá­Egy kocka a Szerzetesek géppisztollyal cimű filmből; jobb olda Ion Adriano Celentano Dolgozókat alkalmaznak képeslap. Szerkesztő: Csonka László. (A tartalomból: Csitári hétköznapok — Túl a hídon — Gyermekvárosi pillanatok — Szó-szólóban. Gyarmati, Béla jegyzete.) — 18.06: Eszak-ma­gyarországi krónika. (Könyvkö­tők országos tanácskozása Eger­ben.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 8.25: Tv-torna. — 8.30: Szünidei matiné. — 10.10: Egészségünkért! — 10.30: Al­fons, a papám. — NDK film. — 11.40: Képújság. — 17.40: Hírek. — 17.45: 9-es stúdió. — A Szov­jet Televízió külpolitikai vita­műsora. — 18.15: Képújság. — 18.20: Tévébörze. — 18.30: Tele­sport. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A halhatatlan ember. — Tévéjá­ték. — 21.25: Betűreklám. — 21.30: Hírháttér. — 22.20: A TV Galériája. — 22.50: Híradó 3. — 23.00: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.25: Képújság. — 17.30: Kerek világ. — 17.45: Tizenkét hónap. Csehszlovák rajzfilm. — 18.00: A nősülés vi­szontagságai. Lengyel filmsoro­zat. — 19.10: Atlétikai Európa- bajnokság. — 21.40: Híradó 2. — 25.00: A nösülés viszontagságai. Lengyel filmsorozat. — 23.05: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 17.20: Hírek. — 17.25: Kerekasztal. — 17.55: Élethalálharc a természetben. Ismeretterjesztő kisfilm. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH-kocsi- val. Magazin. — 19.10: Gazda­sági jegyzetek. — 19.30: Pezs- gős vacsora. Két elbeszélés. — 21.20: Autósok-motorosok ma­gazinja. — 22.00: Az Alekszand- rov együttes műsora. — 22.50: Hírek. 2. MŰSOR: 12.25: Atlétikai Európa-bajnokság. — i9.l0: Es­ti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Atlétikai Európa-bajnok­ság. — 21.30: Időszerű esemé­nyek. — 21.56: Időjárás-jelen­tés. — 22.00; Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Micsoda élet. Spanyol vígjáték. mozi BÉKE: Szerzetesek géppisz­tollyal. Szí. olasz kalandfilm. II. helyár! Kezdés: nio, fl2, f3, f5 órakor. — Zorró. Színes francia—olasz kalandfilm. in. helyár! Kezdés; f7, fg órakor. — BÉKE KAMARA; Guernica. Színes magyar film. 16 év! Kezdés: 4 órakor. — Kék vil­lám. Amerikai film. 16 év! Ki­emelt, III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — KOSSUTH (A Vasas Művelődési Központban): Tüz- vonalban. Mb. színes amerikai politikai krimi. 14 év! II. hely­ár! Kezdés: f6, és fa órakor. — A jégkirálynő. Mb. színes szov­jet mesefilm. Kezdés; f4 óra­kor. — TÁNCSICS: A fehér törzsfőnök. Mb. színes amerikai kalandfilm. II. helyár! Kezdés: f4 órakor. — Titokban Hong­kongban. Mb. színes francia bohózat. II. helyár! Kezdés: fO és Í8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Tű a szénakazalban. Mb. színes angol történelmi ka­landfilm. 16 év! III. helyár! Kezdés; f7 órakor. — Vadálla­tok a fedélzeten. Színes szov­jet vígjáték. Kezdés; f5 órakor. — SZIKRA; Földrengés Tokió­ban. Színes japán katasztrófa­film. III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — Szerelem első vérig. Színes magyar film. 14 év! II. helyár! Kezdés; f5 órakor. — FÁKLYA: Háborúban nőttem fel. Színes japán film. 14 év! Kezdés; 4 órakor. — Aranyos­kám. Mb. színes amerikai film. 14 év! III. helyár Kezdés: 6 és 8 órakor. FÁKLYA KAMARA: Ha már egyszer megesett. Mb. színes csehszlovák. 14 év! Kez­dés : Í5 órakor. — PETŐFI: A smaragd románca. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Ki­emelt III. helyár! Kezdés: f5, Í7 órakor. — TAPOLCA, ADY: Atlantic City. Mb. színes ka­nadai. 14 év! II. helyár! Kez­dés; f7 és f9 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Indiana Jones és a végzet temploma. Színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt III. helyár! Kez­dés; 5 és 7 órakor. — TOKAJ DISCO-MOZI: Edith és Mar­cel. I—II. Színes francia film. 14 év! Kezdés: 7 órakor. — VASAS PARKMOZI: Tűzvonal­ban. Mb. színes amerikai poli­tikai krimi. 14 év! II. helyár! Kezdés: 9 órakor. — AVASI KERTMOZI: Aranyeső Yuccá- ban. Mb. színes olasz kaland­film. Kiemelt III. helyár! Kez­dés : 9 órakor. — MISKOLC-HÁ- MOR: Tudom, hogy tudod, hogy tudom. Mb. olasz film. II. helyár! Kezdés: f6 órakor. — MISKOLC-PERECES: Egy asszony visszanéz. Magyar film. Kezdés; 6 órakor. — KA­ZINCBARCIKA. BÉKE: Kelly hősei. I—II. Mb. színes ame­rikai vígjáték. Dupla III. hely­ár! Kezdés: f6 órakor. — LE- NINVAROS, DERKOVITS: Tá­madás a Krull bolygó ellen. Mb. színes amerikai kaland­film. 14 év! III. helyár! Kez­dés; f6 és f8 órakor. — MEZŐ­KÖVESD, PETŐFI: A Sárkány közbelép. Színes hongkongi ka­landfilm. 14 év! TIT. helyár! Kezdés; 5 és 7 órakor. — SÁ­ROSPATAK, RÁKÓCZI: Elva­rázsolt dollár. Színes magyar. III. helyár! Kezdés: f5 és 7 órakor. — SÁTORALJAÚJ­HELY, BÉKE: Nincs kettő négy nélkül. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, KOSSUTH: Hóbortos népség. II. Színes botswanai vígjáték. III. helyár! Kezdés; 5 és 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Hu­szárkisasszony. Mb. színes szov­jet zenés film. Kezdés: 6 óra­kor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Popeye. Mb. színes amerikai paródia. II. helyár! Kezdés; f6 órakor. — ENCS: Váratlan for­dulat. Színes szovjet. 14 év! Kezdés: 6 órakor. gosítást ad a vállalat technoló­giai és minőségellenőrzési osz­tályvezetője, vagy személyzeti vezetője. Pályázatot, önéletraj­zot az alábbi címre kérjük: Sze­rencsi Cukorgyár 3901 Szerencs, Gyár út 1. Felvételre, keresünk: Felső- zsoica és Vidéke Takarékszövet­kezet felsőzsolcai egységébe közgazdasági érettségivel és leg­alább 10 éves könyvelői gyakor­lattal pénzügyi dolgozót. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés.- Felsőzsolca, Kassai u. 8. Felveszünk lakatosokat, cső­szerelőket, forgácsolókat ki­emelt bérezéssel. Jelentkezés: Integrál Szóig. Szakcsoport, Mis­kolc, Gagarin u. 17. II/4., vagy a 72-806-os telefonon 8 és 16 óra között. LKM—MEDICOR Gyáregysége felvesz víz- és fűtésszerelő, vil­lanyszerelő, marós, esztergályos, lakatos, csiszoló, dukkózó fém­festő, valamint gyors-gépírót és raktárost. Jelentkezés: Miskolc, Győri kapu 24. sz. Üzemgazda­sági osztály. Az ELZETT—CERTA Zárgyár­tó, Présöntő és Szerszámkészítő Vállalat Sajószentpéteri Gyár­egysége felvételre keres nyugdí­jazás miatt, gyors- és gépíró gyakorlattal rendelkező titkár­nőt, középfokú iskolai végzett­séggel. Továbbá felvételre keres gépészmérnöki vagy technikusi végzettséggel, vezető technoló­gust, idöelcmző-normást, szer­számszerkesztőt. Bérezés: a kol­lektív szerződés szerinti hatá­rok között, közös megegyezéssel. Jelentkezés: írásban vagy sze­mélyesen a gyáregység személy­zeti vezetőjénél. Címünk: EL- ZETT—CERTA Vállalat Sajó­szentpéteri Gyáregysége 3770 Sa- jószentpéter, II. akna. A Bm.-i Tanácsi Építőipari Vállalat jó kereseti lehetőséggel alkalmaz: villanyszerelőket, la­katosokat. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila út 57. sz. alatt. B.-A.-Z. Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat alkalmaz: 1 fő számítástechnikai rendszer- szervezőt, 1 fő programozót (programozó matematikusok előnyben). Bérezés a gyakorla­ti időtől függően „megegyezés” szerint. Jelentkezés személyesen a Vágóhíd u. 16. szám alatt Gorda András számítástechnikai osztályvezetőnél. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat felvételt hirdet az aláb­bi munkakörök betöltésére: sza­kács, vendéglátó kisegítő és gyors-gépíró munkakörök betöl­tésére. Jelentkezés helye: Mis­kolci Vendéglátóipari Vállalat, munkaügyi Osztálya, Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. sz. alatt. Fizetés a kollektív szerződés alapján. Felvételre keresünk lehetőleg gyakorlattal rendelkező gyors­gépírót, valamint számlaellenőrt. Jelentkezni lehet: Borsodi Élel­miszer Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztály, Miskolc, III. Győri kapu 149. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz: 1 villanyszerelőt, 1 lakatost és 1 férfi segédmunkást. Jelentke­zés: Diósgyőri Édesipari Gyár, Miskolc, Fürdő u. 4. sz. Munka­ügyi osztály. A B.-A.-Z. Megyei Kéménysep­rő és Tüzeléstechnikai Szolgálta­tó Vállalat, Miskolc, Vologda u. 3., a munkaügyi csoportba fel­vesz gépíró-adminisztrátort. Ugyanitt 1 fő takarítónőt azon­nal alkalmazunk. Jelentkezni le­het a fenti címen, a munkaügyi vezetőnél. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. A Miskolci Likőrgyár felvesz anyagbeszerzésben jártas teher­gépkocsi-vezetőt és középiskolai végzettséggel raktárost. Miskolc. Partizán üt 13. Lakatost és hegesztőt jó kere­seti lehetőséggel felveszünk miskolci munkahelyre. Klapka György u. 17. 8—10 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom