Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. augusztus 20., szerda alom a város szívében A volt István-malom épületeiből már csak mutatóba maradt meg egy-kettő. Képünkön az ország legkorszerűbb malma, s húszezer tonnás silótárolója látható. A miskolci István-malom száznyolc éven át szolgálta kisebb-nagyobb megszakításokkal a sütőipart. 1972. február 8-án leégett... * Egy régi metszet akadt a kezembe, a következő felirattal: a Borsod-Miskolci Gőzmalom Részvénytársaság új malma. A képen a régi Zsolcai kapu házak, sőt a hírhedt sorompó nélkül, mögötte pedig az István-malom, amiről így ír hajdani krónikás kollégánk: „a város világszínvonalú gyárral gazdagodott, amely csak növelni fogja a magyar búza, a magyar liszt jól csengő nevét, szerte ahol kenyeret esznek az emberek.” Kissé dagályosra sikeredett ugyan a mondat, de ami meglepő, akkoriban ez volt az igazság. A magyar búza külön fogalommá vált a gabona- kereskedők között, az acélos gabonaszemekre alapozott malomipar, gépgyártás első helyet vívott ki magának a világ országai között. A kiegyezést megelőző, de talán inkább az azt követő években a monarchia sajátos gazdasági szerkezete miatt az akkori Magyarországon csak az élelmiszeripar, s ezen belül, elsődlegesen a malomipar fejlődhetett. Egymás után alakultak meg a részvény- társaságok, s épültek fel a gőzmalmok, amelyek a mai napig is — megfelelő korszerűsítéssel — az ágazat alapját jelentik. * Története a második világháború végéig szinte eseménytelen. A korszerű géppark, a nagy sikértartalmú bánkúti búza kiváló minőségű lisztet eredményezett, amely bárhol eladható volt. Generációk nőttek itt fel, s adták egymás kezébe a jelképes váltóbotot, a szakmai szeretetet, a féltve őrzött tudást. Jött a II. világháború, közeledett a front, s az arcvonalat rövidítő német csapatok nemcsak haditechnikájukat, hanem a malom gépeit is kimentették a „birodalomba”. A felszabadult, s egyre növekvő megyeszékhely viszont nem maradhatott malom nélkül. A közraktárnak használt épületbe szorgos kutatás után az ország különböző részeiből, kezdtek visszaérkezni a berendezések, s végül 1950. február 28-án ismét búzát őröltek az István-malom gépei, munkásai. * Hogy a malom végül is nem termékeiről lett az egész országban hírhedt, arról egy szikra — leégett motor (?) — tehet, tehetett. 1972. február 8-án, délután három óra. Így ír ezekről a percekről riportjában Oravec János kollégánk: Oláh Ferenc főkoptatós vette először észre, s jelezte a tüzet: — Három óra' után néhány perccel mentem fel lifttel az ötödik emeletre. Ott füst csapta meg az orromat, azért benéztem a malmi részbe. A filter füstölt. A könyökömmel azonnal betörtem a tűzjelző üvegét, megnyomtam a csengőt. Azután rohantam lefelé és mindenki ki az épületből. Az I. emeleten láttam, hogy a hengerpad füstöl. Itt törhetett ki a tűz, csak a filter felkapta a füstöt az ötödik emeletre. Mindenki, ki tudott, menekült, csak az egyik cimboránk maradt a második emeleten. Ö ponyvába ugrott... A mai malomban már alig lehet találni szemtanút, aki emlékezne a tűzre. Ezek egyike a főmolnár Kiss Tibor: — Éppen termelési értekezletünk volt, amikor lélekszakadva, szinte ránk törte az ajtót egy asszonyka. Alig bírta a zihálástól kinyögni, hogy tűz van, tűz van .. . Egyszerre ugrottunk, rohantunk, nem is tudom, hogy fértünk ki az ajtónyíláson. Akkor már ömlött az ablakokból a füst. Valaki kikapcsolta az áramot, s abban a pillanatban, mint egy fáklya felcsapott az égre a láng. Félelmetes látvány volt. Valahol alul kezdődött a tűz, s szinte félóránként ment feljebb és feljebb emeletenként a tetőig. Ezt az üzemet meglehetősen furcsa módon építették meg. Csak négy fala volt, az emeletek padozata, s mennyezete is gerendákból, pallókból készült, ehhez rögzítették a gépeket. És sajnos azokban is sok faalkatrész volt. Mindenki rohant volna menteni... De mivel? A poroltók mintha fújtatok lettek volna, csak növelték a lángnyelveket. Jöttek a tűzoltók, megpróbáltak mindent, de az őrjöngő tűz visszaszorította őket. így csak hallgattuk, hogy egymás után nagy robajjal zuhannak le a gépek az emeletekről. Szívszorító érzés volt. Tudtuk mi megy végképp tönkre. Először az őrlőpadok, majd a sziták, a víztartály .. . A fiatalasszony, aki akkor a vezetőkre rátörte az ajtót Thurzó Árpádné: — Kétségbe voltunk esve. Láttuk, hogy a tűzoltók, katonák teh etet lenek,_ s tudtuk, az épülettel együtt ég el munkánk is. Egy pokoli katlanná olvadt össze, a fából ácsolt malom. Mentünk volna közel, de robbantak a palák, az üvegek, szikrázott, lángolt minden. Ölbe tett kézzel néztük, hogy ég el a malom. Utána több, mint egy héten át álltunk őrséget, ahol a felizzott zsarátnokokat oltottuk, mászkáltunk a szénné égett gerendák között. Kormosán, tehetetlen dühvei mentünk haza. Tudtuk, hogy a pernye, hamu alatt összeégve, olvadva, ott vannak azok a gépek, amik már nem kérnek munkát, így minden percben vártuk, hogy mikor bocsátanak el bennünket. * A tűzoltó parancsnok, Csapó András alezredes akkoriban így nyilatkozott: — A miskolciakon kívül itt voltak a diósgyőri, leninvá- rosi, kazincbarcikai egységek is. Sajnos, csak kívülről tudtuk támadni a tüzet, a 23 vízsugár kevésnek bizonyult, mert egy hihetetlen vízhiány akadályozta az oltást. Kiss Tibor: — Ahogy én észleltem: a tűzoltók, katonák este hat felé, mikor beomlott a tetőszerkezet, s végképp győzött a itűz, a környező épületeket, lisztraktárakat, koptatót akarták menteni, s az sikerült is. A malom pedig a harminc méteres1 lángnyelvek kitörésében leégett. Ráadásul előtte pár héttel akarták felújítani a malmot! Megvettek tucatnyi milliókért új gépeket, de éppen a malom földszintjén tárolták ezeket, így ócskavassá olvadtak ... lllovai István, a vállalat igazgatója: — Vízhiány ide, vagy oda, a malmot nem lehetett volna megmenteni. A faszerkezet, a mikroszkopikus nagyságú lisztszemcsék gyulladása, robbanása minden mentésit lehetetlenné tett. Nincs a világon olyan tűzoltóság, ami legyűrhette volna a lángnyelveket ... * A malom fölött még vízpára tornyosult, amikor a minisztérium, a megye, s a vállalat vezetőinek dönteni- ök kellett. A legfontosabb, hogy a napi 170 tonnát őrlő István-malom hiányzó teljesítményét honnan tudják pótolni, a másik probléma: mi lesz a dolgozókkal. Munkahely nélkül munkát nehéz adni. A főmolnár: — Igyekeztek a megye más malmaiban mindenkinek munkát keresni. Én el tudtam fogadni a szikszói állást, hiszen ott volt a lakásom. Sajnos, sokan más élethivatást Választottak. Annak ellenére, hogy ígérték, a lehető leggyorsabban felépül az új malom. A tűz után egy évvel meg is kezdődött a tervezés. És ekkor kezdődött az az időszak, amelyre nem nagyon szívesen emlékeznek az ágazat vezetői vissza. lllovai István tömören fogalmaz: — Tíz évig építeni egy üzemet, nem valami nagy dicsőség. Ezalatt három malmot felépítettek volna. A rossz nyelvek szerint, minden időszak legkülönösebb építkezése volt ez. Hiszen a második, s harmadik szint építésére még lett volna vállalkozó, de a földszintet, például nem vállalta senki. Persze, ebben a véleményben jócskán akadt túlzás, de tény, hogy a beruházás során hetven (!) különböző tervező, kivitelező, gépgyártó vállalattal ismerkedhettek meg a vállalat vezetői. Különösebben nem lehet csodálkozni azon, hogy maga az építkezés 4 évig tartott, s bizony, ugyancsak olajozni kellett a kerekeket Kiss Tibor főmolnár. Új malommal új gondok, de ő is szívesen emlékszik a régire. ahhoz, hogy 1982-ben megindulhasson a próbatermelés. A főmolnár: — Fél évvel előtte kaptam megbízást, bogy a gyártáshoz keressek megfelelő embereket. Amikor elvállaltam, azt hittem, könnyű dolgom lesz, elég a velem egykorú kollégákat valahol feltalálni, s akkor egy kézfogással megegyezhetünk. Tévedtem! A tíz év, amíg nem volt malmunk, soknak bizonyult. A kisebb őrlőkből sikerült rábeszélnem Kriván Antalt, Csizmár Jánost, Tóm Bélát, hogy jöjjenek vissza, de a többiek elhúzták a szájukat. Megteremtették maguknak a „praxisukat”, a háztáji gazdaságot, avagy az ipari műhelyt, ami tízezreket hozott nekik a konyhára. Hogy tudtam volna elcsalogatni őket én, amikor a fizetésen felül nem ígérhettem, icipici háztáji malmot! A húsz mindent tudó molnárból, már csak hét tért vissza. * Az új malom, története annál érdekesebb. Például, hogy miért nem lett a neve ismét; István? A dolgozók szerint, mert egy enyhén merev vezető kijelentette: a királynak a történelemben van helye, s nem a gatoo- naiparban. Így hát meggyőzött mindenkit, s ez a jól csengő név, a közömbös Miskolci Malommá alakult. És ez igaz? lllovai István: — Amikor dönteni kellett, azt vettük alapul, hogy az országban több István-malom van. Vagyis e keresztnév termékeinkre védjegy nem lehet. A másik ok: nem országalapító királyunkról kapta nevét a malom. Hanem egy malom az ország legkorszerűbb üzeme. * Hm! Tíz évig épült, hogy lehet az korszerű! lllovai István: — Pedig az. A gyártó cég, a mai napig idehozza azokat a külföldi érdeklődőket, akik kíváncsiak a napi 150 tonnát őrlő üzemünkre. Kicsit referenciaüzemmé vált a malmunk, így érthetően büszkék vagyunk arra, hogy algériai, szovjet, avagy kínai látogatók elégedetten távoznak tőlünk. Nemcsak a korszerű gépek, hanem a tűzbiztonsági megoldások azok, amelyek kiváltják az elégedett fej.bólintásokat, avagy újabb kérdésekre késztetik az érdeklődőket. És nem szabad elfelejteni azt, hogy az üzem Miskolc lakosságának lisztigényét, több mint kilencven százalékban egymaga elégíti ki. * De a sütőipar elégedetlen az itt őrölt liszttel. — Ezt honnan veszi? — Kiss Tibor értetlenül nézett vissza: — Ez a malom mindent tud. Az emberek is, hiszen éveken át szerveztünk kétéves iskolákat, hogy a dolgozók ne csak a begyakorlottság, hanem elméleti itudás révén irányítsák a folyamatokat. A liszt minősége nem rajtunk múlik. Voltam segéd, szakmunkás, sőt tanár is. Képeztem magam. De nemcsak nekem, hanem a sütőipar mestereinek is tudomásul kell venni, hogy a mai intenzív búzák, meg sem közelítik a bánkúti fajta értékét. Abból tizenkétféle lisztet lehetett készíteni. Ha egy pékmester kalácshoz kért Három óra után. Az István-malom még csalt füstöt okád, 140 perc múlva lángok bújtak ki az ablakokon, s éjféltájt a tűz nyelvei húszméteres lángokkal koszorúzzák a tetőt. A tűzoltók tehetetlenek voltak ... hajdani cégtárs keresztnevével jelezték a malmot. Mi úgy gondoltuk, az porrá égett, mi újat emeltünk, s ez már a miénk, miskolciaké ... * Az új malmot eredetileg nem ide tervezték. A szabványok zaj-, por-, s egyéb ártalmas hatások eredményeként jobbnak látszott a városon kívülre, a hűtőház környékére telepíteni. Ámde itt épült, ezen a területen a húszezer tonnás siló. Döntött a hatékonyság amely megszabta a tároló-, az őrlőüzem legfontosabb kiszolgálója, tehát a szállítópályák hosszát nem kilométerek, hanem méterek szabják meg. Hosszas huzavona után, meg is kapták az építési engedélyt. A főmolnár visszatér a témára: — Mi úgy gondoltuk, hogy az új malom két év alatt elkészül. De csak húzódott, húzódott az építés kezdése, s ennek köszönhetően eltűnt egy molnárnemzedék. Heten vagyunk régi rókák, akik visszatértek — s akikre rá merek bízni mindent —, az üzemben középkorú munkások szinte nincsenek, a fiatalok pedig legfeljebb öt éve vannak a pályán. Az új terményt, háromféle lisztet tudtunk kínálni neki. Nevetni fog, még a katonai ko- miszkenyér rostos — ma már orvosok által ajánlott anyagát — is háromféle minőségben tudtuk kínálni. Az új búzák viszont? ... A legnagyobb erőfeszítéssel is csak hatféle liszt őrlésére adnak lehetőséget. Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a ma termelt búzafajták négyszer - ötször annyi termést hoznak, mint annak idején a bánkúti. * Épült egy malom a város szívében. 1864-ben részvény- társaságok olcsón vették meg a területet, hiszen a Tiszai pályaudvar, a Miskolc közötti távolság kilométerekkel volt mérhető. Ide épült egy malom. Ma már a város szívében dolgozik sajátos ritmusával. Nem eszik meg kőszén hegyeket, elektromos berendezései, vasbeton födémjei, égésnek ellenálló festése, korszerű gépei valahogy a város lüktető szívét jelentik. Innen kapjuk a lisztet, majd a pékektől a kenyeret. Kármán István Fojtán László Fotók: archív felvételek: Szlivka Péter
