Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
1986. augusztus 2., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 c icsenek Vetőmagüzemben Az aratásra készült el az Emődi Szabadságharcos Termelőszövetkezet korszerűnek mondható vetőmagüzeme. A több millió forintba kerülő létesítményben a dán Konsgkielde tisztítóberendezésen kívül csávázó, automata zsákoló, zsákvarró, s irányitható szállítórendszer került kiépítésre. Az úi üzem a környék szövetkezeteinek jobb vetőmagellátását szolgálja majd. Fotó: Balogh Imre A szoba kicsi és jellegtelen. Vályi-Nagy Béla, a ri- csei Üj Erő Termelőszövetkezet elnöke három lépés után visszafordul, majd három lépés után újra kezdi a kört, a le-fel járká'lá&t. Hirtelen buggyan ki 'belőle a szó: — Magam sem értem, hogy honnan merítjük hitünket. Honnan táplálkozik bátorságunk a meggyőzéshez. Mi ugyanis mint a reggeli imát, naponta elsoroljuk az embereknek: van kiút a látszólagos kiúttalanságból; van még erő az Üj Erőben, s nem kell majdan felszámolni, leépíteni, beolvasztani a szövetkezetünket. Igaz, a csőd szélén állunk. Igaz, öthónapi erőlködés után június elején újra fizetésképtelenek lettünk, de már elmozdultunk a holtpontról. Úgy kell nekünk megtanulni a gazdálkodást, mint a csecsemőnek a járást. Lépésről lépésre. Erőt mi öntünk a szövetkezeti tagokba, mi: a messziről jött idegenek. S arra még gondolni sem merünk, hogy az akarattal szemben áttörhetetlen kordonként hideg és érzéstelen számok állnak. Tudjuk, hogy csodák nincsenek. És mégis! Csák ott bujkál bennünk: hát valóban nincsenek? * Amióta a község kultúrhá- zát tatarozzák, a fiatalok a helyi kisvendéglő kerthelyiségében gyűlnek össze nap mint nap egy jó beszélgetésre, felszabadult nevetésre. Kibeszélik a gondokat, a lányokat, hogy kivel mi történik, s kinek sorsa majd hogyan is lesz? A kerthelyiségben délidőben általában kicsi a forgalom, most mégis három fiatalember hűsöl egy asztal körül. Pásztor László és Deák László szövetkezeti traktorosok. Amikor megtudják, mi járatban vagyok, korábbi csendes révületükből felrez- dülnek. Szinte mindegyikükből egyszerre tör elő a szó, s minden kimondott mondat végén a pont Szilvás László szava: így igaz-a! — Talán az a legnagyobb baj, hogy mi már nem emlékszünk a régi szép időkre. Azokra a visszasírt évekre, amikor a termelőszövetkezetnek jól ment a sora, amikor az éves nyereség után pénzt osztottak, amikor még a háztáji jussot is terményben fizették ki. Azokra a napokra. amikor az öregek terjeszkedő, nagy ricsei szövetkezetét álmodoztak. Beszélik, hajdanán a zemplén- agárdi, nagyrozvágyi emberek is az itteni tsz irodáján kopogtattak, mert itt szerettek volna dolgozni. Most viszont megfordult az irány, s a fiatalok inkább már a szomszédos községek felé kacsingatnak. Még én, Pásztor László is, aki korábban az „innen el” gondolatától is irtóztam, hajlok afelé, hogy átkéredzkedjek Zemplén- agárdra. Úgy hítlik, ott most becsülése van a jó munkának. — Itt nem? — Itt? Tudja mi van itt? Lógás, lazsálás, és potyale- sés. — De hát maguk is munkaidőben eregetik le a sört a torkukon! — Szó se róla! De kérdezem én; tennénk, ha ebből bajunk származna? Egyébként a mai távollétünk igazoltnak tekinthető. — Fényképezkedni voltunk. Miután pedig hamarább végeztünk, még a hazamenetel előtt bekukkantottunk ide. A tsz-be már minek is mennénk? Meg egyébként is, minden bemenetel csak újabb idegesség és gombóc a torokban — mondja Deák László, s Szilvás Laci. Igazukhoz most Pásztor László is csatlakozik: — A reggeli munkaelosztás miatt. Ha azt látná! Hát az aztán kész röhej! Bemegyünk hétre, de kilenc előtt nemigen jutunk ki a telephelyről, mert több lassan a főnök mint a traktoros. Mi pedig ott kóválygunk közöttük. Egyik az előző napi munkát igazolja, a másik elosztja az aznapit, a harmadik ilyen utasítást osztogat, a negyedik olyat. Az idő meg telik, mi pedig még mindig ott lődörgünk. „A föld ráér várni, az nem szalad el”, „a fiatalok a több pénzt előbb szolgálják meg, s csak aztán sóvárogjanak utána!”, szóval a nagy ácsorgás közepette csak hallgatjuk az igét, s legszívesebben otthagynánk az egészet. A sok, otthon elfújt panaszra a szüléink is csak úgy formálják a szót: Fiaink! Legyetek türelemmel! Majd elmúlik ez a világ is. Mi becsületes, dolgos magyar embernek neveltünk benneteket, arra pedig mindig szükség van. Csak tudja az a baj, hogy mi ezt a fene nagy szükséget nem érezzük! — Új az elnök, új a főag- ronómus. A főkönyvélő, a főáilláttenyásztő is most jött ide. — Valóban. A bizalom tán meg is van irántuk. A fő- agronómus egyébként is nagyon a szívünk szerinti. A főállattenyésztő pedig nyolc év után jött újra vissza. Ök mindig azt mondják, ha jól dolgozunk, ha majd jól megműveljük a földet, annak majd meglesz az eredménye. S akkor lesz pénz is. Ez igaz is. De ahhoz, hogy jól dolgoznunk, hogy jól megművelhessük a földet, a munkát is rendesen meg kellene szervezni valakinek. Végre már valakinek . .. Talán el is jön az az idő, de hogy kivárjuk-e? ... * Riese, Új Erő Termelőszövetkezet. A 4780 hektárnyi összes területből 2750 hektár a szántó, 1250 hektár a gyep, a többi erdő. Az átlagos aranykorona-érték 16,1. Az 500 hektár meliorált földet nem kerülheti el az újabb melioráció, mert az elrontott „földépítés” után a táblákban kevés a dréncső, a tereprendezés hiányossága miatt, a belvíz ugyanúgy megreked, mint régen. Az elmúlt év gazdálkodásának mérlege húszmillió forint veszteség, az előző '84 évi harmincmillió, ugyancsak mínuszban. A szövetkezetét egyébként húrom egymást követő évben kellett szanálni, s így az összes hitele 47 millió forint. Igaz, az idei év visszafizetési kötelezettségének egy részét sikerült a vezetésnek átütemeztetnie, de még így is meghaladja az ez évi adósság a három és fél millió forintot. S az éves adósság minden évben folyamatosan nő. A várható legnehezebb időszak a '89—91-ig terjedő évek, amikor a szövetkezetnek 15 millió forintot kell visszafizetnie. Miből? * Beszélik, Vályi-Nagy Béla az Üj Erő elnökhelyettesi cim jelöltjeként indult el Súlyból. Az út Ricséig hosz- szú, s mire befutott véle a kocsi, elnök lett belőle. — Tavaly május 3-án aludtam itt először. A család még sokáig távol volt, s én minden Időmet arra használtam, hogy ismerkedjem az emberekkel, a faluval, a szövetkezettel. Örökségül elhanyagolt gabonatáblákat, rozzant, üres istállóikat, kdvén- hedt, agyonjavított gépeket, hitehagyott embereket és egy ingyen-jó-tanácsot kaptam: szellőztessek ki alaposan az irodában, ha nem akarom érezni a falak között megáporodott alkohol- bűzt. Minden híresztelés ellenére én nem vagyok megrögzött antialkoholista. Vallom, egy pohár sörnek lehet közösségformáló szerepe is, ha az például egy kellemesen eltöltött brigádkiránduláshoz kapcsolódik, de semmi helye nincs a munkában: az irodában vagy éppen a határban. Tudják ezt itt mások is. Mégis! Mire a „piariadót” bevezettük és érvényre juttattuk, legalább annyi ember szemében csappant meg a népszerűségem, mint ahány szemében nőtt. Az elégedetlenek pedig nem ültek tétlenül. Reszelték a nyelvüket, s az egyébként is rossz hangulatban, a bizonytalanságban tovább növelték az elégedetlenséget. Egy szövetkezetben pedig nem lehet csak úgy ripsz-ropsz elküldeni az embereket, s egyébként is hová is mennének? Az anyagi szankcionálás pedig szinte lehetetlen, mert egy veszteséges termelőszövetkezetben nincs jutalom, nincs prémium amiit el lehetne vonni, s az itt dolgozó tagok alapfizetése bizony nagyon alacsony. A legnagyobb gond sajnos az, hogy a legnyomorúságosabb időkben is több bizakodással néztek a jövőbe az emberek, mint most, amikor már kezd megformálódni a holnap Ricséje. A múlt folytonos szanálása felmorzsolta az emberek türelmét és hitét, nehéz újra lelket verni beléjük. Pedig az eltelt egy év szigorúsága nem volt hiábavaló. Ha végigjárjuk a területünket, maga is láthatja majd, hogy ígéretesek a kukoricatábláink, gyom nélküliek a búzásaink. A szénakaálaink azt bizonyítják. hogy a tavalyi évvel ellentétben már tudunk jó! kazlazni is. Megmutatom majd az új szarvasmarha- istállókomplexumot. amit rendkívül egyszerű megoldásokkal. igazán szépen készítettünk el. S ha majd lesz pénzünk, ott termelhet a húsmarha ágazatunk. A rend és a fegyelem érezhető a mel- lékü2temúgak munkáján is. — Az emberek mégis panaszkodnak. rossz a munka- szervezés. — Világos, tudok róla és igazuk van. Nézze, ahhoz, hogy megelégedéssel arassunk. sok munkát kell elvégezni jól. Elő kell készítenünk a talajt, vetnünk kell. maid növényt ápolni stb. Mi pedig a nyereséges gazdálkodásban még csak a „talajelő- készíít.és”-nél tartunk, és sok megoldandó feladat áll előttünk. De ha mindannyian hinnénk abban, hogy jó úton járunk, hogy képesek vagyunk megbirkózni a feladatainkkal. hogy le tudjuk gyűrni a gondjainkat, hogy az adósság béklyója ugyan körbefog bennünket, de van mozgásterünk, szóval: hogy talpon tudunk maradni a legnagyobb forgószélben is, akkor megtörténhet a csoda, s Riese újra a régi fényében ragyoghat. Ezért pedig érdemes nagyon akarni és dolgozni. Nem? Balogh Andrea Korábban, a hetvenes évek elején hozzászoktunk ahhoz, hogy az alacsony világpiaci árak miatt az energiahordozókból nem kellett takarékoskodni. Aztán jött a „hét szűk” esztendő. Az energia- hordozók árának robbanás- szerű növekedése — ami természetesen maga után vonta az alapvető nyersanyagok árának emelkedését is — azt is eredményezte, hogy az importra szoruló országok fizetési mérlege kissé megbillent, egyik-,másik deficitessé is vált. A hazánkhoz hasonló, jelentős energiaimportra kényszerült országok nehézségekkel terhes éveknek néztek élébe, s védekezésül új energiastratégiát dolgoztak ki. Általában a szükségletek növekedésének lassításában, a belföldi források fokozottabb hasznosításában, az energiatermelés és energiafelhasználás területén az új eljárások kutatásában jelölték meg a kibontakozás fő irányát. Nálunk a VI. ötéves tervre energiagazdálkodási programot dolgoztak ki, amely megszabta az állami irányító szervek, a gazdálkodó egységek főbb tennivalóit, s kidolgozták az energiamegtakarító beruházások pénzügyi bonyolításának, támogatásának rendszerét, feltételeit. A kormányprogram szerves része volt az a kutatás-fejlesztési program, amely célul tűzte ki a kőolaj-felhasználás mérséklésével együtt a népgazdaság energiaigényességének csökkentését és a hazai források eddiginél fokozottabb hasznosítását. Az anyagtakarékos technológiai eljárások kidolgozása a legenergiaigényesebb ágazatokban indult meg. így a vaskohászatban kidolgozták a melegen hengerelt termékek energiatakarékos alakítástechnológiáját; a cement- és téglaiparban felkészültek a hazai szenek felhasználásának növelésére, csökkentették a szilikátipari kemencék hőfelhasználását. A mezőgazdasági technológiák energia- takarékos fejlesztése során, a szemes termények hűtvetá- rolása, a nedves kukorica- tárolás kifejlesztése, a meglevő szárítók adapteres üzemeltetése, az állattartó épületek sugárzó fűtésének elterjesztése révén ugyancsak említésre méltó eredmények születtek. Az energiafelhasználás techn i.kai eszközeinek fejlesztése keretében optimális lég- technikai rendszereket és korszerű épülethálózlati berendezéseket, fűtésszabályozókat kísérleteztek ki. Ipar- szerűan gyártottak és exportáltak hőhasznosító kazánokat; széles körben terjesztették el az új, korszerű kondenzvíz automatákat, kialakították a közép- és alacsony hőmérsékletű füstgáz- hőhasznosítókat. Széles körben élterjedtek az új fényforrások, amelyeknek fényhasznosítása 3—5-szöröse a hagyományosokénak. A kutatás-fejlesztési program megvalósításának eredményei a háztartásokban is kézzelfoghatóan jelentkeznek. Több háztartási gép (hűtőszekrények, villanybojr lerek stb.) már elérte a nemzetközi szintet energiafogyasztásban is. Az elmúlt esztendőkben forgalomba került háztartási készülékek mintegy nyolcvan százaléka az újonnan fejlesztett energiatakarékos berendezés. A termelőágazatokban rendkívül látványosan, mintegy 13—14 százalékkal csökkent a fajlagos energia- igény az elmúlt tervidőszakban. Számos új berendezést és eljárást fejlesztettek ki például a mező- és erdőgazdasági hulladékok eltüzelésére. Látványos sikerként tartják számon továbbá azt a megoldást, hogy a növényolajipar ma már kizárólag a napraforgómag héjának eltüzelésével biztosítja energiaigényét. Hazánkban az is egyedülálló, hogy Tatabányán faapríték tüzelésű kazánokat helyeztek üzembe, s ily módon oldották meg egy ezerlakásos városnegyed fűtését. A VII. ötéves tervben természetesen tovább folytatódik a kutatás-fejlesztési tevékenység, amely szorosan kapcsolódik a népgazdaság energiagazdálkodási programjához. A program meghatározott gazdasági feladatok megoldására és a valós piaci kereslet figyelembevételére orientál, a pénzügyi forrásokat ezután is az állami támogatás rendszere és a hozzá kapcsolódó vállalati eszközök jelentik. A kutatás-fejlesztés, mint ■eddig, a jövőben is kiterjed a népgazdaság valamennyi területére. Változatlanul törekednek például a szénelőkészítés, szénnemesítés és a széntüzelés fejlesztésére, a megújuló energiaforrások kihasználtságának növelésére. Ami bennünket, állampolgárokat közvetlenül is érint: az „Energiagazdálkodás műszaki eszközeinek fejlesztése” című alprogramban szerepel a vi- lágításteohnika, a fűtés és hőellátás, energiatakarékos épületek létesítése, háztartási és kommunális villamos és hőtechnikai készülékek további fejlesztése. Ennek azért van nagy súlya, mert ■a lakóépületekben felhasznált energiának hetven százalékát fűtésre, 17 százalékát melegvíz-szolgáltatásra, míg a fennmaradó 13 százalékot világításra, televízió, rádió és különböző háztartási gépek működtetésére használjuk fel. S mint ahogyan a népgazdaság számára sem közömbös, mennyi energiát fogyasztunk, nekünk sem mindegy, hogyan alakul a hónap végi számla végösszege. A VII. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósulásához — ide értendő a villamos- energia- igónyek évi növekedési ütemének húrom százalékra való mérséklése — számottevően hozzájárulnak az újonnan kifejlesztett villamos készülékek, a kapcsoló és szabályozó berendezésék, amelyek egyrészről fajlagosan csökkentik a villamos- energia-szükségletet, másrészről; korlátot szabnak csúcsidőben a teljesítményigényeknek. A kutatás-fejlesztési program keretében megvalósított fejlesztések eredményei már eddig is folyamatosan beépültek a magyar—NDK műszaki-tudományos együttműködés energiaracionalizálási munkaprogramjába. Ugyanakkor jó néhány fejlesztési eredmény közös alkalmazásáról tesz említést a VII. ötéves tervidőszakra szóló magyar—szovjet tudományos együttműködési megállapodás is. Lovas Lajos
