Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-31 / 179. szám

1986. július 31., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Védett parkok gondozása Borsod különböző tájegy­ségein a természeti értékek között számos olyan találha­tó. amely megyei védettsé­get élvez. Ezek között van­nak azok a kastélyparkok is, ahol különleges növényzet, úgynevezett exóták is fellel­hetők. A megyei tanács határoza­tával védelem alá helyezett kastélyparkok és más helyi jelentőségű, tájképi védett­séget; élő növényzet gondo­zására évről évre jelentős összeget fordítanak. Már 1983-ban a mezőgazdasági osztály középtávú progra­mot dolgozott ki ezek „kar­bantartására”, gondozására, amely szervesen kapcsolódik a hosszú távú elképzelések­hez. Ezeknek az elképzelé­seknek alapján végzik a gondozást az idén is, a me­gyei tanács által rendelke­zésre bocsátott pénzből. Támogatásban részesítették többek között a Szóphalom községben lévő. a Kazinczy múzeumot körülvevő park gondozásást, amelyre több mint negyedmillió forintot fordítanak. Ebből az összeg­ből nemcsak a több évszá­zados faállományt gondoz­zák, de rendben tartják az utakat, a Kazinczy-család sírhelyeit, és a virágok ki­ültetését is elvégzik. így te­remtenek szemre is tetszetős környezetet a múzeumot nagy számban felkeresők­nek. A kékedi, egykor Melczer- kastélyt helyreállítják, s ott a megyei tanács oktatási intézményét rendezik be. A kastélyt értékes park övezi. Ennek fenntartásáról, az el­vadult környezet rendbe ho­zásáról is gondoskodnak, megfelelő pénzösszeg jutta­tásával. Jutott a fenntartásra for­dított összegből többek kö­zött a világhírű aggteleki barlangvidékre vezető út mellett fekvő Zádorfalva határában található környe­zeti értékű juharfasor rend­ben tartására, valamint a Ra­gály községben lévő matu­zsálem korú tölgyfa védel­mére is. Gazdag program az encsi repinapon A Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei és Enes váro­si vezetősége augusztus 3-án honvédelmi repülőnapot ren­dez Encsen. A repülőnap föl­di műsorában kiállítást ren­deznek a néphadsereg, a ha­tárőrség, a Munkásőrség, a polgári védelem, és az MHSZ életéből. Lesz model­lező és rádióiránymérő be­mutató és kultúrműsor, amelynek érdekessége, hogy egy csehszlovák fúvószenekar mellett fellép a megyénkben tartózkodó avignoni népi táncegyüttes. A légi műsor­ban transzparensvontatás, ej­tőernyős ugrások, helikopter- bemutató, egyéni kötelék műrepülés, hőlégballon és sárkányrepülés szerepel. A honvédelmi repülőn apón ad­ják át a széles körű társadal­mi összefogással készült en­csi MHSZ-bázist. A repülő­napon sorsolják ki a városi uszoda építésére kibocsátott téglajegyek főnyereményét, egy Trabant személygépko­csit is. „Köszönöm..." „Nem is tudom, hogyan mondjam magának ... Se­gítséget kérnék. Tudom én, hogy mindenki kérését nem teljesíthetik, de mu­száj valamilyen megoldást találnom. Magukra gon­doltam. Tehetnének velem kivételt. Csak beszélek, és még azt sem tudja, hogy mit akarok. Locsogós vénasz- szonynak fog tartani, pe­dig nem nekem való a sok szó. Tudja fiatalem­ber, nyugdíjba készülök. Harmincnyolc és fél év után megyek nyugdíjba. Ebből harminckét' évet egy vállalatnál töltöttem. A gyógyszertári központ anyagraktárában vagyok még pár napig. Augusztus elsején búcsúztatnak és ... és nem tudom nekik viszo­nozni. Sokan nem értik, hogyan lehet egy munkahelyen családias a légkör. Sajná­lom őket. Én minden reg­gel örömmel mentem mun­kába még akkor is, ami­kor majd összeestem a fá­radtságtól. A munkatársak erőt öntöttek belém. Sok­szor csak rájuk támasz­kodhattam. Tudja, a férjem korán meghalt. Az egyik fiam akkor volt középiskolás, a másik a főiskolát végezte. Egyedül neveltem a gyer­mekeimet. Becsülettel ki­iskoláztattam őket. A lá­nyomat leérettségiztettem, férjhez adtam, de nem tudtunk sokáig örülni a boldogságának, mert hu­szonnégy évesen meghalt. A mostohafiamat is én bo­csátottam szárnyra .. . Hallottam, hogy a mun­katársak szén búcsúztatást akarnak. Ezt egy pohár itallal és egy harapás szendviccsel nem lehet megköszönni. Többre pedig nem nagyon telik, hiszen a gyerekeimre még most is gondolni kell, a kiseb­bik fiam építkezésbe fo­gott. Segítem ahogyan tu­dom. ezért is nem mentem korábban nyugdíjba. Nem sürgettek a vezetők, azt mondták, maradjak még és tanítsak be egy fiatalt a részlegvezető-helyettesi munkakörbe. Nyolcfős a brigád. Nagy­szerű kollektíva, jó a szel­lem. Régóta dolgozunk együtt. Sokukat kísértem esküvőre, névadóra, mint­ha a saját gyermekeim let­tek volna. Ha tudnám, megvendégelném az egész központot. Szeretném meg­köszönni azt a sok jót, amit tőlük kaptam. Az éle­temet ott éltem le. A mun­kám mellett kevés szere- tetet tudtam adni az uno­káimnak, ezután mindet ők kapják. Csak ne lennék ilyen tanácstalan ... az ember nem is tudja szavakba ön­teni. Maguk majd kitalál­nak valamit. Tudja, nagy dolog az, ha valaki bizton­ságot kap a munkahelyé­től. Engedtek tanulni, meg­értették, ha baj volt a csa­ládban. Az utóbbi években a béremeléskor is számí­tásba vették, hogy sokat dolgoztam és nyugdíjba készülök. Soha nem kés­tem, nincs igazolatlan mu­lasztásom. Megérti ugye, hogy nehéz megválni tő­lük. De hát... elérkezett. Sók van mögöttem ... Hat elemivel kezdtem, azután kitanultam gyógyszerész asszisztensnek. Letettem a drogista mestervizsgát, mert ez is pénzt jelentett, hogy könnyebb legyen a gyerekeket nevelni. Most, hogy magamra is gondol­hatnék, nyugdíjba megyek. Eljött az idő . .. menni kell. Azt mondták, hogy nyugdíj után is visszavár­nak, de van ebben udvari­askodás is. Ezután a gyere­keimmel és az unokáimmal akarok lenni. Ha a munka­helyemen keresnének, Ko­vács Lajosnénak hívnak. Mindenki ismer, biztosan megtalálnak. Gondoljanak ki valamit.” (F. I) Honvédelmi verseny Tardon A Magyar Honvédelmi Szövetség Mezőkövesd váro­si vezetősége 1986. július 19- én rendezte meg Tárd köz­ség határában a tartalékosok lövészettel egybekötött hon­védelmi versenyét. A rendez­vény a kiképzési év záró- aktusát is jelentette. A részt­vevők itt adtak számot az elméletben elsajátított isme­retek gyakorlati alkalmazá­sáról. A versenyzőket Kosa Jó­zsef, az MHSZ mezőkövesdi titkára köszöntötte, egyben aktuális külpolitikai kérdé­sekről is beszélt. Ezután a benevezett csapatok végigha­ladtak az előre kijelölt útvo­nalon, s a nehéz terepen végrehajtották a különböző feladatokat. A pontszámok és az időeredmények összesítése után Szentistván csapata végzett az első, a Mezőkö­vesdi Építőipari Szövetkezet csapata a második helyen, míg a harmadik a Kismotor- és Gépgyár csapata lett. Az egyéni eredmények alapján a PA pisztoly ver­senyszámban Simon István, aa AMD géppisztoly verseny­számban pedig Tóth Ferenc tartalékosok végeztek az el­ső helyen. A verseny nép­szerűségét nagymértékben növelte a géppisztolyos lövé­szet. Honvédelmi klubjaink örömmel vennék, ha a váro­si vezetőség kezelésébe ke­rülhetne néhány darab ilyen fegyver. A fárasztó versenyt köve­tően a résztvevők jóízűen el­fogyasztották a bográcsgu­lyást, amely Tóth István tar­talékos alhadnagy szakács­művészetét dicsérte. A ren­dezésért; Kiss János tardi klubtitkárunknak jár köszö­net. Tusay Dénes Mezőkövesd, Rozmaring u. 1. „Egy megbotránkozott nyaraló” aláírással küldte el sorait szerkesztőségünkbe egy ismeretlen levélíró. Névtelen leve­lekkel nem szívesen foglalkozunk, hiszen nemcsak azért rej­tőzhet az ismeretlenség homályába valaki, mert a megtor­lástól fél, hanem azért is mert — netalán — valótlansá­gokat állít. Mostani levélírónk panaszából azonban általá­nos következtetések is levonhatók. Mielőtt ezt megtennénk, idézünk soraiból: „Mi, városlakók szívesen megyünk a falura nyáron. Azt reméljük, hogy ott végre kikapcsolódhatunk, s kél hétre megfeledkezhetünk a zajról, a tömegről. Az én családom is ilyen elképzelésekkel indult egy tiszakarádi nyaralásra. Für­deni akartunk a Tiszában, napozni annak partján, bogrács- gulyást főzni a szabadban esténként. A bajok akkor kezdőd­tek, amikor megtudtuk, hogy ebben a faluban az élelmiszer- bolt reggel 7 órakor még nincs nyitva. De ha esetleg mégis kinyitnak, akkor tej és kenyér nem kapható. A községben három élelmiszerbolt van. Az egyik éppen szabadnapos, a másik leltározik, s a harmadik előtt kény­telen tülekedni az összes vásárolni akaró ember. Ám őket sem szolgálják ki egykettőre, mert közben áruátvétel folyik a hátsó ablakon keresztül. Amikor végre megkezdik az áru­sítást, az emberek egymást taposva törnek előre, mert ha valaki a sor végére szorul, biztosan nem jut hozzá tejhez, kenyérhez. Amikor korán mentünk, akkor tej nem volt, ami­kor későn, akkor pedig már se tej, se kenyér. Így minden­napos, gyötrő gondunk lett a bevásárlás. Nem egy esetben láttam, hogy a kismamák, karjukon a gyermekkel végigvárták a sort, és az üzlet dolgozói nem hívták be őket előre. A húsbolt előtt hasonló események játszódtak le. Amíg a hentes az árut bontja, a fél falu az ajtó előtt tolong, s amikor végre kinyitják, szinte rántástól szakítják azt be. Nem tudom kinek köszönhető az a rettenetes zűrzavar, fejetlenség, amelyet tiszakarádi „bevásárlásaink” alkalmá­val tapasztaltunk. Ami ugyanis lezajlott, véleményem sze­rint. botrányos volt. Nincs erre valami megoldás?” Biztosan volna. De akkor sem lenne a tiszakarádiak el­látása olyan színvonalú, mint mondjuk a sárospatakiaké. A falu és a város közötti különbségek sajnos ebben a kér­désben is élesen megmutatkoznak. A falusi turizmus fel­lendítése az idegenforgalom egyik legfontosabb tennivalója, s az állami feladatok közé tartozik. Kíváncsiak vagyunk a tiszakarádi tanácselnök véleményére olvasónk levelét ille­tően. Bosszúság az autóbuszon Levélírónk, aki az alábbi sorokat címezte számunkra, azt kérte, hogy maradjon in­kognitóban, s kérdéseire szintén levélben, vagy sze­mélyesen válaszoljunk. Mi­vel azok számos olvasónk­nak problémát jelenthetnek, ezért a Miskolci Közlekedési Vállalattól ezúton kérünk információt. Olvasónk július 20-án reg­gel szállt lel a Kilián lakó­telepi megállóban az 1-es autóbuszra. Két darab 2 fo­rintos jegyet érvényesített, mert tudta, hogy onnan a Búza térig, úti céljáig már 4 forint a viteldíj. A jegyek még „régiek”, azaz az ár­emelés előttről származnak. Az ellenőr a Tokaj étte­rem közelében elhelyezett megállóban szállt fél a busz­ra, s kérte olvasónktól is a jegyeket. Ö átnyújtotta azo­kat. s ugyancsak meglepő­dött, mi több, felháborodott, amikor közölték vele, hogy az már nem érvényes. „A korábban kiadott 2 db 2 fo­rintos jegy árából 4 forint­tal gazdagodott az MKV” — érvel levélírónk. Véleményem szerint vagy minden régi je­gyet felhasználhatónak kel­lett volna nyilvánítani, vagy vissza kellett volna fizetni az árát. Nem tudok arról, hogy az MKV közzétette, vagy hirdette volna valahol, hogy a régi jegyek nem ér­vényesek már. Az ellenőr egyébként éles hangon ki­abált velem, szavait szinte az egész buszon hallották, s az utasok mellém álltak. Erkölcsileg tehát védve éreztem magam, mégis kifi­zettem a 100 forint pótdíjat a további inzultus elkerülése végett. S még egy kérdés: vajon az ellenőr köteles-e megmon­dani nevét, vagy számát, mert én hiába tudakoltam tőle ? Gyermekalbum Vécsey Erika sárospataki kislány Kun Enikő és Norbert Tiszadorogmáról Kérdezem, kinek állítot­ták fel a lépcsőházunk előtt található hintákat? A gyer­mekeknek, vagy a felnőttek­nek? Nyilvánvaló, hogy a kicsiknek. Akkor miért ül­nek bele 90 kilós hölgyek, miért rongálják az ülőkéjét, miért teszik tönkre a lán­cot? (A hölgyeket levélírónk néven nevezi.) A másik: ha lépcsőházun­kat a lakók nem takarítanák, akkor inkább disznóólhoz hasonlítana, semmint embe­ri lakóhelyhez. A MIK sze­rint ugyan rendben van, de állításuk egyszerűen nem igaz. A harmadik: van ugyan egy megbízott, aki este 9, fél 10 órakor leoltja a vil­lanyt, bezárja a kaput. Azt mondja, hogy ő tanácsi em­ber. Amikor viszont égőt kérünk tőle, már a szemünk­be vágja, hogy semmi köze sincs hozzá. A felsorolt ügyekben és másokban már írtunk leve­let az ingatlankezelő válla­latnak, de ott nem méltat­tak figyelemre bennünket. Ezért írtaim meg panaszai­mat a szerkesztőségnek. K. A. elkeseredett lakó Nem vagyok újságba íro­gató ember (miért, „újságba írogatni” szégyenlendő dolog? — a szerk. megjegyzése), de amiről a következőkben sze­retnék írni, az annyira fel­háborított. hogy mindenkép­pen tollat kellett fognom. 1986. július 22-én, Miskolcon, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Ifjúsági Parkjában gi­tárpárbaj volt. Ami nem baj, az viszont már annál inkább, hogy ha akartam, ha nem, végig kellett hallgatnom. A gitárok vetélkedőjének hang­jai lakótelepünkön olyan erővel verődtek egybe a ház­falak közt, hogy az dobhár­tyámnak több volt, mint sok. Nyár lévén, nyitott ablak mellett szerettünk volna pi­henni, rádiózni, televíziót nézni. Hiába ... Tárcsáztam a Városi Mű­velődési Központ számát, ahol egy bizonyos hölgy a következőket válaszolta: „ha nem tetszik, dugja be a fü­lét vattával!” Mondhatom, szépen va­gyunk! Ezt a választ kapni egy művelődési központból! ... Nekem eddig a művelő­désről teljesen más elképze­léseim voltak. Kurys Csabáné Miskolc, Elek Tamás u. 7. V/2. Egy pipás morgolódása Szenvedélyesen pipázom, s erről 83 esztendős korom­ban sem vagyok hajlandó leszokni. Bár jobban ten­ném, mert Öngán már több, mint egy hónapja nem le­het a 4 forintos pipado- dohányból kapni. Így las­san odajutok, hogy — mint a régi rendszerben — kény­telen leszek szárított krump­lilevelet, és lósóskát szívni. A cigarettára képtelen va­gyok rászokni, a Csongor szivar pedig számomra meg­fizethetetlenül drága. Ha csak egyetlen pipa dohány­ra is van szükségem, akkor már Szikszóra, vagy Mis­kolcra kell utaznom. Bezzeg cigaretta van sza-; tyorszámra az ongai bolt-:: ban. Ránk, pipásokra miért nem gondolnak? Vígh Imre Onga, Bethlen Gábor u. 13. Összeállította: Udvardy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom