Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-06 / 158. szám
1986. július 7., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Az aratásról M egkezdődött. A kalásztengerbe beleharapott az első kombájn, a motolla kaszára hajlítja a megsárgult szárat. Búzát aratunk már, kenyérgabonát. A nyár 108 ezer hektáron érlelte be megyénk földjein a gabonaféléket, több mint 81 ezer hektár búzát, 21 ezer hektár tavaszi árpát. Igen, Borsod-Abaúj-Zemplén nem tartozik az ország legjobb kalászost termő területei közé, a terület is kevesebb, s kedvezőtlen adottságok miatt a hozamok sem kiemelkedő- ek, de négytonnás átlagterméssel számolva megteremhet itt közel 365 ezer tonna kenyérnek való, ami azt jelenti, hogy a Cserehát dombjairól, a Bodrogköz belvizes szántóiról is kerülhet búza exportra. Az elmúlt években a cserearányromlás nem kímélte a gabonatermesztést sem, a költségek nőttek, a világpiaci árak — a felhalmozódó óriási készletek miatt — csökkentek, de kukoricát, búzát termelni még mindig megéri. A külkereskedőknek kelendő exportterméket, az üzemeknek jó árbevételű ágazatot jelent. Vagyis, az aratás ma is a mezőgazdaság legfontosabb munkája. Régebben nem a surrogó, pöfögő cséplőgépekhez, a marokszedőkhöz kapcsoltuk az aratást, hanem a forró mezők kaszásaihoz. Most a több száz lóerős kombájnokhoz, s azok vezetőihez. Igazságos ez? Aligha. Tény, hogy megyénk 750 kombájnjára hárul a feladat zöme, de teljesítményük kevés a sikeres, gyors aratáshoz. Hogy miért? Mert zavartalan üzemeltetésükhöz jól képzett szerelők, szerszámokkal, rádióval felszerelt műhelykocsik szükségesek. És azért is, mert kevesen vannak. Még kétszáz arató-cséplőgép kellene, hogy a lehető legrövidebb időn belül, szemveszteség nélkül meg lehessen valósítani az aratást. És korszerű magtárak kellenének, hogy a gabonával teli kocsik ne várakozzanak több száz méteres sorokban az átvevők- garatai előtt, hanem gyors billentés után, naponta ötször-hatszor forduljanak a szövetkezet tisztítóüzeme, s a gabonaforgalmi vállalat silói között. Az aratás ma már tényleg csapatmunka. Amelynek tevékeny részesei a vakáció alatt munkát vállaló vízhordó, szállítójegyet kitöltő diákok, a szárítóban dolgozó szakmunkások, az aratási ügyeletek túlórázó raktárosai, a Mezőgép vállalatok keresett alkatrészeket gyártó esztergályosai, vagy a gabonaforgalmi vállalat laboránsai. Az aratásban tehát nagyon sokon vesznek részt, s kétségtelen, hogy húsz-harminc napja, áldozatos, kemény munkát követel. Talán még soha nem sikerült ilyen jól a felkészülés a betakarításra, mint az idén. A gabonaforgalmi vállalat az elmúlt két évben 39 ezer tonna gabona befogadására alkalmas, javarészt mikroprocesszoros vezérlésű, korszerű tárolóteret épített fel, jelentősen megjavítva ezzel az átvétel biztonságát. A világbanki hitelből épített tárolók lehetővé teszik, hogy mindössze 30—50 ezer tonna gabonát lehessen a szövetkezetek magtáraiban tárolni. Negyvenegy telepen, 86 átvételi vonalon fogadják a terményt, zavartalan átvételt ígérve. Az alkatrészeket és gépeket forgalmazó mályi Agroker 230 millió forintos gépkészlettel, s 170 millió forintos alkatrészkészlettel várja az aratást. A hiánycikkek megszüntetése érdekében kamionokat küldtek a kombájnokat gyártó NDK-beli vállalathoz, kihasználták a kisha- tármenti forgalom előnyeit, szerződést kötöttek alkatrész- gyártásra a Mezőgép válld- I a tökkai, de sajnos, még Így is lesz egy-két beszerezhetet- len alkatrész. Jó hír viszont, hogy kombájnok érkeznek Csehszlovákiából, délebbi megyéinkből, - természetesen a segítséget vissza is kell adni -, hogy az aratást meggyorsítsák.- kármán — Építők a magasban Jó ütemben halad az új posta építése Miskolcon. Az utolsó szint szerelésénél tart az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat vasbetonszerelő brigádja. Eredményes fél év a borsodi bányákban Ütemesen és kiegyensúlyozottan végezte munkáját ebben a fél évben a Borsodi Szénbányák. Az elmúlt évi megerőltető és megfeszítő munka után ebben az évben már a körülményekhez igazodva végezték munkájukat a nagy termelékenységű munkahelyeken dolgozó szocialista brigádok. Ennek eredménye, hogy mintegy 110 ezer tonnával teljesítették túl első félévi tervüket. A mennyiségi túltermelés bizonyos fokú minőségi javulással is együtt járt. A hajszoltság nélküli, ütemes munka már a munkahelyen lehetővé tette a jobb minőségű, kevesebb éghetetlen meddőt tartalmazó termelést, amit a szénmosó működése tovább javított. A terv túlteljesítése következtében a Tüzépnek is nagyobb mennyiségű szenet tudtak juttatni. A forgalmazó vállalat a tervezettnél mintegy 15 ezer tonnával több szenet vett át. Az előre termelt többletre a következő hónapokban szüksége is lesz mind a bányáknak, mind a vállalatnak. A legtöbb termelőhelyen ugyanis frontátállásra kerül sor, ami bizonyos fokú termeléskieséssel jár. Ezt pótolják majd az előre gyűjtött töbhletből. Az új munkahelyek időbeni termelésbe állítását lehetővé teszi, hogy a termelés mellett az elővájásokat is túlteljesítették a borsodi bányászok. Az előzetesen tervezettnél mintegy 600 méterrel több föld alatti folyosót készítettek el. A lyukói bányaüzem mellett a Szuhavötgyi Szénbányák feketevölgyi aknájának elővájó csapatai jeleskedtek ebben a munkában. A rozvágyi embereknek van egy álmuk. Egy áruház; ahol minden szükséges áru megvásárolható. Ha meglenne, nem kel len ° kilométereket utazni az elfogyott cérna, megrongálódott cipzár pótlása okán. Ha meglenne, az ember csak álzavarná a fiát: menj és végy a cipődbe fűzőt; ha meglenne, nem kellene az asszonyoknak hadba állítani gyermekeiket a buszmegállóban, hogy a szabadság terhére bevonuljanak valamely város cipőboltjába, mert hol szandál kell, hol őszi cipő, hol meg csizma; s nem kellene az embernek cserepesre jártatnia a száját, hogy lecsillapítsa asz- szonyát, aki átizzadott egy forró nyári napot benn a városban, és minden siker híján, mert nem kapott sem ezt, sem azt. Ha meglenne az asszonyok már itthon tudnák, hogy mikor kell a pénztárcát degeszre tömni. hoD'’ végre költsenek; ha áruház lenne, árában kapná az ember az árut, mért most a sok városi futkározás miatt többe kerül a leves, mint a hús. Szóval, a kis- és nagy- lozvágyi embereknek van egy vágyuk; egy falusi áruház. — Nem mai keletű álon-' ez — mondja Bányai Mihály. a helyi tanács elnöke. — Már nyolc éve beszélgetünk róla, eredménytelenül. Min dig csak azt halljuk vissza, ha szóba hozzuk tervünket hogy pénz, pénz, pénz... De ami nyolc évvel ezelőtt belekerült volna egy pár millióba, az öt-hat, tíz év múltán jócskán többe kerül majd. Mindezt azért mondom el. mert tapasztaltam, hogy az itt élő emberek már meglehetősen türelmetlenek. Igaz kiből vált ki jó érzést, ha délután már nem kap tejet kenyeret a boltban, hoey minden héten pénteken, az asszonyok az órát lesik, tűkön ülnek, hogy aztán órákat állhassanak sort a húsért A húst persze el lehetne tárolni hűtőpultokban, hosszú napokra, de hűtőpult nincs elég, s a húsbolt is csak akkora, mint egy nagyméretű hűtőgép. Kétségtelen, a hűtőkapacitás az egyik legnagyobb gond. A nagyrozvágvi bolt. szó se róla, a lehetőségeihez képest jól felszerel! úgy áruval, mint hűtőszekrénnyel, de a tejnek mé<>sem jut már hűtő, s nemcsak a helyszűke miatt. A kisrozvágyi boltos is a saját íridzsiderét állította üzletébe. Nagyrozvágyon még erre sincs mód, mert. mint említettem, nincs hely. Szóval. mi már nyolc éve döngetjük a cigándi áfész kapuját, hogy jöjjenek ki, nézzenek szét és segítsenek. A tárgyalásaink, ha egyáltalán tárgyalásoknak lehet nevezni ezeket a beszélgetéseket, eredménytelenek; pedig az elmaradott térségek felzárkóztatási programjába mi is pályáztunk. Bírjuk a megyei tanács ígéretét, ők a? anyagi terhek jelentős hányadát vállalnák, ha az áfész nyilatkozna, mikor és mennyit tud adni. Az áfész viszont arra vár, hogy előbb a tanács nyilatkozzon Amíg ígt' oda-vissza pattog a labda, mi állunk és várunk. Itt vagyunk rozvágyiak telekkel pénzzel, félmillió forintnyi társadalmi munkafelajánlással, s nem történik semmi A falvakban az emberek türelmetlenek. Kérdezik: elnök elvtárs, mi lesz? Én pedig. jobb híján széttárom a kezem és vonom a vállam. Sajnos, az egyébként is rossz közérzetet tovább rontotta a cigándi áfész új „akciója" miszerint az égetett palackozott szeszes italt „az alkoholellenes küzdelem jegyében” száműzte boltjai árulistájáról, a kocsmákban viszont megengedte azok áru sitását. s a készletei is nőA z utóbbi években eevre sűrűbben hangoztatott követelmény a gazdái, kodó egységek önállóságának növelése. Akár vállalatról, szövetkezetről, vagy bármilyen más költségvetési szervről van szó. elhangzik a varázsszó: önállóság, felelősség, döntési jog. Ne várják a helyi vezetők mindig, mindenben a felettes szervek utasításait, ne bújjanak a rendeletek. törvények írott betűje mögé, ne hivatkozzanak a szabályozók bénító, gúzsbakötő kényszerére. Szokják meg, hogy eeyre na. gyobb a hatáskörük, a felelősségük. dönteniük kell számtalan olyan esetben, amelyben korábban felsőbb utasításra cselekedtek. Ez így helyes, így volna helyes. Csakhogy ezek a gazdasági vezetők gyakran panaszkodnak (joggal) arra, hogy a szavak és tettek nem mindig egybevágók, a törvények és szabályozók túl gyakran szabnak ennek az önállóságnak korlátokat. Hónapokon keresztül nagyon sokat (túl sokat) beszéltünk a településfejlesztési hozzájárulás bevezetéséről. Azóta, gondolom, mindenki rájött, akinek dolga lett volna előtte tudni, hogy a kampányban mit és hogyan terveztek és szervez, tek rosszul, miért mondtak olyan sok helyen nemet a teho bevezetésére. (A magam részéről egyébként is roppant irritálónak találom ha egy bármilyen alacsony vagy magasabb szerv azzal magyarázza a balsikert, hogy ez és ez nem volt előre látható. Mintha a helyes és alapos tervek elkészítésének nem az volna a biztonságos módja, hogy azt is belekalkulálják, ami nem várható.) A tehót persze ígv is sok helyen megszavazták, elsősorban ott, ahol az illetékes vezetők olyan célok megvalósítását remélik a befolyt összegből, amelyek az egész közösség érdekeit szolgálják. De még ezekben a falvakban, városokban is. a siker ellenére is, megkeseredett az elöljárók szájíze Köztudott ugyanis, hoey a rendelkezések értelmében azok mentesülnek a fizetési kötelezettségek alól, ahol a család keresetének egy főre jutó hányada nem haladja meg a 2500 forintot. Itt kapcsolódik össze többek között a két egymástól függetlennek látszó téma: a teho és a vezetői önállóság korlátái. Az elmúlt napokban egy olyan községben jártam, ahol a lakosság döntő többsége igent mondott a hozzájárulás fizetésére. Nem is csoda. hiszen hosszú évek óta remélték, hogy saját orvosa lesz a falunak, olyan, aki náluk telepszik meg, nemcsak át-átnéz a szomszéd községből. Azt jól tudják, hogy manapság erre csak akkor lehet reményük, ha az orvosnak lakást is felajánlanak. s olyan rendelőt is építenek, amilyet az elképzel magának. Nos, most teljesülnek a vágyak, már van orvos a faluban, épül, s még ebben az évben elkészül a kétszintes orvoslakás egy szép és bizonyára jól felszerelt rendelővel együtt. S most jön az önálló döntés jogának korlátja. Jobban örültek volna, ha nem 2500 forintban határozzák meg a fizetési kötelezettség alsó határát, hanem rábízzák a helyi vezetőkre: ki kapjon mentességet, s ki nem. Most ugyanis előfordul az a furcsa helyzet, hogy annak a családnak fizetnie kell, amelynek a jövedelme 50— 100 forinttal meghaladja a határösszeget, annak pedig nem, amelynek a hivatalos jövedelme, pontosabban fizetése alatta marad ugyan ennek az összegnek, de például öt tehene után 10 ezer forintot kap havonta az eladott tejért. A beszélgetésen jelenlevő helyi népfrontelnök talán nem szalonképesen fogalmazta meg véleményét, de alighanem igaza van, mikor mondja: „Szívesebben fizetnék a megszavazott Rn0 helyett 1000 forintot is havonta, csak a másik is legalább 300-at fizessen. Most röhögnek rajtunk, akik nem fizetnek. pedig azok is használják majd azt, ami ebből a pénzből épül, ugyanő — mint mi.” A faluban tehát nagy a felzúdulás, egy nemes cél elérése nem összekovácsolta hanem szembefordította a lakosság fizető és nem fizető csoportját egymással. Valóban hihető, hogy ha a falu mindenkit jól ismerő, mindenki tényleges anyagi helyzetét tudó vezetőire bízták volna a mentesítés iogát, ez nem fordult volna elő, s még a rendelkezésre álló összeg is nagyobb lett volna. Csakhogy ezt a kérdést is — a vezetés önállóságának korlátokat szabva — máshol döntötték el, ami önmagában talán nem baj, de úgy. hogy az ittenieknek még variációs lehetőségeket sem hagytak. És ez már nem szerencsés dolog. Szatmári Lajos velte. Most képzelje el, ha az ember ajándékba (például névnapköszöntésre) venne egy üveg konyakot. Megteheti, de csak a kocsmában lényegesen magasabb árért. Kétségtelen, ezzel az új akcióval a cigándi áfész jól jár. hiszen az égetett szeszes italok csökkent árrését mégiscsak sikerült növelnie, mert nem bolti árrést, seper be a kasszájába, hanem a harmad- és negyedosztályú presszóit. Visszatérve az áruházra. Az, hogy kérésünk megalapozott, bizonyítható. A térségben a száz lakosra jutó kereskedelmi alapterület Nagy- és Kisrozvágy községekben a legalacsonyabb. Mi tehát joggal kérünk, mégsem történik semmi. Bányai Mihály kifakadása érthető. Az építkezéshez szükséges telket, pénzt előteremtették, sőt, az áruház gondolatára megnyílt a községi termelőszövetkezet pénztárcája is. Tóth Sándor, tsz-elnök: — Mi is be tudnánk szállni közel 400 ezer forinttal az építkezésbe. Adhatnánk '--'■’vez- ményes fuvart is. A lehetőségeinkhez mérten tehát maximális segítséget nyújtanánk. Szükség van azonban az áfész jóindulatára. Ám jóindulat helyett csak újabb és újabb ellenséges indulatok születnek, s nem a mi hibánkból. A kérdés tehát: hogyan lehet továbblépni a már nyolc éve megült gondokon? Szunyogh János, a MÉSZÖV elnöke elmondta: — Azt, hogy a cigándi áfész az égetett szeszes ital forgalmazását boltjaiban megszüntette, mi is túlzásnak tartjuk. A szükséges intézkedéseket megtettük, bár nem vagyunk hatóság. Az áruház dolgát én másképpen értékelem, mint a nagyrozvá- gyiak. Meggyőződésem, hogy a szövetkezet partnere az újnak és a jónak, s ha a két község alapellátását lényegesen javítaná az áruház, akkor azt meg kell teremteni. Amennyiben a gát a cigándi áfész fejlesztési hiánya, akkor igénybe lehet venni a szövetkezeti közös feileszté- si alapot. Tehát, a megoldáshoz út vezet, csak el kell indulni rajta. Balogh Andrea
