Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-04 / 156. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. július 4., péntek Nagy Ibolya (Mariska) és Zubornyák Zoltán Sallós Gábor (Szilvay professzor) és Máthé (Liliomfi), a játék egyik szerelmespárja. Éva (Camilla) az első jelenetben. Fotó: Jármay „...itt teátrum lesz ma este” Jóformán még hétágra süt a Nap a miskolc-tapol- cai Akropolisz szabadtéri színpadán és nézőterén, azaz a kertmoziban, amikor némi előjátékkal, kedvcsináló mókázással megkezdődik a Liliomfi előadása. (Hiába, a nyári időszámítás miatt korán van nyolc óra, de el kell kezdeni, mert hosszú az előadás.) Vándorkomédiások érkeznek a játszóhelyre, zene szól, vásári zsivaj uralja a környéket, meg a süllő kolbász ínycsiklandó illata, ami jelezheti, hogy szünetben a közönség a büfénél megvásárolhatja ezt az étket, de utalhat arra is, hogy a múlt század derekán élt, s az elkövetkező órákban megidézett, egykori korgó gyomrú teatris- ták miként gyülekeztek a pecsenye illatára. Az előjátékban aztán dalban, mozgásban és nem utolsósorban bőséges szöveges bemutatásokban mindent megtudhat a néző arról, hogyan is került Szigligeti Ede 1849-ben írt vígjátéka 137 esztendővel később erre a színpadra, kik írták át, ki rendezte, ki komponálta a zenét hozzá, meg egyebet, s mert „adatik tudtára mindenkinek, hogy itt teátrum lesz ma este”, lassan elcsendesedik az előzetes kedvcsinálás, Aldobo- lyi Nagy György intésére a zenekar igen jó hatású nyitányba kezd, s hamarosan megjelenik a színpadi paraván mögött Camilla, a szereleméhes vénkisasz- szony, majd perceken belül benyit Szilvay professzor, Cilinderén lobogó gyászszalaggal és elkezdődik a Liliomfi — az itt látott formájában új Liliomfi — előadása. Igen szerencsésen választott a Miskolc Városi Művelődési Központ, amikor az idei nyári programba ezt a klasszikus hazai vígjátékot iktaitta, és akkor is jól döntött, amikor ennek a műnek új, Mészöly Dezső által átírt, és Aldobólyi Nagy György muzsikájával és dalszövegeivel gazdagított változatának ősbemutatójára vállalkozott. Az előadás I rendezésére Gyarmati Belát hívta meg, a darab szerepeit pedig miskolci fgatristák játsszák. Nagyon célszerű és jó hatású Varga György játéktere, korhűek, látványosak, a szerepeket jól kiegészítők Máger Ágnes jelmezei, s hasznos segítője a produkciónak a Füsti Molnár Ágota koreografálta néhány tánc betét. A lassan besötétedő égbolt alatt, a hűvösödő estében, amikor a színházi csillár helyett szünetben a csillagokat nézhetjük, kellemes szórakozást kínál ez a 'tapolcai Liliomfi. Azt hiszem, e nyári rövid előadássorozatról beszámolva, nem okvetlenül szükséges a darab elemzése. Megtette már azt az irodalomtudomány. Az viszont feljegyzendő, hogy ez az átdolgozás semmiben nem csökkentette az eredeti Szigligeti-mű értékeit — kéretik nem a darabból készült színes mozifilmre gondolni és azzal összehasomlítgatni a színpadi spektákulumot! —, hanem inkább látványosabbá tette, az egyes történések dalban történő előadásával még közelebb hozta a nézőhöz. Aldobólyi Nagy György zenéje kellemes, jó hatású, dallamgazdag, aláfesti a színpadi cselekményt, amikor úgy kell, s hagyja érvényesülni a színészt, 'nem kerekedik a játék felébe. Amit talán kifogásolhatnék, bár az nem elsősorban a zene rovására írandó, hogy nem minden szereplő énekelni tudása használtatik ki kellően; például Nagy Ibolya (Mariska), vagy Molnár Anna (Erzsi) ismert kvalitásai több énekes feladatot igényeltek volna. A rendezés igyekezett a játék derűforrásait maximálisan kihasználni, ugyanakkor vigyázott rá, hogy ne a szabadtéri előadáson szinte törvényszerűen jelentkező túljátszás legyen a domináns elem. Egymásra halmozódnak a jó komédiái ötletek, s mert a darab maga is tele van a személytévesztés, félreértés ősi motívumaira épült, pompás nevettető szituációkkal, Gyarmati Béla rendező meg igen sok variáció tervével a darab humorának kiaknázására, s a színészek nagy többsége is kitűnően érti ezt a fajta jó értelmű komédiázást, igen jól valósul meg az egykori ripacs- kodás humoros bemutatása anélkül, hogy a produkció mai ripacskodássá válna. A rendezésről szólva, megemlítendő, hogy a már idézett előjátékot Gyarmati Béla írta, s bizonyára aző ötlete a szinte utójátéknak érződő, az utolsó jelenetet követő sok-sok mozgás, nézőtéri játék is, de ez részben hosszabb a kelleténél részben pedig ezért a záró képsor hangulatát kissé lehúzza. Ezen még lehetne rövidíteni. A szereplők érezhető jókedvvel formálják szerepeiket. Sallós Gábor Szilvay professzorként, Máthé Éva Camilla megszemélyesítője- ként, Varga Gyula Szellem- fiként valósággal lubickol a kitűnő szerepekben. Máthé Éva, aki hajdan, 38 évvel ezelőtt Mariskát játszotta, most Camillaként szinte minden megmozdulásával, minden megszólalásával kacagásra ragadja a nézőt, az említett két partnere szintúgy. Remekül értik, mit kíván a szabadtéri játék és mit bír el Szigligeti darabja. Hasonlóan érti ezt a feladatot, de szerepe másfajta eszközöket kíván, s azokkal maradéktalanul jól gazdálkodik Csapó János Kányay fogadósként. Remekül komédiázik Somló István (ifjú Schwartz) és Szegedi Dezső (az apja) alakjában. Szegedi az előjátékban is figyelemre érdemes. Liliomfit felváltva alakítja Zubornyák Zoltán és Major Zsolt. Én Majorral láttam teljes előadáson, Zu- bornyákot pedig próbák közben. A figura szerelmes kópéságát igen jól hozzák mindketten. Nagy Ibolya nagyon rokonszenves szerelmes bakfis, elhihető róla, hogy Lilliomfi rajong érte; érdemes lesz erre az alakításra visszaemlékezni. A másik szerelmespár Molnár Anna és Ábrahám István — kellemes emlékű betétszámokkal gazdag — ábrázolásában marad meg emlékezetünkben. Kisebb villanásokért Farkas Szilvia, Vass László, Ónody László neve jegyzendő még fel, de tulajdonképpen érdemes lenne mindenkit ideírni, aki a színpadon megjelent, mert együttesen részesei a jó előadásnak. Egyvalakinek a nevét mégis felírom, noha nem áll reflektori ény ben: H erédy Éva betanító karmesterét, aki a színlapon vezénylőként is olvashátó. Egészében érdekes, kellemes, jó nyári színházi estet kínál a tapolcai Liliomfi. (A meleg hangulat ellenére tessék melegebb ruhaneműt is vinni!) Érdemes lenne később — a szabadtéri előadások esetleges lazaságainak revíziójával, feszesebb szerkesztéssel és rendezéssel — ezt a produkciót a Kamaraszínházba is bevinni. De Tapolcára kimenni érte feltétlenül megéri. Benedek Miklós A kultúra sosem: volt elkényeztetett gyermeke a mindenkori költségvetésnek. Az csak a mesékben létezik, hogy valaha is bőségesen áramlott a pénz ennek a kézzelfogható hasznot alig felmutató ágazatnak a táplálására, fejlesztésére. . Nincs1 ez eeészén másként a gazdagabb országokban sem. a ráfordítás arányai ott sem vigasztaló- ak. Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete például kénytelen csökkenteni a fejletlen országokat támogató költségvetését az USA é-s más országoknak a kilépése miatt, ami mögött politikai megfontolások rejlenek. Közismert az üzletiesség térhódítása a nyugati kultúrában, ezzel együtt az amerikaiak nyomasztó fölénye is nagy gondot okoz a francia és egyéb tv-társasá- goknak, a nemzeti kultúrát féltő állami szerveknek, hiszen. a pénz hiánya gyakran a kom mens znek kedvez. De maradjunk a magunk háza táján. Érdemes emlékeztetni korábbi időszakokra, amikor a kulturális célokra fordítható összegek a töredékét sem érték el a mostaninak. Igaz, hogy az életre hívott intézményrendszer is éppen csak bontogatta a szárnyait a felszabadulás utáni években. Mégis valahogy több volt a lelkesedés, az ötlet és kezdeményezés, s kevesebb a panasz, a másra — a pénzre, ami nincs — váró tétlenkedés. mint napjainkban. Tudom, hogy szentségtörő gondolatok ezek manapság, amikor néhol szinte lehetetlen mértékben visszafogták a művelődési intézmények ellátására, eszközeik gyarapítására, karbantartására fordítható összegeket. Olyannyira, hogy az ott dolgozók — a helyzet változását sem remélve — legszívesebben elvándorolnának valahova. Természetesen igazuk van azoknak, akik a szűklátókörűség ellen hadakoznak, amikor azt tapasztalják, hogy a pénzek elosztásakor nemegyszer a gazdasági érdekre szinte dogmaként való hivatkozás háttérbe szorítja a jövőre tekintő oktatási és egyéb művelődési célokat. Seiten! lehet azt is, hogy az elszalasztott lehetőségek pótolhatatlan veszteséget jelentenek majd a kulturális örökséget élvezni óhajtó utódok számára is. Az el nem készült dokumentumfilmek, meg nem jelent szépirodalmi és helytörténeti könyvek, fel nem épült művelődési házak, könyvtárak, levéltárak biztosan hiányozni fognak tíz-tizenöt év múlva. Az emberi tudatban, keletkezett „fehér folt” — az iskolai zsúfoltság, eszközhiány, képzetlen tanerők miatti ‘ elmaradottság — talán nem; látványosan, de érezhetően kiütközik majd, mint tiszta falon a penész, amikor kimarad egy-egy művelet az alapozásnál. Lehetne sorolni még, hogy milyen aggályok fogalma zódnak meg; naponta a kulturális életben, mégis, a helyzet túldramatizálása helyett, h cselekvésre buzdítás, a tennivalók számbavétele, felmérése lenne hasznosabb. Hiszen az alapok sokkal szélesebbek, megbízhatóbbak, mint néhány évtizede. Visszaidézve a felszabadulás utáni régi korszakot, jut eszembe egy kedves' epizód, ami szinte hihetetlenül hangzik ma már. A napokban öreg iratok rendezgetése, selejtezése közben véletlenül a kezembe akadt egy meghívó, kelt 1949. augusztus 15-én, a feladója Pest vármegye szabadművelődési felügyelője, aki kultúrvezetői tanfolyamra hívta be Kecskemétre — többek között — e sorok íróját, akkori hu- szonegynéhány éves fiatalembert. Leírta a teendőket, helyszínt stb., majd ezeket közölte velünk annakidején: „Jegyzetfüzetet, írószert, takarót, lepedőt és kispárnát, valamint tisztálkodáshoz szükséges eszközöket mindenki hozzon magával.” Gondolom, hogy manapság ugyancsak meglepődne valaki, ha ilyen felmálházottan kellene egy tanfolyamra elindulnia, de akkor ebben nem: volt semmi meghökkentő. Mint ahogy azon sem ütköztünk meg, hogy Tetét- len-pusztára a műkedvelőgárda — mellesleg Gorkij: Kispolgárok című művével Rendezvények után Az encsi művelődési központban ezen a napon mindenki a „fedélzeten” van. Innen szerzett tapasztalataim, ebből arra engednek következtetni, hogy éppen valami után és valami előtt vannak. Ilyenkor „szervezik magukat”. Ilyenkor még szót lehet váltani arról, mi és hogyan volt, meg: arról főleg, mi, meg hogyan legyen. Az elmúlt időszak eseményei közül jó szívvel újságolják, hogy az Abaúj Kupáért megrendezett országos keresztrejtvényfejtő-ver- seny nagy elismerést, jó sikert hozott. Kitettek magukért a művelődési központ dolgozói a szervezésben, az encsi rejtvényfejtők meg a versenyben, hiszen a haladó kategóriában másodikok lettek. Aztán kiderül az is1, hogy a miskolci tévéfesztivál kihelyezett találkozóinak szervezésében is — megint — jeleskedtek; a közösségi munka elismerésén túl, az MTV Elnöksége Tarczy Gyula igazgatónak „a tévéfesztivál sikere érdekében végzett kiváló munkáért” Nívó- díjait adott... Lehetne még a múltról mást is elmondani, de már a jövő készül, az elkövetkező programok, rendezvények éltetik az itt dolgozó népművelőket. Nézzük tehát, mit ígér a nyár itt, Encsen és környékén, a szórakozni, művelődni vágyóknak? Encsi nyár Akik, s ők a fiatalok, ,a rockzenét szeretik, ezúttal a KFT együttessel találkozhatnak júliusban. A méltán népszerű, eredeti hangvételű együttes 12-én koncertezik, az encs-abaújdevecseri szabadtéri színpadon, utána diszkó lesz (s1 remélik, kellemes idő, mert a szabadtéri rendezvényekhez ez elengedhetetlen). Egy sikeres rejtvényfejtőverseny után július 10—12. között újabb következik: ezúttal az Üj Tükör nevével fémjelzett országos keresztrejtvényfejtő-bajnokságot rendezik Encsen. Júliushoz kapcsolódik, hogy immár hagyományosan megrendezik az orszáe^s amatőr képzőművészeti alkotótábort. Ez évben három szekcióba várják a vendégeket (a festők vezetője Faió János, a grafikusoké Ké— egy teherautó platóján utazott nem; a legszebb időben, s nem először ilyen módon. Igen, az volt a „hősi korszak”, ahogy ma mondják, bár akkor senki sem gondolta, érezte annak, csak fi-' atalok voltunk és. lelkesek. Talán hiba is, hogy mosta-, nában szinte félünk ezekről szólani, most is csak a humoros- oldala miatt idéztem fel. Hogy miiért emlegettem mégis? Mert tapasztalom, hogy a letargikus hangulat rátelepszik a kultúra művelőire, s ettől meg ^ellene szabadulni valami módon. Hogy miként gondolom? Egyrészt hinni és- bízni kell abban, hogy az oktatás, a közművelődés valameny- nyi ága értékképző a szocialista társadalom számára, s ezeknek a „kiemelt” támogatása nem valami holt befektetés. Beleértve a vele bajlódó, olykor már elkeseredett emberek talpraállítá- sát iS', oly módon, hogy legyen becsülete, rangja a munkájuknak. S ami ebből következik: hinni kellene abban is, hogy nemcsak a pénz emeli fel. a színvonalat és ösztönöz többre, jobbra, hanem az emberi képesség kibontakozásának lehetősége, alkalma önmagában is. Amit viszont meg kell teremteni. Magyarán szólva: a meglévő kicsi pénzt inkább az öntevékeny népművelők utaztatására, terem- -és eszközigényeinek kielégítésére, szakkörök fenntartására, az igazi népművelésre kellene fordítani, semmint a méregdrága „hakni”, látványos rendezvények támogatására. A lakosság közreműködésével már eddig is sok új tanterem, tornaterem, uszoda, sportpálya, óvoda épült, de a művelődés gyen «én felszerelt, alig támogatott intézményei bizony számos helyen csak vegetálnak, ajtajuk alig nyílik ki — a heti egy diszkón kívül — értelmes programok hiányában. Talán nem csupán egy „veterán” népművelő fantáziá- lása, hogy a „kis pénzek” jobb. célszerűbb elosztásával lehetne ezen is segíteni. És ismétlem: a megbecsüléssel. Hogy még néhányan se tarthassák, nevezhessék „fantasztának” az áldozatkész népművelőt és „megszállottnak” a szabad idejét is ilyen célokra fordító pedagógust. F. Tóth Pál ri Ádám, a keramikusoké Sturm Orsolya). Az előzetes jelentkezések alapján 35—40 alkotóra számítanak a művésztelep munkájában. A szokásokhoz híven, számukra ezúttal is külön szerveznek kulturális programokat. Az augusztusi zenei rendezvényekből kiemelkedik a városi sportcsarnokban rendezendő gitár—rock párbaj, a várható résztvevők közül néhány név: Tátrai Tibor, Szűcs Antal. Gábor, Felkai Miklós, Závodi János. Menyhárt János ... A rockot szerető fiatalok ezután sem panaszkodhatnak, hiszen augusztus 30-án a Korái együttes; koncertjén vehetnek majd részt. Az alkotmánynapi ünnepségekre megyénkbe érkező Posadkova Hudha (Csehszlovákia) katonai fúvószenekar 19-én az encsi jubileumi parkban ad térzenét, ezt követően a Forrón rendezendő ünnepségen működnek közre ... Az encsiek számára jeles nap lesz augusztus 3-a, ekkor avatják majd fel a városi lőteret. Az egész naoos programban színes kulturális kínálat is lesz ... Természetesen, nem tudtunk itt minden nyári rendezvényről, eseményről beszámolni, hírt adni. A művelődési központ dolgozóinak elszántságán nem múlik, hogy a soros rendezvények, kulturális: programok hasznosan szolgálják az Encsen és környékén élők szórakozását, művelődését. (t. n. j.)
