Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1986. július 12., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Események a sportvilágból Erősíteni igyekszik sorait a Grazer AK osztrák labdarú­gócsapat. A graziak ezért le­igazolták a dán Tommy Nielsent. * Egy brazil labdarúgó-baj­noki találkozón Antonio Car­los Silva játékvezetőt piros lappal „figyelmeztette” Di­mas, a Reuter hírügynökség által meg nem nevezett bra­zil együttes középpályása. A bíró szabálytalanság miatt kiállította Dimas csapattár­sát, mire a középpályás ki­tépte Silva kezéből a kártyát és a tévénézők szeme láttára a bíró felé mutatta azt. Sportszerűtlenségéért ő is mehetett zuhanyozni... Olasz Jóakarat-versenyek, Moszkva Öt földrész 76 országából Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a Jóaka­rat-versenyeken részt vevő nemzetek száma 76-ra emel­kedett. Természetesen mind az öt földrészről érkeztek, vagy érkeznek sportolók. Ah­hoz képest, hogy a „beha- rangozóban” csak 50—55 or­szágról szóltak a híradások, jelentősen nőtt a mezőny. Edwin Moses, az amerikai­ak világhírű 400-as gátfutó­ja, élete első moszkvai ver­senyén sem talált legyőzőre. Könnyedén futva, 47.94 má­sodperces idővel végzett az élen. Nem tett mást, „csak” igazolta a papírformát, hi­szen megszakítás nélkül ez­úttal nyert 111. alkalommal! Mindent elért, amit az elit­hez tartozók elérhetnek. Olimpiai és világbajnok, s „mellesleg” ő a világcsúcs- tartó is. Terveiről így be­szélt: „— Azért dolgozom ilyen nagy elszántsággal, hogy tökéletesítsem tudáso­mat. Célom, hogy mielőbb áttörjem a 47 másodperces álomhatárt". Vasárnap a csapatküzdel- mekkel megkezdődnek a tor­naversenyek. A hazaiak együttesében készülődik a világ egyik legjobbja, a vi­lág- és Európa-bajnok Jele­nd Susunova is. Hetente hat­szor edz, napi 4—5 órán ke­resztül gyakorol. Mestere Viktor Gavricsenkov. Susu­nova azt mondja, hogy nem érmekről és győzelmekről álmodott, amikor elkezdte pályafutását, egyszerűen bi­zonyítani akarta, hogy a lá­nyok is képesek tökéletesen kidolgozni a nehéz gyakor­latsorokat. Tervei között sze­repel az olimpiai bajnokság megnyerése, példaképe Ljud- milla Turiscseva. A magyar vízilabda-válo­gatott második mérkőzésén 8-7-re nyert Hollandia ellen. Az Egyesült Államok női ko­sárlabdacsapata 83-60-ra ver­te a házigazda Szovjetuniót. A ritmikus sportgimnasztika egyéni versenyét a szovjet Tatjana Drucsinyina nyerte. totóbotrány Olaszországban alighogy befe­jeződtek a Mundial okozta lab­darúgó-izgalmak, a hét közepé­től újabb, de kevésbé dicsőséges esemény került az érdeklődés középpontjába. A nyugati hír- ügynökségek mind nagyobb ter­jedelemben számolnak be arról, hogy újabb olasz totóbotrány tört ki, amelynek szinte belát- hatatlanok a következményei. Az APA osztrák hírszolgálati iroda jelentése szerint 12 egye­sület — közte a Napoli, az Udi- nese, a kieső Bari és a feljutó Lanerossi és Brescia is —- „ér­dekelt” az ügyben. Előrelátha­tóan 56 játékosnak és vezető­nek kell majd megjelennie a szövetség fegyelmi bizottsága előtt, s valószínű a bírósági el­járás is. Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint 30 mérkőzés eredménye körül történtek visz- szásságok, s ezek után rendkí­vüli összegeket fizetett > a totó. A hat évvel ezelőtti első totó­botrányhoz hasonlóan most is súlyos büntetések várhatók, így az I. osztályból visszaminősítés a másodikba (a legkritikusabb- nak az Udinese helyzetét tart­ják), s pontelvonás az új baj­nokságban. „Másfél éve kezdtem a lapátolást” Akik mostanában Leninvá- rosban, az Olefin SC vízi te­lepén megfordulnak, láthat­nak egy új arcot is. Magas, nyúlánk termetű lányról van szó, aki nem igazi kajakos alkat. Mindez persze semmit nem jelent, az viszont már magyarázatra szorul, hogyan kerül valaki Ausztráliából Leninvárosba? Dagmar Kopacek így ad választ: — Hallottam hírét a ma­gyar kajakozásnak-kenuzás- nak, s úgy ítéltem meg, ha fejlődni akarok, akkor ide érdemes eljönnöm. — Mikor érkezett? — Magyarországra május­ban jöttem, Len in városban viszont még csak néhány he­te tartózkodom. — Hogyan került éppen a Tisza partjára? — Először Budapesten, a KSI-nél vendégeskedtem, majd Dunavarsányba utaz­tam, ahol összehozott a sze­rencsém Farkas Zoltánnal, a leninvárosiak edzőjével. Tud­tam, hogy többek között Ra- kusz Éva is az ő tanítványa, odamentem hozzá, s kerek­perec megkérdeztem: vállal- ná-e az edzéseim irányítását? Kedvező választ kaptam, így szedtem a sátorfámat, s kö­vetkezett Leninváros. — Meddig marad? — A júliust és az augusz­tust szeretném itt eltölteni, aztán pedig folytatom világ­járásomat. — Merre készül? — Sok országot akarok fel­keresni. Jó lesz ismerkedni Olaszországgal, az NSZK- val, Franciaországgal, Angli­ával és Norvégiával. — Ez nem kis program, hogyan oldja meg a hosszú távollétet? — Szabadságoltam maga­mat. — Részletezné egy kicsit, hogyan történik az ilyesmi? — Nézze, Melbourne-ben élek, van egy kisebbfajta sportcentrumom. Olyan, amelynek tagjai évente 200 dollárt fizetnek, s ezért hasz­nálhatják a súlyemelőtermet, különböző fizikai erősítése­ket végezhetnek, de rendel­kezésükre áll a pezsgő vizes medence, a szauna és a szo­lárium is. Tízen dolgozunk a Dagmar Kopacek szabadidőközpontban, most, hogy nem vagyok otthon, a többiek végzik el a munkát. — Hogyan jövedelmez egy ilyen létesítmény fenntartá­sa? — Meg lehet belőle élni... De hogy ne rébuszokban be­széljek: mifelénk egyre nép­szerűbbek ezek a központok. Az emberek világszerte rá­jönnek arra, hogy mozgás nélkül képtelenség élni, s igyekeznek több-kevesebb időt eltölteni a különböző termekben, csarnokokban. Az igények kielégítéséhez napról napra több sportcentrumra van szükség, meg kell te­remteni a testmozgáshoz nél­külözhetetlen feltételeket. Egyébként olyannyira népsze­rűek, hogy már egy rendsze­rük van. Ennek tagja az én melbourne-i „iskolám” is. — Elnézést a kérdésért, de mennyi idős, kedves Dag­mar? — Huszonöt esztendős va­gyok. — És mióta foglalkozik a kajakozással? — Valójában csak másfél éve kezdtem a lapátolást, addig inkább kedvtelésből ültem hajóba, saját szóra­koztatásomra. Aztán eldön­töttem, hogy érdemes lenne versenyszerűen próbálkozni. Tudja, mifelénk intenzív ed­zésekkel, erős munkával és kellő adag eltökéltséggel vi­szonylag rövid idő alatt be lehet törni az élbolyba. A foglalkozásokon egyébként Berkes Cecília ad tanácsot, ő az edzőm. — Próbálkozott korábban más sportággal is? — Igen, úsztam és gim- nasztikáztam. — Vannak testvérei? — Igen, egy-egy fiú és lány. — Mi a véleménye Lenin- városról? — Szép város. — És milyen a Tisza-par- ton szorgoskodni? — Kemények az edzések, Farkas Zoltán nem nagyon isméi' pardont. Ügy észlelem egyébként, hogy az Olefin SC igen jól szervezett szakosz­tályként működteti a kajak­kenut. — Mi jelentette a legna­gyobb gondot eddig? — Az, hogy új mozgásso­rozatokat kell megtanulnom, másképpen fogalmazva: pil­lanatnyilag nem gazdaságos az evezésem, s ezen minden­képpen változtatnunk kell. Csak Farkas Zoltántól tud­tam meg például, hogy az igen drága lapátom nekem nem felel meg, másikra van szükség... Azt már az edző árulja el később, hogy a barna hajú Dagmar Leninvárosba érke­zésekor 2:10 percet tudott 500 méteren. Ezt szeretné le­faragni legalább 2:05-ös idő­re. Egyelőre roppant élvezi a gyakorlást, szabad idejé­ben pedig a megyével is­merkedik. (doros) Ózd felett ismét kék az ég Bánkúti a szakvezető — Kanyok és Fegyverneki távozott — Mi lesz Máriásival? Egy bajnokcsapatról írni mindig hálás feladat. Kivált­képp akkor, ha — az osz­tályozó „közbeiktatásával” — a területi csoportból az NB II-be verekedte magát. Az Özdi Kohász labdarú­góiról van szó. Szerencsés helyzetben vagyok: tavaly is nekem jutott szereplésük mérlegének megvonása — akárcsak most. Ügy három­százhatvan nappal ezelőtt szomorú, fásult, sorsukba beletörődött vezetőkkel be­szélgettem (néhányuk azóta igencsak messze került a futballtól), akik kiutat sem nagyon láttak. A világ „kereke” nagyot fordult, a fekete-fehérek visszakerültek a második vo­nalba. Egyszersmind újra jó- kedvűek. Rászolgáltak az el­ismerésre. A Mátrában 13 pontot (!) vertek a második helyezettre és az osztályozót is gond nélkül vívták meg. Zalai: Önmagunkat­korrigáltuk" Zalai László szakosztály- vezető: — A búcsú után ala­pos rendcsinálás következett az együttes háza táján. Az egyesület vezetése minden részletre kiterjedő vizsgála­tot folytatott, aztán bezárta a dossziét, és előre tekintett. A játékosok jöttek-mentek, a bajnoki rajtra viszont ki­alakultak a dolgok. Már ak­kor úgy éreztük, képesek le­hetünk a visszajutásra. Az 1—3. hely valamelyikét sze­rettük volna megszerezni, mi, vezetők persze elsősor­ban az aranyérem „begyűj­tésére” vágytunk. Három do­loggal nem voltunk tisztá­ban: 1. Mire lesznek képe­sek az önbizalmukat vesz­tett játékosok? 2. Milyen erőt képvisel a Mátra cso­port? 3. Jól döntöttünk-e, amikor Halácsi Lászlót kér­tük fel edzőnek? Utólag már okosak vagyunk: aggodal­munk feleslegesnek bizo­nyult, a futballisták hozták magukat. A következők ju­tottak szóhoz: Kocsis, Feke­te, Tokár, Kertész, Fegyver­neki, Stanev, Kovács, Má­riást, Ökrös, Osváth, Ho- monnai, Utassy, Fodor, Ka­talin, Bém, Szabó, Búd, Pri­bék, Fürjes és Kanyok. Jó teljesítményt Tokár, Ker­tész, Fegyverneki, Stanev, Máriási, Osváth és Utassy nyújtott. Különösebb szak­mai értékelést nem mondok, egész egyszerűen azért, mert „sétálva” diadalmaskod­tunk. Halácsi Lászlóról: min­dent a kedvünkre csinált, munkájával maximálisan elégedettek voltunk. Azért beszélek múlt időben, mert — köztudott — a Videoton­hoz távozott. Több fiatalt épített be a csapatba és így tulajdonképpen megalapozta az elkövetkezendő esztendők gárdáját. Nyugodtsága, ma­gabiztos tekintete szó sze­rint aranyat ért. Miért ment el? A Videoton hívta, s Ha­lácsi — budapesti lévén — közelebb akart kerülni a fő­városhoz. Döntésében csalá­di okok is közrejátszottak. Mivel korábban kéteszten- dős szerződést kötöttünk ve­le, először nem akartuk el­engedni! Végül méltányol­tuk a kérését, figyelembe vettük kiemelkedő munkáját. Távozásának gondolata még az osztályozó előtt felvető­dött, ezért — a labdarúgás­ban a „kisördög” sohasem alszik alapon — felhívtuk a figyelmét: elvárjuk tőle, hogy a számunkra roppant lényeges osztályozó sorozat közben is jól dirigáljon. Megtette! Marosi: „Majdnem baj történt.. / Marosi István ügyvezető elnök: — Már az osztályo- zóra összpontosítottunk, ami­kor öt játékosunk behívót kapott. Nem sorkatonai szol­gálatra „invitálták” őket, hanem amolyan továbbkép­zésre. Teljesen elfehéred- tünk! Mi lesz velünk? Kár­ba veszhet egyesztendős munkánk! Ezek kavarogtak a fejünkben. Véletlenül sem akarom a saját személyemet dicsőíteni, de az „ügyet” azért sikerült megoldani, mert aktív kézilabdásként nevet és ismeretséget sze­reztem magamnak. A követ­kező volt a helyzet: az érin­tett fiúk vasárnap bevonul­tak, kedden hazaengedték őket, szerdán meccsen sze­repeltek, még aznap éj félkör- ismét angyalbőrbe öltöztek, pénteken megint Ózdra sza­ladtak, hogy vasárnap újra a pályán legyenek. Ha azt mondja valaki, hogy könnyű a sportvezetők dolga, ak­kor ... Túl vagyunk mindé­Csak röviden... OLIMPIAI ÖTPRÖBA. Mint arról már lapunkban beszámoltunk, július 12-ről 19-re halasztották az úszó­versenyt. A Csorba-telepi tó vizének hőmérséklete ugyan­is mindössze 17 fokos, így a próbázásra alkalmatlan. KOSÁRLABDA. A DVTK NB I-es női kosárlabdacsa­pata valószínűleg megerősö­dik. A piros-fehérek — Zá­kány István technikai veze­tő tájékoztatása szerint — tárgyalásokat folytatnak Me­gyerivel (Tungsram SC), Dé- zsivel és Szilágyival (Nyír­egyházi TK). Elképzelhető, hogy a DVTK-ban folytatja pályafutását Szabó Zs. (MEAFC) is. Az átigazolási időszak július 15-én kezdő­dik, megállapodások tehát a jövő héten várhatók. nen és ez a legfontosabb! Nézzük a jövőt. Az NB II- höz pénz, pénz és pénz kell. Meg játékos. Kanyok a Vi­deotonhoz ment — az érvé­nyes szabályok szerint egy­szerű „rablással” —, Fegy- verneki az Eger SE-ben folytatja. Máriási is a Vi­deotont választotta, aztán visszavonta aláírását, ügyé­ben az MLSZ közreműködé­sével születik majd ítélet. Jelenleg úgy fest a dolog, hogy a távozottak helyére hasonló képességű futballis­tákat nem tudunk szerezni. Hozzánk került Erdős Bél­apátfalváról, Vígh Sírokról, Paulovics az Olefin SC-ből, Horváth az Eger SE-ből, Králik a Salgótarjáni Sík­üveggyárból. A saját neve­lésű Havelandot az ifik kö­zül a nagyokhoz irányítot­tuk. A vezető edző Bánkúti László lett, segítője Albert Csaba (aki az ifikkel szin­tén elsőként futott célba a Mátra csoportban). Halácsi korábbi segítője, Tóth Jó­zsef az utánpótlás vezető ed­zői funkciót tölti be és az ifjúsági I. csapat szakveze- tőjeként dolgozik tovább. Az elkövetkezendő napokban, hetekben lesz mit tennünk! Elő kell teremtenünk a mű­ködési költséget, a szerző­déskötésekhez szükséges pénzt, résen kell lennünk az átigazolási fronton. Felké­szülésünket Ózdon végezzük, majd minden bizonnyal az NDK-ba utazunk egy túrá­ra. Reméljük, hogy a pont- vadászat rajtjáig minden nyitott kérdés végére pont kerül. A gratuláció nem kerül pénzbe Végezetül engedtessék meg nekem is néhány észrevétel. A cikk elején már írtam róla, hogy egy éve milyen volt a hangulat Özdon. Egye­sek fejeket követeltek — a fejek hullottak is. A ko­hászvárosban 1985-ben fon­tos kérdés volt az ÓKSE vesszőfutása, kiesése. Maro­si István és Zalai László sze­rint most jó néhányan elfe­lejtettek gratulálni azok kö­zül, akiknek illett volna leg­alább a telefont felemelni! Mert a feljutást is kiemelt kérdésként kezelték. A bá­zisvállalat, az Özdi Kohá­szati Üzemek így is gondol­kodott és tett. Akárcsak az egyesület. Mások nem vo­nultak fel melléjük. Pedig egy kézszorítás, néhány jó szó nem kerül pénzbe. Ma­rosi így fogalmazott: — Tu­domásul kell venni, hogy manapság csak a profi szem­léletű klubok, együttesek maradnak fenn a víz felszí­nén. Amatőr, szurkolói szin­tű „beállítottsággal” már nem lehet célba érni. Az el­múlt szezonban igyekeztünk. Több elismerést vártunk. Mert a dicséretre mindenki igényt tart. Bólogattam. Igazat mon­dott. Kolodzey Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom