Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. június 21., szombat Vasárnapok hétköznapjairól Aggteleken Szilvay professzor és a Liliomfinak hitt Szellemi? A darab ifjú szerelmespárja: Mariska (Nagy Ibolya) és Liliomfi találkozása (Sallós Gábor és Varga Gyula) (Zubornyák Zoltán) 1 * A közelmúltban film- • forgatás volt Monokon, a Monaky-féle kas- | télyban. Ezt a helyszínt meg- i előzőén már több helyen — ‘ például Szentendrén — készült el a Lián O’Fleherty ír író regénye alapján készülő Aranyház című tévéfilm több részlete. A képernyőn majdan a főszereplők mellett több helybéli láthatja magát a képernyőn, mert a szereplő statiszták nagy részét a falu lakói közül- választották ki. A tervek szerint egyébként ősszel kezdik el a film utómunkálatait, és előreláthatólag február körül lesz kész teljesen. A képen: a kastély egyik toronyszobájában. Felvétel előtti megbeszélés Udvaros Dorottyával. (mészáros) Vasárnap reggel. Az aggteleki cseppkőbarlang környékén még alig észlelhető mozgás. Kilenc óra tájban tűnnek fel az első csoportok. Ha Aggtelekről szólunk, mindig természetes, hogy „a barlang...” * Jóleső gyaloglásnyira van a település maga. Az utcákon csend. Bódis Istvánnét keresem. Hamar útbaigazítanak, otthonába. ' Néhány éve — hétköznapon — kerestem már hivatalában is, a tanácsházán, mint elnökasszonyt. Hallottam, írt egy színpadi játékot a kukoricafosztókról. Hiába kerestem — „a járásnál tárgyalt”. Aztán jó egy éve meg hallottam, megírta az aggteleki vasárnapok történetét. Már hiába ikerestem volna a tanácsházán — az elnökasszony nyugdíjba ment. Most tehát, e vasárnap reggelén otthonában kerestem és találtam meg. Különös „funkcióban”: mint a helyi népdalkor tagja, férjével éppen rendezték át a lakást, hogy a nemzetközi kórustalálkozón részt vevő lőcsei és finn kórus, tagjai közül hozzájuk érkezőket vendégül lássák egy ebéddel. Közben főtt (sült) az ebéd, a férj vigyázott „fel” a konyhában, míg mi beszélgettünk. * Csak természetes, hogy a beszélgetés folyamán több szólamban szólal meg ugyanaz. Bódis Istvánná: — Huszonkét évig voltam tanácselnök. Nem volt köny- nyű, de utólag mondhatom, megérte a fáradságot. Minden jelentős közintézményt ez idő alatt építettünk, megváltozott a község arculata. Szép lett. A legtöbbre azonban az emberek tudatváltozását értékelem. Tudom, igen, ezt nehéz mérni. Jelentőségét abban látom, hogy megváltozott az aggteleki emberek gondolkodása. Csak egy példa: amikor a nagy park kialakításáról volt szó, sokan ágáltak ellene, haragudtak, mert a csorda járása akkor arra volt... Ma már megszerették az emberek a szépet, a közterület mellett a saját portájukon is meglátszik ez. Aki végigjön községünkön, láthatja, szorgos kezek díszítették-szépí- tették ezt a falut. Most ötödször nyertük meg a tiszta, virágos községért pályázaton az első díjat. — Megépítettünk egy szép művelődési házat, amelyben mindig van élet. Nem egy általában megkezdett dolog, ami végigmegy húsz év során, mindig tudtunk újítani, frissíteni. Az öt éve működő népdalikör azt jelenti, hogy harminc ember magja lett a közművelődésnek. Nem csupán azért, mert őket mindenüvé elő lehet venni. A szemléletformálásban van igazi jelentőségük. Mert rajtuk keresztül minden kisugárzik, ugyanennyi vagy még több családra. Ha ezekkel az emberekkel megértettünk valamit, ami fontos a községnek, akkor majdnem biztos volt. hogy az egész falu meg fogja érteni. Nálunk, például 99 százalékig egyértelműen megszavazták az emberek a településfejlesztési hozzájárulást. Azt mondtuk, emberek, nekünk még nincs óvodánk — és sok helyen azt mondták: „Mit magyarázzátok, ez egy jó és nemes dolog, hát természetesen . ..” — Nem, a községfejlesztéshez sose kaptuk meg azt a központi támogatást, ami a világhírű aggteleki barlang településének kellett volna, hogy kijárjon. Egy példa: 1975-ben 1 milliót adtak idegenforgalmi célú fejlesztésre, de ezt is a barlang felé eső területre; villamosítás, útépítés és hasonlók; kiemelten a határátkelőhely korszerűsítésére. Ám az, hogy a község felzárkózzon ehhez az idegenforgalomhoz, az nem történt meg. Ehhez nekünk mindig a szellemi és fizikai erőnket kellett adni. Ami a község érdekét szolgálta: 1961-ben bevezették az ivóvizet. Ha itt nem lett volna idegenforgalmi fejlesztés, maga Aggtelek tehetetlen lett volna saját erejéből erre. Most újabb nagy ' fejlesztés előtt állunk: kiépítik a szennyvízcsatorna-hálózatot és tudjuk, ezzel nem minden község ilyen szerencsés. Most a társulást szervezzük, családonként 35 ezer forinttal kell hozzájárulni az építéshez. Mi, a tanácstagok bejártuk a körzetünket és megint az fogadott bennünket: „Ti tudjátok, ha ez mehet, akkor menjen ...” — A fentiek ellenére mondhatom, hogy konkrétan a falu fejlesztésére sose kaptuk meg az idegenforgalmi hírnévhez méltó támogatást. Az, hogy van orvosi rendelőnk, tanácsadónk, ipűvelő- dési házunk, ez mind a közös ügyet szolgálja. Aki itt átmegy, csak azt érzékeli, hogy minden rendben van. A református templom is ... Ügy gondolom, a lakosság azért támogatott minket minden esetben, mert tudta, hogy elsősorban az érdekét szolgáljuk. Azt mondtam az áfésznek is, hogy az elsőrendű feladatuk a lakosság áruellátása. — Honnan van az íráskényszer bennem? Lehet, hogy alkati dolog, adottság vagy hasonló. Maguknak is leírtam mindig, mi történt a községünkben. Aztán, hogy megalakult a népdalkor, 1983-ban jött a gondolatom: olyan sok szép hagyomány, a közösségi élethez, munkához fűződő hagyomány van a falunkban — meg kellene örökíteni! Akkor következett, hogy megírtam a 30-as évek kukoricafosztóját. Ezt aztán végigjátszottuk, lelkesen és szívvel vettek benne részt a népdalkör tagjai, a játékba húsznál több népdalt is beledolgoztunk. Tehát ikét kincsre tettünk szert. Ahogy megkapargattuk a múltat, kijött, rengeteg olyan népdal van, amit itt daloltak, csak elfelejtettük, mert más jött divatba. Aggteleken kétszer játszottuk ezt, mert úgy jött a közkívánat. Később Hangácson is bemu-- tattuk. Jött tehát az újabb gondolat, hogy a vasárnap délutánt is megírom, főleg szájhagyományból. Milyen is lehetett az? — amikor kiülnek a kapu elé tereferélni, pletykázni, meg micsoda; még akkor nem volt divat, hogy irány a barlang, mega diszkó . .. Templom és ebéd után, délután mentek a lányok összefogózva az utcákon, a fiúk utánuk... Az idősebbek meg nézték, ki ki után megy .. . — Nyugdíjban? A kaput most sem tudom bezárni, megfelelő mértékkel csinálom, ami a közéletből rámesik. Ma részt veszünk a délutáni kórusműsorban, és vállaltuk, hogy 90 embert ebédeltetünk, vendégül látunk otthonunkban; a lőcsei és a finn kórus tagjait. És az emberek most se azt kérdezték, hogy miért, meg minek? — hanem azt, hogyan csináljuk, hogy a legjobb legyen?! Ez, úgy érzem, megint azt jelenti, hogy egységben vagyunk... * Az idő sürgette a beszélgetést, be kellett fejezni. A készülő ebéd „szólongatta” a ház asszonyát. El is búcsúztunk tehát. A faluban, Aggteleken csend volt, az utcákon alig-alig jártak. A cseppkőbarlang előtt ez időben már megkezdődött az „idegenforgalom”, népdalosok színesedtek, turisták nézelődtek, kirándulók pihenget- tek. Felvette ünneplő ruháját a hétköznap ... Ténagy József Szilvay professzor találkozása az első jelenet, amikor az elözvegyült férfiú eljön gyámleánya nevelőjéhez, hogy hazavigye és boldoggá tegye a kislányt. Már ez az első jelenet roppant mulatságosnak ígérkezik. Máthé Éva és Sallós Gábor felszabadultan ko- médiáznak, szerepük szerint dialógusuk énekbe, majd groteszk táncba vált, s így kerül tudomásunkra tulajdonképpen minden, amit a professzor látogatásáról tudnunk kell. A másik szobában közben Liliomfi — Zubornyák Zoltán, a színház új tagja (a Milliomos Nápolyban már láttuk) játssza az egyik, Major Zsolt a másik szerep- osztásban — szundikál és álmában táncot lát, amit viszont Farkas Szilvia jelenít meg. Később megjelenik Szellemfi, azaz Varga Gyula, s egymást követik a bohókás jelenetek. Az előző helyszínen már ott van Mariska, azaz Nagy Ibolya, a gyámleány, aki mint tudjuk, Liliomfiba, szerelmes, a gyámatya viszont Szelleművel tárgyal abban a hitben, hogy ő Liliomfi, s a lovagi páncélba bújt borissza alakról nem tudja elhinni, hogy a lány ebbe legyen szerelmes ... Persze, szükségtelen itt a próbáról szóló tudósítás ürügyén a Liliomfi történetét elmesélni. Szigligeti vígjátéfca a múlt század deréka óta állandóan siker színpadjainkon és az volt az emlékezetes filmen is. Most zenés vígjátékváltozatban — úgy tűnik — eredeti értékeiből mit sem veszített. Amit a próbán láttunk, biztató. A másik két felvonás még maradjon titok . .. Legalább július 2-ig, a tapolcai premierig. (benedek) (Fotó: Fojtán) Az egyik helyszín: Monok Amikor a próbán részt vettünk, még a színházépületben dolgoztak. Az épület alighanem legmelegebb termében, a balett-teremben folyt a próba, és bizony a verejték is a szereplőkről. Azóta (hihetőleg megengedi az időjárás is) már a szabadtéri színpadon próbálnak. Látogatásunkkor első ízben mentek végig az első felvonáson megállás nélkül. Ügy tűnt, jó ütemben haladnak, a szituációk már tiszták, s valamennyi szereplő látható jókedvvel mondta, játszotta, táncolta, énekelte szerepét. Az öltözetek persze még nem a múlt század derekát idézték, ki-ki olyan öltözetben volt, ami a próbára a legkényelmesebb, legfeljebb néhány jelzést viseltek — gyászszalagos cilindert, hajszalagot, vagy éppen az egyik jelenetben páncélt — a még ugyancsak csupa jelzésből összeállított játéktéren, ahol Camilla két egymás melletti szobáját láthattuk, miután a Gyarmati Béla szerkeszMegbeszélés a szünetben: Füsti Molnár Ágota, Nagy Ibolya, Varga Gyula és a rendező Gyarmati Béla Ma délután a képernyőn Suka Sándor A Mestersége: színész 9 című sorozatban jelentkezik ma, 17.00 órakor az első műsorban a Suka Sándor színművészt bemutató riport. A népszerű művészt az ebben a műsorban gyakorta közreműködő pályatárs, Szatmári István mutatja be, illetve „beszélteti". Suka igen sikeres tagja volt a Nemzeti Színháznak és a Fővárosi Operettszínháznak egyaránt, mind a közönség, mind a kollégái körében közkedvelt. Híressé váltak színházi történetei, amelyeket sok humorral, parodizáló jókedvvel szokott előadni. Ezekből a történetekből is ígér néhányat a mai műsor. A képeg: Suka Sándor. Liliomfi Tapolcára, közelebbről az ottani kertmozi színpadára készül, hogy július 2-től tíz alkalommal találkozzon a derűs vígjátékot igénylő közönséggel. Szigligeti Ede ismert vígjátékát Mészöly Dezső dolgozta át mai színpadra, Al- dobolyi Nagy György saját verseire kellemes zenét komponált hozzá, a Miskolc Városi Művelődési Központ pedig a Miskolci Nyár ’86 rendezvényeinek sorában bemutatja. Az előadás rendezője Gyarmati Béla, szereplői pedig a Miskolci Nemzeti Színház művészei. tette kis előjátékból minden nézőnek tudtára adatott, hogy megérkezett a színésztrupp a városba. A próba a szokásos képet mutatja. A zongoránál először Herédy Éva, majd később a komponista, a rendező mellett Koncz Boglárka, a segédrendező, Füsti Molnár Ágota, aki ügyelői és egyben koreográfusi feladatot lát el és — mint az előadáson — kezdődik és folyik az első felvonás. Camilla, azaz Máthé Éva és Camilla és Szilvay professzor az első jelenetben: Máthé Éva és Sallós Gábor
