Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

II hét vége megyénkben Pedagógusokat köszöntöttek a megyei tanácson A megyei ünnepségen dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi köszöntőt. Szombaton délelőtt peda­gógusok: tanítók, tanárok, Oktatók, nevelők népesítet­ték be a megyei tanács dísz­termét, olyanok, akiknek munkáját különböző kitünte­tésekkel, jutalmakkal ismer­ték el és köszönték meg. A tanácson rendezett ün­nepség csak egy része volt a pedagógusnapi köszöntők­nek, hiszen ebből az alka­lomból 701 olyan nevelő, ok­tató vehette át a művelődé­si miniszter által adományo­zott kitüntetéseket, akik hosszú évek munkájával rá­szolgáltak arra. Szombaton délelőtt 140 ál­talános és középiskolai ta­nítót, tanárt, kollégiumi ne­velőt, szakoktatót és az ok­tatásügyben dolgozót köszön­töttek a megye politikai és társadalmi szervezeteinek képviselői. 79-en vehették át a Kiváló Munkáért kitünte­tést, 39-en részesültek Mi­Az elmúlt héten kétnapos tanácskozást tartottak En- csen, az észak-magyarorszá­gi urbaniisták. Eljöttek más megyék képviselői is, mert ez a konferencia jó alka­lom volt a tapasztalatok cse­réjére. így nemcsak az or­szág északi részeiről esett szó, hanem — mondhatni — országossá szélesedett az eszmecsere. Erre szükség is volt, hi­szen a téma (sajnos) ilyen méreteket öltött. Ezt bizo­nyítja az is — s ezt érin­tette előadásában Jantner Antal építésügyi és városfej­lesztési miniszterhelyettes —, hogy az Országgyűlés is fog­lalkozott az elmaradott tér­ségek problémakörével. Nem véletlen, hogy a kon­ferencia színhelyéül Encset választották. Tudvalevő: me­gyénknek ez a része (Aba- új) „gazdag” aprófalvakban. Ebből adódóan sok a gond niszteri Dicséretben, 18 pá­lyád íjat osztottak ki, és egy ünnepelt, Czijáki László en- csi pedagógus részesült a Szocialista Kultúráért kitün­tetésben. Bejelentették, hogy több borsodi pedagógus Budapes­ten Vette át munkája elis­merését. Apáczai Csere Já­nos dijat kapott Dobos Lász­ló, a Miskolci Gyermekvá­ros igazgatója és Nagy Gé­za, a karcsai általános isko­la tanára. Kiváló Pedagógus kitüntetésben részesült: Buj­dos János, a 101-es szak­munkásképző igazgatója, Se- lényi Gyuláné, a kazincbar­cikai ének-zene tagozatos ál­talános iskola igazgatóhelyet­tese, Zdhorecz Adorjánná, a putnöki 2. Sz. Általános Is­kola tanára, Hágen Mária, a BerzeViczy Gergely Kereske­delmi és Vendégül tó'ipari Szakközépiskola tanára, Réz­is. Csak néhány ezek közül: közlekedés, hírközlés, foglal­koztatottság ... Az előadáso­kon minduntalan előjött a pénz. Elhangzott: 3 milliárd forint áll rendelkezésre (or­szágosan) öt esztendőre e problémák mérséklésére, csökkentésére. Nem a meg­oldására, hisz ehhez ennek a többszöröse kellene. Több előadó hangsúlyozta: ezeken a településeken nap­jainkban nem csupán gaz­dasági, de társadalmi elma­radás tapasztalható. Bogár László, a megyei tanács tervosztályának helyettes ve­zetője kifejtette; ahhoz, hogy e téren változás legyen, változnia kell a társadalom- szervezési modellnek is. Centralizáltság helyett —de­centralizáltság. Ugyancsak erről beszélt egyebek mel­lett Miklósi Endre, a VÁTI vezető tervezője: a centrali­záció következtében a peri­tniíves Jánosné, a felsőzsol- cai iskola tanára, Tóth Lászióné, az edelényi 1. sz. iskola napközis csoportveze­tője, Szathmári Sándor, a sárospataki H. Rákóczi Fe­renc Gimnázium tanára. Lo­vas János, a bodroghalmi is­kola igazgatója, Dankó Er­zsébet, a kurityáni iskola ta­nára, Kiss Erzsébet, a sze­rencsi iskola tanára, Kovács János, a Gábor Áron Kohó­ipar! Szakközépiskola taná­ra, Csépány Béláné, az ar- lói iskola tanára és dr. Van- cza - Jánosné, a miskolci napközi otthonos óvoda veze­tő óvónőhelyettese. A kitüntetetteket és raj­tuk keresztül a megye pe­dagógus-társadalmát köszön­tötte dr. Kun László, a me­gyei pártbizottság titkára. •Hangsúlyozta, hogy az em­berek többsége őszinte tisz­telője a pedagógusoknak: tudják értékelni azt a sok­szor áldozatot is jelentő, egyértelműen nehéznek elis­mert munkát, ami a peda- gógusbivatás egyik jellemző sajátsága. Beszélt a munka során jelentkező gondokról is, arról, hogy a tömeges is­koláztatással együtt jár az is, hogy a külső környezet negatív jelenségei nagyobb arányban vonulnak be az in­tézményekbe, de az iskola jelenleg nem képes mindig kellő mértékben ellensúlyoz­ni ezeket a hatásokat, sok­szor nem is kapja meg az ehhez megfelelő, külső segít­séget, magára marad. Ezzel együtt megnövekedett azok tábora, akik igyekeznek te­vékenyen részt vállalni a nevelés feladataiból. (szendrei—csákó) fér.iákról vonják el az erő­ket. Így aztán az, hogy ki hol lakik, sok mindent meg­határoz. Éppen ezért egyes területekről elszivárognak a jól képzett szakemberek. Ez utóbbi mondat Siska And­rástól, az Enfs Városi Párt- bizottság első titkárától szár­mazik, aki kívánatosnak tar­totta, hogy a felzárkóztatás ténylegesen minél előbb el­kezdődjön. Az eddig leírtakból is ki­tűnik: nagyon fontos, bo­nyolult kérdéskörről van szó. A résztvevők előadásai­ból, hozzászólásaiból érezhe­tő volt az aggódás e térsé­gekért. De az is, hogy a kis­falvak jövőjét nem lehet csak központi vagy csak he­lyi erők bevonásával bizta­tóbbá tenni, ez össztársadal­mi összefogás révén való­sulhat meg. Egyáltalán nem (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 1,80 Ft Hétfő, 1986. június 2. Mihail Gorbacsov hazánkba látogat Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására a közeli napokban baráti látogatást tesz a Magyar Népköztársaságban. Véget ért a nemzetküzi orvoskongresszus XLll. évfolyam, 128. szám Vasárnap hazaérkezett Mongóliából az MSZMP küldöttsége, amely Szabó Istvánnal, a Politikai Bi­zottság tagjával, a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa elnökével az élén részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kong­resszusán. A delegációnak tagja volt Varga Gyula, a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság első titkára és Kádár László, hazánk ulam- bátori nagykövete. A kínai külügyminiszter hazánkban Dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter megh ívására hétfőn hivatalos, baráti lá­togatásra hazánkba érkezik Vu Hszüe-csien államta­nácsos, a Kínai Népköztár­saság külügyminisztere. Az atomfegyvereket addig kell megsemmisíteni, amíg azok el nem pusztítják az emberiséget — erre figyel­mezteti a világ közvélemé­nyét a vasárnap Kölnben vé­get ért nemzetközi orvos- kongresszus. Bemard Lown amerikai professzor, a mozgalom ala­pító társelnöke záróbeszédé­ben figyelmeztetett: min­den garancia kevés egy esetleges nukleáris háború katasztrófájának az elkerü­lésére. Csak egy megoldás lehetséges: az atomfegyver­kezés azonnali megállítása és a nukleáris fegyverek meg­semmisítése. Ennek legfonto­sabb feltétele lenne az Egye­sült Államok, csatlakozása a Szovjetunió állal egyoldalú­an életbe léptetett atomkí­sérleti moratóriumhoz. Jevgenyij Csazov szovjet akadémikus — akivel Lown professzor együtt indította, a mozgalmat — sürgette, hogy minden politikus és politikai vezető tettekkel járuljon hozzá az atomfegyverek vég­érvényes felszámolásához. A szentesi korai zöldség­termesztési rendszer közi­pontjából szombaton ismét megindultak a primörszállít- mányok a Közös Piachoz tartozó országokba. Szomba­ton három vasúti vagont tölteni való paprikával, egyet pedig paradicsommal raktak meg, s valamennyit a Német Szövetségi Köztár­saságba továbbították a Hungarofruct Külkereske­delmi Vállalat közremű­ködésével. Egy hónapos kényszerszünet után ez volt az első közös piaci országba irányított zöldáruszállít- mány. A fólia- és üveghá­zakban nevelt paprikát és paradicsomot a szentesi Ár­pád, a szentesi Felszabadu­lás, a fábiánsebestyéni Ki­nizsi és a csongrádi Kos­suth Termelőszövetkezet ker­tészetében szedték és cso­magolták tetszetős kartondo­bozokba. A szentesi korai zöldség­termesztési rendszer tag­gazdaságaiból júniusban húszvagonnyi korai káposz­tát és nyolcvan vagon töl­teni való zöldpaprikát szál­lít a közös piaci országok­ban levő megrendelőknek. SALT-II. Amerikai vélemények a szovjet állásfoglalás után Amerikai hivatalos körök­ben egyelőre nem nyilatkoz­tak még a Szovjetunió ál­lásfoglalásáról, amely fi­gyelmeztette az Egyesült Államokat: rendkívül ve­szélyes következményekkel járhat, ha Washington a jö­vőben nem tekinti magára nézve kötelezőnek a hadá­szati fegyverekről megkötött SALT—II. szerződés előírá­sait. Harold Brown volt had­ügyminiszter egy nyilatkoza­tában megállapította: az Egyesült Államok kormánya ürügyet keres arra, hogy megszabaduljon a SALT—II. megkötöttségeitől — ezért fejleszti az állítólagos szov­jet szerződésszegésről szóló vádakat. Albert Gore demokrata párti szenátor, aki tagja a szenátus hadügyi bizottsága fegyverzetellenőrzési albizott­ságának, a The New York Times vasárnapi számában terjedelmes cikkben bírálja Reagan bejelentését arról, hogy az Egyesült Államok a jövőben megszegheti a SALT —II. szerződést. Ez a döntés — írja Gore — „Reagan leg­nagyobb hibája lehet”. Szombaton megkezdő- # dött a 13. labdarúgó- „ világbajnokság. Mexi­kóvárosban, az Azték-stadi­onban a várt hőségnél kel­lemesebb időben, 24 fokos hőmérsékletben került sor az impozáns megnyitóünnep­ségre. A látványos folklór­program után a 24 résztve­vő válogatott szimbolikus bevonulása következett. A játékosok helyett mexikói kisfiúk vonultak körbe, az NSZK nyitotta a sort és a házigazda Mexikó zárta. A néhány mondatos köszöntők után Miguel de la Madrid mexikói köztársasági elnök hivatalosan is megnyitottalak nyilvánította a 13. labdarú­gó-világbajnokságot. Fel­csendült a mexikói himnusz, 'majd a bolgár és olasz him­nusz eljátszása után kezdő­dött a nagy előadás első fel­vonása, az Olaszország—Bul­gária találkozó. A nézőtér zsúfolásig megtelt, a hangulat frenetikusnak minősít­hető, kezdődhet a 13. labdarúgó-világbajnokság I A megnyitó- ünnepség látványos pillanatainak egyike, érkezik a FIFA zászló­ja. rnrornr ír mri iirrirwrTrirr^ iiiiiih—w

Next

/
Oldalképek
Tartalom