Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-12 / 110. szám

NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Volt népi kollégisták a MAB-ban A Népi Kollégisták Borslod Megyei Baráti Köre és a MAB- klub találkozót szervez ma, május 12-én este 6 órakor a MAB- székházban. Dr. Borics Gyula államtitkár tart előadást A család­jogi törvény módosításának időszerű kérdései címmel. Védett terület lesz A közelmúltban ünnepel­tük a kortársai által a „ha­za mindenesének” nevezett Fáy András születésének 200. évfordulóját. A felső-zemp­léni Kohány községben szü­letett — de azt már keve­sen tudják, hogy a megyénk­ben levő Komjáti község ha­tárában van eltemetve. A reformkorban és a sza­badságharc utáni években széles körű munkásságot ki­fejtett közéleti személyiség nevéhez fűződik többek kö­zött a Pesti Hazai Első Ta­karékpénztár megalapítása. — A győzelem napja al­kalmából filmvetítést tart a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének mis­kolci klubja a. Magyar Nép­hadsereg Helyőrségi Művelő­dési Otthonában, a Szamu­ely Tibor utca 3—5. alatt május 13-án, 16 órai kezdet­tel. KÖZLEMÉNYEK Az EMÁSZ Miskolci Üzem- igazgatósága, értesíti az alábbi területen lakó fogyasztókat, hogy az áramszolgáltatást szakaszosan szüneteltetni fogja: 1986. május 11-tői 23-ig. 7 órá­tól 16 óráig: Felsőzsolcán a Kilián. Arany Já­nos. Rózsa. Akác. Sajó, Opren- dek Sándor. Széchenyi. Kossuth utcákban, FIGYELEM! A Szakszervezetek Rónai Sán­dor Művelődési Központin 1986. május 26-tól úiraindítit szabó-varró és kézi kötő tan­folyamait délelőtti és délutáni időpontokban. Jelentkezni és fizetni lehet má­jus 19—23-ig naponta. 9—16 órá­ig Miskolc. MSZB tér 3. I. cm, 40-es szobában. Felvilágosítás a 6l-177/163-as telefonon. Nevét három hazai középis­kola, közte a miskolci köz- gazdasági szakközépiskola vi­seli. A Komjáti határában, fa­csoporttal szegélyezett sírhe­lyét eddig kevés törődés kí­sérte. A megyei tanács me­zőgazdasági osztálya most in­tézkedéseket tett, hogy a ne­ves hazafi sírját védett te­rületté nyilvánítsák, megbe­csülve ezzel emlékét az egy­kori gazdasági szakember­nek, aki azonban a tudomá­nyok és irodalom más mű­fajában is jeleskedett. — Apa és fia, Kurucz Já­nos fotóművész és Kurucz Péter fotóiból nyílik kiállí­tás Miskolcon, a 101. Sz. Szemere Bertalan Szakmun­kásképző Intézet (Ifjúság u. 16.) galériájában május 14- én, 16 órakor. Megnyitót Papp Lajos, a Napjaink fő- szerkesztője tart, közremű­ködnek az Egressy Béni Ze­neiskola növendékei. — Megszépülve fogadja az alsóberecki öregeket napkö­zi otthonuk. Az átalakított épületet május 12-én adják át lakóinak. — Dicsérő oklevelet adomá­nyozott a SZÖVOSZ a Szent- péteri kapui I. Sz. Lakásfenn­tartó Szövetkezetnek, az elmúlt évek eredményes munkájának elismeréseként. A szövetkezet vezetése a gondjaira bízott sok száz otthonnak jó gondozója volt. Ésszerűen és takarékosan gazdálkodtak a szövetkezet pénzével. A múlt csütörtökön délután a szövetkezet termelési tanácskozásán bensőséges ün­nepség keretében adták át az idén 20 éves lakásszövetkezet vezetőinek a SZÖVOSZ dicsérő oklevelét. Május 12-től, amíg a készlet tart. Kárpitosgarnitúrák és szekrénysorok egyes típusai 10—20%-os árengedménnyel kaphatók a kazincbarcikai DOMUS Lakberendezési Áruházban, Főtér 2. szám alatt, valamint putnoki fióküzletében (Piactér 1. sz.) Észak-Magyarorszag. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovart,: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahi­vatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: wiRTH Lajos. Naptár _______ 1 986. MÁJUS 12., HÉTFŐ A nap kelte 5.12, nyugta 20.09 órakor A hold kelte 6.52, nyugta 0.08 órakor Névnap: Pongrác Száznyolcvan éve született Juhana Wilhelm Snell- man (1806—1881) finn po­litikus, filozófus és újság­író. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Ma lassan csökken a felhő­zet és eső már nem való­színű. A nyugati szél több­nyire mérsékelt, időnként élénk lesz. Délután 20 fok körül lesz a hőmérséklet. Több lesz a kerámia „káposztáshordó” A Borsod Megyei Építő­anyag-ipari Vállalat utóbbi években forgalmazott termé­kei közül vitathatatlanul a legsikeresebbek közé tarto­zik a káposztáshordó. A vállalat sárospataki üze­mében 1982-ben kezdték meg gyártását, amikor is kézi ko­rongozással állították elő. A 25 literes kerámia „bödönök” azonnal elnyerték a vásár­lók tetszését, többek között azért, mert a több emeletes bérházi lakásokban is elhe­lyezhetők voltak, s tökéletes zárásukkal a higiénia köve­telményeinek is megfeleltek. Mindezen jó tulajdonságai miatt nem csoda, ha kezdet­ben hiánycikknek számítot­tak. A vállalat a kereslet ki-v elégítésére a gyártásnál tech­nikai módosítást hajtott vég­re, s a kézi formázás mel­lett áttértek a gépi koron­gozásra, amely meggyorsítot­ta a gyártást, növelve az elő­állítható darabszámot. Emel­lett Sárospatakon kívül a hejőszalontai üzemben is megkezdték a hordók gyár­tását. A választékot formára és díszítésre vonatkozóan is gyarapították, most már több fazonban kaphatók. Bár még nincs itt a ká­posztasavanyítás „szezonja”, a két üzemiben azonban fo­lyamatosan gyártják ezt a közkedvelt cikket. Az idén a tervek szerint mintegy hat­ezer darabot gyártanak be­lőle. Ez a mennyiség, a fel­mérések szerint kielégíti az igényeket. A káposztáshordók kelen­dőségét mutatja, hogy a gyár­tás kezdetétől kereken 16 ezer darab került belőle ke­reskedelmi forgalomba, s ta­lált vásárlóra. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény­illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szel­vénye 197 fogadónak volt, nyereményük egyenként 56 729 forint, 3 találata 17 045 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 328 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 405 275 darab, ezekre egyenként 17 forin­tot fizetnek. Süsü még mindig kedvenc ... Sárkányt mindennap- # ra! — adták ki a jel­szót a gyerekmajális szervezői, akik nagyon is jól tudták, mit csinálnak. Akik ugyanis Süsü, a bohókás egyfejű történetein csepe­redtek fel, most jöttek „nosz­talgiázni”. S ha akadt e szép hazában és Miskolcon vala­ki, aki nem tudta, hogy ki is ő, az pedig azért jött. hogy megismerkedjen vele. A miskolci sportcsarnok előtti színpadhoz mindenesetre már nem lehetett közel férkőzni, amikor Süsü, a Királyfi és a többi kedvéit bábfigura játszott, mókázott. Igaz, ad­digra már alaposan ki is fá­radtak a miskolci tévéfesz­tivál legdédelgetettebb ven­dégei, a gyerekek. Szomba­ton délelőtt, fél tíztől szin­te nonstopszerűen állt a mulatság, nem beszélve a vásári forgatagról, ami .nem­csak a szülők pénztárcáját, de a lábakat is igénybe vet­te. Volt itt minden, lufi, forgó, apró mütyürke, nép- művészeti termék, mézeska­lács huszár és ólomkatona, amiért rángatni lehetett anyu szoknyáját. Szívesen írnám, hogy nem lehetett olyan kívánság, amelyet nem lehetett teljesíteni, ha egy apró emberke nem kék lu­fikacsára áhítozott volna a tömegben. Volt ott minden­féle színű; sárga, piros — csak kék nem. Legalábbis hirtelen körülnézésre. Ami persze nem jelenti, hogy a sírásra görbült szájú legény- ke üres kézzel hagyta volna ott a vásári forgatagot... A miskolci bábszínház Vi­téz László kalandjaival szó­rakoztatta a legtiszteltebb publikumot, s a 100 Folk Celsiustól legszívesebben most is csak Paffot hall­gatták volna a gyerekék. Akik nemcsak néző mivol­tukban voltak nagyon hűsé­gesek. Az aszfaltrájzverse- nyen „elfogyasztott” kréta- mennyiség aktivitásukat bi­zonyítja. De sokan mentek el a játszóházba is, hogy ne csak nézzék, csinálják is a hatalmas bábfigurákat. Itt volt azután a közkedvelt Muszty Bea és Döbay And­rás, vasárnapi hangulatte­remtőnek a Majorette együt­tes és a Ködmön. S hogy el ne feledjük, lehetett nyerni is — a tombola fődíja egy gyermekikerékpár volt. A miskolci gyerekek — és a kísérő felnőttek remekül szórakoztak a téren és ... bent a vetítésen, mert dél­előtt — hagyományosan — nekik összeállított program pergett a képernyőkön. cs. a.—1. j. Nézők, akik között nemcsak gyerekek voltak. Modell is csak itt lehet az ember gyereke! ... de azért rajzolni is nagyszerű, ha apu nem szól a nadrágért, sőt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom