Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-07 / 106. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. május 7., szerda egyetemisták A beat- és pophullám „levonulóban” van ugyan, mégis szinte naponta hallunk hírt újabb együttesek alakulásáról. Hogy a dolog közepébe vágjak: nem tartozom eme „könnyűzenei” irányzat lelkes hívei közé. Magyarázhatnám ezt a korommal is (nem vagyok teenager.. .), de idegenkedésem legfőbb oka a technikai eszközök és a hangerő túltengése. Vállalva a konzervativizmus vádját is úgy vélem, hogy az igazi mondandó akár suttogva is hat, vagy sehogyan sem. A „klasszikusnak”, vagy komolynak is nevezett zene korokon is túlmutató időtállóságát éppen ez bizonyítja. Bachot, Beethovent, Mozartot lehalkított rádió mellett is lehet élvezni — felismerve persze, hogy ez az élmény nem azonos az élő koncertével. Ezek a gondolatok motoszkáltak a fejemben valamelyik este, amikor az egyetem I-es kollégiumába tartottam, hogy találkozzak egy frissen alakult együttes: a Hétfői Hírek tagjaival. Botorán vagy bölcsen? ezeket a gondolatokat elmondtam a fiataloknak is, hatalmas vitát kavarva vele. Joggal vetődik fel a kérdés (a fiúk talán udvariasságból nem tették fel), hogy ha nem szeretem ezt a fajta zenét, akkor miért vagyok kíváncsi magára az együttesre? A válasz egyszerű és kézenfekvő: magukra a fiatalokra (leendő jogászokra) vagyok kíváncsi: arra, hogy miért zenélnek? Mit akarnak kifejezni a zenéjükkel-szöve- gükkel? s egyáltalán kiknek? Csakhogy — tessék kipróbálni! — nem olyan könnyű egy joghallgatót „kifaggatni”. Leleményesen, már-már ügyvédi furfanggal, hol visz- szakérdeztek, hol meg kitértek a kérdések elől. Végső soron igazuk is van: ha valaki kíváncsi rájuk, az hallgassa meg a produkciójukat (csütörtökön volt az egyetemen a bemutatkozó koncert), azaz a szöveget és a zenét együtt. Csakhogy más a koncertélmény (nem nevezném feltétlenül intellektuálisnak ...), s megint más a beszélgetés. Testközelben, poharazgatva (György- napot is ünnepeltek), cigarettázva más gondolatai támadnak az embernek, mint a tömegben. Nem passzív befogadó, hiszen kérdezhet, riposztozhat. Megkérdezheti az újságíró pl., hogy honnan a név? Miért éppen Hétfői Hírek? Nos, azért, mert ez „jól hangzik”, s ez fontos a közönségcsalogatás szempontjából. (Ugyanezt mondta néhány éve a Mi közöd hozzá? együttes is, amikor beszélgettem velük.) A hétfő nevezetes nap. Olyankor több a hír (?), amit meg lehet beszélni, el lehet mondani. Az együttes tehát híreket, információkat is közölni akar a dalaival. De milyen híreket? Most az következhetne, hogy közlök néhány dalszöveget, vagy hor- ribile dictu! megkísérlem elemezni azokat. Ez ellen (is) hevesen tiltakoztak a fiúk, mert felidéződtek a magyarórák nyögvenyelős verselemzései ... Megadtam, megadom magam. Néhány cím azért hadd álljon itt, ízelítőül: Rádió, Rudaszpi- rin, Mozi, Meditáció, Kombiné, Az exhibicionista stb. Hálás dolog, de igen nehéz is a zenéről zenészekkel beszélgetni. A legizgalmasabb kérdés mindig az, hogy miért fognak gitárt, ülnek a dob mellé? Vannak, akik úttörő koruk óta játszanak valamilyen hangszeren. Ez a kisebbség. Másokat a közösség élménye vonz, a szereplésé. „Jó ott állni a színpadon”. Hobbi lenne csupán? — kérdeztem. Hevesen tiltakoztak. Szöveget, zenét írni, kitalálni, a számokat megtanulni, gyakorolni kemény munka! Hivatás lenne? Az sem, hiszen választott életpályájukat nem (biztos, hogy) felcserélik a zenére. Ez a se nem hobbi, se nem hivatás állapot azonban korántsem azt jelenti, hogy nem veszik komolyan. Magukat mindenképpen, mert máris rendelkeznek a profik öntudatával — és szerénységével is. Ellentmondásosak, mint a fiatalok mindenkor. Hallgatva őket, ahogyan (a kérdések nyomán) megfogalmazták a közérzetüket, ha úgy tetszik „ars poeticájukat”, mindenképpen megcáfolták azt a képet (képletet), amelyet mi: felnőttek alkotunk róluk. Igenis szenvedélyesek, noha a jövőről és a jelenről alkotott képük, véleményük nem kincstári optimista. Az újságíró jelenléte nyilván kicsit irritálta, fel is villa- nyozta őket. Gyanakvásukat (mert az is van!) legyőzte a szereplési, az önmegmutatá- si vágy. Rettenetesen kíváncsiak, hogy milyen kép alakult ki róluk, „milyen lesz a cikk” (többen közülük rendszeresen dolgoznak az egyetemi lapba). Magáról az egyetemről nem szívesen beszéltek, de amit mondtak, az se volt hízelgő. A heti 30—35 óra valóban sok, súlyos megterhelést jelent. Ezt olyanok mondták, akiknek különben nincs gondjuk a vizsgákon (4-es, 5-ös). Érdekes módon elhárították a „pesszimista, világfájdalmas” képet, noha pontosan (?) felmérték, hogy mi vár rájuk a diplomaosztás után. (Kis fizetés, lakásgondok, elszürkülés.) De bíznak abban, hogy ezt is ellensúlyozza, kompenzálhatja a zene, helyesebben a zenélés. Azt a címet is adhatnám ennek a dolgozatnak, hogy Egy estém az egyetemen. Valóban praekoncepció, különösebb terv nélkül mentem el erre a beszélgetésre. Nem kerestem „tanulságokat”. Érdekes, hogy ezt éppen ők kérték számon, fogalmazták meg. Azt, hogy találkozni, beszélgetni kell velük. Zenéről, életről, hivatásról — fenntartások nélkül. (Itt pótolok egy elmulasztott híradást. Az együttes az egyetemek, főiskolák kulturális soproni seregszemléjén elnyerte a zsűri és a közönség díját. Gratulálunk, s további sikereket Hétfői Hírek!) horpácsi A Borsodi Hőerőmű Vállalat felvételt hirdet: erőművi hőirá- nyítás-technikai munkák tervezésére, előkészítésére, karbantartás programozására technoló- gusi munkakörbe fiatal felsőfokú képesítéssel rendelkező szakember részére. Erőművi technológiai, irányítástechnikai rendszerek felújításának, korszerűsítésének fejlesztési munkáihoz fiatal férfi felsőfokú képesítéssel és számítástechnikai ismeretekkel rendelkező szakember részére, üzemmérnöki munkakörbe. Építész műszaki ellenőri és előkészítési feladatok ellátására 10 éves gyakorlattal rendelkező technikust, vagy 5 éves gyakorlattal rendelkező felsőfokú szakembert. Fizetés megegyezés szerint, kedvező szociális ellátottság. Érdeklődni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán személyesen, vagy telefonon: 48-10-711/71-06, ill. 48-10-711/73-21 számokon. A Kismotor- és Gépgyár Mezőkövesdi Gyára (Lövői út 35. 3400) felvesz felsőfokú közgazdasági iskolai végzettséggel rendelkező elemző közgazdászt, műszaki és közgazdasági iskolai végzettséggel rendelkező belsőellenőr és szervezőt. Érdeklődni lehet személyesen, vagy a 463/67. sz. telefonon. Akác István Majd... Arcából szenvedem dalom — jön az utolsó alkalom. Majd búsulsz te még, Ha végképpen elvesztetted életed Iker-Csillagát: az Anyád. Aki veled él, már az sem ő, Anyád, a derűs, erős, régi asszony, már csak benned ég tovább, és egyre tétovább, ködbe-tűnő, megőrli az Idő. A mostani Anyád a párnán fejének levél-lenyomatát hagyta rád. Hangját nem őrzik majd tudós műszerek. Lénye olyan elillanó, akár a februári hó . . . Téged sírni senki ne lásson, ha jön a Tél herceg, fagy-csapáson. Majd búsulsz te még, ha a szobádban a villany sem ég, s konyhábon, gangon lépte nem neszez; irgalmatlan csend, kegyetlen béke lesz. Ha a Tűzhely-Tűz nem int feléd, a fazékban kihűl, hideg lesz a víz, — s nem érzed már a keze melegét. Hiszen miattad lett cseléd, s hétköznapjaid kengyelfutójaként, a zúzás semmiben lohol, siratja őt az úti por... És nem figyel, hogy mit teszel,., ha még vagy, de már nem leszel, — — árny-rezdülése örökre eltűnt, enyészet ő; kínjaiddal lemérhető, senki sem lép eléd, ha futsz, akár a vad, s aggódva kérdi: „Fiacskám, megütötted magad?" Szakadt nadrágos senkivé lesz a férfi, lelke rongyait nem foltozza meg, mert nem lehet, gazdátlan lesz a telke. S hogy miért, ő sem érti. Nincs mivel védjed, fegyvered, — inkább: rossz szóval megvered. Megadnám minden tartozásom, jaj, a világ árván ne lásson. Majd búsulsz te még. Arcából szenvedem dalom — nem lesz utolsó alkalom. A minap Borsodszent- györgy volt úti célom; örömmel láttam, hogy Kovács Géza. egykori dalosom még jó egészségnek örvendve pásztázza az utcán iáró-kelő embereket. Átvillant az agyamon. hogy már a kilencedik X-et tapossa, mert az ő kezébe is beleerőltette a kardot a monarchia nagyhatalmi politikája. * Mi is történt kerek hetven évvel ezelőtt? — Már akkor túl voltunk a kiképzésen a kassai laktanyában. Énekeltük a Csatára fel, 34-es baka — Regiments- marsch-ot. 1916 tavasza mír az olasz fronton ért bennünket a Sveta Mária-magaslaton. a tűzvonalban. Az Isonzó völgyében. Az első szuronyrohamnál nagyon féltem; a káplárom hét szúrást kapott, be is szüntették a szuronv^-ohamot. Együtt harcoltunk Balogh Pál sajószentpéteri parasztgyerekkel. a hangácsi hinták Jánossal. a Kassa melléki Kucs- kár Jánossal, a szolyvai Picslkó Jánossal és a bódva- szilasi Melczer Andrással. Amíg ezek éltek, tartottuk a kapcsolatot. A közelmúltban e'**' magyar küldöttség látogatta meg az 1915—1918. évek olasz hadszínterét, és találkozott az olasz katonatársakkal. Géza bácsi elment volna erre a találkozóra? „Olvastam erről. El is mentem volna, mert még jó erőben vagyok. Megnéztem volna a javorkai templomot, amit mi építettünk, hogy a magyar katonai temetőnél legyen emlékjel. A Krn-\ magaslatot, ahol a srapnel re- peszeitől megsebesültem Két szilánk fúródott a jobb térdem fölé. Egyiket kivették a tábori kórházban, a másikat bennhagyták. Mondták, maid vándorol, egyszer meg kijön magától a bőrömön át. így is lett. 1961-ben. amikor a téesz megalakult, az asszonynak kellett csak belén”'. mert én az ózdi kohónál dolgoztam. Bevittük a földet a A Napjaink májusi száma Érték a társadalomban Mi számít manapság értéknek a társadalomban? A lajstromba vehető anyagi javakon túl, természetesen. Mert igaz ugyan, hogy gazdasági értelemben érték az ingatlan, az aranyékszer —, hogy csak néhány példát hozzunk fel —, s bizonyos mértékig elfogadható, hogy törekszünk megszerzésükre, birtoklásukra. De egy társadalom fejlődése szempontjából már rendkívül veszélyes, ha kizárólag az anyagi javak bírnak értékkel, illetve, ha mindent ezek függvényében mérünk. Ugyanakkor — hangozhat az ellenérv — nem pusztán státuszszimbólum vagy sznobság az embernek az az igyekezete, hogy életfeltételeit mind biztonságosabb alapokon teremtse meg, s hogy olyan javakat birtokoljon, amelyek ezt segítik. A Napjaink májusi számában négy írás is foglalkozik — természetesen másmás megközelítéssel — azzal, amit társadalmi értéknek nevezünk. Nem annyira a gazdasági megközelítéssel, mint annak másik oldalával, vagyis hogy az értékszerzésnek milyen lehetőségei vannak a különböző társadalmi rétegekben. Más szóval mondva, az anyagiakban is megfogalmazódó foglalkozási presztízsekről is szó van. Erről mondja Kerékgyártó T. István: A trónfosztott tekintély című írásában, hogy a nyolcvanas évek társadalmi változásai több olyan jelenséget is felszínre hoztak, amelyek végképp kétségessé tették az egyenletes fejlődésbe való hitet. Magyarán szólva, élesebben mutatkoztak meg a társadalomnak azok az ellentmondásai, amelyek éppen az értékek hagyományos rendjének felbomlása miatt ütköztek elő. Nemcsak az anyagi és erkölcsi értékek egyensúlya bomlott meg és fel, hanem talán éppen ebből eredően (vagy ebből következően) a tudás presztízsvesztésének is szemtanúi lehettünk. A foglalkozások és a végzett munka társadalmi hasznosságának anyagilag is dotált értékrendje borult fel, kászálódott össze, s ez — jól tudjuk — az értelmiség presztízszavarához is vezetett. Ezzel magyarázható többek között az is, hogy megháromszorozódott a fizikai munkát végző mérnökök száma, vagy hogy az oktatási és tudományos végzettségűeké megkétszereződött a fizikai munkakörökben. A presztízsvesztést, mint okot megtaláljuk a pályaelhagyóknál, s általában is igaz, hogy tíz év távlatában mintegy százezerrel többen végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak. .Nem kétséges, hogy a társadalom hosszú távon ezt a luxust nem engedheti meg magának, s különösen nem engedheti meg a legmagasabban kvalifikált szakemberek, az értelmiségiek esetében. Akik — de ez már Csizmadia Ervin írásának fő témája — a leendő értelmiségiek és az értékközvetítés kapcsolatáról — nemcsak értéket alkotnak (munkájukkal), hanem értékeket közvetítenek is. Ezekről a kérdésekről általában szólni is szoktunk. Ritkábban emlegetjük viszont fel azt, hogy az értékközvetítés (például konkrétan a pedagógusok esetében) maga is értékteremtés. A tapasztalat az, summázza a cikkíró, hogy a felsőoktatás — a szóbeli deklarációk ellenére — ma az értékközvetítő szerepre alig-alig készíti fel a leendő értelmiségieket. A szakmára tanít meg a felsőoktatás (ami persze nagyon fontos!), holott a társadalom további demokratizálódása attól is függ, sikerül-e megértetni, hogy az értelmiség feladata túlnő a mechanikus ismeretgyakorláson, s korszakunkban a demokratikus érték- közvetítés felvállalása részükről legalább ugyanilyen fontosságú. E témakörben még Brackó István: Nyaralgatunk és Fricz Tamás: Kint a bárány, s benn a farkas? című írását közli a májusi Napjaink. Rendkívül fontos kérdést érintett a lap, s minden bizonnyal elindítanak ezek az írások egy hosszú gondolatsort is. Csutorás Annamária Kossuth téeszbe, 6 hold szántót, 6 hold erdőt. Mindkét lovunkat bevitték, azokat nem hagytam magukra. Beálltam én is íogatosnak. Hát. ott vettem ki ap istállóban a repeszt, amikor már nagyon kékellett a bőröm alatt. Jó éles bicskám volt, kifordítottam vele”. A frontszolgálatért kitüntetés is járt; milyen kitüntetésben részesült? „Az Isonzótól a Piavéhoz vezényeltek át. Addig csak a frontot tartottuk, de akkor támadásba mentünk át; előretörtünk Odelzo olasz városig. Közben, még a támadás előtt. 1917, okt. 22-én megkaptam a bronz vitézségi érmet; ezt csak a legénység kaphatta meg. József főherceg tűzte a mellemre, ő volt a 34. gyalogezred tábornoka. A háború befejezésekor már nem az olasz frontön szolgált, hanem a keleti fronton; ott milyen események történtek a 34-es bakával? „Átirányítottak a román frontra, de ott nem harcoltunk, mert Gyergyóújfaluban megtudtuk, hogy fegyverszünet van 1918 végén. Majd Ukrajnában rendfenntartóként szolgált a megmaradt csapatunk Vasulkovka, Ulja- novka településeken, majd Máriapol-ba keveredtünk el, az Azovi-tenger partjára. Ott találkoztunk a bolsevik katonákkal. Ök mondták nekünk, hogy már jöhetünk haza, mert nálunk is forradalom van. Ez már 1919 elején volt.” A háborúból való hazatérés után a szentgyörgyi munkásember bekapcsolódott a forradalmi eseményekbe. tlgy tudom, hogy a szentgyörgyiek, — akkor még disznósdialk — nem vártak felsőbb utasításra, hanem földet osztottak? „Akkor már itthon voltam, mikor a Bilkey Papp Mihály-féle 400 holdas birtokon osztozkodtak, termelőszövetkezetet alakítottak 1919. áprilisában. A doma- háziakkal vitáztunk, mert ők is szerették volna a Bilkey birtokot megszerezni. Csak bevetettük a földet, nekünk lett igazunk. Én két hold rétet kaptam még, mert aki a kohónál dolgozott, annak csak annyit adtak művelésre.” * Szentgyörgyön voltam, de Kovács Géza jóvoltából a Piavé és az Isonzó hetven évvel ezelőtti háborús borzalmaiból is kaptam ízelítőt. A felemlített harcosok mellett az arlói Vígh József emlékversének töredéke is itt skandált bennem: „Puha ágyam, hej, mióta nincsen, Olasz földön sziklás hegyen fekszem. Piros vérem idegen föld issza, Édes rózsám, sose jutok vissza! Kovács Géza, Vígh József és valamennyi ka'tonatársa a nagyhatalmi politika előhar- cosaiként. az apostoli király iránti feltétlen engedelmességgel indultak harcba. Belekóstoltak a szenvedésbe, látták az oktalan pusztítást, pusztulást. Akik közülük megmaradtak, tanúskodhattak a hódító háború kudarcairól, s ha még egyszer kezükbe adja a történelem újabb eseménye a fegyvert, azt önvédelemre használják, és a maguk szabadságának vagy mások felszabadításának eszköze gyanánt. A háború áldozataiként tartjuk számon a 34. gyalogezred harcosait. Nincs jogunk felelősségre vonni őket, legfeljebb azokat, akik felszították az ellenségeskedés lángját és expanzióra törekedtek. Akik még ma is kortársaink néhányan azok közül, akik megjárták az olasz frontot, akik ' „Doberdónál szalutáltak”, nemcsak fegyvert forgattak, hanem a kohók próbalapátjait, és az eke szarvát szorító kezük tette termékennyé hazánk földjét. Nemesik Pál „Dohéinál o is szalutált...” Az idő nem szépít meg minden emléket
