Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. május 1., csütörtök A pataki „csókás” diák Szorgos hetek várnak mostanában a kis- és nagydiákokra. Beszámolókra, kollokviumokra, vizsgákra készülődnek. s ehhez csendre, nyugodt körülményekre van szükségük. A szülői ház. az iskola, diákotthon igyekszik mindezt biztosítani nekik. így volt ez a régi deákos időkben is. A 455. tanévében levő sárospataki Rákóczi Gimnázium elődje, a hajdani református kollégium szinte alapításától kezdve igen fontos oktatási-nevelési lehetőségei közé számította, hogy diákjai ősszel és tavasszal künn a szabadban tanulhassanak. Erre a célra hozta létre a ma is meglevő, s a maga nemében országos viszonylatban is egyedülálló iskolakertet. A kollégium elöljárósága az iskolakert első részét 17H4-ben előbb bérelte, majd Patak l'öldesui'á- tól, a kir. kamarától meg- 1 vásárolta — az akkori meg- ' jelölés szerint — a diákok számára „üdülőhelyül”. Ké- ‘ sőbb újabb vásárlással és a pataki közbirtokosok adományozásával tovább bővült a ma mintegy 12 hektárnyi terület. Napjainkban tehát kétszáz éves a pataki iskolakert, amelynek fái alatt és árnyas ösvényein sétáTva olyan híressé lett diákok készültek a másnapi leckékre és az aratási egzámenekre, mint Kossuth Lajos, Fáy András, Szemere Bertalan, Szemere Pál, Teleki László. Tompa Mihály, Erdélyi János, Móricz Zsigmond —, hogy csak a legjelesebbeket említsük. Kellemes környezetben tanulhattak a pataki diákok az , iskolakert kialakítása előtti időkben is. A kollégiumot 1 1531-ben a vár akkori ura, t Perényi Péter koronaőr ala- * pította, s utána Dobó Ferenc, a Lorántffyak és a Rákócziak voltak a nagy patrónusai. Ez azt jelentette, hogy a tanárok a fizetésü- . két, a diákok az étkezésük- , hoz szükséges élelmiszereket a várból kapták. A kollégium patronálásához az is hozzátartozott, hogy a vár urai még a várkertet is a diákok t rendelkezésére bocsátották t — tanulás céljára. I Különösen 1. Rákóczi György és felesége, Lora niffy Zsuzsanna gondoskodott bőkezűen a diákok lesti-szel- ■ lemi táplálékáról. Ök maguk is igen dolgos, takarékos emberek voltak, és Patakon I vetették meg annak a rop- I pant nagy vagyonnak az ' alapjait, amely végül 27 felvidéki és erdélyi vármegye 466 városának, falujának a I határában csaknem kétmillió | holdat tett ki. Hogy milyen mesés gazdagság hírében álllak a Rákócziak, szemléletesen érzékelteti ezt a pataki kollégium professzorának, id. Csécsi Jánosnak egykorú feljegyzése, amely szerint „azt a sok pénzt, melyet Erdélyből a Patak idesodrott, a Verestoronyban tartották bihalbőrökben, melyeknek szemei gyöngyökkel és gyémántokkal tündököltek.'’ Kedves történet maradt lenn a 17. századból, egy a várkertben tanulgató bizonyos Laskói Péter nevű diákról. Losontzi István jegyezte ezt fel az 1771-ben Pozsonyban nyomtatott és évtizedeken át tankönyvül használt Hármas Kistükör c. könyvében, amely — alcíme szerint — „Magyar- Országot, Erdély-Országot annak földével, polgári ál- .lapotjával és Históriájával, gyenge elmékhez .alkalmazott módon a nemes tanulóknak summásan, de világosan előadja és kimutatja”. Ennek a maga korában népszerű tankönyvnek a 207. lapján megemlékezik a Rákócziakról, s többek között így ír róluk: ..A Rákótzi Famíliáról meg lehet jegyezni, hogy ez temérdek kintsel bírc fejedelmi Ház volt, mert a két Rákótzi György Erdélynek majd minden pénzét Patakra takarták ... Ez erőszakosan gyűjtött pénzből juttatott az áldott szerentse egy szegény Pataki deáknak is valamelly részt.. ” Megtudjuk a továbbiakban. hogy Laskói Péterről van szó, aki egy szép tavaszi napon a várkertben tanulgatott. Magával vitte oda kedvenc madarát, egy csókát is, amely — míg ö könyvébe mélyedt — körülötte ugrándozott. Egyszer csak eltűnt a madár, de nemsokára visszarepült gazdájához, aztán többször is eltűnt s újra visszaszállt, mindannyiszor egy-egy arannyal „kedveskedve” a diáknak, összesen „kétszáz aranyat hordott a tsóka a vár kintstartó házából az ablakon által a deák kiterjesztett könyvébe” — írja Losontzi István. A történet befejezésül elmondja még, hogy ennyi temérdek pénz birtokában többé nem Patakon, hanem „a tsóka segítségével" külföldi akadémiákon folytatta tanulmányait Laskói Péter, akit attól kezdve irigykedő diáktársai „Laskói Tsókás Péter” néven emlegettek. Mielőtt pedig Patakról eltávozott volna, „megölte tsóka pátró- náját, hogy lídértzsége ki ne tudódjon". Hegyi József : Az ember szervezete - számokban > A Science Digest című ■ New York-i folyóirat nemrég érdekes adatokat közölt ! az ember bonyolult szervezetéről. Nem akarjuk megfosztani olvasóinkat ezektől az információktól, de felelősséget nem vállalunk értük. ! Az embernek mintegy 125 000 hajszál van a fején. Ebből naponta 45 hullik ki, ’ egyeseknek akár 60 is. Az egész életünkben mintegy 1,5 J millió hajszál váltogatja egv- , mást fejbőrünkön. Egy középkorú ember óránként mintegy 600 000 i bőrrészecskét veszít, évente (675 grammot. A 70 éves kor eléréséig ez a veszteség 48 kilogrammot tesz ki — a 1 testsúlynak mintegy 70 szá- ’ zalékát. < Körülbelül négy hónapos élettartama alatt egy eritro- cita (vörös vértest) mintegy 1600 kilométer utat tesz ] meg. Az emberi agv 10 milliárd ídegsejttel rendelkezik és 86 millió információs egységet tud az emlékezetében tárolnia Az idegimpulzusok maximális sebessége az agyban neurontól neuronig 400 km h. Az ember életében 40 tonna élelmiszert fogyaszt el, és mintegy 350 000 köbméter levegőt lélegzik be. Minden másodpercben körülbelül 100 000 kémiai reakció zajlik le az agyban. Az agy az érzékszervek által hozzájuttatott információknak csak 1 százalékát dolgozza fel, a többit feleslegesként elveti. Azután, hogy megpillantottuk. egy tárgy felismeréséin/. elég mindössze 0,05 másodperc. Az emberi szemnek akkora az érzékenysége, hogy ideális látási viszonyok közt éjszaka egy hegy csúcsán meggyújtott gyufát 80 kilométerről meglát. A szagokra reagáló receptorok összfelülete az emberben csak 4,8 négyzetcentiméter, a kutyában 64,5, a cápában több mint 130, a nyúlban viszont csaknem a teljes testfelületével egyenlő. Alvás nélkül az ember legfeljebb 10 napig élhet, evés nélkül néhány hétig. „A Bükkalja falvaiban a kőfaragás általánosan ismert technika. Szomolyána férfiak többsége tud követ faragni, különböző szinten” — állapítja meg Viga Gyula, a Herman Ottó Múzeum muzeológusa, a „Kőmunkák egy bükkaljai faluban" című, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványában. Néprajzi gyűjtése során feltárt adatokból színes és változatos kép áll össze: mi mindenre használták a követ Szomolyán. A falu elsősorban barlanglakásairól vált híressé. Az ismertté vált adatok szerint a barlanglakások első leírására 1906- ban került sor. A két világháború között már 172 objektum volt — az összes lakóház egyharmada — amelyben megközelítőleg másfél ezren éltek. Ezekből a barlanglakásokból napjainkra néhány maradt csak fenn. Ezek közül kettőt a megyei tanács megvásárolt, s abban múzeumot rendeznek be. Viga Gyula gyűjtése során felmérte mindazokat a szerszámokat, amelyekkel a követ repesztették, megdolgozták. Ugyancsak feldolgozta azokat a tárgyakat is, amelyeket kőből készítettek. Ezek között az út menti kereszttől a jószágok itatására szolgáló vályúig szinte minden feltalálható. Ezeknek a tárgyi emlékeknek, a szinte műhelyszerű kőfaragás eszközeinek és készítményeinek bemutatására az egyik helyreállított barlang- lakásban kőfaragó műhelymúzeumot rendeznek be, míg a másik lakás a korabeli bútorokkal bebútorozva arról tanúskodik majd, hogyan éltek ezekben a családok. A lakásként szolgáló barlangok helyreállítási terve elkészült, a tárgyi anyag- gyűjtés is megkezdődött. Ezzel a „kőfaragóházzal” egy már letűnt korszak mesterségének, nemkülönben egy életformának állítanak emléket. Tény, hogy kevés munkásmozgalmi anekdotánk van, a baloldali mozgalmak papírra vetett történései közt alig akad mosolyt fakasztó epizód, a megörökített történetek komorak, hiányzik belőlük a derű; a könnyedség. iBékés István érdeme, hogy anekdotás köteteiben megörökít néhány derűs epizódot a Tanácsköztársaság vezetőinek életéből, s hogy felkutatott számos, a Horthy-korszakból és a felszabadulást követő évekből származó politikai anekdotát is. Ezekből készült válogatásunk. * A tízes évek elején Károlyi Mihály a Függetlenségi Párt elnökeként előadást tartott a magyarországi földbirtokmegoszlás kérdéseiről. Részletesen kifejtette, hány ezer meg tízezer hold föld van a mágnások kezén, a klérus tulajdonában. Olyan élesen hangsúlyozta a hazai agrárpolitika égbekiáltó igazságtalanságát, hogy a hallgatóság köréből az előadás végén egy diáklány megkérdezte tőle: — Ha ilyen világosan látja a helyzetet a tisztelt előadó, miért nem adja oda a földjeit a nincstelen parasztoknak? — Mi vagyok én, isten, hogy földet adjak a népnek? — kérdezett vissza Károlyi. — Jöjjenek, és vegyék el maguk! * A proletárdiktatúra első napjaiban Karinthy FriA munkásmozgalom és az aníiallcoholizmus Alkoholizmusellenes plakát a Tanácsköztársaság idejéből De akarásom leölt hízóként haldokol és agyam szuvas, megrecsegö fáján, vén öngyilkos a padlás gerendáján, kinyúló nyelvvel lóg az értelem. (József Attila: Alkohol) Vannak, akik fejcsóválva hallgatják a „régieket”, amikor arról beszélnek, hogy a/ öntudatos munkás sohasem volt részeg. Tény: a Horllr korszak munkásai közül sn kan fehér ingben, nyakken dősen mentek szórakozni a munkaszüneti napon, összeszedetten, méltósággal. Ehhez szorosan hozzátartozott a család, a baráti kör rendje. A kocsmák mélyét a kapitalizmus fészkének tartották, s az alkoholizmust olyan betegségnek, melyet a tőkés rend terjeszt. „Weisz és elvtársai tisztában vannak az alap és ,a felépítmény viszonyának marxi tanításával, és tudják, hogy tiltó törvénnyel nem lehet tartósan megszüntetni a szeszes italok gyártását, terjesztését, fogyasztását a kapitalizmus társadalmában, mert az alkoholizmus a kapitalizmusnak — az egyház és az erőszakszervezetek mellett is — szükséges és erős támasza.” (Részlet dr. Arató Emilnek, az Alkoholellenes Munkásszövetség elnökének kéziratos visszaemlékezéseiből.) Mit tudunk az Alkoholellenes Munkásszövetségről? Sokat is, keveset is. Kezdete elvész a szabadkőműves-páholyok titokzatos homályában. Tudnunk kell azt, hogy a szabadkőművesség egy történeti időben — a múlt század második felében — nem volt reakciós, ellenforradalmi, mint később, a Horthy- korszak idején. Az Alkohol- ellenes Munkásszövetség 1904-ben vált ki a Good Templar rendből. Hivatalos szervezetté — körbélyegzőjének tanúsága szerint — 1909- ben vált. Vezetői között találjuk a kezdet kezdetétől Madzsar Józsefet, Szerdahelyi Sándort és Vankó Károlyt. Azt hirdették, hogy a gyerekeknek és fiataloknak egy csepp alkoholt sem szabad inni. Hangsúlyozták a megelőzés fontosságát, a komoly felvilágosító szó erejét. A már alkoholistává vált munkások esetében az őszinteséget — mind a beteg, mind a gyógyító részéről. A Tanácsköztársaság győzelme után párt- és kormányprogrammá teszik az alkoholellenes küzdelmet. A Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság (minisztérium) egyik főosztálya lett az Alkoholellenes Tanács. A proletárdiktatúra ugyanolyan fontos frontnak tekintette az alkoholellenes küzdelmet, mint a belső reakció, vagy az intervencióellenes harcot. Ezért jelennek meg 1919-ben a haza védelmére hívó, a belső reakció leleplezésére buzdító plakátok, az alkoholizmusellenes felhívásokkal együtt. Az utóbbiak mindig a család nevében szóltak. Akkor is tudták, hogy a mértéktelen italozás nemcsak az agysejteket, az egyéniséget, hanem a családokat is megtámadja. A Tanácsköztársaság leverése után a mozgalom újjászerveződött, s 1921-ben hivatalosan is megalakult. Munkája egybefonódott dr. Arató Emil tevékenységével. Arató ekkor már tagja az illegális kommunista pártnak. Hét esztendőn keresztül dolgozott nehéz, ellenforradalmi helyzetben a mozgalom. 1928-ban belügyminiszteri rendelettel oszlatták fel. Mindez azért fontos, mert manapság újra a társadalmi érdeklődés középpontjában van az alkoholizmus. Nem egyszerűen kampányról van szó, hanem arról, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen ..azaz józanul lehet. R. L. II mozgalom derűi! gyes megáll egy bérkocsi- stand előtt. Szeretne beülni az egyetlen ócska konflisba, de a kocsi gazdája nincs sehol. Megszólítja hát ja kocsimosót: —' Nem tudja, kérem, hol ennek a konflisnak a kocsisa? A kocsimosó a foga közül, a pipa mellől veti oda flegmán: — Nincsen már kocsis, csak elvtárs. — Akkor, mondja meg. kérem — szól Karinthy—, hogy hol van ennek a lónak az elvtársa! * A tanácskormány hivatalba lépése után a Szociális Termelés Népbiztossága a Tőzsdepalotában (ma: az MTV széfcháza) kapott helyet. A három kinevezett népbiztos: Kelen József, Hevesi Gyula és Dov- csák Antal közül elsőként Kelen érkezett a kijelölt helyiségekbe, s bizony, elég zavaros állapotokat talált ott. Nem sokáig tűnődött, hanem kiválasztott egy alkalmas szobát, seprűt fogott, és hozzálátott a takarításhoz. Az utána érkező Hevesi Gyula is serényen csatlakozott a munkához. Ekkor futott be harmadiknak Dovcsák Antal. Vi- szolyogva nézett szét a börze szemétdombján, majd megkérdezte: — Melyik lesz az én szobám? Kelen máris válaszolt: — Amelyiket kisepred magadnak! * A második világháború alatt, a negyvenes években a nyilvánosság előtt egyre nehezebb volt haladó szellemű kultúresteket rendezni, így aztán a műsor teljesen illegális könül- mények közt pergett le. Tapsolni, éljenezni nem lehetett, mert a lármára felfigyelt volna a szomszédság. Taps helyett öklök emelkedtek a magasba, s abból, hogy meddig tartott a néma ökölrázás, pontosan le lehetett mérni az előadás hatását. Major Tamással történt, hogy miután műsorát előadta, sürgősen távoznia kellett. Az ajtóban elkapta az őrszem, és alaposan megszorongatta a kezét: — Gratulálok, elvtárs! Óriási sikered volt! — Honnét tudod —kérdezte Major. — Bent sem voltál... — Ugyan — mondta az őrszem — kintről is meg lehetett azt állapítani. A szavalatod után majdnem három percig tartott — a csend! * Az MKP földreform-ellenőrző bizottságának három tagja 1945 márciusi országjárása során eljutott Tihanyba. Az volt a feladatuk, hogy ellenőrizzék: rendben megy-e a földosztás, jól működnek-e a helyi szervek. A központban a lelkűkre kötötték, hogy egyházi személyekkel udvariasan, tapintatosan bánjanak. A bizottság egyik tagja, Máté György, a későbbi jeles újságíró, publicista, a tihanyi apátot kereste fel. Az apát bölcs, idős ember volt, világosan értésére adta a küldöttnek, hogy belenyugszik a változtatha- tatlanba. — Egy kívánságom lenne azért — fűzte hozzá. — Öregember vagyok, megszoktam, hogy az apátság erdejében sétálgatok. A szívemhez nőtt ez az erdő, azt kérem, hagyják meg nekem. Ennek nem lesz akadálya — gondolta Máté—. de azért megkérdezte: — És mekkora terület ez, főtisztelendő uram? — Húszezer hold — hangzott a szelíd válasz. * A bortermelés kérdéseit tárgyalta 1948 tavaszán a Gazdasági Főtanács. Az értekezlet egyik résztvevője — újdonsült demokrata — minden mondatába beleszőtte a demokratikus jelzőt. Beszélt a demokratikus szőlőtelepítésről, a demokratikus permetezésről, a demokratikus borkezelésről, a borelosztás demokratizálásáról. — Mondja, uram — kérdezte a felszólalás végén Vas Zoltán főtitkár —, tulajdonképpen mit ért ön a bortermelés teljes és tökéletes demokratizálásán ? Azt gondolja, hogy a jövőben csak vörösbort fogunk termelni?! K. Gy. M. Kőfaragó-múzeum barlanglakásban
