Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 83. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. április 9., szerda A színháznak 37 fokon kell égnie Beszélgetés Blaskó Péter, érdemes művésszel — Színház? — Miskolc. — Miskolci Nemzeti Színház? — Tizenhárom év. — Csongor és Tünde? — Kudarc. — Siker? — Tribádok éjszakája. — Magánélet? — Megnyugvás. — Öröm? — Bori, a lányom és most ez a kitüntetés. — Kitüntetés? — Valami befejezettség és újrakezdés. Ülünk a színház első emeleti öltözőjében, a Cseresznyéskert jelmezei között. Szusszanásnyi szünetben, próba előtt és után. Blaskó Péter talán elháríthatta volna most a beszélgetést. Korán jött be, s sokára megy még haza. De a kitüntetés — ki ne olvasta volna örömmel, hogy Érdemes művész címet kapott — kötelez. Nemcsak további jó alakításokra, erre a beszélgetésre is. — Tizenhárom éven túl mit jelent Önnek a miskolci színház? — Most már az otthonomat. Kezdetben volt bennem szorongás, elvágyódás is. Az ember azt hiszi, az élet mindig máshol történik, mint ahol ő van. Mi tagadás, féltem, hogy ha Miskolcra jövök Budapestről, kívülrekedek az igazi reflektorfényen. Van aki beszél erről, van aki nem. Hogy most már tudok beszélni róla, azért van, meri az elvégzett munka után hinni szeretném, nem véletlenül jutok filmesek, televíziósok eszébe is egy-egy szerepre. Szép feladatokra, mint most a Bánk bán. — De mégiscsak a Nemzeti Színházat cserélte fel! ... Nem bánta meg? — A főiskola után azonnal a Nemzetibe kerültem. A nagyok közé, akikre felnéztem, de éppen miattuk legfeljebb néhány beugrás és epizódszerep várhatott rám. Gondolkodás nélkül jöttem hát, amikor hívtak. A vidéki színészség is egyfajta út! És nekem csodálatos szerepeket hozott. A Tribádok éjszakájában, <r Tartuffe-ben. A csapodár madárkában, az Ének Phédráértban ... Ezek a szerepek Miskolcon várlak rám, sehol máshol nem játszhattam el őket, és ezért nagyon örülök, hogy itt lehetek. Voltak persze kudarcaim is, de a színész a kudarcból is tanul. — A Jászai Mari-díj, s most az Érdemes művész kitüntetés mégiscsak azt bizonyítják, hogy több volt a siker. Kevesen mondhatják el, hogy eljátszhatták Lucifert és Bánkot is. Lehetek őszinte? Bánkot én robosz- tusabbnak képzelem .. . — Mint én? így szugge- rálja irodalomtanításunk. Bánk hatalmas, erős! De ha az lett volna, nem lettek1 volna kétségei. De voltak .. . — A színész mennyire alkot önállóan? Mennyire lehel sajátos elképzelése a figuráról? — A most divatos színész-rendező prioritás vitára gondol? Rengeteg ál- ság van szerintem ebben a vitában. Mert igaz, a rendező elmondja a maga elképzelését, de sohasem mondhatja meg, hogyan valósítsa meg a színész. Ezt csak a színész tudja, s ebben van mérhetetlen szabadsága. — Blaskó Péter, a színész az utóbbi években szinte egyetlen rendezőhöz kötődik. Nem baj ez? — Igaz, Csiszár Imréhez. Hogy baj-e? Ügy érzem, egy rendezővel is lehet sokfélét alkotni, s én igen sokszínű feladatokat kaptam. Ami számomra fontos volt, hogy valami intenzív szín- házcsinálás részese lehettem. Én szeretek színházba is járni, ha tehetem, mindig beülök a kollégákat megnézni. Sokszor megdöbbenek, mert 34,2 fokos előadásokat is látok. Előadásokat, amelyeknek nincs tétje. Vallom, hogy a színház maga az élet, s csak 37 fokos lázban szabad csinálni. A színésznek, a színháznak így kell égnie. — Hogyan lett színész? — Pontosan nem is tudom. Édesanyám beszélt mindig olyan rajongva a színházról. A József Attila Színház közeiében laktunk, s én ott sürgölődtem folyvást, autogramot kérve a nagyoktól... Bejáratos voltam, meri ismertek. De csak a gimnáziumban gondoltam rá, hogy jelentkezem az egyik osztálytársammal. Akkor már csináltunk irodalmi színpadot is. De amikor elsőre felvettek — április 9-én pont húsz éve, hogy életemben először átléptem a főiskola kapuját —. én voltam a legjobban meglepődve. Ha valaki akkor megjósolja nekem az eljátszott szerepeimet és ezeket az elismeréseket, nem hiszem el. Kicsit mindig is gátlásos voltam az életben. Inkább szemlélője . . . — Hol él a színész? — Ügy gondolom, a színpadon. Én egészen biztosan ott. — Ennyi nagy szerep után van szerepálma? — A rendezőknek kell velem álmodnia! — Sokat dolgozik. Jó ez? — A színész először mindenben benne szeretne lenni. Éhes a feladatokra. Nem panaszkodhatom. Volt évad, amikor öt feladatot is kaptam, főszerepeket. Most néha úgy érzem, az elmélyült munkához több idő kellene. De nem vagyok biztos, hogy akkor boldogabb lennék! — Most premierre készül a Csehov-darabban. Nehéz évad vége felé jár. Mi lesz nyáron? — Egy rövid kikapcsolódás — kötelező! — Andreával, a feleségemmel és persze Borival, a lányunkkal. Júniusban és júliusban pedig ’a Bánk bán műtermi felvételei. — Mit szeretne a közönségtől ? — Elsősorban szeresse a színházat. Ne csak önfeledt szórakozásnak tekintse, hanem olyan helynek, ahol az ember önmagával szembesül, megtisztul, szeretetet és erőt merít további munkájához. A falon „megszólal" a doboz. Színpadra szólítják Blaskó Pétert. Legközelebb a Cseresznyéskertben láthatjuk. Csutorás Annamária Építőipari történeti múzeumot terveznek A miskolci 114. Számú Eötvös József Ipari Szakmunkásképző Intézet — megfelelő társadalmi és egyéni segítség esetén — az intézet területén az építőipar Borsod- Abaúj-Zemplén megyei történetét megörökítő, állandó ipartörténeti múzeum létrehozását tervezi. A múzeum létrehozásának célja az állami. szövetkezeti és magánépítőipar történetének, múltjának és jelenének borsodi vonatkozású bemutatása; azoknak a hagyományos kézi és már használaton kívüli szerszámoknak, kézi és gépi eszközöknek összegyűjtése és bemutatása, amelyek az építőipar technikai fejlődését szemléltetik; megyénk építőipari múltjának, tevékenységének fényképeken, dokumentumokon történő bemutatása, illetve megörökítése; végezetül az építőiparban a múltban és jelenleg is tevékenykedő családok', munkásdinasztiák felkutatása, és múltjuk, munkájuk megörökítése. Az intézet arra kéri az építőipari vállalatok, szövetkezetek vezetőit, a múlt és jelen építőipari vállalkozóit, adjanak tájékoztatást arról, hogy milyen eszközökkel, fényképekkel, dokumentumokkal. emlékekkel tudják a múzeum létrehozását, a fentebb említett célok megvalósulását támogatni. Kérik, hogy a segítőkészségükről, esetlegesen felajánlott eszközeikről, dokumentumokról az intézet igazgatóságát — Miskolc. Gagarin u. 54. (3534), telefon: 51-097, 51-098, 51-466 — értesíteni szíveskedjenek, hogy az intézet képviselője a felajánlókat felkereshesse és az átadásokat megtárgyalhassa. A tanintézet igazgatósága előre is köszöni mindazoknak, akik a megyei építőipari történeti múzeum létrehozásához segítséget tudnak és kívánnak nyújtani. Senkinek! — mondhatná rögvest a nyájas olvasó, hiszen tudvalevő, hogy manapság csupa üres pénztár- cájú nincstelen jár-kel a világban... Ha hihetünk a tévéreklámnak, még a gyerekek is pénz nélküli zsebbel. akarom mondani, zsebpénz nélkül sündörögnek az utcán. Mint az az aranyosan kancsal. kócos kisfiú, aki szánnivaló áhítattal mered a kirakatban egy üveg szobi szörpre, és nadrágzsebéi kifordítva valami olyasfélét motyog bánatosan: ..Ha én- nékem pénzem volna, bizony szobi szörpöt vennék nyomba’’. (Idézet szabadon, ezért olyan frappáns .. .) Szegény gyerek, ha csak ezen múlik a boldogsága! Mi lesz ezzel, ha felnő?! Ha már most problémát okoz neki egy üveg mű-málna beszerzése, vén fejjel vélhetőleg még nadrág sem lesz rajta. Mindezt persze nem mondom ki hangosan, csak magamban gondolom, mert látom. hogy lányom felcsillanó érdeklődéssel lesi a reklámot. Aztán felém fordul. — Ugye, anya, szegény ez a kisfiú? — Nem ő szegény, hanem a szülei — igazítom ki. — Azért nem adnak neki pénzt szörpre. (Kétes igazság. Mert ki tudja, miért nem adnak. Talán banánra költik.) — Aha — bólint a gyerek. — Olyanok, mint te. Megáll bennem az ütő. — Én??? — Hát persze. Te sem veszel nekem szobi szörpöt. — De nem ám! — nevetek lel kínomban. — Mert naKinek van pénze? rancsot veszek helyette, és te annak a levét iszod. A gyerek töpreng, mielőtt kibökné. — De . .. csokit sem veszel nekem mindig. Lám-lám. Hát ide lyukadtunk ki. A fukarságom történetéhez. Melynek narancslevét a kedves lányom nap mint nap issza. Való igaz. kezdettől fogva elhessíntettem a kezét ha a boltban az édesség-polcokra nyúlkáll. Rossz evő lévén (és sajna, máig is az) mindig csak legutoljára, hosszas kunyorálásra került a kosárba a fogászok által gyűlölt nyalóka, kemény cukor. és persze, csokoládé. Nemegyszer kínos helyzetbe is kerültem miatta. Évei előrehaladtával ugyanis egyre dörzsöltebb lévén, néhányszor az anorákja zsebében próbálta kicsempészni a kiszemelt „darabárut”. Idővel eme jártasságát valóságos tökélyre fejlesztette. Ha a pénztárosok netán rossz- májúak. mondhatták volna azt is: „íme. az idomítás csodáját” (Ha viszont ez igaz. akkor ékszerboltba viszem a gyereket...) A pénztárosok viszont soha nem szóltak semmit. Szóltam ellenben és fizettem utólag én. Mindez rég volt. A gyerek mostanra már úgy tűnik, beletörődött abba, hogy nem ö dönt. mikor, mennyi cukrot, csokoládét kap. Ám hogy a fullánk mégiscsak benne maradt, bizonyította ezt a múltkori történet. Ezúttal kivételesen az apjával vásárolt, aminek otthon a következő jeleit észleltem. 1. Rágógumiba könyököltem a fotel karfáján. 2. Két télig „használt” nyalókát ráztam le a szoknyámról. (Valahol beleültem.) 3. Ahogy feldühödten roptam a lakást, talpam alatt egy le- rágotl fejű csokoládényúl földi maradványai passzíro- zódtak a szőnyegbe. Szikrázó szemmel hánytam egy kupacba az antipedagó- gia e corpus delictijeit. és hosszas lamentálásba fogtam a kettős nevelésről, az egészségtelen táplálkozásról. a lyukas fogakról, és a csuda tudja, még miről. A lyukas fogak felemlegetése lyukas füleken csordogált. keresztül, legalábbis, ami a férjemet illeti. A gyerek viszont annál figyelmesebb arccal hallgatott végig, majd levonta a dolog számára egyetlen elfogadható tanulságát: — Apának mindenre van pénze. Nem olyan szegény, mint le! Keresztény Gabriella Költészet napi megemlékezések Pénteken, április 11-én — József Attila születésnapján — ünnepeljük a költészet napját. Mint minden esztendőben, idén is Lillafüreden, a Palotaszálló melletti emléktáblánál emlékeznek a vers barátai a költőre. A koszorúzás után. amelyre délután fél 3-kor kerül sor, irodalmi találkozó lesz a Palotaszállóban. Csorba Piroska. Cseh Károly és Furmann Imre közös antológiáját — Három hangon címmel jelenik meg — Serfőző Simon mutatja be. Ugyanezen a napon. délután 5 órai kezdettel a Miskolci Szimfonikus Zenekar székhazában Papp Lajos költői estjét rendezik meg. Friderikusz Sándor: Hal(l)hatatlan interjúim Úgy látszik Vitray (a kötet előszavának írója) másnak is kedvet csinált a talk- show-hoz (tóksó), illetve tehetséges tanítványa támadt: Friderikusz Sándor. A Skála Coop Országos Szövetkezeti Vállalat gondozásában megjelent kötetét lapozgatva először azon csodálkozunk, hogy maga Vitray miért is nem csinált eddig akár könyvsorozatot a műsoraiból? A szó (és a kép) elszáll, az írás megmarad, s noha ezek az interjúk, beszélgetések valóban kön.y- n.yedek, a szórakozást szolgálják. de (idővel) dokumentumértékük (is) lesz. Friderikusz Sándor nem a tévékamerák előtt beszélgetett a 28 interjúalannyal (Chrudinák Alajos interjúját a neves tévériporter kérésére kivették a kötetből), hanem Nyíregyházán, a Művelődési Központ színpadán. Az olvasó enyhe irigységgel olvassa ezeket az interjúkat. Az irigység kettős: szakmai és állampolgári. Friderikusz Sándor ugyanis rámenősen, jól kérdez. Felkészülten, s ha kell tiszteletlenül is. Lényegét tejcintve színpadi produkcióról lévén szó, ez a slágfertigség, enyhe erőszakosság elengedhetetlen is. Ugyanakkor partner is kell hozzá. Olyan közismert és érdekes személyiség, aki „behozza” a közönséget a házba, s vállalja is ezt az élve-boncolós játékot. Nagyon is jellemző, hogy ki hogyan tud riposztozni, válaszolni a kellemetlen kérdésekre. vagy éppen kitérni azok elöl. Van. akit elkap az indulat, s vagdal közi k, mint a putnoki halottlátó Jolánka, míg mások (pl. Balczó András) nem járulnak hozzá az interjú szó szerinti közléséhez. A dolog jellegéből következően elhangzottak pletyka jellegű kérdések és válaszok is. Kit ne érdekelne egy divatos manöken (Pataki Ági), tévébemondó (Kertész Zsuzsa), könyvével oly nagy port kavaró táncdalénekes (Za- latna.v Sarolta) magánélete? A pszichológusok a tudói, hogy miért van ez a mohó kíváncsiság. Ezekben az esetekben Friderikusz Sándor is azonosul a közönséggel, ha úgy tetszik, az utca emberével. Az igazi szellemi izgalmat — legalábbis olvasva — azonban nem ezek az interjúk jelentik, hanem azok, amelyekben az interjúalany az esetin-egyedin túl is tud valami elgondol- kodtatót mondani. Ezek közül is kiemelném Kosa Ferencet, aki 20 év alatt csak 7 filmet tudott csinálni. Azt pl., hogy a filmrendezői diplomáját csak a cannes-i fesztiválon nyert díja után kapta meg. bizonyára kevesen tudják. Következetes, makacs ember, s ezt eddig nem méltányolták kenyéradó gazdái. Ö csinált filmet (dobozban van) a másik interjúalanyról; Béres Józsefről. Róla sokat hallhattunk, olvashattunk egy időben. Története olyan, mint egy rossz krimi. Hogy mennyire hatásosak azok a cseppek, döntsék el a szakemberek. De. hogy a bombaüzletet miért engedtük át másoknak, mint ahogyan azt a bűvös kockával is tettük, ezt sose fogja megérteni a laikus. Illetve mégis. ha elgondolkodnak a „meggymagos” Demeter Béla és a szállodaépítő Pálmai Zoltán szavain, történetén. Mert már unjuk szinte a sok szöveget a vállalkozás fontosságáról. Éppen a fentebbi példák miatt. Igen, azóta változtak az idők, de ki merné megjósolni, hogy mi lesz a Demeter Bélák sorsa? A szemétből is lehet aranyat csinálni — mondjuk —, s aztán mégis elirigyeljük a hasznot attól, aki kiszedi, feldolgozza? Egészen más jellegűek a szakmabeliek interjúi. Nincs túl rózsás kedve Antal Imrének. Kovalik Károlynak. Szilágyi Jánosnak. Népszerű emberek, mégsem érzik a helyükön magukat. Egyenesen meghökkentő, amit pl. Antal Imre a tévéről mond. „semmi az egész”. Hm. Ö tudja. A sor végére hagytam Őze Lajost, aiknek a szavai valóban dokumentumértékű- ek, hisz’ időközben eltávozott közülünk. Bölcsen és keserűen beszélt az életéről, a pályáról, a színészi mesterségről, a színházaink mai állapotáról. Igaz. ebben: a hivatástudatban nem áll(t) egyedül, mégsem mondható el minden interjúalanyról, hogy az övéhez hasonlóan hitelesnek érezzük szavaikat. De ez nem is baj. Sőt! A kötet erénye éppen az, hogy egy kicsit el billen ti a függönyt. Horpácsi Sándor