Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-15 / 88. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. április 15., kedd A képernyő előtt Az elmúlt műsorhét nem kínált számomra olyan kiemelkedő tévéprodukciót, amelyről az egész heti kritikai jegyzetet kitöltő méltatást érdemes lenne írnom, noha volt saját készítésű operett — a Gül Baba, Huszka Jenő kedves művének tévéváltozata —, meg volt bájos, kedves mesejáték — Heltai Jenő zenés darabja, Az ezerkettedik éjszaka —, amely csengő-bongó szövegével, a prózai színészek és a nekik énekhangjukat kölcsönző énekesek teljesítményeinek kitűnő egyeztetésével, igen szép színészi játékkal kellemes nyolcvan percet adott. Am volt saját készítésű dráma is. amit viszont aligha sorolhatunk a jó emlékű tévéélményeink közé. * A Csapda című, nyolcvanperces, kétszemélyes játék volt ez, amelyet most másodszor láthattam. Először a tavalyi veszprémi tévétalálkozón, a Fiatal Művészek Stúdiójának produkciójaként. Emlékezetem szerint ott sem volt valami nagyon lelkes' a fogadtatása, pedig ott egy szükebb szakmai közönség nézte. Olyan összetételű közönség, amely előtt mindenképpen helye van, vagy lehet a kísérleti jellegű műveknek, az olyan stúdióprodukcióknak, amelyek nem elsősorban a nagyközönség előtti bemutatásra, hanem stúdiumok céljára készültek. Igaz, a Fiatal Művészek Stúdiója először Veszprémben bemutatott filmjei, tévéjátékai közül az elmúlt évek során nem egy igen sikeresen vizsgázott később a képernyőn, a nagyközönség előtt is, de ez a Csapda — sajnos — nem sorolható ezek közé. Egon Wolf az eredeti mű írója, amelynek még Papírvirágok volt a címe, a forgatókönyvet El Eini Sonia írta és Kenyeres Gábor rendezte, aki életkora, a televíziónál (a játék készítéséig) eltöltött közel negyedévszázados munkássága folytán nem sorolható éppen a pályakezdő fiatalok közé, s eddig igen sok tévéfilm operatőrjeként, kisfilmek operatőrjeként és rendezőjeként már szép múltat tudhat maga mögött, most olyan játék rendezésére vállalkozott, amelyet — úgy tűnik — nem írtak meg, legfeljebb egy szituáció vázlata állhatott rendelkezésére az alkotói szándék mellett, meg két igen jó színész — Bodnár Erika, meg Eperjes Károly —, akik sokszínű művészi önmagukkal próbálták pótolni mindazt, ami hiányzik a játékból. Ám így sem tudunk meg róluk sokat, legfeljebb azt, hogy véletlenül egymás mellé kerül két ember, egy férfi és egy nő, s szemben minden hasonló esetben várható folytatástól, hol nyugodtabban, hol ingerülten fecsegnek mindenféle követhetetlenségről, egyre sűrűbb homályba rejtve azt a titkot, miért kerültek egymás mellé, miért viselkednek úgy, ahogyan viselkedtek. Késő esti órákban töltött ki nyolcvan percet a második műsorban. Sokkal többet — sajnos •— nem lehel róla feljegyezni. * A jó kvízjátékokat mindig szerettem a képernyőn. A hangsúly a jelzőn van: a jókat szerettem. A hét végén most kettőt is láthattam. Az egyiket régi jó ismerősként üdvözölhettem, mert immár negyedik évét kezdte most, a másik sem volt valójában új, egy régebbi játék nem is egészen új variánsa, olyasvalami, mint amikor a higiéniára nem solcat adó állampolgár a koszos, elnyűtt ingét kifordítja, úgy veszi fel, és elégedetten hirdeti: mégis jó érzés, ha friss, új ing van az emberen. Az örömmel fogadott légi fejtörő, az Elmebájnokság. amelyet Egri János vezet tovább és amely résztvevőitől olyan felkészültséget kíván, mintha választott témakörükből minden alkalommal egyetemi, vagy főiskolai szinten kollokválnának. Érdemes velük azonosulni, érdemes szorítani nekik és közben figyelni is rájuk, mert roppant sok értékes ismeretanyagot is közkinccsé tesz az Elmebajnokság egy-egy adása. A most újraindult sorozat ismét igen jó versenyzőkkel ismertetett meg. — Az Elmebajnokság több esztendei magas színvonala ismeretében még gyengébbnek tűnik a másik, a Vágó István vezette Hogy kik vannak . . . című találgatósdi. Vágó vezette korábban a Fele sem igaz című, hasonló jellegű játékot; ennek a kifordított, alig leporolt variánsa most ez újabb, semmiféle felkészültséget nem kívánó, tisztán a találgatásra épült valami. (Még szerencse, hogy ez nem jár komolyabb nyereményekkel, így nem is hozhat olyan kellemetlen befejezést, mint Vágó legutóbbi „utazós” vetélkedője.) Három ismeretlen versenyző és három, a televízió legkülönbözőbb műsoraiban rendszeresen közreműködő főszerkesztő — nem tévés, hanem lapszerkesztő-vendég — szűk fél órán át elkedélyeskedett egymással. A műsör alcíme: „Érdekes emberek játéka.” Lehet. De nem lenne baj, ha nemcsak a meghívott érdekes emberek játszanának, hanem játékuk a nézőt is szórakoztatná, a vetélkedő olyan feladványokkal szolgálna, ami a nézőnek is jelentene minimális izgalmat. Benedek Miklós Jövőre, 1987. április 4-én lesz huszonöt éve, hogy napvilágot látott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács irodalmi és művelődési roiyőirata, a Napjaink első évfolyamának első száma. A lap kezdettől fogva megkülönböztetett figyelmet fordított és fordít a tehetségkutatásra, pályakezdő költők, írók bemutatására, szerepeltetésére, alkotói kibontakozásuk támogatására. A jubileum alkalmából, a lapnak e lehetségfelfedezö és nevelő tevékenységét méltányolva, a u.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya 1KODAI.MI 1-ALYAZAT meghirdetését határozta el. A pályázatra tartalmi-témabcli kötöttség nélkül beküldhetők eddig folyóiratban és kötetben még nem publikált alkotások. A zsűri kél kategóriában: költészet (vers, versciklus, hosszabb gondolati költemény, poéma) és széppróza (elbeszélés, kisregény, irodalmi riport) minősíti a beérkezett pályaműveket. A széppróza kategóriában a zsűri egy első (15 ezer Ft), két második (10—lo ezer Ft) és három harmadik (8—8—8 ezer Ft) dijat ítél oda. A költészet kategóriában egy első (in ezer Ft), két második (8—8 ezer Ft) és három harmadik (5—5—5 ezer Ft) dijat adnak ki. A pályázat jeligés. A pályázó nevét és címét, valamint személyi számát lezárt borítékban kérjük mellékelni. Egy pályamunka terjedelme lehetőleg ne haladja meg a in gépelt oldalt (1000—1200 sort). A beküldött pályamunkák első közlésére a Napjaink szerkesztősége igényt tart. A pályázatok beküldési határideje: 1988. november S0. A pályázatokat a B.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya címére (3525 Miskolc, Tanácsház tér 1.) kell 3 példányban, lehetőleg szabvány gépelt formában postán, ajánlott küldeményként eljuttatni. Eredményhirdetés 1987. április 2-án lesz, a Napjaink jubileumi megemlékezése keretében. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosításokért az érdeklődők forduljanak a Napjaink szerkesztőségéhez (3530 Miskolc. Korvin Ottó u. 1. Tel.: 15-881). Miskolc, 198«. április 2. BOBSOO-ABArTJ-ZF.MlM.EN MEGYEI TANÁCS V. I!. MÜVEI.ÖOES1 OSZTÁLYA Haditanács a grundon Akárhogyan faggatom emlékezetem, nincs visszajelzés róla, hogy az utóbbi tizenöt évben láttam volna amatőr színjátszóktól, Miskolcon, három felvonásos színművet. Hiányzott? Hiányzott. Ügy tapasztaltam az elmúlt hét végén, hogy sokaknak hiányzott ez a színjátszás. ez a találkozás. Az Ady Endre Művelődési Ház színháztermében vasárnap délután legalább háromszázan voltunk együtt, hogy egy kezdetnek tanúi-részesei legyünk. A meghívás szerint a megélték a maguk eszközei-' vei Molnár Ferenc hőseinek történetét. Előttünk, velünk együtt. Hogy minek szólt a tapsos elismerés? Ezt már sokkal nehezebb biztosan kitapintani, mert nagyon sok „összetevőből” és hiányból állhat csak össze a felelet. Egyetlen dolgot szeretnék csak kiemelni és hangsúlyozni: amit láttunk, az azért lett örömünkké, az együttlét nagy szertartásába azért emelkedhetett: mert nem színészeket, nem színházasán, nem görcsös színészkedni-szere- pelni akarást láttunk. HaIgozi NEMECSEK-et láttunk Városi Amatőr Színház bemutatójára érkeztünk. Gyerekek. nagyobb gyerekek, ifjak. középkorúak, idősek és idősebbek. Felgördült a függöny, megszólalt Rácz tanár úr, megszólalt aztán Kolnai, Geréb, Weisz. Boka. Csónakos meg a többiek, és máris ott éltünk a Pál utcai fiúk között. Aztán megjelentek a füvészkerliek, a vörösingesek is: Áts Feri, a Pásztor testvérek és a többiek. Bő két óra elteltével végleg legördült a függöny, Weisz sírással küszködve még utoljára eldadogta: „Csupa nagybetűvel írtuk . .. NBMECSEK . . ." És felzúgolt a vastaps. Hogy kiknek szólt, azt könnyű regisztrálni: azoknak az általános és középiskolás diákoknak, akik nem hús-vér gyerekeket, fiúkat, akik a maguk eszközével. önnön sajátjukként megelevenítették nekünk ezt a történetet. Szerencsénk volt a legigazabb Nemecsek- kel — Kiss Tibor — találkozni. Barabás — Francuz István <— és Kolnai — Tasi Lajos — együtt se. egymás nélkül se „ulálkozásával”, a többi jelenlevő egyedi, sajátos figurájával, egyéniségével. Éltek ezek a gyerekek — fiatalok a játékban —. s a bemutató után mind jobban fognak élni. Szép Íjászló művészeti vezető is méltán kapott tapsot az előadás végén. Szép munka volt ez. s igen jó biztatás ahhoz, hogy higgyük: lesz folytatás, lesz amatőrszínház Miskolcon. (ténag.v—csákó) A közönség vorja a folytatást MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek. — 9.50: Loltósorsolás. — 10.05: Diákfélóra. Árpád-házi királyok. — IV. Béla. — 10.35: Éneklő Ifjúság. — 10.54: Kamarazene. ~ 11.41: Isten egyetlen igazi pénze. 8. rész. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Kapc.sol.juk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. — 13.50: Csárdások. — 14.10: Magyarán szólva, — 14.25: Orvosi tanácsok — a körömápolásról. — 14.30: Dzseaszmelódiák. — 15.00: Arcképek a német irodalomból. Johannes R. Bechner (isim.). — 15.17: Arnold: Kvintett két trombitára, kürtre, harsonára és tubára. — 15.30: Birgit Nilsson o p e ral e 1 v é t eleib ö 1. — 16.05: A Nyitnikék postája. — 17.00: Világablak. Humor és történelem VII. rész. — 17.30: Beszélni nehéz. A mikrofon előtt: Péchy Blanka és Derne László. —17.45: A Szaibó család. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Fogd meg a kezem. Hangjáték (ism.). — 20.40: Nó- taast. — 21.30: Pro és kontra. Add tovább ... — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 22.52: Rögeszméim. — 23.02: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Ejfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. Zenés délelő** — 12.10: Fúvószene. — 1*2.30: Régi magyar clalok és táncok. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Az én rádióm. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: Erese Margit énekel. — 15.20: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvény műsor tíz percben. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Kamasz-panasz. — 19.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora. — 20.00: Operett részletek. — 20.34: ,,Eszmélek”. Legkedvesebb verseiből válogat: Szabó Tünde. — 21.05: Vidám népmesék. — 21.27: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 22.00: Sandino földjén. Kristóf Gábor nicaraguai riportmüsora. — 23.20: Archie Shepp felvételei 7. rész. — 24.00: Lavotta-verbunkosok. — 0.15: Ejfél után. Zenés műsor hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Zenekari muzsika. — 10.40; Töltsön egy órát kedvenceivel. Komjáthy György műsora. — ll.40: Operarészletek. — 12.34: Kórusainknak ajánljuk. Kodály: Liszt Ferenchez (ism.). — 13.05: Külpolitikai könyvespolc. — 13.20: Népdalok. — 13.50: Bach: Musikalisches Opfer. — 14.38: Zenekari muzsika. — 15.25: Zenei Tükör (ism.). — 16.00: A kamarazene kedvelőinek. — 17.00: Iskola rádió (ism.). — 17.30: Karvezetők. 15. rész. — 18.30: Na mateirnjem jeziku. Nemzetiségi műsor. — 19.05: ln der Muttersprache. Nemzetiségi műsor. — 19.35: Muzsikáló természet. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. — 21.25: Operaest. — 22.20: Népszerű zenekari müvek. — 22.39: Reneszánsz hangszeres muzsika. 14. rész. MISKOLCI STÚDIÓ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00; Műsorismertetés. Hírek Időjárás. — 17.05: Döntött a. bíróság. Dr. Tímár László előadása. — Fiatalok zenés találkozóié. Szerkeszti- Beélv Katalin, és Zakar János. — 18.00: Eszak-ma- gyarországi krónika. (Az Encsi NEB .,A gazdálkodás felelősségrendszerének érvényesülése a mezőgazdasági tsz-ekben” c. vizsgálatról hallgatott meg. jelentést. — Fásítási ankét Miskolcon.) — 18.25—18.30; Lap- és m íí soréi őze- tes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna. — 9.00: iskolatévé. Magyar irodalom. — 9.25: Andok '81. — 9.50: Lottósorsolás. — 10.00; Az elsőszülött. Vígjáték. — 11.35: A kékfestő. — 12.00: Képújság. — 15.25: Iskolatévé. Játék műalkotásokkal. — 15.45: Allatmesék. — 16.15: Hírek. — 16.20: Három nap tévéműsora. — 1(5.25: Kép- magnósok. figyelem! — 16.50: Valami mindig közbejöhet. — 17.10: Sportmúzeum. — 17.30: Képújság. — 17.35- Reklám. — 17.40: Kalendárium. — 18.30: Iparvilág. — 18.50: Mini-Stúdió '86. — 18.55; Reklám. — 19.10: Tévélcr- na. — 19.15- Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: A Mauriziusügy. NSZK tévéin msorozat. — 21.15: Stúdió '86. — 22.15: Emberek a Tiszaháton. Dokumentumfilm. — 23.00; Híradó 3. — 23.10: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.05: Képújság. — 17.10; Tv-Basic-tanlölyam. — 17.40: Végállomás: Nagyfa. Dokumentumfilm. — 18.30- Körzeti adások. — 19.35: Nyomot hagyni az idő arcán. Csehszlovák kisfiún. — 20.00: Gondolkodó. — 20.40: Sztárok a jégen. Amerikai film. — 21.05; Híradó 2. — 21.25: Reklám. — 21.30: Szabadfogású birkózó-EB. — 22.20: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ J. MŰSOR: 7.50: Az érettségi telelek kihirdetése. — 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.20: Minden áron. Tévéjáték. — 10.40: A ív'Mfiniseg nyomoz. — 10.45: A televízió diszpécserszolgálata. — 11.15: Hírek. — 12.55: Jégkorong-VB. Csehszlovákia—Svédország. — 15.20: Hírek. —15.25: Academia Film. Olomouc ’86. — 16.20: Sportrevti. — 16.50: A jó ötletek stúdiója. — 17.30: Keletszlovákiai magazin. — 17.55: Versenyfutás az idővel. NDK dokumentumfilm. — 18.20- Esti mese. — 18.40: Távlatok. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00- Tanácsadó. Angol filmsorozat. (15 éven felülieknek!) — 20.50: Kamarahangverseny. — 22.55: Hírek. 2. MŰSOR: 16.15: Hírek. — 16.20: A csillaggyermek. Bábjáték. — 16.55: JégkorongrVB. Kanada—Finnország. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Fiatalok tévéklubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00- Ez történt 24 óra alatt. — Z2.10: Doktor Teyran. Francia filmsorozat. mozi BEKE: Falfúró. Színes magyar film. 16 éven felülieknek! Kezdés; nlO és X12 órakor. — Zor- ró. színes olasz—francia kalandfilm. III. helyár! Kezdés: 3, nG és Í8 órakor. — BÉKE KAMARA : A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók. Mb. szovjet kalandfilm. Kezdés: 4 órakor. — Roncspalota. Mb. új- zélandi film. 16 éven felülieknek! Kezdés: 6 órakor. —KOSSUTH: Kék villám. Mb. színes amerikai politikai krimi. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kiemelt III. helyár! Kezdés; 9 és 11 órakor. — Fali úró. színes magyar film. 16 éven felülieknek; Kezdés: f3 és hn5 órakor. — FILMMÚZEUM! ELŐ A DAS : Máté evangéliuma. Olasz film (1964). II. helyár! Kezdés- 7 órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB : Flashdance. Színes amerikai zenés film. Kiemelt III. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS; Tiszteletbeli konzul. Mb. színes angol film. 14 éven aluliaknak, nem ajánlott! Kezdés: f4 órakor. — A házibuli folytatódik. Mb. színes francia vígjáték. III. helyár! Kezdés: f6 órakor. — Hülyeség nem akadály. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlóit! Kezdés- f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Tekintetek és mosolyok. Mb. angol film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 6 órakor. — SZIKRA; Ágyúgolyó futam. Mb. színes amerikai kalandfilm. III. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — FÁKLYA : Nyomás, utána ! Színes olasz kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kiemelt III. helyár! Kezdés- f5 és f7 órakor. — FÁKLYA kamara: Szeretők. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — PETŐFI: István, a király. Színes magyar zenés film. ll. helyár! Kezdés: f5 órakor. — Gyanútlan gyakornok. Mb. színes francia vígjáték. III. helyár! Kezdés: 17 órakor. — TOKAJ. DISCO- A piszkos ügy. Mb. színes amerikai krimi. 14 éven aluliaknak r.em ajánlott! Kezdés: 18 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Halálcsapda- Mb. színes amerikai film. 10 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: 5 órakor. — MISKOLC- SZIRiMA: Nincs kettő négy nélkül. Mb. olasz kalandfilm. Kiemelt III. helyár! Kezdés: 16 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE- Itt élned, halnod kell! Színes magyar film. Kezdés: 4 órakor. — A borotvás gyilkos. Mb. színes csehszlovák krimi. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 6 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI.- Csalás az. ötösért. Mb. színes szovjet film. Kezdés: hn.4 órakor. — Break. Színes amerikai, zenés film. III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — A piszkos tizenkettő. Színes amerikai háborús kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla III. helyár! Kezdés- n9 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE; Visszaszámlálás. Magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 7 órakor. — Titokban Hongkongban. Mb. .színes francia bohózat. II. helyár! Kezdés: 5 órakor. — MEZŐKÖVESD: Jób lázadása. Színes magyar film. 14 tven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 5 órakor. — Bombajó bokszoló. Mb. színes olasz kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: 7 órakor. — ŰZD, KOSSUTH: Szerelem első vérig. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: f6 óraJkor. — ÖZD. KOSSUTH. KORTARS FILMKLUB : IV. Henrik. Színes-olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f6 órakor. — SZERENCS. RÁKÓCZI: Quilom- bo. Színes brazil film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés- 6 órakor. — EDELÉNY. MÁJUS 1.: Szédülés. Mb. színes amerikai krimi. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. hel.vár! Kezdés: f6 órakor. színház 15., kedd Cseresznyéskert Csortos bérlet Kezdés: 19 órakor JÁTÉKSZÍN Lcvéltetvek ősbemutató Kezdés: 19 órakor Csapda - ludas és találgatás