Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

1986. március 1., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7

Újraképződő

tartalékok

A tartalékok hasznosítása az okos gazdálkodás elengedhetetlen tartozéka. Néha már-már restelkedve írja le az ember ezt a közhelyszerűségnek tűnő mondatot. Nincs pontos statisztika róla — miért is lenne —. de mostanság azokon a tanácskozásokon, amelyeken a holnapunkról vitatkozunk, ha a résztvevők kicsit is adnak magukra, többször is szólnak azokról a bizonyos tartalékokról, amelyek voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is.

A minap egy szűk körű beszélgetés volt a Diósgyőri Gépgyár vezetői és néhány újságíró között. Az eseményre a gyár elmúlt évi csúcsteljesítménye és az idén várható csúcsgondok adták az apropót. Rövidre fogva a mondanivalót — miként tette ezt a vezérigazgató is — nagyjából arról volt szó, hogy a Digép a VI. ötéves terv utolsó évében elérte a bűvös 5 milliárdos termelési értéket, meghaladva a 600 milliós nyereséget és ennek, valamint az ehhez kapcsolható „járulékos” eredményeknek köszönhetően jócskán növekedett a gyárban dolgozók jövedelme. Ezzel szemben az idén általában is feszesebb lesz a helyzet az iparban — a Digépben pedig még inkább. A gondok ragozásától ezúttal eltekintenék — hiszen mondandómnak sem az a célja —, ezért csupán egyetlen adatot említek: a gyár idei rendelés- állományából januárban még 2 milliárd hiányzott. Ha sarkasan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, a kereskedőknek most kell nyakukba venni az ország és a külföld piacait ahhoz, hogy az év utolsó hónapjaiban is legyen munka a gyárban. Nem tudom elhallgatni az ilyenkor szokványos magatartási, melyen átsüt a panaszkodás és a külső körülményekre hivatkozás gazdag példatára. Mondom ezt azért, mert a gépgyárban akkor és azóta is panaszkodás helyett a jövőbe vetett hitről, hivatkozás helyett pedig cselekvésre ösztönző elképzelésekről hallottam — mindenfajta kincstári optimizmust mellőzve.

Szorgosan jegyzetelve mindazt. amiről szó esett, a toil akkor állt meg a kezemben, amikor a vezérigazgató szinte magának mondta: változatlanul nagy tartalékok vannak a gyár szervezetében, az ott dolgozók szakmai, szellemi felkészültségében, vafa- minl a technikában és a technológiában.

Lehet, hogy már-már szok- ványtémának tűnik az anyag- és energiatakarékosságról beszélni. Azonban mindenképpen szót kell ejteni róla: ha csökkennek a túlméretezések, és kisebb súlyú. jobb minőségű anyagokat építenek be, egyfelől élő munkaerőt, másfelől pedig gépi kapacitást takarítanak meg. Nem nehéz belátni, ha kevesebb idő kell a készre munkáláshoz, kevesebb enei - giát használunk el. Az is magától értődő, hogy az újraképződött tartalékok hasznosítása mint értékteremtő tényező vonul be a holnapi újratermelésbe. Tehát azonos mennyiségű anyagból és energiából nagyobb értéket, több jövedelmet lehel realizálni. Az anyag- és megmunkálási selejt, a tárolási veszteségekből adódó károk

csökkentése is mind-mind az újratermelhető tartalékok körét bővítik.

Nagy tartalékok vannak a belső és külső piacokban. A piackutatás, a termelést befolyásolható pontosabb és megalapozottabb prognosztika is lehet nyereségképző tényező — ha jelentőségének megfelelően kezeljük. És itt nem rövid távú spekulatív magatartásra gondolok, hanem a hosszú távon hasznosítható megbízhatóságra, a korrekt gyártási és kereskedői szemléletre. Mert ez, ha nem is közvetlenül, de közvetve ugyancsak hasznosítható tartaléka lehet az okos, ésszerű gazdálkodásnak.

Végére hagytam az örökkön újraképződő és érzésem szerint, örökkön újratermelődő nagy-nagy tartalékot, melynek hordozója és megszemélyesítője a képzett, gondolkodó, új iránt fogékony, cselekvő ember. Tágabb értelemben az emberi tényezőtől és e tényezőket motiváló külső és belső jelenségekről, valamint folyamatokról van szó. Hiszen ahhoz, hogy a Diósgyőri Gépgyárban a tavalyihoz képest is nehezebb körülmények között. részben még ma sem látható megrendelések 10—12 hónap múlva úgy teljesüljenek, hogy azokból ne csak munka, hanem haszon is legyen, a magam részéről elképzelhetetlennek tartom tehetséges emberek tehetségének még teljesebb kibontakoztatása és szorgalma nélkül. Vonatkozik ez új piacok felkutatására, és az ottani megrendelésekkel szembeni versenyképességre csakúgy, mint az újításokra, az ésszerűsítésekre, a találmányokra, a konstrukciós korszerűsítésekre és a helyettesítő anyagokra.

A vezérigazgató szavaira hagyatkozva megkockáztatom azt is, hogy manapság is újraképződő tartalékok hordozója a nagy értékű berendezések ki használtsági foka, a munkaidőalap védelme, és a szervezet működőképességének fokozása.

Nem szeretném alábecsülni a csordogáló csapok, a fölöslegesen világító izzók, a rosszul szigetelt túlfűtött helyiségek, a csepegő olajtartályok, vagy a hulladék- gyűjtés fontosságát. De talán a tartalékok újraképződésénél — és eme újrakép- ződményeknek a hasznosításánál a kézzelfoghatón kívül nagy fantáziát látok a fejekben munkáló már felismert vagy még fel nem ismert lehetőségekben. Érdesen fogalmazva, a fillér becsülésén kívül, most a forintokat is meg kell szerezni minden piacon — és minden terméknél.

A tartalékoknak eme hevenyészett sorjázása csak része, és címszavas vázlata lehet annak, amire most gyür- kőzik egy szakmáját ismerő és szerető jó hírű kollektíva: a Diósgyőri Gépgyár csaknem tízezres nagy családja. Teszik ezt a tegnap tiszteletet parancsoló eredményeinek a birtokában — a holnapot hordozó, kockázatot is vállalva, tenni akarást sürgető hittel, és még valami: a példa gépgyári

volt, de a tartalékok újraképződése nem lehet csak a Digép sajátossága.

I'aulovits Ágoston

Az igényeknek megfelelően

A Poliloys Ipari Szövetkezet. a Szovjetunió legnagyobb magyar játékszállítója, az idén a tavalyinál mintegy 20 millió forinttal nagyobb értékben — összesen 145 millió forintért — ötmillió kisebb- nagyobb játékot készít szovjet megrendelésre, miközben eleget tesz a belföldi és a tőkés piac igényeinek is. A többlettermelést az teszi lehetővé, hogy az elavult, s ezért kiselejtezett gépek helyébe nagy teljesítményű, modern berendezéseket állítottak.

Vitassuk meg!

Az alkoholizmus - önpusztító* című vitaindító cikkünkre sok levél érkezett szerkesztőségünk címére. A hozzánk küldött véleményeket lapunk szombati számaiban folyamatosan közöljük. Tág teret adunk a vitának, természetesen közreadjuk azokat a leveleket is, amelyekkel egyébként a szélsőséges véleményalkotás miatt nem értünk egyet. Mindezekre a vita összefoglalásakor még visszatérünk.

Veszélyeztetett fiatalok

Azt ma már senki sem

Hozzászólások

cikkünkhöz

vitatja, hogy önmagában egyetlen állami, társadalmi vagy tömegszervezet sem képes az alkoholizmus problémájának megoldására. Széles körű összefogásra, társadalmi méretű cselekvésre, szemléletváltozásra, szívós, kitartó munkára van szülcsóg az előrelépéshez.

A vitához — a teljesség igénye nélkül — két problémakör elemzésével kívánok hozzászólni, nem tagadva azt a szándékomat, hogy ezzel a Kedves Olvasót további vitára ösztönözzem.

A súlyos alkoholbetegek számának növekedése mellett az egyik legnagyobb probléma az ifjúság körében egyre korábban kezdett és növekvő mértékű alkoholfogyasztás. Hadd idézzék két fiatal, önmagáról írt leveléből. (17 éves gimnazista lány): „...Apám kőműves. Nyáron azért piás, mert a sok port, amit munka közben belélegez, szerinte csak borral lehet lemosni, tóién unalmában. Szóval, az öreg nonstop homály. Anyám háztartásbeli, soha nem állt munkába, apám nem is engedte, örök megaláztatásban él, folyton csak azt hallom tőle: >"Az asszony sorsa a tűrés és szenvedés.« Csoda, ha nem érzem jól magam otthon. A suliban annyit tanulok, ami éppen elég, a szabad időmben moziba, diszkóba, ritkán könyvtárba járok. Volt már nagy szerelmem, csalódásom, de kit érdekel ma ez. Anyám életét látva, igyekszem elkerülni a piás társaságokat, a gond az, hogy az én korosztályom a jó bulit csak sók piával tudja elképzelni, így aztán gyakran maradok egyedül ..

(17 éves szakmunkástanuló fiú):

„ ... az általánosban a tanáraim nagy reményeket fűztek hozzám, amolyan jó fejű gyereknek tartottak, a szüleim úgy látták jónak, ha lesz egy rendes szakmám, így .lettem szakmunkástanuló. A gépeket szeretem, a tanulással sincs sok gondom. Szórakozás?... hát igen, van az is: a zene, a csajok, meg az alkohol. Ezenkívül más nemigen jön számításba. Azon kellene az ilyen bizottságoknak törni a fejüket, hogy a fiataloknak a diszkó mellett legyen más szórakozási lehetőségük is, ahol értelmesebben lehet társalogni. A diszkóban nem az a lényeg, ki, milyen értelmes, milyen az érdeklődési köre, ott csak a márkás cucc, a jó csaj, meg a pia a

Abból szeretnék kiindulni. hogy a vitaindítóban felvetett kérdéseket talán nem is az olvasó, a lakosság felé kellett volna intézni, hanem közvetlenül az illetékeseknek, például a tanács kereskedelmi osztámérce. Az ivás ma erény, és nem szégyen ..

Öv a intek mindenkit attól. hogy e két fiatal megnyilatkozásából általánosítson, annál is inkább, mert a két legelkeseredettebb levelet választottam ki a sok közül. Arra azonban mindenképpen fel kell figyelni, hogy a jelenség mai, élő és egyre divatosabbá válik. Ennek ellenkezőjéről is számot tudnék adni, amikor egy-egy iskola, ifjúsági szervezet, vagy éppen fiatalokból spontán szerveződött közösségek vállalják magukra a káros szenvedélyek elleni küzdelmet.

Az alkoholizmus elleni bizottságok programjait olvasva, szinte kivétel nélkül mindegyikben visszaköszön a következő mondat: „A munkahely váljon az alkoholizmus elleni küzdelem legfontosabb színterévé.”

Valóban olyan gyakori a munkahelyi italozás? A megyei alkoholizmus elleni bizottságot gyakran keresik fel gyógyult, vagy éppen gyógyulófélben levő alkoholisták különböző problémákkal. Hadd idézzek most ezek közül kettőt: 40 év körüli nő, az Izsófalvai Rehabilitációs Szakkórházban kezelték. Nem először esett át alkoholelvonó kezelésen, az eddigiek sikertelenségét abban látta, hogy nem volt képes a gyógyszert rendszeresen szedni, éppen ezért most vállalkozott a gyógyszer beültetésére. Az intézetet elhagyva, hozzánk fordult segítségért, hogy elhelyezkedhessen. Hosszas beszélgetés következett, melyben rákérdeztem: miért nem megy vissza az előző munkahelyére? A válasz a következő volt: „Nem, mert a munkatársak cikiznének. Nem látják be, hogy én nem ihatok, most már azt sem tehetem meg, mint ezelőtt, hogy nem veszem be a gyógyszert, ha olyan alkalomra kell számítani, hogy inni kell, hiszen az állandó jelleggel a szervezetemben van.”

ötvennégy éves férfi: az alkohol a munkahelyén eddig nem okozott problémát, ott annyit nem fogyasztott, hogy abból problémái legyenek, persze a kollégák, sőt a közvetlen vezetője is tudott alkoholizálásáról. Inkább a hétvégeket töltötte ivászattal. Egészsége egyre inkább leromlott, 3 évvel ezelőtt már kezelték, valameddig volt is eredménye. Ügy érzi, most még meg tud változni, segítséget kér, hogy Izsófalvára kerülhessen. A szükséges tájékoztatás után néhány biztató szóval prólyának, a szakigazgatási szervek vezetőinek, ök adják ki a működési engedélyeket, feladatuk továbbá az ellenőrzés, ezért úgy vélem, hogy az „elvadult” kocsmai állapotokat is rajtuk kellene számonkérni. Érbáltam benne erősíteni a hitet, hogy lesz értelme a kezelésének. Válasza:

„Igen, biztosan lesz, de ha Izsófalváról visszajövök, új munkahelyet keresek, mert a mostani munkahelyemen csak visszaesnék, a munkatársaim vissza sem fogadnának úgy, hogy én most már egyáltalán nem iszom."

Pedig mindkét esetben most lenne a legnagyobb szükség a környezet (család, munkahely) segítő kezére. A gyógyuló fázisban levő alkoholbetegek többsége igen jó, bizonyítani kívánó munkaerő. Az alkohol megtagadása egész eddigi életvitelének, kikapcsolódási lehetőségének megváltoztatását, a problémák megoldásának megszokott módszereiről, a feszültségoldás eszközéről történő lemondást jelenti. Ebben a bonyolult telki állapotban érzékenyen reagál a környezet, a vezetők, a munkatársaik megnyilvánulásaira, rendkívül nagy szüksége van a megértésre, a támogatásra. Az a közösség, amely nem képes, vagy nem is akarja idejekorán befolyásolni a mértéktelen ivókat, maga is elősegíti az alkoholizálást ; ugyanakkor képtelen a kezelésből visszatért beteg megfelelő támogatására, nem tudja megakadályoz« i a visszaesést. Az ilyen közösségben a gyógyulófélben levő beteg nem kapja meg a szükséges érzelmi támogatást, ellenkezőleg, szemben találja magát az alkoholellenes intézkedéséket elítélő, sok esetben provokatív magatartást tanúsító régi ivócimborákkal.

Kellő figyelem és segítség híján azonban pillanatok alatt semmibe vész a beteg gyógyítása érdekében kifejtett munka, idő. és nem is kevés anyagi ráfordítás. Távol áll tőlem a szándék, hogy az egyén felelősségét a saját önpusztító magatartásáért másokra hárítsam. Csupán azt kívánom kihangsúlyozni, hogy a közvetlen munkatársak szinte minden esetben tudnak kollégájuk alkoholizálásáról, mégis elnézőek, elvétve fordul elő, hogy a munkahely kezdeményezné az elvonőkeae- lést. Szemléletváltoztatásra van szükség a munkahelyeken az alkoholizmus megítélésében. Legyen a tiltás és az ellenőrzés következetes és szigorú, a büntetés visszatartó erejű, de ne késlekedjék a segítség sem, amikor arra van szükség.

Nagy Józsefné,

a megyei Alkoholizmus

Elleni Bizottság titkára

denies lenne megnézni azt is. hogy mit tett, mit tehet egyáltalán az alkoholizmus elleni bizottság hiszen létrehozása óta megháromszorozódott az italboltok száma. Vajon hány esetben kérték ki a lakosság véleményét egy-egy körzetben az italárusító helyek megnyitása előtt? Megkérdeztek-e egyetlen körzeti tanácstagot ilyen ügyekben?

Remélem, hogy sok levélíró társamnak is hasonló a véleménye arról, hogy az említett szervek nem tettek meg mindent, hogy visszafoghassák az italboltok számának elburjánzását. A várost járva (Miskolcról lévén szó) egy 300— 400 méteres körzetben 10— 12 italozóhely található, ám ezeket hadd ne soroljam. mert ha a színvonalukra és az onnan kitántor- gókra gondolok, az agyvérzés kerülget.

A jelenlegi helyzetet pontosan fel kellene mérni és a már említett illetékesek asztalára letenni az alkoholizmushoz kapcsolható súlyos kérdésekkel együtt.

Véleményem szerint nagyon 'szigorú, mondhatnám könyörtelen intézkedésekre lenne szükség, hogy ne érezzük magunkat tehetetleneknek. Az italboltok, kocsmák működésének felülvizsgálata után intézkedni kellene a nem kívánatos. piszkos és züllött helyek, talponállók megszüntetésére, tekintet nélkül arra, hogy az állami vállalaté vagy szövetkezeté, illetve magánszektorhoz tartozik.

A munkahelyeken végleg meg kell szüntetni a borba, pálinkába fulladó névnapokat, összejöveteleket. Korlátozni kellene végre az italbolok, kocsmák nyitvatartási rendjét is, hogy a késő esti órákban ne ütközzünk lépten-nyomon italos emberekbe.

Különítsék el a palackozott italokat az élelmiszer- boltokban és ott is csak 9 óra után juthasson hozzá ezekhez a vásárló, mint ahogy az italboltokban. Jó lenne, ha a tanácsok köteleznék a boltokat, hogy az italt leválasszák az élelmiszerektől és ha erre a vállalat nem hajlandó, akkor azokban az üzletekben tiltsák meg a szeszes ital árusítását.

A közelmúltban olvastam a megyei lapban, hogy a detoxikáló átmeneti vendégei miután kifizették a számlát, akár el is felejthetik a történteket. Sőt, igazolást kapnak, hogy hol töltötték mámoros óráikat. Ha szabálysértési bírságot is kellene fizetniük, vágj' ha néhány nap „társadalmi munkára” köteleznék őket, talán nem szorulna bővítésre a detoxikáló sem. Átmenetileg lehet, hogy tisztábbak lennének a miskolci utcák, ha a kötelező munkát ott kellene elvégezniük?

Az alkoholistákat szigorú törvényekkel kell előbb- utóbb kötelező elvonó kezelésre kényszeríteni. A visszaesőket véleményem szerint munkatáborba kellene küldeni.

Az ittas járművezetők büntetése is szigorításra szorul, már a legenyhébb alkoholos állapotot követően is vissza kellene vonni a vezetői engedélyt (ez jelenleg is így van megyénkben. A szerk. megj.), de nem egy. hanem három évre. Aki pedig súlyos, vagy halálos balesetet okoz ittasan. annak az engedélyét végérvényesen vissza kellene vonni.

Kíváncsi lennék arra, hogy ellenőrzik-e az élelmiszer- boltokban annak betartását, hogy az italáru a teljes árukészlet kötelező aránj'a- in belül van-e, vagy sem?

Az alkoholizmus elleni küzdelem társadalmi erőfeszítéseket is sürget, ám gondjaink nem oldhatók meg csak új, szigorúbb intézkedések bevezetésével, ha nem leszünk elnézőek az italozókkal, lumpen életmódot folytatókkal szemben.

Fogarasi Kálmán

Miskolc, Hunyadi u. 13.

Nem vagyunk tehetetlenek