Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-03 / 52. szám
1986. március 3., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 N em tűnik talán erőszakoltunk a párhuzam, ha az SZKP XXVII. kongresszusának beszámolóját, vitáját hallgatván, olvasván, a régi mondás jut eszünkbe: A stílus maga az ember. Több külföldi kommentátor is úgy fogalmoz, hogy a tanácskozás stílusa, hangvétele méltó tartalmához, megfogja az érdeklődő Ügyeimet. Ennek első jegye már a Központi Bizottság politikai beszámolójának bevezetőjében szembetűnik. Határozottan, de mértéktartóan tömören szól az elért eredményekről, tiszteleg a Szovjetunió népeinék erőfeszítései előtt, majd nyomban leszögezi: „Az SZKP vezetése méltóképpen értékelve az elért eredményeket, kötelességének tartja, hogy becsületesen és nyíltan szóljon a párt és a nép előtt a politikai és gyakorlati munkában elkövetett hibákról, a gazdaságban és a társadalmi, szellemi szférában mutatkozó kedvezőtlen tendenciákról és a jelenségek okairól." A beszámolót tanulmányozva, az arány végig hasonló: az adott gondolatkörben elismeri a tisztes eredményt, kendőzetlenül és a dolgok változtathatóságában biztos em- oer bátorságával szól az elmaradásról, a mulasztásról, a hibákról, végül a célok és lehetőségek összevetéséből lakadó realizmus jelöli a távlatokat. Érdemes ismételni és gyokorolni ezt az arányt . . . A tárgyilagosság, a folyamatok dialektikus összefüggéseinek tisztelete szintén olyan jelzők, amelyeket még sokszor leírnak a XXVII. kongresszussal kapcsolatban. .......helyesen, tudományosan m egalapozott politika csak úgy folytatható, ha világosan értjük a valóság alapvető fejlődési irányzatait. Mélyen átlátni a folyamatok dialektikáját, azok objektív logikáját, képesnek lenni a változtatásokat tükröző helyes következtetések levonására - mindez nem könnyű, de feltétlenül szükség van rá" — mondotta Mihail Gorbacsov a program indoklásaként. Ezt a tudományos megalapozottságot és dialektikus látást sugallja az a módszer is, ahogyan az élet, de az egyes problémák sokrétűségét is szem előtt tartva bogozza beszámoló és vita egyaránt a különböző „ellentmondás- csoportokat", újra és újra tudatosítva a törvényt, hogy a fejlődés nem nélkülözi az ellentmondásokat. Aligha kell kommunistának lenni ahhoz, hogy meghalljuk és értsük azt a mélyen emberi hangot, amelyet a mai, aggodalmakkal és reményekkel teli világ helyzetének megítélésekor üt meg a beszámoló: „Földi lakóhelyünk még soha nem volt ilyen politikai és fizikai túlterhelésnek kitéve. Az ember még soha nem vett el eny- nyi kincset a természettől, és soha nem volt ilyen védtelen azzal a hatalommal szemben, amelyet önmaga hozott létre." Ez az emberi hang, az ember sorsáért érzett felelősség, az élet javításának szándéka vonul végig a beszámolón, szóljon a gazdaságról, vagy éppen az emberek egészségének védelméről, a csalód szerepének fontosságáról, az ifjúságról, az idősekről. A realizmus, a reálpolitika kifejezések nem idegenek a magyar fülnek. Az SZKP XXVII. kongresszusának jellemzésekor ma alighanem ezek a' leggyakrabban hangoztatott jelzők, még a barátinak nem mondható kommentárokban is. A beszámolóban és a felszólalásokban egyaránt az élet frissessége tör előre, maga mögé utasítva nyomasztó hagyományokat és rossz beidegződéseket. A jövőbe vetett hit, a sok erőfeszítést igénylő, de teljesíthető célkitűzések önmagukban is lelkesitőek. A kongresszus előtti időszakban, bizonyára az informáltság hiányából adódóan, egyesek olyan kételyeket is megfogalmaztak, hogy vajon a hibák feltárása, a aroblémák megfogalmazása lem sokkolja-e majd a szovjet társadalmat, a szocializmus hiveit a világban. Nos, a kongresszusi vita amellett tanúskodik, hogy a mulasztások bátor feltárása nem negatívan, hanem felszabadítóan hat belföldön és külföldön egyaránt. Nem zárva ki annak lehetőségét, hogy kishitű emberek mindig lesznek a szocializmuson belül is. Azon kívül pedig minek csodálkozunk, ha rossz szándékot, kételyt tapasztalunk? Már eddig is olvashattunk visszhangot, amely történelminek nevezi a szovjet kommunisták eme tanácskozását. A kongresszus érzékelhetően nem minősíti önmagát. Következetes: tartózkodik a nagy szavaktól, a felsőfokú jelzőktől. A stílus e tekintetben is önmagáért beszél. Nagy Zoltán — Nagyon megizzadtam 1983 júliusában. Nemcsak a meleg miatt, hanem azért is, mert két munkaterület kivételével a többiek ellenem szavaztak a közgyűlésen — emlékszik vissza Magyar László, a Putnoki Vegyesipari Szövetkezet elnöke. Valóban viharos közgyűlés volt, mert a tagok egy része nem értette, másik részük viszont nem akarta megérteni, hogy miért elkerülhetetlen a változtatás. A nem kellő előkészítés szülte bizonytalanságot lassan eloszlatták a közgyűlésen elhangzott vélemények és állás- foglalások. — A titkos szavazás végeredményének ismertetésekor pedig teljesen leizzadtam — vallja be az elnök —, ugyanis a 120 dolgozó közül csak öten szavaztak ellenem. Ebben a pillanatban nyertem vissza a hitem, megbizonyosodtam arról, hogy sikeressé lehet tenni a szövetkezet gazdálkodását. — Hatással volt a későbbi munkájára, hogy nem a legsimábban zajlott le a választás? — Minden munkasikert, a legkisebb eredményt is sokkal nagyobb örömmel fogadtam. Rendkívül fontos volt számomra azokban a hónapokban a sikerélmény, éppúgy, mint a tagság számára is. — Azonkívül bizonyítania kellett azoknak, akik nem önre szavaztak. — Nem ügyeltem arra, hogy kinek bizonyítok. Magamnak és a közösségnek akartam megmutatni, hogy ki lehet lábalni a bajból. Nem törődhettem azzal, hogy ki szavazott ellenem és ki nem. Annyi volt a tennivaló, hogy érre nem pazarolhattam energiát. Az új telep megépítése rendkívüli terheket rótt a szövetkezet vezetőségére, hiszen a beruházás miatt 13 millió forint terhelte a céget. Az már az átadást követően is látszott, hogy az évenkénti közel egymillió forint kamatot nem tudják saját erőből törleszteni. A legjobb időben érkezett segítségről az elnök a következőket mondja: — Megválasztásom után két hónappal az OKISZ-tól 11 és fél millió, a KISZÖV- től pedig másfél millió forint támogatást kaptunk. Ez megmentette a szövetkezetét a fölszámolástól. Óriási teher került le a vállunkról. ami megnyugtatta az embereket. Hozzáláthattunk dolgaink rendezéséhez, amihez a megyei tanács 2,1 millió forinttal járult hozzá. — Ennyi pénzből nem volt ■ nehéz újjávarázsolni a szövetkezetei. — Ezzel nem értek egyet. Ugyanis helytelen, hozzá nem értő magatartással elfolyhatott volna ujjaink között a pénz. Mi igyekeztünk úgy forgatni a rendelkezésre álló összeget, hogy „fialjon”, azaz minél több hasznot jelentsen a lakosságnak és a szövetkezetnek is. — Mire költötték a támogatást? — A struktúra átalakítására. Korábban a szövetkezet bevételének több mint 70 százaléka a szolgáltatásokból, tehát a vegytisztításból. a mosásból, a fodrászatból, a cipőjavitásból és a szerviz munkáiból származott. A tanácsi támogatást az árutermelés bővítésére, a Váci Kötöttárugyárnak végzett bérmunka volumenének a növelésére fordítottuk. Két év alatt duplájára emelkedett az árutermelés bevétele, s tavaly az összes árbevétel ötven százalékát, 27 millió forintot termeltek a konfekcióüzemekben. — Ez azt jelenti, hogy visszaszorult a lakossági szolgáltatás? — Ellenkezőleg! Többet fordíthattunk a színvonal emelésére és maradt erőnk a szolgáltatások körének bővítésére is. Az elmúlt két esztendőben 40 százalékkal nőtt a szolgáltatásokból származó bevétel, új vegytisztító felvevőhelyeket nyitottunk. Adósságtól a nyereségig Targoncák az ország minden részéből leggazdaságosabb »észlege a csokvaományi Hegyháti Termelőszövetkezetnek . a torgoncakarbantortá, -fójavi- tá, -szervizelő üzeme. Szinte az egész országot járják képzett szerelőkkel o közös gazdaság alkatrészekkel jót ellátott szervizkocsijai, de oz „agyonnyúzott” anyagmozgató járművek felújítására csak az üzemben kerülhet sói. Képünkön egy elektromos targonca kormányberendezését szerelik. Fotó: Csákó Gyula A szakemberek úgy tartják: fejlett mezőgazdasági országnak általában olyan ország tekinthető, ahol az állattenyésztés termelésének részaránya meghaladja a növénytermesztését. összességében így van ez hazánkban is, ahol valóban minden feltétele megvan a magas színvonalú, jó állattenyésztésnek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét úgy is említik, mint a nagy, kiterjedt legelők hazája. Adottak az olcsó takarmányszerzési lehetőségek, feltételezhető lenne tehát, hogy itt az országos átlagot is meghaladó nagyságú az állattenyésztés. Mégsem így van. Ellenkezőleg! Az okokat vizsgálta az a tanácskozás is, amelyet nemrégiben hívtak össze, s melynek feladata az volt, hogy elemezze, milyen is valójában az állattenyésztés megyénkben. Az értekezleten a szakemberek megállapították: az állattenyésztés nagyüzemeink gazdálkodásának tartópillére kellene hogy legyen, azért is, mert folyamatos árbevételt biztosíthatna a szövetkezetek, illetve állami gazdaságok számára. Mégis, az elmúlt évek alatt a nagyüzemi szektorban rohamosan csökkent az állatlétszám, sok gazdaságban az állattartó tevékenységet felszámolták. Igaz, romlott az állattenyésztés közgazdasági pozíciója, hiszen az állami támogatások csökkentek, az elvonások nösöt foglalkozunk pb-gázsze- reléssel, kismotorok javításával. kerti traktorok szervizelésével, és kísérletképpen autóvillamossági javítóműhelyt nyitottunk a községben. Alapvetően megváltoztak a putnoki szövetkezet gazdálkodási feltételei. Az adósságot már elfelejtették. Jól sáfárkodtak a rendelkezésükre álló anyagi és szellemi tökével, s a tavalyi évet már 4 millió 623 ezer forintos nyereséggel zárták. Merészen vállalkoznak. Az elmúlt évben három bezárásra ítélt konfekcióüzemet vásároltak meg. s tették valamennyi munkáját nyereségessé. — Ma már hat termelő- egységben a 340 dolgozónk 15-féle tevékenységet végez. Egyre nehezebb átfogni és irányítani a területeket, ezért igyekszünk erősíteni a helyi vezetést. Jó munkatársaink vannak, olyanok, akik biztos kézzel vezetik a rájuk bízott üzemet. Ennek értelmében a mi feladatunk is megváltozott. Elsősorban ellenőrizzük és koordináljuk a munkát, illetve egy-egy részterület gondjaival foglalkozunk. Egyre nagyobb öröm ebben a szövetkezetben tevékenykedni. — Ha most kerülne sor a választásra ...? — Azt hiszem, bátrabban fognék bele, mert a vezetés és személy szerint én is érzem a tagság, bizalmát. Az eltelt két és fél év alatt én is, de a kollektíva is betartotta az egymásnak tett ígéretet. Azt hiszem, ez a legfontosabb. Fónagy István vekedtek; és például a szarvasmarha, illetve 'bárány felvásárlásában sokasodtak a gondok. Ez utóbbi két állatfaj esetében ugyanis jelentős az ágazat exporttermelése, a világpiacon ugyanakkor a túlkínálat és az alacsony értékesítési árak a jellemzők. Mindennek következtében — a mostanság divatos kifejezéssel élve — a begyűrűző hatások miatt csökkent az állattartási kedv. Az is megállapítható, hogy a csökkenés elsősorban a kisüzemi, illetve a szövetkezeti szektorban figyelhető meg. Miért? Azért, mert az állami gazdaságok a kedvezőtlen hatásokra úgy reagáltak, hogy erősítették a belső üzemi tenyésztői munkát, s többet áldoztak arra a bizonyos és sokat hangoztatott kifejezésre, mint a hatékonyság növelése, tartalékok feltárása, illetve realizálása. Tartalékok. Ezek feltárása a legfontosabb napjainkban, mert senki sem várhatja, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a közgazdasági szabályozókkal kényszerített elvonások lényegesen csökkenni fognak. Ezért aztán az elvonások kompenzálására, a jövedelmezőség növelésére, kinek-kinek saját háza táján fel kell kutatnia a tartalékokat. Gyakran elhangzik ugyanakkor, hogy a tartalékok kimerülőben vannak, vagy nincsenek. Valóban így van-e? Az említett értekezleten elhangzott, hogy bár az utóbbi években örvendetes módon előbbre léptünk bizonyos mutatókban — mint például az egy átlagtehénre jutó tejtermelés, hústermelés — rengeteg olyan tenyésztői mutatónk van, amelyben a visz- szaíejlődés jelei észlelhetők, illetve a stagnálás jelei tapasztalhatók. Ilyen például a nagyüzemi sertéstenyésztésben kimutatható termelési veszteség. Az összes termelési veszteség 19 százalék, vagyis ez azt jelenti, hogy száz született malacból majd húszat a felnevelési idő végére „kidobunk az ablakon”. Nem sokkal jobb a helyzet a baromfitenyésztésben sem. A juhászaiban, illetve szarvasmarhatartásban pedig még mindig igen drágán termelünk. S ha már itt tartunk, nézzük, mitől lesz drága az állattartás? Az egyik oldalról természetesen adottak az értékesítési árak. Ezek ugyanis zömében hatóságilag rögzített, fix árak. A másik oldalról viszont a költségek folyamatosan növekednek. E növekedéssel az utóbbi években nem tartott lépést az állami támogatások mértéke. Amíg az egyik oldalról adott az igényes világpiac, mint termeltetési feltétel, a másik oldalon, a termelés oldalán viszont ott találjuk az elhasználódott állattartó épületeket. a genetikai képességüknek nem megfelelően termelő állatokat, az alacsony szakmai színvonalú dolgozókat, az anyagi, erkölcsi sikerekben mindig a növénytermesztők mögött kullogó állattenyésztőket. Ismert, hogy az állattartás költségeinek jelentős hányadát a takarmányköltségek jelentik. A takarmány- költségek több okból lehetnek magasak. Lehetnek azért, mert előfordul, hogy a könyvelés a belső üzemi értékelésében a takarmánytermelésit megterheli az úgynevezett elmaradt haszonnal, (azaz, olyan negatív tételt terhel rá, amelyet az árutermelés — takarmánytermelés értékkülönbözősége ad), s ezt az állattenyésztés nem tudja kigazdálkodni. A takarmányköltség lehet azért is magas, mert ugyan a takarmányt a növénytermesztés az állattenyésztésnek önköltségen adja át, de azt első osztályú minőségűnek „számlázza”, holott az gyakran nem az. A takarmányköltség magas tehet akkor is, ha nem hasznosítják megfelelő mérték-, ben a legelőterületeket és a mezőgazdasági melléktermékeket. Ide kívánkozik egy statisztikai adat, mely szerint az 1930-as évek színvonala tükröződik vissza a mai legelőmű velősben, a gyephozamokban. Szóval, rengeteg a tennivaló. S hogy minderről miért esik szó mind gyakrabban? Azért, mert a mező- gazdasági termékek, ezen belül különösen az állati eredetű termékek még mindig eladhatók a világpiacon. így aztán az állattenyésztésre hárul az a feladat, hogy fokozza az exportját, az üzemek jelenlegi érdeke viszont az, hogy csökkentse a veszteséget hozó tevékenységét, így gyakran éppen az állattenyésztést. Az említett értekezleten elhangzottak szerint pezsdülés várható a gyakorlati munkában. Az üzemek, s ezen belül elsősorban a szövetkezetek a jelenleginél nagyobb figyelmet szentelnek majd a tartalékok feltárására, illetve a jövedelmezőség növelésére. Az idei közgazdasági szabályozókban pedig enyhülések észlelhetők, hiszen a felvásárlási árak bizonyos mértékig és bizonyos áruféleségek esetében emelkedtek; az állami és fejlesztési támogatások, a kamatkedvezmények, mint lehetőségek, újra adottak. Továbbra is gond ugyanakkor, hogy az állattenyésztés „oldalbordája”, a takarmánytermesztés alacsony színvonalú. Ide kívánkozik egy, a tanácskozáson elhangzott megjegyzés: a növénytermesztés az úgynevezett nyugati csúcstechnológiákat már élvezi, miért nem tehet azokat behozni, meghonosítani például az állat- tenyésztés egyes területeiben, vagy akár a takarmánytermesztésben ? Tartalékaink tehát vannak, s ezek bizony nem rejtett tartalékok, mert elsősorban a meglevő adottságok ki nem használásából adódnak. Apropó. adottságok ..., Napjaink új lehetősége a háztáji integráció. Mostanság bontakozik ki, s indul, talán hódító útjára, mint újabb tartalék. Balogh Andrea
