Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-03 / 52. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÍUJUC lUGtUORSZAG AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 52. szám Ára: 1,80 Ft Hétfő, 1986. március 3. II haladó világ gyászolja Pálmát Részvétnyilvánítások, -táviratok Gyilkos merénylet áldoza­ta lett Oloí Palme: a svéd miniszterelnököt péntek éj­jel Stockholmban ‘lelőtte egy ismeretlen férfi. A po­litikus kórházba szállítása után nem sokkal belehalt sérüléseibe. Az egyelőre ismeretlen in­dítékú merénylet kevéssel éjfél előtt történt Stockholm belvárosában, a nyílt utcán. Palmét azonnal kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. Az 59 éves miniszterelnökre két­szer lőtt rá egy — szemta­núk vallomása szerint — negyven év körüli férfi. A közvetlen közelből leadott lö­vések a mellkasán és a ha­sán érték a politikust, akit saját kívánságára általában nem kísértek testőrök. A merénylet indítékáról és elkövetőjéről egyelőre alig tudni valamit. A svéd rend­őrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. A határátkelő- helyeken és a stockholmi Arlanda repülőtéren rendkí­vüli módon megszigorították az ellenőrzést, hogy a tettes ne menekülhessen el az or­szágból. Svédországban 1972 óta nem öltek meg vezető politikust. Palme a támadás pillana­tában feleségével egy mozi- előadás után gyalogosan in­dult hazafelé. A rendőrség közlése szerint Lisbeth Pal­me asszony is könnyebben megsebesült a merénylet során. Az 1927. január 30-án szü­letett Palme második alka­lommal volt Svédország mi­niszterelnöke. Mostani meg­bízatása 1982 óta tartott, előzőleg 1967 és 1975 között töltötte be ezt a tisztségei. Emellett a Svéd Szociálde­mokrata Munkáspárt elnöke és a Szocialista Internacio- nálé alelnöke is volt. Az egyetemen politikai tu­dományokat tanult, a svéd törvényhozásnak 1957 óta volt tagja. 1963-ban már tár­ca nélküli miniszter, 1965- ben a távközlési ügyek, majd 1967-ben az oktatási minisztérium irányítója volt. Ingvar Carlsson minisz­terelnök-helyettes az éjjeli órákban átvette a kormány­fői teendők intézését, ő tá­jékoztatta a kormány többi tagját is a történtekről rend­kívüli kabinetülésen. * Az SZKP Központi Bi­zottsága után a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a szovjet Minisztertanács is kifejezte részvétét Olof Pal­me svéd miniszterelnök meggyilkolása kapcsán. A Svéd Szociáldemokrata Mun­káspárt Végrehajtó Bizott­ságához és Ingvar Carlsson ügyvezető miniszterelnökhöz intézett üzenet egyebek kö­zött megállapítja: „Olof Palme, a neves köz­életi személyiség tevékenyen fellépett a béke és a nem­zetközi együttműködés erő­sítése, a leszerelés mellett, következetes híve volt a Szovjetunió és Svédország közötti jószomszédi kapcso­latok fejlesztésének.” * Olof Palme svéd minisz­terelnök tragikus halála al­kalmából Lázár György, a Minisztertanács elnöke rész­véttáviratot küldött a svéd kormánynak. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága ugyancsak táviratban fejez­te ki részvétét a Svéd Szo­ciáldemokrata Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának Olof Palme pártelnök el­hunyta alkalmából. (Folytatás a 2. oldalon) MA Miskolcon Országos megnyitó Rangos esemény szín­helye lesz ma Miskolc: az idén 20. alkalom­mal rendezi meg a Tu­dományos Ismeretter­jesztő Társulat magyar nyelvi választmánya a magyar nyelv hete ren­dezvénysorozatot, mely­nek országos megnyi­tójára ma a TIT Bor­sod Megyei Szervezete és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Ta­nács rendezésében dél­után 3 órakor kerül sor a megyei tanács dísz­termében. A program szerint dr. Ladányi Jó­zsef, a megyei tanács elnöke köszönti a meg­nyitó ünnepség részt­vevőit, majd Berecz Já­nos, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tit­kába nyitja meg a ma­gyar nyelv hetének eseménysorozatát. Ezt követően Lőrincze La­jos, címzetes egyetemi tanár tartja meg az el­ső előadást „Húsz év: tapasztalatok, tanulsá­gok” címmel. Az SZKP XXVII. kongresszusán egyperces néma felállással adóztak Olof Palme svéd minisz terelnök emlékének. Az első sorban, jobbról balra: Mihail Gorbacsov, Jegor Ligacsov és Nyi kolaj Rizskov. Az SZKP XXVII. kongresszusán Jóváhagyták a Központi Bizottság politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét Az SZKP XXVII. kong­resszusán szombaton folyta­tódott és befejeződött a Központi Bizottság politikai beszámolójának és a Köz­ponti Revíziós Bizottság je­lentésének vitája. A tanácskozás ötödik munkanapja kegyeletes meg­emlékezéssel kezdődött — a merénylet áldozatául esett Olof Palme svéd miniszter- elnökről, a Svéd Szociálde­mokrata Munkáspárt elnö­kéről. „Az SZKP Központi Bi­zottsága, a Szovjetnió kor­mánya mély részvétét nyil­vánítja Svédország népének, a szociáldemokrata munkás­pártnak, amelyet hosszú éve­ken át vezetett Olof Pal­me, a szociáldemokrata és labourista pártoknak, ame­lyeknek sok képviselője je­len van kongresszusunkon” — jelentette ki a szovjet pártkongresszus szombati ülésén elnöklő Viktor Cseb- rikov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, az Állambiztonsági Bizottság elnöke. „Felháborított, egyben megrendített, ennek a kiváló államférfinek és politikus­nak, világszerte ismert bé­keharcosnak gálád meggyil­kolása, aki egész életében a népek függetlenségéért, az emberiség javát szolgáló szé­les államközi együttműkö­désért küzdött. Soha nem felejtjük el, milyen sokat lett Olof Palme országa és a Szovjetunió jószomszédi kapcsolatainak fejlődéséért” — jelentette ki Viktor Cseb- rikov, majd felszólalásra a szovjet honvédelmi minisz­ternek, Szergej Szokolov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttag­jának adta meg a szót. A szovjet fegyveres erők mindig a szocialista haza békéjének és biztonságának megbízható védelmezői vol­tak és lesznek — jelentette ki felszólalásában Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere. Mint mondotta, az impe­rialista államok az utóbbi időkben tovább fokozták há­borús készülődésüket. Külö­nösen az Egyesült Államok csapásmérő fegyverek vi­lágűrbéli telepítését előirá­nyozó „hadászati védelmi kezdeményezése” jelent ve­szélyt. Ezeknek a lépéseknek az alapgondolata a Szovjetuni­óval szembeni döntő kato­nai fölénynek, valamint a nukleáris első csapással va­ló fenyegetés lehetőségének megszerzése. Kialakulóban van a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország elleni háború kirobbanásának va­lós veszélye, s ezt nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül — jelentette ki a mi­niszter. A következő szovjet fel­szólaló Jurij Petrov, a szverd- lovszki területi pártbizottság első titkára volt, aki szor­galmazta a dolgozó kollektí­vák gazdasági érdekeltségén alapuló rendszer bevezetését. Margarita Zselnyina psz- kovi orvosnő a kórházak és rendelőintézetek műszaki fel­szereltségének javítása, .kor­szerűsítése mellett szállt síkra (Folytatás a 2. oldalon) FENTEK 1 MM'I.TI .-Ah yrry# r-rv^r mm ■ * m - jm m - » r # m w A hét vége megyénkben Tavaszvárás a Haladás Tsz-ben Márciusi tél A kezdetben még rendkí­vül kemény, közel —20 fo­kos faggyal didergető, majd ugyan enyhébb, de sűrű ha­vazást hozó hétvége a ta­vaszvárás jegyében telt a Bocsi Haladás Termelőszö­vetkezetben. Nem is csoda, hogy már türelmetlenül vár­ják a meteorológusok „jós­lásaiban” beígért kitava­szodást, hiszen már márci­usban járunk, és a növény- termesztőkre sok munka vár. A gépek zöme kijavít­va várja az indulást. A jó magágyak elkészítése után, okvetlenül még márciusban 325 hektáron kell elvetni a tavaszi árpát, majd hama­rosan 431 hektáron a nap­raforgót. Később, már a me­legebb talajokba kerül majd megnövelt, 730 hektárnyi vetésterületén a kukorica, 136 hektáron a siló, és diny- nyét is palántáznak 25 hek­táron. A tehenészeti telepen, ahol — a hétvégén, sőt a legfagyosabb napokban is — folytatódtak a teljes re­konstrukció munkálatai, ta­lán még türelmetlenebb a tavaszvárás. A 10,5 miiiiós rekonstrukciói az év köze­pére be akarják fejezni. A tél pedig hátráltat, mert csak belső munkákat végez­hetnek. Amúgy sem voit könnyű „lakottan” felújíta­ni az épületeket. Jó mun­kaszervezést és jó állatte­nyésztői munkát bizonyíl, hogy a rekonstrukció alatt nemhogy csökkent, hanem javult a tejtermelés. Tavaly egy tehén tejtermelése több. mint 300 literrel nőtt, s az idei cél — a még a nyár közepéig tartó rekonstruk­ciós munkák ellenére — to­vábbi 200 literes javulással, a 4500 literes tehenenkénti tejtermelés elérése. A bocsi tsz-ben különben már az elmúlt évben si­ker koronázta azokat az erőfeszítéseket, hogy jöve­delmezővé tegyék a tehené­szetet, pontosabban a tej­termelést. A város közelsé­ge is indokolja, hogy a többszörösen kitüntetett nagyüzem lehetőleg még fo­kozza a tejtermelést. A tsz vezetői ezt a háztáji tehén­akcióval is elő kívánják se­gíteni. Eddig már több, mint 90 tehenet helyeztek ki háztáji gazdaságokba. Azért kerestük fel teg­nap, vasárnap délelőtt a Meteorológiai Intézet mis­kolci repülőtéri főállomását, hogy megtudjuk, mikorra várhatjuk a kellemetlenül hosszúra nyúlt tél után a tavaszt. Kikeletváró ked­vünk azonban már útköz­ben alaposan lelohadt, hi­szen végig szembe vágott a hó. Nem úgy, mint amikor már igazi tavasz van és két napsütéses óra között vé­gigfut a vidéken egy hózá­por. Esett csaknem éjfél óta, így aztán délelőtt tíz órakor 12 centiméteres ha­vat mért az állomás ügye­letese, Makó Zoltán. Azok­ban az órákban az egész ország területén hasonló időjárás uralkodott: hava­zás, szélcsend. A frissen mért 2,4 gramm/ köbcentiméteres hósűrűség egyelőre nem azt jelzi, hogy tömörödik, olvad a hóréteg. Erős hideget őriz a talaj is, fél méter mélység­ben 0,5 Celsiust, egy méte­ren 2,4 fokot mértek. A két méter mélységből felhúzott hőmérő 5,7 fokot jelzett. A mért adatok, az imént fel­soroltak és még ezen kívül jó egynéhány, az állomás naplójába kerülnek. Nappal ez óránként így ismétlődik, éjszaka valamivel ritkábban mérnek, illetve közölnek adatot a központnak. Ottjártunkkor kértük, hadd pillanthassunk bele a jövő heti előrejelzés adatai­ba. Megtehettük, ám ettől sem derültünk fel igazán, mert az elkövetkező hat nap időjárása is hasonló lesz a mostanihoz, legfel­jebb kevesebb csapadékkal, reggeli mínusz kettő, mínusz hét fokos didergető hideg­gel. Csak nappal enyhül valamennyire, vagyis nulla fok körül lesz a hőmérsék­let. Így hát az igazi kike­letre egyelőre még várni kell. (laczó—nagy) (Folytatás a 2. oldalon) A hőmérséklet mínusz 4,2 fok délelőtt tíz órakor. Hideg van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom