Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

Ott, ahol most pormentes út • meredeken kúszik a vénhegyi szőlők felé, már a XIII. szá­zadban templomot épített az erre élő nép. Az épület a XVI. század köze- péig-végéig Sánkányölő Szent Györ­gyöt vallotta védőszentjének. Lehet, hogy még később is, ám a XVII. századból csupán két kőbe vésett név (az északi falon, a sekrestyéhez közel és a torony délnyugati támfa­lán! üzen: Navaly Miklós és H. F. Zakarias Rabróczky 1671. A XVIII. századi írások (így a Canonica Visitatio) mór a toursi püs­pököt, Szent- Mártont említik a bo­gácsi, mintegy 700 éves műemlék templom védőszentjeként. A mai templom legősibb részének a sekres­tye, a szentély, a kápolna, s bizonyos magasságig a torony mutatkozik. A kápolna déli fala például arra en­ged következtetni, hogy itt valami­kor egy tágas bejárati ajtó lehe­tett, amit később befalaztak. A templom északi falával' párhuzamo­san, attól körülbelül három méter­nyire, a sekrestye északnyugati sarkától a toronyig egyenes vonal­ban falmaradvány látható a föld­ben. Többhajós volt talán valamikor a templom? Vagy hajdani kolostor­ra következtethetünk e falmaradvá­nyokból? Az tény, hogy sok vihart, sok viszontagságot megért Szent Márton bogácsi hajléka. A török hódoltság megszűnése után, 1699- ben — Telekessy István egri püspök ki kvadrátkövekkel ílomhajó földjét s helyezték P°kra a kórust. Ez utóbbi aík kiásá­saikor nagyon sok találtak. A bogácsi templorurálásá­nak, helyreállítását!' az utolsó dátum r- Etakor újították fel a ,terrrony s‘~ sakrészének teljes ezetét. s egyúttal a tornyot rrssal *ec*~ tók. A fürdőjéről kŐ{“ telepü­lés jó akusztikájú, i^r°k kan gulatát árasztó funkciója mellett szerint — Bogácson nem volt plébá­nos. A tönkrement plébánia újjá­szervezésére 1724. június 1-én érke­zett pap, P. Deák Ádárn személyé- más komolyzenei me“~ ben. Ettől a naptól kezdve vezették rendezésére is. Am ’bbi lehe' a plébániai anyakönyveket, latin tőséggel ez ideig rivb Eoga- nyelven. Az 1798. január 15-én Bo- csőn. gácsra érkező Jankó András plébá­nos a templomot újra elhanyagolt állapotban lelte. 1800-ban került sor alapos renoválásra, akkor a te­tőzet zsindely borítást kapott. Ugyancsak abban az évben rakták Ez az egyetlen tele- # pülés megyénkben, Amely innen, a mélyen fekvő Kácsi-patak partjá­ról részleteiben (romanti­kus tornyú, Árpád-kori templomával, vízimalmá­nak erődszerű falával, há­zainak szabálytalan, de mértani cseréptetőzetével) Szentendrét idézi. Talán csak rendezettségében, ru­hájának ékességében ma­rad el a Dunakanyar gyöngyszemétől, ám a va­rázs, a báj, főleg tavasz- szal és nyáron ettől függet­lenül hasonló itt is. De mondhatnám a telet is, hisz’ ennek az évszaknak is megvan az egyedi kácsi vonzalma. A malomkerék­re fagyott jégcsapok épp úgy rabul ejtenek, mint a eisebb vízesésként alázúdu­ló, majd a patakmederben megjuhúszkodó, gőzölgő víztömeg, amely a híres .{ácsi gyógyvizes források­teiee^ár ból táplálkozik. lr> altaal­A malom zenéje csontot Jténetében Mi újólag a Kácsi-pata- kon megmaradt egyetlen vízimalom kedvéért zarán­dokoltunk ide. Ehhez — a tulajdonosáról, Bodnár-fé­lének nevezett malomhoz —, mely a múltban gabo­nát őrölt, árpagyöngyöt ké­szített, áramot termelt, ken- dertörőt üzemeltetett, gat- tert működtetett. E patak mentén hajdanán tizenegy vízimalom teljesített szol­gálatot Kács és Bükkáb- rány között. Mára ez az egy maradt meg, nagyobb­részt megőrizve berendezé­si tárgyait, s annak lehe­tőségét, hogy itt egyszer új­ra az embert szolgáló víz munkája nyomán bemutat­hassák minden később születettnek: hogyan volt az egyszer volt... Társadalmi összefogással újjászületik a kácsi Bod­nár-féle vízimalom, amely­nek vízi zenéjétől szebb zenét nem ismer az utolsó tulajdonosa, molnárja, Bod­nár Sándor. Az épület kül­ső helyreállítása megtör­tént, a tetőzetet — hódfar­kú cserépborítással — ugyancsak kicserélték, s a következő hónapok felada­ta lesz — a tibolddaróci Rákóczi Tsz építőinek köz­reműködésével — a belső berendezési tárgyak, eszkö­zök helyreállítása, a kör­nyék rendezése. A tervek szerint 1987 végére a Rács­ra látogató turistát minden funkciójában üzemképes, működő műemlék malom, vendéglátóhely várja, s várhatóan elkészül a gabo­na- és malomipar, valamint a vízügy múltját, fejlődé­sét bemutató kiállítótér is. Ám Rácsra addig is érde­mes betérni: akár fürödni a kácsi fürdő gyógyerejű- nek mondott vizében, akár — csupán — meghallgat­ni a malomépület mellett alázúduló vízi zenét, s me­rengve bámulni a Szent­endrét idéző 'békés panorá­mát. Szerpentin szalagja • szalad fel, ide a Cse­répváralja fölötti Várhegyre, ahol egykoron Cserépvár büszke falai áll­tak. Egyes források sze­rint alapítását az Ákos nemzetségnek köszönheti, mások Ernye bánra esküd­nek. Eger 1596-os eleste után — a hadászatilag ko­rábban sem erős vár — török kézre került, miután akkori parancsnoka, Besszi- nyi Mihály megfutamodott. A hagyomány szerint az eg­ri Telekessy püspököt meg­látogató II. Rákóczi Ferenc is töltött itt egy éjszakát 1703-ban. A várnak ma már nyoma sincs, miként nincs nyoma az 1780-as években a vár kö­veiből épített Roháry—Co­burg kastélynak sem. Áll viszont — a szentistváni VII. Pártkongresszus Tsz jóvoltából — teljes szépsé­gében az 1788-ban copf stílusban épített kápolna, s a vár kútja, a török kút, amelyről az 1848 49-es sza­badságharc idején rokoná­nál meghúzódó — akkor még gyermek — Munkácsy Mihály is megemlékezett öreg korában megírt em­lékirataiban. A 67 méter mély kút keletkezésének két legendaváltozatát is hallottam. Az egyik sze­rint foglyul ejtett török, tatár rabok ásták e szikla­kutat, ám a másik verzió szerint épp a török ásatta Cserépvár elfoglalása után magyar foglyokkal szaba­dulásuk váltságdíjaként. A kút fölé 1860 körül épült a romantikus, nyolcszög alakú kútház, amely védett értékeink közé tartozik. A kútházat, amely az itteni borfeldolgozót látja el víz­zel, ugyancsak a szentistvá­ni tsz építői állították hely­re a közelmúltban. . talkozásunk múltunkkal lerövidíti a tá- »olságot térben is, időben is, gondolat­ban is, miközben a „múzeumi anyag” beköltözik az ember tudatába. S e fo­lyamat összegészében gazdagabbá, tar- lalmasabbá teszi a szülőföld, a hazai •áj értékeit, erősiti, sokszorozza érzel­mi ragaszkodásunkat. I polyi Arnold, kiváló régész, tört Építészeti értékeinket megláttatni, nész, műgyűjtő mondotta, irta IT,^e?1siere“e,"i e9"e‘. ielent. az, »főbbé 1861-ben: „Minden... műemlí}evelteny ember megismerésevei, ai al­elenyésztével... történet-könyvünk ,e™be.r á1l,.al. h»9''ott or?ksé9 át­egy lapja szakad ki!” Vetelevel, atadasaval, nemzeti múltúnk Mi tagadás, történetkönyvünk az Megbecsülésével. Az elmúlt évtizedek- századok „laptépkedö" viharában m«íben »ürgetoen es parancsoloan fogal- vékonyodott, itt-ott bizony elrongyoM°z»ő0,, meg emlékeink, történet, er­dőit. Ami megmaradt belőle, igen V*ke,nl<. tovább, pusztulásának megaka­Aályozása és az épületek rendeltetes- raszorul a féltő, ovo gondoskodási s,erü haslná,a,a> illetve új funkciókkal Hiányos oldalai múltunk ritka jelei, b kibővített újszerű feladatrendszerének csei, bizonyítékai; látni, olvasni, feli*kimunkálása. Ennek érdekében sokat resni való zarándokhelyek valamení teltünb, de korántsem eleget. Követke- újonnan következő generáció számól ‘«sbépp múltunk jövője nagymértékben Mi oknál fogva? Szemtől szembeni tiQ jelenben dől el. Miskolcon, a Tanácsház tér lW kap otthont. Ez a meghatáro- • szám alatti — a szakemberfas önmagában veve keveset mond körében Almássy-kúriakéj?2 olvasonalk, de ha azt mondom, nyilvántartott — épület a közvél|j'9®y a tervelkepzelesetaben ez a mény előtt sajnos az emlékezete az egyebek között eloadoter- gázrobbanáskor vált igazán közí rókét, könyvtarat, zenepavilont, mértté. Akkortájt sok írás jele' úgynevezett szabadidozonát, ven- meg erről az épületről, helyreállítdegszabákat, káveházat foglal maga­sáról, illetve annak késedelmesség.a> akikor sejteni lehet, hogy köz­ről, valamint későbbi funkcióján^®00*'' fekvésénél fogva Miskolc, sót többféle tervezetéről. Ennek az eg!a megye irodalmi, kulturális köz­emeletes barokk épületnek — arn{P°ntjává válhat. Mint azt a megyei lyet sokan a város egyik leg.szel anácson megtudtuk, ennek az epü- házának tartanak — a sorsa napj‘ ®tnek a helyreállítása s az új fumk- inkra megnyugtatóan eldőlt. Végi1 Cl() szerinti átalakítása a Széchenyi gessé vált ugyanis, hogy ebben •. úti rekonstrukció szerves része lesz. öttengelyű homlokzatú, kilenc, s?{Ügymond, a rekonstrukció első tel­pen keretezett ablakú épületbenjj helyreállított épülete lesz az megfelelő atalak.tas után — a in,,. . . gyei művelődési módszertani kö‘ őímássy-kúria. Kastély - idegenforgalmi rendeltetéssel? Örömhír Tiboldda- • rócról! Ez év au­gusztusára befejező­dik a bükkaljai települé­sen báró Bottlik István egykori, nagyon szép klasz- szicista stílusú kastélyának helyreállítása. Ezt az ígé­retet, a kivitelezési mun­kálatokat végző helyi Rá­kóczi Tsz elnökétől, Dósa Sándortól kaptuk. Korábban az állagában egyre inkább romló kas­tély óvodának és napkö­zi otthonnak adott hajlé­kot, majd sokáig lakatla­nul viaskodott az enyé­szettel. Ekkor került az Észak-magyarországi Álla­mi Építőipari Vállalat tu­lajdonába, ezzel — igaz, esetükben is volt egy-két év bizonytalankodás — jobb napok virradtak az 1830 táján épült kastélyra. Múlt év novemberében a Pegazus Tours igazgatója, illetve az Országos Fej­lesztési Bank egyik veze­tője járt Tibolddarócon, s mint hallottuk, több mint remény, hogy jövő nyáron már külföldi vendégeket fogad a csendes, szép kör­nyezetű Bottlik-kastély. Természetesen addig még sok a teendő, a park, il­letve kerítésének rendbe­hozatalától kezdve, séta- utak, teniszpályák építésé­ig. Ám, Darócon úgy vé­lik —, s részükről ezért megvan mindenféle hajlam a közreműködésre —, hogy ha sikerül a sok kiakná­zatlan lehetőséget rejtege­tő községet e kastély ré­vén az idegenforgalom vérkeringésébe bekapcsol-^ ni, annak kisugárzó hatá-' sa a település arculatának előnyös megváltozását von­ná maga után, következés­képp, jótékonyan hatna az itt élő lakosság életére is. Kéked - két-három év? Riemelkedő építészeti # értékű, de állagában az elmúlt négy évti­zedben „leélt”, vagyis nap­jainkra roskatag, lenni vagy nem lenni határán álló kastélyaink, kúriáink közül (pedig van belőlük nem kevés: Fáj, Rázsmárk, Ce- keháza, Szirmabesenyő stb.) a kékedi kastély az egyetlen, amelynél most már nem csupán remény, hanem várhatóan kézzel­fogható valóság lesz a tel­jes felújítás, és ami leg­alább ilyen fontos, haszno­sító fenntartó után sem kell szaladgálni. Rilenc évvel ezelőtt er­ről az épületről bizony szomorú látványt vetettem papírra: „Bár a főbejárati ajtót lakat őrzi, az abla­kokban már régen nincs üveg, így a kastélyba ju­tásnak különösebb akadá­lya nem volt. Odabent le­hangoló látványt nyújtot­tak az üres, a pusztulás megannyi jelét mutató ter­mek, szobák. Bennük tör­meléken, szeméten kívül mással nemigen találkoz­tunk . . Már akkor, 1977-ben si­került papírra vetni azért némi reménysugárt is. Ugyanis 1977. november 30-i dátummal megállapo­dás született az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei tanács között a kékedi kastély felújításá­ról és hasznosításáról. E megállapodás értelmében a megyei tanács továbbképző intézetet kivan az épület­ben elhelyezni. 1977-ben úgy vélték az illetékesek az előzetes tervek alapján, hogy 1983-ig elkészül a re­konstrukció. Nos, 1983 nagyon régen volt, de még most, 1986- ban sincs kész a kékedi re­konstrukció, sőt, kint a helyszínen járva, az OMF nyíregyházi építésvezetősé­gének felújítást végző dol­gozói sem mertek ígérni semmi határidőt. Mégis a felújítás eddigi részleteit látva, (kívülről még csak a nagyon szépen helyreho­zott tetőzet, s a felújított kémények látszanak ebből) amint a bevezetőben is ír­tam, ebbe a kastélyba már annyi anyagi értéket be­építettek, hogy maga ez garancia arra: előbb-utóbb teljes pompájában díszeleg majd az alsókékedi Mel- czer-kastély, amely Észak- kelet-Magyarországon az egyetlen belsőudvaros, ár­kádos kastélyépület. Ami a késést, a határidőcsúszást illeti, ennek számos oka volt, van. Így például az épület pincehelyiségeinek helyrehozatalakor, a benne levő törmelékek kihordása­kor, szóval utólag derült ki, hogy a kastély meglevő alapzata elégtelen. Ennek megépítése nem kevés pluszfeladatot jelentett. Rivitelezői kapacitáshiány miatt az OMF sem tudott itt mindig megfelelő szá­mú szakembert dolgoztat­ni, magyarán, más kiemelt műemléki munkák időn­ként elszólították innen a dolgozókat. S biztosan vol­tak, vannak a késésnek más okai is. Jómagam, aki több mint egy évtizede kísérem ag­gódó figyelemmel megyénk értékes kastélyai jó részé­nek máig megoldatlan sor­sát, a sok negatív tapasz­talattól, reménytelen hely­zettől kissé talán el is fá­sulva, a kékedi kastély ter­vezettnél lényegesen las­súbb felújításán, bevallom, már meg sem ütközöm. Sőt, annak a kevésnek is kény­telen vagyok örülni, hogy itt azért van mozgás, épít- getés, s ha elkészül, lesz nasznosító is. Rét-há­rom év telik el addig? Mi az a korábban reménytele­nül eltelt évtizedekhez ké­pest?! Járva e világ zajá­# tói elzárt, több mint ezeréves település egykori püspöki nyaralójá­nak ilyenkor télen is fen­séges parkját, legenda és történelmi valóság együtt tódul az ember emlékeze­tébe. Erről, az előttem álló 230 éves hársfáról —, me­lyet derékban csak öten érnénk keresztül — pél­dául azt tartja a fáma, hogy még siheder fa ko­rában Mária Terézia lo­vára vigyázott, ugyanis uralkodónőnk erre járva, kanlárszárral e fához kö­tötte a lovát. Nem tudom, hogy a Habsburg-család eme sar­ja járt-e itt, Hejcén. Ám az történelmi valóság, hogy XX. századi egyházi törté­netünk sok, közelmúltban napvilágra került esemé­nye, személyisége kapcso­lódik ehhez, az Eszterházy Rárolv egri püspök épít­tette, Fellner Jakab kiváló építész tervei alapján 1774- ben készült copf stílusú nyaralókastélyhoz, amely a kassai püspökség 1804-es kiválása után sokáig a kassai püspökök nyaralója volt. A két világháború kö­zött szociális missziótársu­lati nővéreknek adott ott­hont az épület, s az ötve­nes években — mint azt Gergely Jenő történész, a Rossuth Riadó gondozásá­ban, közelmúltban megje­lent A katolikus egyház Magyarországon 1944—1971 című művében írja — Pé- tery József váci és Bada- lik Bertalan veszprémi megyéspüspöknek szolgált kényszerlakhelyéül. Az 1937. december 31-i or­szághatárok visszaállítása után, Hejce volt a kassai és rozsnyói egyházmegye magyarországi központja egészen 1952-ig, élén Ma­darász István kassai me­gyéspüspökkel, később Tost Barnabás és Brezanóczy Pál apostoli kormányzók­kal. Viharos idők voltak ezek az állam és az _ egy­ház viszonylatában, ám mára már nemcsak a kas­tély előtti tér neve (Béke tér) jelzi, hogy régen múlté a viszály, s megbékélés honol Hejcén (is), hanem az a tény is, hogy az Encs Városi Tanács általános szociális otthona (ez év ja­nuár 1-től nevezik így) öt­ven idős, különböző női szerzetesrendhez tartozó nővérnek ad békés, nyugo­dalmas otthont. A műemlék épületet — e funkciója ellenére — láto­gathatják az építészeti ér­tékeink iránt érdeklődők, így a fő értéket, a kápol­na 1781-ben Zirckler mes­ter által festett barokk mennyezetfreskóját is meg­tekinthetik. Hejcén egyébként más látnivaló is akad: a góti­kus és copf stíluskeverékű katolikus templom, az azt körülvevő XV. századi gó­tikus lőréses erődfal, a szintén védett XVIII. szá­zadi barokk plébániaház. Bár Hejcét — mint emlí­tettem — fekvése elzárja a világ zajától, e faluban a turista még étkezni is tud a sokak által kedvelt Só­lyomkő fogadóban. És tú­rázni is lehet e tájon! Aki például megmássza a kö­zeli Gergely-hegyet, egy időre eleget tesz az egész­séges életmód követelmé­nyeinek. Szóval, Hejce megér egy ... kirándulást. A hejcei kastély kápolnájának külön is védett értékei a copf gyertyatartók ______________________________________ Ai összeállítást irta: Hajdú Imre A fotókat készítette: Fojtán László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom