Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-08 / 33. szám

Üzlet a Barlangban Tégy jót és beszélj róla! Ár és színvonal Belépő: ahogy a vendég akarja Kongresszusra készülve Beszélgetés a szervező titkárral A zempléni fővárosban, Sátoraljaújhelyen is üzlet az üzlet. Kovács Emil (35 éves, két gyermek apja) nagy fába vágta a fejszét. —- Miben bízhat egy szer­ződéses üzlet vezetője? Ho­gyan lehet nyereséges a „Barlang” borozó? — Ami rajtam múlik: ár és színvonal. Ami adottság: az én üzletem az egyetlen a városban, amelyik reggel 4 óráig tart nyitva. — Milyen feltételekkel szerződött? — Havonta 17 ezer fo­rintot kell fizetnem a Sá­toraljaújhely és Vidéke Áfésznek. — Nem tűnik soknak? — Mihez képest? Ez az üzlet veszteséges volt. Rak­tárnak akarták kiadni. Ok­tóberben romos állapotban vettem át, november 30-án kinyitottam. Addig a kol­légáimmal napi 12—14 órát dolgoztunk azért, hogy vendéget lehessen itt fo­gadni. — Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt egy igazán reprezentatív vendéglátó helyiséget be lehet nálunk indítani. A szövetkezet mi­ben segített? — Egy negyedévig nem kell fizetnem. Ennél is töb­bet jelentett azonban a gaz­dasági vezető álláspontja: „mindkettőnknek az az ér­deke, hogy ez a bolt szín­vonalasan működjön és, nyereséges legyen”. Előző üzletemet 1982-ben, mint veszteséges egységet vet­tem át. Néhány hónap múl­va nyereséges lett. Két év alatt kifizettem a vállalat­nak a négy évre tervezett bevétel utáni átalánydíjat. — Miért hagyta ott azt a boltot, ha ilyen jól ment? — Mert megszaporodtak a vállalati belső ellenőrzé­sek és azonnali bírságok. — A Barlang borozó nyi­tásakor reklámra mennyit költött? — Űjhely kisváros. Itt a legjobb reklám, hogy ven­dégeim elmondják egymás­nak, hogyan érezték magu­kat. A szájpropaganda a legjobb és a legolcsóbb. — Az étlapon két étel kerül csak többe, mint 40 forint, a többi 30 alatt van. Ebből hogyan tud kijönni? — Nem -az ételen bizto­sítom a hasznot. Az a vé­leményem, hogy aki enni jön ide, az inni is fog. — Rendezvények? — Olyan vacsoraestet <- tervezek, ahol a belépődí­jak összegét a vendégek határozzák meg, és a tel­jes bevételt a berhidai földrengés-károsultaknak küldöm. Mindenből 20%- os árengedményt adok. — Tegyük fel, valaki va­dászvacsorát akar, és hoz egy vaddisznót. Megsütik neki? — Minden további nél­kül, sőt esküvőjéhez saját készítésű csigatésztát is hoz­hat a levesbe. Éjjel há­romkor is elkészítjük az étlapon szereplő ételeket. — Néhány éjszakai ven­dég zárt ajtót talál. Miért? — Egy éjszakai szórako­zóhely „közbiztonságát” csak úgy lehet garantálni, ha nem engedjük be azo­kat a „vendégeket”, akik máshol kicsit többet ittak... S. F. A gyerek szipogva kér­dezi apjától: mikor me­gyünk már együtt kirán­dulni a hét végén? A fele­ség panaszkodik: ebből a pénzből egyszerűen képte­lenség kijönni. A férj in­gerült, fáradtan zuhan az ágyba a napi tizenkét-ti- zennégy órás munka után. Mert dolgozni kell, többet és még többet, hogy jusson a lakásra, a bútorra, hogy szép ruhában járhasson a gyerek. Életindulási nehéz­ségek. Valahogy ekként summázzák mindazt, ami a fiatalokat foglalkoztatja nap mint nap. Ezekről be­szélgettünk el Szabó Ala­dárral, a KISZ Bórsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bi­zottságának szervező titká­rával : — Pályakezdés, család- alapítás, lakásszerzés. Két­ségtelenül, ezek a központi kérdések a fiatalság köré­ben. Az igazsághoz tarto­zik persze, hogy mindezt nem lehet csupán a fiata­lok problémájára leszűkíte­ni. Hiszen éppúgy viseli ezek terhét az a szülő, aki kevéske fizetéséből, jöve­delméből rendszeresen jut­tat a már családos gyerme­kének, mert szeretné, ha végre az felnőtt módra, ön­állóan, saját lakásában él­hetne. Ezért nem csoda, ha a családok felnőtt tagjai imitt-amott találkoznak egymással. Az asszonyok túlmunkát vállalnak mun­kahelyeiken, a férfiak a gpzdasági munkaközössé­gek létrehozását szorgal­mazzák. Már ahol erre le­hetőség van. Ha nincs, l'gyéb plusz jövedelemszer­zési megoldásokat keres­nek. A napi nyolc óra munka után következik a másik műszak, az anyagi javak gyarapítására. Azok a fiatalok, akik úgymond „jobb helyre születtek” előnyben vannak a többiek­kel szemben, könnyebb szá­mukra az indulás. Az vi­szont mór korántsem biz­tos, elégedettek-e ezzel a helyzettel. Félreértés ne essék, arra gondolok, hogy a fiatal szeretne valóban független lenni. Nem ter­mészetes, hogy a fiatal családos ember, szülei tá­mogatása nélkül ne tudjon olyan körülményeket te­remteni családjának, ame­lyeket szeretne. — Mit lehet a KISZ? — Az előbbi témánál ma­radva kezdeményezhet olyan akciókat, vállalkozá­sokat, amelyek segítségével a fiatalok becsületes mun­kával többletjövedelemhez juthatnak. Ugyanakkor az ifjúsági szövetség tagjai észrevételezhetik, jelezhe­tik a visszaéléseket, a mun­ka nélkül szerzett, tisztes­ségtelen haszonhoz jutást. Az viszont más kérdés, megtörténik-e a felelősség­re vonás?... Egyébként ez sem szűkíthető le KISZ- ügyre. Ez már egész társa­dalmunkat foglalkoztató je­lenség. Beleszólhat a KISZ képviselője a vállalatoknál, üzemeknél abba, ki kapjon előbb lakást, ki milyen arányban részesüljön az építési kölcsönökből. A ja­vaslattétel tagjainkra és a KISZ-en kívüliekre egyfor­mán vonatkozhat. Ennek eredményeként a fiatal há­zasoknak juttatott lakások száma emelkedett az el­múlt években, összességé­ben azonban mégsem lehe­tünk elégedettek. — Kongresszusra készül az ifjúsági szövetség. Mi­lyen reményeket fűzhetünk c nagy eseményhez? Lesz-e változás? — Reméljük igen, hiszen ez valamennyiünk érdeke. A KISZ Központi Bizottsá­ga; Mi a teendőnk? cím­mel nyilvános vitára hívta a fiatalokat. Az irányt mu­tató, számos kérdést felve­tő kiadványban felszólítja az ifjúságot, mondják el javaslataikat, ismertessék elképzeléseiket, mit várnak az ifjúsági mozgalomtól, és miként lehetne annak tar­talmát gazdagítani, a KISZ-t vonzóvá tenni. Őszintén szólva divat lett a bírálat, a kritika. A he­lyes módszerek kiválasztá­sában, az egységes program kialakításában már nem vagyunk annyira aktívak. Pedig erre nagy szüksé­günk van. Az elhatározások után most már tenni is kel­lene valamit... Monos Márta Cserebere Cserélik a KISZ-tagkönyveket. Csupán Miskolcon 36 996 bor­dó színű könyvecskét töltenek ki az alapszervezetek és bizott­ságok. Ámbátor meglehet: jó néhány tucat könyv biankó ma­rad, hiszen a cserebere elsődleges célja az ifjúsági szövetség megújulása. Vagyis a KISZ-nek nincsen szüksége passzív ta­gokra, nem elsődleges cél a létszám növekedése. A március elsejéig tartó beszámoló taggyűléseken mindenkinek határo­zott választ kell adnia: akar-e tagja maradni a szövetségnek, avagy nem. Ha a fiatal úgy dönt, hogy ezentúl nem lesz tag — meg­köszönik munkáját. Ha viszont úgy dönt, hogy a továbbiak­ban is KISZ-es marad, akkor „produkálnia kell magát”, akkor tenni kell a színesebb, mozgalmasabb, aktívabb, sokrétűbb ifjúsági szövetségért. Az új tagkönyv végül Is ezt a törekvést szolgálja. Fénykép is helyet kap benne, nem kétlapú, mint a korábbi, hanem 12 számozott oldalból áll. Mindenki, mindent megtudhat belőle. Megtudható, hogy a KISZ-es melyik alapszervezet tagja, mi a funkciója (akár a* KISZ-ben, akár a pártban, vagy valamely társadalmi, illetve tömegszervezetben), van-e állandó megbí­zatása, kapott-e valamilyen kitüntetést. Az utolsó oldalakon lévő „Egyéb bejegyzések” című rovatba pedig a mozgalmi, politikai végzettséget, elismeréseket róhatják be a titkárok. No, és ezentúl nem egy betétlap igazolja a tagdíjat, hanem bélyegek tanúsítják a befizetést. Ez évben a díj 24, illetve 60 forint. A tanuló fiatal fizeti az előbbi összeget, a dolgozó az utóbbit. Am szó van arról, hogy a tavaszi KISZ-kongresszus megemeli a tagsági díjat, mégpedig 60, illetve 120 forintra. Ezt két részletben, félévente kell leszurkolni. Más ez a könyv, szebb ez a könyv, mint a korábbi volt. A könyv-cserebere megkezdődött. Az ifjúsági szövetség meg­újulása a májusi kongresszustól várható . ..-y — Egy évvel ezelőtt talán a legnépszerűbb ember voltam. Ha ma rendeznénk egy közvéle­mény-kutatást, toronymagasan a legnépszerűtlenebb lennék. Meg­lehetősen nagy ár ez az elnöki székért. Amikor megkérdeztem Pataki Lászlót, az Encsi Zója Termelő- szövetkezet elnökét, hogy akkor minek vállalta el tisztét, ingerül­ten kifakadt: — Volt ugyan egy-két jelzés, hogy gondjaink vannak, de sen­ki nem látta előre, hogy az első alapos vizsgálat olyan káoszt mu­tat ki, amelyből a mai napig sem tudom, hogyan tudunk majd ki­kecmeregni. Nyugodtan lehet jel­lemezni, a tisztán látás teljes hiá­nyával, s olyan fokú felelőtlenség­gel, ami már a jog s igazság­szolgáltatás körébe tartozik. Ami­kor elnöknek javasoltak, örül­tem. Miért ne vállaltam volna el, amikor úgy tűnt, a szövetke­zet szilárd talajon áll. — Ki a felelős? — Az előző vezetés kollektíván, így én is, hiszen főagronomus vol­tam. Védekezhetnék azzal, hogy az ipari szolgáltató üzemek műkö­désébe nem tekinthettem bele, ezekről az értekezletekről csak általános képet kaptam, ami ter­mészetesen leplezte a hiányossá­gokat. De mivel felültem az ígé­reteknek, hittem, hogy a részle­gekből meggazdagodhatunk. A felelősség engem is terhel. — Ed­dig 380 alkalmazottól vált meg a szövetkezet — köztük 52 vezető­től s adminisztrátortól — vagyis a tényleges állomány 30 százalé­kától! — Ez így van. Ami egyet je­lentett a fiktív állások megszün­tetésével, a lógó vezetők eltaná- csolásával, s azoknak a munká­soknak az elbocsátásával is, akik nem tudtak a szövetkezetnek nye­reséget termelni. Sajnos, olyan helyzet alakult ki, elsősorban a fővárosi üzemágakban, amely már tarthatatlan volt. összefo­nódás, fiktív számlák, ígéretek, s az egyéni meggazdagodás. Semmit nem törődtek a szövet­kezetünk boldogulásával, csaltak, így ügyüket a feljelentéssel együtt adtuk át a rendőrségnek. Sikerek és kudarcok Pataki László, az elnök Morvay Tamás felvétele egy évvel Majd 16 millió forintos pénzügyi, te magunkkal, mint kétes köve- s alaphiánnyal zártuk az elmúlt telést cipeljük a hátunkon, s fi- évet. De ez lenne a kisebb baj, Petjük a húszszázalékos büntetés­mert tisztán látnánk, hogy az kamatot, amíg a bíróság eldönti, „iparosítás” mibe került. Kilenc- hogy kinek van igaza? És ez el- millió forintot viszünk évről év- Visz minden nyereséget. Több vezetőnek jelentősen csökkent a bére. Nem szült ez indulatokat? — De. És mégsem ők panasz­kodnak, vagy kavarnak fel dol­gokat. Megértették, ha itt akar­nak maradni, azért dolgozni kell. Az intrikák egész más helyről jönnek. Például névtelen leve­lekben. Amiről kiderült, hogy a volt tsz-elnök — akihez az ipa­rosítás fűződik — diktáltatta, hogy pellengérre állítsa a jelen­legi vezetést. A bíróság már dön­tött az ügyben. Nem a javára. Viszont, és ez tény, a munká­sok is nehezen szokták meg az új követelményeket. Az elmúlt évben ötvenkét fegyelmi ügyünk volt. Hetente egy. És ez nagyon sok. — Kemény embernek tartja magát? — Nevetségesen hangzik, de nem. A feltételeket nem én. vagy az új vezetés diktálja. De ha el­szabadul valami, azt meg kell fé­kezni. El kell viselni a nyomda­festéket nem tűrő kifejezéseket, a cirkuszokat. Egyben biztos va­gyok: a munkások java része megérti, nem ellenük dolgozunk. A fontos kérdésekben mindig ki­kérem véleményüket. Huszonöt- millió forintért most adtuk el a gépműhelyünket. Nem tapsoltak, de tudták, hogy ez a pénz kell. hogy lábra tudjunk állni. Vi­szont én is tartom magam az ígéretemhez. Ahonnan csak elő tudunk teremteni pénzt, az a sze­relés körülményeinek — szociá­lis helyiség, fűtés — javítását fogja szolgálni. — Végezetül két kérdés. Mi volt a legnagyobb sikerélménye, s legnagyobb kudarca az elmúlt évben ? — Az elmúlt évet tizenhatmil­lió adóssággal kezdtük. Idén nincs mit törlesztenünk. De a tsz saj­nos, veszteséges lesz. Pedig nem kis munkát végeztünk. A múlt­kor — egy új módszer bevezeté­se után — bejött hozzám egy szerelőnk. Csak annyit mondott, öt bőrt már lehúztatok rólam, miért akarjátok a hatodikat? Mit mondhattam neki? Én is ha­zaviszem aktatáskában a mun­kámat. — kármán — ■ ■; liiii wJL' ;1 A metrón bevezették a jegy­rendszert. Nem kell megijedni, nem jegyre adják a forintot, ha­nem forintért, méghozzá kettőért, a jegyet. Ezt ki kell próbálni ne­kem is. Eljött a nagy nap, zsebrevág- tam‘ egy villamosjegyet és elin­dultam a legközelebbi állomás felé. Azt mondta az illetékes elv­társ a rádióban, hogy ez a jegy tökéletesen megfelel az utazás ellenértéke fejében, mert az auto­mata szívesen fogyasztja. Útköz­ben azon gondolkodtam, hogy micsoda pazar ötlet ez a műszer, mert ugyebár forint nem min­denkinél van, viszont villamos- jegy még annál is, aki Lajosmi- zséről érkezik. Tehát a kényel­metlen forint helyett kényelme­sen lesétálok a trafikba, ha az zárva van, akkor egy másikba, ha az is zárva, akkor a metró- állomásra, ha ott — tegyük fel — a pénztár szünetel, akkor leg­feljebb gyalog megyek egy meg­állót, de veszek jegyet. Ezt az okos műszer hipp-hopp kezeli és egy órát büntetlenül eltölthelek az adott metróvonal bármely ál­lomásán, sőt egy órán keresztül utazhatok föl és alá. Tehát ez a csodálatos gépezet ráüti a jegy­re a pontos időt. Nagyszerű, mert az órám éppen elromlott. Közben odaértem az. állomás épü­letéhez, ahol a szokottnál na­gyobb volt az utazni kívánó em­berek száma. Ez aztán a nép­szerűség, amit ez a jó kis mű­szer kivívott magának ilyen rö­vid idő alatt. Mindenki rá kíváncsi. Más­kor hétfőn reggel mindenki siet, most nem, most. a mű­szer napja van. Beálltam a sorba. Nagyon lassan haladt. Most ismerkedik a géppel a nép. Biztosan babusgatják, becézgetik, hisz új színfoltja fővárosunknak, ezentúl vele élünk. Röpke hu­szonöt perces várakozás után lát­tam meg az okos masinát közel­ről. Mindjárt rám kerül a sor. Egyre gyakrabban hallom vala­kinek az édesanyját emlegetni, aki az utca sarkán szerzett adó­mentes jövedelméből tartotta el magát és barátját. Látom; a mű­szer mellett két úr karszalaggal és hivatalos külsővel felszerelve lépkedi a jegyeket. Vajon miért kell tépkedni is? Biztos így iga­zi a dolog. De most rajtam a sor, előttem a szép új csodálatos műszer, a BKV újévi ajándéka. Kellemes izgalommal töltött el a gondolat, hogy életemben először tolhatom be jegyemet — melyet mindvégig kezemben tartottam — a gépecske szájába. Jeggyel a kezemben tartok a masina felé, már-már bent van, mikor eg.V huncut szellő a mozgólépcső fe­lől meglibbenti a jegyemet. Mel­lé! Első próbálkozásra nem si­került. Sebaj, van, akinek az el­ső házassága nem sikerül, nem­hogy egy ilyen apróság. Meg' próbáljuk még egyszer, most ta­lált. Viszont nem akar belemen­ni. Megint az első házasság jut eszembe. Nem számít, azért nem megy bele, mert egy kicsit szé­les. Elővettem egy ollót és le­nyisszantottam hosszanti irányba egy millimétert. Közben hallom, hogy valaki az én családommal foglalkozik. Honnan ismerik a rokonaimat? Milyen kicsi a vi­lág! A keskenyebbé varázsolt jcgv- gyel újra nekifutok. Megint csal' talált, de nem akar beljebb csúsz­ni. Mindjárt sírva fakadok. EZ nem lehet igaz, dörmögöm ma­gam elé. A fene egye meg a ki­finomult ízlésedet, te dög, most meg mi bajod? Gyűrött — szó­lalt meg egy tapasztalt úr hang­ja mellettem, aki felfelé jött a metróból. Ügy érzem, egv kicsit ideges vagyok, de azért megpró­bálom kisimítani a jegyet. Ké­sőbb tudtam meg a rádióból, hogy a jegyem mintegy 2—3 szá- talékkal volt gyűröttebb, mint a thegengedett legfelső határ, ez a finnyás gép rögtön kiszúrta. Si- •hítgatás közben jöttem rá, hogy teögöttem a sorban mindenki is­merős. A Családomat, testvére­det, nagynénémet emlegették, lekkor egy erősebb szél a mozgó­lépcső felől kivitte kezemből a jegyemet, egészen a kijárati ól- balra. Lazán, könnyen repült a iegyecske, én meg rohantam utá- ba. Utolértem, de a szél megint Csak arrébb libbentette. Ráve­ted tem, a kezemre is léptek rög­tön. Ilyen korán reggel, ennyire tészeg, hallom. Jegy persze se- bol. A fölfelé özönlő emberara- (!at lábai között lebegett ide-oda. Még egy ugrás. Hű a fejem, ez b fal volt! Még egy vetődés és deg van a jegy. Sárosán, fűrész­porosán vánszorogtam vissza ah­hoz a fránya masinához. Egy knr- bfcalagos úr, elnéző mosollyal ar­cán, elvette tőlem a jegyet, el­tépte, és azt mondta — mehet.. Ennyi? — kérdeztem. Igen, mert úgysem tudja be­tenni a jegyet a kezelőgépbe. Ér­tem és köszönöm — mondtam siégyenkezve. Hány óra lehet? teézem a jegyem, ja, nincs raj­té. Mindegy, úgy is elkéstem. A szerelvényen jutott eszembe: mi ls volt előbb: a tyúk vagy a to­lás? Nem is számít, viszont a tejás belefér a tyúkba, a tojásba belefér a csirke, és szegény csir­ke milyen gyűrött, amikor kihű­lik a tojásból... Kusinszki András Tükröm, tükröm... I I Február rövidebb hónap, mint I a többi, de ez nem jelenti azt, 1 hogy eseménytelenebb. A hírek | csokra komoly: az idősek teta. ! nusz elleni védőoltást kapnak, de a gyedet csak azok a kismamák kapják meg, akik 1985. márciusa után szültek. A tudósítások be­számoltak arról is, hogy szökőkút épül a miskolci Centrum Áru­ház előtt, s az sem titok, hogy jó néhány mezőgazdasági és ko­hászati üzem veszteséges lesz. A téli vásár annak rendje és mód­ja szerint elkezdődött, volt mit és mire költeni. Más kérdés, hogy az esztendő hatodik hete nagy hideggel köszöntött be. Előkerül­tek a hótaposó csizmák, s ház­falakon újra virítanak a hómun­kásokat toborzó plakátok. Mint általában ilyenkor szokás, megjelent a Központi Statiszti­kai Hivatal jelentése is az elmúlt évről, illetve az elmúlt tervidő­szakról. Olvasunk és számolga­tunk. A cikluszáró esztendő nem sikeredett valami fényesre, de gondoljunk csak arra, hogy mi­lyen borús kilátásokkal vágtunk neki a 80-as éveknek?! Tudjuk, hogy mit tettünk és mennyit tet­tünk. De nemcsak ez villan fel a statisztika tükrében ... Óriási dolog, hogy most már arról is fogalmat alkothatunk, hogy mit nem tettünk meg, hogy mit mu­lasztottunk. Kardinális kérdés ez, előrelépésünk kulcsa, hiszen „a múltat be kell vallani", s jobb fekete-fehérben látni valamit, de jól, mint színesben, de rosszul. Délibábos országunkban nagy volt a kísértés rosszul értelmezni és értékelni a dolgokat. Tanultunk, tanuljunk ebből! Szembenézve önmagunkkal ne csak szemünk színére ügyeljünk. A divat is, a szem színe is változik. Örök em­beri értékeket kellene keresnünk és megtartanunk ... Mert nem a tükör görbe, nem a tükör homá­lyos, mert — ha hiba van — nem a tükör a hibás ... n. i.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom