Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1986. február 1., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 O LG MACS K ÄKÖ V EK Ha jól számoltam a rek­lámfüzetben, napjainkban nem kevesebb, mint tizen­kilenc mozi kínálja a fil­meket Miskolcon. Persze, ezek között nem egy olyan is van, amely alig egy-két napon át működik hetente, de a folyamatosan nyitva tartók száma sem kevés. Furcsa az emberi természet, — ennyi mozi mellett is mindig eszembe jutnak azok, amelyek az utóbbi évtize­dekben megszűntek, eltűn­tek. Mint az Erkel mozi az egykori Bunkóban, a nagy vasgyári Művelődési Ház, a lovarda, a diósgyőri Diadal, meg Ságvári, nem utolsósor­ban a népkerti szabadtéri, a maga kétezernégyszáz férő­helyével. Mondhatni, hogy vannak helyettük mások, nem is fontos itt felsorol­nom, aki kíváncsi rá, akár lapunk hirdetései között is megtalálja. Most azokról a. mozikról szeretnék szólni, ahol ifjúkorom egy részét töltöttem, ahol már fél év­századdal korábban is jár­tam, meg az elmúlt és visz- szahozhatatlanul tovatűnt évtizedekben moziról mozira menve kerestem és kerestük a szórakozást. Elsőként a mai Táncsics mozit említem, amely egy­kor Fészek névre hallgatott es tulajdonképpen legény­egyleti székház volt. Vi­szonylag kevésszer fordul­tam meg ebben a moziban még a legutóbbi évtizedek­ben is, de tudom, hogy en­nek a felsővárosi mozinak réges-régen kialakult a törzs- közönsége a környező ut­cákból, aztán vagy húsz esztendeje alaposan meg­változott a környék. Eltűn­tek a kis, falusias házakkal teli utcák a mozi környéké­ről, dózerrel „rendezték át” a környéket, a betonházak sorának egyike viszont őrzi egy régi, eltűnt utca nevét: Vúszonfehérítő utca. A Tán­csics mozi pedig van. Las­san a környék új lakói is megbarátkoznak vele. Hasonlóan eltűnt a kör­nyezete az elmúlt évtizedben a Fáklya mozinak, az egy­kori Corsónak. Ezt alapítá­sától ismerhettem, azaz több mint ötven éve. Nem is egyszer írtam már róla, mi­ként szervezte meg hajdan Viola István lakatos- és sze­relőmester, miként alakí­totta át egyik autóbuszgará­zsát mozivá a Hadirokkan­tak utcáján, a Szinva part­ján és sok ügyes üzleti fo­gással. csalogató szervezés­sel, vonzó reklámmal és ió műsorkínálattal miként tet­te azt az alsóváros lakóinak kedvenc szórakozóhelyévé. Aztán Viola úr már nem igazgatta a Fáklyává lett Corsót, a mozi közönsége lassan átalakult, majd itt is jöttek a dózerek, megkezdő­dött a városrendezés, a Szin­va déli partjáról eltűnt egy városnegyed és felépült egy új. A Melinda utca sarkán viszont — nem kis nehézsé­gek árán — megmaradt az akkor már ütött-kopott, ki­csit lerobbant, ma is nagyon árvának tűnő mozi és így valósult meg — talán egye­dül itt az országban —, hogy nem az új telep lakói­nak kellett instanciázni mo­ziért, 'hanem az készen vár­ta őket. Más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel viszony­lag kevesen éltek és élnek. Sokáig rossz híre volt en­nek a kismozinak, de „azok a látogatók” már eltűntek a környékről (most főleg a két nagymozit látogatják!); akik miattuk maradtak távol, még ma is előítélettel visel­tetnek iránta. Pedig ez a mozi Miskolc művelődéstör­ténetének egy érdekes da­rabkája és egy hatalmas új lakótelep mai művelődési életének fontos tényezője le­hetne. A ma meglehetősen siral­mas állapotban levő Béke moziról már sok szó esett hasábjainkon, magam is többször írtam a város egyetlen erre a célra épült filmszínházáról. A Széche­nyi utca végéről, ahol ma a Sajó cipőbolt található, köl­tözött ide valamikor a hú­szas évek végén. Elegáns, szép mozi volt; sokan ma már ezt nem is hiszik. Kert­helyisége területén ma a te­relőút húzódik, de én még most is magam előtt látom a betonpadokkal kiképzett nézőteret, amit a gimnázium ablakából mindig láthattam. Ha valamit érdemes a miskol­ci mozik közül megújítani, úgy az a Béke mozi lehet­ne. Mert ez valóban mozi, szemben a többivel. De ez részben pénzkérdés, részben nem tartozik az én emléke­im közé. Legfeljebb annyi­ban, hogy sokan szeretnénk, ha a városnak újra lenne egy igazi, egy jó mozija. A Kossuth mozihoz igen sok emlék fűz. Emlékszem rá, amikor még Apolló né­ven beköltözött a Korona Szálló emeleti tánctermébe — ideiglenesen, odahagyva a Weidlich-udvahbeli pincehe­lyiséget. Ahol most a Heve- sy Iván Filmklub van, s ahol hivatásomból adódóan igen sok időt töltök, kiállítá­si terem volt és kisgimna- zistaként itt kezdtem ismer­kedni a képzőművészettel, a tárlatokkal, ahová rajztaná­runk, Imreh Zsig'mond fes­tőművész mindig elhozott minket. És emlékszem a ké­sőbb Kossuth nevét viselő mozira, amely még mindig vízszintes nézőtérrel élt, deszkakerítéses páholyokkal, meg küszködve a terem akusztikai bajaival, a hatal­mas oszlopokkal, gipszdí­szekkel, egyéb hangzásrontó és leküzdhetetlen adottsá­gokkal. Emlékszem, amikor a rendőrhatóság, vagy tűzol­tóság tiltakozott az ellen, hogy az érkező és a távo­zó nézők tömege összeütköz­zön és megpróbálták egy időben a mozinak a Patak utca felé ürítését, azaz a né­zőknek egy hátsó lépcsőn való kiterelését. így előbb a szálló hátsó gazdasági ud­varába jutottak, raktárak, meg az akkor éjjel-nappal nyitva tartó, Vadkacsának csúfolt söntés tántorgó ré­szegei közé, majd a Patak utcán botorkálhattak tovább, ahová tudtak. Sose lesz eb­ből a táncteremből mozi, ha a csillagot is lehozzák az égből érte, akkor sem. Csak mutatós, reprezentatív te­remmé lehet varázsolni drá­ga pénzen, de igazi mozivá soha... Moziról mozira mászkál­tunk hajdan, ifjúkoromban. Most is moziibarát, vagy in­kább mozi bolond vagyok. És aligha én vagyok az egyet­len, aki szeretné, ha Mis­kolc mozijai méltók lenné­nek a városhoz. De legalább egy! Az egyetlen a tizenki­lencből, amelyet hajdan ezért építettek, s amelyből még lehet mozi... (bencdck) Legfőbb értékünk az egészség Mit tegyünk, hogy a „várva várt” egészséges legyen? Csövek Fotó: Laczó József / A Német Demokratikus Köztársaság világhírű üze­mében, a drezdai Pentacon gyárban tirisztorvezérlésű forrasztópákát készített egy újítócsoport. A tirisztoros vezérlés révén 150—300 fo­kos hőmérséklet-tartomány­ban plusz és mínusz két százalékos pontossággal sza­bályozható a forrasztócsúcs hőmérséklete, és így ponto­san hozzáigazítható az adott forrasztási feladathoz. Ti­risztoros vezérléssel lehet ellátni a kereskedelmi for­galomban kapható 6—24 vol­tos forrasztópákákat is — a szükséges hőérzékelő gyor­san és egyszerűen felszerel­hető rájuk. Az elhasznált forrasztócsúcsok kicserélése is gyorsan elvégezhető. A terhesség, a szülés és a gyermekágy élettani fo­lyamatok. Zavartalanul és szövődmények nélkül zajla­nak is le, ha az élettani ál­lapotot biztosítani tudjuk. Ez a feladat nagy figyelmet és hozzáértést kíván az egészségügyi szolgálattól (orvos és védőnő), megér­tést és a tanácsok betartá­sát a terhestől és az egész családtól. A régi magyar szóhasz­nálat a terhességet „másál- Iopot”-nak nevezte. Ez ma is érvényes és nem áll el­lentmondásban az első mon­datban foglaltakkal, a ter­hességi történések élettani folyamatok. Magyarázza vi­szont a rendszeres orvosi vizsgálatok, az orvos és a védőnő által adott taná­csok betartásának szüksé­gességét. A megannyi fon­tos és a terhességgel meg­változott — „más”, de élet­tani történés közül a prob­léma megértése céljából ra­gadjunk ki egyet, a táplál­kozás kérdését. A köztudatban sajnos az terjedt el, hogy a terhes nőnek „kettő” helyett kell enni! Ezt ha valaki így szó szerint megfogadja, sok­szor a terhesség alatt létre­jövő legsúlyosabb szövőd­ményt idézheti elő magán, a terhességi toxikózist, vagy közismertebb nevén terhes­ségi mérgezést, amely a legnagyobb igyekezet elle­nére is kétségessé teheti a magzat megmentését, néha még az anyáét is. Mindez az ismerősök, a család egyébként jóhiszemű, de szakszerűtlen, sőt egyene­sen káros részvételével. Ha viszont a terhes és körnve- zete megfogadja az orvos és a védőnő tanácsát: a terhességben a nem terhes állapothoz képest maximum 10—20%-kai nő meg a táp­lálékigény és itt sem a mennyiség, hanem speciá­lis tápanyagok bevitele, bi­zonyos fehérjék és vitami­nok a fontosak, a szövőd­mény kialakulása elkerül­hető. A terhesség alatt aján­lott maximum 9—10 kg súlygyarapodás még azzal a kellemes utóhatással is jár, hogy megelőzhetjük ezáltal a nők körében ma már szinte népbetegségnek szá­mító elhízást is! Ma már vi­lágszerte, így Magyarorszá­gon is egyre szélesebb kör­ben elfogadott a családter­vezés gondolata. Ez azt je­lenti, hogy a házaspárok előre eldöntik, hány gyer­meket szeretnének és mi­kor. Ideális a legalább há­romgyermekes család. Jo­gos igény ezért, hogy a ter­vezett gyermekek egészsé­gesek legyenek, majd hasz­nos tagjai a társadalomnak. E cél eléréséhez aktív rész­vétel szükséges a szülő nő, a férj és a tágabb családi kör részéről is! Tanácsaink: 1. Már a terhesség korai időszakában jelentkezni kell (10—12 hét között) a terhesgondozáson. Az ilyen időpontban megtörténő vizs­gálatok, beszélgetések lehe­tővé teszik az úgynevezett veszélyeztetettségi tényezők korai felismerését, lehetővé teszik az egyedileg megter­vezett gondozási program felállítását. 2. A terhesgondozáson a továbbiakban is ahányszor az orvos azt rendeli, meg kell jelenni (a normális ter­hességben is indokolt a leg­alább 12—15 megjelenés). 3. A tanácsokat meg kell tartani (jó az, ha esetenként a férj is megjelenik, ő is meghallgatja a védőnői és orvosi tanácsokat!). Az orvostudományban, de különösen a szülészetben ma a megelőzés elvének biztosítása a leglényege­sebb. Nem a már kialakult szövődményt — megbetege­dést kell elhárítani, meg- gyógyitani. Ez nehéz és sokszor a legnagyobb igye­kezet ellenére sem sikerül a terhes, a férj és a család egyetértő, támogató részvé­tele nélkül. Megfelelő élet­móddal, életvitellel meg le­het akadályozni a szövőd­mények kialakulását! Ez el­sősorban orvosi feladat, de sikeres csak akkor lehet, ha ebben a terhes nő, a férj és a család is aktívan köz­reműködik. Dr. Gaál József az orvostudományok kandidátusa megyei szülész- szakfőorvos A vadászok már tettek egy jókora vargabetűt a deres decemberi reggelen, de a nyulak — meglehet, tudják, hogy ekkortájt ve­szélyhelyzetben vannak —, nagy ívben elkerülték őket. A korcs pulinak jobb lehet a szimata a tenyésztett, az­az fajtiszta ebeknél, mert a bejárt területen riasztott fel egy tapsifülest. Nyomá­ba szegődve, elkeseredett vakkantásokkal űzte. Az el­keseredés érthető, mert a puli sebessége — enyhén szólva — mélyen alatta van a nyálénak, ráadásul ennek a kutyának „be volt húzva a lábféke”, azaz kölönc fi­tyegett a nyakában. A vadászok, felpattanva a tűz mellől, leadtak egy sorozatot — a nyúl szaladt tovább, a puli szitává lőve felbukfencezett. Nemsokára előkerült a néhaivá lön korcs gazdája, a juhász. Nála csak „mes­tersége címere”, a kampós bot. Férfiember egykönnyen nem sír — a pásztort nagy csapás érhette, „jobb ke­zét” veszthette el. Mert egy betanított, a gazdi gondola­tait. is „értő” puli felér egy szófogadatlan bojtárral, aki feleselhet, visszabeszélhet, viszont a tereléshez szokta­tott puli ellentmondásra nem vetemedik, ráadásul egy darab kenyértől is nap­hosszat „üzemel”. Mitsem ért a vigasztaló szó, beígért „fájdalomdíj” — ha csak egy puskással áll szemben, kétség nem férhet hozzá, hogy a juhász amúgy istenigazából ellátja a vadász baját, talán „hir­telen felindultságból elkö­vetett emberölés” vádjával állítják bíróság elé. De vessünk véget ennek a történetnek, lássunk a következőhöz. Január 17., péntek. Gép­kocsi áll meg egy „hétvégi ház” kapujában. Csomagte­rében — „saroglya” — öt napon át gyűjtött ételmara­dék, valamint olcsó belső­ség, lép, marhatüdő, szóval kutyaeledel. Az „úrvezető” nem érti, hogy az „egysze­mélyes fogadóbizottság”, a termetes, kb. 40—50 kilós, koromfekete — neve is in­nen — Bogár nem „üdvöz­li” önfeledt csaholással. bol­dog nyüszítéssel. Többször megnyomja a, dudát, felbrű- geti a motort. Hiába. Egyelőre semmi rosszra nem gondol. Az ő házőrző­je a környék legellátottabb kutyája; hétvégén annyit eszik, hogy öt napig csak innia kell rá. Bár megélt már három esztendőt, hara­pásának rettentő erejét em­beren még nem próbálta, fajtájabélieken sem kell, hiszen az elsőség sorrendjét régen kiverekedte magának. Hosszú a porta, aminek őrzésére rendeltetett. A ház fent a parton. Istállójában 9 tyúk, egy kakas. A szom­szédok megfigyelték: ha lent a kapuban „tátja a szá­jút” és meghallja a kakas vagy egy tyúk veszélykiál­tását, a 100 méteres távot néhány másodperc alatt megteszi, vad vágtával a helyszínen terem — nézni is gyönyörűség, ahogy tá­madásra kész felajzottság- gal, körülhordozza tekinte­tét „terrénumán”. A közeli erdőt fürkészni. Sehol sem­mi? Biztos, ami biztos. Föld­re üti orrát. Róka, kóbor kutya nyomát keresi — az erdő jó lcődobásnyira (a vaddisznó is megakad ben­ne). Tartása büszke, mond­hatnánk : rátarti, hiszen nincs kitől-mitől tartania. Gazdájának időtlenek gyerekkora emlékei. A ja­nuár a kutyák párzási ide­je. Elsődleges ösztöne ki­elégítve, tehát felléphetett nála a fajfenntartásé — ilyen derék kani nem lehet meg utód nélkül, különben is van rá esélye az erőseDb kutya jogán ... Ám az ol­tást végző állatorvosoktól tudja: ha így megy tovább a „mesterséges kiválasztó­dás”, egy szép napon azon kapjuk magunkat, hogy az ember tízezer éves barátja a kiveszett állatfajok sorsára jut, mert szukát nem tarta­nak. A pulykányi kendermagos kakas örvendező hangot hallatva szalad a gazda elé, nyomában „háremhölgyei­vel”. (Az istálló rácsán csak akkora nyílás, amelyen a baromfi kifér.) Nekik áz­tatott kenyér lesz hétvégi csemegéjük. Rögvest ott terem a süldő cirmos — micsoda dorombolást csap! Amíg a kenyér ázik, a macs­ka véres hurkát majszol. A csendet hallgatni, jó leve­gőt szívni megjött városi ember befűt szobájába (olajkályha), majd tüzet rak a konyhában a teatűzhely­be, rá a nagyfazekat, s be­le a lépet, tüdőt — Bogár még azt is elvárja, hogy só­val, delikáttal ízesítse. Mivel jószágait már ellát­ta, gondolhat magára is — ezt a sorrendet mindig be­tartja — felönt egyszerre 3 deci tokaji hárslevelűt (nem kortyolgatja, egyszer­re le kell hajtania), és csak­hamar feloldódnak feszült­ségei, kóborlásba fog a kertben, gyönyörködik a tájban. Baromfi, macska jól tart­va, egyedül Bogár . .. Mily nagy hatalom a szerelem! Gazdinak már van a fejé­ben, megértőén kuncog. Sebaj, az éhség nagy úr, majd hazahajtja. Nehezen jön álom a sze­mére. Bár olvas, szüntelenül kifelé fülel, várja, hogy Bo­gár belebődüljön a kutya­kórusba. Aranyos jószág. Eltűri, hogy gazdi lábánál fogva próbálja felemelni. Biz’ is­ten, valósággal röhög, hogy nem bír vele! Felugrik, nagy kört ugrabugrál, majd gazdája elé hasalva, játék­ra invitálja: „Fogj meg, ha tudsz!” Reggel. Cseperészik az eső. A macska már evett, a tyúkok is. De hol van az a „büdös”? Csak kerüljön elő, kap egy nyaklevest! Nincs más választása, nyomozásba fog. Első kér­dés: van a szomszédban szuka? Van, a falu legszél­ső házában. Elsétál arra. Semmi. Beállít egyik jó is­merőséhez, hátha tud vala­mit. És az asszony tud. Tizenegy körül dolga akadt abban a legszélső házban. Egyszer csak hatal­mas dörrenés robbant bele a csöndbe. „Űristen!” — ré­mült meg az asszony — „Az a bitang kutya nem tágított mellőlem, biztos lelőtték!” A konyhaablakhoz ugorva, látta, hogy egy farkaskutya iramodik a falu felé. Hál’ istennek, arra lőhettek, nem az ő vakarcsára. Nemsoká­ra két vadász haladt el a járdán. Csak a hátukat látta. Betértek a szomszéd házba, amit a környék va­dásztársulatának egyik vá­rosi tagja megvásárolt. Egy biztos, ő nem lőhetett — már annyira ismeri, hátul­ról „beazonosítaná”. Gazdi benyitott egy má­sik szomszédhoz, hallott-e lövést? Igen, éppen főzte az ebédet, ijedtében majd el­ejtette az edényt. Ki is né­zett, a kutyáját kereste — megvolt. Emberünk elindult a mu­tatott irányba. A falu uh 1- só háza mögött volt egy „legutolsó” is. Már rom. Ä tanács itt jelölte ki a falu szeméttelepét, a legelő szá­lén. És ott feküdt Bogár, sával észak felé. A lövés nyakszirten találta, csigo­lyái szétforgácsolva. Expan­ziós lövedék végezhetett vele. Nyaka alatt jókora vértócsa, orra vére is el­eredt. Biztos célpont lehe­tett. Mivel sose bántott senkit, az idegen emberek­től se félt. Jámbor hiszé­kenysége okozta vesztét, va­lamint, szóval a „szerelem” és egy ismeretlen vadász törvényszegő viselkedése: lakott területtől 300 méterre kutyára lőni tilos! Bogár kb. 40 méterre vesztette jobb sorsra érdemes életét Garadnán, 1986. január 17- én, tizenegy óra körül. A végtisztesség egy te- metetlen kutyának is kijár/ Mivel kezes jószág volt, aranyos jószág, a hantot, mely alatt fekszik, a tavasz beveti virággal... De ne szépelegjünk. Mire megjön a szép kikelet, nem virág, szemétdomb lesz Bo­gár földi maradványai fö­lött. Gulyás Mihály Bogár halála

Next

/
Oldalképek
Tartalom