Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

1986. február 5., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Bíróság előtt a „Metálszolg” vezetői II gyorc maÉgois titkai A Miskolci Városi Bíró­ság dr. Nehrer Péter vezet­te büntetőtanácsa tegnap megkezdte a miskolci „Me­tálszolg” szakszövetkezet ve­zetője, Dűli Zoltán és tíz vádlott társa ügyének tár­gyalását. A Miskolci Városi Ügyészség képviselője több órán át ismertette a vád­iratot, amely számos szak­értő mellett másfél száz ta­nú meghallgatását is kéri. Ebből következik, hogy íté­letet várhatóan csak hóna­pok múltán hirdethet majd ki a büntetőtanács, a rész­letek, az indítékok ismételt, most már bírósági feltárása után, a bizonyítási eljárás befejezését követően. Ez a tárgyalás az első azoknak a sorából, amelyeken a szö­vetkezeti, társadalmi tulaj­don prédáiéi felelnek bűn- cselekményeikért. Nem hol­nap, de belátható időn be­lül ugyanis megkezdődik az egykori „Topszolg” szakszö­vetkezetnél, a leninvárosi November 7. Termelőszövet­kezetnél, valamint a tarcali téesznél napfényre került visszaélések tárgyalása. * Az ügyészség a „Metál­szolg” elnökét (akit még nem mentettek fel ebből a beosztásból), a harmincéves Dűli Zoltánt jelentős va­gyoni hátrányt okozó, hűt­len kezelés, jelentős kárt okozó csalás, árdrágítás, sik­kasztás és közokirat-, vala­mint magánokirat-hamisítás bűntettével, illetve vétségé­vel vádolja. Ő az elsőrendű vádlott. A másodrendű vád­lott, a szakszövetkezet mű­szaki vezetőjének, a har­minchét esztendős Móré Ár­pádnak vádirati bűnlastro- mán szintén jelentős kárt okozó csalás, hűtlen kezelés, valamint magánokirat-hami­sítás és egyéb bűncselekmé­nyek, vétségek szerepelnek. Ők, ketten, előzetes letar­tóztatásban vannak. Társaik — akik többé-kevésbé köz­reműködtek a bűncselekmé­nyek elkövetésében — sza­badlábon védekeznek. A vádirat pontról pontra, fillérről fillérre kimutatva részletezi, hogy az első- és másodrendű vádlott milyen eszközökkel, milyen módsze­rekkel károsította meg a szákszövetkezet közös va­gyonát, hogyan sikerült a különböző szakipari munká­kat megrendelő vállalatokat több tízezer, esetenként száz­ezer forinttal becsapni. Érdemesnek tartjuk a vád­iratban foglaltak alapján bemutatni, hogy miként és milyen feltételek mellett alakulhatott meg a „Metál­szolg”, s hogyan játszották ki a rendelkezéseket, mi­lyen kiskapukra találtak an­nak vezetői. Eszerint a tö­möri Petőfi Termelőszövet­kezet kebelében 1983 ápri­lisában alakult meg a szak­csoport az elsőrendű vád­lott elnökletével. A fiatal­ember, aki egyidejűleg a hangácsi Rákóczi Termelő- szövetkezet Bükk névre ke­resztelt szakcsoportjának is a vezetője volt, szakképzett­séget nem szerzett. A nagy hozzáértést, szervezőkészsé­get, s egyéb adottságokat igénylő munkát gimnáziumi érettségi birtokában végez­te. A másodrendű vádlott végzettsége szerint híradás- technikai műszerész. Ö — egyebek között — szakipari munkákat; festést-mázolást irányított, ellenőrizte a kü­lönböző feladatok végrehaj­tását, kollaudálta az alvál­lalkozói számlákat, s alkal­manként ő gondoskodott az anyagok beszerzéséről. A „Metálszolg” működéséhez a tömöri termelőszövetkezet 600 ezer forint indulótőké­vel, és 500 ezer forint érté­kű eszközzel járult hozzá. Ennek fejében a szakszö­vetkezeti tagság vállalta, hogy anyagmentes árbevéte­lük tíz százalékát, de leg­alább évi 1,2 millió forintot folyamatosan befizet a ter­melőszövetkezet kasszájába, és visszafizeti a 600 ezer fo­rintot is. E kötelezettségük­nek 1983-ban eleget tettek, de már akkor is csak csalás révén. Abban az időben ugj'anis mintegy 300 ezer fo­rinttal több anyagot szám­iáztattak le, fizettettek ki megrendelőikkel, mint amennyit egyáltalában meg­vásároltak. * A szakcsoporti munka — különösen az első két évben — kitünően jövedelmezett. Hogy az első- és másodren­dű vádlottnak pontosan mennyi volt a jövedelme, azt már nehéz lenne megál­lapítani. Csak következtetni lehet. Például abból, hogy az elsőrendű vádlott 1984- ben nyereségrészesedés és jutalom címen több, mint 110 ezer forintot vett fel, míg helyettesének ugyan­ilyen indoklással 90 ezer fo­rintot fizettek ki a szakszö­vetkezet pénztárában a havi 10 ezer forintos nettó jöve­delemelőlegen kívül. Sok bérből és fizetésből élő olvasónk elégedetten venné tudomásul, ha ehhez hasonló jövedelmet köny­velhetne el. A vádlottaknak azonban ez a pénz sem volt elég. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 1984 májusában Color néven gaz­dasági munkaközösség lét­rehozását kezdeményezte. A nyolc alapító tag között ott találjuk az elsőrendű vád­lott feleségét, édesanyját és barátait. 'Ez a gazdasági munkaközösség a „Metál­szolg” alvállalkozójaként dol­gozott, természetesen nem kis pénzért. Szinte már az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az elsőrendű vádlott ennek a gmk-nak juttatta a legjövedelmezőbb, legna­gyobb bevételt biztosító munkákat. S ezzel még nincs vége a sornak. Az elsőren­dű vádlott — bár a társasá­gi szerződés szerint, itt sem szerepelt tagként, csu­pán „csendestárs” volt — közreműködött a Metál Gmk megalapításában is, amely­nek tagjai ugyancsak a „Me- tálszolg”-tól kaptak alvállal­kozóként munkát. A szakszövetkezetnek per­sze nem volt belső ellenőr­zési rendszere, vagy ha pa­píron létezett, akkor annak tagjai csak behunyt szem­mel járkáltak. Csak így le­het elképzelni, hogy az el­sőrendű vádlott 1983-ban 13 ezer, míg 1984-ben már majdnem 60 ezer forintot számolt el reprezentációs költség címén. Hogy mire fordította ezt a pénzt? „Az elszámolt összegek tekinté­lyes hányadát — olvashat­juk a vádiratban — márkás italok vásárlására fordította, amelyet a megrendelőkkel folytatott tárgyalásokon, megbeszéléseken ajándéko­zott, így nyerve el azok jó­indulatát.” * Az első- és másodrendű vádlott összesen 130 ezer forint kárt, úgynevezett va­gyoni hátrányt okozott a szakcsoportnak. Ettől jóval nagyobb haszonnal járt a gazdasági munkaközösségek tevékenysége. Mint már ír­tuk, a két gmk alvállalko­zóként különböző szakipari feladatokat végzett el. Mun­kát főleg megyénk nagyvál­lalatainál kerestek és talál­tak, természetesen nem vé­letlenül mentek éppen oda. A tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen vállalatok­nál enyhén szólva is felüle­tes az ellenőrzés. Mert más­képpen nem történhetett volna meg, hogy a vádlot­tak a csak részben elvég­zett, vagy el sem végzett munkákért súlyos tízezre­ket, esetenként több százezer forintot számlázzanak. Udvardy József Reggel csülök és csirkeaip- ró’lék érkezett a húsboltba. A hentesek csak néhány da­rabot tettek ki egyikből is, másikból is. A délelőtt órái­ban a szokásosnál is több idős ember sorakozott a pult előtt, és a többségük az ol­csó húsáruból vásárolt. Dél­iben már hiába kértek csül­köt, csirkeaprólékot, csak száz forint fölötti combot, karajt, félsált, a százashoz közelítő oldalast és egyéb színhúsokat kínáltak . . . A húsbolthoz közel, a bel­város egyik zegzugos utcá­jában flanellingek és me­leg fehérneműk száradtak az eresz alatt. Az öklömnyi ab­lakon pára fékezte a tekin­tetet. A vasp’latnis tűzhely félliteres lábaskában borsó- főzeléket tartott melegen. Az idős asszony nehezen emel­kedett fel a kopott párnák­ról, görbe botjára támaszko­dott, belekapaszkodott, mint biztonságérzete egyetlen támpontjába és rekedtes hangokat ejtett maga elé: — Tizenöt éve özvegy va­gyok. A gyerekem, a lá­nyom évek óta nem jött ha­za a Dunántúlról... A szomszéd szokott ezt-azt hoz­ni, amíg tart a pénzecs­kém ... aztán meg a jó szí­vére hagyatkozom. Az új­ságtól jött? Azt én nem ol­vasom, nincs hozzá szemem, de nem is nagyon jut rá ipénzem. Néha azt nézege­tem, hogy túlélem-e a há­zamat? — Amióta nyugdíjban élünk, számolunk, számol­gatunk és kiépítettük a kü­lön szolgáltató hálózatunkat — mondta az egykori vas­utas. — Ebbe a panelház­ba jórészt fiatal családok költöztek hat évvel ezelőtt, a legtöbben kicsi gyermek­kel, gyermekekkel jöttek, és hamarosan kiderült, hogy .időnként bizony, elkelne a pótnagymama, a pótnagypa­pa. Nlincs azon mit szégyell­ni, hogy éppen latolgattuk, tervezgettük, mivel is fog­laljuk le magunkat, no, meg időnként segítségre is szorul az ember, amit nem szíve­sen kér ingyen, úgyhogy ép­pen kapóra jött, amikor egy­szer ránk bízták a kisfiút. Utána már én is könnyeb­ben kértem, hogy javítsa meg a vízcsapot.. . aztán el­romlott a hájszárító, be kel­lett fúrni a falba ö't szöget, meg ilyesmik . . . Nem nagy dolgok, de ha már egy kis­iparos mester becsönget, szinte a köszönés helyett tartja a markát... a szol­gáltató cégek emberei meg vagy jönnek, vagy nem, és ők sem szívbajosak .. . Erre meg nem futja. Lassan-'las­san mi lettünk az óvó néni, óvó bácsi a házban . . . rá­érünk, belefér a csendes dél- előttökbe, délutánokba, még az estéket is szívesen ráál- dozzuk . . . legalább időnként színes televíziót is nézünk... Már éppen indultam vol­na, amikor csöngették. A szomszédasszony állt felöl­tözve az ajtóban, egyik ke- bében huncutkás mosolyé kisfia, másik kezében egy tányér palacsinta . .. * Finom tészta illata csapott meg a diósgyőri gyár köze­lében is. A buszmegálló mel­letti bodega ablakán idős asszony rakosgatja ki a lán- gosdkat, volt, aki kávét, szörpöt is kért mellé. — Reggel négykor már itt dagasztom a tésztát, az­tán öt óra felé feltűnnék az első emberek, fél hatkor már nagy a forgalmam, ki­tart majdnem hét óráig, amikorra elvonul a műszak- váltás nagy hulláma, né­hány irodista is sorba áll, és akkor szusszanhatok egy cseppet. Délelőtt előkészítem az újabb adag tésztát, és három óra után húzom le a rolót. Elindulok bevásárol­ni, veszek magamnak tejet, egy kis ezt-azt, és este már az ágyban ér a Tv-híradó... aludni is kell... — Gondolom, megéri. Én még nem találkoztam ráfi­zetéses lángossütővel... — Én sem, csakhogy itt nem én vagyok a tulajdo­nos ... A nyugdíjam miatt vállaltam el. Keresek na­ponta körülbelül száz forin­tot, a forgalomtól függően. Ezzel jön össze havonta öt­ezer ... amiben természete­sen már benne van a nyug­díjam is. De így legalább nem szorulok a gyerekeim­re. * Két buszmegállóval odébb áll a Vasas Művelődési Köz­pont. A kohászat által szer­vezett találkozóra indultam, lángossál a kezemben, ami­nek nem éreztem az ízét, de valószínű, erről nem a milliomosnak gondolt alkal­mazott tehetett. A modern művelődési központig utaz­va forgattam agyamban a meghívó célját: volt sztaha- novistálcát köszöntőttefc. Az egykori élmunkások megiilletődve gyülekeztek. Ma ritkán tapasztalható komoly­sággal hallgatták az elisme­rő szavakat, a múlt felidé­zését, a miniszter köszöntő levelét, majd — mintegy társai nevében is — szólásra emelkedett az egyik ősz ha­jú nyugdíjas. — Nagyon jólesik a meg­emlékezés, a köszöntések­ből kicsendülő megbecsü­lés. 1970-ben mentem nyug­díjba ... akkor még nagyon jó pénzzel, amit két év múlva már nem hívtak sem­minek sem. Nem mondha­tom. hogy az eltelt évek alatt nem emelkedett ez az összeg, hiszen 2500 forintról 4000-re kerekedett, de Igen­csak bajba kerülnénk a fe­leségemmel, ha egyikünk megbetegedne. Valahogy csak megélnénk, de nem fé­nyesen. Most emlékezünk a sztahanovista időkre. Akkor valóban azt hittük, hogy megforgatjuk a világot, az­tán rá kellett jönnünk, en­nek a világnak nem egy, hanem több tengelye van, •közbe kell iktatni áttétele­ket, fogaskerekeket, sőt, még össze is kell hangolni ezek illeszkedését. .. szóval, a világ kicsit nehezebben fordul, mint ahogy hittük. Pedig már a fiatalságunk idején is kipróbáltuk erőn­ket. Percre pontosan kellett dolgoznunk az akkord-rend­szeriben, percre pontosan kellett egymás mozdulatai­hoz illeszkednünk, ádáz ver­seny zajlott... most meg, ha bemegyek a gyárba, lá­tom, hogy délelőtt 10 órakor nincs meleg anyag a kovács előtt... A találkozó végén az egyik volt sztahanovista csak eny- nyit mondott: — Az öreg szakik, a leg­öregebb melósok ritkán szól­nak, nem panaszkodnak, pe­dig lenne miről beszélnünk... de ez egy hallgatag tömeg. * Megfogható adatokra vol­tam kíváncsi, amikor a me­gyei tanácsra indultam. A szociálpolitikai csoportveze­tő Bodonyi Antal egy fel­mérés eredményeit idézte: — Tavaly megvizsgáltuk a nyugdíjasok köréből a leg­elmaradottabb helyzetben levők körülményeit. A fel­mérés több, mint 85 ezer embert érintett Borsodban. Ez több, mint a megye la­kosságának tíz százaléka! Megállapítottuk, hogy a 75 évnél idősebbék és 2200 fo­rint fölötti jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok szá­ma: 17 ezer 540 fő. Ugyan­ebben a korosztályban 2200 forint alatti jövedelme 12 ezer 447 embernek van, de akik még nem érték el a 75. születésnapjukat, azok kö­zött is 20 ezer 245 személy él 2200 forint alatti jövede­lemből. A vizsgálódási kö­rünkhöz tartozott még az a 24 ezer 252 fő, akik külön­böző okok miatt, mint pél­dául rokkantság, szintén 2200 forint alatti jövedelem­ből élnek. Mi is tudjuk, hogy az év eleji nyugdíjeme­lés nem kompenzálja a nö­vekvő kiadásokat. A televí­zióban látott riport is szem­léletesen beszélt erről. Rend­szeres szociális segélyben 1774 nyugdíjas részesül, míg rendkívüli segélyt 15 ezer 92 főnek adunk. A segélyek átlaga 1984-ben 940 forint volt, ami 1985-ben valami­vel ezer forint fölé emel­kedett. El kell mondanom, hogy a jelenlegi segélyezési rendszer nem szerencsés, merev jogszabályok kötik a kezünket. Emellett termé­szetes, hogy figyelembe vesz- szük a családi közösségek szerepét. Ha a társadalom áldozatkészségére számítunk, akkor abba beletartoznak a családok is, vagyis a köz­teherviselést a különböző közösségekre nézve is fon­tosnak és működőképesnek kell tekintenünk. — De nemcsak pénzzel lehet segíteni az alacsony nyugdíjból élőkön . .. — Jelenleg 106 öregek napközi otthona működik a megyében és szeretnénk el­érni az új ötéves tervben, hogy ahány tanács van, vagyis 159, annyi ilyen nap­közi otthon legyen Borsod­ban. Szélesíteni akarjuk a területi ellátási formákat, a szociális ellátást, a gondo­zást, az étkeztetést. Az egyik legnagyobb gondunk, hogy kevés az erre vállal­kozó szakképzett ember. A statisztikák azt mutatják, hogy az egészségügyi szak­munkások és szakközépisko­lai végzettek száma elegen­dő. nem szívesen mennek el ezek a fiatal lányok az el­dugott falvakba . . . ahol ke­vés a fizetés, nehéz a mun­ka, és nincs semmi para­szolvencia. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz tartozik viszont, hogy hatezren kap­tak közgyógyellátási igazol­ványt, amire például ingyen írják fel nekik a gyógysze­reket. * A nyugdíjasok mindenna­pi gondjait legalább annyira érzékelik a szakszervezetnél, mint a tanácson. Ezért for­dultam dr. Bazsányi György- néhez, az SZMT politikai fő­munkatársához, a megyei társadalombiztosítási tanács elnökéhez a kérdéseimmel: — Miként alakultak a nyugdíjak értékei és hogyan lehet segíteni a nyugdíjasok helyzetén ? — A régi nyugdíjaknak nem sikerült megőrizniük a reálértéküket. Most valame­lyest javítottak a nyugdíja­kon, de ezzel nem egyenlí­tik ki a kiadások növeke­dését. Végső célnak, a nyug­díjak vásárlóerejének meg­őrzését kell tekinteni. A na­gyon nehéz helyzetben le­vőknek mi is adunk segélyt, támogatást és kivételes nyug­díjemelésre is van időnként esély. — Ügy tudom, hogy terv­be vették ennek a keretnek az emelését... — Valóban létezik ilyen terv, hogy a havi 15 610 fo­rintot háromszorosára, eme­lik, de erről még a jövőben dönt az országos főigazgató­ság. El kell viszont monda­nom, hogy az egyéb segélye­zési formákban jó kapcsolat alakult ki a miskolci tanács­csal, ott nyilvántartják, hogy kinek, mennyi segélyt adtak, de ezt a kapcsolatot még nem sikerült megterem­teni a megye egyéb taná­csaival. A beszélgetés közben érke­zett meg Tóth József, az SZMT volt vezető titkára, aki nyugdíjasként, az SZMT el­nökeként továbbra is részt vesz a szakszervezeti mun­kában. — Én is azon a vélemé­nyen vagyak, hogy a nyug­díjak reálértékét tartani kell. Külön kiemelném azok hely­zetét. akik melegüzemekből mentek el, akik részt vettek az ország újjáépítésében, akik a legegészségtelenebb munkahelyeken dolgoztak, akik segítség nélkül lehetet­len helyzetbe kerülnek. Az alapvető tételek közé tarto­zik, hogy a nyugdíj nem el­látás, hanem munkával szerzett jog. Remélem, hogy a közelgő szakszervezeti kongresszus is ennek jegyé­ben tárgyal majd a nyugdí­jasok életéről. Szendrei Lőrinc Számolunk, számolgatunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom