Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-19 / 42. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1986. február 19., szerda Látogatás a vegyipar fellegvárában Havasi Ferenc Borsodban Ünnepség és emléktábla-avatás a Kun Béla-centenáriumun Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából ünnepi nagy­gyűlést rendeztek a csepeli Munkásotthonban. A képen: a ren­dezvény szónoka, Németh Károly és az elnökség. Üzemlátogatáson a TVK-ban. (Folytatás az 1. oldalról) A Központi Bizottság tit­kárának kérdésére válaszol­va, a vezérigazgató elmond­ta, hogy a vállalat múlt évi nyeresége elérte a 2,8 mil­liárd forintot, s ennek kö­szönhetően a mai napon mintegy 70 millió forint év végi részesedést fizetnek ki a kombinát dolgozóinak. Tájékoztatójában a vezér­A jövő évi választásokat megelőző kampány első iga­zi botránya rajzolódik ki a nyugatnémet belpolitiká­ban: a koblenzi állam­ügyészség esetleg vizsgálatot indít Helmut Kohl ellen. Ha igen, ez lesz az első eset, hogy hivatalban levő kancel­lár ellen bírósági eljárás in­dul. A hétfői bejelentés sze­rint a vizsgálat megindítá­sához a Bundestag elnöké­nek fel kell függesztenie Kohl kancellár képviselői mentelmi jogát, illetve a koblenzi államügyészség be­jelentésének kézhezvételétől számítva, 48 órán belül kö­zölnie kell, ha kifogása van a vizsgálat ellen. A koblenzi bejelentés nem teljesen váratlan. A pártok­nak nyújtott pénzügyi tá­mogatások, az ezzel kapcso­latos anyagi visszaélések ügye, már sok kellemetlen percet szerzett a bonni po­litikusoknak. Kohl kancel­lárt júliusban Mainzban ar­ról faggatták, hogy egy év­tizeddel korábban, amikor Rajna^Pfalz tartomány mi­niszterelnöke volt, mennyi­re volt tudomása az egyes cégek és a pártok anyagi összefonódásairól. Kohl több­nyire kitérő válaszokat adott, és sokáig úgy tűnt, nemigen lehet kikezdeni. Otto Schily, a zöldek parlamenti képvi­selője a jelek szerint még­is megtalálta a kancellár­nak azt a megnyilatkozását, amely alapot nyújthat to­igazgató beszámolt arról a nagy munkáról is, amely az új lineáris polietiléngyár be­ruházásánál folyik. Az évi 140 ezer tonna, értékes mű­anyag-alapanyagot előállító üzemet rekordidőben, lénye­gében 27 hónap alatt építik fel a kombinátban. Azzal számolnak, hogy az eredeti tervnél lényegesen koráb­ban, már ez év augusztusá­ban üzembe helyezik. Ebben vábbi vizsgálatra, és a kö­zelmúltban a mainzi állam­ügyészségnél vádat emelt hamis tanúzás miatt. Az ügy Mainzból Kob- lenzbe került át. Igaz, köz­ben a CDU egyik képviselő­je Schilyt is feljelentette ha­mis vádemelés miatt. Maga Kohl kancellár a múlt hé­ten televíziós kerekasztal- beszélgetésben volt kényte­len szembenézni Theo Som­mer, a neves újságíró ké­nyelmetlen kérdéseivel: mit kíván tenni, ha Schily indít­ványára valóban megindul az eljárás. A kancellár a kér­dést „elméletinek” nevezte, és hozzáfűzte: az egész ügy hátterében az áll, hogy a vi­ta nyomán felvessék — hi­vatalban maradhat-e olyan kancellár, akivel szemben el­járás van folyamatban. A hétfői bejelentés nyomán Friedhelm Őst kormányszó­vivő közölte: a kancellár nyugodtan néz szembe a vizsgálattal, jogi védelméről már Schily vádemelési kéré­sekor gondoskodtak. A kedd reggeli lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a szenzációval — természete­sen pártállásuk szerint. A koalíciós pártok egyrészt a közvéleményhez, másrészt a jogi hatóságokhoz fordultak felhívásaikkal: ne ítéljék el előre és megalapozatlanul a kancellárt, és kerüljék el azt, hogy a vizsgálat Kohl poli­tikai hitelének elvesztéséhez vezessen. az esetben az év hátralevő részében már 30 ezer tonna, kiváló minőségű polietilént termelnek, amelyből mint­egy 10—15 ezer tonnát tő­kés piacon értékesítenek. Huszár Andor tájékoztató­ja után Havasi Ferenc üzem- látogatáson vett részt. El­sőként megtekintette a kom­binát két polipropiléngyá­rát, ahol Varga István gyár­vezető ismertette a számí­tógéppel vezérelt, korszerű üzem működését, a termelés folyamatát. A Központi Bi­zottság titkára ezt követő­en a helyszínen ismerkedett a 6 milliárd forint költség­gel megvalósuló lineáris polietiléngyárral. Az üzem- látogatás a műanyaggyár megtekintésével ért véget. Havasi Ferenc a mai nap folytatja megyei programját és megtekinti a Lenin Ko­hászati Műveket, valamint találkozik a megye kohásza­ti vállalatainak vezetőivel. A Szovjetunió szerint az európai és az ázsiai közép­távú atomfegyverék kérdé­se nem kapcsolható össze egymással — jelentette ki a Jomiuri Simbun című japán lapnak Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB tagja, a párt nemzetközi osztály helyet­tes vezetője. Zaglagyin a Szovjetunió külpolitikájáról, a szovjet—amerikai és a szovjet—japán kapcsolatok­ról, továbbá az SZKP kü­szöbönálló kongresszusáról nyilatkozik a tekintélyes ja­pán polgári újságnak, amely kedden címoldalon közli nyilatkozatát. — A szovjet—amerikai vi­szonyról, a fegyverzetellen­őrzés és leszerelés problé­máiról Zaglagyin nyomaté­A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemel­kedő személyisége, Kun Bé­la születésének 100. évfor­dulója alkalmából emléktáb­lát avattak kedden Budapes­ten, a csepeli Tanácsház té­ren a XXI. kerületi pártbi­zottság székházának falán. Az ünnepségen, a Him­nusz hangjait követően Szépvölgyi Zoltán, a Fővá­rosi Tanács elnöke mondott beszédet. Kalló Viktor, Mun- kácsy-díjas szobrászművész domborműve — amely Kun Bélát egy munkásgyűlésen ábrázolja — a csepeli mun­kásmozgalomnak is emléket állít: a csepeli munkások a mai Tanácsház téren köve­telték 1919. március 18-án Kun Béla és a többi, vele együtt letartóztatott kom­munista vezető szabadon bocsátását — mondotta Szép­völgyi Zoltán. Ezt követően a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti, Budapesti és XXI. Kerületi Bizottsága nevében Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Grósz Ká­roly, a Budapesti Pártbizott­ság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai és F.rnszt Antal, az MSZMP XXI. Kerületi Bi­zottságának első titkára he­lyezett el koszorút az emlék­táblán. A Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa képviseletében Kárpáti Fe­renc vezérezredes, honvédel­mi miniszter és Várkonyi Péter külügyminiszter koszo­rúzott. * Kun Béla születésének 100. évfordulójáról ünnepi nagy­gyűlésen emlékeztek meg kedden a csepeli Munkásott­honban. Az eseményen részt vett Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Grósz Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács, a társa­dalmi és a tömegszervezetek több képviselője. Jelen vol­tak az ünnepségen Kun Béla kosán hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió várja Washing­ton hivatalos válaszát Mi­hail Gorbacsov januári — a tömegpusztító fegyverek tel­jes megsemmisítését elő­irányzó — javaslatára. Az amerikai válasz befolyásol­ja a genfi fegyverzetkorlá­tozási tárgyalások menetét: amennyiben az Egyesült Ál­lamok pozitívan válaszol, a tárgyalások új ösztönzőt kapnak — jelentette ki az SZKP tisztségviselője. Vagyim Zaglagyin elmond­ta, hogy Mihail Gorbacsov tervezett egyesült államok­beli látogatásának időpont­ját még nem rögzítették, diplomáciai csatornákon ke­resztül folyik az egyeztetés. családjának tagjai, s ott volt Nyikita Darcsijev, a Szovjet­unió budapesti nagykövetsé­gének tanácsosa is. A nagygyűlést Grósz Ká­roly nyitotta meg. Bevezetőben elmondotta: Kun Béla az az államférfi volt, aki személyében is megtestesítette a nemzeti és a nemzetközi munkásszolida­ritás egységét. Élete és te­vékenysége szorosan, elvá­laszthatatlanul összekapcso­lódott századunk magyar tör­ténetével éppúgy, mint a nemzetközi kommunista moz­galom létrejöttével, küzdel­meivel, eredményeivel. A továbbiakban Grósz Ká­roly hangsúlyozta: Kun Bé­lában mindenekelőtt azt a távlatot látó, cselekvő, ak­tív, feladatokat és felelős­séget vállaló embert tisztel­jük, aki pártunk, a magyar kommunisták pártjának megalapítója, első elnöke, hosszú éveken út elismert vezetője volt, akinek elévül­hetetlen és elvitathatatlan érdemei vannak az első ma­gyar munkáshatalom meg- szülétésében, és a rövid 133 nap eseményekben gazdag történetében. Mint minden, a cselekvést vállaló em­berét. az ő életét is jelen­tős eredmények, ugyanak­kor hibák és tévedések1 is kísérték. Mi azonban a tör­ténelmi tények alapján el­Zaglagyin elmondotta, hogy Eduard Sevardnadze külügyminiszter januári to­kiói látogatása a Szovjet­unió szerint eredményes volt. Kiemelte a két ország közötti magas szintű párbe­széd jelentőségét. Rámuta­tott: a legfontosabb az el­ért megállapodások valóra váltása. Hangsúlyozta a Szovjetunió készségét a sok­oldalú és kölcsönösen elő­nyös együttműködés fejlesz­tésére Japánnal. Utalt Na- kaszone Jaszuhiro minisz­terelnök moszkvai és Mihail Gorbacsov tokiói látogatá­sának lehetőségére, hozzáté­ve, hogy mindez nagymér­tékben függ a kétoldalú kapcsolatok további alaku­lásától. sősorban azt becsüljük, amit és ahogyan tett népünk, a magyar dolgozók és a világ valamennyi proletárja fel­emelkedéséért, a szocialista forradalom világméretű győ­zelméért, Példaképünk ő a forradalmi elkötelezettség­ben és következetességben, a szavak és a tettek egysé­gének képviseletében, az el­méleti igényességben. A nagygyűlésen ünnepi beszédet mondott Németh Károly. Emlékeztetett arra: a Kommunisták Magyaror­szági Pártjának megalapító­ját, a dicsőséges Magyar Ta­nácsköztársaság vezetőjét, a XX. századi magyar törté­nelem nagy alakját határa­inkon túl is megbecsülés övezi. Személyisége elvá­laszthatatlan az I. világhá­borút követő nemzetközi forradalmi fellendülés törté­netétől. Tetteit, munkásságát az egész haladó világ isme­ri. nagyra értékeli. Kun Bé­la egyszerre volt a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő egyé­nisége. Életműve szerves ré­sze a magyar forradalmi munkásmozgalom, a párt és a nemzet történetének, azon korszaknak, amelyben élt, s amelynek nagy társadalmi kérdései megoldásán munkál­kodott. ZagLagyin rendkívül fon­tos eseménynek mondta az SZKP küszöbönálló kong­resszusát. „A kongresszuson megoldandó kérdések tö­mören szólva forradalmi jel­legűek” — jelentette ki. A belpolitikában legfontosabb a termelés növelése, a gaz­daságirányítás korszerűsíté­se, továbbá a párt- és az ál­lamvezetés stílusának és for­májának újjászervezése, míg a diplomácia frontján a kü­lönböző társadalmi beren­dezkedésű országok közötti normális kapcsolatok és együttműködés biztosítása — mondta. Egy kérdésre válaszolva Vagyim Zaglagyin elmond­ta, hogy a jövő héten kez­dődő kongresszusra az SZKP meghívta a Kínai Kommu­nista Párt képviselőit is. A kínai párt nem fogadta el a meghívást, mégpedig azzal az indokkal, hogy az SZKP és a KKP közötti kapcsola­tok normalizálása „még vá­rat magára”. A Kohl-vizsgálat háttere Az amerikai és japán kapcsolatok Zaglagyin nyilatkozata miéin kérdésekrő Szeretettel várjuk a UGNIFER Ipari Szövetkezet kézműipari árubemutatójára, melyet 198 6. FEBRUAR 20-, 21-, 22-, 23-AN RENDEZÜNK TOKAJBAN, A MŰVELŐDÉSI OTTHON nagytermében, kereskedelmi szakemberek és az érdeklődő nagyközönség számára (Rákóczi út 52.). Ezen a két napon tokaji emblémával ellátott használati és díszműárukat árusítunk, tér melői áron. A mintegy 400 darabos kollekcióban bemutatjuk régi termékeink mellett a legújabbakat is: ötvösárut, kerámiát, fa- és bördiszmüárukat, amelyeket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrizett. Az ajándékok mellett bemutatjuk sportserleg-kollekciónkat is! Az árubemutatón rendeléseket veszünk fel 1986. II. negyedévre, illetve a tárgyév II. félévére. Szeretettel várjuk az áruházak és ajándékboltok szakembereit, a sportkörök gazdasági vezetőit, a vállalatok reklámpropagandistáit, a kiskereskedőket, a szerződéses boltok vezetőit és az igényes díszműáru iránt érdeklődőket. NYITVATARTÁS: KERESKEDELMI SZAKEMBEREKNEK: NAGYKÖZÖNSÉGNEK: 20- án, csütörtökön: 9-töl 17 óráig, 22-én, szombaton: 10-től 12 óráig és 14-töl 18 óráig, 21- én, pénteken: 9-töl 17 óráig 23-án, vasárnap: 10-töl 12 óráig és 14-től 18 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom