Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-17 / 40. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1986. február 17., hétfő Befejezte munkáját a magyar Faluvégi Lajos Jobban meg kell becsülni a főállásban végzett munkát (Folytatás az 1. oldalról) képviseleti rendszere. Természetesen az ifjúsági tagozatok létrejötte nem jelentheti a két szervezet üzemen belüli rivalizálását — mondotta. A KISZ közelgő, XI. kongresszusáról szólva kiemelte, hogy az ifjúsági szervezet politikai platformjában markánsabb, a szocializmus értékeit és problémáit, a párt törekvéseit még inkább hirdető és vállaló szervezetté kíván válni. GÉRARD ALÉZARD, a Francia Általános Munkás- szövetség, a CGT titkára átadta a kongresszusnak a legnagyobb francia szakszervezeti szövetség üdvözletét. Elmondta, hogy a CGT megkülönböztetett figyelemmel kíséri a szocialista országok szakszervezeteinek munkáját, s a tapasztalatokat igyekeznek hasznosítani-. Véleménye szerint a magyar szakszervezetek elsősorban azzal érnek el eredményeket, hogy aktív részesei a gazdálkodásnak is, részt vállalnak a döntések meghozatalában. TÓTH ILONA, a Szak- szervezetek Veszprém Megyei Tanácsának vezető titkára úgy ítélte meg, hogy a beterjesztett dokumentumok őszinte értékelést adnak a szakszervezetek munkájáról és iránymutatásul szolgálnak a további fejlődéshez. DÁN GÁBOR, a Taurus Gumiipari Vállalat szakszervezeti intéző bizottságának titkára arról beszélt, hogy a termelés hatékonyságának fokozásáért a vállalatok jelenleg a munka jobb szervezésével, a dolgozók eredményesebb foglalkoztatásá- vel tehetik a legtöbbet. MIKLÓS GYÖRGYNÉ, a Győr-Sopron Megyei Tejipari Vállalat szb-titkára hangsúlyozta: az élelmiszer- ipar munkájának értékét továbbra is az határozza meg, hogy termékeivel milyen színvonalon elégíti ki a lakosság igényeit. ZIMONYI FERENCNÉ, a Zrínyi Nyomda szakszervezeti bizottságának titkára elmondta, hogy a központi bérintézkedések ellenére a nyomdaiparban foglalkoztatott dolgozók jelentős részének életkörülményei az utóibbi években romlottak. E nagy múltú szakmának az elismertsége nem kielégítő, s nincs összhangban a nyomdászokkal szemben támasztott politikai, kultúrpolitikai és szakmai követelményekkel. VARGA KÁROLY, a Láng Gépgyár lakatosa a nehéz gazdasági helyzetbe került vállalatok dolgozóinak gondjairól beszélt. Mint mondotta, az itt dolgozók gyakran önhibájukon kívül kerülnek kilátástalan helyzetbe. Véleménye szerint az ilyen vállalatok esetében a lehető leggyorsabban tisztázni kell, hogy van-e mód a vállalat gyors talpraállítására, vagy pedig a dolgozók jobban járnak, ha mielőbb új munkahelyet keresnek. CSIKÓS PÁL, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára arról szólt, hogy jelenleg alig van olyan szakma, foglalkozási réteg, amely — okkal vagy ok nélkül — ne érezné hátrányosnak saját helyzetét, kedvezőtlennek a kialakult bérarányo- lest SZABÓ IMRE, a Debreceni Ingatlankezelő Vállalat szb-titkára úgy ítélte meg, hogy az utóbbi időiben a szolgáltató vállalatok, szövetkezetek dolgozóinak, társadalmi megbecsülése nőveIrpHof t BUJÁKI GÁBORNÉ, a Szilasmenti Termelőszövetkezet raktárosa elmondotta, hogy i976 óta működnek a termelőszövetkezetekben szakszervezetek, amelyeknek azonban csak az alkalmazottak lehetnek a tagjai. KÉRI ATTILA, a BKV gépkocsivezetője a közlekedési vállalatok helyzetéről szólva elmondta, hogy a BKV-nál rendszeresek a bérfejlesztések, az éves forgalmi juttatások követik az áremelkedéseket. A vidéki nagyvárosok tömegközlekedésében az ilyen anyagi elismerés még megoldásra vár. PÉCSI ILDIKÓ, a Népszínház érdemes művésze kifejezte meggyőződését, hogy társadalmi érdek felkelteni és ébren tartani a kulturális értékek iránti igényt és támogatni kell az új értékes művészi alkotások létrehozását. SZABÓ DEZSÖNÉ, az EGIS Gyógyszergyár műszerésze a lakáshoz jutás növekvő nehézségeiről szólva elmondotta, hogy az elmúlt években kedvezőbbek lettek ugyan a lakásvásárláshoz nyújtott hitelek feltételei, emelkedtek a szociálpolitikai kedvezmények, de éppen a fiatal nagyüzemi munkások azok, akiktől időben egyre távolabb kerül a saját lakás elérésének lehetősége. JAKAB JÓZSEFNÉ, a Vas Megyei Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat pénztárosa elmondta: legnagyobb problémájuk, hogy a pénztárgépek elavultak, utánpótlásukra kellő anyagiak híján kevés a lehetőség, a javítókapacitás csekély, s állandó alkatrészhiány súlyosbítja a gondokat. SCHALKHAMMER ANTAL, a Tataibányai Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára arról beszélt, hogy a szakszervezetek iaz elmúlt időszakban számos esetben mozgósították a bányászokat arra, hogy szabadnapjaikat is munkával töltsék. FUDERER KÁROLY, a Baranya Megyei Távközlési Üzem vezetője azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Postánál a szervezeti átalakítások nem jelenthették egyben a problémák megoldását is. A nagyvárosokban munkaerőgondokkal küszködnek. JUHÁSZ PÉTERNÉ, a Szegedi Ruhagyár szakszervezeti bizottságának titkára szerint nemcsak a ruházati iparban, hanem a népgazdaság más területein sincs kellőképpen megbecsülve a nők munkája. SÁLI FERENC, a HVDSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek nehezebb gazdasági viszonyai ellenére, a tagság kiállt a szakszervezeti mozgalom mellett, s bár gyakorta bírálta, mindig a magáénak vallotta. Ezután Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese lépett a szónoki emelvényre. Faluvégi Lajos felszólal — A kormány nevében kösznötöm a szakszervezetek XXV. kongresszusát. Megtisztelő megbízatásom, hogy ebből az alkalomból kinyilvánítsam : a Minisztertanács nagyra becsüli és elismeri azt az értékes tevékenységet, amelyet a magyar szak- szervezetek az elmúlt években is kifejtettek a szervezett dolgozók érdekeinek képviseletében, a gazdasági és társadalmi feladatainkra való mozgósításban — mondotta elöljáróban. — Az előző hónapokban társadalmi és állami fórumokon egyaránt megvontuk az elmúlt évek mérlegét, sorra vettük eredményeinket, és nyíltan szóltunk gondjainkról. így történik ez itt is. Ismeretes, hog'^ küzdelmes és nehéz időszakot tudunk magunk mögött. Megbirkóztunk a váratlan külgazdasági fordulatokkal, s eközben meg tudtuk őrizni legfőbb társadalmi vívmányainkat. Tovább szélesítettük, és új formákkal gazdagítottuk a szocialista demokráciát, előre haladtunk a gazdaságirányítási rendszernek — benne a vállalatirányításnak — a korszerűsítésében. Mindezek — úgy gondolom — a szakszervezeti mozgalmat újszerű és bonyolult feladatok elé állították. Hasonlóképpen vagyunk ezzel a kormányzati munkában. Az elmúlt évek társadalmi és gazdasági fejlődése nyomán a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő központi döntések előkészítésében és meghozatalában egyre fontosabbá vált a szakszervezetek és a kormányzat együttműködése. Elevenek és sokoldalúak voltak a munkakapcsolatok és folyamatos volt a párbeszéd. Immár évtizedes múltra tekinthet vissza az együttműködésnek az a formája, hogy a SZOT és a kormány képviselői — évente több alkalommal is — találkoznak egymással, megvitatják az éves népgazdasági tervet, a gazdaságszervezési feladatokat, s megállapodnak az életszínvonal-politika időszerű kérdéseiben. Együttműködésünknek különösen termékeny szakasza volt a VII. ötéves terv előkészítése. A szakszervezetek mindvégig támogatták a tervnek az MSZMP XIII. kongresszusán megszabott gazdaságpolitikai irányvonalát, egyetértettek a fő célokkal. Állásfoglalásuk ereje, hatása az egész tervező- munkára és az azt kísérő társadalmi vita más területeire is kisugárzott. A tervezőmunka különféle szakaszaiban a szakszervezetek száznál több észrevételt és ajánlást tettek. Ezek java része egybecsengett a tervelgondolásokkal. A tervkészítésnek még az utolsó szakaszában, a tervtörvény javaslatához is tizennégy módosító indítványt fűztek, s közülük tízet a kormány elfogadott. Akadt persze néhány olyan igény is, amellyel kapcsolatban azt kellett mondanunk: ezek ugyan érthetők, de a gazdasági eredmények ma számításba vehető színvonalán nem teljesíthetők. Például a kormány most nem vállalhatott kötelezettséget arra, hogy a reálbérek már 1986-tól kezdve folyamatosan emelkedjenek, hogy a nyugdíjak vásárlóerejét rövid időn belül teljeskörű- en megőrizzük, s hogy a tanácsi bérlakások építésének arányát már a tervidőszak elején megnöveljük. A kormány megérti és napirenden tartja ezeket az igényeket, de teljesítésük feltételei csak akkor teremthetők meg, ha — a szak- szervezetekkel összefogva — lényegesen fokozni tudjuk a népgazdaság jövedelemtermelő képességét. Mindazonáltal az életkörülmények javítása érdekében már az idén sor került bér- és nyugdíjintézkedésekre, a gyermeknevelés és a lakáshoz jutás támogatásának növelésére. Az elmúlt évi nehézségek ellenére — egyebek között a SZOT véleményére való tekintettel — egyetlen életszínvonal-előirányzattól sem léptünk vissza. — A kormány tagjai kezdettől fogva nagy figyelemmel kísérték a szakszervezeti kongresszus előkészületeit és az itteni vitát. Örömmel nyugtázzuk, hogy a hozzászólások alapjaiban megerősítették a kormánynak az országgyűlés által elfogadott munkaprogramját, és a VII. ötéves tervben foglalt fő célokat. A továbbiakban Faluvégi Lajos olyan kérdésekről szólt, amelyek visszatérően elhangzottak a hozzászólásokban. — A munka szervezettségével és becsületével kapcsolatban az elmúlt esztendők nehezebb körülményei miatt valóban mutatkozott némi elbizonytalanodás, bizonyos értékzavar. S az is igaz, hogy a munka tiszteletére és becsületére való nevelést nem a munkahelyen kell elkezdeni. Sokan szóltak arról is, hogy jobban meg kell becsülni a főállásban végzett munkát. Foglalkoztak a túlmunkának, és ezzel kapcsolatosan a különféle kisvállalkozásoknak — elsősorban a vállalati gazdasági munka- közösségeknek — a szerepével. Szerintünk is az lenne a jó, ha nyolcórai munkával sokkal többen kereshetnék meg azt, amit ma csak túlmunkával. Mi is azt akarjuk, hogy a szabad idő valóban szabad idő legyen, azt mindenki a családjára, művelődésre, önképzésre, közéleti tevékenységre, pihenésre fordíthassa. De ehhez az kell, hogy a főmunkaidő a folyamatos és az eddiginél eredményesebb munka idejévé váljon. Ezért érdemben meg kell javítani a főmunkaidőben végzendő munka szervezettségét, a belső és a külső kooperációt, az anyag- és alkatrészellátást, munkát megtakarító korszerűsítéseket kell végrehajtani és jobban ki kell használni a munkaidőt. Csak ezáltal teremthetők meg annak feltételei, hogy a főmunkaidőben jöhessen létre az a termék, az a szolgáltatás és az a nemzeti jövedelem, amelyet jelenleg csak a kiegészítő tevékenységekkel együtt lehet létrehozni. A főállású munka és a kiegészítő tevékenységek között ma tapasztalható ellentmondásokat két irányból közelítve kívánjuk feloldani. Az egyik az, hogy bővül az ösztönzőbb vállalati bérpolitikára módot adó, úgynevezett keresetszint-szabá- lyozás alkalmazási köre. A másik irány, hogy legyenek egyértelműbbek a vállalati gazdasági munkaközösségek működési föltételei. Azért, hogy a bérek ösztönző ereje fokozódjon, a legtöbbet a termelés közvetlen környezetében kell tenni. A legfontosabbnak a vállalati belső érdekeltségi rendszer általános kiépítését és ösztönzőbbé tételét, az alkotó és újító légkört, az ennek megteremtésében nagy szerepet vállaló műszakiak és kiemelkedő szakmunkások megbecsülését, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák szélesebb körű alkalmazását tartjuk. A bér- és kereseti arányokkal kapcsolatban több ágazatról, szakmáról, de megyéről is elmondották, hogy ott a keresetek elmaradnak a népgazdasági átlagtól, s hogy ezt mielőbb orvosolni kell. A VII. ötéves terv azzal számol, hogy a reálbérek a tervidőszak derekától 5 százalékkal növekedhetnek. A fogyasztói árak emelkedése is mérséklődik. Így kétségkívül jobb körülmények jönnek létre a kereseti és jövedelmi arányok javításához, mint az előző évékben. A gazdaságirányítás elhatározott korszerűsítésével fokozatosan kedvezőbb lehetőségeket kívánunk teremteni a jövedelmezően gazdálkodó szervezetek számára, kivált pedig azokéra, amelyek nagyobb mértékben növelik az exportot és vállalnák részt a kormányzat korszerűsítési programjaiban. Már ez évben is több intézkedést tettünk ennek érdekében; például bevezettük a gazdaságos kivitelre ösztönző pályázati rendszert. Fokozatosan csökkentjük a fejlesztést terhelő adókat. A jövőnek itt a vitában is sürgetett feladata, hogy a gazdálkodó szervezetek közötti eredményes együttműködés, a megbízható társ- és érdekkapcsolatok rendszerré váljanak. Például olyan módon, hogy javítják az egymás számára gyártott termékek minőségét, keresik a fejlesztés közös lehetőségeit, együttesen vesznek részt az exportképes termelés bővítését szolgáló pályázatokon, mindkét fél számára előnyös ár- és szállítási feltételekre törekednek. A szakszervezeti kongresszus szünetében zsongó méhkashoz hasonlított az Építők székháza. A több, mint 800 küldött és a meghívottak a szünetben is folytatták a munkát; oly módon, hogy megbeszélték, megvitatták az éppen azelőtt elhangzott felszólalásokat. Mi tetszett, mi nem, mit szerettek volna hallani. . . Vagy éppen ők mit mondtak volna el? Nagy Tibor, a Borsodi Szénbányák Vállalat szb- titkára idő hiányában nem kapott szót, írásban adta be a véleményét. Mit mondott volna el? — Már a szakmai kongresszuson is központi téma volt a magyarországi szilárd tüzelőanyagok kiaknázásának helyzete, a feltárás perspektívái. Én is erről szóltam volna, többek között arról, hogy a mostani — igaz, hogy szükséges import helyett — mennyire fontosnak tartom a hazai szénvagyon kitermelését. És természetesen beszéltem volna a borsodi szénmedence helyzetéről, a borsodi bányászok sokszor hősies erőfeszítéseiről, az elmúlt időszakban végzett áldozatos munkáról. A szünetben A kongresszusi küldöttek szakmák szerint foglaltak helyet az ülésteremben. Básti János, az SZMT vezető titkárát a vegyészek választották meg küldöttnek, de a szünetekben ő is kereste a többi szakma küldötteit és velük együtt vitatta meg a tanácskozáson szerzett benyomásait, ö szintén írásban nyújtotta be hozzászólását. Miről beszélt volna? — A borsodi szervezett dolgozóknak az elmúlt években végzett munkájáról, az eredményekről és a feladatokról. Többek között arról a széles körű társadalmi összefogásról, amely megyénkben az elmúlt, nem könnyű időszakban is sokféle formában megmutatkozott. Ügy vélem, a kongresszus dokumentumai és a hozzászólások jól tükrözik az országos helyzetet és a felszólalók is reális képet vázoltak szűkebb pátriájuk, vagy munkahelyük eredményeiről, gondjairól. Bízom abban, hogy a tanácskozás konstruktív, előremutató programot fogad el. A kongresszus résztvevői egy békefelhívást fogadtak el. A székház előcsarnokában elhelyezett táblákon már az első órákban több százan írták alá a felhívást, köztük Czövek István, a Diósgyőri Gépgyár szb-titkára. — Nagy élmény számomra a tanácskozás — mondta. — Most veszek először részt szakszervezeti kongresszuson. A hozzászólók felelősségteljesen, felkészülten mondták el véleményüket. A kongresz- szus munkája, a határozatok elősegítik majd feladataink megoldását; remélhetőleg a gépipar gondjainak megoldását is, amelyről viszonylag kevés szó esett a tanácskozáson. A kongresszus után a jövő héten Ibizalmi testületi ülést tartunk, amelyen már tájékoztatom a testületet a kongresszus munkájáról. P. J. A képen a bányászszakszervezet három képviselője, Molnár Lászlóné, Farádi Szabó Imréné és Vályi László.
