Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-17 / 14. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1986. január 17., péntek

II magyar őstörténet vitás térítései

László Gyula professzor az Úttörőházban

„E szép tárgyak egyszerűségükkel is eleganciát tükröznek." (Baloldalt) A Földes Gimnázium évfordulójára. (Jobboldalt)

„Ismerkednek és bir# koznak a kézbevett, megmunkálandó anyag tulajdonságaival, keresik a »szépség« tárgyakban megfogalmazható kifejező eszközeit, a forma és funkció harmóniájának lehetőségeit, saját mondanivalójuk tárgyia- sítását. Az úgynevezett amatőr művészeti mozgalom egyesületekben, stúdiókban tömörül, pályázatokon mérhetik fel művészetük eredményeit, önálló kiállítási fórumot, egyéni találkozási lehetőséget az érdeklődő közönséggel, a befogadó közösséggel azonban nem túl gyakran élvezhetnek” — ezeket a gondolatokat egy gyakorlott kiállítás-megnyitó szakembertől kölcsönöztem. Az alábbiakban ugyanis két, Diósgyőrben jelenleg látható amatőr képzőművész munkáiról, elképzeléseiről lesz szó.

ÖTVÖSMUNKÁK

VÖRÖSRÉZRE

A Vasas Művelődési Központban néhány évvel ezelőtt — eléggé nem dicsérhető módon — vállalkoztak az amatőr galéria, a bemutatkozó fórum létrehozására. Közös és önálló tárlatokon sok nívós teljesítménnyel találkozhattunk e helyütt. Az idei év első bemutatójára Bolacsek Lászlót hívták meg Kazincbarcikáról, ötvösmunkái szépek a szemnek, me- lengetői-nyugtatói a léleknek. E kiállítási tárgyak között nézelődve, meg-megállva, visszatérve a gy erty atartók, tálak, tükrök, virágtartók, kínáló készletek darabjaihoz, elfogja az embert a vágy: össze kéne csomagolni ezt is, azt is, elvinni haza. Mert otthon-üzenetűek ezek a darabok.

(„Bolacsek László szép tárgyai is bizonyítják, hogy az anyag tiszteletével, a tárgy rendeltetésének szem előtt tartásával az ötvösmesterség vagy -művészet megtalálja helyét a műanyag csodák, a gépesítés, a robotok világában is. E szép tárgyak egyszerűségükkel is eleganciát tükröznek. Nyugodt formáik, alapanyagukban a

Életmentőket tüntettek ki csütörtökön Győrött.

1985. szeptember 18-án Szil községben gázrobbanás történt a Petőfi Sándor utca 35. szám alatti házban. A robbanás következtében eszméletét vesztette a lakásban tartózkodó 25 éves Győfém hűvössége és a vörös szín melegsége, az egyszerű, letisztult formák, a díszítés visszafogottsága biztosítják, hogy az ember és tárgy közvetlen kontaktusa kialakulhasson” — dr. Fügedi Márta megnyitójából.)

Bolacsek László magáról:

— Falusi gyerek voltam, dédestapolcsányi, ellentétben a többi sráccal, nem az erdőbe jártam, nem fociztam, legtöbbször a kovácsműhelyben kötöttem ki. A fémmel így találkoztam először. Aztán a városban járva, kiállításokat nézegetve tágultak ismereteim. Később könyveket gyűjtöttem, főleg régészetieket. A BVK-ban dolgozom, szabad időm szinte nincs, dolgozom a műhelyben. Tagja vagyok a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének. Való igaz, hogy drága „mulatság” a vörösréz. Ami a munkám szakmai részét illeti, továbblépésként a zománcozás következik, bár a vörösréz nem igényel sok díszítést. Nem is akarom túlzásba vinni, de

ri István. Az életveszélybe került fiatalembert a közelben tartózikodó 33 éves Ru- zsits László és a 24 éves Róna Gyula, a helyi Győzelem Temmélőszövetkezet tagjai életük kockáztatásával mentették ki az égő házból. A súlyos égési sérüléseket

ez még kell, főleg a nagy felületek bontására, a kifejezés erősítésére.

ÉRMEK, PLAKETTEK

A vasasok másik művelődési intézményében, a Bartókban ünnepélyes megnyitó nélkül, ismerősök, barátok jelenlétében kezdte meg „életét” a miskolci Pócsik István plakettjeinek, érméinek válogatott anyaga. Műfaji különbözőségekből eredően, az anyag jellegéből adódóan ezt a bemutatót igazán megilleti a kamara- kiállítás jelzője. Két tárlóban harminc darab mutatja magát, tematikailag sokszínűén. Van itt portré, évfordulóra, versenyek díjazására, társaság létrejöttére készült plakett, érem.

Pócsik István magáról:

— Kicsit messziről érkeztem a bronzhoz, alapvető érdeklődésem az irodalomhoz vonzott. Mindenekelőtt Ady költészetét szerettem és ismertem meg, ha lehet mondani, jelképes indítóhelyem

szenvedett Győri István azóta felgyógyult.

A két életmentőnek Szabó Mihály, a Győr-Sopron Megyei Tanács elnöke adta át a Minisztertanács által adományozott Életmentő Bm'lók- énmet.

volt. Később József Attila foglalkoztatott, s azt gondolom, minden művészet kicsit költészet is. Rajzkészségemre tanáraim figyeltek fel. Később a lehetőségekhez mérten intézményesen és önképzéssel fejlesztettem magam. Nyomtatásban számos plakátom, grafikám, illusztrációm jelent meg. A bronzzal nyolc-kilenc éve foglalkozom. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy megismerkedtem egy öntő szakemberrel — Gulyik Jánossal —, akinél láttam kis bronzplaketteket. ö, ismerve grafikáimat, arra biztatott, próbáljam meg ezt a műfajt. Azóta csinálom, s hálás vagyok a művelődési háznak, hogy alkalmat adott első önálló bemutatkozásomra. Azt szeretném, ha tetszenének érméim a látogatóknak, s megszeretnék az éremművészetet.

Mindkét kiállítás e hónapban látogatható.

(t. n. j.)

Fotó: Fojtán László

0 A Szivárvány környezetés természetvédelmi filmszínházban Miskolcon, az Űttörő- ház nagytermében (Győri kapu 27. szám) január 18-án, szombaton, du. 4 órakor az ifjúságnak és a felnőtteknek az Utazások a világ körül, Ragadozó növények és az Una folyó mentén című színes filmeket vetítik, három filmet egy műsorban. Belépődíj: 5 forint. A „Tisztasági őrségek” részére a belépés díjtalan.

Nem emlékszem Miskolcon még egy ilyen forró sikerű történelem-előadásra, mint amilyennek kedden este voltam tanúja, a miskolci Molnár Béla Uttörőházban. Zsúfolásig megtelt a nagyterem, s az előadást megelőzően, de azt követően is hosszú sor várta türelmesen, hogy László Gyula professzor dedikálja a könyveit. A dicséret — az ötletért, a szervezésért — a miskolci magyar—finn baráti kört illeti, de ők (egyedül) aligha töltötték volna meg a termet. A szó szoros értelmében minden korosztály jelen volt a kisiskolásoktól a nyugdíjasokig. Nem kis nehézséget okozott ez a professzornak, vallotta be az előadás elején, hiszen a nagyon is bonyolult, izgalmas és vitás tudományos kérdésekről úgy kellett beszélnie, hogy mindenki megértse. Keveset mondok azzal, hogy fényesen oldotta meg a feladatot, s — noha sietnie kellett a vonathoz •— még arra is szorított időt, hogy a hallgatók (köztük néhány szakember, régész kolléga) kérdéseire is válaszoljon.

Joggal vetődik fel a kérdés — László Gyula ezzel kezdte az előadását —, hogy egyáltalán vannak-e vitás kérdések az őstörténet-kutatásban? A kérdés nem naiv és nem költői; bár hosz- szú évszázadokon keresztül nem volt vita a magyarság eredetéről. Elfogadták krónikaíróink hun—magyar rokonságról vallott elméletét, s ezt csak a XIX. században cáfolták meg a nyelvészek. A tankönyvekben ma a nyelvészek elmélete van a finn-ugor rokonságról és eredetről. A fordulatot éppen László Gyula elmélete és könyve hozta a tudományban. Ö ugyanis azt vallja, hogy őseink kétszer foglaltak hont itt, a Kárpát-medencében. Először 670—680. körül, majd Árpád apánk a 9. század végén. Ezt igazolják a régészeti kutatások, s csak ezzel az elmélettel magyarázható számos tény, amely idáig rejtélyesnek tűnt. De a legmeghökken- tőbb állítása az, hogy maga Árpád és családja, törzse török eredetű volt, s csak később vették át a már itt élő őslakók, tehát a magyarok nyelvét. A folyamat hasonló lehetett, mint ami az onugor-bolgárokkal történt, akik a Balkánon élő szláv népek nyelvét vették át.

Mélységes mély a múltnak kútja — írta Thomas Mann, s minél messzebbre nyúlnak vissza a múltba, annál kevesebb az adat, a fogódzó. A dolog párádoxona azonban éppen az, hogy egy-egy kor és tudomány abszolút igazságként tételezi fel (és tanítja) tételeit. Anonymusék nyomán évszázadokon át a hun—magyar rokonság elmélete élt, míg az elmúlt száz évben a nyelvészek állítása tűnt megcáfolhatatlannak. Csakhogy! — mondja László Gyula — a néprajzosok szerint abszurd az a tétel, hogy a finn-ugor népek (amelyek halászatból, vadászatból éltek) egy közös őshazából származnak, onnan rajzoltak szét. Sokkal valószínűbb, hogy mind egy közös közvetítő nyelvet vettek át, mint a Római Birodalom népei a latint, vagy a Brit Birodalom népei az angolt, illetve ezt a nyelvet alakították át, adaptálták a saját nyelvükbe. Ma már kideríthetetlen, hogy mi volt az a közös nyelv. Meglehet, hogy éppen a magyar, hisz mi vagyunk a legnagyobb finnugor nép.

Ha elfogadjuk ezeket a hipotéziseket, akkor érthetővé és hihetővé válnak krónikaíróink állításai is, rehabilitálhatjuk őket. Az észérv is amellett szól, hisz’ ők közelebb voltak a honfoglaláshoz, több mindent átvehettek a nép emlékezetéből. Őket igazolja László Gyula professzor szerint Bíborban- szuletett Konstantin, bizánci császár, valamint az orosz krónikaírók feljegyzései is, például a fehér és a fekete magyarokról.

Bő egyórás előadásban lehetetlen akár csak vázlatosan is ismertetni egy elméletet és vitát, amely korántsem lezárt. Sőt! Az újabb kutatások (pl. régészetiek) várhatóan még néhány nem várt fordulatot is hozhatnak. László Gyula lefegyverző szerénységgel azt vallja, hogy csupán keresi az igazságot, amelyet még nem ismerünk, de egyre közelebb jutunk hozzá. Szívesen hallgattuk volna tovább is, mert élvezetesen, érdekesen ad elő, gondolatébresztőén. Megadva a tiszteletet és elismerést a vitapartnereinek is, s ez is imponáló. Pedig — Karinthy Frigyes kifejezésével — László Gyulának van mire szerénynek lenni.

horpácsi

Életmentők kitüntetése

A minap a Tv-híradó első kiadása egy roppant praktikus és olcsó meteorológiai előrejelző szolgálat működésével ismertette meg a nézőket; előrebocsátva persze, hogy a módszer korántsem tudományos, csupáncsak egyszerű megfigyelésen alapszik. No, de a szószaporítás helyett, lássuk a medvét, illetve a medvezsírt. Mert az új meteorológiai előrejelző módszer a medvezsír megfigyelésén alapszik — állítja az az amerikai úriember, aki az indiánok ösvényeit, illetve módszerét követve, röpke ötven esztendőnyi töretlen kutatómunkát szentelt a befőttes- üvegbe zárt olvasztott medvezsír megfigyelésének. Az eredmény: ha a medvezsír tiszta, áttetsző, akkor szép, derült időre van kilátás, ámde ha a medvezsír szemcsés és mindenféle üledékek úszkálnak benne, akkor esőre, szélre, ciklonra, hurrikánra számíthatunk; még rosszabb a helyzet, ha a medvezsír teljességgel zavaros, mert ilyenkor nem kizárt a földrengés lehetősége sem — mondotta a tudós megfigyelő, miközben derűs arccal kavargatta a lábasban a piruló, sistergő medvehájat.

Jómagam, mint korunk legnagyobb élő meteoropatája, nagy érdeklődéssel hallgattam az eszmefuttatást, és rögtön magamévá tettem a medvezsíros módszert. Több ok miatt is megnyerte tetszésemet. Először: a kutató egyáltalán nem állítja módszeréről, hogy tudományos. Derűs arca, optimista tekintete szinte sugározta, hogy amit állít, nem szabad túlságosan komolyan venni, s mert meteorológiai előrejelzésről, időjárásról van szó, ez a lezserség önmagában véve is szimpatikus. Mert tessenek csak arra gondolni, hányszor jósoltak már nekünk — persze, szigorúan tudományos alapon — derült, napos időt, ami helyett aztán a ronda, piszkos-szürke felhőkből szakadt az eső. Erről mindjárt eszembe is jut egy, a kedvenc hetilapomban évekkel ezelőtt közölt nagyszerű karikatúra, amely szerint: egy nagyon magas épület legfelső emeletéről kivetette magát egy szemmel láthatóan boldogtalan, szakállas, szemüveges, tudósképű úriember. Javában zuhan lefelé, s

amint elsuhan egy hivatali helyiség nyitott ablaka előtt, a szobában tartózkodó két, szintén tudósképű úriember közül az egyik, látván a szárnyaszegett repülést, bánatosan emígyen szólt: — Szegény, szegény, boldogtalan Kovács! Soha nem tudta megjósolni a várható időjárást. Talán mondanom sem kell, hogy a magas épület homlokzatára ez volt felírva: Meteorológiai Intézet.

Ennyit a szigorúan tudományos alapokon űzött előrejelzésből. Habár, jut eszembe, amint e sorokat írom, a mostani időt egészen jól megjósolták. Ideért az a nagy dög front, amit már napokkal ezelőtt láthattunk a tévében, s amely frontot már én is nagyszerűen megéreztem, hiszen szaggatott a lábamba, a hátamba, az oldalamba, majd kiugrott a szívem a bensőmből, mázsás pörölycsapások zúdultak a fejemre, a tarkómra, zsibbadt a kezem, a bal lábam kisujja, viszketett a fejbőröm, lezuhant, majd feltornászta magát a vérnyomásom, úgyhogy meg kellett maszszírozni a tarkómat, elernyedtek, s fel- spannolódtak zsigereim, idegeim, folytathatnám tovább a sort, de rövid leszek: egészében véve, úgy éreztem magam — amint azt Benedek Tibor mondotta volt —, mintha forró vízbe mártott esernyőt nyi- togattak volna a fejemben. Úgyhogy, tessenek elhinni, a műholddal egy időben jelezhettem volna, ha kérnek rá: emberek! Valami változás jő az időjárásban! Lehet, hogy hideg lesz, lehet, hogy meleg. Lehet, hogy hó esik, lehet, hogy eső. Ámde az időjóslásra nem kért fel senki. Ezért aztán csupáncsak szűkebb környezetem érzékelhette a változás közeledtét. Elegendő volt egy pillantást vetni rám, rögvest megállapíthatták: meglehetősen nyomott vagyok, tehát front közeledik.

Persze, amint tetszenek érzékelni, akárcsak a medvezsíros módszer, az én módszerem sem tudományos. A műholdas, műszeres, grafikonos előrejelzéssel szemben viszont mindkettőnek nagy előnye, hogy olcsó, és ez manapság nem elhanyagolható szempont.

Azt tetszenek mondani, hogy nekünk nincsen medvénk, ilyeténképpen medvezsír ügyében is importra szorulnánk, ami megint csak drága valutáért lehetséges?

Kérem szépen. Megnyugtathatom önöket, ezen nem múlik, múlhat, a medvezsíros módszer bevezetése. Nekünk igenis lesz elegendő saját medvénk, illetve

medvezsírunk. Hogy honnan? Tessenek csak emlékezni. Egy-két évvel ezelőtt a nagy hideg elől, valamely külhoni hegyek közül két farkas szép hazánk területére kóborolt, s derék vadászaink — mondván, hogy a farkas dúvad — rögvest sortüzet zúdítottak a boldogtalan állatokra. Ki is múlt mindkettő. Namármost! Nem fordulhat elő ugyanez a medvékkel is? Persze, akkor sincs vész, ha igazi medve nem akad majd puskavégre. Az új módszer ugyanis nem írja elő, hogy a medvezsíros előrejelzés csakis barna-, szürke- vagy netán jegesmedvezsírral működik hatékonyan. Jó ehhez az egészen közönséges mosómedve zsírja is. Ezt illetően pedig egészen ragyogóak a kilátásaink. Olvastam valahol, hogy a mosómedve szépen szaporodik Európában. Ausztriában már igencsak sok mosómedve található, s várható, hogy átruccannak a honi vadászmezőkre is. Ez esetben pedig minden meg van mentve. Vadászaink ugyanis jó előre közhírré tették: amint egyetlen mosómedve is átteszi ide a lábát, rögvest lelövik, nehogy itt is elszaporodjanak, mert a mosómedve is kártékony valami.

Ha pedig a medvéket lelövik, akkor lesz medvezsírunk is. Addig tehát, amíg elegendő medvezsírhoz jutunk, a meteorológiai előrejelzéshez kénytelenek vagyunk a műholdakra támaszkodni. A tudományos módszer kissé drága ugyan, de egye meg a fene! Az időjárás úgyis olyan, amilyen.

Szarvas Dezső

' : rí--' - L r ;

MEDVEZS I R