Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-12 / 291. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. december 12., csütörtök Nézőtéri meditáció Szédülés és szédület James Stewart és Kim Novak Alfred Hitchcock Szédülés cimü filmjében. Sajátosan alakul a ma kezdődő filmhét miskolci be­mutatási programja. Három új bemutató is szerepel az országos programban, sőt a miskolciban is, azonban a három film közül az egyik néhány délelőtti előadásban, két másik meg a Táncsics moziban látható néhány al­kalommal. Többször ugyanis nem férnek, mert a filmmú­zeumi zászló alatt beveze­tett öreg amerikai — immár negyvenhat esztendős — tö­megszédület szinte minden mást kiszorít az időből, le­seper a vászonról. Pedig valójában nem érdektelen a heti bemutatóprogram. Kár, hogy nincs idő a filmek meg­felelő „kijátszására”. A három közül A tenger zamata című olasz filmet csak megemlítem, mert ab­ban nem a filmtörténet, nem a mondandó az érde­kes, hanem az a huszon­nyolc örökzöld sláger a hat­vanas évekből, amely el­hangzik benne a többség­ben látványos képek aláfes­téseként. A legkevésbé von­zónak ígérkezik a román Mircea Veroiu rendezte Meg­halni az életért, amely a harmincas évekből meríti té­máját és az illegális kom­munista ifjúsági szervezet, meg a mindinkább fasizáló- dó rendőri szervezet küzdel­meinek epizódjaira épül. A kommunista fiatalok tevé­kenységét nem kevés pátosz- szál, de már túlontúl ismert motívumok felsorakoztatásá­val ábrázolja. Egészében nem különösebben emléke­zetes film, nem több, mint egy a hasonló témájú és megközelítésű művek sorá­ból. Feltétlenül kiemelést kíván Alfred Hitchcock filmje, a Szédülés. Az 1958-ban ké­szült bűnügyi lélektani drá­ma a kezdeti lassú sodrás ellenére mindvégig egyenle­tesen feszül, míg aztán úgy forrósodik fel, a történet olyan csavarokat produkál, amilyen valóban csak Hitch­cocktól várható és kapható. Egy leszerelt rendőrnyomozó — a magasban szédülés fog­ja el mindig, nem tudja ül­dözni a bűnözőket — ma­gánmegbízatása közben ke­veredik a sajátos és roppant izgalmas történetbe, amely­ben jelen van az agyafúrt gyilkosság, a sokféle titok­zatosság és a jó izgalomkel­tés nagyon sok eszköze és a legfőbb szerepekben két nagyszerű színész: James Stewart és Kim Novak. Iga­zán kár, hogy ez a film alig néhány előadásban látható a Táncsics moziban. S most — noha filmmú­zeumi bemutatók nem szok­tak a kritikai jegyzetben szerepelni, de mert igen nagy tömegeknek kínálják — néhány szót a hét szédü­letét okozó darabjáról: Hát itt van! Mától mind­két miskolci premiermoziban látható, s bizonyára még vissza-vissza is fog térni Vidor Flemming 1939-ben, Margaret Mitchell bestseller regényéből készült filmje, az Elfújta a szél, amely haj­dan — a szakirodalom fel­jegyzései szerint — 41 mil­lió 200 ezer dollárba került. (A regény megjelenése óta sikerlistán van; mint beszé­lik, nálunk fekete forgalom­ban igen súlyos százforinto­kért cserél gazdát — mind­addig, amíg a könyv meg nem jelenik a boltokban.) Erről a közel fél évszázados, de pátriánkban igen keve­sek előtt ismert filmről már szükségtelen kritikai jegyze­tet írni. Negyven éve áhí­toztak igen sokan utána, hogy láthassák ezt a filmet, amely nagyrészt azért, mert a magyar filmforgalmazás­ban nem volt látható — most is a filmmúzeum prog­ramjában ! —, ismeretlensé­gében is felértékelődött. A híre, bizonyos fokú hírhedt­sége csak növelte az érdek­lődést az amerikai polgár- háborút a rabszolgatartó dé­liek szemszögéből láttató, de kiváló filmsztárokat felvo­nultató film iránt. Szellemi­sége, világnézete meglehető­sen reakciós, soviniszta, az alapjául szolgáló regényből ezt nem tudta, vagy nem is kívánta kiszűrni, de cselek­ményes, látványos, fordula­tos. A rendező elsősorban a regénynek a monumentali­tást kívánó mozzanatait ak­názta ki és olyan szereplők­kel állította kamera elé, mint Clark Gable, Vivien Leigh, Leslie Howard, Oli­via de Havilland, Thomas Mitchell és mások. Sok jó színészi játék járul a film látványossága mellé, s hin­nünk kell, hogy a játék ret- rográd világnézeti alapállása ma már nem tévesztheti meg a nézőket, akik rájön­nek, hogy a látványos csil­logás mögött nem — Veress József frappáns meghatáro­zása szerint — igaz érték, hanem hamis drágakő rej­lik. (benedek) Egy kocka A tenger zamata című olasz filmből Bihari Sándor a MAB-székházban Hatni akar, nem meghökkenteni Minél többféle társaság él egy városban, annál színe­sebb, pezsgőbb lehet annak a szellemi és közélete. Ér­demes lesz megtanulni a Népi Kollégisták Baráti Kö­rének a nevét, mert ezek a ibizony már nem serdülőko­rú hölgyek és urak a minap példát mutattak arra, ho­gyan lehet a nosztalgiát tar­talommal telíteni, cselekvés­re váltani. A hajdani (mis­kolci) népi kollégistát: Bi­hari Sándort hívták „ha­za” egy költői est erejére, a MjA!B-székházba. Stílszerűen féhérblúzos diáklányok (a Földes Ferenc Gimnázium­ból) mondták a hajdani Lé- vay Gimnázium (ma Zrínyi) „öreg diákjának” a verseit. Ünnepi hangulata van en­nek a teremnek, s megható volt ez a költői est is. Far­kas László Irodalomtörténész, az Üj írás rovatvezetője mu­tatta be, s méltatta Bihari Sándor költészetét, majd a hagyományos dialógus ala­kult ki. Nem emlékszem, mikor volt utoljára író-olvasó ta­lálkozója Bihari Sándornak, mint ahogy arra sem, hogy valaki ennyi szépet, jót mon­dott volna erről a városról. Nyilván a nosztalgia is mon­datta ezeket a gondolatokat a költővel, mégis meghök- ikenve-meghatottan hallgat­tuk. Talán, mert túlságosan is megszoktuk mi, miskol­ciak, hogy erről a városról csak negatív jelzőket hal­lunk, mondunk? Bihari a város nagy szülöttét, Szabó Lőnincet is idézte, akinek immár csaknem 30 eszten­deje éppen ő rendezett köl­tői estet, az elsőt és az utol­sót is Szabó Lőrinc életé­iben. (Nem kisebb költő, mint Illyés Gyula vállalko­zott arra, hogy bemutassa szülővárosában!) Ez a talál­kozás, mint ahogyan Kor­mos István barátsága is meghatározó volt Bihari Sándor pályáján, amelynek indulása a legbigottabb • se­matizmus korszakra esett (1950—511). Időközben azon­ban — tanúsították ezt a felolvasott versek is —meg­haladta, vagy ha úgy tet­szik, kiheverte a költő ezt a korszakot, az akkor elsa­játítható versideált. Farkas László jellemzése szerint Bi­hari Sándor mindenkor va­lamilyen egyszerű tárgyitól, élethelyzetből indítja a ver­set, s onnan jut el az egye­temesig. Tiszteli az olvasót, mert hisz a szó erejében, szólni, hatni akar, s nem meghökkenteni. Egyre rit­kább ez a magatartás ma, amikor a formai játékok uralják el a költészetet. Mint rovatvezető (az Űj írásnál) maga is foglalkozik fiatalok­kal. Túl sok a blöff — mondta —, a visszaélés, a fölösleges vers. Ö maga megváltozik a verstől, s hi­szik, hinni akarja, hogy az olvasója is. A vers ablak a világra, mert segít megérte­ni a világot. Márpedig ez programnak sem, eredmény­nek sem lebecsülendő. hs Önköltséges alapon, nem fizikaiaknak! Felvételi előkészítő a debreceni KLTE TTK-ra A debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetemen, a Természettudományi Karon több, mint egy évtizede mű­ködik — sikeresen — a fel­vételi előkészítő bizottság, amely bentlakásos és leve­lező formában segíti a fi­zikai dolgozók gyermekeinek felvételi vizsgára való elő­készítését. A nem ebbe a kategóriáiba sorolható gyer­mekek és szülők részéről kezdettől fogva felmerült a kívánság hasonló célú elő­készítő szervezésére. A Mű­velődési Minisztérium kísér­leti jelleggel, önköltséges alapon hozzájárult ilyen elő­készítő csoport szervezésé­ihez. Ezért a Kossuth Lajos Tudományegyetem az 1986- ban a Természettudományi Karára jelentkező középis­kolások számára újszerű, ön­költséges felvételi előkészí­tő tanfolyamot indít mate­matikából, fizikából, kémiá­ból, biológiából és földrajz­ból. A tantárgyak csoporto­sítása a szákpárok szerinti, de egy-egy tárgyból is le­het előkészítést igényelni. A résztvevőknek speciális se­gédanyagot biztosítanak. Két fordulóban tartják az előkészítőket. Az írásbeli vizsgákra 1986. január 4-től május 17-ig szombatonként (17 alkalommal) 8 órától 14 óráig, tárgyanként 3—3 órát tartanak. (Ebédet külön ké­résre 21,06 forintért bizto­sítanák.) A szóbeli vizsgák­ra 1986. június 12-től június 26-ig (13 nap), naponta 8 órától 14 óráig lesznek a foglalkozások. (Az ebédet ugyancsak külön kérésre biztosítják.) Az előkészítők nem bent- lakásosák, az önköltség a csoportlétszámtól függően 20 —30 forint óránként. A fog­lalkozásokat a Kossuth La­jos Tudományegyetemen tartják. (Debrecen, Egyetem tér a.) Érdeklődni és je­lentkezni december 21-ig le­ihet a TTiK tanulmányi osz­tályán. (40:10 Debrecen, Pf. 18. Telefon: 52 — 16-666/ 355.) A jelentkezési lapot kérésre azonnal postázzák. A tanfolyami díjak az első fog­lalkozáson fizetendők. Vasas dalosiinnep Szombaton, december 14- én délután fél 4-'kor vasas­kórusok éneke csendül fel a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A miskolci 100- as Számú Szakmunkásképző Intézet vegyeskara, a buda­pesti Vasas Ifjúsági Kórus, a debreceni gördülőcsapágy­gyár munkáskórusa,, az egri Bornemissza Gergely Szak­munkásképző vegyeskara, a csepeli munkásotthon ve­gyeskara, a nyíregyházi 110. Számú Szakmunkásképző fiúkórusa, a Diósgyőri Vasas vegyeskar ad hangversenyt, vasas da'losünnepet. Vasár­nap délelőtt 9 órakor foly­tatódik a hangverseny — a résztvevők közös, összkari éneklésével. A Liszt-évfor­duló jegyében az év végén és a jövő esztendőben a vasaskórusök több hang­versenyt tartanak, s a terü­leti bemutatók egyike, ez a hétvégi diósgyőri találkozó. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Késői tanul­ság. — 8.30: Galuppi: A vidéki filozófus. Vígopera. — 9.36: Bozza: Három tétel rézíúvós- ötösre. — 9.44: Nefelejcs. Nép­zenei. műsor. — 10.05; Diákfél­óra. — 10.35: Kenyai népzene. — 10.46: Nádihegedü. —• 11.01: A magyar népdal hete. — 11.31: Barabás Tibor: Üdvhadsereg. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Meghívó a Francia Intézetbe. — 13.00; Zenekari muzsika. — 13.40: színház albérletben. — 14.10; Vajda János: önbírálat. — 14.26: Tardos Béla müveiből. — 15.00: Afonyaszüret. — 15.35: Nóták. — 16.05: Rév kalauz. — 17.00: Dokumentumműsor Koin­ját Irénről. — 17.26: Mi a tit­ka? — 19.15: A csehszlovákiai Magyar Területi Színház ven­dégjátéka a stúdióban. — 20.05: A magyar népdal hete. — 20.35: Évfordulók nyomában. — 21.40; Tudósportré. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Verbunko­sok. nóták. — 23.00: Műkeres­kedelem. PETŐFI: 8.05: Szilvássy Mar­git operettfelvételeiböl. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Nap­közben. — 12.10: Táncok fúvó­sokra. — 12.20; Néhány szó ze­ne közben. — 12.25: A magyar népdal hete. — 13.05: Nosztal­giahullám. — 14.00: A magyar népdal hete: Gáti István éne­kel. — 14.15: Idősebbek hullám­hosszán. — 15.05: Néhány perc tudomány. — 15.10: Operasláge­rek. — 15.45: Közéleti jelenlét.. — 16.00: Sanzonpódium. — 17.05­AI DiM'eola dzsesszegyüttese ját­szik. — 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Operettked- velöknek. — 20.02: A Foptarisz- nya. dalaiból. — 21.05: A Rádió- k ab áré melléklete. — 21.35: A magyar—dán dzsesszmühely fel­vételeiből. — 22.00: Maholnap. Ifjúságpolitikai folyóirat. — 23.20: Barangolás régi hangleme­zek között. — 23.58; Striggio: A patak partján mosó nők csivi- telése. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva. — 9.23: A Tallinni Dzsessz- eg.yüttes játszik. — 9.31: Händel: Saul-óratórium. — Közben 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Az ora­tórium folytatása. — 12.46: Szviridov; Zenei illusztrációk Puskin Viharjához. — 13.05: Szintézis. — 13.35: A magyar népdal hete. — 13.55: Ivan £feu- szanyin. Glinka operájából rész­letek. — 15.00: Pophullám. — 16.00: Kamarazene. — 17.00: is­kolarádió. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.30: Román nyel­vű nemzetiségi műsor. — 19.05: A kamarazene kedvelőinek. — 20.15; Teljesítmények nyomában. — 20.45: A szív Földközi-tenge­re. Novella. — 21.00: Operaest. — 22.00: Az I M.usici di Roma kamarazenekar játszik. — 22.52: Napjaink zenéje. MISKOLCI STÜDIÖ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00; Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi ké­peslap. Szerkesztő: Csonka Lász­ló. (A tartalomból: Szögligeti es­ték — Luca-napi szokások — Kamionnal Európa útjain — Kin­csek Gyöngyösön — Tollbeszéd. Németh Miklós Attila jegyzete) — 18.00; Észak-magyarországi krónika (A Nógrád Megyei Ta­nács V. B. a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemek egészségügyi és szociális helyzetéről tárgyalt — Klubdélután a miskolci Nehéz.- ipari Műszaki Egyetemen) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőze­tes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévétoma. — 9.00: Iskalatévé. Oroszul beszé­lünk. — 9.15: Systéme Intema.- tionale. — 9.30: Golgota. Szov­jet filmsorozat. — 11.00: Kép­újság. — 14.35: Iskolatévé. Del- tácska. — 15.00: Hírek. — 15.05: Szigorúan ellenőrzött vonatok. Csehszlovák film. — 16.40; A rö­vidfilmstúdiók műhelyéből. — 17.45: Képújság. — 17.50: Rek­lám. — 18.00: Közmegegyezés. Dokumentumfilm. — 18.55: Rek­lám. — 19.10: Tévétoma. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00- Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. — 21.00: Panoráma. — 22.05: Szó, zene, kép. — 22.55: Tv-híradó 3. — 23.05: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.55: Képújság. — 19.00: Latin-amerikai film Ku­bában. — 19.30: Vezényel: Ka- rolosz Trikolidisz. — 20.00: Gon­dolkodó. — 20.50: A MAFILM Tudományos Stúdió filmje. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Rek­lám. — 21.30: Telesport. — 22.00: Kockázat. — 22.30: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.25: Anna és a tolvaj. — 11.00: A szocialista demokrácia elmélyítése. — 11.30: A televízió diszpécserszolgálata. — 12.00: Hírek. — 15.50: Hí­rek. — 15.55: Iskolatévé. — 16.20; Orosz nyelv gyerekeknek. — 16.45: Az iwatai ménes. Doku­mentumfilm. — 17.15: Közép­szlovákiai magazin. — 17.40: Or­vosi tanácsok. — 17.50: Autó­sok. motorosok magazinja. — 18.20: Esti mese. — 18.30: A Tv-híradó sajtóértekezlete. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Az orosz és a szovjet zene nap­jai. — 21.20: URH-kocsival. — 22.00: Jana Kocianova énekel. — 22.30: Hírek. — 22.40: Francia nyelv. 2. MŰSOR: 15.50: Hírek. — 15.55: Zöld katedrák. — 16.50: Gyermekeknek, felnőtteknek. — 19.10- Esti- mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: A kassai tévé- stúdió sikeres műsoraiból. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Az UEFA Kupa labdarúgó-mér­kőzések tükre. — 22.30: Egy asszony emlékezései. Irodalmi műsor. mozi BÉKE: A tenger zamata, mb. színes olasz vígjáték, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: nlO és fl2 órakor. Filmmúzeumi előadás: El fújta a szél I—II. Színes ame­rikai film. dupla kiemelt helyár! Kezdés: 3 és 7 órakor. — BÉ­KE KAMARA: Roncspalota, mb. új-zélandi film, 16 éven felüli­eknek! Kezdés: 4 órakor. Csil­lagok háborúja I—II., amerikai film, dupla III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — KOSSUTH: Film­múzeumi előadás: Elfújta ászéi I—II., színes amerikai film, dupla, kiemelt helyár! Kezdés: 10, f3 én f7 órakor. — HEVl. IVÁN FILMKLUB: Vadlovak, mb. színes új-zélandi film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 11. helyár! Kezdés: f5 és P7 órakor. — TÁNCSICS: Szédülés, mb. színes amerikai krimi, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: fő és f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Meghalni az életért, színes ro­mán film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 6 órakor. — SZIKRA: Győzelmi díszszem­le, szovjet dokumentumfilm. Kez­dés; f5 órakor. Flashdance, szí­nes amerikai zenés film, ki­emelt III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA; A házi­buli folytatódik, mb. színes francia vígjáték* III. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Hófehér, magyar rajzfilm. 14 éven aluli­aknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — TÓKA3F DISCOMOZl: Amit tudni akarsz a szexről, mb. színes amerikai vígjáték, 18 éven felülieknek! Kezdés: f8 órakor. — PETŐFI: Titokban Hongkongban, mb. színes fran­cia bohózat, II. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — ADY MŰ­VELŐDÉSI HÁZ: A tenger za­mata, mb. színes olasz vígjáték, 14 éven aluliaknak nem aján­lott! II. helyár! Kezdés; 5 és 7 órakor. NEHÉZIPARI MŰSZA­KI EGYETEM: Maraton életre- halálra, mb. színes amerikai kalandfilm. 16 éven felülieknek! Kiemelt III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC-IlA- MOR: Párizs, Texas. Mb. NSZK- beli film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kez­dés: f6 órakor. — MISKOLC- PERECES: Kesztyűbe dudálni. Mb. szovjet film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Egy zseni, két haver, egy balek. Mb. szí. olasz—francia westernfilm. III. helyár! Kez­dés: 6 órakor. — Gyerekrablás a Palánk utcában. Színes ma­gyar ifjúsági film. Kezdés: 4 órakor. — MEZŐKÖVESD, PE­TŐFI: Nyomás, utána! Színes olasz kalandfilm. — 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Ki­emelt III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: A tűz háborúja. Színes kanadai szöveg nélküli kalandfilm. 16 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: f5 és 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Utószó. Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 5 órakor. — A 39. lépcsőfok. Mb. színes an­gol politikai krimi. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott! III. hely­ár! Kezdés: 7 órakor. — ÖZD, BÉKE: Break. Színes amerikai zenés film. III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: A magyar nép ne­vében. Magyar dokumentum­film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 6 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk ! színház 12. csütörtök Kcgycnc Bérletszünet Kezdés: du. 3 órakor Diákszerelem Schiller ifjúsági bérlet Kezdés: este 7 órakor 13. péntek Diákszerelcm Ady ifjúsági bérlet Kezdés: du. 4 órakor A Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat felvételt hirdet művezető, építőipari felmérő, kalkulátor, adminisztrátor, számlázó nem fizikai, gázszerelő csoportvezető, gázszerelő, festő, parkettás, kő­műves, villanyszerelő, vizvezc ték-szerelö, redőnyös, asztalos burkoló fizikai munkakör be­töltésére. Jelentkezés helye Szeles Sándor üzemvezetőnél Hibaelhárítás, Erenyő u. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom