Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-11 / 290. szám
1985. december 11., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 sport Nyolcvanan az előadásokon Miskolcon, a városi tanács v. b. testnevelési és sportosztályán került sor a Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottságának továbbképző értekezletére. Vágó György, a testület vezetője az egész napos szakmai programról a következőket mondta: — Zalka András, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese, a Testnevelési Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára az edzői munka fortélyairól beszélt, Bicskei Bertalan utánpótlás szövetségi kapitány az ifjúsági válogatottak EB—VB szereplését elemezte, dr. Stuller Gyula, a Testnevelési Főiskola adjunktusa pedig az edzők felelősségéről tartott referátumot. A jól sikerült továbbképzésen nyolcvan borsodi szakember vett részt. „Elé kell menni a tehetségnek!" Gyakorta hallani manapság olyan véleményeket, hogy egyre nehezebb a fiatalokat a klubokhoz „édesgetni". Ne tessék semmiféle törvénytelen dologra gondolni, egyszerűen arról van szó: 20—30 évvel ezelőtt tódultak a fiúk és a lányok az egyesületekhez, s a jó szemű szakvezetőknek „mindössze” annyi volt a feladatuk, hogy kiválogassák közülük a legtehetségesebbeket. Persze, azóta nagyot fordult a világ kereke. A magyar sportolók évről évre kevesebb sikert értek el a különböző világversenyeken, elapadt az a forrás, amely azelőtt bőségesen csordult. De vajon tényleg elapadt-e? S ha igen, akkor miért? Érdemes alaposan körüljárni a témát. Azt igyekszünk sorozatunkban felvázolni, miért és hogyan változott meg a helyzet napjainkban. Beszélgetőpartnerünk ezúttal Nagy Bertalan, az Olefin SC szakmai vezetője, elnökhelyettes. — Leninvárosban nagyszerű nevelő munka jellemzi a kajak-kenu szakosztályban tevékenykedő edzők ténykedését. iAz egyesületben rangos helyet foglal el a szakosztály, a sportágnak nagy a vonzereje a városban. Önök hogyan találják meg a tehetségeket? — Hangsúlyozom, hogy nevelésünknek igen lényeges része a kiválasztó mun- ika. Edzőinkkel együttesen megállapítottuk, hogy a sportág igen jó v éredény- rendszerit — gazdaságos oxigéntranszporttal — és kiváló légzőszervrendszert kíván élettanilag. Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy az erkölcsi mutatók terén magas értékrendszerű akarati tulajdonságokat igényel. E tulajdonságok mérésére az úszást használjuk fel. Leninvárosban másodikos-harmadikos korban minden gyerek megtanul úszni, ezt a tömbösített testnevelési órák teszik lehetővé. Az oktatás a kajak-kenu szakosztály tanmedencéjében történik, az alapokat az egyik testnevelő tanár edző végzi, így lehetőségünk nyílik arra, hogy minden tanulót szemrevételezzünk és aki könnyen tanul, kitartóan képes nagy terhelésű úszásra, az biztató lehet a kajak-kenu sportág számára is. így az alig nélkülözhető műszerek nélkül is jelentős információhoz jutunk. — Hogyan tudják megtartani a kiválasztott gyerekeket? — Ez a soron következő lényeges kérdés, s egyben mottója is a tehetségek megőrzésének. Azonnal bekapcsoljuk a szülőket. Minden szülő kézhez kapja a kiválasztás eredményét, a csoport éves programját, s ezt később egy értekezleten vitatjuk meg. Nekünk általában egyetlen kérésünk van: arra próbáljuk rávenni őket, hogy a nyári szabadságot, az üdüléseket, a nagyszülők és a rokonok látogatását a versenyek és a felkészülés szüneteire tegyék. Az iskolai szünetekben edzőtáborokat szervezünk, ezek rendszerint önköltséges alapon történnek. A nyári nagy- szünetben például 6 hetes sportnapközis rendszerű Ti- sza-parti táborban készítjük fel a gyerekeket a korosztályos bajnokságokra, viadalokra. Általában 100—120 gyerek van együtt az említett időszak során. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a városi tanács bizonyos kedvezményt biztosít a táborozáshoz. A téli időszakban nagy sikere van a lengyel Tátrába szervezett sítábornak, amely szintén önköltséges. Megjegyzem, hogy a szülőkkel való partneri kapcsolat felbecsülhetetlen segítséget jelent a gyerekek megtartásában. — Van-e .elegendő szakembere az Olefin SC-nek a nagy terhelésű munkához? — Leninváros fiatal város, egyesületünk is rövid múltra tekinthet vissza, hiszen alig 25 éve alakult. Sok szakembert tehát az idő rövidsége miatt még nem „termelhetett ki", de akikkel rendelkezünk, azok képesek a magas szintű munkára. Elhivatottsággal, ötletesen és nagy-nagy lelkesedéssel dolgoznak. Képesek elhitetni a gyerekekkel, hogy a napi kétszeri edzés mellett az iskolai feladatokat is el lehet nívósán végezni. — Mit mondhatunk a szakosztály eredményességéről? — Rakusz Éva nemzetközi és hazai sikerei után 1985-ben is világbajnoki ezüstérmet szerzett, s mellette egy bronzérem is termett a számára. Ö nagy vonzerő és példakép az utánpótlás számára. Sokan szeretnének a nyomdokaiba lépni. Az országos szövetség értékelése szerint egyébként az idei eredmények alapján az úttörő korcsoportban az Olefin SC végzett az első helyen, megelőzve olyan patinás, nagy hagyományokkal rendelkező klubokat, mint a Rába ETO, és a Bp. Előre. A serdülőknél is az Olefin SC lett az első, ,a második a Csepel, a harmadik pedig a Rába ETO. Ügy gondolom, ezekre az eredményekre jó néhány szakember felkapja a fejét, mi pedig joggal lehetünk rájuk büszkék. Az utánpótlás korosztály komplex versenyében, figyelembe véve a junior és az ifjúsági korcsoportot is — hozzáteszem, hogy itt még nem érvényesült ez az utánpótlás-nevelési forma — a szakosztály a hetedik helyen végzett. A további előrelépés az úttörő és a serdülő korosztály növekedésével és további szakmai fejlődésével egy időben várható. Eredményességi listánkat díszíti még Bíró Andrea és Lovász Edit úttörő-olimpiai bajnoksága és Dézsi Ferenc országos első helye a Jó tanuló, jó sportoló mozgalomban. — Hogyan méltányolják a szakosztály eredményességét az oktatásügy vezetői? — Azt mondhatom, hogy az iskolaigazgatók, osztály- főnökök és testnevelő tanárok nagy figyelemmel kísérik munkánkat. Az ő megértő támogatásuk nélkül nem képzelhető el a sikeres utánpótlás-nevelés. (doros) A Földes csapata nyerte A Kamarás István-emléktornáf Éis» Miskolcon rendezték meg a Kamarás István kosárlabda emléktornát, melynek kiírásával a Kilián György Gimnázium tantestülete és ifjúsága az iskola volt testnevelő tanárának, igazgató- helyettesének állít emléket. A végeredmény: 1. Földes Ferenc Gimnázium, 2. Kilián György Gimnázium, 3. Herman Ottó Gimnázium, 4. Zalka Máté Gépipari Szak- középiskola. Képünkön: Kamarás Istvánná átadja az örökös vándordíját Steiner Lászlónak, a Földes Gimnázium játékosának. A háttérben Bartha István, a Kilián Gimnázium igazgatója látható. Csak röviden... labdarügas. A Szabad Föld Kupa döntőjébe jutásért: Nagyecsed—Mákvölgyi Bányász 1-1 (0-1). Nagyecsed. G.: Bálint. A visszavágót vasárnap 12 óra 30-tól játsszák Alberttelepen. A Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség és a miskolci városi sportcsarnok a megyei NB-s, területi és megyei bajnokságokban szereplő csapatok számára — a tavaszi idényre való jobb felkészülés érdekében — teremtornát szervez. Az eseményt — mellyel dr. Borossy Lászlónak, a közelmúltban elhunyt volt szövetségi elnöknek állítanak emléket — februárban, két csoportban rendezik meg. A szervezéssel kapcsolatos megbeszélésre csütörtökön 15 órától kerül sor a megyei tanács v. b. testnevelési és sportosztályán (Széchenyi u. 103.). Kérik az egyesületeket, hogy indulási szándékukat az értekezleten jelezzék. A Magyar Labdarúgó Szövetség hétvégi teremtornájával párhuzamosan rendezik meg a miskolci városi sportcsarnokban a III. Porcelán Kupa serdülő tornát. A résztvevő csapatok: DVTK, KVSE, HCM SE, Alsózsolca. A győztes elnyeri a Hollóházi Porcelángyár serlegét. TORNA. III. osztályú országos vidéki bajnokság — Budapest. Eredmények, férficsapatban : 3. Miskolci EAFC. Egyéni összetettben: 3. Kovács, 4. Tóth (mindkettő MÉAFC). A szerenkénti döntőkben, gyűrűn: 1. Kovács,.2. Tóth. Ugrásban: 3. Tóth, Nyújtón: 1. Tóth. Női csapatban: 7. Zrínyi G., 8. MEAFC. Péntektől: MLSZ-teremtorna Miskolcon Vidéki csapatok a parketten msässässsss Péntektől vasárnapig rangos eseménynek ad otthont a miskolci városi sportcsarnok. Itt kerül megrendezésre a III. MLSZ teremlabdarúgó-torna idei döntője. Az elmúlt hét végén a csoport- mérkőzéseket bonyolították le, s első ízben fordult elő, hogy nem jutott fővárosi együttes a négyes döntőbe. Zalaegerszegen, Pécsett és Debrecenben egyaránt a rendező NB I-es klub csapata végzett az első helyen, Szolnokon pedig a Tatabánya bizonyult a legjobbnak. A legeredményesebbnek a PMSC bizonyult, a három találkozón 43-szor rezdítet- ték meg az ellenfelek hálóját. Érdekesség, hogy a Zalaegerszeg mindössze 19 gólt szerzett, de ez is elegendő volt a csoportelsőséghez. A zalaiak viszont csak 5 (!) gólt kaptak, ami önmagáért beszél. A ZTE, a PMSC, a DMVSC és a Tatabánya alkotja tehát a mezőnyt, a program a következőképpen alakul. Péntek, 17 óra: ZTE—PMSC, 18 óra: DMVSC—Tatabánya. Szombat, 15 óra: PMSC—Tatabánya. 16 óra: DMVSC— ZTE. Vasárnap, 10 óra: mérkőzés a 3. helyért. 11 óra: mérkőzés a tornagyőzelemért. APRÓHIRDETÉSEK áüás Egész napos munkára eladót felveszek. „FANTÁZIA” divat. Bajcsy-Zs. 2. sz. Az „APOR” Ásványolaj forgalmi Vállalat felvételt hirdet rendészeti előadó és elekt- rolakatos munkakör betöltéséire. Felvételi követelmény: rendészeti előadó munkakörben középiskolai végzettség és középfokú rendészeti szaktan- folyam. Felvétel helye: Miskolc-Pereces, Engler Lajos mb. ellenőrzési osztályvezető et.-nál. Felvételi hely: elektrolakatos munkakörben ..AFOR” Körzeti Telep, Miskolc, Besenyői u. 16. sz., Kalivoda József kürze- tj telepvezető et.-nál. Varráson kívül bármilyen bedolgozást vállalnék. Érdeklődni: 18-767. adásvétel Régiségek, festmények, porcelánok, bútorok vétele, eladása. „ENTERIŐR”. Győri kapu 39, ______________ S zép bútorok véte- le-eladása. Miskolc, Beloiannisz u 5. (Centrummal szemben.) Te- lefon: 15-562. Karácsonyra: hanglemezt. üres és műsoros kazettát ajándékozzon a Duett Zenebutikból! Nagy választékkal ár-»~k kedves vásárlóink rendelkezésére. Díszcsomagolás ! Miskolc. Déryné u. 8. sz. Nyitva : hétköznap 9—17 óráig, szombat: 9—13 óráig. Ezüst- és arany- vasárnap is nyitva 1 Törzskönyvezett, gyönyörű fekete pu- likölykök eladók. Gesztely, Árpád u. 24.. Balkányi. Ne hagyja az utolsó napokra, már megrendelheti karácsonyi csirke-, tyúk-, hízottkacsa-, pulykaigényét, kérésre házhoz szállítjuk. Esküvőre. rendezvényre megrendelést felveszünk. „Szárnyas” baromfiszaküzlet. Nagy Sándor u. 4. Telefon: 18-259. (Do- musnál). VHS japán képmagnó, originál, vámkezelt eladó. Telefon: 87-550. Kerítésdrótfonat, horganyzott és alumínium kapható, kö- vesi Gyuláné, opren- dek S. u. 68._______ N aposcsibe, F—l-cs leköthető 1986. évre, 9,40 Ft/db áron. Eladó valamint 1 db 3600 tojásos — új tálcás — keltetőgép. Jurácsik, Arnót. Petőfi u. 137. 3713. Színes tv eladó. Érdeklődni: 88-074. Kiállítás és vásár! Eredeti bőrből készült ajándéktárgyak Tanácsház tér 11—13.. Bőrműves galériában. IRHABUNDAK óriási választéka, extra méretben is a miskolci „Aranykapun”, a Búza téri autóparkoló mellett, december 23-ig. Baloghné szegedi szücsmesternél.___________________ E ladó új. nagyméretű (52—54) osztrák műszőrme bunda (hosszú). Ara: 4500 Ft. Érdeklődni a 71- 235-ös telefonon, du. 3 óra után. Tollat, dunnát veszek, hívásra házhoz megyek. Telefon: 38239, Szakács.________ E ladó 30 q lucerna, 1 db 6 éves ló, erősen sodrott. Sajóecseg, Jókai u. 53. sz. Hitachi videó képmagnó eladó, sztereó, távirányításos. Kiss tábornok u. 14. 1/3., egész nap.____________ E ladó PS—30 Yamaha szintetizátor, Vip 600 Fársifa orgona, hangfalak, sziszegök, hangszórók. Botond u. 6. sz. Nézzen be karácsonyi vásárlása alatt hozzánk is. Lemezek, kazetták, rádió-magnók, személyi számítógépek, programkazetták széles választékát kínálja a Popszalon az Avason, az Ifjúsági étterem mellett. Ezüst- és aranyvasárnap nyitva. Eladó 3 lapos villanytűzhely, alig használt, kéménybe köthető gázkonvektor, súllyesztős Singer varrógép, festett magyar bútor. Érdeklődni: 63- 237 telefonon._________ M éhészek! Jó minőségű propoliszt magas áron felvásárol, jövőbeni termését kedvezményekkel segíti szakcsoportunk. Bővebb felvilágosítást levélben: Miskolc. Pf. 33. 3523 vagy 63-086 telefonszámom________ P onyvagarázs, ösz- szehajtható, újszerű állapotban, 200 kg-os vasmérleg olcsó áron eladó. Vörösmarty 41. 3/3. Gázkazán (ÉTI 60), 60 000 kcal teljesítményű, kétéves garanciával olcsón eladó. Tel.: 77-996. Eladó HG 2500 literes ipari hűtőszekrény felújítva, új aggregátorral. Kis István, Mezőkövesd, Jegenyesor 9j>. Vennék egy jó állapotban levő lengyel heverőt, vagy ahhoz hasonló dupla ágyat. Somogyi B. u. 24. Al- mássy._____ _____ Z enészek! IBANEZ GX 40 B bass erősítő komplett, DAYON szólógitár, 1 db Eminence (USA) 15 inc’ hangszóró eladó. Tel.: 63-588. 19 után. 160—170 cm, lábon álló fehér, jó állapotban levő fürdőkádat vennék. Tel.; 17-380. jármű JARMÜBORZE! Autót jól eladni vagy vásárolni?! Kezdje nálunk! Miskolc I., Martintelep, Balaton út végén. AVIA tehergépkocsi eladó, 1987. márciusig érvényes műszakival. Tel.: 74-327. Azonnalra vállalok Lada, Skoda, Wartburg, Trabant futójavításokat. műszaki vizsgára való felkészítést, vizsgáztatást anyagbiztosítással. Bertalan 31._________ K ét és fél éves, csukott ARO 243 D típusú gépkocsi eladó. Érdeklődni naponta 17— 20 óra között a 87- 932-es telefonon. Eladó 7 éves Lada Combi vonóhoroggal felszerelve, 1987-ig vizsgáztatva. Érdeklődni a délutáni órákban. Miskolc, I., Ifjúság u. 8. V/l. ingatlan Elcserélném kazincbarcikai 2 4- félszobás tanácsi lakásomat miskolci 1 -f- félre. „Decemberi csere 177 882” jeligére a kiadóba. Ipari tevékenységre alkalmas helyiségemet felszereléssel kiadom. Ajánlatokat: „Esztergagép 178581” jeligére a kiadóba kérek. Kétszobás OTP-lakás eladó, vagy kisebb családi házra cserélhető. Vétel is érdekel. Tel.; 66-063.___ E ladó a nyéki, Ist- ván-tóparton kis üdülőtelek faházzal, berendezve. Jelige: „Te- lekkönyvezhető 351115”. Görömbölyön 220 négyszögöl tanácsi telek, betelepítve, faházzal átadó. „Sürgős 351115” jeligére a hirdetőbe.____________ 1980-ban épült kétszintes családi ház, alatta jól bevezetett vegyesbolttal, két garázzsal és raktárral eladó. Cím: Szikszó. Ady E. u. 28. Lizák. Érdeklődni mindennap. ___________________ C saládi ház, 3 szoba, komfortos, 225 négyszögöl telekkel. Pillangó út 1. szám alatt beköltözhetően eladó. Ipari tevékenységre, illetve gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni : hétköznap délelőtt, vasárnap dél- után.________________ B elvárosi 3 szobás szövetkezeti lakás eladó. Tel.: 87-529, este. Muszkás-oldal 5/a kis családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni 10-től 16 óráig:_____________________ Nyékládháza központjában kétszoba- komfortos családi ház nagy telekkel, kész, ill. félig kész mellék - épületekkel elköltözés miatt eladó. Érdeklődni: hétvégén, Nyékládháza, Kossuth út 37. sz. alatt, hét- közben Ónod, húsbolt. 2 szoba, összkomfortos szövetkezeti lakásomat garzonra cserélném. Érdeklődni: 72-895-ös telefonon. _ Eladó Zója u. 49. alatt 400 négyszögöl telek. Édeklődni: Hutás u. 2. Közületck, magánosok ! 28 négyzetméter alapterületű mellék- épület raktárnak, műhelynek bérbe adó! 380 V van. Miskolc, 111., Blaha L. 25. Elcserélném vidéki kétszobás családi házam miskolci 1 plusz félszobás tanácsi lakásra. „Sima csere 177 884” jeligére a kiadóba.