Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

1985. december 2., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 130 forrásdokumentum tükrében Mindenki jött valahonnan Egységesíteni a szokásrendet Látogatás a miskolci középiskolai fiúkollégiumban Igen hosszú, sok eszten­dőn át tartó gyűjtő-kutató munka eredményeként szü­letett meg a Források a szakszervezeti mozgalom Borsod megyei történetéhez című dokumentumgyűjte­mény első, az 1945 és 1948 közötti időszakot tükröző története Kováts György szerkesztésében — Karsai Elek lektorálásával —, Szűcs Ferencné ajánlásával. A jó kiállítású kötet 130 doku­mentumot ad közre az 1945. januárja és 1948. december 30-a közötti időből. Termé­szetesen négy fordulatokban, világot formáló események­ben gazdag, sőt zsúfolt esz­tendő szakszervezeti mozgal­mi történetéhez képest ke­vésnek tűnik százharminc esemény dokumentálása, de lehetetlenség lenne a teljes anyag közreadása — terje­delmi okok miatt —, ám a szerkesztő úgy válogatott, hogy a legjellemzőbb, a kort, a helyet leginkább tükröző fordulatokat megörökítő do­kumentumok kerüljenek a gyűjteménybe; hogy olyan forrásul szolgáljanak, ame­lyek nem kizárólag az adott településre, vagy iparágra vonatkoznak, hanem mon­dandójuk szélesebb körű, adataikból általánosabb kö­vetkeztetések vonhatók le. A kötet elején olvasható Ajánlásban Szűcs Ferencné többek között arról szól: ,,Nekik, az úttörőknek, az élen haladóknak köszönhet­jük, hogy megindult az élet, a munka, a demokratikus átalakulás, megalakultak a szakszervezetek, szélesedett a munkásöntudat, megtalálták helyüket a dolgozók a kü­lönböző politikai, termelési és művelődési mozgalmak­ban. Kegyelettel, hálával és köszönettel őrizzük emlékü­ket e kiadvány lapjain is ... Az első évek szakszervezeti eszmélését, szervezetté, moz­galommá válását dokumen­Ismerösömmel régen talál­koztam. (Talán emlékeznek rá, ö az, aki szakállt nö­veszt, miközben Ladájára vár.) Szokatlanul sápadt volt, kérdeztem is tőle, ta­lán csak nem beteg. Ö csak fejét rázta, meg­szólalni csak valamivel ké­sőbb tudott, akkor is mély lélegzetvételek közben. El­mondta, hogy tegnap éjjel feleségének megfájdult a fo­ga. Nem egészen váratlanul, mert az a bizonyos fog már napok óta rakoncátlankodotl. Egyszerre megunhatta a ben­ne levő tömést, amelyet hiá­ba cseréltek mindenféle újakra, úgy döntött, hogy neki ez nem tetszik, s eme éjszakai fájdalom formájá­ban makacsul követelte tá­vozását az egyébként igazán kiesnek mondható lakhelyé­ről. Többel ilyen jó dolga an­nak a fognak aligha lesz, mondta búsan ismerősöm, mintha csak a saját fogá­ról lett volna szó. Odaké­szítették neki. még a falato­kat is, igazán csak a rágás­sal kellett bajlódnia egy ke­veset, de mindig fogára valót kapott, s ez aligha­nem könnyebbé tette szá­lltára munkáját. De ennek már vége. Mert a fogat — egyéb lehetőség nem lévén a fájdalom meg­szüntetésére —, ki kellett húzni. Egy foghúzás viszont már nem gyerekjáték. Is­merősöm feleségének képze­letében is megjelent a kar- bolszagú orvosi rendelő, min­denféle fémes, koccanó han­gokat is vélt hallani, ínyé­ben érezte a fájdalomcsilla­pítót adagoló fecskendő tű­jének recsegését, szóval egy kicsit megijedt. No nem na­táljálc az itt összegyűjtött újságcikkek, eredeti levele­zések, testületi állásfoglalá­sok. Célunk bemutatni ez­zel az induló kötettel — és majdan az ezt követőkkel — Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében hogyan váltak a szakszervezetek a párt poli­tikájának, a szocialista épí­tés, a fejlődés támogatójá­vá, a dolgozók szószólójává, érdekeik képviselőjévé . ..” A kötet — erről bárki meggyőződhet, ha átböngészi a kötetet — jól szolgálja ezt a célt. A százharminc for­rásanyag igen jól válogatott, s roppant széles képet fest a felszabadulást követő első négy esztendőnk mozgalmi életéről, az üzemek, a város különböző munkahelyei új életének kezdeteiről, nehéz­ségeiről, a szó szoros értel­mében vett harcairól, ered­ményeiről. Kováts György nemcsak a kötet szerkesztő­je, hanem — noha erről se­hol sem esik szó a kötetben — mint vasgyári dolgozó e kezdeti idők munkáinak részese is, valójában az ak­tív részvevő tanúsító erejé­vel és felkészültségével is válogathatott a rendelkezé­sére álló anyagból. Termé­szetesnek tűnik, hogy a for­rások többsége miskolci, il­letve borsodi, viszonylag szerényebb az egykori zemp­léni, s főleg az abaúji anyag, bár éppen az 1947—1948-as esztendőkre annyira jellem­ző dokumentumok, mint a felekezeti iskolák pedagógu­sainak illetményrendezési igénye az iskolák államosí­tása előtt, éppen Abaújszán- tóról, Göncről valók. Nagyon nehéz lenne akár a legvázlatosabban is ismer­tetni, milyen dokumentumok idézik meg a négy esztendő szakszervezeti történelmét. Csak találomra válogatha­tok időrendben. Például 1945. január 13-án a diós­győri vasgyárak munkásta­Húzás gyón, csak annyira, ameny- nyire a szebbik nem képvi­selői meg tudnak ijedni ha egy ilyen procedúrára kényszeríti őket az élet. De hát nem azért rendelt a sors férfiembert az asz- szonyszemélyek mellé, hogy az ilyenkor gyámolitás nél­kül hagyja, így aztán isme­rősöm másnap reggel, fele­sége kérésére elkísérte öt a rendelőbe. Ismerősöm természetesen készséggel teljesítette a ké­rést, hiszen szabadnapos lé­vén még csak rendkívüli szabadságért sem kellett fő­nökéhez folyamodni. Nem úgy feleségének, aki arra a kevés időre, míg a húzás megtörténik, elkér edzkedett munkahelyéről. Megértő fő­nöke lévén, a dolognak nem volt akadálya, így aztán is­merősöm kocsiba ült. maga mellé ültette feleségét, s vitte. Az asszonyka útköz­ben keveset beszélt, csak annyit, hogy milyen jó, hogy nincs egyedül, legalább majd lesz, aki fogja az ö ke­zét, és akkor egy cseppet sem fél, hiszen ott érzi az erős. öt gyámolító férfikart. Az injekcióhoz be sem hívta férjét, hiszen az se- meddig sem. tart, meg aztán egy fertályórára úgy is tá­vozni kell ezt követően a rendelőből, és minek az a sok járkálás. Majd a húzás­kor, akkor álljon ott mellet­te! Így is lett. Ismerősöm — karján nejével —, bevonult a rendelőbe, az asszonyka megkapta a fájdalomcsilla­nácsai a szakszervezel meg­alakításáról, a helyreállítási munkáról, az üzemek racio­nalizálásáról tárgyaltak, né­hány nap múlva megalakult a nevelők szakszervezete, meg üzemi bizottságot vá­lasztottak Sajókazán a bá­nyászok. Általában az első esztendőre egyik legjellem­zőbb a szervezeti alakulá­sok sora, ám ezek mögött mindenkor tartalmi munka is volt. Gondoljunk csak ar­ra, hogy koalíciós kormány­zás volt akkoriban hazánk­ban, cgy-egy szakszervezeti bizottsági választás is egy­ben belpolitikai harci cse­lédlányt jelentett. De már jelen voltak a termelési té­mák is, a szakszervezetek gazdasági szervezőmunká­ja már jelentkezett. „Meg­dobbant a gyárunk szíve” címmel 1045. április 13-án jelent meg elődünkben, a Szabad Magyarországban nagyobb beszámoló a vas­gyári bizalmiak üléséről, amelyen többek között a durvahengermű újraindulá­sáról, azaz a gyár szívének megdobbanásáról is szó esett. Sorolni lehetne nagyon so­káig a témákat, amelyek a százharminc forrásdokumen­tumból elénk kínálkoznak. A négy esztendő történetébe tartozik a forint megjelené­se, a bányák államosítása, a munkaversenyek kezdete, az első kollektív szerződések megkötése, a munkáskultu­rális élet újraélesztése, az iskolák államosítása és még sok minden. Mindezek tük­röződnek a jól válogatott forrásgyűjteményben, a száz­harminc mozaikszemcséböl összerakódik az érzékletes történelmi kép. Kortársnak és ifjabb olvasónak egyaránt érdekes, tanulságos könyvet adtak a kezébe. (benedek) pitót. vártak, majd mentek. Ismerősöm a szék mellé he­lyezkedett, tartotta is kar­ját, hősiesen, férfiemberhez méltón. Amikor a fogeltávo­lító szerszámot meglátta, ki­csit ugyan megszédült, de erőt vett magán. Hanem, mikor a bájos doktornő mű­ködésbe lépett a fogóval, hiá­ba szedett mély levegőket, maga sem tudta, miként, de elájult. Felesége, meg a doktornő pofozgatására ébredt, egy pohár vizet is itattak vele, aztán ismerősöm felesége a kocsiért szaladt, majd visz- sza a rendelőbe, hogy férjét a kocsiig gyámolitsa. De is­merősöm — hál’ istennek —, addigra már jobban lett. Ha a szín nem is tért vissza ar­cába, egyedül is ki tudott menni a kocsiig. Ám vezet­ni nem volt képes. Ezért az­tán a feleség ült a volánhoz. Es mivel neki vissza kellett menni munkahelyére, hát arra vitte ismerősömet is. „Innen már egyedül is haza tudsz menni?” — kérdezte aggódva az asszonyka, mun­kahelye előtt, s hosszan né­zett sápadozva baktató férje után. Ekkor futottam én össze ismerősömmel. Es mivel a jó barát bajban mutatkozik meg leginkább, hát lassacs­kán hazakísértem. — Igazán semmiség! — próbáltam lelket önteni be­lé. Ma kipihened a húzást, holnapra kutya bajod, me­hetsz dolgozni! Ismerősöm­nek felelni sem volt kedve. De, hogy egyetértett velem, abban biztos vagyok. Mert, míg hozzá beszéltem, közben szótlanul bólogatott. (csendes) A hivatalos megfogalma­zás valóban „hivatalos" és személyleien: — profiltisz­títás a kollégiumi rendszer­ben. Ez magyarul azt jelen­ti, hogy Miskolcon most már a központi leánykollégium mellett létrejött a középis­kolai fiúkollégium is. Aki sokat él, sokat megér, ép­pen ezért nem mulasztha­tom el, hogy bele ne kér­dezzek a nagy magyar való­ságba : — mégsem volt olyan óriási vívmány az egyenjo- gúsító koedukáció? De félre a csipkelődéssel, örömmel és szívesen adjuk hírül, hogy a megyei tanács az elmúlt évben megvásá­rolta az ÉÁÉV Lorántffy Zsuzsanna utcai ötszintes munkásszállóját, s ott kö­zépiskolai fiúkollégiumot nyi­tott, melynek igazgatója Csorba Gyula, s hozzá tar­tozik a perecesi II. számú fiúkollégium is. Itt, az I. kollégiumban Aógy iskolából 247 tanuló kezdte az évet most ősszel, s az igazgatás nem irigylés­re méltó, ha figyelembe vesszük, hogy négy iskola igazgatójával, tantestületével kell kapcsolatot tartani. Eb­ben a kollégiumban laknak a II. Sz. Ipari Szakiközépis­kola, a 100-as, a Kohóipari Szakközépiskola, valamint a Kilián Gimnázium vidéki sporttagozatos tanulói. Pere­cesen könnyebb a helyzet, mert ott a 172 fiú egy isko­lába jár. Nyilván, hogy az lenne az ideális állapot, ha minden iskolának saját kol­légiuma lenne. Ez egyelőre irreális igény, több szem­pontból. Nézzük a jelen helyzetet. Míg járjuk a délelőtt üres emeleteket, s be-bekukkan- tunk a takarításra váró, vagy már kitakarított há­romágyas szobákba, az igaz­gató arról beszél, milyen ne­héz a több helyről jött gye­rekek szokásait összeigazíta­ni úgy, hogy végül kiala­kuljon ennek a kollégium­nak a sajátos, egyéni karak­tere. Mondani sem kell, hogy ez igazán majd akkor teremtődik meg, ha legalább három évet „végiglakik” itt egy társaság. Vidéki gyerekekről van szó, s nem lenne meglepő az a gond, miszerint a neve­lőknek alapvető esztétikai ízlésre, egészségkultúrára kell szoktatni a gyermeke­ket. Mondom, nem lenne meglepő, ha nem 1985-öt ír­nánk, s nem tudnánk azt, hogy az elmúlt negyven év alatt a falu és a város, kü­lönösen lakáskultúra vonat­kozásában nemcsak sokat közeledett, de szinte el is érte egymást. A házak több­sége új, berendezése min­den igényt kielégíthetne, ha használnák is. Gépkocsik állnak az udvaron, de még mindig sokan laknak a kony­hában, sőt a nyári konyhá­ban. Ezért van az, hogy a gyerekeket fogmosásra, tisz­tálkodásra, sőt cipőtisztítás­ra kell noszogatni. Arról akartuk kérdezni a kollégium igazgatóját, hogy a zömmel szakközépiskolá­sok nevelésében milyen sze­repet szánnak a humán kul­túrának, hogy a jövő mun­kása ne csak a szakmát tud­ja, hanem viselkedésén, ma­gatartásán, érdeklődési kö­rén is megmutatkozzanak a művelt munkásosztály je­gyei. Ki hitte volna, hogy az anyagi létben sokat emelke­dett falusi családok gyer­mekeinél itt, a kollégiumban a higiéniás és esztétikus ala­pozást kell előbb elkezdeni? Csorba Gyula igazgatónak — dicséretes módon — nem az az elsődleges gondja, hogy magnó, diszkó és egyebek legyenek. Majd arra is sort kerit. Egyelőre örülni fog, ha a fiúk használják majd a könyvtárat, ha törődnek külsejükkel, s szépítik lakó­szobájukat, ahol tanulóasz­taluk is van. Érdekes végigjárni a szo­bákat. Az ágy körüli kis, sa­ját miliő beszél a gyerek­ről, aki most vagy iskola­padban ül, vagy éppen gya­korlaton van az üzemben. Szabad a falra ragasztani. Ez jó. Ki mivel díszíti kör­nyékét, sokat elárul. Sőt, a szobáknak is külön hangu­lata van. Egyikben diszkó­sztárok plakátjai láthatók a falon, másutt különböző gép­kocsicsodák. Van, ahol a Nimródból kivett állatképek uralják a falat, s nem is egy helyen, az otthonról hozott népi hímzésű térítők. Fiú- kollégiumról lévén szó, aránylag elég sok a kézi­munka. Mi ebben a család­hoz való kötődést érzékel­tük, remélem, nem téved­tünk. Család. Az igazgatónak még velük is szót kell ér­teni. A kollégium rendje szerint ugyanis, pénteken délután szilencium van, ami azt jelenti, hogy a hétfői órákra készülnek a gyere­kek. így lesz gondtalan, iga­zán szabad a szombat és a vasárnap, továbbá így le­hetne elérni, hogy a gyere­kek hétfőn felkészülten ül­hessenek az iskolapadba. Igen ám, csakhogy a szülők írják a kikérő leveleket, s szinte teljesen biztos, hogy otthon nincs tanulás. Az az igazság, hogy a pe­dagógus, a nevelőtanár na­gyobb gondot csinál magá­nak abból, hogy a kollégiu­mi gyerekek felkészülten menjenek az iskolába, mint a szülő. 14 Csorba Gyulának és 22 nevelőtanárának nincs irigy­lésre méltó dolguk, de az új környezet alakítása mégis lelkesíti őket, hiszen a . fiúkollégium karaktere, híre, neve olyan lesz ez­után, amilyenné most ők ki­alakítják. Sok mindent fi­gyelembe kell venniük, hi­szen a gyakorlatra menő gyereket korán kell költeni, fáradtabban jön vissza, mint az, aki éppen iskolába jár. Az ébresztés rendjét mégis egységesíteni kell, hiszen másként nem lehet. Majd a megszokás egy idő múlva jó értelemben fog hatni. — Olyanok ezek a fiúk, mint a hajlékony vessző — mondja az igazgató — élet­kori sajátosságuk, s ez a szerencsénk, s ez határozza meg felelősségünket is. Ha a jóra, a rendre, a tiszta­ságra, a kulturált életvitel felé hajlítjuk őket, akkor az sikerélmény a pedagógusnak és haszon a munkás társa­dalomnak. Szó volt gondokról, ami velejár egy „lelakott” épület átvételével. Ottjártunkkor is fúrtak, dolgoztak. A közös­ségi helyiségekben bútorok halmozódtak. Nem is baj talán, hogy ezt a fiúk lát­ják, így fogják értékelni és magukénak tudni a majd teljesen rendbe rakott épüle­tet, ami az övéké: amire, s a benne zajló élet rendjére maguknak kell vigyázniuk. Adamovics Ilona Ipari vasalógépek Textilgyárak, ruhaipari szövetkezetek részére nagy teljesítményű vasalógépek készülnek a Csepel Művek sárospataki gyáregységében. A gyáregység a vasalógépekből hazai meg­rendeléseken kívül exportigényeket is kielégít. Fajtán László felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom