Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. december 31., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 a z élet minden területén úgy szokás, hogy egy év elteltével leltárt készítenek. Mit sikerült elérni a kitűzött célokból, mi valósult meg az elképzelésekből, s mi az, aminek a teljesítése várat magára, összeállításunkban sportvezetőket, edzőket és sportolókat kérdeztünk arról: minek örült 1985-ben, mit vár 1986-tól? A vélemények természetesen eltérőek, de igy is van ez rendjén, hiszen valamennyien más-más területen tevékenykednek. Igyekeztünk olyan egyéniségeket megszólaltatni, akik év közben kevesebbet sze­repeltek a nyilvánosság előtt. Tették a dolgukat, minden felhajtás nélkül. Dol­goztak, s akkor örültek, ha másoknak is derűt szerezhettek, mosolyt varázsolhat­tak az arcára. Elmondják, hogyan képzelik el a jövőt, milyen tervekkel vágnak neki az új esztendőnek. Nincs sok hozzátennivalónk az elmondottakhoz, mindössze annyi engedtessék meg nekünk, hogy a megszólaltatottak nevében is nagyon boldog új esztendőt kívánjunk a sportbarátoknak. Akik válaszolnak: sportvezetők, edzők és sportolók sport Sikeres tömegversenyek „Szeretném 1985-öt elfelejteni! »» Eredmények és csalódások Csarni Endre, Encs varos sport te I ti gyei öj c elégedetten tekint vissza az elmúló esz­tendőre. Miért? — Örömöm elsődleges oka. hogy sikeresek voltak tö­meg versenye ink.' Lemérhet­tük ezt a résztvevők számú­ból. Tudom, sokfelől hallani olyan hangokat, hogy egyre nehezebb a versenyekre to­borozni. nálunk szerencsére nem ez a jellemző. 19514-hoz képest körzetünkben jelen­tősen emelkedett a különbö­ző viadalokon részt vevők létszáma, s ami külön ör­vendetes, közöttük a fiata­lok aránya szembetűnő. — Az idén már teljes ka­pacitással működött a vá­rosi sportcsarnok. Milyen volt a kihasználtsága? — Azt mondhatom, hogy nem múlt el hét vége ver­seny nélkül. Szombatonként és vasárnaponként; kitehettük a ,,Meglelt" táblát, olykor igencsak be kellett osztani az időt. —- Milyen versenyek arat­ták a legnagyobb sikert? — Nagy népszerűségnek örvendett az Agrár Kupa, a TOT Kupa, a KISZ Kupa és ugyanezt mondhatom az öregfiúk kispályás labdarú­gótornájáról. De ne feled­kezzünk meg a városi KISZ- bizotlsággal közösen szerve­zett túrákról sem, amelyek során a környékre tettünk kirándulásokat. — Melyek voltak a leg­népszerűbb sportágak Ev­esen? — Egyértelműen a labda­rúgás vezet, kár, hogy együl­Érthetö Patócs Béla örö­me. A közelmúltban rendez­ték meg az idei országos vívó csapatbajnokságot, s a DVTK együttesei nem okoz­tak csalódást. A vezető ed­ző így emlékszik vissza az 19115-ös esztendőre: — Köztudott, hogy a ví­vás nem rendelkezik olyan széles bázissal, mint példá­ul a kézilabdázás. Ipv szá­munkra jóval nehezebb fel­adat helytállni a különböző viadalokon, kisebb körből válogathatunk, s több év­nek kell eltelnie, amíg a kezdő sportoló eljut egy szintre. Csapataink közül a párbajtőrözők okoztak némi csalódást, ők ugyanis nem tudták kiharcolni az első osztályban való bentmara- dást. A korrekció azonban a másik oldalon sikerült, mert jórészt fiatalokból álló női tőrcsapatunk bevere- kedte magát a legjobbak közé. Az országos bajnoksá­gon egyébként a legjobban kardozóink szerepeltek, ők a (i. helyen végeztek. — Három szakág képvise­lői mondhatják el maguk­ról Diósgyőrött, hogy első osztályban szerepelnek. Van erre más vidéki klubnál is példa? — Nincs, sőt, kettővel sem büszkélkedhetnek má­sok. Ha a párbajtőrözők megkapaszkodtak volna, most valamennyi szakágban OB f-esek lennénk . . . leseink alacsonyabb osztá­lyokban szerepelnek. Jó len­ne. ha mielőbb sikerülne valamelyik csapatunknak feljebb verekednie magát. De igen kedveltek asztalite­nisz-, sakk- és kézilabda­rendezvényeink. Tartottunk röplabda-bemutatót is, amely sok nézőt vonzott. — Hogyan tudták növel­ni a résztvevők számát? — Nem folyamodtunk semmiféle cselhez, ha erre gondol. Ugyanakkor az év elején mindig meghirdetjük: azok a klubok, amelyek az évben a legjobban szerepel­nek a különféle versenyeken, díjazásban részesülnek. Az idén Szalaszend, Hidasnéme­ti. Abaújkér és Felsővadász részesült elismerésben. — Mit vár 1986-tól? — Nagy feladataink lesz­nek az új évben. Ezek közül a legfontosabb, hogy átadjuk rendeltetésének az uszodát, és a tanmedencét. Az uszo­da 12,5X25, a tanmedence 9' 12,5 méteres lesz. Előb­biben a vízmélység 1.80 mé­ter. utóbbiban 70—80 centi­méter lesz. Később szeret­nénk versenyeket is rendez­ni. A tanmedence azért rop­pant fontos, mert így meg­oldhatjuk az úszásoktatást. Eddig Göncön volt. egy me­dence, az viszont csak nyá­ron üzemel. Legközelebbi feladatunk egyébként: feb­ruár 22-én mi rendezzük a téli spartakiád megyei dön­tőjét asztaliteniszezésben és sakkozásban, s készülünk az OSN-re is. — Mit gondol, miért ala­kult ez így? — Azért, mert a feltéte­lek kevésbé adottak a zavar­talan munkavégzéshez más­hol. Egyre inkább speciali­zálódnak a szakosztályok. — Ami azt illeti, a DVTK sincs éppenséggel túlzottan ..elengedve". . . — Mindössze egy fő- és 2 mellékfoglalkozású edző te­vékenykedik a szakosztály­ban. Szükség lenne újabb erőkre, mert igy a kelleté­nél jóval kevesebb idő jut a Lörinczné Winter Ilona, a DVTK NB I-es női kosár­labda-csapatának legjobbja kérésünkre így foglalta ösz- sze az idei esztendő „törté­néseit” : — Szeretném 1985-öt mi­előbb elfelejteni! Erre több alapos okom van. Külföldi szerződésre pályáztam, hosz- szú ideig úgy tűnt, hogy si­kerül is Finnországba utaz­nom. Sajnos, semmi sem lett belőle. — Tavasszal megsérültem, néhány hetet kihagytam. Emiatt átmenetileg lemond­tam a válogatotságról, mert nem tudtam volna eleget ten­ni a velem szemben támasz­tott követelményeknek. Fel­épülésem után viszont nem hívtak. Ügy néz ki a dolog, hogy a címeres mezben már nem logok kifutni a pályá­ra. — Csapatunk a rájátszáson nem tudta kiharcolni az NB I. felsőházába kerülést, és az őszi szezonban sem úgy sze­repelt, ahogyan azt a szur­kolók joggal elvárták vol­na. A nézőktől én is kaptam személyes kritikát, mondván, hogy már nem vagyok a ré­gi. Kétségtelen, formám ki­csit ingadozott, akadtak re­mek, de halványabb mécs­eseim is. Egy cseppet sem mellékes tényről azonban majd’ mindenki elfeledkezik. Arról van szó. hogy Med- gyesi Judit nélkül nekem lényegesen nehezebb dolgom van. Tőlem várják, hogy szedjem le a lepattanó lab­dákat, irányítsak, indítsak, „vezényeljek” és pontokat — lehetőleg húszat, harmin­cat — dobjak. Ilyen elvárá­soknak egy világklasszis sem tudna maradéktalanul ele­get tenni. Nem akarom meg­bántani klubtársaimat, de — Hol végeznek az idén az országos rangsorban? — Bár még nincs végle­ges lista, előzetes számítá­saink szerint a 12. leszünk. Ez komoly fegyvertény, el­végre a DVTK az utóbbi tíz évben soha nem került ilyen előkelő helyre. Igazolódott esetünkben is a mondás: keményen dolgozni kell, s akkor nem marad el az eredmény sem. — Mit remél 1986-tól? — Azt, hogy mind a négy fegyvernemben első osztá­lyú együttesünk legyen! „Kupaktanács”, balra Winter Ilona önmagukhoz képest, nekik kell feljavulniuk ahhoz, hogy a táblázaton feljebb kerül­jünk. — Semmiképpen nem aka­rom elhallgatni, hogy 1985- ben — végre lényegesen több időm jutott a családom­ra. Hosszú évekig ugyanis — válogatottbeli és klub­szintű — elfoglaltságaim mi­att jelentős adósságom ke­letkezett. Az idén valamit törlesztettem. Amikor a telefon kicsen­gett. már a lakás ajtajában állt. Indult volna, hogy kü­lönböző, ünnep előtti dolgait intézze. Veres István, az él­vonalba a nyáron felkerült Kazincbarcikai Vegyész fér­fi röplabdacsapatának szak­vezetője érthető magyarázat­tal kezdte a választ kérdé­sünkre. — Mire gondolok vissza a legszívesebben? Nos, termé­szetesen a feljutásra! Tud­ja, hosszú éveken keresztül készültünk a nagy tettre. 1984-ben is osztályozón ve­hettünk részt, de akkor még nem volt eléggé érett az együttes a feladat teljesíté­sére. Az idén minden úgy ment, ahogyan elterveztük. Magabiztos játékkal, jelentős fölénnyel szereztük meg az elsőséget és az ezzel együtt járó aranyérmet az NB II- ben, s az osztályozón is va­lamennyi ellenfelünket két vállra fektettük. Ez volt a korona a hosszú évek óta tartó munkánkon. Hangsú­lyozni szeretném: mindez nem kizárólag az én sike­rem, közös az öröm, mert együtt ügyködtünk a siker érdekében. — Eddig nincs panaszra okuk a szereplést illetően. — így van, csak azt saj­nálom, hogy az év végére több sérülés zavarta készü­lésünket, s kétszer is veszí­tettünk. Célunk ennek elle­nére nem lehet más, mint kiharcolni a bentmaradást. Egy gondolat még: azért is kiemelkedő eredmény fel­jutásunk, mert egy olyan vá­rosban sikerült életre hívni — 1985-ben az első önál­ló évét zárta a Borsodi Épí­tőik Volán SC — mondta Menyhért Gábor, ügyvezető elnökhelyettes. — A Borso­di Volán SC és a Miskolci ÉMTE fúziója után kétség­telenül volt bennünk egy kis „félsz”, nem tudtuk: ho­gyan indul majd be a gépe; zet? Most örömmel állapít­hatjuk meg, hogy a szűkö­sebb gazdasági helyzetben sem voltak anyagi gondjaink. Gazdálkodásunk rendezett, minden lényeges dologra fu­totta a pénztárcánkból. Azért hangsúlyozom ezt, mert az új egyesület egyik jogelődje bi­zony sokáig gondokkal küz­dött ... — Eredményeikre is büsz­kék lehetnek? — Határozott igennel nem felelhetek. Akadtak sike­reink és bukásaink egyaránt. Kezdjük a pozitívumokkal. Férfi asztaliteniszezőink bennmaradtak az élvonal­ban, az őszi szezonban pedig jól szerepeltek. Férfi másod- osztályú röplabdázóink ugyancsak megkapaszkodtak csoportjukban, sőt — muta­tott teljesítményüket ille­tően — előrelépést produkál­tak. Tekézőinkről csak a di­cséret hangján beszélhetek, az NB II. élvonalához tar­toznak. sportolói:- közül ütőképes gárdát, ahol azelőtt semmiféle hagyománya nem volt a sportágnak. — Mi a véleménye a KV SE szurkolótáboráról? — Csak a köszönet hang­ján beszélhetek róluk. Azt hiszem, minden együttes ál­ma, hogy olyan közönség előtt játsszon hazai környe­zetben, mint mi. Rendszere­sen 3(J0-an járnak találkozó­inkra. s fergeteges buzdítá­sukkal részt vállalnak ered­ményeinkből. A hangorkán­ban szárnyakat kapnak já­tékosaink, akik igyekeznek a maximumot nyújtani. Szurkolóink bizalmukba fo­gadták a csapatot, remélem, hogy ez a későbbiekben is így lesz. — Az újjászervezett férfi- válogatott keretben kazinc­barcikai sportoló is helyet kapott... — Ennek is örülünk. Nagy- pál Ferenc tehetséges spor­toló, szép jövő áll előtte. Tóth Tibor tartalékként jött számításba, ha valaki meg­sérül, vagy más okból kidől a sorból, akkor ő lép előre. Ez a tény jelzi: felfigyeltek a nálunk folyó munkára. — Hogyan tekint előre? — Mielőbb kellene leg­alább két edzőt szerződtet­ni, mert jelenleg csak ket­ten vagyunk, s öt csapatra ez nem elég. Bízom abban, hogy a lelkesedés továbbra is jellemzője marad csapa­tunknak. S egy családi vo­natkozás: azt is szeretném, ha 5 esztendős Gábor fiam legalább olyan szépen cse­peredne, mint. eddig. hárman értek el I. osztályú minősítést. Síszakosztályunk eredményesen tett eleget a tömegsport céljait szolgáló feladatának. Most pedig a negatívumokról. Labdarúgó­ink nagy csalódást okoztak, gyenge játékuk következté­ben kiestek a területi baj­nokságból, igaz, nem hall­gathatjuk el, hogy jelenleg a megyei I. osztályban listave­zetők. Női asztaliteniszezőink búcsút intettek az NB l-nek, az alacsonyabb osztályban viszont ugyancsak reményük van az első helyre. Férfi ké­zilabdázóinkról — jót, vagy semmit alapon — most külön ne szóljunk. Salakmotorosa­inknál a nemzedékváltás zökkenőkkel járt. — Személyes sikerei? — Arra kíváncsi, hogy mi­re gondolok vissza a legszí­vesebben? Két emlékezetes „epizód” maradt meg ben­nem. Nagyszerűen megren­deztük a Bíró Sándor aszta­litenisz emlékversenyt, mely­nek zavartalansága érdeké­ben jómagam is tevékeny­kedtem. Mint egyesületi ve­zető arra is büsr’ hovr rosi tap.ies végrehajtó bizott­ságának illetékes osztályá­val! Panasz nélkül... Közismert, hogy a labda­rúgó játékvezetők állandóan két tűz között „egyensúlyoz­nak”. Szidják a síposokat a nézőtérről, támadják a kis- padról. — Ezekkel a megállapítá­sokkal teljes mértékben egyetértek — szögezte le Zsigmond Sándor, a Borsod Megyei Labdarúgó Szövet­ség játékvezetői bizottságá­nak elnöke. — Örömmel so­rolom testületünk idei mér­legét: a bajnokságok zök­kenők nélkül lezajlottak, a síposok miatt egyetlen talál­kozó sem maradt el. Tevé­kenységükre különösebb pa­nasz nem érkezett. — A szövetségben és a bajnoki meccseken ön gyak­ran összefut az egyesületi ve­zetőkkel, edzőkkel. Mi a vé­leményük a borsodi fekete ruhásokról? — Általánosságban elége­dettek velünk. Tapasztaltam is, hogy kevesebbet foglal­koztak a dirigensekkel, rit­kábban indítottak heves tá­madást ellenük. — Kérjük, idézze vissza ’85 „mérföldköveit”! — Űjra tagjaink vezették a Tokaj-Hegyalja Kupa if­júsági torna találkozóit. A küldöttségek vezetői a záró- banketton elégedettségüknek adtak hangot. Olyan értesü­lések jutottak el hozzám, hogy az NB-s keretbe sorolt borsodiak megfelelően látták el feladatukat. Itt szeretném elmondani: örömmel fogad­tam Bognár István és Kar­mai Zoltán elhatározását, melynek szellemében társa­dalmi munkásként, is bekap­csolódtak bizottságunk tevé­kenységébe. Megnyugtatott továbbá az, hogy Czirba Sándor — akit korábban évekig az országos keretben is foglalkoztattak — nem vo­nult vissza. Összeállította: Doros László Kolodzcy Tamás gyakorlásra. A miskolci városi sportcsarnokban népes mezőnyök vesinek résit a különböző kupaversenyeken „Minden fegyvernemben OB l-es csapatot!” „A szurkolók sokat segítettek”

Next

/
Oldalképek
Tartalom