Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. december 24., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 sport Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 51. heti totónyeremények, az illeték levonása után a következők. 13-]-1 találalos szelvény 20 darab akadt, nyereményük egyenként 240 481 forint. 13 találatot 13 fogadó ért el, a szelvények értéke egyenként 155 149 forint. 12 találatos szelvény 1041 darab, nyereményük egyenként 3279 forint. 11 találatos szelvény 11 4G1 darab, ezek értéke egyenként 298 forint. 10 találatot 75 462 darab szelvényen értek el, ezekre egyenként 68 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. Tol az ót kezdeti szakaszán Ügy gondolom, nem panaszkodhatnak a magyar labdarúgó-válogatott tagjai az 1985-ös esztendőre. Az „erőltetett menetelés” január végén Hamburgban kezdődött egy jótékony célú mérkőzéssel, amelyet a mieink a futballvilág nem kis meglepetésére 1-0-ra nyertek meg. Áprilisban a Népstadionban Ciprus volt az ellenfél, s a mieink 2-0-ás győzelmet arattak. Aztán következett a legemlékezetesebb siker: Becsben, Ausztria legjobbjai ellen VB-selejtezőn pompás 3-0-ás diadal. Ez már a jövő évi mexikói világbajnoki részvételt jelentette, talán ezért is maradt el a sokak által remélt fiesta májusban hazai környezetben. Igen, a Hollandia elleni 0-1-ről van szó, amely azért kicsikét megkeserítette a sportág barátainak a szájízét. Szerencsére az októberi „levezető” megint sikeres volt. idegenben Wales ellen nyertek legjobbjaink 3-0-ra. S legutóbb pedig a Mundial színhelyén két VB-döntős csapatot győztek le (Dél-Kore- áról és Algériáról van szó), majd a fináléban idei második vereségét szenvedte el Mexikó ellen a Mezey-legénység. Hat győzelem és két vereség a mérleg, amely önmagáért beszél. Könnyen kiszámítható, hogy 75 százalékos teljesítményt produkált válogatottunk. Túl az adatokon, a számszerű eredményeken, érdemes azon meditálni, mitől lett ütőképes együttesünk? Mert azt vitatni aligha lehet, hogy újra rendelkezünk egy csapattal. Eszembe jut egy Mezey György szövetségi kapitánnyal folytatott beszélgetés. A rokonszenves szakvezető nem tartozik a kitárulkozó típusú emberek közé. Mégis, azon a március végi napon valamicskét lazított a mesterségesen (vagy tudatosan?) maga köré vont jótékony felhőn. Azt kezdte magyarázni, hogy neki olyan emberekre volt szüksége, akik fenntartás nélkül hajlandók követni. Nem okoz számukra gondot, ha le kell mondaniuk időleges örömökről, s minden áldozatra hajlandóak a kitűzött cél elérése érdekében. Aligha volt irigylésre méltó helyzetben Mezey, amikor elvállalta tisztét. Ismerve az élvonal erőviszonyait, a magyar labdarúgók hozzáállását, kemény fába vágta a fejszéjét. Sajnos, a mieinkre is igaz az a megállapítás, amelyet Franz Beckenbauer jegyzett meg. Azt kifogásolta a nyugatnémet új hullámnál, hogy beérik az első, kezdeti sikerekkel. Nem törekednek többre, azt hiszik, hogy ha megvették első Mercedesüket, már megtelték a magukét, s elég volt a nagy hajtásból. .. Igen. valahol itt kell keresni azt a mozgatórugói, amely a korábbi világnagyságokat jellemezte. Ök valamennyien pontosan tudták, hogy ha egyszer megelégedett emberekké válnak, akkor alighanem le is húzhatják a redőnyt, befellegzik a fényes karriernek. Nos, mára nagyot változott a világ, s benne a mi viszonyaink is. Éppen ezért jár megkülönböztetett tisztelet Mezeynek, akinek volt ereje és bátorsága lemondani azokról a neves sztárokról, akik az utóbbi években sajnálatosan keveset teljesítettek. Felfrissítette a válogatottat, új arcok kerültek reflektorfénybe. Legfontosabb szempontjai között szerepelt: fizikálisán maximálisan terhelhetőek legyenek a kiválasztottak. Akadt még jó néhány alapelv, de a lényeg: mire megkezdődtek a világbajnoki selejtezők, olyan gárda alakult ki, amely sehol sem lépett remegő lábakkal pályára. Akik a sorozaton magukra húzták a meggypiros színű mezt, pontosan tisztában voltak erejükkel, képességeikkel. Érezték, hogy az együtt töltött napok, hetek igazi közösséggé kovácsolták a társaságot, olyanná, amelyikben nem azt lesi az egyik, mit rontott el a másik, hanem rohan és megpróbál segíteni, kijavítani a társ hibáját. Az egymásért való küzdenitudás talán az egyik legnagyobb erénye a jelenlegi magyar válogatottnak. Persze, jól tudom, döcögött az a bizonyos gépezet éppen eleget, s talán az osztrákok elleni 90 percet leszámítva egyik találkozón sem villogott együttesünk. Bizony, akadtak mérkőzések, amikor jó ideig küszködtek a fiúk, s hiába láttuk arcukon az elszántságot, csak nem akart mozgásba lendülni a gépezet. Az esetek többségében azonban a mieink kerültek ki győztesen a párharcból. Szerencsére, teszem hozzá azonnal, mert nálunk is igaz, hogy csak a győzelmeket nem szükséges magyarázni. Elgondolni is rossz, mi történt volna, ha egykét összecsapás balul sül el. Valószínűleg azonnal kidugta volna fejét a homokból az ellentábor, hogy hallassa hangját... Mezey jól látja, hogy a fáradságos munkával kialakított nemzeti tizenegy még aligha tarthat igényt a „világverő” titulusra. De hogy az út kezdeti, talán legnehezebb szakaszán- túljutottunk, kétségbevonhatatlan tény. Rokonszenves számomra, amit a szövetségi kapitány a közelmúltban mondott a sportsajtó képviselőivel folytatott kötetlen beszélgetés során. Azt hangoztatta: nem kell ezeket a játékosokat isteníteni, mert nem biztos abban, hogy valamennyien képesek megfelelően elviselni a sikert. Végtére is, eddig még csak ugyanazt az eredményt mulathatják fel, mint elődeik. A négy évvel ezelőtti csapat is kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát, aztán a Mundialon elbukott az igazi nagy eredmény kapujában. Mezeyék nem szeretnének ebbe a hibába esni. Felvetődhet a kérdés, mi arra a garancia, hogy tovább jutnak, mint a spanyolországiak? Nos, csalhatatlan választ képtelenség megfogalmazni, de úgy vélem, a mostani együttes még nem ért fel a képzeletbeli csúcsra. A játékosok zöme abban a korban van, hogy most kell produkálniuk, s egy esetleges külföldi szerződés megkötésénél sem mindegy, hogyan állnak helyt a világbajnokságon. De túl ezen, a jelenlegieknek érzékelhető terveik, céljaik vannak, ők is úgy érzik, szép a megtett út, de jövőre lehet igazán nagyot alkotni! Ez a gondolkodás, az ilyen felfogás bizonyulhat a majdani siker zálogának. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy glóriát vonjunk a labdarúgók feje köré. Sőt, kifejezetten zavar az a nagy felhajtás, csinnadratta, amit mostanság csapnak egyesek a válogatott körül. Mesterségesen szítják a hangulatot, fokozzák a várakozást, noha jól tudom, ezt cseppet sem kedveli a szövetségi kapitány. Ö kizárólag az elvégzett munkában bízik. Jól példázza ezt az a néhány mondata, amelyet a Mexikóból történt hazaérkezéskor említett: — Megmaradt a csapat jó szelleme, lelkesedése és gyözniakarása, ugyanakkor tovább bővült a válogatható játékosok köre. Célunk egyértelműen az, hogy jól szerepeljünk a VB döntőjében. Kérdezték már, milyen helyezésre számítok. Nem tudok és nem is akarok tippelni. Csoportunkon belül óriási harc lesz, a gárda feltétlenül képes a továbbjutásra. A legjobb tizenhat között már kieséses rendszerben folyik a küzdelem, amelyre csak találgatni lehel. A lényeg, hogy az eddigi utat továbbjárva felkészülünk, s ami megtehető a siker érdekében, azt megtesszük. Hogy ez mire lesz elegendő, az már az ellenfeleinken is múlik. Korrekt, lényegre törő megfogalmazás. Akár hitvallásnak is felfogható. Kétségkívül igaz, hogy a válogatott az idei teljesítménye alapján egyre több focibarátnak lopta be magát a szívébe. Tetszik az embereknek az a közvetlenség, az az egyszerűség, ugyanakkor minden apró részletre kiterjedő figyelmesség, ami velejárója nemzeti tizenegyünk munkálkodásának. Ebben a gárdában valamennyi sportoló hajlandó az alázatos szolgálatra, annak a bizonyos zongorának a cipelésé- re, s nem riadnak meg az előttük álló feladatoktól. Olyan nézőpontból közelítik meg a soron következő mérkőzést, hogyan miképpen lehet úrrá lenni a nehézségeken? Persze, mindez nem jelenti azt, hogy jövőre esetleg világbajnoki érmet szerez a társaság. De az biztos, hogy mindent elkövet majd a tisztes helytállás érdekében. S ez, túl immár az út kezdeti szakaszán, cseppet sem tűnik kevésnek. Doros László Szakemberek a háromszoros világbajnokról Szavaztak a sportújság- írók ... 1985-ben nyújtott teljesítménye alapján Szanyi Andor, az Olefin SC három-1 szoros felnőtt világbajnok súlyemelője a második helyre került. Ezúttal — talán rendhagyó módon — nem a kitűnő sportolót kértük arra, hogy valljon önmagáról, idézze vissza az esztendő számára legemlékezetesebb pillanatait. A súlyemelés területén évtizedek óta tevékenykedő szakembereket szólaltattunk meg, akik készséggel rajzolták meg Szanyi portréját. ZÖLDI MIHÁLY, az Olefin SC edzője: — Több mint hét esztendeje kísérem figyelemmel Andor pályafutását, bizony szalad az idő, ’78 októberében került hozzánk. Szorgalmasan dolgozott, az edzésekről sohasem hiányzott. Ti- szatarjánból járt be, a 106-os Szakmunkásképző Intézetben tanult, délutánonként gyakorolt, rendszeresen esténként ért haza. Már akkoriban látni lehetett, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Nem volt könnyű a nyelvén beszélni, mert az érzékeny alkatúnk táborába tartozott és tartozik talán most is. Ha jól emlékszem, 1979-ben, azaz egy esztendővel azután, hogy a súlyemelésre adta a „fejét”, már korcsoportja legjobbjai közé tartozott. Pedig testalkata még messze járt az ideálistól, de fanatizmusa, akaratereje kiemelte társainak „szürkeségéből”. A serdülők mezőnyében már sorozatban szállította az országos csúcsokat, melyek közül egy még napjainkban is él. 1981- ben eljutott Kubába, az Ifjúsági Barátság Versenyre. A 75 kilósok vetélkedésében összetettben a negyedik lett — az volt az első névjegye a nemzetközi porondon. Tovább nem is folytatom, mert „tettei” mindenki előtt ismertek: kétszeres ifjúsági, háromszoros felnőtt világbajnok, EB-győztes és helyezett, többszörös magyar bajnok és csúcstartó. Mint edzője, természetesen atyai módon kezelem. Hatalmas teljesítményt követelek tőle, mert tudom, hogy mire képes. Ha a munkáról van szó, nem ismerek pardont, de ha kell — behunyom a szemem. Döntéseimet elfogadja, majdnem azt mondtam, hogy egyszerűen rám bízza magát. Akárhol jár a világban, sohasem felejti el jókívánságait postára adni és kisebb-nagyobb ajándékkal is rendszeresen kedveskedik. Nem akarok nagy szavakat használni, mégis ki kell mondanom: egymás révén jutottunk el a világhírnévig, és büszkeséggel tölt el, hogy Andor ugyanolyan természetes, egyszerű és közvetlen, mint a vastárcsákkal való ismerkedése idején. Véletlenül sem akarom lebecsülni az öttusát, nagyra tartom Mizsér Attila ausztráliai VB-aranyát, csalódottságomat azonban képtelen vagyok leplezni: tanítványom megérdemelte volna, hogy kategóriája legjobbja legyen! Három világbajnoki aranyérem ... Produkált már ehhez hasonlót valaki? ORVOS ANDRÁS, a magyar válogatott nyugállományba készülő szövetségi kapitánya: — Szanyihoz hasonló alkatú versenyzővel alig találkoztam hosszú ténykedésem alatt. Egyszerűen nincs hiányossága, szakításban és lökésben is tökéletes gyakorlatokra képes. A munkához való affinitása kiváló, terhelhetősége szinte végtelen. Testalkata a súlyemelésre termett, szervezete jól alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, gyorsan regenerálódik. Ezek nélkül elképzelhetetlen egy világklasz- szis> mert nem kétséges: Andor az! Most, mint a válogatottnak búcsút intő mester, azt is megjegyezhetem, hogy versenyzői tulajdonságaiért csodálom. Nem foglalkozik az ellenfelekkel, nem taktikázik, csak magára koncentrál. Amit edzői „bemondanak”, rábólint és felemeli. Nyerő típus, aki a fontos viadalokon hozza magát, nem fél senkitől, még saját árnyékát is képes átlépni. Óriási értéke a magyar súlyemelésnek, és ne felejtsük: fiatal, fejlődőképes! AMBRUS LÁSZLÓ, az ifjúsági válogatott edzője, a szövetségi kapitány segítője, leendő utódja: — Rendkívül jó Andorral dolgozni. Célratörő, maradéktalanul végrehajtja a kapott utasításokat, a súlyzóval szemben konok, nem hagyja, hogy legyőzze. Olyan szériát produkált az elmúlt két-három esztendőben, hogy lenyűgözte a világot. Értelmes, szeret olvasni, közvetlen, és roppant szerény. A vállaira telepedett világhírnév talán a legkomolyabb ellenfele, ezért nagyon fogunk rá vigyázni, nem engedjük, hogy letérjen a 'helyes útról. Egyébként rájött, hogy mindenki figyeli, így magánéletére is jobban vigyáz, mint eddig.' NAGY BERTALAN, az Olefin SC elnökhelyettese, szakmai vezetője: —• A hatvannyolcszoros korosztályos csúcstartóból lett világbajnok egyesületünk és szakosztályunk „gyémántja”. Edzőjével, Zöldi Imrével egymásra találtak, s ennek eredményeképpen káprázatba ejtették a sportág híveit. Egy személyes történet is eszembe jutott Szánjával kapcsolatban. Az egyik Euröpa-bajnoksá- gon edzőjével együtt én is jelen voltam. Szakításban harmadik lett, a nézőtérről pedig úgj' láttuk, hogy valamilyen problémája van. A két fogásnem közötti szünetben bementünk hozzá. Üdvözöltük, biztattuk. Nem hiába, mert lökésben diadalmaskodott. Ügj’ vettem észre: sokkal magabiztosabb, ha érzi a törődést, tudja, hogy ott állnak mögötte azok, akik segítik. JUHÁSZ ISTVÁN, a DVTK súlyemelő szakosztályának edzője: — Szanyiban párosul a fizikai-testi alkalmasság és a kiváló versenyzői tulajdonság. Olyan, mint egy pontos óra, azt produkálja, amit tud. Rendkívüli egyéniség, aki kor- és súlycsoportot váltva is a legjobbak között tudott maradni. A környezete példásan formálta, az idő múlásával levetkőzte hibáit. Üjabb csodálatos eredményeket várok tőle! A szakemberek véleményéhez nincs mit hozzátenni. Szavaik ékesen bizonyítják: Szanyi Andor a honi súlyemelés páratlan egyénisége! Kolodzey Tamás Az év legjobbjai Fórián Éva, Mizsér Attila és a labdarúgó-válogatott A magyar sportújságírók 1958-tól megválasztják az év legjobb sportolóit. Az idén már a 28. szavazásra került sor. A női versenyben a sportlövő Fórián Éva szinte vetélytárs nélkül nyert, nehéz volt viszont a választás a férfiaknál, ahol világ- és Európa-bajnokok voltak jelöltek az első helyre. 1985. legjobb női sportolója, Fórián Éva, a tavalyi szavazáson harmadik lett, most személyében második alkalommal végzett sportlövő az élen. A férfiaknál is új győztest avatnak Mizsér Attila személyében. Ő a negyedik öttusázóként lett az év legjobbja. Előtte éppen másfél évtizede választottak a büszke címre a nehéz sportágból. A csapatoknál 21 évvel ezelőtt nyert a labdarúgó-válogatott, azaz az 1964-ben, Tokióban győztes olimpiai együttes. A sport- újságírók eddig 11 csapatot jelöltek. A labdarúgó-válogatott Fóriánhoz hasonlóan ta- valyi harmadik helyéről ugrott az idén az élre. Az idén első ízben került sor az Év edzője választásra. Az elsőséget Mezey György labdarúgó szövetségi kapitány érdemelte ki. A sportújságíró-szavazás alapján 1985. legjobb magyar sportolói. Nők: 1. Fórián Éva sportlövő, 2. Rakusz Éva és Kőbán Rita kajakozok, 3. Siska Xénia atléta. FÉRFIAK: 1. Mizsér Attila öttusázó, 2. Szanyi Andor súlyemelő, 3. Nébald György kardvfvó. CSAPAT: 1. Labdarúgóválogatott, 2. öttusa-válogatott, 3. Férfi kajaknégyes. AZ ÉV EDZŐJE: 1. Mezey György labdarúgó szövetségi kapitány, 2. Mizsér Jenő öttusa, 3. Garafrni József labdarúgás. Eddig a szavazásokon 84 első hely talált gazdára. A sportágak közül a vívás vezet 15 győzelemmel, de szorosan ott van a második helyen az öttusa 14 elsőséggel. A harmadik az atlétika 10 győzelemmel. S egy-egy rövid nyilatkozat az első helyezettektől. Fórián Éva: — Nem ért váratlanul, hogy én nyertem el az Év sportolója címet. Figyelemmel követtem mások eredményeit, s ezek alapján' gondoltam, hogy a Caracas- ban győztes Balogh Pálma után, másodikként a sportlövők közül győzhetek. Mizsér Attila: — Az igazat megvallva, nem is mertem arra gondolni, hogy egyszer majd a nagy elődök nyomdokaiba léphetek. Mezey György: — A siker közös munkálkodás eredménye, valamennyiünk erőfeszítése tette lehetővé.
