Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. december 24., kedd Sokfelé járkálok az országban. Az újságírói munka el-elszólogat más megyékbe. az ország messzibb tájaira is. S ha hazafelé jövök. akár gépkocsin, akár vonaton, sosem mulaszthatom el, hogy megfigyeljem, mikor lépem át a megye határát, hol lépek „saját felségterületre’. azaz mikor érek haza. Mert az itthon a szűkebb pátria, az egész nagy megye, a három nevet is viselő „közigazgatási egység”. A Nyírségből jövet a tokaji Tisza-híd, Hajdúból utazván Polgár után a Tisza partja, Egerből érkezve, amikor feltűnnek Mezőkövesd szélső új házai. Pestről érkezve meg a Zsóri- t'ürdő, amely sötétben is jelzi: hazaérkeztem. Igen, haza. Mert ebben a megyében születtem, itt nőttem fel, a régi Borsodban. Itt lettem „érett ember” Miskolcon, itt kezdtem el új, szabad életemet, S hazámmá lett a két másik, idecsatolt megye is; mert munkálkodtam az egyesítésen, mert barátaim éltek és élnek e területen, mert az abaúji és zempléni élet is hív, vonz és érdekel és éppen annyira az enyém már az is. mint hajdan a Bár. völgye, a Sajó menti bányavidék. vagy Mezőkövesd sok-sok régi, ma is még a múltat őrző utcácskája. Nem mulaszthatom el, hogy ne nézzek ki a vonat ablakán, vagy a kocsiból. Tekintetemmel végigsimogatom a megye első fáját, bokrát, házát. Kicsi ez az ország, a legtávolabbi pontja is belefér négyszáz kilométerbe. Mégis csak itt vagyok itthon. (bm) Kiss Attila rajza Karácsony közeledtével mindig meglepnek az emlékek. És minél gyorsabban repülnek az évek, annál tisztábban körvonalazódnak elő — még a hat évtized messzeségéből is — a hajdani diákköri karácsonyok. Egyszer frissen hullott, derékig érő hóban bukdácsolok mint legátus a hernád- petri erdőben, máskor vicsorgó kutyák csaholásától halálra váltan esek be késő este a sályi papiak ajtaján: „Ne tessenek haragudni a kései zavargásért, én vagyok a karácsonyi men- dikás Patakiból”. Legáció, mendikáció .. . Évszázados szociális intézményei voltak ezek a pataki kollégiumnak a szegény diákok segélyezésére. Különösen a Rákócziak halála után volt erre nagy szükség, amikor a fejedelmi pártfogók helyett a református egyházközségek siettek a kollégium támogatására. Legátusnak a teológusok, joghallgatók, felsős gimnazisták és tanítóképzősök mehettek, maguk mellé véve égy 10— 14 éves alsós diákot men- dikásnak. A legátus karácsony, húsvét. pünkösd ünnepén templomi szolgálatot végzett: imádkozott, bibliát olvasott, prédikált, a végén áldást osztott. A mendikás házról házra járva alkalmi versikével köszöntötte az ünneplő családot, kívánva nekik boldog, békességes karácsonyt. Szolgálatukért pénzt kaptak a kálvinista hívektől. Maga a latin „mendicans” szó koldulót jelent. A falusi gyülekezetekben azonban nem koldusoknak tekintették a pataki diákokat. Mindenütt szeretettel várták őket. s a pengős világban nekik szánt 40—50 fillér jó előre kikészítve ott volt a kredencen, egy findzsa alatt. Így támogatták a szegény diákokat. hogy tudjanak maguknak könyvet, cipőt, ruhát venni. Messze nyúlik vissza a legáció eredete, talán egészen a kollégium alapításáig. 1531-ig. Egy 17. századi adománylevélben erről ezt olvashatjuk: „Megtekintvén a pataki skólában tanuló ifjaknak böcsületes seregét, nagy tudományokra válásokat. hogy az én kevés bene- ficiumaim által is épülhessenek ő kegyelmek, rendelek esztendőnként ő kegyelmeknek. mígnem Isten életemet megtartja. 50 forintokat. Így ő kegyelmek közül a nemes tudományokkal felékesített ifjak karácsony, húsvét és pünkösd napjára kijönni tartozzanak, kik által kevés adománykáim is szolgáltassanak bé. Ezen kívül rendeltem 50 véka búzát, 20 cseber bort. két verő disznót, egy bodon túrót, 10 sajtot, 6 i.tce vajat és 3 itce mézet.” A kollégáim híres professzora, Csécsi János szerint „az erdőbényei eklézsia volt az első, aki beírt Patakra az oskolába, hogy ne csak az urakhoz, hanem ő hozzátok is küldjenek deákot innepre”. Komáromi Csipkés György, aki 3 évig volt a pataki kollégium növendéke, debreceni profesz- szorsága idején feljegyezte, hogy 1648 pünkösdjén mint pataki legátus „papolt és szép innepi jótéteményt vett”. Hozzáteszi még latinul, hogy „pro more Scho- lae istius”, vagyis annak az iskolának szokása szerint. Tehát ekkor Patakon már bevett szokás volt a legáció. de a debreceni és a pápai kollégium e tekintetben csak később követte Patakot. Ahogyan ezt ugyancsak Csécsi írja: „Idővel a debreceni oskola is rászorulván a pataki deákok példájára. kezdett kijárni”. Csupa izgalommal járt például a „futásra”, vagyis a próbapapolásra való felkészülés. Karácsonyra és pünkösdre ugyanis három, húsvétra pedig — nagypéntek miatt — négy prédikációt kellett megtanulnunk. Bizony nem kis dolog volt. s többször is „neki-nekifu- tottunk”. míg a széniorvagy a kollégiumi lelkész alkalmasnak talált bennünket a templomi szolgálatra. Aztán következett a várva várt elekció, ünnepválasztás. Egy legációba. ünnepi körzetbe 3—4 kisebb község is tartozott, így ugyanazzal a prédikációval gyors egymásután többször kellett „pendliznünk”. Minden legációnak megvolt a pénzben kifejezett „értékrendje”. A régi időkben Kassa és Beregszász volt az élen, később Miskolc, Sátoraljaújhely, Putnok—Hét— Dubicsány vezette a listát. Ezeket a „legpénzegebb” ünnepeket természetesen a negyedéves papjelöltek, a teológusok választották. És amikor az ifjúság vezére, az elekciót vezető szénior a nevüket olvasta, egy-egy rigmus kíséretében jelentették be ebbéli szándékukat, ilyenformán: Hol telik a kasz- sza. / Legációm Kassa; a másik: Hol a forint csaknem száz, / Ünnepem lesz Beregszász. Négy bodrogközi községről ez az elekciós rigmus járta: Luka, Karos. Karcsa, Pácin. / Ott a bélés igen fájin”. A többi ünnepet is kísérte valamilyen megjegyzés, régi tapasztalatokon alapuló rigmus. például ilyenek: „Szend, Szala, Devecser, / Még az Istennek se kell”; „Átány, Heves, / Térdig ér a krum- lileves”; „Hol a nép a halat eszi, / Legyen legációm Keszi”; „Iske, Csicser, Vaján, Bés, / Ott a diák éhen vész”; „Rég kívánja szívem tája, / Legyen legációm Tállya”. Régi idők, megújuló emlékek . . . Sokan vagyunk még. akik csakis a legáció, mendikáció segítségével lehettünk pataki diákok. Halálunkig hálát érzünk ezért egykori alma materünk iránt, de boldogok vagyunk, hogy a mai diákok már nem szorulnak karácsonyi adomány- gyűjtésre, hanem odahaza, meleg családi körben, ajándékokkal rakott, csillogó karácsonyfa mellett tölthetik a szeretet és békesség ünnepét. Hegyi József A szülőföld vonzása A közelmúlt hetekben a Hazafias Népfront megyei és országos fórumain alapos elemzéssel szóltak e mozgalom útjáról és mai állapotáról. Elismerő jelzőkkel illették a széles körű politikai és tudatformáló munka egyik, immár negyedszázados területét, a honismereti tevékenységet. Borsod-Aba- új-Zemplén megyében is sok virágot, termést hozó ágat hajtott a történeti, népi, irodalmi, művészeti hagyományok feltárásával és ápolásával foglalkozó mozgalom, amely csaknem száz kisebb- nagyobb közösséget s több száz egyéni kutatót kapcsol áramába. Látván azt a gyakran szenvedéllyé erősödő buzgalmat, amellyel a honismeret munkásai az értékek megmentésén fáradoznak, fölvetődik a kérdés, hogy mi ad erőt e szüntelen fáradozáshoz. A válasz egyszerű:n szülőföld. vonzása. Annak felismerése, hogy ezer szállal kapcsolódunk egy tájhoz és egy emberi közösséghez, mindahhoz, amit ezen a tájon ez a közösség — beleértve természetesen az elődöket is — megalkotott. Érdemes talán e vonzásról és eredményeiről kicsit bővebben is szólni. A haza és az anyanyelv fogalmaiból szeretnék kiindulni. A népfront nevében hordozza programot is adó jelzőjeként a hazafias szól, mert történelmi tapasztalatból tudja, hogy a nemzeti tudat és önismeret társadalomépítő energiát hoz létre, illetve szabadít fel. A felszabadult Magyarország négy évtizede, a sok gyökeres változás nem csökkentette e tapasztalat időszerűségét. Sőt, egyre jobban megbizonyosodik, hogy egy olyan fejlődési szakasz sem nélkülözheti ezeket az energiákat, amely az anyagi javak bőségének megteremtését tekinti céljának. A h.azafiság fogalmának fontos eleme a múlt ismerete. A szocializmus építését célul kitűző nemzedékek sem nélkülözhetik apáik és nagyapáik sorsának ismeretét, ha nem csupán mesének tekintik a régmúlt idők históriáját, hanem azt képesek felismerni általa, hogyan tud a nép és a haza megküzdeni sorsának megpróbáltatásaival. Jogos lehet persze, a kritika is, amikor az elődök alkotásait, harcait, művük továbbélését vizsgáljuk meg közelebbről. Bírálatunk azonban csak akkor tisztességes, ha okulva a példából, mi a magunk feladatainak megoldásában különb teljesítményre vagyunk képesek. Hadd idézzem a magyar reformkor költő-harcosának szavait! ,, Őseitek parányi fészket raktanak? szedjétek össze .a romokat, s tegyetek belőle imély alapot jövendő nagyságnak. Apró harcokat vívtanak? csináljátok a békesség imüveit temérdekekké. Változékonyságban sínlettek? változzatok ti is, mint a ilepke, nemesbnél nemesb alakokra. Emlékeik nem maradtak? mi tilt, hogy emeljetek nékik?” Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének gondolatai ezek, s biztatását ma is egyetértéssel idézhetjük. A népfront honismereti mozgalma is ezt tekinti feladatának: igyekezzék a századok viharokat elszenvedett köveiből alapot rakni a jövendő építkezéséhez. Sokunk meggyőződése, hogy nem nélkülözhetjük ezeket az alapokat. Ugyanígy fontos eleme a hazafiságnak az anyanyelv itudatos őrzése, nyelvhasználatunk pallérozása. Ezért kell általánossá tennünk a szépen szólás és a humánus magatartás egymással szorosan összefüggő igényét. Fölismerték ezt már a magyar felvilágosodás nemzetépítő nagyjai. Kazinczy Ferenc a nemzeti lét és tudat szempontjából, a kultúra, a haladás érdekében írta a következőket: „A nyelvvel s ízléssel együtt.. . az ismeretek ,s a jónak és szépnek mélyebb érzése tnég azoknál is gyarapodtak, kik könyvet nem olvasnak, s mint mennek által most egy fejből más fejbe az új ideák, s mint szülnek újakat, |s a mélyebb ismeretekre vágyás s a vetélkedés szép tüze hány érdemes, hány munkás fiat és lányt szül naponként a hazának, '.kik különben seny- vednének? De a haza nyelvétől megtagadott gond nemcsak azt la kárt szüli, hogy a tudományok és mesterségek inem juthatnak körforgásba, ihanem azt is azonfelül, hogy maga a tudomány nem kap annyi gyarapítót. mint különben kaphatna.” A széphalmi mester arra tanít hál bennünket, mai magyarokat, hogy a kultúra elszegényedik, ha nyelv és nép nem fejlődik együtt, s hogy a nyelv gazdagsága a kultúra kiterjedéséhez vezet. Ő akkor a nyelv kiművelésére tette a nyomatékül, mi ma a nyelvhasználat — és a beszédben is megnyilatkozó emberi magatartás — alakítását tartjuk elsősorban időszerűnek. Csak két elemet emeltem lei a sok közül, amelyek a népfront legnagyobb múltú és hagyományú közösségét, a honismereti mozgalmat életben tartják. Ez az országos kiterjedésű és hatású köz- művelődési forma — mint azt a nyáron Sopronban tartott országos honismereti konferencia is megállapította — jelent és jövőt építő erő. Tevékenységében megyénkben is új lendület jelei mutatkoztak az elmúlt öt esztendőben. Gyarapodtak és erősödtek annak a hálónak a fonalai, amely a honismereti közösségek között kapcsolatot teremt. Csak néhány vonást rajzolhatok fel a teljes képből. A honismereti mozgalom aktivistáinak közreműködésével nemrég fejeződött be az a minden megyebeli településre kiterjedő tudományos igényű vállalkozás, amely csaknem hatvanezer cédulán rögzítette kétszázötven önkéntes munkatárs fáradozása nyomán népünk helynévkincsét. Sikerrel zárultak az évente meghirdetett honismereti gyűjtőpályázatok. A korábbinál elmélyültebben és tartalmasabban emlékeztünk meg a szocializmus építésében megtett útról a felszabadulás negyvenedik évfordulója alkalmából. Az ifjúság körében folyó honismereti munka új, népszerű formákkal gyarapodott, szaporodtak a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által patronált ifjú történelembarát körök, hagyományt teremtenek az ősi diákvárosok KISZ által patronált találkozói. Megindult a népfront történetének helyi kutatása, szeretnénk ösztönözni á veszendő forrásanyagok .tervszerűbb gyűjtésére. Honismereti érdekű esemény, hogy ez év tavaszán megalakult a Kazinczy Ferenc Társaság, amely néhány hónap alatt figyelemre méltó munkát végzett már, s igyekszik megyénk egykori abaúji és zempléni részeinek kulturális örökségével jól sáfárkodni, összefogni e vidék szellemi erőit. Ha előre tekintünk, joggal várhatjuk el a honismereti mozgalomtól, hogy az elért eredményeket újabbak kövessék. Szeretnénk, ha a következő években sikereket érnénk el az irodalmunk helyi hagyományait feltáró munkálatokban, ha még szervezettebbé tehetnénk és kiterjeszthetnénk az ifjúság körében végzett honismereti munkát és a táborokat, ha újabb lendületet venne az üzemtörténet- és a krónikaírás, ha rendszeressé tehetnénk egyre gazdagabb tartalmú tájékoztatónk, a „Szülőföldünk, Borsod-Abaúj- Zemplén” megjelenését, ha létrejöhetne az ehhez és a pályázatokhoz létfeltételt biztosító megyei honismereti alap. ha újra megszervezhet^ nénk a sárospataki főiskolán a szakkörvezető-,képzést, s ha sikerülne közösségeink révén — amelyek között több negyedszázados múlttal rendelkező kör is van — minél szélesebb rétegekhez eljuttatni értékfeltáró és -megőrző munkánk eredményeit, hatását. o Ha valaki azt kérdezi, miben látom ma a honismereti munka legfőbb jelentőségét, akkor röviden azzal válaszolhatok: közösségteremtő erejében. Aki csak egyszer is látta például Gömörsző- lősön, Sályban, Ózdon a lakóhelyük hagyományait feltáró, a kulturálódást segítő rendezvényeket; akii ismeri — hogy csak iskolatípusonként egyet-egyet említsek — a putnoki gimnázium, a sátoraljaújhelyi mezőgazdasági szakközépiskola, a szerencsi szakmunkásképző, a mezőkövesdi kollégium, a ti- szakeszi általános iskola tanulóinak ilyen irányú munkáját; aki hallott a nyári encsi néprajzi, az ónodi régészeti, a bodrogközi nyelvjáráskutató tábor lelkes fiataljairól; aki belelapozott országos tekintélyt szerzett önkéntes munkatársaink — Szabó Lajos, Nemesik Pál, Dobosy László, Nagy Géza, Kamody Miklós, Galuska Imre, Pap Miklós, Nagy Károly és mások — tudományos értékű és tudatformáló hatású publikációiba, az máris megsejtett valamit e mozgalom erejéből, pedig csak néhány cseppjét ízlelhette meg a tengernek. A honismereti körök számát — s talán hozzátehetjük: a munka intenzitását — tekintve a második helyet foglaljuk el a megyék rangsorában. A megyei múzeumi szervezet, a levéltár, a művelődési intézmények segítőkészségén felül van még valami, ami az eredményekben ösztönző szerepet játszik. Szülőföldünk, Borsod-A-baúj- Zemplén — valamint a beleolvadt Gömör és Torna — igen gazdag forradalmi, agrárszocialista és munkásmozgalmi hagyományokban; országos jelentőségűek műemlék templomaink, váraink, irodalmi és történelmi emlékhelyeink; etnikai szempontból nagyon változatos e tájaik népi kultúrája. Még ma is megidézhetjük Muhi tragédiáját, Császár Péter és Tokaji Ferenc lázadó jobbágyait, Rákóczi ónodi és sárospataki országgyűlésének hangulatát, a Zemplénben országos szerepre készülő Kossuth alakját, a reformáció kultúrát s a felvilágosodás nyelvet és irodalmat újító hatásait, a bányák és a gyárak tömegmozgalmait, az utóbbi negyven év sorsfordító küzdelmeit. Nincs település, amelyen ne találna az ott élő ember követésre méltó példát, tanulságot. A honismereti mozgalom békés korunkban arra kíván ráébreszteni minél több embert, amit Kazinczy üzen: „a hazáért nem csak veszni szép; Szép élni is őérte.” Kováts Dániel
