Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-20 / 272. szám
1985. november 20., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Az ammóniagyártás jelene és jövője Konítés és leitatés Kazincbarcikán Sigárkezelt élelmiszerek At életmiszeripor egyre no- «robb gondot fordít at eddigieknél {óbb minőségű termékek előállításéra. Ennek egyik útja - néhány ilelmi- siemél - at ionizáld sugárzós alkalmatosa. Az egészségre ártalmatlan eljárással •ipusztithaték a káros mikroorganizmusok, a rovarkártevők. A sugárkezelt termékek eltarthatósága nő, minőségüket tovább, megőrzik. A Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet mikrobiológiai osztályán a gabonaipari termékek, o fűszerek és a baromfihús sugárkezelésének lehetőségeit kutatják. A világgazdaságban körülbelül harminc éve, az ötvenes évek elején kezdődött el az az innovációs folyamat, amely a gazdaság addigi történetében egy iparág példátlanul gyors fejlődését eredményezte. Ez az iparág a vegyipar, és a nagyarányú fejlesztések következtében a világ országaiban a műtrágyagyártás és a petrolkémia rövid idő alatt megduplázta a termelését. Magyarországon a második világháború idején a gazdasági ágazatok között a vegy- . ipar részaránya mintegy 5 százalékot tett ki, és ennek is körülbelül 20 százaléka megsemmisült a harcok következtében. Így az újjáépítés, majd az azt követő I. ötéves terv idején megkezdődött fejlesztések eredményeképpen Magyarországon is nagy szerepel kapott a vegyipar és ebben a műtrágyagyártás fejlesztése. A Borsodi Vegyi Kombinátban az ammóniagyártás harmincéves évfordulója alkalmából a Magyar Kémikusok Egyesülete ülést tartott, amelyen Töreki Ernő, a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese számolt be a Kazincbarcikán végbement fejlesztésekről és a nitrogénműtrágya-gyártás elmúlt harmincéves fejlődéséről. Bár Magyarországon az első nitrogénműtrágya-gyárat 1932-ben Péten alapították, azonban ez az üzem naponta mindössze 20 tonna ammónia gyártására volt képes. így a termékéből, a pétisóból nem elégíthette ki a hazai mezőgazdaság igényeit. A kazincbarcikai gyárat a negyvenes évek végén, na- ' ponta 120 tonna ammónia és a pétinél lényegesen több nitrogénműtrágya gyártására tervezték. A gyárat eredetileg kokszbázisra építették, de . rövid ideig tartó üzemelés után a hatvanas évek első felében a technológia korszerűsítése és a költségek csökkentése miatt a műtrá- gyatermelésre kiinduló alapanyagként már a földgázt vették figyelembe. A Borsodi Vegyi Kombi- i nátban az alapítástól kezdve napjainkig szinte nem volt olyan esztendő, amikor ne folyt volna a termelőberendezések bővítése, vagy a technológia korszerűsítése. A harminc éve működő műtrágyagyárban 1963-ban hozzáfogtak a gyártás 100 százalékos bővítéséhez. Az új, korszerűbb termelőberendezések már 1968-ban teljes értékű munkát végeztek, így jelentősen csökkenteni lehetett az önköltséget, elsősorban az energiafelhasználás mérséklésével. Az itt beépített technológiákkal szerzett tapasztalatokat használták fel később a Péti Nitrogénművek bővítésénél és a Tiszai Vegyi Kombinát műtrágyagyárának továbbfejlesztésénél is. Ez volt a hazai vegyipari gyakorlatban az első olyan beruházás, ahol egy időben 20 —30 nyugati cég képviselője dolgozott, és a munka összehangolása, a napi feladatok végzése, továbbá az építés irányítása hatalmas feladatot jelentett a BVK szakemberei számára, de az itt dolgozó beruházók megbirkóztak ezekkel a feladatokkal és az építkezés befejezése után a gyár már nemcsak a saját szükségleteit elégíthette ki ammóniából, hanem exportőrként is megjelenhetett a piacon. A sikeres bővítések után a gyárban rövidesen hozzáfoghattak a műtrágyagyártás fejlesztésének további, negyedik üteméhez is. Erre a feladatra a tulajdonképpeni struktúraváltás idején került sor, amikor a gyárban a pvc gyártásához szükséges technológiák telepítése is megkezdődött. Ezzel párhuzamosan folytak az energiaracionalizálások is, amelyek azt a célt szolgálták, hogy kevesebb energiával állítsák elő a mezőgazdaság számára szükséges műtrágyát. Saját, szabadalmaztatott technológiával megtörténi például a rézlúg-regeneráló rekonstrukciója, és ez egyúttal lehetővé tette a foszgéngyártáshoz szükséges nagy tisztaságú szónmonoxid kinyerését. Ugyancsak számottevő energiaracionalizálás történt a klóralkáli elektrolízisüzemben is, ahol jelentős mennyiségű CO kinyerésére nyílt lehetőség. Ezekkel a munkákkal párhuzamosan egy új, olasz gyártmányú kompresszort is vásároltak és így, évente 10 ezer tonnával növelhették a termelést úgy, hogy közben évente 20 millió forint értékű elektromos energiát tudtak megtakarítani. Az eddigi fejlesztések eredményeképpen az idén a BVK már várhatóan meghaladja az évi 200 ezer tonnás ammóniatermelést is. A további cél ennek a növelése, a napi 700 tonna ammónia előállítása, és ez a hazai igények kielégítésén kívül jelentős mennyiségű exportot is lehetővé tesz. Mi várható a jövőben? Jelenleg Magyarországon körülbelül egymillió tonna ammónia készül évente, mondta a műszaki vezérigazgató-helyettes és erre a kapacitásra az ezredfordulóig előreláthatóan szükség is lesz. Alternatívaként a hazai mezőgazdaság számára csak import jöhet számításba, de mint tudjuk, az igen drága. Azért rendkívül fontos a bővítés és fejlesztés, mert sajnos a BVK és a TVK lermelöberendezései jelenleg 25 évesek és annyira elavultak, hogy 5—10 éven belül vagy fel kell újítani, vagy le kell állítani azokat. Jelenleg csak a Péti Nitrogénművek technológiái dolgoznak a világszínvonal közelében. Ismert, hogy az ammóniatermelés igen energiaigényes folyamat és így országosan is kiemelt elbírálást és preferenciát igényel. Hiszen ammónia, azaz nitrogénműtrágya nélkül nem létezhet a mezőgazdaság. Nyilvánvaló, hogy a jövő útja a gyártás szempontjából csakis az energiaracionalizálás lehet, azaz a rossz hatásfokkal dolgozó berendezéseket le kell állítani. Évek óta foglalkoznak az elavuló ammóniagyár jövőjével. A jövő csak egy új, 1350 ionná napi kapacitású, korszerű ammóniagyár felépítésével képzelhető el. Ehhez világbanki kölcsönt szeretnének igénybe venni, az energiaracionalizálási programokon belül. Hiszen az új gyárban tonnánként 25 giga- joule energiamegtakarítást lehetne elérni. A fejlesztés megvalósítása után az ammóniagyártás lényegében a BVK-ban is újra verseny- képes lehet. Ezt a feltételezést igazolják a világon ma már meglevő legkorszerűbb technológiák. A második lépcsőként a feldolgozás korszerűsítését kell elvégezni. Bár a hetvenes évek második felében a sulétromsavüzemben történtek rekonstrukciók, ezt azonban túlzott takarékossággal oldották meg. Így ez az üzem ma is energiaigényes és sajnos a környezetre is káros hatással van. A mészammonsalétrom-gyárlás korszérűsítése során eddig csak a minőség javítására történtek erőfeszítések. Ez tulajdonképpen fájó döntés volt a gyár számára, hiszen ma a korábbi 210 ezer tonna helyett, csak 180 ezer tonna nitrogénműtrágya készül Kazincbarcikán, igaz, ennek a minősége 97—98 százalékban I. osztályú, exportképes termék. Napirenden van az üzem rekonstrukciója, mondta Töreki Ernő és ez a VII. ötéves terv idején valósul meg. A rekonstrukció befejezése után 280 ezer tonna nitrogénműtrágya készülhet majd a BVK-ban. Tervezik a karbamidüzem rekonstrukcióját is, amely során a gyár olyan termékeket készít majd, amelyek nem savanyítják a talajokat. Ha ezek a fejlesztések megvalósulnak, akkor a BVK az ezredfordulón is megfelelő színvonalú technológiákkal tudja majd a hazai mező- gazdaság számára szükséges, többféle műtrágya előállítását elvégezni, fejezte be a tájékoztatóját a BVK műszaki vezérigazgató-helyettese. Hajdú Gábor Ezt az évet biztos, hogy sokáig nem felejtik el a mú- csonyi Üj Élet Termelőszövetkezetiben. Egy kedvező, jó sorozat tönt meg, hiszen az elmúlt években olyan eredményt mutathattak fel, ami biztosította a szövetkezeti egyenletes fejlődését. Az Idén, év vége felé még mindig nem mernék — nem akarnak — beszélni a várható nyereségről, csak nagyon óvatosan közelítjük meg a témát. Veszteség biztos nein lesz, jövedelmező volt a gazdálkodás, de annyira mégsem, mint amennyire számítottak. No, ebből néhéz kiiokoskodni valamit, így talán közelítsünk a másik oldaliról.. Kezdjük a rossz hírekkel ... — Jó! — mondta erre Lipták János, a termelőszövetkezet elnöke. — Mármint nem jó, de kezdjük. Az Idén mintegy hárommillióval fokozódott az állami elvonás, de ennék ellenére reális esélyét láttuk, hogy különböző intézkedésekkel ezt a kiesést pótolni tudjuk. Bhihez mindenképpen szükséges lett volna, hogy növénytermesztésünk hozamai az elmúlt évi szint közelében valósuljanak meg. Ezzel szemben a búza 1,3 tonnával, a napraforgó pedig fél tonnával termett kevesebbet hektáronként. A korábban két leghatékonyabban termelhető növényünk, kétmillió forintos jövedelemkieséssel lepett meg bennünket. Joggal bízhattak az apró- magitermesztésben. Az elmúlt évékben a legelők 1,5 —í millió forint nyereséghez segítették a gazdaságot, eny- nyi.t értek a különböző fű- félék kicsépelt magjai. Az idén az időjárás közbeszólt, a gyepek legfeljebb kaszálóként voltak hasznosíthatók. Másik hatékony ágazatuk a ' fővárosban, s a helyben letelepített ipari üzemek voltak. — Amikor kialakítottuk ezeket, tényleg megtermelték azokat a milliókat, amelyek nemcsak a szövetkezet nyereségét növelték, hanem az előrelépés pénzügyi alapját is biztosították. Ma már viszont alig hoznak valamit. Lényegében azért maradtak meg, mert a gazdasági általános költség egy részét rájuk tudjuk hárítani, másrészt termelési adójuk bizonyos hányadát fejlesztésre felhasználhatjuk. De a tény, tény marad; a melléküzem- ágak leszálló ágba kerültek, s ezt a folyamatot sem mi. sem más szövetkezetek nem tudják megállítani. Hol van már az az idő, amikor szinte egymás kezébe adták a kilincset a vállalkozó vezetők — sokszor brigádjaikkal együtt — azzal a szándékkal, hogy a termelőszövetkezet keretén belül üzemet alakítsanak. Előbb az élesedő konkurenciaharc, utóbb az alacsonyabb adójú, s éppen ezért hatékonyabb szakcsoportok létrejötte csökkentette az ipari, szolgáltató ágazatok nyereségét. A magas bér- színvonal ellenére nem tudják a szövetkezetben tartani a brigádokat, mert a környék üzemei az esztergályosoknak jóval többet tudnak adni. A főváros egész más helyzetet teremtett, onnan egy egész részleg lép ki tavasszal, s alakít önálló vállalatot. Könnyű következtetni: a szövetkezet egyre jobban magára, mármint saját alaptevékenységére lesz utalva. Az elnök: — Itt kaptuk a következő pofont, s ez fáj a legjobban. Nemrégiben átvettünk Be- rentén mintegy ötven hektárnyi parlagterületet. Egyéni gazdálkodóké volt ez a terület valamikor, s ahogy a gazdák kihaltak, vagy jövedelmezőbb munkát kerestek, a föld műveletlenül maradt. Először örültünk is, hiszen kifejezetten jó termőföldet kaptunk, de utána beütött a mennykő. De nem az ijedségtől estünk át a ló másik oldalára. Az történt ugyanis, hogy a magasabb aranykorona-értékű szántók átvétele, növelte a gazdaság területének együttes értékét, s 17 századdal túlléptük a tizennégy aranykoronát, Ami any- nyit jelent, hogy 35 százalék helyett 12 százaléknyi árkiegészítést kapunk termékeinkre. Ha ezt párosítjuk azzal, hogy a szabályozóváltozás eredményeként 4,5 millió helyett csak hétszázezer forintot tarthatunk vissza fejlesztésre a termelési adóból, elgondolható, milyen érzékeny csapás érte a termelőszövetkezetet. í! V — A rendelet ismerétében mién vették át a parlagföldeket? Vagy ha már művelésbe fogták, miért nem kértek egyedi elbírálást, hiszen az államnak ebből az ügyletből csak haszna származik? — Nos, — az elnök villámgyorsan válaszolt — a rendelet jóval később született. Ha elhangzott volna valami figyelmeztetés, hogy pórul járunk — vagy járhatunk —, hegyvidéki legelőink egy részét feltörhetnénk, igy az aranykorona-érték 14 alatt maradt volna. Ilyen jelzést nem kaptunk, s így csak azt tudom elmondani, amit minden csalódott vásárló, aki azért nem megy a pénztárhoz, mert reklamációt nem fogadnak el. Ennyit a rossz hírekből. Van jó is? Lipták János elbizonytalanodik: — Talán. A tehenészetnek valamelyest javult a pozíciója. Megszűnt fél év után az a rendelet, hogy felhalmozási adót kell fizetni, hatvan százalékra nőtt az állami támogatás a telepbővítésre, s valamit emeltek a tej árán is. Nekünk van már egy közel évtizede elkészített tervünk a 340 férőhelyes tehenészeti telepünk fejlesztésére. Mivel itt már 4700 liter tejet fejünk egy állattól, reálisnak tartanánk a korszerűsítést, ami természetesen férőhelybővítéssel is párosulna. A legolcsóbb megoldást választanánk, de hát nem olcsó a mái világ. A lehető legegyszerűbb terv is harmincmilliós beruházást „jósol”! És ezért alig több, mint száz tehenet köthetnénk a meglevők mellé a jászlakhoz. Viszont az is igaz. hogy a közműrendszer, s néhány istálló felújítása, építése nélkülözhetetlen. — Akkor belevágnak? — Amikor volt pénzünk, kicsi volt az állami támogatás. Most dotálnák a telep bővítését, viszont nincs pénzünk. A kérdés „csak” any- nyi: az alig nyereséges tejtermelésért, nyakig eiadósod- junk-e? — kármán — Hírünk és helyünk A szakértők azt jósolják, hogy oz ezred- lordutóra Magyarországon a válások száma, s aránya a megkötött házasságokhoz képest növekedni fog. Vajon mulasztásaink, hiányosságaink, hibáink hagynak-e mélyebb nyomokat bennünk, vagy pedig oz eredményeink? Hiszen van magyar virtus, magyaros vendégszeretet, valamint gulyás, csikós és lipicai ménes. Jól fut oz Ikarus és a Rába, a szalámi pedig valuta. Aranyérmet nyertünk a kesztyűs-rugós, mindent bele világbajnokságon Budapesten, s mi adtunk otthont az Európai Kulturális Fórumnak. Kukoricánk, szőlőnk világhírű, de országunk neve a nemzetközi élmezőnyben olvasható, ha a statisztikai kimutatásokat az alkoholizmusnál, az ön- gyilkosságnál vagy éppen a válásoknál nyitjuk föl... Ki érti ezt? A szélsőségek országa lennénk? Vagy csak arról van szó, hogy nagy őszinteségünkben mindent a világ eié tárunk? Akár igy, akár úgy, de változnunk nem eredendő tulajdonságainkban kell. Nem is lehet. A nemzeti karakter nem szégyenfolt, hanem öröklött, s büszkén viselt, vagy elviselt anyajegy. Nyitott gazdaságú ország vagyunk, nyitott, minden iránt fogékony lelkületű néppel. A napokban nyilvánosságra hozott középtávú tervkoncepció óvatos optimizmusa minőségi változásokat és dinamizmust ígér. Karakterisztikus statisztikánk átírásához (válás, születés, öngyilkosság, alkoholizmus) egy emberöltőnyi idő is kevés. De programjaink végrehajtását remélve jobb lehet a közérzetünk, s az infarktusnak egyre inkább ellenállá szivünk lölott talán vastagabb lesz majd a pénztárca is ... (brackó)
