Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 2,20 Fi Csütörtök, 1985. november 7. Október maradandó öröksége: a béke védelme Pál Lénárd rádió- és televízióbeszéde liiiap Loció József fotógrafikója Kitüntetések november 7. alkalmába Ünnepség a megyei pártbizottság székházában November 7. alkalmából tegnap a megyei pártbizottság székhazában ünnepséget rendeztek,' melyen a hagyományoknak megfelelően az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetéseket és más !■ magas rangú kitüntetéseket adtak át a munkában élenjáróknak. Az ünnepségen Begyik János, a megyei pártbizottság osztályvezetője szólt a nagy októberi szocialista forradalom (ifi. évfordulójáról. Egyebek között elmondotta, hogy október ünnepe több az egyszerű megemlékezésnél: jó alkalom a tennivalók számbavételére, ösz- szegzésére is. Hazánk testvéri kapcsolatban van • a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, a világ haladó népeivel, mindez kötelez bennünket egységre, összefogásra, a lenini munkastílus alkalmazására. Azoknak a tudati tényezőknek az alkalmazására, amelyekre a Az elmúlt hatvannyolc esztendő cáfolhatatlanui bizonyította: a nagy októberi szocialista forradalom az emberiség . fejlődésének új korszakát nyitotta meg. Olyan fordulatot hozott a világ történelmében, amely meghatározta a világfejlődés fő irányát. A szovjet nép — a marxizmus—leninizmus eszméit valóra váltó szocialista fejlődés révén — az emberiség sorsának, a huszadik századi haladás ügyének meghatározó, alakító erejévé vált. Napjainkban, amikor a béke fenyegetettsége, az atomháború rettenete, az imperializmus szélsőséges körei által kikényszerített fegyverkezés, a nemzetközi feszültségek hullámmozgása aggodalommal, fokozódó nyugtalansággal tölti el Földünk valamennyi, felelősen gondolkodó emberét, akkor nagy nyomatékkai' kell emlékeztetnünk arra, hogy az októberi forradalom egyik legfontosabb vívmánya, maradandó érvényű dokumentü- ma a békéről hozott történelmi súlyú dekrétum volt. S a Szovjetunió azóta is töretlenül, következetesen vállalja október örökségét, a béke állhatatos védelmezését. Folytonos tehát a nagy októberi szocialista forradalomhoz, a lenini párt célkitűzéseihez hű, a szocializmus eszméinek, értékeinek lényegéből fakadó történelmi küldetés teljesítése — az egész emberiség jövője érdekében. Természetesen, a szocializmus fejlődése sem volt mentes az ellentmondásoktól, a megtorpanásoktól, a torzulásoktól. De közvetve az is a szocializmus erejét, történelmi szükségszerűségét bizonyítja, hogy eddigi útja során mindig képes volt a korrekcióra, önmaga megújítására, a saját eredendő elveihez szabott továbbhaladásra. A kitűzött nagy. történelmi célok megvalósításához hosszú fejlődési folyamatra van szükség. De any- nyit határozottan állíthatunk: a szocializmusnak van. átgondolt, stratégiai érvényű válasza, perspéktívákat adó, mozgósító hatású programja az emberiség jelenlegi nagy kérdéseinek megoldására. Ezt bizonyítja a Szovjetunió Kommunista Pártja újjászerkesztett programjának most közzétett tervezete is. amely az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítása alapján előirányozza a szocializmus tervszerű és minden oldalú tökéletesítését, a szovjet társadalom haladását a kommunizmus felé. Ez a program a békéért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelem nagy programja. A szocialista világrendszer kialakulásában a Szovjetunió létének és internacionalista segítségének kulcsszerepe volt. A szocialista átalakulás szovjetunióbeli útja egyetemes tanulságokat kínál, ezeket azonban valamennyi szocialista országnak a maga történelmi hagyományaihoz, sajátosságaihoz szabottan kell — mégpedig alkotó módon — felhasználnia. Az előttünk álló nem csekély nehézségek leküzdésében, céljaink valóra váltásában mindenekelőtt a saját erőnkre kell támaszkodnunk, de közben éreznünk kell és érezzük is, hogy a szocialista országok közösségét ösz- szekötő sokoldalú politikai- gazdasági-kulturális és társadalmi kapcsolatok munkánkhoz nélkülözhetetlen. nagy értékű hozzájárulást jelentenek. Ezek között a kapcsolatok között megkülönböztetett jelentősége van a Szovjetunióhoz fűződő viszonyunknak. Napjainkban nálunk — és a szocialista országok többségében is — a gazdaság fejlesztésére, hatékonyságának növelésére, társadalmi céljaink valóra váltásának anyagi feltételeire összpontosul leginkább a figyelem. Egyik fő — most talán a legfőbb — feladatunk a továbblépésünkhöz nélkülözhetetlen tudományos-műszaki haladás meggyorsítása, a szocialista közösség országaiban rejlő óriási szellemi alkotóerő minél hatékonyabb kihasználása. Olyan korszakban élünk, amelyben különösen fontos, hogy a legértékesebb, legrugalmasabb, legcsodálatosabb erőforrást: az emberi alkotóerőt. amelyet a tudás, a tapasztalat, az ismeret és a küzdelemre való vállalkozás készsége csak megsokszorozhat, az eddiginél sokkal jobban kamatoztassuk. November 7-e alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar kommunisták és népünk egésze nevében tiszteletté1 köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártját, a testvéri szovjet népet. Szívből kívánom, hogy töretlen lendülettel haladjanak tovább a nagy októberi szocialista forradalom által megkezdett úton, érjenek el újabb sikereket országuk építésében, az emberi értékek gyarapításában, a szocializmus és a béke világméretű ügyének szolgálatában. Dísziinnepség a Miskolci Nemzeti Színházban A nagy októberi szoci-i alista forradalom 68. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek sorozatában tegnap este ünnepi műsorral egybekötött díszünnepséget tartottak a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ünnepségen részt vettek a párt-, az állami, a tömegszervezetek vezetői, az üzemek, vállalatok, intézmények, Miskolc különböző munkahelyeinek képviselői. Jelen voltak a veteránok, akik évtizedekkel ezelőtt sokat tettek és ma is sokát fáradoznak a város gyarapításáért, fejlesztéséért. Megjelentek az évforduló alkalmából kitüntetésben részesült dolgozók. A városunk minden rétegét képviselő közönséget Gyarmati Béla, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte és emlékezett meg az évfordulóról, méltatva a nagy október világtörténelmi jelentőségét. Az ünnepi megemlékezés után a Miskolci Szimfonikus Zenekar adott színvonalas, nagy élményt adó műsort. Ebben Glinka- és Csaj- kovszkij-művek szerepeltek, Kovács László vezényletével. (Folytatás a 2. oldalon) Az ünnepség résztvevőinek csoportja ■■MimMiiiaHKsnsiaefö