Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-04 / 259. szám

HBPHOL WAPWn NAPRÓL NAPRA WBPROL NAPRÓL NAPRA MAPRÖL IHBPRB NAPRÓL NAPRA L egyen a ti beszédetek úgy-úgy, nem-nem. mert egyéb az ördögtől való” — mondja a jó öreg Biblia. Azt hiszem, ellenségeim sem állíthatják rólam, hogy val­lásosság bűnébe szoktam esni, de egyre többször érzem en­nek a bibliai igazságnak — igazát. Akkor pedig — és saj­nos nem kevésszer! — amikor értekezleten, képernyő előtt polgártársaim valami nagyon nehézkes, nyakatekert módon ismételgetnek, eldadognak sokatmondó arcjátékkal semmit­mondó mondatokat. Mégpedig úgy, hogy közben sokat sejte- töen mosolyognak, egy-egy szó között hosszú szünetet tar­tanak, két-, sőt többértelmű félmondatokat suttognak és — ami az állandó kísérőjelenség — dadogva ismétlik a jelen­téktelen szavakat, hogy így adjanak nagyobb nyomatékül a semminek. Jellemző, hogy ezt főleg akkor teszik, ha úgy- úgy vagy nem-nem lenne a konkrét válasz. Ez azonban felelősséget jelentene. A dadogást sokféleképpen lehet ér­telmezni — tehát sehogy. — És olyan intelligensen hat. (máté) 0 Csalás miatt 2 évi, bör­tönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte a Miskolci Városi Bíróság Fenyvesi Gá­bor szögligeti (Jókai u. 8.) lakost. A vádlott 1984 augusz­tusától nem vállalt munkát, önmagát és családját a bűn- cselekményekből származó pénzen tartotta fenn. Az Iparcikk Kölcsönző és Szol­gáltató Vállalat különböző boltjaiból nagyobb értékű tárgyakat kölcsönzött, s el­adta azokat. Az ítélet nem jogerős. 0 Munkavédelmi hónapot' rendeznek november 1-től a hónap végéig a Tiszai Kő­olajfinomító Vállalatnál. Cél, hogy jobban ráirányítsák a dolgozók figyelmét a munka- védelmi előírások fokozot­tabb betartására, felhívják a figyelmet a jelenleg megle­vő hiányosságokra, illetve azok megszüntetésére. Több előadást és tanfolyamszerű munkavédelmi továbbkép­zést is tartanak a gyárban. 0 A megyei bűnmegelő­zési hónap keretében a Mis­kolci Akadémiai Bizottság székházában „A bűnmegelő­zés és annak szervezetrend­szerei nemzetközi és hazai viszonylatban” címmel ma országos tanácskozást ren­deznek. A témában Vígh Jó­zsef, az MTA Kriminológiai Társaságának elnökhelyettese tart előadást. Vásárnaptár November 5-én, kedden: országos állat- és kirakóvá­sárt rendeznek Tiszadadán; november 6-án, szerdán: Miskolcon; november 9-én, szomba­ton : Mezőkeresztesen; november 10-én, vasárnap: Pásztón; gépkocsivásárt: Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán; november 11-én. hétfőn: országos állat- és kirakóvá­sárt Cigándon, Putnokon és Szikszón. Ma este a képernyőn Zenehétfő Rendkívüli adásnap lesz ma a televízióban. Az első csa­tornán 16 órától csaknem éjfélig tartó műsor a 175 év­vel ezelőtt született nagy ze­neszerzőre, Erkel Ferenc re emlékeztet. Ennek keretében hangzik el Erkel Ünnepi nyitánya, képernyőre kerül az 1952-ben készült, Keleti Márton rendezte Erkel című magyar játékfilm, részletek láthatók Erkel Hunyadi László és Névtelen hősök cimü ope­ráiból, a műsort záró Him­nusz pedig Ferencsik János vezényletével hallható. A nap folyamán több más zenei műsor, táncjáték, vers szere­pel a képernyőn. Képünk a 17.35-kor kezdődő Erkel- filmböl való. Eszak-Magyarorszúg. — Az MSZMI- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc PL: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat': 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Felelős kiadó: VÉRES MIHÁLY. Telefon : 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahi­vatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index:. 25 655 ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában, Felelős vezelö: WIKTH LAJOS. Lobogózzuk fel épületeinket! Miskolc Megyei Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága felkéri a vállalatok, üzemek, intézmények és szövetkeze­tek vezetőit, a város lakossá­gát, hogy november 7. tisz­teletére lobogózzák fel épü­leteiket. A zászlódísz novem­ber 5—9. között köszöntse az évfordulót. 0 A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése sze­rint a 44. játékhéten 5 talá- latos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 87 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 116 835 forint. 3 találatos szelvénye 7426 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 684 forint. A 2 találatos szelvények száma 221 917, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. Naptár _______ 1 985. NOVEMBER A., HÉTFŐ A nap kelte 6.32 — nyugta 16.23 órakor A hold kelte 21.0« — nyugta 12.54 órakor Névnap: Károly Kétszázhuszonöt évvel eze­lőtt, 1760 november 4-én született Hajdúdorogon, és 73 éves korában, 1833-ban hunyt el Becsben Görög Demeter író, szerkesztő, a magyar irodalom nagyszerű szervezője és mecénása, a Magyar Tudományos Aka­démia tiszteletbeli tagja. IDÖJÁR AS-JELENTÉS Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő várható, csapadék már nem valószinü. A légmozgás többnyire gyen­ge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet a tartósan ködös helyeken 5, másutt 10 fok kö­rül várható. Gyártörténeti múzeum Az Ózdi Kohászati üzemek Gyártörténeti Múzeumának szabadtéri kiállitóterülete a közelmúltban új tárgyakkal gyarapodott. Ismét több, technikatörténeti szempontból érdekes berendezés került a múzeumba. Többek között gyorssori hengerállvány, tűz­álló téglagyári présgép és nagyolvasztói kéziszerszámok gyarapítják az eddigi gyűj­teményt. Felvételünk a skan­zen egy részét mutatja be. Kerékgyártó Mihály Borsodi bányászok segítsége Ismeretes, hogy hazánk la­kossági szénellátásában je­lentős szerepe van a borso­di szénbányászoknak. Az igé­nyek kielégítésének mintegy harminchat százaléka me­gyénk bányászainak a fel­adata. Az egyre nehezebbé váló termelési körülmények, az utóbbi időkben országo­san éreztették hatásukat. A szénigények kielégítése gon­dot jelent Hajdú-Bihar me­gyében is. A borsodi bányászok a negyedik negyedévben, ki- lencvenkét napból kilencve­net dolgoznak a szénellátás Háromnapos látogatásra Magyarországra érkezett — november 3-án — Sir Peter Scott, a WWF Nemzetközi Tanácsának elnöke. Útjára elkísérte felesége és Michael Ounsted, a Wildfowl Trust igazgatóhelyettese. Peter Scott, itt tartózko­dása során ellátogat Fülöp- házára, ahol megtekinti a Magyar Madártani Egyesület és a Wildfowl Trust segít­ségével létrehozott kékcsőrű- réce-telepet. Ezután a Horto­bágyi Nemzeti Park neveze­tességeivel ismerkedik meg. A híres vendég november 5-én a Nemzeti Múzeumban tart előadást az európai vizi- madár-védelem problémáiról, a világvédelmi helyzet tük­rében. Ezt követően részt vesz azon a fogadáson, ame­lyet Peter Unvin, az Egye­sült Királyság Budapestre akkreditált nagykövete ad tiszteletére. Robert Scottnak, a híres Antarktisz-kutatónak a fia 1909-ben született. Eredeti foglalkozása festőművész. Az elmúlt évtizedekben számos természettel kapcsolatos könyvet írt, illetve illuszt­rált. A rádióban és a tele­vízióban rendszeresek immá­ron műsorai, amelyeknek té­mája úgyszintén a termé­szetvédelemmel kapcsolatos. A Wildfowl Trustot (azaz a Vízivad Társaságot) 1946-ban alapította meg Slimbridge­javítása érdekében. Pihe­nésre csupán két napjuk maradt — volna — novem­ber 7-e és december 25-e. A bányászok tisztában van­nak a lakossági szénellátás politikai, társadalmi jelentő­ségével és szívükön viselik a Hajdú megyeiek gondját, s elhatározták, segítenek. November 7-én — feláldoz­va a két szabadnap egyikét — tizenháromezren állnak munkába, s az e napon ter­melt szénmennyiséget úgy­nevezett irányvonattal el­juttatják a déli megyébe. ben, amelynek fő célja a ne­velés, a kutatás, a természet ügyének szolgálata. Figye­lemre méltó, hogy a társa­ság tevékenysége nem nye­reségorientált. Azzal a szán­dékkal szerveződött, hogy bemutassa a vízi madarakat és tanulmányozza a világ kacsa-, liba-, hattyú- és fla­mingófajait, illetőleg azok ökológiai szükségleteit. Peter Scott, a társaság megalapí­tása óta annak igazgatója. Munkálkodásának eredmé­nyei közé tartozik, hogy az elmúlt években Slimbridge-en kívül, hat angliai és egy skóciai telepet hoztak létre kezdeményezésére. Sir Peter Scott segítségével jött létre 1961-ben a WWF Nemzet­közi Tanácsa is, az IUCN Vörös-könyvéhez hasonlóan. Ez utóbbi a veszélyeztetett állatfajokkal foglalkozó szer­vezet, amelynek a sarkkutató fia 18 éven át volt elnöke. Peter Scottol 1973-ban, mint az első, természetvéde­lemmel foglalkozó szakem­bert, lovaggá ütötte a király­nő, Felesége, Phillipa Scott, nemzetközileg ismert termé­szetfotós. A kíséretükben ha­zánkba érkezett Mr. Michael Ounsted, a Vízivad Társaság igazgatóhelyettese, a slim- bridge-i telep vezetője pedig a magyarországi kékcsőrű ré­ce visszatelepítési program­jának elsődleges szakmai és szervezeti támogatója. A két, többszörösen bün­tetett emődi fiatalember, a 29 éves Süveges Miklós, és a 26 éves Rémiás Imre nemcsak egy munkahelyen dolgoztak, de szórakozni is együtt jártak. Így történt ez július 4-én is, amikor a ko­ra esti órákban Miskolc-Ta­polcára mentek az Anna étterembe, ahol mindketten nagyobb mennyiségű alko­holt fogyasztottak. Záróra után már sem autóbuszt, sem taxit nem találtak, ezért gyalog indultak Miskolc felé. Útközben megbeszélték, amennyiben találnak egy ki­nyitható gépkocsit, azzal utaznak haza Ernődre. Útjuk az MHSZ üdülője mellett vezetett el, amely előtt több autó is parkolt. Egy fehér Lada jobb oldali ajtaját nyitva találták, így aka­dálytalanul beülhettek a sze­mélygépkocsiba. Süveges Miklós a gyújtáskapcsolóból kitépte a vezetékeket, majd azokat összekötve, beindítot­ta a motort, és elindultak hazafelé. A gépkocsit Süve­ges vezette annak ellenére, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és koráb­ban nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. A Gyermekváros előtti út- - szakaszon megelőzte őket egy rendőrjárőr, s megállásra szólították fel a vádlottakat. A lopott autó vezetője ész­lelte ugyan a jelzést, és lát­ta az út szélén előttük meg­álló rendőrautót, mégis mintegy 20 kilométeres se­bességgel annak hátsó ré­szének ütközött. Ezt köve­tően hátratolatott, és megál­lás nélkül elhajtott a hely­színről. A rendőrök a Ba­golyvár csárdáig üldözték őket, ahol Süvegest a búza­táblában fogták el. Az el­menekülő Rémiás később ön­ként jelentkezett a rendőr­ségen. Az I. rendű vádlott vérében a cselekmény elkö­vetésekor 2,20—2,45 ezrelék alkohol volt, amely őt köze­pes mértékben befolyásolta az autó biztonságos vezeté­sében. A Miskolci Városi Bíróság Süveges Miklós íf rendű vádlottat társtettesként elkö­vetett jármű önkényes elvé­telének, cserbenhagyás és ittas járművezetés vétségé­ben, míg Rémiás Imre II. rendű vádlottat társtettes­ként elkövetett jármű ön­kényes elvételének vétségé­ben találta bűnösnek. Ezért Süveges Miklóst 1 évi és 2 hónapi, míg Rémiás Imrét 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, és a közügyek gya­korlásától mindkettőjüket 2 —2 évre eltiltotta. Ezen túl­menően az I. rendű vád­lottat 2 évre eltiltotta a köz­úti járművezetéstől. Az ítélet a II. rendű vád­lott esetében jogerős. A sarkkutató fia Magyarországon Látogatás a kékcsűrííréce-telepen P. Zs. Formák A sárospataki művelődési háznál. (pt) Rendőrautónak ütközött a lopott gépkocsival Irányvonal Hajdú megyéim

Next

/
Oldalképek
Tartalom