Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
1985. november 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 A Szerdahelyi színészcsalád 1929-ben még oly frissen élt emlékük Miskolc lakóinak szívében, hogy országos ünnepség megrendezésével áldoztak Szerdahelyi József és Szerdahelyi Kálmán emlékének, akik színművészi, írói és muzsikusi lálentumukkal szolgálták a magyar kultúra ügyét. Sebestyén Mihály igazgató, kinek neve és Miskolcon töltött, közel két évtizedes tevékenysége már fogalommá vált, hagyományápolásával is kitűnt. Ö lelkesítette fel a művészetpártolókat, a Lé- vay József Közművelődési Egyesület tagjait, a színügyi bizottság képviselőit, az újságírókat és főként a nagyérdeműt, hogy közadakozással márvány emléktáblát készítsenek és december 16-án méltó ünnepséggel avassák fel. Hevesi Sándor, a pesti Nemzeti Színház akkori igazgatója, a kiemelkedő színházi teoretikus méltatta a Miskolcon született Szerdahelyi Kálmánt és édesapját, Józsefet. Szavai elröpültek és a 150 éves évforduló nyomtalan maradt. Kik voltak tehál a Szerdahelyiek ? Az első Szerdahelyi nevével 1794-ben találkozik a kutató. „A magyar Jádzó- színnek megörökítésére izolgáló lőkepénzek kipótolására 1000 rhénusi forintot adott” — írja a Hadi és más nevezetes, történetek című újság. Ezzel az összeggel az összeomlástól mentette meg a Pesten ás Budán működő első magyar színtársulatot. Róla többet nem tudunk, s azt sem tudjuk pontosabban, minő atyafiságban állt az 1804-ben Hódmezővásárhelyen született Szerdahelyi Józseffel. Ö Nagyváradon járt iskolában, s itt ismerte meg a színészetet a Miskolcról ott vendégeskedő Éder György- féle színtársulattól. Komi- kusi és nagy utánzókészség, zenetudás, muzikális hajlam jellemezte. Sokszínűségével nélkülözhetetlen emberré vált a hősi idők színtársulatainál, majd a megnyíló pesti Nemzeti Színháznál 1851-ben bekövetkezett haláláig. Humora a lélekből jött, soha nem volt színíalszaggató, írta róla Szász Károly. Mint zeneszerzőnek, főként átiratai voltak népszerűek. Még ma is ismertek a kezdeti magyar vígjátékokhoz írt kísérőzenéi. Ö állította össze a Lúdas Matyi, a Nagyidai cigányok, a Szökött katona, a Csikós, a Liliomfi, a Bányarém, a Házassági három parancs zenéjét, s ö írt négy hatásos kardalt a Vid című drámához. A Nemzeti Színházban mutatták be Tündérlak című kétfelvonásos operáját 1840-ben, de tudjuk, hogy Déryné 1814-ben első miskolci fellépésük alkalmával mondta, hogy „tele raktam kedves kis dalokkal", többek között a Cserebogár, sárga cserebogár kezdetűvel. Nos, a Tündérlak slágere Szerdahelyinél is a Cserebogár ,.. Fia, Kálmán, a második magyar színészgeneráció kimagasló egyénisége, 1829. február 16-án, Miskolcon született. Apja Kolozsvárt, Kassán, Pesten járatta iskolába, s hallani sem akart arról, hogy színész legyen. Egy iskolai ünnepségen azonban olyan jól alakította Szapáry Pétert, hogy felbátorodott, s kérte atyját, egyezzen bele a sors akaratába, engedje őt színésszé lenni. Mit volt mit tenni, a Benke Jozefával kötött korai házassága intő jel volt az idős Szerdahelyi számára, hogy immár támogassa fia pályáját, semmint ellenezze. 1844- től vidéken színészkedett. 1848-ban felcsapott honvédnek. 1852-ben a temesvári közönség mentette meg a sorozástól, s az erdélyi közönség bálványozása teremtette meg számára azt az atmoszférát, hogy a pesti Nemzeti Színházhoz hívják. Kis fizetését cikkírásból, kottamásolásból származó fillérekkel pótolta. Megtanult angolul és franciául, s külföldet járt, mert ismerni szerette volna az európai színházakat. A Hölgyfutár számára küldött tudósításai ma is friss, érdekes olvasmányok. Ö fedezte fel a párizsi színházak repertoárjából a legjobb szalon- vigjálékokal, le is fordította friss, ma is élvezhető nyelvezettel. 1857-ben vette el Prielle Kornéliát, második feleségét. 1872. szeptember harmincadikén Moreto Közönyt: közöny- nyél című vígjátékéban Moly szerepét alakította, s már az előadás előtt tőszóul volt, mégis kitűnő kedéllyel játszott, s ezt meg is jegyezte Paulay Ede igazgató. — Tudod, ez a hattyúdalom, válaszolta Szerdahelyi Kálmán. Ezután leutazott Nagybányára pihenni és meghalni. Népszerűségét növelte, hogy ö harcolta ki a Színészegyesület nyugdíjintézetét, s így temetése nagy társadalmi esemény lett. Budapesten és Miskolcon utcát neveztek el róla, Engel József és Aradi Zsig- mond mintázott róla mellszobrot. 1929-ben a Liliomíi előadásával tisztelgett a színházunk apa és fia emléke előtt. A darab zenéje és Szellemid alakítása Szerdahelyi József nevéhez fűződik. A Iegelragadóbb magyar Liliomíi, úgy hírlik mindmáig Szerdahelyi Kálmán volt. Gyárfás Agnes ■férfi A férfi fölfelé lépdelt a lépcsősoron. önmagával elégedetten állapította meg: friss, fiatalos és sportos, mit neki az a százvalahány lépcső, még akkor is, ha holnap tölti be a hatvanadik évét. Egy valami bosszantotta csúpán: a hó. Haragudott a hóra, de nem azért, mert fázott, egy ilyen kíméletes, magaóvó életet élő ember, mint ő, amúgy sem fázik, méteres hóban sem. Hanem a cipője miatt. Bosszantotta, hogy tíz- lépésenként meg kellett állnia, s ledobogtatnia lábáról a havat, mert eltakarta cipőjének viliódzó fényét. Pedig a cipő fontos, sok mindent elárul a gazdájáról. Asszony nevetést, hall háta mögött. A férfi alig észrevehetően hátra les, s két bundás, csizmás asz- szonyt lát kacarászva közelíteni a háta mögött. Egyre közelednek. s a férfi szemében kigyúlnak a hiúság fényei; öl nem előzhetik meg azok a vi- horászó nők. Lépteit, tartását feszesebbre veszi, fejét feljebb emeli, beletúrja a csípős szélbe, közben persze vigyáz mozdulatai könnyedségére, nehogy szuszogjon, nehogy fújtasson fölfelé menet. Örömmel konstatálja, testében menynyi-mennyi tartalék, köny- nyedén szökken, lám, milyen gyönyörű gyümölcsöt ád az évtizedek óla tartó, önkiméin élet. Az asszonyok azonban mind közelebb vihorásznak. A férfi dühös. Majd ő megmutatja nekik, gondolja konokul, hogy kell lépcsőt mászni. Nagyobb sebességre kapcsol, de ennél a fokozatnál már érzi, hogy átnyirkosodik hóna alatt az ing, s hogy a nedvesség mind nagyobb teret talál magának a hátán. De nincs mese, konok, akaratos tekintettel tör felfelé. De mi ez? Minden erőlködés hiába, a fordulóban, ahol a lépcsők még meredekebb irányt vesznek, a két nő könnyedén elhúz mellette, a férfit pillantásra sem méltatják, nevetgélnek rendületlenül. A férfi ezt az iramot, bár önmagának is szégyellj bevallani, nem bírja tovább. Lihegve, fújtatva megáll, s mint mentsvárára, úgy néz a lépcsősort szegélyező korlátra. Zihálva ránehezül, lábában remegő gyengeséggel. Szeme előtt viliódzó aranykarikák, csupa szédülés, s alig hallja a mellette felhangzó szavakat : — Baj van? Segíthetek? A férfi nehézkesen a hang felé fordul. Egyenes lartású, bajuszos, fiatal férfit lát maga előtt. Szól, de alig hallani: — Semmiség. Meteoropata vagyok, bizonyára az időváltozás. Jön a meleg. A fiatalabb megértőn bólint és elviharzik. Kettesével szedi a lépcsőfokokat. Az öregedő férfi szívében megmozdul az irigységgel vegyes féltékenység; az a bajuszos biztosan beéri az asszonyokat, s hogy neki már nem ada- lik meg a győzelem, erőlködve lép tovább. Legalább lássa amannak a győzelmét. Lába alig engedelmeskedik. tanácstalanul hátrafordul, s lent, a lépcsősor legalján meglátja a pöttöm legénykét, amint íütyürészve, szökell- ve iramodik fölfelé. Meg- hökken: több van abban, mint amennyit lát. Szinte látja: ő megy legelöl, utána a bajuszos, s a sor végén a pöttöm legényke. De kik mennpk őelőtte? Azok hol vannak? Igen. gondolja szomorúan, azok már mind leléptek a képzeletbeli lépcsőről, bele abba a megismerhetetlen feketeségbe. Becsukja szemét, de nem tud szabadulni a képtől: ő áll a legfelső lépcsőfokon. — Rajtam a sor — motyogja maga elé, s bizonytalanul megindul, hogy mielőbb hazaérjen. Varga S. József Müem lékbejáráson Szentsimon kiszárt történelme A bejárat fölött az államalapító I. István szobra Barokk szószék, mögötte 1423-bog festett falképrészlet „E kis templom nemcsak az Isten háza volt, hanem iskola is; vészes időkben védelmet is nyújtott a falu lakóinak, akik sajátos igényüknek és lehetőségüknek megfelelően díszítették évszázadokon keresztül, az Árpád-kortól napjainkig” — írta a Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára című sorozat keretében megjeleni tartalmas, élményt, ismereteket egyaránt nyújtó művében Nagy Károly, az Ózd környéki táj történetének szakavatott ismerője, fáradhatatlan kutatója. Aki egyszer elzarándokol Szentsimonba, ebbe a ma már Ózdhoz tartozó településre, az a látvány nyomán egyetértőén bólint az előbbi summázatra: — helyénvaló, találó megállapítás. Évszázadok történelme, sok-sok generáció átélt öröme, fájdalma, vágya, tehetsége „konzerválódott” e réges-rég rakott falakba, falakra, s szellemiségük e falakkal zárt térbe. Egy apró, de ősi közösségnek tatárral, törökkel, járványokkal, éli ínségekkel vívott harcait, imáit, mindennél erősebb élni akarását sugallják a falak fakult freskóiról reánk figyelő, szomorú, ám értelmes tekintetek. (Talán valamennyien egy-egy rég porladó szentsimoni arcot őriznek.) Egymást követő generációk építették, bővítették, s koruk ízlésével gazdagítva úgy adták tovább megőrzésre utódaiknak lakóhelyük első házát, hogy közben szerencsésen ötvözték a régivel az „új divatot". Köszönet nekik, hisz ennek eredménye, hogy mára a történelem tára mellett építészeti ékszerdoboz is a szentsimoni plébániatemplom. A történelmi visszaemlékezést Csaba Lajos esperes úr. Szentsimon lelkipásztora, elődje Csömör Ernő feljegyzéseivel kezdi: — Templomunk magja román stílusú, az Árpád- korban épült. Ez az ősi templom a mostani bejárattól a szószék előtti ablakig terjedt. Ez a mag bővült később a XIV. században. Ennél az építésnél gótikus jegyekkel gazdagodott az épület. A harmadik nagy átalakulás a XVIII. századra tehető. Ekkor a sekrestyével, a Korok, stílusok nagyszerű ötvözete a szentsimoni templom szentély boltozatával, a déli kapu előépítményé- vel, s egyben barokk jelleggel egészült ki Szentsimon község máig egyetlen műemlék épülete. Csaba Lajos elmondja azt is, hogy a Szent Simon vértanú tiszteletére szentelt templom egy mesterségesen kialakított dombon épült, s az első időkben hadi célokat is szolgált, innen jól lehetett ellenőrizni a Hangony-völgyi átmenő forgalmat. A középkorban a templomot — védelmi szempontból — kőfal is körülvette, amelynek azonban ma már nyomai sem láthatók. A mai, 1948—60 között restaurált, majd 1973-ban újólag felújított műemlék rendkívül sok történelmi és építészeti értékkel várja az idelátogatót. Elsőként talán azok a középkori falképek érdemelnek említést, amelyek a templombelső diadalívén és északi falán az 1948-as feltáráskor kerültek felszínre. Ezek közül legrégebbi — a ma keretbe helyezett, s a bejárat fölött látható — Keresztelő Szent Jánosi ábrázoló falkép. A többi feltárt freskó 1423-ban készült, s többek között sárkányölő Szent Györgyöt, illetve a királyok imádását fogadó Madonnát ábrázolja. A szentsimoni templom másik nagy értéke az 1650- ben festett famennyezet. A 24 nagyméretű festett tábláról Tombor Ilona a következőket írta a Magyar- országi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV—XIX. században című művében: „Szent Simon katolikus templomának festett mennyezete a legértékesebb e vidéken, sőt országos viszonylatban is számottevő, mert Magyarország mai területének egyetlen megmaradt XVII. századi mennyezete. Ritkasági értékét emeli, hogy katolikus templomban van.” Egyéb értékekről is szólhatnánk még bőven, így a barokk főoltárról, melynek középpontjában levő Simon, Júdás Tádé oltárkép korábbi (s a jelenleginél értékesebb változata) a szomszédos parókián tekinthető meg, vagy a ke- resztelőkútról, amelyre triptichont Molnár C. Pál festőművész tervezett, esetleg a XVIII. századi orgonáról, amely Detkről került ide, ám helyette inkább javasoljuk a történelem. építészet iránt érdeklődőknek: látogassanak el Szentsimonba. Apropó, látogatás ... Odafelé menet Ózdon egyetlen Szehtsimonra utaló jelet, táblát, információt nem láttunk. Azt hittük, elkerülte a figyelmünket, ám Csaba Lajos „megnyugtatott": nincs semmi ilyen jel. Sem a települést (ma városrészt), sem a műemlék templomot nem jelzi, jelöli útbaigazító tábla. Az ide igyekvő turistabuszok épp ezért gyakran Hangonyban, Do- maházán kötnek ki. Már csak ezért is, ezeket a táblákat nem ártana pótolni! Ózd egyébként sem olyan gazdag műemlékekben, hogy „rejtegetni kellene” egy országos hírű s rangú értéket! Hajdú Imre Fotó: Fojtán László
