Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

1985. november 18., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Az ifjúság Borsod megyében I. Ezek a mai fiatalok Ezek a mai fiatalok csak hírből ismerik a háború gyötrelmeit; csak akkor ko­rog a gyomruk, ha netán fogyókúráznak, de a valódi éhezésről nincsenek fogal­maik. A fényes szellőik, s a lódén kabát korszakára sem emlékezhetnek, mert attól az időtől valamivel később szü­lettek, s hol hitetlenkedve, hol felháborodva hallgatják a személyi kultusz rémtörté­neteit, hiszen már a fejlődő szocialista demokrácia gyer­mekei. A mai fiatalok egy része személyautó nélkül már el sem tudná képzelni az életét, másik része egy gar­zonlakásra is évtizedig gyűjt. A mai fiatalok közül sokan fogcsikorgató tanulással ké­szülődnek az egyetemre, de • vannak köztük olyanok, akik a betűvetést sem hajlandók ; megtanulni. Némelyikük százezrekkel, millió forintok­kal dobálózik, másoknak ke­nyérgondjaik vannak. Legyenek bármilyenek, ők lesznek a holnap középkor- osztálya, az a bizonyos sta­fétabot az ő kezükbe kerül, i Ök építik majd tovább a szocialista társadalmat. Iskolázottság Ezek, a mai fiatalok — ha az ifjúkor határát har- - mine esztendőnél húzzuk meg — bő háromszázötven­ezren élnek Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Terüle­tünk teljes lakosságának úgy 45 százalékát képezik, s szo­morúan kell megállapíta­nunk, hogy létszámuk évről évre csökken. Ha az elmúlt esztendei adatokat összeha­sonlítjuk az 1970-essöl, ak­kor 7 ezres, ■ ha pedig az 1980-assal, akkor 11 ezres csökkenésről számolhatunk be. A korábbi időszakoknál ugyanis kevesebb gyermek * születik, s megyénket sajná­latosan sok, jól képzett fia­. tál hagyja el — választ ma­gának új munkahelyet az ' ország más tájain. Az ennli- tett korhatáron belül a fi- . ók, a férfiak aránya min­den korosztályban magasabb a lányokénál, nőkénél. 1000 harminc éven aluli férfira átlagosan 942 nő jut. A köz­hiedelemmel ellentétben te­hát, a fiúk nehezebben ta­lálnak párt nálunk, mint a többi megyében, bár aki ke­res, az Borsodban is talál. . . Az iskolázottság, a műve­lődés a társadalmi mobilitás, jó néhány esetben a fel- • emelkedés esélyét teremtheti meg. A hátrányos helyzetű és a különösen tehetséges gyermekekre a pedagógusok igyekeznek nagyobb gondot fordítani, ám az iskolában hatványozottan jelentkezik a szülői ház támogató, vagy visszahúzó ereje. Az általá­nos iskolákban tanuló me­gyei fiatalok létszáma álta­lában százezer körül mozog, s 14 éves korukig a nyolc osztályt ílli százalékuk végzi el. A hatesztendősök közül körülbelüli hatszáz gyerek nem jár az iskolába, na­gyobb részük iskolaéretlen­ség, a többiek pedig elma­radt szellemi fejlődésük mi­att kap felmentést. Megyénk több, mint félszáz középfo­kú oktatási intézményében mintegy .82 ezer fiatal tanul, többségük a szakmunkás- képző intézeteket, a szakkö­zépiskolákat választja, s csak ötödük tanul gimnáziumban. Nem véletlenül, hiszen a gimnáziumi érettségi — eset­leg — az egyetemi felvéte­linél jelenthet némi előnyt, a gyárak, üzemek elsősorban szakképzett fiatalokra vár­nak. A gimnáziumi érettsé­givel rendelkező lányok el­helyezkedése mind nagyobb nehézségekbe ütközik, s író­asztal mellé ma már pro­tekcióval is nehéz bejutni. Persze így is jó nóhányan megtehetik, hogy csupán ali­biállást vállaljanak, s szü­leik tartsák el őket. Me­gyénk főiskoláin, egyeteme­in évente kétezer fiatal mér­nök, üzemmérnök, jogász és pedagógus szerez diplomát vagy oklevelet. A felvételi követelmények az NM'E Ál­lam- és Jogtudományi Ka­rán a legszigorúbbak. Ide pályáznak — az arányokat tekintve — a legtöbben, ide a legnehezebb bejutni. Elhelyezkedés Ritka — mint a fehér hol­ló — az olyan megyei vál­lalat, üzem vagy intézmény, ahol a munkára jelentkező fiúknak, férfiaknak ajtót mutatnának. Az érettségizett lányok, amint utaltunk mái1 rá, sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Szakma nélkül leginkább az egész­ségügy. a kereskedelem és a vendéglátás fogadja be őket — meglehetősen alacsony bérért. Az aktív keresők egyhar- rnada még nem töltötte be a ifi. évét. Pályaválasztási elképzeléseik, önálló életfel­tételeik megteremtése nagy­mértékben függ a családi háttértől. A fiatalok körében növekszik a szakmunkásként foglalkoztatottak száma, s csökkenő arányban vállal­koznak. vagy kényszerülnek a segédmunkára. A fiatal nőknek csak negyede nem vállal munkát, a nagy több­ség előbb-ulóbb elhelyezke­dik. Az elmúlt évtizedben a fia­talok keresete is növekedett, ám a pályakezdők bére lé­nyegesen kisebb mértékben emelkedett, mint a foglal­koztatottak egészére jellem­ző átlag. Még ma is jellem­ző, hogy a bér és a jöve­delem elsősorban a munká­ban eltöltött idő és nem a teljesítmény függvényében növekedik. A megyénkben dolgozó fiatalokra ez a meg­állapítás hatványozottan ér­vényes. A Központi Statisz­tikai Hivatal jelentése sze­rint a Borsod-Abaúj-Zemp- lénben dolgozó, harminc éven aluli fiatalok jövedelme 3,3 százalékkal elmarad az or­szágos átlagtól, bár az ipar­ban dolgozóké viszonylag magasabb, míg az egyéb ága­zatokban munkálkodók bére jóval alacsonyabb. Veszélyeztetettek Az ifjúságon belül meg­különböztetünk egy hátrá­nyos helyzetben nevelkedő réteget, amelyet a különbö­ző rubrikákban a „veszé­lyeztetettek” között sorolnak fel. Megyénkben összesen 8700-ra rúg a számuk, amely Pest megye után a második legmagasabb az országban. Ezzel a ténnyel szorosan ösz- szefügg a gyermek- és a fia­talkorú bűnözés. Területün­kön az összes felderített bűn­cselekmény 5,5 százalékát gyermek-. 13.1 százalékát pedig fiatalkorúak követik el. Az országos átlag az előb­bi esetben 2.6. míg az utób­biban 9.5 százalék. Magas a neurózisban megbetegedtek száma, és a fiatalok közül sajnálatosan sökan próbál­koznak meg az öngyilkosság­gal. Súlyos problémát jelent a leghátrányosabb réteg, a cigányfiatalok helyzetének javítása. Közülük kerül ki az analfabéták, az értelmi fogyatékosok és a törvény- szegők többsége. Az általá­nos iskolában — a csökken­tett követelmények ellenére is — 15 százalékuk évismét­lésre kényszerül, míg a töb­biek között ez az arány nem éri el a 4 százalékot. (Következik: Ha nem se­gíti a család . ..) Udvardy József Tisztelet a gyalogmunkásnak! H baboskendős Barátság Második találkozásunk emléke, megörökít. Első találkozásunkkor, tű­ző augusztusi napon a do­hányt törték. Fekete kézzel, ami kizárólag a hasas, lán­dzsahegy alakú, zöld dohány­levelek bűne. De a nikotin ingerlő illata sem volt kel­lemesebb! Déltájra már tor­kuk. gyomruk tele volt az­zal a bagószagú levegővel. Sőt még az ember ruhája, bőre is átvette ezt á moly­irtó illatot! A bőr ilyenkor egyébként is szenved. Az is­mételten induló verejtékpa­takokra a por úgy tapad, akár a kullancs, s csípi az ember bőrét, szinte egy perc­re sem múlik el a viszketés ingere. A homlokukon végiggör­dülő izzadságfolyamnak a kézfejükkel, esetleg a kö­nyökükkel próbáltak gátat vetni, nem sok sikerrel. S nem furcsa? Abban a krá- kogtató, dohánylevegőjű, au­gusztus végi gőzfürdőben, ott a 3-as út melletti táblában mégis nevettek, viccelődtek, önmagukkal, velünk. a fényképezőgéppel, a nappal is, mely úgy sütött, sőt még talán a dohánnyal is, pedig ki nem állják azt férfiem­ber szájában. Második találkozásunk al­kalmával már nem tűzött úgy a nap. Bágyadtabb volt, ám épp ezért elviselhető kel- lemű. Akkor a főúttól pár kilométerrel arrább a tsz szőlőültetvényében leltem rájuk. Szüreteltek. Attól a kevés terméstől, ami a kor­donkarokon idén beért, ke­zük éppúgy ragadt, tapadt, mint roskatag termések ide­Kevés az a pillanatuk - a pihenés pillanata —, amit a kép Közlekedésről szálunk, a szondázással ezúttal mégis átvitt értelemben hozako­dunk elő. Arról van szó ugyanis, hogy a Tömegkom­munikációs Kutató Központ munkatársai a legutóbbi hó­napokban „megszondázták" a lakosságot, vagyis véle­ményt kértek igen sok em­bertől a közlekedőkről. A válaszok túlnyomó többsége aggasztónak tartotta a köz­lekedési morált, mégis so­kan közülük úgy vélték: meg­fékezhető, mi több, megfor­dítható az a korántsem meg­nyugtató folyamat, amelynek az elmúlt években tanúi le­hetünk - az írott és íratlan közlekedési szabályok semmi- bevétele -, ha az arra ille­tékesek fokozott szigorral lépnek fel a fegyelmezetlen- kedök ellen. A megszólalta- tottak egy része pontos kór­képet adott, és nem felejtett el nyomatékosan figyelmez­tetni arra, hogy a közleke­dési morál szerves része az általános morálnak, a fe­gyelem lazulása nem csupán a közutakon tapasztalható. A közelmúltban 19 európai ország és az Egyesült Álla­mok közlekedési statisztikáit hasonlították össze a hazai kutatók abból a szempont­ból, hogy hol fordul elő a legtöbb súlyos sérülést, vagy halált okozó baleset a né­pesség, a jármüvek, és a megtett kilométerek számá­hoz viszonyitva. Kiderült; a negativ listán csak Jugoszlá­viát és Lengyelországot előz­zük meg. Ez bizony lehan­goló adat, s a kérdés most már csak az, milyen társa­dalmi összefogásra van szük­ség a mutatók javítására. A Hazafias Népfront közlekedé­si albizottságának közelmúlt­ban tartott tanácskozásán a jelenlevők erre próbáltak vá­laszt keresni. Abban valamennyien egyetértettek, hogy társadal­munkban a közlekedési is­meretek oktatása korántsem olyan hatásos, mint amilyen­nek lennie kellene. Igaz, o hetvenes évek elején az il­letékesek közös nevezőre ju­tottak abban, hogy az ala­pokat az iskolában kell meg­vetni. Ennek jegyében közok­tatási intézményeinkben hoz­zá is láttak a tudnivalók át­adásához, az általános isko­la 3. és 7. osztályában kö­telezővé tették a közlekedés­nek, mint tantáigynak az ok­tatását. Csak hát ez kevés volt az üdvösséghez, hiszen nem volt, aki felkészülten áll­hatott volna a diákok elé, arról nem is beszélve, hogy szinte mindenütt hiányoztak a szemléltetőeszközök. Az Országos Közlekedésbiztonsá­gi Tanács és az Országos Pedagógiai Intézet felismer­ve a helyzet komolyságát, nem késlekedett. Erőfeszítése­iknek köszönhetően ma mái 8000 közlekedési szakrefe­rens dolgozik. Mennyire ered­ményesen? A bizonyítvány meglehetősen felemás, ami azzal is magyarázható, hogy az iskolákban minden klub- és szakkörvezetőt megillet némi tisztéletdij, csupán a közlekedéssel foglalkozókat nem. Érthető, hogy amelyi­kük csak teheti, mihelyt meg­szerezte a kedvezményként felajánlott „B"-kategóriás jo­gosítványt, hátat fordít a köz­hasznú, ám mégsem eléggé becsült ténykedésnek. Tisztességes megoldásnak mégis kell lennie, hiszen a vesztes csakis a társadalom lehet, amelynek felnövekvő .nemzedékei úgy kerülnek ki az iskolapadból, hogy nem tanulták meg, miként kell közlekedni, hogyan kell és le­het együtt élni a motorizá­cióval, amiből végképp nem az következik, hogy a közle­kedésre nevelésben egyedül és kizárólag az iskolákban meg a sebtiben kiképzett szakreferenseknek vannak feladataik. A közlekedéskultúra, a köz­úti fegyelem végső soron nem azon áll, vagy bukik, hogy mennyire szigorúan intézke­dik a rendőr, a közleke­dés erkölcsi arculata nem csupán rendöli kéidés. Mini ahogy a társadalmi és a köz­lekedési morál sem választ­ható el egymástól. Aligha­nem ez a legfontosabb ta­nulsága a közlekedés és a társadalom kapcsolatát elem­ző vitáknak, a lakossági „szondázásnak”. (F. G.) jen. Hajolniuk is legalább annyiszor kellett, s egy fi­karcnyival sem haladlak gyorsabban, mint máskor, mert most is minden levél alá be kellett nézni: hátha ott is lapul még egy pará­nyi fürtöcske. A homloku­kat most is kézfejjel, vagy könyökkel törölték, a szembe belógó hajtincseket szintén, s fejükön a baboskendőt a legvégén és éppen csak ujj­heggyel érintve húzták oly­kor-olykor szorosabbra. Ez a fénykép akkor szü­retkor készült róluk. Ebéd­szünetben. Még meleg volt a föld, le lehetett ülni, s rövidujjúban élvezték vala­mennyien a szeptemberi sze­líd napsütést. Már nem tu­dom min nevettek a meg­örökítés pillanatában. A leg­vidámabb, Stefánné mondott valami jót? Vagy az akkor éppen lánya esküvőjére ké­szülődő Gyárfásnéval vicce­lődtek? A kép csupán a ba­boskendős, 14 tagú Barátság brigád mosolyát őrzi meg. Magos Istvúnnét, Gyárfás Jánosnét, Bial Józselnét, Ste­ttin Józsefnét, Gácsi János­nét. Lövei Mártonnét, Hajdú Sándornét, Fekete Károlynét, Kuzmi Lászlónét, Éliás Já­nosnét, Csorna Jánosnét. Bar- talov Istvúnnét, Zelei And- rásnét. Tóth Andrásnét. Pár­beszédeinkből mára már csak szavak, szófoszlányok maradtak meg. Ám úgy gon­dolom. a lényeget azóta sem felejtettem. Hogy ilyenekből, mint ők, egyre kevesebben vannak a mezőgazdaságban, hogy ők mindig azt csinál­ják, amit éppen adott pil­lanatban a szövetkezet érde­ke megkíván. Ha kapálni kell, kapálnak, ha a ter­ménytisztítás a munka, ter­ményt tisztítanak, ha a sző­lőt kell metszeni, indulnak metszeni. Teszi mindezt a brigád ott. Mezönyárádon, az Üj Élet Tsz-ben. a meg­alakulásuktól, 1966 óta. Ta­vasszal. ősszel,, esőben, sár­ban. kánikulában, csikorgó havon. S közben elpergetik éveiket, elmorzsolják egész­ségüket. ök a képen, ,a Barátság brigád. „Dokument” hiányá­ban, a statisztika 14 szak­képzetlen asszonyról szól. Gyalogmunkások, ahogy őket a léeszekben általában ne­vezik. S ez a tizennégy „szakképzetlen” asszony do- kument ide, dokument oda, tud dohányt termeszteni és feldolgozni, terményt tisztí­tani, szőlőt metszeni, otthon főzni, sütni, gyerekeket ne­velni, állatokat tartani. Tud nevetni, tervezni, aggódni, segíteni, ha kell veszekedni, ám ha kell simogatni is. A legmagasabb tudományos fo­kozattal sem sajátítható el ennyi fontos emberi Cselek­vés. Kevés az a pillanatuk, amit a kép megörökít: a "pihenés pillanata. Pedig écdemesül- tek rá! ök isi és á hozzá­juk hasonlók valamennyien. Érdemésültek pihenésre, szó­rakozásra, jó szóra, elisme­résre. Bizony többre is, mint havonta 3300 forint, bizony többre is mint tévé előtti elalvásra. Most, hogy e so­rokat írom, odakint esik a novemberi eső. Vajon most mit csinál a nyáron megis­mert baboskendős Barátság? A dohányt csomózzák, vagy éppen más a soros munka a téeszben? Remélem, Gyárfá­sék leányának jól sikerült az esküvője, Magosnééknál „besikeredett' a háztáji do­hány, jól tanul Gácsiné há­rom gyereke, elkészült Éliá- séknál a központi fűtés, s főleg azt, hogy egészségesek valamennyien. Bízom benne, jövőre va­lahol a nyárádi határban új­ra találkozunk, látjuk egy­mást a Barátság kollektívá­val. Munka közben, egész­ségben, s fejükön ott lesz a baboskendő. S kívánom, a fényképen megörökített ked­vet, barátságot újra ott lát­hassam az arcukon. Hajdú Imre Fotó: Fojtán László Pályaválasztási ankét az LKM-ben A miskolci és környékbeli általános iskolák és intéze­tek képviselőinek részvéte­lével pályaválasztási anké- tot tartottak november 13-án a Lenin Kohászati Müvek­ben. A pedagógusok először megtekintették a gyár fon­tosabb üzemeit, majd Rábai István, az LKM személyzeti és szociális igazgatója tar­tott tájékoztatást a kohá­szat jelenlegi helyzetéről és a gyár megújulási folyama­tának fontosabb eredményei­ről. Az ankét célja az volt, hogy a november 19-én kez­dődő pályaválasztási hónap előtt ismertessék a pedagó­gusok elöli a lehetőségeket, amelyek a Lenin Kohászati Művekben várják azokat. akik a kohász szakmák iránt érdeklődést mutatnak. A pályaválasztási hónap programja a november 19- én nyíló kiállítással kezdő­dik, a 100. Számú Szakmun­kásképző és Szakközépisko­lában, délelőtt 10 órakor. Ez idő alatt fokozott mértékben szervezik az iskolai gyárlá­togatásokat. Az LKM okta­tási szervezetének szakem­berei részt vesznek szüléi értekezleteken, osztályfőnöki órákon és filmvetítéssel egy­bekötött szakmaismertetők^t tartanak. November 27-énia Pályaválasztási Tanácsadó Intézettel közösen pályavá­lasztási vetélkedői szervei­nek az LKM ifjúsági klub­jában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom