Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-12 / 240. szám

1985. október 12., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7

A honfoglalás és az azt követő néhány évszázad történetéből a legnagyobb homály Kazáriában a magyarokhoz csatlakozott kabarokat borítja. Már a nevük hangalakja is rossz olvasat következménye, népnevük jelentése vitatott, akárcsak etniikumi hovatartozásuk. Bizonytalan, hogy miért ütköztek össze a kazár hatalommal, nincs felderítve az őseinkhez állt három kabar törzs neve, több feltevés él arró'l is, 'hol jöttek be a Kárpát-medencébe, és hol telepedték le. Amíg például a hazánkba települt szlávok, olaszok, flamandok, vallonok, németek, besenyők, kunok sorsáról több oklevél tájékoztat, arról csak feltételezésekre szorítkozhatunk, hova tűntek a kabarok?

A korabeli források közül Bíborbanszületett Konstantin császár művében olvasható a kabar népnév. A középen lévő béta betűnek akkor e helyen nem b, hanem v hangértéke volt, s ezzel rímel az is, hogy egy 881-ben Bécs alatt vívott csatáról beszámolva, egy latin nyelvű forrásban „cum Cowaris" kitétel szerepel.

Ami a kabar szó jelentését illeti, leggyakrabban lázadó, felemelkedő fordítással találkozunk. Ez Konstantinnak abból a közléséből ered, hogy felléptek a kormányzat ellen, s miután vereséget szenvedtek, a magyarokhoz csatlakoztak,

„... és holmi kabaroknak nevezték el őket.” A nevüket a magyaroktól kaphatták, így valószínűbb a támadók értelmezés.

Lázadásuk oka bizonyára a hegemóniáért folyó törzsi vetélkedés volt, nem pedig különböző etnikumú törzsek villongása, még kevésbé vallási kérdés. Így valószínűtlen az a feltevés, hogy a magyarokhoz csatlakozott kabarok három törzse három különböző népcsoporthoz tartozott (alán, kaliz, bolgár-török): inkább valódi kazárok lehettek. Ezt valószínűsíti Konstantin beszámolója is. A magyarok a három törzset egyesítették, egy „fejedelem” alá helyezték. ezért történetírásunkban három altörzsként szerepelnek.

Legnagyobb a nézeteltérés e három altörzs nevét éá a törzsfőket illetően. Egyesek a palócokat tartják a kabarok utódainak, mások a fehér magyarokkal szemben a fekete magyarokat vélik kabaroknak. Van, aki az Aba-ős Ed és Edömén, Bors és Örösúr népének nevezi őket, s a Miskolc nevet kabarként említi. Ismét mások a Tárkány, Bércéi, Osz- lár, Böszörmény, Ság, Hetény és Berény helynevek kabar eredetét hirdetik.

Az eltérő vélemények abban gyökereznek, hogy a kabar neveket többnyire Anonymustól vették át, részben pedig a feltételezett letelepedési helyükkel kapcsolatban földrajzi nevekből következtetnek. Anonymus azonban háromszáz évvel a honfoglalás után. nem sokat tudott a kabarokról, akiknek a maradékai akkorra már beolvadtak a magyarságba; különben is kunokról ír, s a rájuk vonatkozó közlésének szépirodalmi jellege nyilvánvaló. A földrajzi nevekből való következtetés pedig azért félrevezető, mert a kabarok máshová települtek. mint azt általában feltételezik.

Semmi elfogadható bizonyíték nincs arra sem, hogy Aba Sámuel kabar származású lett volna, bár ez szinte általánosan vallott nézet.

kaliz pedig a korai kincstár izmaelita pénzkezelőinek neve. Ahol a Bodrog elhagyja Sárospatakot, egy Kaliz-ér nevű vízmosás szakad a folyóba, rajta régi kőhíd. A közeli Vámosújíalu régi vámszedőhely, a kabarok itteni megtelepedését a Kaliz földrajzi név nem igazolja.

A fel nem jegyzett három kabar altörzs neve helyneveinkből mégis kikövetkeztethető, ha letelepedésüket hadi szerepüknek megfelelő helyen, Nyugat-Magyarorszá- gon, sőt ezen túl, az Emisig és Morvaország délkeleti részén keressük. Ha abból indulunk ki, hogy a kabarok a honfoglalás befejezésétől a nyugati kóborlás megszűnéséig a nyugati határőrséget látták el, akkor a három altörzs neve: varsány, őrs, székely.

Ami a kabarok Kárpátmedencébe vonulásának útját illeti, a legtöbben úgy vélik, hogy Árpád a kabar törzsek élén Vereckénél lépte át az ország kapuját: Anonymus és Kézai Simon krónikájából következtetnek erre, s szem elől tévesztik, hogy a kabarok közvetlenül a honfoglalás előtt Bizánc szövetségében a bolgárokkal hadakoztak, s így az útjuk csak délről vezethetett az új hazába. A Kijev mellett elvonult t,fekete magyarok”- at sem tekinthetjük kabaroknak, mert ekkor itt a társadalmi rétegződés alján levő szabad állattenyésztőket nevezték „fekete nép”-nek. v A kabarnak nyilvánított régészeti leletekről pedig kiderült, hogy díszítésük a finnugor népek ősi kultúrája továbbélésének bizonyítéka.

Igen nagy a szóródás a kabarok vélt letelepedési helyét illetően: vannak hívei a sokfelé, háromfelé, kétfelé és az egy helyre telepítésnek. Alig van az országnak olyan területe, ahová nem hirdettek kabar telepítést.

Mi ennek a sokféle feltételezésnek az oka?

Részben Anonymus meséinek magyarázása, részben kabarnak hitt vezérek, altörzsek és nemzetségek nevéből lett helynevekből való következtetés. A török qara szó feketét jelent, ennek nyomán a Bodrogközben levő Karád, Karcsa falunevekből is „fekete magyarokra” következtettek. Palócfölddel és Bodrogközzel kapcsolatban embertani bizonyítékokat is véltek felfedezni. Kabar letelepedésre következtettek abból az elméleti meggondolásból is, hogy három Árpád-fi, Tarhos, Szabolcs és Üllő örökölhette egy-egy kabar altörzs fölötti vezérséget.

Hová települtek a kabarok ?

Konstantin jegyezte fel a 10. sz. közepén: „Egy fejedelem van náluk, azaz a kabarok három törzsében, aki máig is megvan.” Ez csak úgy lehetséges, ha nem választja el őket földrajzi távolság. A kabarok a Kárpátmedencében is betöltötték az elővéd szerepét. A honfoglalás befejeztével egységes területen telepedhettek le, s a nyugati határ védelme lett a feladatuk. Morvaországban Lavenlenburg a kabarok vezérének, Leventének a nevét őrzi.

Hová tűntek a kabarok?

Első nagy vérveszteségük 894-ben a bolgárok elleni csatákban következett be. A végső kimenetelről a Fuldai Évkönyvek feljegyzése: „Mert ki tudná a pogány avaroknak ' (értsd magyaroknak) ezekben az ütközetekben elszenvedett vereségét számba venni és elmondani, amikor a bolgárok közül is, akikhez a győzelem pártolt, szám szerint húszezer lovas vágatott le.”

A nyugati végvidék védelmére telepített kabarok földrajzi helyzetüknél fogva is jelentősen kivették részüket az évenként ismétlődő — a múlt század óta kalandozásnak nevezett — kóborlásokból. Hadaikat, amíg élt. Árpád fia, Levente vezérelhette.

A bajorok 907-ben indított nagy magyarellenes támadásának első hulláma a kabarokat érte. A pozsonyi csatából is kivették a részüket, ahol az odavezényelt magyar hadak megsemmisítették a bajor hadsereget. A legnagyobb veszteség mégis 955-ben, az augsburgi csatában következett be, ahol a magyar csapatok mellett Sur vezér kabar serege teljesen megsemmisült.

A nyugati kóborlások- útja eltorlaszolódott, a magyaroknak a Lajtán és Morván túli területeiket fel kellett adniok. A beljebb húzódott kabarok számára szabad föld nem lévén, összetorlódtak a dunántúli magyar nemzetségekkel, és hamarosan teljesen beolvadtak.

A kabarok székely altörzse, mely a másik kettőtől délebbre települt, más pályát futott be. Kisebb veszteségeket szenvedtek, s a földrajzi nevek részben dunántúli szétszóródásukról tanúskodnak, részben a keleti gyepűvonalakat szánhatták meg. Erdélybe történő telepítésük egyrészt azzal függ össze, hogy Géza fejedelem és István király keleten, a Kárpátokig szilárdította meg a központi hatalmat. másrészt azzal, hogy a végvidék veszélyezettsége nyugatról keletre helyeződött.

A kabarok nyelvi beolvadása a magyarságba a 10. század végéig megtörtént. A Székelyföldet megülő székelyek már magyarul beszéltek.

E. Kovács Kálmán

Mit ér az ember, ba ellenőr?

Sokan nem szeretik az ellenőröket, s hogy mégis, sokan, erre a végül is szak- mátlan szakmára adják a fejüket, annak lírai magyarázata is lehet. Ugye, a költő nem lesz, hanem születik. Áll ez a tétel az ellenőrre is? Alighanem igen, s engem erről győzött meg a Magyar Rádió hétfői műsora, amelyből szépen kikerekedett egy szimpatikus ellenőr portréja.

A riporter tíz kérdést tett fel a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének.

Szakali Józsefnek. Először arról faggatta a „tárca nélküli minisztert”, hogy nem kényelmetlen-e a széke ... Magyarán: nem kellemetlen dolog-e állandóan kurkászni, hibát keresni. Az elnök okosan, szerényen válaszolt. A legtöbb ellenőrt nem a mindenáron való hibakeresés vadászszenvedélye hajtja, hanem a segíteni akarás tudata és szándéka. Ez a szándék szentesíti, hogy belenéznek pénzügyi könyvelésünkbe, adóbevallási nyilatkozatunkba sőt emlékszem olyan felmérésre is, amikor a népi ellenőrök — gasztronómiai szokásainkat vizsgálva — bekukkantottak a fazekunkba is. Remélik és én is remélem, hogy — ha alkalmi kellemetlenségek árán is — de ettől is jobb lesz a világ. Az ellenőrt ugyan nem avatják szentté, nem kap angyali glóriát, de létük és segítő szándékuk — ezt a benyomást keltette bennem a rádióműsor — oszlatja a sötétet és az ördögszagot.

(braekó)

„Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékeket a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre; hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett ..., hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását,

.. .megállapodtunk abban, hogy e célok megvalósítására erőfeszítéseinket egyesítjük. Ennek folytán kormányaink ... nemzetközi szervezetet létesítenek,

amelynek Egyesült Nemzetek lesz a neve.”

Ezekkel a sokszor idézett mondatokkal kezdődik a világszervezet máig is érvényes alapokmánya, amelyet az alapító tagok — szám szerint ötvenegy ország képviselői — azon a sokat ígérő tavaszon, 1945-ben írtak alá, és amely annak az esztendőnek október 24. napján lépett életbe. Könyvtárnyi irodalma van ma már a megalakulás körülményeinek, és természetesen az ENSZ négy évtizedes történetének is. És megannyi „prófétája” a kél szélsőséges nézetnek, miszerint „a világszervezet úgy, ahogy van, felesleges!”, avagy: „mindaz a pozitívum, ami az elmúlt negyven évben felmutatható: az ENSZ érdeme.” Természetesen így, ilyen kategorikusan egyik álláspont sem állja meg a helyét, hiszen mindkettő az

Az üvegpolota

ENSZ lehetőségeinek le-, illetve túlbecsüléséből fakad.

Tény, hogy ez a negyven esztendő századunk leghosz- szabb világháború-mentes szakasza, hiszen a helyi háborúk, sajnos, korunk állandó kísérői. És az is kétségtelen, hogy ebben — a nagyhatalmak önmérséklete mellett — valóban jelentős szerepe van az ENSZ- nek. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy bár ez korunk egyetlen globális kormányközi politikai szervezete, mégsem világkormány. Magvarán: nem kormányok feletti intézmény, ennélfogva az egyes országoknak csak ajánlhat, javasolhat, de helyettük, fölöttük nem dönthet.

Akkor voltaképpen mégis mi az ENSZ? Nos, józan és realisztikus vélemények szerint valamiféle tükörképe a világnak, a környezetnek, amelyben működik. Ez érvényes egész, néfv évtizedes történetére éppen úgy, mint napjainkra.'

Ahogy változott a világ, változott a tükre is. A gyarmati rendszer felszámolásával, az enyhülés előretörésével, független országok tucatjainak létrejöttével

alapjában módosultak az erőviszonyok a New York-i üvegpalotában is. Ma, amikor megközelítőleg háromszor annyi a tagállam, mint az alapításkor, egyre inkább a békés kezdeményezésele, a szinte korlátlan lehetőségű együttműködés fórumává vált az ENSZ, ahol még az egymással háborúban álló országok politikusai is eszmét cserélhetnek, ahol —

nemritkán zárt ajtók mögött, vagy az éttermi fehér asztal mellett — keresik-ku- tatják a diplomaták a lehetséges kompromisszumokat. Mégse higgye senki, hogy az ENSZ nem más, mint vitafórum! Ámbár, ha valóban csak az lenne a szerepe, ez sem lenne lebecsülhető. De ennél jóval több.

Aligha ismeri az ENSZ tevékenységét az, aki csak a gyufaskatulya-küllemű épülettel, az ott zajló vitákkal tudja azonosítani. Hiszen szakosított szervei, amelyekben tevékeny szerepet vállalnak hazánk képviselői is, úgyszólván behálózzák a világot, és szinte valameny- nyiőnk életét befolyásolják. Kihalt volna-e például a földünkről a feketehimlő a WHO, az Egészségügyi Világ- szervezet nélkül ? Milliókkal több gyermek halna ma éhen a UNICEF, az ENSZ gyermekalapja nélkül! A FAO, a mezőgazdasági és élelmezési szervezet igen sokat tett kenyerünkért, az UNESCO az analfabétizmus visszaszorításáért. Átlépve a „negyedik X-et”, elmondható, hogy az ENSZ megalapítása annak idején mérföldkő volt a nemzetközi kapcsolatokban és a nemzetközi szervezetek történetében. Céljai ma is időszerűek.

Sok még a tennivaló ahhoz, hogy az államok közötti békés kapcsolatok elérjék a négy évtizede megálmodott szintet, hogy az ENSZ igazán az legyen, aminek szánták, egy hatékony világfórum.

Az ingázók életmódja külön tanulmányokat igényelt, s igényel még most is, amikor a szociológusok már eléggé feltérképezték ezt a réteget. A felszínen előbukkanó jelenségek pedig még a társadalomnak efféle tanulmányokat nem ismerő tagjainak is szemébe ötlenek. Fekete vonatok, hétköznapra férfiak nélkül maradó falvak. Az ingázás ugyanis alapvetően a férfiak életformája, a család többi tagjának csak következményeiben az. De vannak családok, ahol a férj és a feleség is ingázik.

Az anyák ingázásának ösz- szetettebb okai vannak, mint az apákénak. Olykor az a tény, hogy nem tudnak munkát adni az asszonyoknak a lakóhelyen. Máskor az, hogy a nődolgozó még korábban megszokta ezt az életformát, s nagyobb keresetről, jobb munkakörülményekről nem

tud, nem akar lemondani azért, mert anyává lett. Az is lehet, hogy munka éppen volna neki otthon is, akár jó körülmények között is, de az iparosodással nem tartott lépést a gyermekintézmények fejlődése. Magyarán: a községben működő gyáregység nem tudja elhelyezni minden munkásának gyermekét, a megyeszékhelyen levő vállalat pedig megteszi ezt. Eme tény már elég lehet az ingázáshoz, annak (tovább)vállalásához. De ugyanígy a nagyobb fizetés is.

A férfiak elsőbbségét hallgatólagosan tudomásul vevő társadalmunkban kell-e mondani, hogy az ingázók között is nehezebb dolguk van az asszonyoknak, akiknek házimunkával amúgy is jobban igénybe vett idejéből újabb órákat von cl az utazgatás. Nagy terhel vállal magára ezzel az asszony, különösen, ha már anya, s megértő házastárs szükséges ahhoz, hogy valamit levegyen felesége válláról. Szerencsére az iparban dolgozó, a falusi hagyományokkal terhes értékrendtől már elszakadt férfiak között akad ilyen, különben nem beszélhetnénk ingázó anyákról.

A tények azt jelentik, hogy a jövőben is lesznek dolgozók — közöttük nők és anyák is —, akiknek ingázniuk kell, hogy a korábbi vagy annál magasabb színvonalon élhessenek.

Ezért jó, ha nemcsak az ingázók, hanem azok a vállalatok is, amelyeknek remélhetőleg kellő jövedelmet teremtő működéséhez ezek a dolgozók is hozzájárulnak, tartósan számítanak az ingázás, mint folyamat meglétére, megmaradására. S mindent megtesznek azért, hogy e többletnehézségeket is vállaló embereknek érdemes legyen lakóhelyüktől távol dolgozni. Az ingázó anyáknak is, akiknek még több lemondást és fáradalmat jelent mai életformájuk.