Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-01 / 230. szám

1985. október 1., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 N em is olyan légen jelentős vérátömlesztést hajtottak végre az országos játékvezetői keretben. Többen visz - szavonultak, mások erejét meghaladta a kapott fel­adat, így jogosan váltottak, frissítettek. Hogy a cserélődés jót tett-e a színvonalnak, arra egyértelműen képtelenség megfogalmazni a helyes választ, de akadnak intő jelek — ez viszont kétségbevonhatatlan tény. Az országos sportlapban igencsak kevéske csillaggal „ju­talmazhatták” a tudósítók a sípos emberek ténykedését az élvonal legutóbbi fordulójában. Erősen középszerű, vagy at­tól is gyengébb produkciókkal vétették magukat észre a „fe­kete ruhások”. De maradjunk csak a mi portánknál! Diós­győrött vasárnap Juhász I. fújta a sípot. Való igaz, nem volt könnyű dolga, mert a találkozó egyes időszakaiban igencsak kemény ütközések követték égymást, ezért aztán gyakran kellett használnia a munkaeszközét. Szólt is a síp rendületlenül, talán még többet is a kelleténél. Máskor vi­szont hiába vártak a „csicsergésre”, noha az esetek egyér­telműen indokolták volna. Juhász játékvezető nem takarékoskodott a lapokkal. Fel­mutatta öt alkalommal a sárgát és kétszer a pirosat. Nem megvetendő teljesítmény, annyi szent! Egy mérkőzésen hét­szer kényszerült a színes kártyák alkalmazására, tehát egyet­len negyedóra sem múlt el lap felmutatása nélkül. Úgy gon­dolom, amennyire bírálata ez a labdarúgók produkciójának, feltörő indulatuknak, legalább annyira minősíti a biró tel­jesítményét is. Nem az a jó játékvezető, aki okkal, ok nél­kül kapkodja elő a figyelmeztetésre szolgáló eszközöket. Ha a sípos ember képes tekintélyt parancsoló módon, határo­zottan intézkedni a vitás helyzetekben, akkor egészen biz­tosan beállnak a sorba a labdarúgók is, mert megérzik, hogy ennél az embernél nem érdemes „kekeckedni”. De ha azt tapasztalják, hogy következetlenségekkel „jeleskedik", nyilván többet engednek meg maguknak. Diósgyőrött a szurkolókat ezen a vasárnapon nem kizáró­lag a futballisták silány játéka bosszantotta, jócskán adó­dott ok a mérgelődésre Juhász ténykedését figyelve. Jó-jó, tudom, lehet a bírónak is rossz napja. Emberek vagyunk, hibázhatunk. Mindettől függetlenül azonban a játékvezető köteles legjobb tudása szerint ítélkezni, s kézben tartani a találkozó menetét. A tapasztaltak alapján Juhász I. erre a feladatra legutóbb alkalmatlannak bizonyult. Szétfütyülte a mérkőzést, későn nyúlt a fegyelmezés eszközéhez, szabad­jára engedte az indulatokat, s ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább olyan ember benyomását keltette, aki egyszerűen nincs tisztában azzal, hová is tévedt... A JB vezetői mostanában, meg korábban is rendre azt mondták nyilatkozataikban: azokat a játékvezetőket, akik többször is nagyokat hibáznak, pihentetni fogják. A dolog elgondolkoztató: vajon abban reménykednek, hogy a pihenés alatt kicserélődnek az emberek? Érzésem szerint az a játékvezető, aki néhány alkalommal durva hibákat követ el, „fellépésein” csak a kedélyeket borzoló módon te­vékenykedik, nem alkalmas arra a feladatra, amelyre ki­választották. Ezen pedig aligha lehet a korábban említett módon változtatni. Márpedig ha ez a fajta felfogás teret nyér a honi pályákon, akkor kevéske jót várhatnak a szur­kolók és játékosok. A sportág egészéről, jövőjéről nem is beszélve .. . , D. L. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. heti totónycrcmények az illeték levonása után a kö­vetkezők. Tizenhárom plusz egy találatos szelvény 18 da­rab, nyereményük egyenként 239 997 forint. Tizenhárom találatos szelvény 12 darab akadt, ezek nyereménye egyenként 151 284 forint. A tizenkét találatos szelvények száma 641 darab, az értékük 4814 forint. Tizenegy talála­tot 7604 szelvényen értek cl, nyereményük egyenként 406 forint. Tíztalálatos szelvényt 53142 darabot találtak, nye­reményük egyenként 87 fo­rint. A közölt adatok nem véglegesek. sport Területi bajnokság TISZA CSOPORT Honvéd. Papp József SE— Karcag 4-0 (1-0). Karcag, 1200 néző. Vezette: Nagy J. Papp SE: Sárközi — Szabó, Sztahon, Gyetvai, Pataki, Héjas, Bém, Túri, Szilágyi A., Hajdú (Kosztyu), Kal­már. Edző: Balogh Zoltán. A gólok története. 2. perc: Túri labdáját Kalmár a bal sarokba lőtte, 1-0. 47. perc: Kalmár lövése kipattant és Héjas a kapu közepébe bombázott, 2-0. 63. perc: Túri mintaszerű labdáját Héjas futtából bombázta a bal sarokba, 3-0. 89. perc: Kosztyu lövése Túri elé ke­rült, aki a kapu közepébe lőtt, 4-0. A vendégek ötle­tesen, gólratörően futballoz­tak és ilyen arányban is rászolgáltak a győzelemre. Jók: Túri, Héjas, Pataki, Sztahon. Olefin SC—Balmazújváros 2-1 (1-0). Leninváros, 600 né­ző. Vezette: Kiss. Olefin SC: Dohány — Szilágyi, Balogh, Bodolai, Kovács, "Kapus, Csi- zi, Czerva (Korhűt), Répási II. (Répási I.), Feledi, Szép. Edző: Toperczer Tibor. A mindvégig többet kez­deményező és több helyze­tet kidolgozó leninvárosiak rászolgáltak a győzelemre. Gl.: Feledi, Szarvas (öngól), illetve Kegyes, Jók: Dohány, Kapus, Csizi, Bodolai. A matra csoport Állasa 1. Köteles SE 6 G — — 25- 5 12 2. Ózd 6 5 1 — 14- 2 11 3. Rccsk 7 4 2 1 18- 9 10 4. Edelény 7 4 — 3 15-11 8 5. S. Síküveg. 7 4 — 3 12-11 8 6. Hatvan € 3 1 2 9- 9 7 7. N.-bátony 7 3 1 3 7- 9 7 8. S.-bábony 7 3 1 3 5- 8 7 9. Gyöngyös 7 2 2 3 11- 8 G 10. BVSC 6 2 2 2 10- 7 6 11. Göd 7 2 2 3 7- 9' 6 Bclapátf. 7 1 4 2 7- 9 6 13. B.-nádasd 7 2 1 4 10-21 5 14. B. Bányász 6 1 2 3 5-7 4 15. Romhány 6 1 2 3 €-14 4 16. B.-gyarmat 7 1 1 5 4-16 3 17. Sírok 6 1 — 5 4-14 2 Győrt Richards—Borsodi Bányász 18:14 (10:8). Győr, NB I. női. Vezette: Brecs- ka. Szabó. B. Bányász: Ko­vács M.-né — Enginé 1. Bo- csiné 4, Feketéné, Nagyné 1, Kondiné 5, Bereczkyné 1. Csere: Vinczéné 1. Kovács L.-né. Kerék jártóné 1. Edző: Pecsenye András. Jók: Bo- csiné, Kondiné. Békéscsabai Előre Sparta­cus—Ózdi Kohász 28:24 (16:11). Békéscsaba. NB I. férfi. Vezette: Gyulai, Keszt­helyi. Ld.: Cseri (10), Kiss G. (4). Jók: Cseri, Debnár. A fekete-fehérek idegenben továbbra sem tudnak pon­tot szerezni. Bátortalanul játszanak, helyzeteiket sor­ra elhibázzák... \ Debreceni Közút—Ózdi Kohász 19:18 (10:7). Debre­cen, NB I/B. női. G.: Hege- dűsné (10), Homonnainé (3), Kurdi, Vass (2—2), Pádár (1). A szünet után rákapcsolt, a vendégcsapat és közel állt a pontszerzéshez. Jók: He- gedűsné, Homonnainé. Borsod Express Kupa Női tőrben: 1. DVTK Miskolcon, az egyetemi csarnokban rendezték meg a Borsod Express nemzet­közi ifjúsági leány tőr és fiú kardversenyt. Az ese­ményen a hazai sportoló­kon kívül részt vettek NSZK-beli, román, bolgár, jugoszláv és csehszlovák sportolók is. Dicséret ille­ti a diósgyőri tőrözöket, akik első helyezésükkel a díszes serleget is elnyer­ték. Eredmények, leány tőr: 1. DVTK, 2. Kosice, 3. Eger SE, 4. Zrenjanin (ju­goszláv). Fiú: kard: 1. MTK-VM, 2. Eger SE, 3. DMVSC, 4. Ózdi Kohász. Képünkön: Horváth (DVTK) és Vígh (Ózdi Ko­hász) csatázik. Mák József felvétele Csütörtökön, a Friebourg ellen Real Madrid következik” Csütörtökön, a Miskolci Városi Sportcsarnokban 13 óra 30-tól játsszák a Bp. Honvéd—Olimpic Basket Friebourg (svájci) férfi ko­sárlabda Bajnokcsapatok Európa Kupája mérkőzést. — Ellenfelünk kitűnő já­tékerőt képvisel — újságol­ta Földházi György, a Bp. Honvéd szakosztályvezetője. — Legutóbb a svájci baj­nokságban kiélezett küzde­lemben harcolta ki az első helyet. Csapatukban több profi, és honosított ameri­kai játszik, míg edzéseiket . csehszlovák mester irányít­ja. — Kiemelkedő nemzetközi sikerrel büszkélkedhetnek? — Az európai kupák fi­náléjába még nem kerül­tek be, de a különböző tor­nákon szereztek már egy-két skalpot. Értesüléseink szerint most nagyon fogadkoznak! — Hogyan ítéli meg az esélyeket? — Jósolni kockázatos vál­lalkozás . . . Mindenesetre bi­zakodunk, a két mérkőzés alapján reméljük, hogy to­vábbjutunk. — A bajnokság csak teg­nap kezdődött, együttesük emiatt bizonyára messze van csúcsformájától. — Kétségtelen, hogy nincs a lábunkban jó néhány erős megterhelést jelentő össze­csapás, ez tehát hátrányosan érint minket. De a felkészü­lés során igyekeztünk min­den percet jól kihasználni. Augusztusban Zalaegerszegen szerepeltünk és a baráti had­seregek tornáján — erős mezőnyben — a negyedik helyet értük el. Aztán az NSZK-ba utaztunk, s a tíz­napos portyánkon nagy tu­dású ellenfelekkel csaptunk össze. Az utolsó állomást a MAFC-cal szembeni buda­pesti „fellépésünk" jelentet­te. — Megítélésünk szerint a közelmúltban a Bp. Honvéd meggyengült... — Két, hosszú éveken át kulcsembernek számító játé­kosunk, Gellér és Kamarás visszavonult. Helyükre két nagyon tehetséges sportolót igazoltunk. Hozzánk került Bartók, a Csepel SC-ből és Halmm, a Központi Sport­iskolától. — Kiket láthat a miskolci közönség? — Keretünk így fest: Recska, Horváth, Kiss T., Heinrich (valamennyien vá­logatottak), Farkas, Judik, Takács, Berkics, Légrádi, továbbá a már említett Bar­tók és Halmm. — Tavaly ősszel ugyan­csak a városi sportcsarnok­ban mérkőztek. Akkor a nagy hírű Granarolo Bologna volt az ellenfelük. Mindösz- sze egy ponttal kaptak ki! — Azt a mérkőzést nem fogjuk elfelejteni! Majd’ 3000 ember biztatta csapa­tunkat. Olyan frenetikus erő­vel, hogy mi még olyat ma­gyar pályán senkitől sem kaptunk! Most hasonlóra számítunk. Hiszünk abban, hogy a miskolci — és a borsodi — kosárlabdát ked­velő nézők újra megtöltik a létesítményt és egy ember­ként állnak mellénk. Cseré­be mi jó játékot, látványos találkozót ígérhetünk. — Ha továbbjutnak, ki lesz az ellenfelük a máso­dik fordulóban? — A Real Madrid! A sok­szoros spanyol bajnokcsapa­tot nem kell bemutatni. Európa legjobb gárdái közé tartozik. A BEK-ben is dia­dalmaskodtak már néhány­szor. Világklasszis sportolók­kal rendelkeznek. Már el­döntöttük, hogy amennyiben továbblépünk, újra Miskolc­ra jövünk! Kecskeméti István, a Mis­kolci Városi Sportcsarnok igazgatója telt házat remél. Elmondta, hogy a belépők 40, illetve 20 forintba ke­rülnek. Az olcsóbb jegyek­hez a nyugdíjasok, katonák és diákok juthatnak. A lé­tesítmény vezetője kijelen­tette: az iskoláknak, cso­portos érkezés esetén jelen­tős kedvezményeket is nyúj­tanak. Kéri, hogy az előze­tes igényeket telefonon je­lezzék. A piros-fehérek mától már Miskolcon gyakorolnak. K. T. Labdarúgás Megyei I. osztály Ökölvívó OB után Nagy érdeklődés nyilvá­nult meg a Kecskeméten le­zajlott országos felnőtt egyé­ni ökölvívó-bajnokság iránt. A szakemberek mellett a szurkolók is kiváncsiak vol­tak arra, hogy mit tudnak a tavaszi budapesti Európa- bajnokságon jól szerepelt ré­gi kipróbált harcosok és mire képesek a reménytel­jes fiatalok. Általános a megállapítás, hogy ez a bajnokság a fia­talok előretörését jelezte. A három kecskeméti, Kincses, Csikós és Kozák révén egé­szen fiatalok értek célba, s mások is mutatták mellet­tük képességeiket. Rendkí­vül feltűnő volt, hogy a bu­dapesti EB legsikeresebb magyar versenyzői, az Euró- pa-bajnok Somodi, valamint az ezüstérmes Bácskái ér, Füzcsy közül egy sem ju­tott országos bajnoki cím­hez. Csötönyi Sándor, a válo­gatott edzője, aki Papp László helyett is figyelte a csatározásokat, így értékelt: — Nagyon örülök a jó színvonalú és igen küzdel­mes bajnokságnak, miként a fiatalok előretörésének is. Arra számítani lehetett, hogy Kincses és Csikós baj­nok lesz. Kozák győzelmére azonban senki sem fogadott volna. A 19 éves sportolo aztán két országos bajnok legyőzésével' lett első, bizo­nyítva, hogy nincsenek le­hetetlen feladatok. A baj­nokság színvonalára rá­nyomta bélyegét, hogy a vá­logatott törzstagjai — pél­dául a honvédosok és a dó- zsások — már harmadszor kényszerültek csúcsformát hozni és igazolódott: egy év­ben háromszor ez nem megy. Különösen a Bp. Honvéd versenyzői viseltek nagy ter­heket, az EB után egy hó­nappal ezelőtt a Hadsereg Spartakiádra is fel kellett készülniük, ennek nyomait viselték, s ezért jutottak csak egy bajnoki címhez. Arra a kérdésre, hogy a válogatott szempontjából mi­lyen tanulságokat hozott az országos bajnokság, Csötö­nyi Sándor így felelt: — Részletesen beszámolok Papp Lászlónak arról, hogy nagyobb feladatokat is adha­tunk néhány fiatalnak, gon­dolok itt elsősorban Kin­csesre, Csikósra, de a többi­ekre is. Kincses valószínű­leg erősség lesz majd az 57 kilós súlycsoportban, ahol az évek óta válogatott Gönczi­nek komoly fogyasztási gond­jai vannak. Csikós betörése azért is örvendetes, mert a 60 kilósok között Turuval és Turcsival immár hárman ri­valizálhatnak a válogatott­ságért. Egyébként a váloga­tott keret október 17-én ta­lálkozik. tíznapos előkészü­letre, a Londonban sorra ke­rülő Anglia elleni mérkőzés előtt. A szigetországban min­den bizonnyal több fiatal kap majd bizonyítási lehe­tőséget — mondta befejezé­sül az edző. Lejátszották az őszi hatodik fordulót a Borsod megyei lab­darúgó-bajnokság I. osztályá­ban. Eredmények: Mezőkövesd—Szuhavölgyi Bá­nyász 1-0 (0-0). Mezőkövesd, 1500 néző. Vezette: Horváth G. G.: Csirmaz. Encs—Hejöcsaba 3-1 (1-0). Forró. 300 néző. Vezette: Csizi. G.: Kovács, Szegedi, Kave­sánszki, illetve Varga L. BÉVSC—SÜMSE 2-1 (1-0). Fel- sőzsolca, 400 néző. Vezette: Czir- ba. G.: Turóczi, Veres, illetve Krompák. Gönc—MVSC 1-1 (0-1). Gönc, 500 néző. Vezette: Varga I. G.: Molnár II., illetve Kassai. Mád—Mákvölgyi Bányász 3-fl (2-0). Alberttelep, 200 néző. Ve­zette: Kuizs. G.: Gyöngyösi, Fekete, Pangyelka. M. Üveggyár—Prügy 5-0 (2-0). Miskolc, 200 néző. Vezette: Sí­ké. G.: Jáger (2), Csányl, Roz- man, Plncsák. Mezöcsát—Borsodszlrák 3-1 (0-0). Mezöcsát, 600 néző. Ve­zette: Bozsóki. G.: Koczka, Szombati, Lázár, illetve Braun. Putnok—Miskolci EAFC 5-0 (1-0). Miskolc, 100 néző. Vezet­te: Rakaczki. G.: Kovács (2), Szloboda, Nagy, Bácskái. MEGYEI I. OSZTÁLY 1. MMSE G 5 — 1 15- 7 10 2. BEVSC G 4 2 — 11- 5 10 3. Mád G 4 l 1 16-10 9 4. Szuhavölgy G 3 1 2 17- 9 7 5. Mezöcsát G 3 1 2 18-11 7 6. Putnok 6 3 1 2 17-11 7 7. M. Üveggy. G 2 3 1 11- G 7 8. MVSC G 2 2 2 1G- 8 G 9. Gönc G 2 2 2 15-11 G 10. B.-szirák G 2 2 2 9- 6 G 11. Encs G 2 2 2 11-18 G 12. SÜMSE 6 2 1 3 8- 9 5 13. Mákvölgy G 1 2 3 7-12 4 14. MEAFC fi 2 — 4 4-14 1 15. llcjőcsaba G 1 — 5 6-14 2 ifi. Prügy fi — — fi 7-37 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom