Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. október 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 sport A Zempléni-hegységben, Lász- lú-tanya térségében emlékmű­vet építettek az országos kék­túrázók tiszteletére. Az avatási és átadási ünnepséget október 5-én, szombaton 12.30 órától tart­ják. Az eseményre a Tiszai pá­lyaudvarról 8.42 órakor vonat indul, Sátoraljaújhelyből 10.30 órakor különjáratú autóbusz vi­szi a résztvevőket a helyszín­re. A turistákat az ünnepségen a füzéri iskolások dallal és tánccal köszöntik, a Magyar Természetbarát Szövetség pedig a kék-túrát teljesítők részére jelvényt adományoz. A napokban összefutottam egyik edző ismerősömmel. Beszélgetésünk közben egyszer csak kifakadt. Nem részletezem a panaszözönt, dióhéjban összefoglalva talán így írható le: „— Világéletemben gyerekekkel szeret­tem foglalkozni. Szerintem nincs attól szebb és nemesebb dolog, mint megismertetni őket egy-egy sportág alapjával. Jó érzés azt látni és tapasztalni, hogyan fejlődnek, szinte hétről hétre többet sajátítanak el a tanulnivalókból. A sze­mem előtt cseperednek fel, lesz belőlük ígéretes fiatal. Ed­dig rendjén is van a dolog. Azt tudom nehezen megemész­teni, hogy amikor visszakapnánk valamit a befektetett munkából, egyik napról a másikra elviszik tőlünk a tehet­ségeket. Kezdhetjük újból az alapoknál, egészen elölről. Ezt elfogadhatatlannak tartom, mert az anyaegyesület ezáltal szinte semmit sem profitál a befektetett energiából, ugyan­akkor mások, akik korábban a kezüket sem mozdították a tehetségek érdekében, lefölözik a hasznot." Jó darabig tűnődtem ismerősöm felvetésén, s mivel úgy gondolom, hogy nem egyedi jelenségről van szó, érdemes boncolgatni a témát a nyilvánosság előtt is. Kezdeném az­zal, hogy az észrevétel általában a kisebb klubok, szak­osztályok képviselői részéről hangzik el. Elsősorban azért, mert őket tartják számon nevelőegyesületként. A „nagyok” feladata eltér ettől, hiszen nekik az országos élmezőnyben és a nemzetközi viadalokon kell bizonyítaniuk. Érthető, hogy jóval kevesebb energiájuk fordítható arra, hogy ön­maguk számára biztosítsák az utánpótlást. Dőreség lenne azt gondolni, hogy akad olyan klub, amelyik kizárólagosan önerőből képes megoldani a sorból kidőlök pótlását. Mit tesznek tehát? Választják a kézenfekvő megoldást, az úgy­nevezett oldalági igazolást. Olyan fiatalokat, meg beérett, de erejük, teljesítőképességük csúcsán levő sportolókat sze­reznek meg, akik azonnal bevethetők. Ilyen versenyzők jócskán akadnak a kisebb egyesületek háza táján, hiszen ahol nívós szakmai munkálkodás folyik, ott törvényszerűen jelentkeznie kell a kiválasztódásnak. Márpedig, ha valahol kiugró teljesítményt nyújt sorozat­ban egy sportoló, egészen biztosra vehető, hogy többen is kinyújtják érte a kezüket. Az érdekelt versenyzőnek nem marad más dolga, mint kiválasztani a számára legkecseg­tetőbb ajánlatot és szedni a sátorfáját. Bökkenő csak ab­ban az esetben mutatkozik, ha az anyaegyesület is szeretné megtartani sportolóját. Következhetnek a sorozatos tárgya­lások, amelyek nem biztos, hogy minden fél számára köl­csönösen előnyös megállapodással érnek véget. De visszatérve az alapképlethez: érdemes azon tűnődni, milyen mértékben lehet egyetérteni a bevezetőben említett edző véleményével. Nyilvánvaló, hogy érzelmei motiválták, amikor keserűségének hangot adott. Érthető álláspontja, amelynek értelmében szeretne valamicskét visszakapni ab­ból a munkából, amit hosszú éveken át végzett. Cseppet sem szívderítő látni, hogy 7nás arat. Igen ám, de mi van akkor, ha a „csábító” klub jobb feltételeket tud biztosítani a jelölt számára, mint az az egyesület, amely kétségkívül sokat tett a felcseperedés érdekében? Be kell látni: szám­talan olyan szakosztály van szerte az országban, ahol ki­váló nevelőmunka folyik. A szakemberek egy bizonyos szintig minden zökkenő nélkül elviszik az ifjakat. És ekkor lép be a képbe a „nagy egész”, a magyar sport érdeke. Szerintem semmiképpen sem jó dolog foggal-körömmel ra­gaszkodni a tehetségek röghözkötéséhez. Igenis, meg kell adni számukra az önmegvalósítás lehetőségét, s ha ez nem megy másképpen, mint egy esetleges klubcserével, akkor nem szabad elzárkózni előle. Nem érdemes azon morfondí­rozni, hogy valóban jobbak-e a felkészülés és a versenyez­tetés feltételei egy patinás klubnál, mint esetleg a másod­vagy harmadvonalba tartozó egyesületnél. Szűkében van honi sportéletünk a nagy reményekre jo­gosító fiatalokban, hiszen elcsépelt szólam, hogy mostanság már egyre kevesebben vállalják a sok-sok lemondással járó élsportot. Az érdekeltek feladata többek között, hogy útat engedjenek a tehetségeknek. Ismerek olyan nevelő edzőt (aki „mellesleg” testnevelő tanár is), akinek módjában volt dolgozni nemcsak ifjúságiakkal, hanem felnőttekkel is fog­lalkozott. Őszintén bevallotta, számára a nagyok között nem termett babér, valahogy nem találták meg a közös hangot. Majdhogynem megváltásként könyvelte el, amikor újra a megszokott közegben, a fiatalok között tevékeny­kedhetett tovább. S egyáltalán nem tartotta szélmalom­harcnak, hogy mindig elölről kellett kezdenie. Vállalta és láthatóan örömét lelte abban, hogy a keze alatt gyakorlók közül évről évre feljebb kerültek az arra érdemesek. Ab­ból sem csinált problémát, ha tudásukat nem a saját klub­ban, hanem magasabb szinten bontakoztatták ki teljes valójában. Persze, manapság ritka az ilyen edző. Akadnak, sajnos még igen sokan, akik nem látnak tovább az orruk hegyé­nél. Szűk látókörük miatt esetleg megreked egy-egy spor­toló zavartalan fejlődése, s idő előtt elvész a tehetség. Ez viszont senkinek sem jó, legfőképpen nem segíti honi sport­életünk előrelépését. Az anyaegyesületek tehát nem „más­nak” nevelnek, munkájuk értelmét hazai sportmozgalmunk támogatása jelenti. n bajt inkább abban látom, hogy az alsóbb lépcső­fokokon ügyködők kevés megbecsülésben részesülnek. Tudom, nem egyszerű dolog az elismerésük, azt ugyanakkor látni kell: áldozatos, ambícióval és hatalmas ügyszeretettel végzett munkájuk nélkül aligha kerülhetné­nek a felszínre azok a fiatalok, akik esetenként zsebükben hordják a marsallbotot. Doros László Éltáblások A Miskolci Medicor OB ll-es sakkcsopota versenyben van az első osztályba jutásért. Képünkön a gárda éltáblásai: Szurovszky Elek (állva, első táblás) és Kovács Lajos (já­ték közben, harmadik táblás) látható. Fotó: Mák Sorsoltak Zürichben Pénteken délben Zürich­ben tartották az október 23- án és november 6-án sorra kerülő újabb nemzetközi labdarúgó kupaforduló sor­solását. A versenyben maradt ma­gyar csapatok közül a Baj­nokcsapatok Európa Kupája tornáján a Bp. Honvéd a román Steaua Bukarestet kapta, míg az UEFA Kupá­ban a Videoton a Legia Var­só ellen küzd majd. Az el­ső mérkőzést mind a két ma­gyar csapat hazai pályán játssza. Tulajdonképpen sem a Honvéd, sem pedig a Video­ton nem panaszkodhat- A piros-fehérek például olyan nagyágyúkat kerültek el, mint a Barcelona, az An- derlecht, a Bayern Mün­chen, a Juventus (a BEK védője a szintén olasz Vero­nával találkozik majd), az Aberdeen. Jó esély kínálko­zik tehát arra, hogy tovább­lépjenek a második forduló­ból is. Érdekes mérkőzések az NB ll-ben Bemutatkozik Weimper és Fischli? Vasárnap délután a 11. fordulóra kerül sor a labda­rúgás második vonalában. Érdekes mérkőzéseket ígér ez a „kör”, hiszen feljutásra pályázók mérik össze ere­jüket a mezőny hátsó felé­ben máris élethalálharcot folytató csapatokkal. Kazincbarcikán például egészen biztosan felfokozott várakozás előzi meg a lis­tavezető Eger SE vendég- szereplését. Csank János le­génysége 10 fordulón keresz­tül nem talált legyőzőre, s mindössze három pontot veszített. Ez is jelzi tehát, hogy az egriek szándékai igencsak komolyak az NB I-be való visszakerülést il­letően. Kazincbarcikán első alkalommal foglalja el ha­zai környezetben a KVSE kispadját a Szegedről érke­zett Kaszás Gábor vezető edző, akivel 2 éves szerző­dést kötött a klub vezetése. A bemutatkozás már meg­történt, a Veszprémből el­hozott egy pont jó ajánlóle­vél, ettől azonban most már többre lesz szükség! Érdekes hírt közölt rova­tunkkal Fejedelem György, a KVSE ügyvezető elnöke: — Tárgyalásaink ered­ménnyel jártak, csütörtökön két új játékost igazoltunk. Mindketten a Rába ETO lab­darúgói voltak, amennyiben Kaszás Gábor bizalmat sza­vaz a számukra, akkor Weimper és Fischli is ott le­het a kezdőcsapatban. A DVTK-nak sem lesz sé­tagalopp a vasárnapi 90 perc. Az újoncok közül ed­dig a Komló igen jó benyo­mást keltett, egészen biztos, hogy megkeserítik a vasgyá­riak életét is. Bánkúti Lász­ló szakvezetőnek gondot okoz, hogy a legutóbb kiál­lított Teodorura nem szá­míthat, mert a beállós két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Az NB II. 11. fordulójának párosítása: SZEOL-DÉLÉP SE—Soproni SE, Szekszárd —Veszprémi SE, Váci Izzó- Szolnoki MÁV MTE, Ka­zincbarcika—Eger SE, Nagy­kanizsa—Nyíregyháza, Sal­gótarjáni BTC—Metripond SE, Honvéd Szabó Lajos SE —Keszthely, Ganz-MÁVAG —Debreceni Kinizsi, Komlói Bányász—DVTK. Dunaúj­városi Kohász—Bajai SK. Valamennyi találkozó va­sárnap délután 2 órakor kezdődik. * Az NB I. hét végi páro­sítása szombaton: Békéscsa­ba—Vasas, DMVSC—Siófok, Ferencváros—MTK-VM, Ha­ladás—Bp. Volán SC. Pécsi MSC—Zalaegerszeg. Üjpesti Dózsa—Videoton. Vasárnap: Csepel—Bp. Honvéd, Tata­bányai Bányász—Rába ETO. Sportlövészet A Magyar Sportlövő Szö­vetség a közelmúltban ren­dezte meg Budapesten a sportlövők országos bajnok­ságát, melyen részt vettek az MHSZ Diósgyőri Vasas Lövészklub versenyzői is. Az ifjúsági korú sportolók a szabadpisztolyos számban két kategóriában is lőállás­ba álltak, és mindkettőben jó eredményt értek el. A Szilágyi Róbert, Rozman Bé­la és Baricska Csaba alkot­ta csapat a fiú együttesek versenyében a 2., míg a juni­orok között a 4. helyet sze­rezte meg. Egyéniben Szi­lágyi a 6. lett. Egy BEK-mérkőzés tapasztalatairól JÓL KALKULÁLTAK a Bp. Honvéd kosárlabda szak­osztályának vezetői, amikor ismét Miskolc mellett dön­töttek. Hadakoztak a szövet­séggel, míg végre elérték: engedélyt kaptak arra, hogy a borsodi megyeszékhelyen rendezzék meg az Olimpic Basket Fribourg elleni Baj­nokcsapatok Európa Kupája összecsapást. A sportcsarnok isméi megtelt, a hangulat (akárcsak a piros-fehérek tavalyi, sokáig emlékezetes, bolognaiakkal vívott mécs­esén) újra emelkedett volt. Kétezren váltottak jegyet és legalább ötszázan az első perctől az utolsóig „énekel­tek” a Honvéd mellett. (Hiá­ba épült fel a tízezres Bu­dapest Sportcsarnok, még mindig „bolt” egy-egy vidé­ki kirándulás ...) Mészáros Lajos legénysége tehát min­dent megkapott. Jó ötletnek bizonyult az is, hogy a ta­lálkozó előtt az aktív játék­tól már visszavonult Kama­rás Györgyöt köszöntötték, így a miskolci közönségtől elbúcsúzhatott a volt sok­szoros válogatott, akinek pályafutása éppen itt kez­dődött. CSAK NÉGY PONT. A 84-80-as hazai siker nem sok jót sejtet a visszavágóra. Mi tagadás, többet reméltek a fővárosiak^ nyilatkozataik is optimisták voltak. Mon­dogatták. hogy „a svájciak nem tartoznak Európa leg­jobbjai közé, így lényegesen nagyobb eséllyel indulnak, mint ’84-ben a Granarolo Bologna ellen.’' Itt-ott per­sze elejtették: „a Fribourg- ban a tengerentúlról impor­táltak is játszanak, jó lesz tehát vigyázni”. Kiderült: jó lett volna jobban vigyázni. A honvédosok talán megfe­ledkeztek arról, hogy vala­mennyi tehetősebb nyugati klub ma már bevásárol, s csak olyanokért ad pénzt, aki azt teljesen bizonyosan meg is szolgálja. A TALÁLKOZÓ UTÁN megoszlottak a vélemények a svájciak stílusáról. Neve­zetesen arról, hogy lehet-e ilyen keményen, a cél érde­kében minden eszközt be­vetve kosarazni? Lehet. Az egész világon az átalakulás korát éli ez a milliók ál­tal űzött sportág. Ma már a palánkok alatt nem akármi­lyen harc, gyömöszölés fo­lyik a pozíciókért, a lepat­tanó labdákért. Az úgyneve­zett „körtén” belül, ahol csak három másodpercig szabad tartózkodni, a könyökölés a legenyhébb formája a fizi­kai erő érvényesítésének. Sem a Honvédnak, sem a miskolci közönségnek nem tetszett ez a stílus, de attól még tudomásul kell venni: ez a tendencia, ehhez kell igazodni. A játékvezetés ugyanis már igazodott. A görög Douvis és az osztrák Spreitzer régi motoros a szakmában (ezt a mérkőzés után megkérdeztük). Nem bíráskodtak hibátlanul, de mindketten engedték a ko­sárlabdában „szondázás­nak” nevezett test-kéz elle­ni küzdelmet. AZ ÜJ BP. HONVÉD most formálódik. Nincs már Gel- lér, a virtuóz irányító, és visszavonult a már említett Kamarás is. Gellér posztját a nagyon tehetséges Judik Béla örökölte. A csütörtöki találkozón egyértelműen ki­derült azonban, hogy a já­ték tudományából nem annyira felkészült és nem tud úgy rögtönözni, mint Gellér. A Honvéd legénysé­ge becsülettel hajtott, de a „fazon” hiányzott. A ma­gyar csapat nem jeleskedett a védő- és támadólepatta­nók megszerzésében sem. Többször szelíden nézték, hogy a palánkokról lecsorgó labdákért éhes oroszlán módjára pattannak a sváj­ciak, akiknek így nyilván több lehetőségük jutott a pontgyarapításra. A piros­fehérek kevésszer éltek a kosárlabda egyik új fegyve­rével, a hárompontos kísér­lettel. Pedig manapság, aki távolról (a 6,25 méter suga­rú körön kívülről) jól dob, egyenesen győzelemre vezet­heti gárdáját. Míg a palán­kok alatt megy a harc, a biztos kezűek a „kígyótérről” arathatnak. Kiss Tamás egy­más után háromszor is be­talált (és ezzel a kilenc pont­tal a Honvéd összteljesítmé­nyének gyakorlatilag tíz szá­zalékát produkálta), kár, hogy később elbátortalano- dott. A MÉRKŐZÉSNEK több fordulópontja is volt. Az ter­mészetesen kivédhetetlen, hogy hullámvölgy nélkül ko­sarazzon egy csapat, a Hon­véd azonban „ritka bravúrt” hajtott végre. A szünetben még 43-40-re vezetett, aztán a második félidő első per­cében kilenc pontot gyűj­töttek a vendégek, miközben a magyarok egyet sem! For­dult tehát a kocka, a lélek­tani előny a fribourgiak ol­dalára vándorolt. A tartalék mozgósítása szükségeltetett ahhoz, hogy végül a kispes­tiek szintén fordítani tudja­nak. Mert közben ziccereket hibáztak, pontatlan átadáso­kat követtek el. Egy BEK- mérkőzésen pedig mindket­tő több, mint luxus. A SVÁJCIAK természete­sen elégedettek voltak, fo- gadkoztak: a négy pontra hazájukban tizet—tizenötöt rátesznek. Mit mondanak a mieink? Földházi György szakosztályvezető: „N álunk az előny ...” Mészáros La­jos edző: „Nehéz lesz, de nem adjuk fel!” Óriási bravúr lenne, ha Fribourgban mondjuk csak három ponttal veszítenének. Ebben azonban kizárólag akkor bízhatunk, ha formá­juk — egy hét alatt — ug­rásszerűen javul. És akkor a második for­dulóban Miskolcon láthat­nánk a világ egyik legjobb klubcsapatát, a Real Mad- ridot! Kolodzcy Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom