Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

ktfMKMMMinOMB> Pillantás a pénztárcákba Ez a község, akármerről is nézi az idegen, seho­gyan sem akar beilleszked­ni az általa elképzelt ma­gyar faluképbe. Persze nem volna baj, ha minél több ilyen „szabálytalan” települést tudhatna magáé­nak az egész ország. Ernőd arculatának ala­kításában nem kis része van Tóth Elek tanácselnök­nek, s szavaiból arra lehet következtetni: van még megvalósításra váró elkép­zelése, bőségesen. — Ide valahogyan min­dig teremtődött egy kis pénz, ilyen-olyan fejlesz­tésre, úgyhogy az emődiek hozzászokhattak, akár a városokban, készen kapnak mindent. — emlékezik az elmúlt évekre Tóth Elek. Aztán, mintha csak magát igazítaná, hozzáteszi, hogy az ivóvízhálózat, építésé­hez azért csak fizetni kel­lett a lakosságnak, és bi­zony a központi fejlesztési pénzekből sok mindenre nem is futotta a faluban. A településfejlesztési hozzájárulás bevezetését alapos, körültekintő mun­ka előzi meg ebben a nagyközségben. Tanácsta­gok, póttanácstagok, a Ha­zafias Népfront aktivistá­inak, de még a tanácsi apparátusban dolgozó em­berek bevonásával is — ez együttesen mintegy három­száz aktíva —, minden családot megkeresnek, s ismertetik velük azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyeket szeretnének megvalósítani a hetedik ötéves terv során. Az ilyen beszélgetések alkalmával természetesen ki-ki elmondhatja egyéb, a fejlesztésre vonatkozó ja­vaslatait is, amelyekkel a tanács által elkészített „csomagterv” bővíthető. Az információcsere mel­lett a személyes találkozás más célt is szolgál. A ta­nács képviseletében meg­jelenő aktivisták fölmérik minden család szociális helyzetét, mekkora meg­terhelést jelentene a tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lás körülbelül évi hétszáz forintos összege. A felmérés egynegyedén már túl vannak, ám no­vemberre, mire tanácsülés elé kerül a téma, már min­den családról pontos infor­mációkkal fognak rendel­kezni, s egyúttal számba vehetik azt is, ki adta elő­zetes hozzájárulását a fej­lesztési pénz fizetéséhez. Ernőd hatezer lakója mintegy ezerkilencszáz családban él, s a számítá­sok szerint ezerhatszáz- ezerhétszáz tételnyi befize­tésre számíthat majd a ta­nács. Ez évente körülbelül jó egymillió forintnyi be­vételt jelentene, amelyből öt esztendő alatt minden bizonnyal jó néhány, ma még csak az ajánlólistán szereplő elképzelés megva­lósulhatna. Lássunk kö­zülük egynéhányat! Szükség volna a nagy­község gyermekintézmé­nyeinek bővítésére. Az Istvánmajorba öregek nap­közi otthonára. Tervezik a távhívóhá^ózatba való be­kapcsolását a településnek, az utak javítását, a közvi­lágítási hálózat korszerűsí­tését. s az itt felsoroltak korántsem a teljes listát jelentik. Viszonylag magas vi­szont a száma a községben azoknak az idős emberek­nek, akik rendszeres vagy egyszeri szociális segélyben részesülnek. Ök természe­tesen nem fizetnek tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lást. Mellettük a falu la­kosságának egy másik ré­tege. bár a létminimumot jóval meghaladó jövede­lemmel rendelkezik, bizony gondot jelent majd számá­ra a hozzájárulás fizetése. Mindezt világosan lát­ja Tóth Elek is. Többek között ezért munkálkodik a község lakói számára olyan bevételi források te­remtésén — így ezek kö­zé tartozik a gyógynö­vény-feldolgozás, illetve a tervezett idegenforgalmi komplexum megvalósítása —, amelyek révén az emő­diek pluszjövedelemhez juthatnak. Nekem nem kell semmi! Hogy egészen pontosak legyünk, kereskedő volt Elek bácsi annak idején. Házában levő kis boltjá­ban volt ez is, az is, ami­re egy falusi embernek szüksége van, és a vásár­lás közben persze szó esett erről is, arról is, ami ép­pen egy falusi embert fog­lalkoztat. Mostanra ófész-nyugdíjas lett Tolcsvai Elekből, és a hajdan volt jó beszédű ke­reskedő most meglepő ko­morsággal támasztja a ka­pufélfát. Pedig az utcán nem sok látnivaló akad. Ez még mindig az Ófalu a maga kis forgalmával, őszi csendességével, autó kevés. Elek bácsi hát szi­gorúan megszemlél egy ar­ra kuncsorgó ebet, és kér­désünkre hosszan elnéz a levegőbe. Mintha ott ke­resné a választ. Majd megfontoltan azt mondja: — Nem hallottam én ké­rem semmiféle fejlesztési adóról. — Nem adó. Hozzájáru­lás ... Elek bácsi felhorkant, legyint mérgesen. — Nem mindegy, mi a neve a gyereknek? Pénzt szednek, oszt azt elkeresz­telik valahogy. — Hiszen éppen tegnap voltak a szomszédban, Fa- ragóéknál... — Ide nem jöttek. De ha jönnek is, én megmon­dom nekik, nekem nem kell semmi. A lányom Szekszárdon, egyik fiam disszidált, a másik még itt él velünk ebben a csepp házban a két gyerekkel, de építkeznek a falu másik végén, elmennek ők is. Kü­lönben is; fizettem a ve­zetékes vízért, 1700-at fi­zetek a házért, szőlőért... hót ezzel most mit akar­nak? Tán raknak belőle a fejem föle ehelyett a rogy- gyant helyett egy új házat? Ugye, hogy nem... Ennyiben maradtunk. mindegy.... de azért alá­írtam 600 forintot. Csak fontos az az iskola, az óvo­da, pláne az út is, hiszen temetni mindenki erre jár, itt épül a ravatalozó ... Nekünk pedig... mi egye­dül lakjuk ezt a nagy há­zat ni! — bök a háta mö­gé. — Két fiúnk van, az egyik Székesfehérvárra, a másik Kazincbarcikára származott. Nem jönnek már azok vissza soha töb­bé. Aki Barcikára ment, maradt volna itthon szí­vesen. Tanácstag volt. köz­ember, a felesége tanárnő. A fiam itt szeretett volna a művelődési háznak igaz­gatója lenni, de nem ka­pott lakást. Hát elment ő is ... A férjem nyugdíjas, én mindig itthon dolgoz­tam. Most már nagyon csendesen múlnak a napok. Tessenek csak itt belesni a portákra, amilyen taka­rosak. a legtöbbjük olyan üres. Kevés a gyerek, ke­vés a fiatal. Ez itt az emődi Ófalu, errefelé nem­igen építkeznek az újhá­zasok. Lefelé húzódnak mind, ahol üzletek vannak, posta, takarékszövetkezet, a központ ugye... Én már aláírtam A két kút közül az egyik már csak látványként szol­gál, ellenben a kékre fes­tett, nyomós közkút alá helyezett vederbe már zu­bog is a vezetékes viz. Fa­ragó Pálné már emelné, aztán jöttünkre maga mel­lé rakja a vödröt. — A hozzájárulás? Hát... mondhatjuk így is. Éppen tegnap jártak errefelé a népfrontosok vagy tanács­tagok, már nem is tudom... Jártak házról házra, hoz­zánk is bejöttek. Volt ná­luk egy papír, olyan nyom­tatványféle, no, azon volt felsorolva, hogy ha fize­tek, hát miért is fizetek. Mint amikor az ember elé odateszik az étlapot... — És milyennek tartot­ta a „kínálatot”? — Nézzék, énnékem, meg az uramnak már A kerekes kutak „nyugdíjazására’' nem egy helyen még éveket kell várni Talán kapunk kedvezményt Gál Istvánná és férje egé­szen biztos, hogy nem fog fizetni településfejlesztési hozzájárulást. Ami nem azt jelenti, hogy ne vállalnának Ernőd közterheiből. Ám aki egy olyan jelentőségű beru­házásból, mint a szennyvíz­csatorna-építés, jócskán ki­veszi részét, méltányos, hogy a másik teher alól mentesít­ve legyen. Így is 7000 forintot kellene fizetniük a csatornára való csatlakozás fejében. Ponto­sabban, hogy csatlako'ztat- ják-e az udvari derítőjüket a vezetékre, az nagyrészt rajtuk áll, ám a csatornázás költségeiből mindenképp részt kell vállalniuk. A csatlakozó vezeték ár­kának kiásása, a csövek el­helyezése, befedése persze majd újabb pénzekbe kerül­nek, óm ennek fejében, mint Gál Istvánná elmondja, a helyszíni szemle után a ta­nács elengedheti ennek a 7000 forintnak a felét. Igaz, még így is tetemes a költség, amelyet majd Gá­láknak viselniük kell. Ám az sem jobb, ha húzzák-halaszt- ják a vezetékre való csatla­kozást. A portán lévő derí­tőt is üríteni kell, így hosz- szabb távon csak olcsóbb megoldás a vezeték. Ám két gyermekük közül az egyik már elköltözött Ernődről, s a nagylány is el­felé kacsingat, a szülők pe­dig nem szívesen költenének még további pénzeket a ház­ra, még ha ezzel az ingatlan értékesebbé is válik. Miként zárul majd Gálák ügye, az még a következő hetek kérdése. Ám az meg­nyugtató, hogy Ernődön min­den egyes, fizetésre kötelez­hető ingatlan tulajdonosának helyzetét alaposan megvizs­gálják, s minden család dol­gában külön-külön dönte­nek: fizessenek-e település- fejlesztési hozzájárulást, il­letve milyen módon járulnak hozzá a nagyközség gyara­podásához. sarlósára talán futja belőj a maltert már saját kell keverni, mi több, “ sem jön a kőműves- Hogy a kerítésjavitási'ő) tisztításról, udvarsöpréső, ne is beszéljünk. És í még azok a munkák seriig nek egyszerre. Hiszen *1 kell a seprűhöz is, de uglp nyi a kutat merő vödörhő a kerítést foltozó dróthoz^ De melyikkel kezdjük?a V&sszony a kiskert kérj. megreparálásához ragasz^ gazda inkább a házat val; nagylány az udvart söl össze (a kacsák piszkába untalan belehág), vagy 'r pucoltatná, hiszen a zöl*e zében még csak fürödni hét. Tessék igazságot téri,, A képzeletbeli udvar* csak azért írtuk le, hói' gégével talán sikerül ér?* ni, miféle gondok szoM manapság a megye köij, száz településének » A háztető cserepeit nemrégi­ben bontotta meg a szél. Az egyik ablaktábla betörten áll, alatta, a falról ölnyi darabok­ban mállik a vakolat. Az udvarra nyíló ajtó nehezen jár, becsukni pedig úgyszólván lehetetlen. A kiskert virágágyá­sai között csirkék kapirgálnak — imént szöktek be a foszlott drót­kerítésen át —, odább, a kút körül csupa gubanc kutya ka­csákat hajkurász. Azok ijedten verdesnek szárnyukkal, össze- össze rondítják az amúgy is ko­szos udvart. A kútkáva darabja beszakadt, elmerült a tisztításra váró zöldes vízben. Odább, hátul a szemét­domb már szinte az egekig ér. A csalód a diófa alatt, terített asztalnál ül. Esznek, tanácskoz­nak közben. Miként lehetne ren­det csinálni a portón. Kiforgatják zsebeiket, az előkerült pénzeket csomóba gyűjtik az egyik szal­vétán. Kiderül, hogy üvegezésre, meg a hiányzó cserepek megvá­Kalapolnék is, ha... Rublinszki Bertalanék udvarán már ponyvára te­rített, száradó dió hirdeti az őszt. Lánc van, kutya nincs, ellenben a pirinyi ól láttán elcsodálkozom, mekkora méretű ebnek szolgálhat ez lakhelyéül... Pedig, mint később kide­rül, ez is tételként szol­gál ám egy papiroson, amit az emberek úgy hívnak: adóív. Az idős házaspár egye­dül él a házban. A három gyerek közül csak egy fiú marad helyben, a másik Isaszegre, a lányuk pedig Miskolcra költözött. Kérdé­semre az asszony tanácsta­lanul néz a férjére, akinek arcát paprikapirosra színe­zi az indulat. — MÁV-nyugdíjas va­gyok — dobol ujjaival az asztalon Berci bácsi —, ha­vonta 4400 forintot hoz szelvényen a posta. Ebből a pénzből élünk ketten a feleségemmel. Én ehhez az egészhez még nem sokat tudok hozzáfűzni •.. Ma egy hete, hogy hívtak a tanács­hoz, de nem volt érkezé­sem menni. Az öcsém, aki tanácstag, magyarázgatta nekem a dolgokat. — Akkor csak tudja Ber­ci bácsi, mi a fejlesztési hozzájárulás lényege, és ta­lán arról is hallott, meny­nyi az „indulási” összeg? — Ide figyeljen aranyos­kám! — fakad ki most már leplezetlenül Rublinszki Bertalan. — Ha már a fej­lesztésről van szó, hadd mondjam el, hogy itt a Dó­zsa György utcában szinte mindent mi csináltunk, ön­erőből. A saját két kezünk­kel. A járdát, az utcai vi­lágítást, állítgattuk az osz­lopokat, húzgáltuk a veze­téket... Na, a szennyvizet bevezették, arra meg fi­zetjük a havi 117 forintot. Nem hiányzik az emberek­ből a jó szándék, csak lás­sák az eredményét. Csak­hogy aki egyszer megégette a száját, az már óvatosan fújkálja a levest... Mert itt van az út ügye. Ernő­dön száz év múlva sem lesz tisztességes út, amit ma megcsinálnak, azon két év múltán már a nyakát töri az ember •.. — Erről nem a tanács tehet... — Nem? Erről lehet, hogy nem! De azért az mégis meglátszik az utak állapotán, melyiken lakik „nagyember”, mert ott bi­tumenes út vezet a házhoz. — Miért ilyen sérelmes ez út-ügy Berci bácsinak? — Azért, mert amikor a vizet bevezették, én odaáll- tam a tanácselnök elé, és azt mondtam neki: „Ide figyelj, Elek! Én a sap­kámban szedem össze a pénzt a népektől, csak le­gyen víz a pincesornál, a keresztfánál, csináljanak oda csapot. A sok öreg­embernek ne görcsöljön a keze a kannacipeléstől.” Hát azóta sem lett semmi belőle! — Novemberig mégis le kell tenni valahová a vok­sol ... — Leteszem én maga elé ezt a papírt — simítja szét előttem a Rublinszki névre szóló, kunkorivá gyűrődött adóívet Berci bácsi. — Ol­vassa csak a tételeket! Házadó, ebadó, borforgal­mi adó, háztáji és kisegítő gazdaság jövedelemadója, mezőőri járulék, községfej­lesztési járulék ... összesen 1338 forint. Nem tudom, mennyivel többet kell majd fizetnem a 300 forintos községfejlesztési hozzájáru­lásnál. Érzésem szerint jó­val többet •.. Hát majd jól meggondolom én ezt a be­leegyezést ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom