Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

■APHOl BiAPRn NAPRÓL NAPRA HIBPHOU NAPRÓL NAPRA RMPRÖL MHPRH NAPRÓL NAPRA Á kislány sírva ment haza az iskolából. Az édesanyja hiába kérdezgette, mi baja, a gyermek csak hüppö- gött, hüppögött, majd nem bírta tovább, és beletúrt hirtelenszölce hajába . .. erősen, nagyon erősen vakarózott. Az anyuka hátán végigfutott a hideg. Dermedten nézte gyermekét, majd óvatosan kibontotta a kislány szőke haját a picinyke ökléből, és felfedezte, amitől nagyon félt . .. Igen, ott a szöszke hajak tövében, a vörösre dörzsöli fejbőrön . . . ott lapultak azok a hidegrázás bogarak. Telefon orvoshoz, patikába, nagymamának . . . gyors keze­lés .. . hátha megmenthető még a haj, hátha nem kell ollóért nyúlni. Az iskolában szomorú nyugalommal fogadta a hírt a ta­nárnő. Nem az első szülőt kellett végighallgatnia! Történt mindez Miskolcon, a belvárosban, egy lakótelepen, ahol a környék valamennyi házában távfűtés, meleg vizes fürdőszoba van. Ehhez a meleg vízhez csak sampont kell vásárolni, és időnként a zuhany alá tartani a fejel... meg kell erre nevelni a gyermekeket... de úgy látszik, hogy a kedves szülőket is, hiszen nem kell talán mondanom, hogy az a bizonyos bogár, mindannyiunk réme. milyen névre is hallgat. .. (szendrei) — A pártfegyelmi munka időszerű kérdéseiről, az új pártoktatási év tartalmi és szervezeti feladatairól, vala­mint az MHSZ hazafias és honvédelmi nevelő munkájá­ról tanácskoznak október 24- én Szerencs és vonzáskör­zete pá rta 1 a pszervezet e i nők titkárai. — Alsózsolca nagyközség­ben folyó politikai munka tapasztalatait — egy komp­lex vizsgálat alapján — együttes ülésen vitatja meg október 23-án Alsózsolcán a Miskolc városi és a helyi párt-végrehajtóbizottság. KÖZLEMÉNY Az ÉM ASZ V. Kazincbarcikai Üzemigazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy a sajószentpéleri benzinkútnál új nyomvonalra helyezett 20 MV-os vezeték 1985. október 24-én feszültség alá ke­rül. Ettől az időponttól a veze­ték és tartószerkezetek érintése tilos és Életveszélyes! — Hogyan védjük meg gyermekeinket a bél élőskö­dőitől? Erre a kérdésre kap­hatnak a szülők választ a kazincbarcikai telefondoktor­tól október 25-től. A doktor­szolgálat telefonszáma 10-340, és péntek reggeltől hétfő reggelig hívható. — Az Irodalmi Kávéház 1985. október 23-án 17 órára tervezett programja betegség miatt módosul. „Írók a ká- véházakban" címmi Máté Iván újságíró Lui előadást. — A francia Harmattan kiadó Dunai tájak sorozatá­ban megjelent Krúdy Gyula N. N. című regénye. Virág Ibolya fordításában. A könyv­ről, mint a Franciaország­ban kevéssé ismeri magyar irodalom egyik érdemes és franciák számára is élvez­hető darabjáról a Le Nouvel Observateur című lap kö­zölt meleg hangú méltatást. Ma este a képernyőn Magányosan NDK-beli tévéfilm, Gün- # ther Friedrich rendező alkotása jelentkezik ma 21.20-kor a második műsorban. A címe: Magányosan. A ma­gányosság világszerte jelentke­ző társadalmi gond is. Különö­sen az az egyedülálló gyerme­kes anyáknak. Érthető tehát, ha a film főszereplője el akarja kerülni ezt a sorsot és minden­áron a közös életre törekszik. Ennek a törekvésnek a törté­netét láthatjuk a filmben, amely természetesen magyarul beszél. Képünkön a film egyik kockája. Eszak-Magyurorszúg. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc PL: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky út 15, — 3527. Postacím: Miskolc. PL: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahi­vatalnál. a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900.. közvetlenül, vagy postautalvá­nyon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655 ISSN 0135-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. Naptár _______ 1 985. OKTÓBER 22., KEDD A nap kelte 6.13, nyugta 16.44 órakor A hold kelte 14.50 nyugta-----­ó rakor Névnap: Előd Százharminc évvel ezelőtt, 1855. október 22-én szüle­tett, és til éves korában, 1916-ban halt meg Teszársz Károly vasöntő, szociálde­mokrata vezető. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Folytatódik a csendes, az or­szág nagy részén túlnyomóan napos, őszi idő. A főként dé­len, délnyugaton gyakorta megnövekvő felhőzetből szá­mottevő csapadék nem való­színű. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 10-15 fok között lesz. Fenn a tizes postán Ott az útlevelem Értesítettek, hogy Kedden ótvehetem. Mennék én ha lenne Biztos mentőövem De előbb akkor i-s Megkötném a CSÉB-em Lépcsőre felhágnék Bármilyen riasztó Vaj’ h postásoknak Van egy vészbejáró? Kinrímef ki irta, Az is csak halandó Becsületes neve A. 1, újságíró. Sorsjegy az S. O. S. gyermekfalu építésének támogatására Főnyeremény: két darab Daihatsu személygépkocsi Az S. O. S. Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete a Battonyán felépülésre kerülő gyermekfalu javára sorsje­gyeket bocsátott ki. Az áru­sítás már megkezdődött és november 9-ig tart. E sors­jegyek a borítékos sorsje­gyektől eltérő kivitelben ké­szültek el, eladási ára dara­bonként 10 forint. A sorso­lás időpontja 191)5. novem­ber 29-e. A főnyeremény két darab japán gyártmá­nyú Daihatsu személygépko­csi. Kisorsolnak még video- készülékeket, rádiós magne­tofonokat, színes televíziót, órákat és egyéb ajándéktár­gyakat. A sorsolásról készült nyereményjegyzéket a Nép- szabadság és a Népszava közli. A nyereményre jogo­sító nyertes sorsjegyeket áz S. O. S. Gyermekfalu Ma­gyarországi Egyesületénél kell leadni. Cím: Budapest I., Szentháromság tér 1—3. 9/ S" telefonok A szabad szombatok álta­lánossá válásával vezette be a Magyar Posta a falvakban az úgynevezett „S” — se­gélykérő — telefonoknak azt a szolgáltatását; hogy a pos­tahivatalok zárása után is lehessen telefonálni, távira­tot feladni a hivatal mellett felállított nyilvános készü­léken. Korábban csak arra volt mód, hogy baj esetén segítséget hívjanak a segély­kérő telefonon, vagy a hí­vott fél költségére folytassa­nak beszélgetést. Az új szol­gáltatással lehetőség nyílt arra, hogy bárki, bármilyen ügyben telefonálhasson bel­földre maximálisan 6 per­cig vagy 15 szavas táviratot adhasson fel. A díjat utólag kell befizetni. Ez a szolgál­tatás hamar népszerű lett, nagyon sokan igénylik, s e telefonok jelentős forgalmat bonyolítanak le a hivatal zárása utáni esti órákban és a munkaszüneti napokon. Jelenleg összesen 2600 „S" készülék áll a vidéki lakos­ság rendelkezésére, ezekről például tavaly több mint 140 ezerszer telefonáltak, az igénybe vett szolgáltatások­ból származó bevétel elérte á kétmillió forintot. A keszthelyi Helikon Kas­télymúzeum és a Balaton­szentgyörgyi Közös Községi Tanács közösen helyreállít­tatja az épülő kis-balatoni tározó szomszédságában lé­vő Vörs községben található szép régi kúriát. A patinás épületben már jövőre meg­nyílik a Kis-Balaton élővilá­gát bemutató állandó kiál­lítás. Egyidejűleg Balaton­györök határában is dolgoz­nak egy kúria helyreállítá­sán. A tóközeli épületben Nagy Endre afrikai trófea-, festmény- és grafika-, to­vábbá néprajzi gyűjteménye kerül közönség elé. A híres tanzániai vadász közremű­ködésével a kúria nagy ki­terjedésű parkjában vadas- kertet is kialakítanak. Olyan állatokat — például mada­rakat. bivalyt, stb. — tele­pítenek, amelyek ugyan a hazai faunát képviselik, de rokonaik Afrikában is meg­találhatók. Velük együtt la­kója lesz a parknak egy oroszláncsalád is. Ittas vezetők Pénteken este halálos köz­lekedési baleset történt Hol­lóháza belterületén. Pásztor Miklós 19 éves, füzéri lakos ittasan vezette pótkocsis vontatóját, és elütötte az út­test jobb oldalán vele szem­ben haladó Kertész Gyula, 58 éves porcelánfestő, helyi lakost. A gyalogos olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben, a mentőautóban meg­halt. Október 18-án este, a 37. számú főúton Buri Jenő, 48 éves, hernádkaki lakos ittas állapotban hajtotta lovas ko­csiját, amely nem volt kivi­lágítva. Emiatt későn vette észre a fogatot Kiss István, 28 éves nyíregyházi lakos, és L,ada gépkocsijával hátulról Engedéllyel poroz a gyár Lignitszárítási kísérlet Ma, október 22-én az Ipa­ri Minisztérium felkérésére lignitszárítási kísérletet vé­geznek Miskolcon, pontosab­ban a Hejőcsabai Cement- és Mészműben, A kísérlet közvetlen célja, hogy előse­gítse a lakosság jobb tüzelő­anyag-ellátását. Ahhoz azonban, hogy a kísérletet elvégezhessék, a HCM-ben le kellett állítani a cementgyártást erre a napra. (Az értékesítést ez persze egy cseppet sem za­varja.) Előreláthatólag a hejő- csabai levegőbe nagyobb mennyiségű por jut a mai kísérlet ideje alatt, mivel a filtereket kikapcsolják. Milyen folytatás várható, ha a kísérletek, mint ahogy azt a szakemberek remélik, jó eredményeket hoznak? — kérdeztük Szabó Istvántól, a HCM igazgatójától. — Előrebocsátjuk, hogy a folytatás következményeitől a környék lakosságának nem kell tartania, mert a ce* mentgyár a keddi kísérlet után, amire felkérték, foly­tatja eddigi tevékenységét, a cemenl termelését. Az egyetlen napra tervezett szá­rítási kísérlet is a Környe­zetvédelmi Hivatal engedé­lyével történik, sőt a szak­emberek mérik a porzást is az esetleges későbbi szárítói kapacitás megtervezéséhez, amiben a HCM már nem kap szerepet. A mai napon tehát felte­hetően porfelhő terpeszke­dik majd a hejőcsabai há­zak fölé. A lignit szárításá­nak esetleges bevezetése azonban egy következő fe­jezet lesz, amelyben a kísér­letek eredményén kívül rrtár nem jut hely a cementgyár­nak. Vagyis a további erő- teljcs porozástól nem kell tartani. nekiütközött, majd a bal ol­dali árokba csúszott. Az autó vezetője, a lovas kocsi hajtója, valamint a fogaton utazó Faron János, 52 éves abaújszántói lakos nyolc na­pon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár 90 ezer forint. Ugyancsak pénteken Szent- istván és Mezőkövesd között Androvics István 21 éves bo­gácsi lakos Skoda személy- gépkocsijával gyorshajtás és figyelmetlen vezetés miatt az árokba hajtva felborult. A jármű kigyulladt, majd teljesen kiégett. Az autó uta­sa, Androvics Tibor 18 éves géplakatos súlyos égési sé­rüléseket szenvedett. Az anyagi kór 40 ezer forint. Október 19-én Leninváros belterületén Budai Károly 17 éves helyi lakos vezetői en­gedély nélkül motorozott édesapja motorkerékpárjá­val. A megengedettnél na­gyobb sebességgel haladva, egy kanyarban kisodródott, és az útszéli villanyoszlop­nak ütközve felborult. A mo­toros és utasa, Notár Aladár 19 éves leninvárosi lakos sú­lyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Vasárnap délelőtt Miskol­con, a Szentpéteri kapui új köztemető parkolójában Kiss Győző János 32 éves helyi la­kos átengedte autója vezetését 10 éves fiának, Kiss Gábor­nak, aki előbb egy Trabant­nak koccant, majd a füves területen áthaladva elütötte a járdára fellépő özv. Dénes Jánosné 63 éves nyugdíjas, miskolci lakost. A gépkocsi ezt követően a temető kerí­tésének ütközve állt meg. A gyalogost súlyos sérüléssel szállították a mentők a Szentpéteri kapui kórház bal­eseti osztályára. (— nagy j. —) Újabb látványosságok a Balaton-parton Halálos gázolás Hollóházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom