Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-02 / 231. szám

1985. október 2., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A népfront munkásai „Miért éppen ezt mondtam el...?” Az „aranyugy A tárgyalás folytatódik... Egy évvel innen van a harmincon, heves kil'akadá- sa mégsem ennek köszönhe­tő. Elvégre fegyelmezett em­ber ő, annak kell lennie, hi­szen éveken keresztül több­ször állt már nagy plé- num előtt, mint tanácstag, mint népfronttitkár, s éve­kig volt kultúrigazgató is. Nem könnyű a tanítói mun­ka sem a társadalmi elfog­laltságok mellett. Koleszár Józsefné Csornai Ildikót négy évvel ezelőtt választották meg a HNF borsodsziráki titkárának. Ennek az időszaknak a ta­pasztalatait összegezve, most, a választások előtt, hiába próbál finoman fogalmazni, nem sikerül. — Nem tudom • . . Nem tu­dom, hogy lesz, mint lesz, merhetem-e egyáltalán to­vább vállalni, lesz-e bennem egyáltalán bizodalom. A ta­nácstagságról azért mond­tam le (most póttanácstag vagyok), mert valahogy nem tartottam összeegyeztethető- nek, hogy én például önma­gamat ellenőrizzem. A titkári poszttal viszont más a helyzet. Nemcsak ma­gammal vagyok elégedetlen, hanem úgy általában az egész itteni népfront-tevé- kenységgel. S a dologban az a szomorú, hogy egyénen­ként a 17 tagú csoportból senkit sem hibáztathatok. Még magamat sem. Az elmúlt időszak bajainak gyökerét másban látom. Abban, hogy ez a l'alu nagyon szeretett is déltájban a nap, mar megfakulnak körülöttünk a magunk); >: mögött hagyott nyár harsányan szép színei. Ez idő tájt már munkapad, eladópult, vagy íróasztal mögött található az orszá­got, világot járó turista, és szép barna bőrszínét is csak a színes diafilmeken csodál­hatja meg. Fakulnak, szür­külnek az üdülés emlékei is és csak az a kevés marad meg belőlük, ami megőrzés­re érdemes. Százakat vonzott a Mis­kolc tőszomszédságában le­vő Mályi-tó a nyáron sima hétköznapokon, hát még a hétvégeken, amikor autó­karavánok vég nélküli ára­data kelt útra szörf-, és gu­mimatrac-, csónak- és sá­tormálhájával. Ahol egy hónapja még színes plédek, lepedőnyi tö­rülközők borítottak minden talpalatnyi helyet, újra ki­nőtt a fű. A part vissza­hódította magának a nyáron kölcsönvett széles sávot. Ahol kellemes megmártózás adódik a rekkenő hőségben, ahol sört és fagylaltot mér­nek, diszkózene hívogatja a fiatalokat, ott szeptemberig tart a nagy nyári felüdülés. Fák lombsátrának hűse alatt, vagy karcsú kajako­kon és elaggott lélekvesztő- kön a vízen, ódon hangu­latú horgásztanyákon és hét­végi házak üde kertjeiben. Szeptember a redönylehú- zás ideje, ami ezután jön, az már csupán ráadás, hal­vány visszfénye az igazi nyárnak. Noha az utóbbi nyarak idején mind többen és töb­ben töltötték szabad idejü­ket a mályi strandon, illet­ve a tó mentén, az „óriás­tenyérnyi” víz tisztább, mint évekkel korábban. Ez per­sze nem a fürdőzők érdeme, mert egy-egy kánikulai hét­vége után szivárványosan fe­di a vizet a napozóolai. a fák tövében, bokrok alján szemét- és hulladékkupacok hevernek mindenfelé. Talán volna egy önálló tanácsot. Közös község vagyunk ugyanis Boldvával. Nem ál­lítom, ott majdnem 3 ezer ember él, nálunk 1200 kö­rül. De szorgalmas, iparko­dó emberek, akik úgy érez­ték (és érzik most is), hogy megérdemelnének egy saját apparátust. Helyileg nálunk van ez a hatalmas tsz is ... . Megindítottuk hát ennek érdekében a harcot, kérel­meztünk a megyénél, szalad­tunk fűhöz-íához: eredmény nélkül. És aztán visszahal­lottuk, hogy „na, ha nem egy tisztasági mozgalomról van szó, a népfront rögtön erélytelen lesz!” Mert abban igazuk van az embereknek, hogy könnyű megvalósítani ott egy „Tisz­ta község, virágos falu” ak­ciót, ahol amúgy is pedáns, kényes népek élnek, ahol elég a hiúságra apellálni, és már puccba vágják a portát, nehogy a szomszédé rende­zettebb legyen. Büszkén ápolják a helybeliek a Bar- tók-hag.yományt, és gyorsan mozdulnak a kulturális ese­ményekre is. Ám sok vonat­kozásban nehéz a dolgunk. Mert az itteniek fő jellem­zője — módosság, iparkodás, emberi tartás — néha a visszájára is fordulhat. Nagyon nehéz például tár­sadalmi munkát szervezni, mert bármi szükséges — anyag, adminisztráció stb. —, a szomszéd faluba kell futni a tanácshoz- Ezért in­kább gyakran a téeszhez for­a korábbi évek tónagyobbi- tó kotrásai járultak hozzá jótékonyan a víz tisztulásá­hoz. Eltűntek a motorcsónakok, megjelentek a vízibiciklik. Ez utóbbiak igaz, nem szeny- nyezik a környéket, ám je­lenlétük megérdemel né­hány sort. Egyiknek-másik- nak a levegődobja akkorka csak, hogy két serdülő gye­rek alatt is csaknem egé­szen víz alá kerül. Persze kölcsönzik felnőttek is, az­tán az ügyesebbje halász­hatja elő a zavarosból éle­te párját, aki esetleg úszni sem tud. De bízik az enge­délyhez kötött szolgáltatás garanciáiban. Mert aláírni, fizetni úgy kell, mint egy komoly hivatalban. Aztán, amelyik napon már harma­dik utasával süllyedt el a felkapott vízijármű, estére el is tűnt, immár végleg a tó­ról. Fordulhatott volna a do­log úgy is, hogy a gyanútlan utas tűnik el a tíz-tizennégy méter mély vízben, ugyan­csak nyomtalanul. Volt ilyen is. Vízbefúlás. Bár a napozó-fürdőző fürdőnadrágos, bikinis nya­ralónép nem újságolvasás­sal, rádiózással tölti a na­pot, az ilyen helyi hírek gyors szárnyakon járnak. Belefulladt a lóba egy fia­talember, aki pedig jól tu­dott úszni. A hírt nem erő­sítették meg, de a nyéki ta­vaknál vízbe fúlt férfi esetét már az újságok is megír­ták. Erre aztán táblák je­lentek meg a parton, sza­bályos távolságra egymástól, az úszás tiltásának az ol­vasni sem tudók számára is világos ábráival- Az életbe lépett tilalmat a tó vízi­rendőre ellenőrizte. Igen sok dolga volt, valószínű, sokan meg is fizették értetlensé­gük árát, ám a tó újra meg újra benépesült. Beszéltek húszméteres sávról, hogy at­tól beljebb nem lehet be­menni a büntetés veszélyé­nek vállalása nélkül. (De hat méteren túl már két­méteres a meder mélysége.1 Legfeljebb annyi történt, dulunk. Mert ilyenkor l(i kilométer is irdatlan távol­ságnak tűnik. Aztán nehéz közmunkát szervezni ott, ahol a legtöb­ben a maguk dolgával van­nak elfoglalva; végül is eb­ből kerekedik ki a jómód . . . Megtörtént velünk az a cifra eset, hogy mi, népfrontosok álltunk le árkot pucolni társadalmi munkában, és közben odabent, a kapukon belül a háziak csendesen a markukba, röhögtek. És nem lehet csodálkozni azon sem, hogy sikertelen vállalkozás errefelé „szegény rászoruló­kat” felkutatni. Borsodszi- rákon valóban „kutatni” kell az ilyeneket, mit mondjak . .. tulajdonképpen örülhetünk ennek. Valószínűleg szokványo­sabb beszámolót várt tőlem, és valószínűleg az is meg­fordult a fejében, hogy mi­ért éppen ezt mondtam el az újságban. Azért, mert ne­kem hamarosan ki kell áll- nom egy falugyűlés elé, em­berek százai elé, akik figye­lik az arcomat, és az első hamis szóra, hazug tényre összerándulnak a szemöldö­kök. Az embereket papírról felolvasott közhelyekkel ki­osztani nem lehet — és nem is szabad. Bízom a jövőben, és remélem, hogy ebben nem vagyok egyedül.. . hogy a törvénytisztelők a parttal párhuzamosan úsz­káltak. Mások meg keresz­tül a tavon, oda, vissza, és reménykedtek odafelé és visszafelé is, hogy a tó őre mással, másokkal van ép­pen elfoglalva. A felkapott, kicsit talán né­ha már túlzsúfolt üdülőhelyen persze akadt dolga a rend őreinek a szárazon is. Haj­nalra hol itt, hol ott tűnt el valami. Aztán a sétánynak is keskeny úton kíméletlen tempóban hajtó ifjú autóve­zetőket kellett megfékezni, olyanokat, akiknek, mint mondani szokás, még a tin­ta sem száradt meg vado­natúj jogosítványukon. összességében persze a felüdülés, a pihenés és ki- kapcsolódás várta a tó ven­dégeit. Diszkó és tónap, kul­turális és sportvetélkedő, amelynek résztvevői között távolról érkezett fiatalok is voltak szép számmal. Amennyire a szomszédos nyéki tavak egyikén egyed­uralkodóvá vált a nudiz­mus, a mályi tóparton any- nyira „konzervatívan” tart­ja magát a hagyományos fürdőruha-viselet. Mindösz- sze néhány tinédzser lány próbálkozott meg szürkület­kor a felül semmi divatjá­val, ám az arra ólálkodó férfiak osztatlan elismerésé­nél perdöntőbb volt állás­pontjuk feladásában a fele­ségek hangos vélemény- nyilvánítása. Maradtak az­Kedden Budapesten a Metro Művelődési Házban megnyílt a hagyományos őszi marketingbörze. A Közlekedési Marketing Gazdasági Társaság által rendezett börze az eddigi­eknél is szélesebb körű kí­nálattal áll az érdeklődők rendelkezésére; több mint 50 ezer különféle termék­ből lehet válogatni. Köztük A Borsod Megyei Bíróság' büntetőtanácsa folyamatosan, hetente két napon tárgyalja Epres László és társainak bűnügyét. Emlékeztetőül: a Borsod Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat lakatosüze­mének volt vezetőjét üzér­kedéssel. csempészettel, ma­gánokirat-hamisítással és a devizagazdálkodás szabályai­nak megsértésével vádolja a Borsod Megyei Főügyészség. Ö és társai 1983-ban és 1984-ben több mint öt kilo­gramm, majdnem hatmillió forint értékű aranyat hoz­tak — a vádirat szerint tör­vényeink megsértésével — az NSZK-ból Magyarország­ra; s az aranyékszereket. Ep­res jelentős haszonnal érté­kesítette. Továbbá az ő kez­deményezésére és közremű­ködésével nagy értékű elekt­ronikus készülékek, vala­mint híradástechnikai cik­kek kerültek az országba, amelyet szintén szabálytala­nul adtak el. HOVÁ TŰNT . 3,3 MILLIÓ FORINT? Hűvös és feszült a tár­gyalóterem atmoszférája. Nincsenek „nagyjelenetek”, látványos szembesítések, ám jó néhány rövid, de éles szó­váltás jelzi, hogy a vádlot­tak tartanak a büntetőeljá­rás következményeitől. Az elsőrendű vádlott kitartóan védekezik. A rendőrségi vizs­tán a szíjnyi, szalagnyi vé­kony bikiniknél, amiben nyilván túlöltözöttnek érez­ték magukat.. . A tó f elkapó ttsága nyil­ván oda vezethető vissza, hogy a kétszázezernél is né­pesebb Miskolchoz ez a sza­bad víz van a legközelebb, ahol napozni, úszni is lehet, ahol a zsúfoltság a legfor­róbb napokon sem éri el a strandokét. Ha jónak nem is mondható, de javuló az ellátás. Délidőben azonban az a kép az uralkodó a má­lyi strandon és a bisztró­hoz közeli partszakaszon is, hogy csomagból, hűtőtáská­ból, magával hozott elemó­zsiát fogyaszt a család. Ez az olcsóbb, a jobb, a pihe­nést választó nincs kitéve a meglepetésnek. Talán az idén fordult elő először, hogy kicsinek bizo­nyult a szabad parkoló, ahol már négyes sorban sem fér­tek el a hazai és a külföldi autók. Így aztán a partkö­zeli kis utcákat, sétányokat foglalták el jobbról, bal­ról. Nem kell ahhoz jövőbe lá­tó képesség, hogy a most el­múlt nyár tapasztalatai alap­ján megkockáztassuk; jelen­legi, kicsit szűkös kereteit kezdi kinőni a Mályi-tó, üdülési lehetőségeit egyre nagyobb tömegek igénylik. Ily módon már régen nem a helyben hétvégi házzal ren­delkezők pihenőhelye a tó­part, hanem vitorlázó, ször­föző, csónakázó, kajakozó, könnyűbúvárkodó, napozó, télen pedig korcsolyázó szá­különösen sok vaskohászati cikk, személy- és tehergép­kocsi-alkatrész, valamint csapágy, építőanyag, hír­adástechnikai cikk találha­tó. A felajánlott tételek túl­nyomó részét számítógép tartja nyilván, megkönnyít­ve a keresést, gyorsítva a kiszolgálást. Az őszi marketingbörze három napig tart. gálát befejező szakaszában beszélt először arról, hogy az arany voltaképpen csalá­di tulajdon, s lényegében nem követett el bűncselek­ményt, amikor Magyaror­szágra hozta, vagy hozatta és eladta. — A vádirat sok helyen elferdíti a valóságot — mondja például az egyik al­kalommal az elsőrendű vád­lott — kinyílik a bicska az ember zsebében, amikor ol­vassa ... — Kérem — vág szavaiba a büntetőtanács elnöke — tartózkodjon a vádirat mi­nősítésétől. A bíróság dönti el, hogy .kinek van igaza. A vádlott fegyelmezetten tudomásul veszi a rendre­utasítást. Határozottan, cél­tudatosan védekezik, mégis nemegyszer kínos szituáció­ba kerül, összesen 5 millió 880 ezer forint értékű ara­nyat hozott be az országba. Több mint a feléről, 3,3 millióról egyszerűen nem tud számot adni, illetve hihetet­lennek tűnő magyarázattal szolgál: — 1984-ben — mondja — nyaralót szerettem volna a Balatonnál vásárolni. A 3 millió 300 ezer forintot édes­apám vette ki a takarékból, és készpénzben adta át ne­kem. Azt gondoltam, hogy a készpénz felmutatása jobban bizonyítja vásárlási szándé­komat, mint a betétkönyv, vagy a takaréklevél. A pénzt a Balatonon a vitorlásomban helyeztem el. Ellopták. — Miiért nem tett felje­lentést a rendőrségen? — Azért, mert nem tud­tam eldönteni, hogy elő­nyöm, vagy pedig inkább hátrányom származik-e ab­ból, ha elmegyek a rendőr­ségre .. . Az elsőrendű vádlott több­ször is kijelentette: minden­képpen szerette volna elke­rülni a feltűnést. Ezzel ma­gyarázza azt is, hogy má­sokat kért meg a „családi tulajdon” behozatalára. De nehezen fogadható el, hogy ■több, mint hárommillió fo­rintról — bármennyire is gazdag volt — egyszerűen lemondjon. Iliit 1« fff A másodrendű vádlott, Poller Mária idegeit megvi­selte a büntetőeljárás — bár ő már szabadlábon védekez­het. Vallomása során mind­végig sírással küszködve vá­laszolt a bíróság kérdéseire. — Először a hetvenes évek elején kerültem közelebbi kapcsolatba Epres Lászlóval — mondja a tárgyaláson. — A viszony abbamaradt, de a nyolcvanas évek elején meg­újult. Most már úgy érzem, eszköz voltam a kezében, hogy üzleti ügyeit lebonyo­lítsam, csupán érdekből kö­zeledett ismét hozzám. Az elsőrendű vádlott 1983 nyarán említette meg, a har­madrendűnek, Veres And­rásnak, hogy az ő költségén nyugatra utazhat, cserébe csupán egy apró szívességet kell tennie. A családi va­gyonból — mondta neki — származó aranyat kell be­hoznia a saját nevén. Meny- nyiségről nem volt szó. s először arról sem, hogy nem egyedül, hanem Poller Má­riával kell utaznia. Ezt csak az indulás előtt néhány perccel tudta meg. ~ Miért vonták be önt is az ügylet lebonyolításába? — kérdezte a bíró a másod­rendű vádlottól.- - Feltehetően én voltam a biztosíték — hangzott a vá'asz. — Nekem kellett be­mutatnom Veres Andrást Duttka Lajosnak, akitől az aranyat kaptuk. Egyben én lehettem kijelölve arra, hogy gondoskodjam róla: az arany valóban Magyaror­szágra kerüljön. Bennem fel­tétlenül megbízott Epres László. Miint korábban már meg­írtuk, Veres András csak fé- hg-meddig teljesítette a „fel­adatot”. A reklámszatyor­ban átadott két és fél kiló- nyi arany eredetét és meny- nyiségét ugyanis nem tudta „megemészteni”. Mint val­lotta, néhány véletlenül el­kapott szó, fél mondat gya­nút ébresztett benne. Így végül is a másodrendű vád­lott kényszerült rá, hogy a határon magáénak vallja az „árut”. — A határon megkérdez­ték, — mondta a tárgyalá­son Polter Mánia —, hogy kié az arany, és honnan van. Azt feleltem, hogy sok van belőle, az enyém, majd találgatni kezdtem: lehet, hogy örököltem, vagy aján­dékba kaptam? A vámos rámpirított, döntsem el vég­re, milyen forrásból szármá­zik, majd ismertette az el­adás szabályait. Ezután grammra megmérték az egé­szet. A művelet estétől haj­nalig tartott. A hölgy becsületesen tel­jesítette a megbízást. Ké­sőbb Epres rábeszélésére vál­lalkozott rá. hogy fiktív köl­csönszerződéseket készítse­nek. Azóta mindent nagyon megbánt. Már csak azért is, mert szabadlábra kerülését követően (egy hónapot töl­tött előzetes letartóztatás­ban), nap mint nap zaklat­ták. Megfenyegették, ron­gyos spiclinek nevezték az ismeretlen telefonálók. Még az utcára is alig mert ki­lépni. A negyedrendű vádlottat, Piti Péter Pált, Epres roko­nai csak megkérték: vonja vissza rendkívül kényelmet­lennek bizonyuló vallomá­sát. Ö ezt nem tette meg. A bírósági tárgyaláson meg­erősítetté korábbi vallomá­sait, amely szerint látta, hogy a müncheni üzletben az elsőrendű vádlott egy vastagabb, banki csomagolá­sú pénzköteget adott át a kereskedőnek. — Édesapám ugyanitt vá­sárolta meg számomra az aranyat — vallotta a ne­gyedrendű vádlott a tárgya­láson. Összesen 16 ezer már­kát szánt rám, a többéért megítélésem szerint Epres László fizetett. (A harmadik tétel aranyért 2 millió 345 ezer forintot adtak egy bu­dapesti ékszerboltban.) Egyébként ő beszélt rá, hogy ne készpénzt hozzak Ma­gyarországra, hanem ara­nyat, mert így jobban já­rok. Az elmúlt év húsvét- ján beszélgettünk először róla, hogy az NSZK-ban élő édesapám készpénzt akar nekem ajándékozni. Epres László ekkor javasolta, hogy kint vásároljak aranyat, s azt hozzam be. Felajánlotta, hogy segít, és megkért, az édesapáim által aláírt aján­dékozó levélre írjuk rá azt a mennyiséget is, amelyet ő kapott rokonaitól. így az aranyat tulajdonképpen az én nevemen hoztuk be az országba, de az érte kapott pénz természetesen nem volt az enyém. — Nem furcsállotta ezt az aljái ást? — kérdezte a bíró a negyedrendű vádlottól. — Nem gondolkoztam el rajta. Epres László meg­nyugtatott: minden szabá­lyosan történik. Nos, nem ártott volna egy kicsit elgondolkozni. Ha megtörtént volna, valószínű­leg Piti Péter sem kerül a bíróság elé. A tárgyalás a többi vád­lott, valamint a tanúk ki­hallgatásával folytatódik, ítéletre néhány héten belül számíthatunk. Udvardy József Keresztény Gabriella i-sA. . ‘ ■ IBI lllll! ályi-tavi anziksz Szeptember végére, okló bér elejére, ha hétágra süt Bill »111 zaké, ezreké. Nagy József Marketingbörze t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom