Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-13 / 241. szám
ÉS2AK-MAGYARORSZAG 2 1985. október 14., Hétfő várunk — 6 tonnát hektáronként — ám a próbafoko- lás alapján a minőség jó lesz. A Szentistváni VII. Párt- kongresszus Termelőszövetkezetben is a legfontosabb dolog a szüret. Hajdú Benjámin, elnök: — Jelenleg a szőlő és a kukorica betakarítása folyik teljes intenzitással. Ennek eredményeként a 229 hektáros szőlőből már 160 hektárnyit leszüreteltünk, a termést értékesítettük az Eger—mátravidé- ki Borgazdaságnál. Sajnos a termésátlagok messze elmaradtak a várttól. Jobb a kukorica hozama. Itt 448 hektárból betakarítottunk már 370 hektárt és a termésátlagok a tervezett 6 tonnás hektáronkénti eredményt hozták. Lassan befejeződik a vetés is, hiszen ez idáig a tervezett 2100 hektár őszi búzából elvetettünk 1700 hektárt. Nálunk is komoly nehézséget jelent a kiszáradt talaj, ami igénybe veszi az embert és a gépet egyaránt. Rendkívül sok a munkagépeknél a törésből adódó meghibásodás. összességében a szövetkezetünk növénytermesztése az idén nehezen tudja teljesíteni a tervét, mert bár a kalászosok betakarítása jól sikerült, sem a szőlő, sem a napraforgó nem adta a várt eredményeket. A kiesések pótlására intézkedéseket hoztunk, azaz további anyag-, energiafelhasználás csökkentésével, egyéb költségek megtakarításával próbáljuk a hiányokat kompenzálni ... (bea) Hegyalján megkezdődött a szüret A földműves esőt, a szüretelő jó időt vár Mádon, a borkombinát feldolgozójában gyűlik a szőlő. (Folytatás az 1. oldalról) Hegedűs József, a Hejőpa- pi Űj Élet Termelőszövetkezet főagronómusa: — Szövetkezetünkben megkezdődött a kukorica betakarítása. A terméskilátások ígéretesek, elérjük a hektáronkénti hat tonnát. Jól haladunk a talajelőkészítő munkákkal, hiszen már 80 hektáron elvégeztük a szerves trágyázást, 1100 hektáron pedig a műtrágyázást. Folyamatosan haladunk az őszi mélyszántással és befejezéshez közelednek a vetési munkák, hiszen a tervezett 1100 hektárral szemben már 920 hektáron földben van a búza magja. Hogya János, a Bekecsi Hegyalja Tsz mezőgazdasági főmérnöke: — A nagy szárazság miatt nehezen haladunk a vetéssel és vetőágyelőkészítéssel. Jelenleg a tervezett 1100 hektáros búzavetésből csak 350-et fejeztünk be. A száraz talaj nagymértékben megviseli a gépeket. Ennek ellenére az őszi vetések alá a talajelőkészítési munkákat már mintegy háromnegyedrészben elvégeztük, és jól haladunk a mélyszántással. A programnak megfelelően elkezdtük a cukorrépa betakarítását. 142 hektáros répaföldről felszedtünk 41 hektárnyit és ennek a termését beszállítottuk a cukorgyárba. Termésátlag? 48—50 tonna körül alakul hektáronként. A hét végén indulunk a szemes kukorica betakarításával és a hét elején pedig a szőlő szü- retjével. Ez utóbbiról el kell mondani, hogy az előző éveknél jóval kevesebb termést Őszi csúcskeüvezmények a MÁV-nál Orosz csipke az Adyban (Folytatás az 1. oldalról) a vasútnak igaza van, érdemes erre odafigyelni, mert egyre nő a cégek által kifizetett késedelmi díj. Tavaly 194 millió forint büntetést fizettek a cégek kilenc hónap alatt, ebben az esztendőben viszont már 317 millió forintot. Ez az egyik veszteség. A másik az, hogy a megállapított kirakodási normaidőn felül közel négymillió óra esett ki a szállításból, ami azt is jelenti, hogy naponta 400—500 kocsival több áruval megrakott vasúti kocsi futhatott volna a síneken! A MÁV Miskolci Igazgatósága most megállapodást kötött a megye 47 vállalatával. A szerződés lényege: amennyiben a vállalat a kirakásra váró kocsik 85 százalékát határidőn belül fölszabadítja, úgy a jövő év első negyedében kirakási késedelem esetén sem köteles büntetést fizetni, csak az alap kocsiálláspénzt. Ezekben a hetekben a miskolci igazgatóság területén 2000—2100 vasúti kocsit töltenek meg áruval naponta. Hétköznapokon 80 ezer tonna, szombaton és vasárnap 60—70 ezer tonna áru indul útjára. Elsősorban akkor keletkezik feszültség, ha olyan áru érkezik, illetve távozik a területről, amelynek elsőbbsége van. Mint például a szén, amelynek fuvarozásához naponta 500 vagont kell biztosítania az igazgatóságnak. Rangsorolták az őszi csúcs idejére az áruféleségeket. Ilyen „protekciós” szállítmány minden export- termék. energiahordozó, élelmiszer és gabona. Emiatt egyes tömegáruk szállítása késik. Fónagy István (Folytatás az 1. oldalról) Szibériai Állami Együttes vezető táncospárjának, Prosz- kurjakovának és Szmoljakó- nak fellépése is. De a Szovjetunió egyik legjobb népdalénekesének tartott Valentyina Ftomenko (ő a moszkvai együttes tagja) előadóművészete is nagy tapsot váltott ki, s hasonló szép sikert tudhatnak magukénak a műsorban fellépő artisták is. A másfél órás műsor főszereplője azonban kétségtelenül maga a Ruszkie Uzori együttes volt, amelynek tagjai rendkívül magas színvonalon szólaltatták meg saját készítésű népi hangszereiken az orosz népdalokat. Az együttes művészeti vezetője Vlagyimir Alekszandrovics Zozulja érdemes művész elmondta, hogy művészi törekvésük az orosz népi folklórhagyományok feldolgozása. Forró hangulatú, jókedvű, színes, baráti este volt a moszkvai művészek vendég- szereplése Diósgyőrben. A műsor előtt rövid köszöntő hangzott el. A vendéglátók nevében Pápai Gyuláné, a Miskolc Városi Pártbizottság munkatársa köszöntötte az együttest, a vendégek nevében pedig Valerij Alekszandrovics Magdias, az Oroszországi SZSZSZK Művelődési Minisztériumának képviselője mutatta be az együttest és a műsort. A delegációval Miskolcra érkezett Alekszandr Mihajlovics Szavcsenko, a Moszkva Me-1 gyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője is. A moszkvai művészeknek a közönség nevében — a Lenin Kohászati Művek magyar—szovjet baráti tagcsoportja köszönte meg a színvonalas estet egy szép virágkosárral. Mezőkövesd 85 Pető János űira otthon**. Miskolcon élő kiváló grafikusművészünk ismét hazatért. Haza — Mezőkövesdre. A város — amint az a péntek esti, valóban szerény külsőségű hivatalos megnyitó ünnepségen is elhangzott büszkén vállalja és vallja szülöttének a grafikust, a festőt; a képekben fogalmazó, érző és gondolkodó embert. Pető János önálló kiállítása nyílt meg október 11-én Mezőkövesden, a művelődési központban. Több mint hetven alkotás szerveződött önálló kiállítássá, önállóvá — a formai jegyeken túl az alkotó egyéniségét demonstrálva is. A pénteki megnyitó ünnepségen Kruzsely Károly, a városi művelődési központ igazgatója köszöntötte a kiállító művészt és a közönséget, majd Kövér Árpád, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mondotta el azt a vallomást, amellyel Pető János tisztelgett szülővárosa, a kiállítást létrehozók; minden ízében-gondolatában-érzel- mében pedig a sorsot meghatározó élmények melegében. A megyei pártbizottság osztályvezetője jó szívvel ajánlotta Pető János munkáit a kiállítás jelenvolt és majdani látogatóinak. Hittel erősíthetjük ezt az ajánlást: mennyiségében és minőségében nagy anyaggal tért szülőföldjére ezúttal (is) vissza Pető János. A kiállítás október 27-ig látogatható. (t. n. j.) Fotó: Csákó Gyula Pető János autogramot ad Ülést tartott a megyei NEB A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az elmúlt héten ülést tartott Miskolcon. Szarka János elnökhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd elsőként Drótos László, a Lenin Kohászati Művek vezér- igazgatója adott tájékoztatást a vállalat lakásgazdálkodási és lakástámogatási tevékenységéről. A vezérigazgató egyebek között arról tájékoztatta a. testületet, hogy a kohászat kollektív szerződésében meghatározottak szerint, kamatmentes kölcsönnel. lakáskiutalással és egyéb dologi segítséggel támogatja a dolgozók lakás- helyzetének javítását. A vállalat vezetése a dolgozók lakással való ellátottságának javítását a jövőben is kiemelt szociálpolitikai feladatnak tekinti és a jövőben is törekszik e tevékenység kiszélesítésére. Ezek között folytatják a vállalati lakásépítési akciót, fokozottan támogatják a családi házat építő dolgozókat, emellett vállalati lakásügyi és tájékoztató szolgálat megalakítását is tervezik. A testület ezután megvitatta A társadalmi tulajdon védelmének helyzete az építőiparban című vizsgálat tapasztalatairól készített jelentést, amelyhez Nagy Sándor és Petrasovszky István, a vizsgálat irányítói fűztek szóbeli kiegészítést. Az elmúlt hónapokban lefolytatott vizsgálatot egyebek között az indokolta, hogy az elmúlt években az építőiparban lazult a gazdálkodási és állampolgári fegyelem. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa: a kivitelező építőipari szervezetek milyen intézményes eszközökkel, módszerekkel segítik elő az építkezések, raktárak, telepek vagyontárgyainak védelmét; a felügyeleti és belső ellenőrzések a jelentőségüknek megfelelően tekintik át ezt a területet és. károkozás esetén megteszik-e a kellő intézkedéseket. A megyei ésl a területi népi ellenőrzési bizottságok által — a megyei rendőr-főkapitányság, a PM Ellenőrzési Fő- Igazgatósága és a megyei tanács építési osztálya segítségével — végzett vizsgálat húsz vállalatra terjedt ki. Ezt a vizsgálatot negyven építőipari szervezetnek küldött kérdőívre adott válaszokkal egészítették ki. (A vizsgálat fontosabb tanulságaira lapunkban később visszatérünk.) A NEB végezetül tájékoztatót hallgatott meg a lakossági szénellátás megyei helyzetéről. Az 1984-es évet. és az idei esztendőt elemző vizsgálat célja az volt, hogy a lakosság jobb szénellátását célzó döntések végrehajtása hogyan történik, a végrehajtás során mutatkozó problémák milyen tényezőkre vezethetők vissza és milyen további intézkedések szükségesek. P. J. Drágulnak a villamos-szerelési cikkek A termelési költségek növekedése miatt a Kontakta és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok a belföldön gyártott villamos-szerelési cikkek fogyasztói árát október 15-től átlagosan 15,8 százalékkal, a Hajdúsági Iparművek és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok a hazai előállítású keverőtárcsás mosógépek és centrifugák fogyasztói árát ugyancsak október 15-től átlagosan 9,4 százalékkal emelik. A MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT pályázatot hirdet szerződéses üzemeltetésre, az alábbi üzletekre: 1985. november 16-tól 1988. november 15-ig terjedő időszakra: 206. sz. Piccoló eszpresszó II. oszt. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 42. 1986. január 3-tól 1989. január 2-ig terjedő időszakra: 549. sz. borozó III. oszt. Miskolc, Beloiannisz utca 17. továbbá szerződéses üzemeltetésre, vagy bérbeadásra: 1985. december 1-től 1988. november 30-ig terjedő időszakra: 212. sz. Mini eszpresszó III. oszt. Miskolc, Engels utca 45. A pályázat benyújtásának határideje: 1985. november 4. Helye: a vállalat személyzeti osztálya. A meghirdetett üzletek információs tájékoztatója átvehető a vállalat központjában (Miskolc, Baross Gábor u. 13-15.) a közgazdasági osztályon, 1985. október 18-tól. A nyilvános versenytárgyalásra 1985. november 12-én (kedd) délelőtt 9 órakor az Otthon étteremben (Miskolc, Könyves K. u. 4*) kerül sor. Jövedelemérdekeltségű üzemeltetésre: 1985. december 1-től 1988. november 30-ig terjedő időszakra: 361. sz. Eszem-iszom falatozó III. oszt. Miskolc, Herczeg Ferenc utca 13. A jövedelemérdekelitségű üzemeltetésre vonatkozóan felvilágosítást ugyancsak a közgazdasági osztály ad. A 18/1982. (X. 22.) BkM számú rendelet 1. §-0 alapján az üzlet vezetőjét a vállalat igazgatója jelöli ki, a pályázók elbírálása után.