Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-08 / 211. szám

1985. szeptember 9., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Zója téri panoráma Már használják a Tiszai pályaudvar előtti átalakított teret, a gyalogosok és a gépjár­müvek Fojtán L. felvétele Dac, keserűség, vagy őszinteség? „Halált érdemeltem volna!” Párbeszéd (már ítélet után) a bírósági folyóson: — Ugye, nem ismersz meg Í ... A kérdést a sértett szege­zi mellemnek, egy, lényegé­ben meghatározhatatlan ko­rú fiatalember. Vastag ba­jusz, dús szakáll borítja ar­cát, sűrű haja a válláig ér. Pár perce még úgy véltem, szundikál — nem volt ne­héz felfedezni rajta, hogy ezen a napon szintén ivott. /— Ne haragudj, de. . . — Csak annyit mondok: vasgyári fiúiskola. A. Lajos bácsi utolsó osztályába jár­tam'/ ■■ kutatok emlé­kezetemben. ö megoldja a kínos szituációt: — Fiatalabb vagyok ná­lad. Egy osztállyal alattad jártam. Sok helyen dolgoz­tam. Még autóbuszvezető is voltam. — Pár hónapja viszont majdnem halott ember vol­tál. — Két perc híján — mondja felcsillanó szemmel — majd megismétli: kél perc híján . . . * Ezen a napon viszonylag egyszerű bűnügyet tárgyalt a megyei bíróság büntetőta­nácsa. Az ötvenéves Nagy Mihályné ellen a Borsod Megyei Főügyészség ember­ölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A megidézett tanúk alacsony száma, a vádlott „majdnem- beismerése" utalt rá, hogy a bizonyítási eljárás nem lesz hosszú procedúra, a bünte­tőtanács könnyen véleményt, ítéletet alkothat a minden­napinak mondható ügyben. A vádlott (két nagykorú gyermeke és unokája van) két esztendővel ezelőtt az utcán ismerkedett össze a nála húsz évvel fiatalabb férfival. Rövidesen magá­hoz fogadta, élettársak lel­tek. A miskolci Szeles u. 4- es számú házban, egy szoba- konyhás lakásban éltek együtt a vádlott 19 éves fi­ával. — Megsajnáltam — mond­ja az asszony a bíróságon. — Mint engem, őt is ide- oda dobálta az élet. Ma­gamhoz fogadtam. A két évtizednyi korkü­lönbség önmagában még nem lett volna baj: minden csoda három napig tart. Ám a hányatott sorsú élettár­sak (törvényszerűen ?) be­leestek napjaink egyik csap­dájába. Örömre, bánatra a pohárhoz nyúltak. Nem. azt nem lehet mondani, hogy a vádlott alkoholista lett vol­na. Csupán „megitta a ma­gáét", a reggeli feketébe ön­tött féldecit, az üveg sört, mikor mi adódott. 1995. március 25-én egyi­kőjük sem indult dolgozni. A férfi azért, mert nem volt már munkahelye, az asszony pedig a tanácsi embereket várta, akik lakását akarták volna felmérni. Délután ko­pogtatott az ajtajukon V. József. A névnapi köszön­tés nyolc napig érvényes, te­hát asztalhoz ültek. Hárman, azonos arányban hét deci­liter rumot, hat üveg sört fogyasztottak el. Nagy Mi­hályné előbb elbóbiskolt, majd „csak úgy ruhában" ledőlt az ágyra, elaludt. A férfiak jobban bírták. „Át­ugrottak" tehát a közeli „Al­ma" kocsmába. Amikor — késő este — hazaérkeztek, a vádlott éppen ébredezett. — Nem volt még elég — ripakodotl rájuk. — Elmen­tek inni, engem bezártok!? Szó szót követett, sértésre sértés zúdult. A vádlott ke­nyeret akart szelni, ezért a hűtőszekrényről felemelt egy kést, majd a vádirat szerint: „a kilenc centimé­ter pengehosszúságú késsel, körülbelül félkarnyi távol­ságból, közepesnél kisebb erővel, de határozott szán­dékkal szívtájékon szúrta a férfit, nem törődve azzal, hogy a sértett halálát okoz­hatja". Nagy Mihályné megrettent a vér látványától. Legelső gondolata szerint telefonálni szaladt. Hihetetlen szeren­cséjére a Szentpéteri kapu irányából éppen arra haladt egy mentőautó. Sikerült megállítania a kocsit. Az ápoló csupán pár másod­percig vizsgálta a megszúrt férfit, s azonnal a központot hívta. A rohamkocsi majd­nem egy időben érkezett meg a rendőrségi autóval. Az eszméletlen férfit (a műtő­asztalon már érverését sem tudták kitapintani) a me­gyei kórház baleseti sebé­szetére szállították, az asz- szonyt a rendőr-főkapitánv- ság fogdájába. * Részletek a vádlott vallo­másából : — Tudom, milyen bűncse­lekménnyel vádolnak, de azt nem mondhatom, hogy bűnösnek érzem magam, mert nem akartam megöl­ni az élettársamat. Igaz. a kés az én kezemben volt, de ő megragadta a csukló­mat, megrázott, maga felé rántott. Akkor sérült meg. — Annyit kívánok még elmondani, hogy nem tu­dom elképzelni, hogyan tör­ténhetett meg. Nem tudok magyarázatot adni rá, mi­ért egyedül a szúrás körül­ményeire nem emlékszem. A bírónő egyik kérdésére: — Ha valóban én tettem, nagyon sajnálom, hogy meg­történt. Ilyen ember miatt kell majd ülnöm. Az utolsó szó jogán: — Nem is tudom, mit mondjak. Csak annyit szól­hatok, ha én tettem, meg­bántam. * Közjáték a tárgyalóterem­ben. A vádlott fiát — tanú- vallomásra — rendőrségi fogdából állítják elő. Az asszony őrizetbe vételét, te- l hát március 25-ét követően most látja először a fiát. A gyermeket, akit súlyos, de ezzel a bűncselekménnyel össze nem függő bűncselek­ménnyel gyanúsítanak, két markos rendőr kíséri. — Jaj, édes fiam — tör ki a zokogás az asszonyból. Sír. Addig egyetlen könnyet sem ejtett. A fiú nem kí­ván vallomást tenni. Él mentességi jogával. * A bírónő ítéletet hirdet: — Á büntetőtanács Nagy Mihál.vnét emberölés bűntet­tének kísérlete miatt fi évi. börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítéli, ennek letöltése után 5 évre eltilt­ja a közügyek gyakorlásá­tól. * Az ítélet — meglepeté­sünkre — kihirdetése után néhány perccel jogerőre emelkedik. A rend szerint előbb az ügyész nyilatkozik: ő tudomásul veszi. A kiren­delt védő az asszonyhoz lép. s halkan elsorolja, hogy mi­lyen lehetőségekkel lehet él­ni az ítélet megváltoztatá­sa érdekében. Nagy Mihály­né felcsattan: — Nem fellebbezek, tudo­másul veszem. Én kerestem a bajt, többet érdemelten volna, halált! Őszintén mondja, vagy keserűség, dac bujkál szavai mögött? Ki tudná most ezt megmondani? . . . Udvartly József Két községnek egy kalapból Ezekben a hetekben va­lamennyi tanácson megvi­tatják a hetedik ötéves terv­re kitűzött feladatokat. Számba veszik a legsürge­tőbb teendőket, majd rang­sorolják azokat. Hiszen- van, ahol az utak rendbehozata­la, másutt az egészségügyi intézmény korszerűsítése él­vez elsőbbséget. Hogyan és miként alakul ez a rangsor, mire futja az elkövetkezen­dő öt esztendőben Sajóke- resztúron és Sajóecsegen, a tanács „pénztárcájából”? Er­ről kaptunk a napokban ké­pet, a sajókeresztúri. hu­szonnyolc tagú tanács ülé­sén, amelynek napirendjén a hetedik ötéves tervkon­cepció megvitatása szerepelt. REMÉLIK A VÁLLALATOK SEGÍTSÉGÉT A csaknem ezernégyszáz lelket számláló Sajókeresz- túr tanácsához tartozik köz­igazgatásilag a hasonló né­pességű Sajóecseg. Mindkét településen meglehetősen ál­datlan viszonyok uralkod­nak: rosszak az utak, bőví­tésre szorul a vízhálózat, el­avultak az intézmények és bizony gyakran panaszkod­nak a lakók a irossz közle­kedésre, az ellátásra, a szol­gáltatásra. Az elmúlt négy évben teendők sokasága gyűlt össze, amelyek megol­dása elmaradt. Néhány hó­nappal ezelőtt új elnököt és végrehajtó bizottsági titkárt választottak a helybeliek a tanács élére. A jövőre vo­natkozó .tervkészítés már az ő feladatuk volt. Amint a tanács ülésén is elhangzott — a végrehajtó bizottság titkárának tá­jék oktatásában — nem kis gondot jelentett a „lista” összeállítása. Évente alig több mint ötmillió forintból ■kell kigazdálkodni a leg­szükségesebb felújításokhoz, korszerűsítésekhez szüksé­ges pénzt. Mindebből alig­ha, vagy ha i.gen, akkor csak módjával jut a fejlesz­tésekre. Hogy az itt élők közérzetét javítsák és hogy egyáltalán a lakókat meg­tartsák, a környék nagyüze­meinek, vállalatainak segít­ségét kérik, remélik a tele­pülést gazdagító kisebb-.nu- gyobb munkáikhoz. Kitűnő kapcsolatuk van például a Büikkaljai Bányaüzemmel, amelynek szocialista brigád­jai legutóbb több százezer Ft (csaknem hétszáz!) értékű társad almi műinkéit végeztek el a sajókeresztúri általános iskolában. Kerítést építettek, elkészítették immáron az épületen belül a mosdóikat és a mellékhelyiségeket. A koraibban ezt a célt szolgá­ló, udvari épületet felújítva — ma már szertárnak, be­mutatótermeknek használ­hatják. Ugyancsak vállalati segítséggel — az ÉRV jóvol­tából — bővítik a vízháló­zatot Sajóecsegen. Társadal­mi munkában készült el a sajókeresztúri orvosi rende­lő kivitelezési terve is, mely­re a Borsodi Szénbányák Vállalat dolgozói vállalkoz­tak. Az iskolai tornaterem szétfagyott fűtésének — Sa­jóik ereszt úron — rendbeho­Utolsó simítások az iskola szertárán Az agglomerációs telkeken épült házak zataila pedig a Borsodi Érc- előkészítő Mű kollektívájá­nak nevéhez fűződik. TELKEK. PARLAGON Negyven-, ötven-, százezer forintos munkák készülnek ily módon a két községben. Ez az összefogás teszi lehe­tővé, hogy az évekre lebon­tott tervekben több jusson kultúrház-felújításra, célcso­portos lakásépítésre, öregek napközijének átalakítására, járda- és útépítésre. A tanácsülés vitájában többen elmondták: időszerű lenne megépíteni Miskolc és Sajókeresztúr között (a re­pülőtér felől) azt a mind­össze két kilométeres, hat méter széles utat, amely lé­nyegesen javítaná a mosto­ha közlekedési viszonyokat és régi vágya az itt élők­nek. A 26-os főutat csak so­rompón át lehet megközelí­teni, amelynél esetenként fél órát is várakoznak a gép­járművezetők. (Elképzelni szörnyű, mi történne, ha pontosan egy tűz oltására kivonuló autó kap sorom­pót.) Gondja a helyi tanácsnak az az érdektelenség, amely a jó néhány évvel ezelőtt ki­alakított agglomerációs tel­kek iránit tapasztalható. A hetvenkilenc telken eddig öt lakás épült meg. Jóllehet, az érdektelenségre némi ma­gyarázatot ad, hogy olyan területen vannak a telkek. ahol igencsak kifogásolható a környezet tisztasága, szennyezett a levegő. (Óha­tatlanul felmerül a kérdés: miért nem vették ezt figye­lembe annak idején a terv készítői?!. . .) HÍD - TOLDOZGATVA Végh János, a közterület- fenntartási díj bevezetését, javasolta az ülésen. Vélemé­nye szerint más települések­hez hasonlóan itt is ‘beválna és .minden bizonnyal szíve­sen áldoznának községük csinosítására a sajóecsegiek és a sajókeresztúriak, ha látnák eredményét. Gyöngyösi Ferenc kifogá­solta azt a fajta toldozás- foldozást, amellyel a sajóecsegi hidat próbálják alkalmassá tenni a közleke­désire. Célravezetőbb lenne egy teljes átépítés. A híd mellesleg 1945-ben (!) ideig­lenesen épült meg. Ma, ami­kor autóbusz halad át raj­ta, előbb az utasokat leszál­lítják, s miután gyalogosan átértek a túloldalra, folytat­hatják útjukat a járművön. A tanácsülés vitájában ki­lencen mondták el vélemé­nyüket, javaslataikat. Érző­dött, csaknem két és felezel ember vágya: azonos .rang, az agglomerációban, levő többi községgel. Szöveg: Monos Márta Fotók: Csákó Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom