Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

1985. szeptember 7., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9

Miskolci macskakövek

Á Selyemréten

Egyszer már emlékeztettem az öreg MÁV-telepre, meg arra, hogy annak Szin- va-parti szegélye milyen kellemes sétaút volt valaha. Ha a város felől jövet a Hadirokkantak utcáján már elhagytuk a széles Soltész Nagy Kálmán utcát, a mai Kun Béla utcát, amely akkor arról volt nevezetes, hogy a Zsolcai kapu és a Vadnay Károly — ma Vörösmarty — ut- ; ca között betonból készült, a többi részén meg egyszerű makadám borítása volt, s elhagytuk a Szinva partján — mert itt már a Hadirokkantuk utcájának csak egy oldala volt —, a Sarolta utca sarkán a Lute- rán-kocsmát, meg a Gizella utcát, sőt az árnyas Lenke utca torkolatát. Engelhart Feri bácsi, a nagy hírű fuvaros házát, máris bevitt az út a vasúti híd alá, ahol mindenféle bádogalkalmatosságok védték az arra járókat a gőzmoz- donyokból cseoeeő gőztől, víztől, egyébtől. Innen már kedves fasoros út vezetett végig a MAV-t.eleo mellett a Tiszai pályaudvarié Hát ez az út mostanában már kevéssé barátságos, de nem is erről szeretnék újólag szólni, hanem a Szinva túlsó partjáról, amit ma Selyemrét lakótelep néven ismernek.

Nem tudnám megmondani, mikor kapta a nevét, egyáltalán volt-e valami hivatalos névadó azonkívül, hogy a lakótelep építkezésekor már így emlegették, de tudom, honnan ered ez a név, aminek — valljuk be — ma már nincs gyakorlati értelme, s igen kevesen tudhatják, miért is őrzi e település ezt a nevet. A negyvenes évek végéig ez a terület szinte teljesen üres volt. csak a pereme volt beépített. Maga a térség tüzérek gyakorlótere volt, a közeli Baross Gábor utcai kaszárnyából, a mai nagy hivatalház-udvarból jártak ki ide a katonák. A Vay út — ma József Attila utca — felőli oldalán viszont állt a I2-es szám alatt egy kis, legalábbis mai szemmel kicsike textilüzem, a Neményi-féle selyemgyár. Épületét valamikor az ötvenes-hatvanas évek fordulóján, az Éder György utca építésekor bontották le. Nos, ennek a textilüzemnek a friss termékeit hajdanán napsütéses jó időben erre a katonák által ritkán használt térségre teregették ki. Hosszú végekben csillogott a füvön a selyemgyár friss portékája, nem tudom, milyen technológiai célzattal. Ettől lett Selyemrét ez a térség.

Kietlen. barátságtalan vidék volt egyébként. A Szinva bal partján nem volt sétálóhely, de kedve se igen volt arra andalog- ni senkinek. Ahol most az óvoda van, arrafelé hosz- szú. rogyadozó barakképület nyújtózott. Az első világháború idején kolerabarakk volt, majd Horthy- ék idején szegény emberek családjainak nyomorúságos otthona lett évtizedekre. A Selyemrétel kettéosztó Baj- csy-Zsilinszky utca még nem létezett, csak a Baross Gábor utcai végén állt a villanytelepi strand épülete, a mai Augusztus 20. fürdő, jelezve, hogy erre utat terveznek Tisza István nevével — ez csak 1952-ben valósult meg. persze már nem Tisza nevét örökítve —. meg később felépült a ma is látható és funkcionáló katolikus templom. A Vay út felől hosszú udvarok nyúltak be a rétre. Rögtön a Gömöri sorompó mellett volt Kovács Alfonz sírkőfaragó telepe, mellette meg egy rettenetesen hosszú, csupa nyomor udvar, ahol elsősorban fuvaroskocsisok, rakodómunkások laktak rettentő körülmények között, a ma embere számára elképzelhetetlen építményekben. Ez volt a híres és mindmáig emlegetett „dzsumbuj”.

Természetesen, az. aluljáró is csak akkor készült el, amikor megszületett a Bajcsy-Zilinszky út. Korábban a malom udvara egészen a Szinváig ért, a vasúttal együtt az határolta nyugatról a térséget. El volt zárva ez a világ a város belterületétől. A villamos is a Baross utca, Vay út, Zsolcai kapu útvonalon járt, arra ment a kocsiforgalom is, de minek is jött volna erre bármilyen jármű. Akik a parti barakkban éltek, nem jártak villamoson, vagy bérkocsin, az említett „dzsumbuj” lakói sem, s akik a Vay út udvaraiból netán erre vették útjukat, azoknak sem hiányzott a tömegközlekedés. Az itteni gyerekek legfeljebb a szerelvények hátsó ütközőjén kapaszkodva ismerték a villamost, ha éppen virtusból potyázni akartak kicsit. Ahol most az egykori villanytelepi betonke- rités mellett gyalogút vezet az óvoda felől az állomásra, ott fél évszázada is volt csapásszerű út, de azt senki sem választotta párjával szerelmes andalgás- ra.

A Selyemrét ma lüktető életű városnegyed, városunk elsőként elkezdett új települése. Múltjára kevesen emlékeznek, nem is nagyon törődnek vele. Az akaratlan névadó Neményi- család utolsó fia — nyolc- vanegynéhány évesen — néhány éve hunyt el. A gyárra alig-alig emlékszik valaki.

De a Selyemrét él és őrzi a nevét.

(benedek)

Kuzmányi Gusztáv versei

Városszéli reggel

Hajnal van.

Csivitelnek a fecskék a iházunk szemöldökén.

Tüzel a piros muskátli, röldell zsenge sövény.

Hajnal van.

Csurran a .napfény, szomjas tüdőmbe friss levegő, ébred a város, szél cirógatja, lágy szerető.

Hajnal van.

Koccanó patkók jönnek az úton, kanna csörög, pajkos derűvel táncolnak bennem új örömök.

Hajnal van.

Friss falak élén víg kőművesek fütyörésznek, karcsú lábak villannak, szoknyát vetnek a szélnek.

Hajnal van.

Feszül az izmom, új nap ölébe vet ki erőm, harson az utca: katonadal s galamb a tetőn.

Estém

Háztetőnkön megült a hold, az utca árnyak s fények tengere. Utcasarkon papírt rabolt porszagú szél és táncot lejt vele.

Vertvas kapun ásít a ház, vibrál a lépcsők ódon serege.

A lépcsőház némán magáz s léptem tegezve zajt fecseg bele.

ötven lépcső.

Bírd csak te szív, ez is műemlék, holdezüst balkon, az otthon hív.

Ántivilág erjed odakint, ajtóm behajtom.

Tamás letette u táskáját az előszobában, egy órával korábban jött haza a szokottnál. A lakásban csend fogadta. Edit talán éppen vásárol, vagy útban van az óvoda felé. Bepillantott a konyhába, az edények a szárítóra rakva, talán valamit harapni kellene a munka előtt, azután hozzáfog ehhez az ügyhöz. Válóper, az asszony, aki válni akar, külföldi, két gyerekük van, de az anya csak az egyikre tart igényt, a fiúra, azt mondja, neki a lány nem kell. De szabad-e elválasztani a testvéreket, még ha külön- neműek is, az apa viszont mindkettőt vállalná. Arra is hivatkozik, a nagymama is be tudna segíteni a gyermekek nevelésébe. Bonyolult ügy, mormogja magában, lehet, hogy éppen ő az oka a fiatalok szétválásának, hiszen évekig egy fedél alatt laktak, és most is csak néhány lépcsőház választja el őket egymástól.

Szokatlan most ez a csend, Enikő sem motoz a játékaival, az előszobában. Ilyen csendben lehetne igazán jól dolgozni, de addig nem érdemes hozzákezdeni, amíg haza nem jönnek, úgyis kizökkentenék a munkából. Körülnézett, mivel üthetné agyon a legfeljebb félórányi időt. Leviszem a szemetet, gondolta, azzal is előbbre leszek. Felkapta a műanyag vödröt, és a bejárati ajtó felé mozdult, de mielőtt léphetett volna, felcsörgött a telefon. A szemetesvödörrel a kezében visszafordult, megmarkolta a kagylót. Lajoskám, te vagy az, gügyögte egy női hang. Nem, mondta Tamás kimérten, de lehetnék az is. Most az vagy, vagy nem, méltatlankodott a nő. Ha maga fekete hajú, szép és okos, akkor nagyon érdekel, mondta a kagylóba, ugyanis olyan a feleségem. Hülye, válaszolta a nő, és letette a kagylót.

Tehát egy válás, indult el benne az ügy, és mi legyen a gyerekekkel. Kilépett, majd becsapta maga mögött az ajtót. A pincében rothadó gyümölcs és valami nyomasztó penészillat fogadta. Nyilván nem ürítik ki rendesen a kukákat. Most az övébe is'beletapadt a szemét. Hozzá- ütögette a vödrét a nagy tároló konténerhez. Leoltotta a villanyt és visszaindult, és egyszerre nyugtalanság szállta meg. Szabad kezével a zsebéhez kapott, a kulcs nincs a zsebében, valószínűleg a zárban maradt. A fene egye meg, morzsolta szét a szavakat a foga között, most kizártam magam. Néhány lépéssel felért z ajtóig. Valami csodában reménykedett. Hogy Edit közben hazajött, hogy az ajtó mégsem csapódott be, és csak meg Kell lökni, mális feltárul. De hiába n/om- ta lágyabban, majd erőteljesebb lökésekkel az ajtót, a zár nyelve szilárdan őrizte pozícióját.

Most mi lesz, töprenget magában. Nem hallott még ilyen helyzetről. Megvizese- dett hátán az ing. Editnél van kulcs, biztatgatta magát. Rövidesen itt lesznek, és megoldódik ez a hülye helyzet, hogy az ember nem tud bemenni a saját lakásába. Mert belül felejtette a kulcsát, kíHajdu Gábor:

vül pedig nincs kilincs, csak egy gomb, amely tulajdonképpen semmire sem jó, pusztán arra, hogy annak segítségével be lehet csapni az ajtót. Ez tehát ezeknek a házgyári lakásoknak az egyik nagy hibája. Neki legalábbis most ez. Letette a vödröt az ajtó elé, és lebolladozott á lépcsőn. Kiment a feljárati ajtó elé, innen legalább látom őket. Ácsorgott néhány percig, de nem látta Edit és Enikő ismerős alakját. Emberek mentek el mellette közömbösen, talán a másik, vagy a harmadik lépcsőházban laknak, nem tudta. Rémlett, hogy egyiküket-másikukat mintha látta volna már valahol, de ebben sem volt biztos. Ebben a lépcsőházban is harminchárom család lakik, gondolta lehangoltam és talán néggyel, vagy öttel vagyunk köszönő viszonyban. Felemelte az arcát a tízemeletes épület tetejéig, egy léiig nyitott ablakból a szemébe lövellt a fény. Mintha rámdőlne az épület, gondolta, és a mellén érezte a nagy szürke blokkok súlyát.

Üjabb tíz perc múlt el, vagy talán tizenöt. Edit még mindig nem jött. Talán a szomszédnak kellene szólni, vagy a házmesternek, de az három lépcsőházzal odébb lakik, és lehet, hogy nincs is itthon. Újra felbaktatott a lépcsőn, néhányszor megnyomta az ajtó melletti csengőt, de bentről nem jött válasz. Talán egy óra múlva, gondolta lehangoltam most indulnak *haza az emberek a munkahelyükről. kirajzanak az utcára, mint a hangyák, és ki-ki elindul a lakása felé, hogy olt élje tovább az életét, azt a fél napot, ami a munkaidőn kívül van. De ő nem élheti, mert feledékeny volt, szórakozott, figyelmetlen és becsapta az ajtót, a kulcs pedig belül maradt a zárban.

Nyilván Edit nem állja meg szó nélkül, ha addig nem történik valami. Alig várt újabb öt percet, egy ismerős arc bukkant elé, a hóna alatt táska. Ez valahol a negyediken, vagy az ötödiken lakik, gondolta örömmel, bár a nevét nem tudta. Köszöntek egymásnak, majd Tamás elhadarta, mi történt. Egyszer mi is jártunk így, válaszolta a könyvelő-kinézetű. De ugye, nincs bezárva. Nincs, nincs, bizonygatta Tamás, csak becsaptam. Hozok csavarhúzót, indult el a másik a lifthez. A könyvelő-kinézetű rövidesen visz- szatért, közben levetette a kabátját, és melegítőt vett fel. Ha szerencsénk van, makogta, akkor gyorsan meglesz. Tudja, attól függ, milyen erős a zár rugója. Ne- kifeszitette a vékonyka résnek a csavarhúzót, és a nyelére aprókat ütött a franciakulccsal. De vagy a rugó volt túl erős, vagy nem találták el jól a nyelv magasságát, hiába nyomták, az ajtó nem engedett. Hát ez nem megy, mondta a másik lehangoltam és cigarettára gyújtott, hátha támad így egy jó ötlete az embernek.

Közben a bejárat felől lépések hangzottak, egyszerre többen nyomakodtak fölfelé a lépcsőn, köztük a szomszéd is. Bentmaradt a kulcs a zárban, ugye, vélekedett szakértelemmel, s ettől Tamás megértette, ők is jártak már így. A mienk könnyen kipattant, mondta a szomszéd, hiszen akkora a hézag az ajtó meg a tok között, hogy majdnem belefér az ujjam. Letette a táskáját, és megvizsgálta az ajtót. Hát itt nincs akkora hézag. El van fordítva belül a kulcs, Tamáskám? kérdezte a szomszéd, ö eddig csak Török úrnak szólította. Nem tudom, Tibor, vonta meg a vállát Tamás. Nem emlékszem. Csak amikor hazajöttem, és kinyitottam, ösztönösen belülre tettem a kulcsot. így csinál az ember. Mert, ha nincs elfordítva, akkor az enyémmel ki lehet lökni, vélekedett Tibor. Néhány másodpercig babrált, majd abbahagyta. Ez sajnos el van fordítva.

Tamás eddig nem is ügyelt rá, hogy kik vannak mögötte. A dolgozo alak hátát bámulta. Egyszerre csak megszólalt egy ismeretlen hang. Hoztam egy hosszabb csavarhúzót. Két melegítés alak állt mögöttük, nem emlékezett rá, hogy valaha is látta őket. De Török Tibort ismerték. Majd rövidesen egy újabb jött, ő is melegítőben, segítőkészen, és csak a beszédéből következtetett rá, hogy ő is itt lakik a lépcsőházban. Majd nemsokára ott látta a házfelügyelőt is, aki rövidesen elment, majd egy fiatalemberrel tért vissza. Ekkor ért a lépcsőfordulóba Edit is Enikővel. A fiatalembernek rövid ba- juszkája volt, ő is szerszámokat szorongatott a kezében és egy zseblámpát. Arra kell vigyázni, mondta a bajuszos, hogy a borítólemezt ne feszítsék neki a zárnak. Most ő vette birtokba a terepet, a többiek cigarettáztak, és különböző történeteket meséltek. Egyikük lehajolt Enikőhöz és a kezével árnyékfigurákat formált a gyér fényben. Még, mondta a kislány, még, másikat is, többet talán nem tudsz.

Tamás közben a bajuszost figyelte, aki szakértelemmel matatott a záron. Az a baj, mondta az, félig hátrafordulva, hogy nekinyomták a lemezt a zár nyelvének, máskülönben már kipattant volna.

Vég nélküli percek múltak el, Edit szemrehányóan bámulta Tamást, amikor az ajtóból fémes kattanást hallottak, majd azt követve feltárult a fekete névtáblával ellátott bejárat. Hát ennyi volt, mondta a fiatalember, és összeszedegette a szerszámait. Mondtam én, hogy Zoli majd megcsinálja, dörmögött a házfelügyelő. A fiam ugyanis műszerész, és most katona. Tamás körülhordozta a tekintetét a szűk lépcsőházban, hogy szem- revehesse az arcokat. Vagy tízen szorongtak már a falhoz lapulva, különféle szerszámokkal a kezükben. Tamás telisteli volt feszültséggel, de elnevette magát. Másik bezárt ajtóm nincs, mondta, majd sorban kezet fogott mindannyiuk- kal. Amazok is kezet fogtak egymással, az ismerősök ismerősként köszöntek el egymástól, volt, aki a nevét mormogta. legalább utólagos bemutatkozásképpen.

Amikor elmentek, Tamás még egyszer a szomszédja, Török Tibor felé fordult, aki továbbra is az ajtójánál állt. Hát köszönöm neked is, Tiborkám, mondta, és megvárta, hogy a szomszéd egy szervuszt köszönve, bezárja az ajtaját. Ekkor ő is bement a még mindig nyitott ajtón. Rápillantott a zárra, amelyen bizony látszott, a beavatkozás nyoma. Hát ezt valószínűleg ki kell cserélni, gondolta, és amíg becsukta maga mögött az ajtót, arra gondolt, ez a zárban felejtett kulcs most néhány fél óra alatt közelebb hozta egymáshoz és őhozzá is a lépcsőházban élőket, mint az elmúlt öt esztendő, amióta itt laknak. Azután arra gondolt, vajon megismeri-e majd valamennyiüket az utcán is. hogy köszönni tudjanak egymásnak.