Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-29 / 229. szám
1985. szeptember 30., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Fiatalabbak kedvé0 ért álljon itt az alábbi ismertetés: a képen látható hosszúkás valamik a paprikák. Ezek az érdekes növények eleinte zöldek, majd madzagra kötözve, szegre akasztva, eresz alá, tűzfalra illesztve, a napocskától szépen megpirosodnak, miként a mérges ember teszi, ha mostanában paprikát kérnek tőle. Erős lesz ilyenkor a paprika is, mármint a napon megpirosodva és az ügyes emberek kávédarálóba teszik, vagy nagymamától örökölt rézmozsárban kezdik törö- getni, sokat tüsszögve, krá- kogva, köhécselve, szemet lörölgetve és mindenféleléket emlegetve paprikaügyben. Valamikor, azán- tivilágban, úgy 1—2 évvel ezelőtt mindezt a műveletet, mármint a paprika termesztését, felkötözését, szárítását, megőrlését nagyüzemi mód' művelték. A megdarált paprikát aztán ízléses, piros zacskókba rakták, vagy nemzeti színű zsákocskákba, a boltokba vitték, ahol a dolgozó munkája végeztével megvásárolta, hazavitte, meghintette vele a pörköltet, a paprikást, a halászlét, vagy a zsíros kenyeret, vagy bármit, amit enni lehet, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga, művelete volna. Sőt! Ha kifogyott az e célra rendszeresített paprikatar- tó doboz, hát egyszerűen elment a kereskedelmi egységbe, (nem a doboz) és vett. egy újabb csomag paprikát, szintúgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Közben örömmel olvasta, hallotta, hogy a mi magyar paprikánkat mennyire kedvelik külországokban, nézte a tévében, a filmhíradóban Kalocsa, A paprika Szeged környékén a tengernyi paprikát, a házakat is alig ismerhette föl az eresz alá aggatott pirosló füzérektől és tudta, hogy mindez nagyon helyénvaló. A paprika hazánk egyik jelképévé vált, egy sorba emelkedve — egy magasságba — a gulasch- sal, a fokosch-sal, a tschi- kossal. Ráadásul, hogy szőkébb tájékunkról is szóljunk, itt van (volt) az igrici paprika! Mert ez sem kutya, nem biz’ a! Híre, rangja kélt ennek is. Tudott dolog, hogy évszázadokkal korábban a copfos, csim- bókos hajú igricek nem is annyira regös zeneszerszámaikkal, hanem különösen csípős, jó zamatú, saját maguk termesztette, őrölte paprikájukkal járták az országokat, aprócska cserép-, vagy kőedénykével méricskélve a kiváló fűszert. Közben ugye híreket is hallottak, gyűjtögettek a piacokon, a sok nép között, meg nyitott szemmel jártak-keltek, állítólag ezeket a híreket meg jó szívvel hallgatták meg az itthoni, arra illetékesek, szóval rangjuk volt eme paprikásoknak. Mindenekelőtt persze paprikájuk volt. Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban — panaszolta aztán a költő, mert egy időben visszafele kezdett áramolni a paprika. Most is áramlik, bár lassacskán persze és megfontoltan. Losoncról, Újvidékről, Neubrandenburg- ból, Madridból, meg a jó ég tudja honnan nem res- telljük, nem szégyelljük be- hozogatni, becsempészgetni. Hát nem sül ki a szemünk?! Nem, mert itthon szemernyi paprika sincs. Úgyannyira nincs, ahogyan korábban nem volt bors, vagy nemrégiben napraforgóolaj, vagy stb., stb. Másrészt pedig, akinek éppen nem vezet útja Spanyolhonba, hát szá- rítgatja az erkélyén a nyamvadék paprikáit, melyek még csak fonnyadoz- nak, kókadoznak, összetöpörödnek, csak nem pirosodnak. Mi ellenben annál, inkább pirosodunk, vörösö- dünk, egészen a gulaütés határáig jutva, ha paprikára gondolunk. Szerencsére tudjuk: áruellátásunk kiegyensúlyozott és egyre javul. Priska Tibor Együttműködés A Lenin Kohászati Művekben találkoztak a vállalat és Borsod megye számos termelőszövetkezetének vezetői, abból a célból, hogy bővítsék a már korábban meglévő vállalkozási, együttműködési kapcsolatokat, másrészt pedig új területeken keressenek erre lehetőségeket. Dr. Tolnay Lajos, az LKM kereskedelmi igazgatója foglalta össze az eddigi tapasztalatokat. Számos jó példát mondott az együttműködésre, de utalt rá, hogy vannak megszívlelendő tanulságok is. A kohászat szakemberei ismertették, milyen területeken látnak lehetőséget a közös munkára. Ilyenek — többek között — a gépi karbantartási és felújítási munkák, a kohászati háttéripar kiépítése, például segédanyagok gyártásában, mező- gazdasági gépalkatrészek gyártása, forgácsolási munkák kihelyezése, villamos motorok javítása, kohósalak hasznosítása mezőgazdasági célra stb. Számos ajánlat hangzott el a tsz-ek részéről is, mint például szállítási munkák vállalása, mező- gazdasági termékek értékesítése, közös vállalkozások szervezése. Az értekezlet után elkezdődött az egyes szakcsoportok kialakítása, Köztünk szólva Kisebb baráti társaság tagjaként néztem meg a Kék fény elmúlt heti műsorát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság központi ügyeletéről jelentkező adás „sztárja” kétségtelenül a zsebtolvajnő volt, aki, mi tagadás, színesen, érdekesen beszélt szakmája különböző fortélyairól. Még arra is igyekezett megtanítani bennünket, hogy miként védekezzünk társai különböző fogásaival szemben, milyen módszerekkel óvjuk pénztárcánkat az egyik leg- ' ősibb bűnözési módszer gyakorlóitól. Ügy vettem észre, hogy a társaság tagjai ezért szinte már meg is bocsátottak neki- Elhangzott egy megjegyzés: „megérdemli, hogy ellopták a pénzét, minek tette közszemlére az ezreseit . ..” Arról az esetről volt szó, amikor a „zsebeskirálynő” egyetlen mozdulattal elemeit egy nejlonzacskóba tett összeget — negyvenezer forintot. Korábban szintén tapasztalhattam már. hogy a zsebe- seket — más „kollégáikkal” ellentétben — mintha bizonyos elnéző közeg venné körül. Ügyességüket esetenként, időnként megbocsátással honorálja a közvélemény. Mindaddig, amíg valakit egy igazi, tehát nem a filmen, vagy televízióműsorban látott zsebes meg nem szabadít jobb esetben pár száz, rosszabban pedig pár ezer forintjától. Ekkor ugyanis már kézzel foghatóvá, nagyon is zsebbe vágóvá válik a bűncselekmény. A miskolci, Búza téri piacon jóformán naponta megfordulok. Nem egy „nagy jelenetnek” voltam már tanúja, amelynek során az ellopott pénztárca hiányát fedezte fel a pórul járt vásárló, vagy eladó. A legemlékezetesebb történet az volt, amikor egy idős hölgyhöz nemcsak rendőrt kellett hívni, mert füstté vált a pénztárcája, hanem mentőt is, mert a pénztárcában benne volt teljes havi nyugdíja,, s rosszul lett. A miskolci zsebtolvajok kevésbé színes egyéniségek, mint a budapesti „zsebeskirálynő”. Általában csoportosan, — hárman-négyen ösz- szefogva — működnek. A pénzt többnyire egy hölgy emeli ki az áldozat szatyrából, táskájából, egy olyan asszony, akinek a karján többnyire gyermeke is ölt ül. A bukszát azonnal átadja társának, s az szinte köddé válik a tömegben. A hölgy karján a már síró csecsemővel ékes szavakkal bizonygatja ártatlanságát, s szinte felkínálja magát: motozza meg csak bárki, nála nincs a lopott pénz. A trükk a legtöbb esetben beválik, az ellopott pénz ritkán kerül vissza tulajdonosához. Miért részleteztem a miskolci zsebesek nem is any- nyira fortélyos. mint inkább eredményes módszerét? Azért, hogy érzékeltessem: általában más a valóság, és más az, amit a képernyőn látunk. Csütörtökön este, a „zsebeskirá'lynőt” hallgatva valószínűleg kevesen gondoltak arra, hogy esetleg az ő pénzüknek is lába kelhet. Sajnos nemcsak Budapesten, hanem az ország más városaiban is növekszik a zsebtolvajok száma. Nem tétlenkednek, erre a mii bírósági statisztikánk is bízom*-' ték. Ám a bíróság (szerencsére) már korántsem olyan elnéző, mint a televíziónéző. (uclvardy) Szendrő község lakossága fel van háborodva. Egyesek értetlenül állnak a nyár közepén lezajlott eseményékkel szemben, mások szitkozódnak, átkozódnak, és vannak, akikben még maradt némi türelem, megfontoltság, ami nem kevés keserűséggel vegyül. Szerencsére mára már valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ami köszönhető annak is, hogy az ominózus eset óta Szendrőben a közbiztonság nyugodt. De mi is történt? Június 26-án bejelentés érkezett az edelé- nyi rendőrségre, hogy a szendrői katolikus temetőben 74 sírt megrongáltak, meggyaláztak, ledöntötték a síremlékeket, kereszteket, a feszületekről letördelték a korpuszt (Jézus testét), több síremléken összetörték az elhunytak fényképét védő üveglapot és széttépték a fotókat. — Amikor híre ment a faluban, hogy ledöntötték a sok síremléket, nagy kálváriajárás indult a dombra, a temetőbe — mondta Kertész István, akivel a temetőben találkoztunk . . . éppen egy síremléket állított fel több emberrel együtt. — Jöttek a népek, ráborultak a kövekre. igazgatták a virágokat, a sírokat, nem akarom részletezni, de elképzelheti, mi volt itt... Három kisgyermeket kaptak el, de sokan kételkednek, hogy ezeket a mázsán felüli köveket, 6—8 éves fiúk le bírják dönteni. — Rossz a közhangulat a faluban — mondta a sírok között ide-oda bóklászó Vé- csey János népfronttitkár. Nehéz a kedélyeket lecsillapítani, hiszen ezt a bűn- cselekményt sokkal súlyosabbnak tartja mindenki, mintha mondjuk kirámolták volna az ABC-áruházat... Félnek az emberek, azt kérdezik: tegnap a halottak, holnap már az élők? Az edelényi rendőrkapitányság vezetője Belei Imre rendőr alezredes és helyettese Rákay László rendőr őrnagy tájékoztatott a nyomozás eredményéről: június 26- án bejelentés érkezett, hogy ismeretlen tettesek nagyobb mennyiségű síremléket megrongáltak Szendrő községben a katolikus temetőben. Éppen akciót tartottunk és így azonnal utasítottuk a csoport tagjait, hogy menjenek a helyszínre. Megállapítottuk. hogy három gyermekkorú állampolgár az elkövető, akik beismerték tettüket és bűnösségüket. A gyermekek elmondták, hogy az első sírkövet azért döntötték fel, mert az könnyen megmozdult, majd kedvet kaptak a további döntögetéshez. Ha nem sikerült rögtön, mindhárman nekirugaszkodtak és úgy borították le a köveket. „így játszottunk" — mondták. Megjegyzendő, hogy a kápolna mögött sírt ásó felnőttek nem észlelték a garázdálkodást, a sírok meggyalázását. Ez lehetséges, mert a döntések nem jártak zajjal. Nemcsak a sírköveket borították le. hanem ki- húzgálták a fakereszteket és lefeszítették a „Jézuská- kat”, ahogy mondták, vagyis a feszületekről a korpuszokat. Ezeket meg is találtuk egy sírhantba szurkálva. A gyors, azonnali rendőri intézkedés és nyomozás során egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a három gyermek követte el a sírgyalá- zást. Mivel valamennyien 14 év alattiak, a jogszabályok értelmében nem büntethetők, viszont akiknél a körülmények indokolták. azoknál kezdeményeztük az állami gondozásba vételt. Egyébként már korábban is rendszeres volt Szendrőben a köz- biztonság ellenőrzése, rendőrségünk tagjai mindent elkövettek a bűncselekmények megelőzése érdekében. A te- metőgyalázás kirívó eset, érthetően korbácsolta fel a kedélyeket, ám mindemellett tény az is, hogy lényegesen jobb Szendrő község közbiztonsága, mint a korábbi években. Hogy a lakosság nydgalma visszatérjen, a sajnálatos események után sűrűbben rendeltünk el és tartottunk akciókat, melyekbe bevontuk a község politikai és társadalmi vezetését is, valamint önkéntes rendőri csoportot is szerveztünk a cigány lakosság köréből. amely eredményesen tevékenykedik. — Mindezzel együtt valljuk, hogy elsősorban nem rendőri munka a gyermek- nevelés. a község politikai és társadalmi szervezeteinek, valamint az intézményeknek az eddigieknél jobban össze kell fogniuk, hogy megelőzzük az ilyen eseteket. — A 4598 főnyi lakosságból legalább 900 ember hátrányos helyzetű Szendrőben — mondta Bartók Lajos tanácselnök. — Ez elég magas arány. Szeretnénk, ha a magatartásuk. beilleszkedésük javulna a jövőben. Valóban a község valamennyi intézményének össze kell ebben fogni. Ugyanakkor, ha mi a község lakói a rendőrség segítségét is várjuk, nekünk is nyújtanunk kell valamit. Ennek érdekében javítani" fogjuk a rendőrség elhelyezésének tárgyi feltételeit és rövidesen megvalósul a körzeti megbízottak irodájának építése és terveink között szerepel szolgálati lakások építése is. — Természetesen a tanácsnak is többet kell tenni, hogy a faluban élő garázda elemek magatartása megváltozzon. — tette hozzá Doboq Béla tanácselnök-helyettes. Hogy kik is ezek az elemek, felkerestük a faluszéli házak egyikében azt az anyukát, akinek gyermekét állami gondozásba tették. — Hány éves a gyermek? — kérdeztük. — Hát... olyan 7—8 ... de van nekem elég bajom... itt van a nagymama is ... — Ö hány éves? — Ügy ... hogyis ... szóval 70 körüli... — És maga mennyi idős? — Húszon .. .hu ... harminc. Szó esett még köztünk börtönről, gyermeknevelésről, betegségről, pénzről, lopásról, garázdaságról, szitkokról, átkokról .. és az asz- szonv négy gyermekéről, akik már valamennyien állami gondozásban vannak. Majd B. Kiss János esperes kanonok ajtaján kopogtattunk. — A halottak iránti kegyelet a legősibb tiszteletek közé tartozik — mondta az esperes úr. — Ez még a primitív népeknél, majd a primitív vallásosság korában is létezett. A lényege az öntudatra ébredő ember kapcsolata ahhoz, akit nem akar elveszíteni. Innen ered, hogy kalácsot, üveget tettek a sírra, de még napjainkban is láthatunk ilyet a cigányok körében. A tudatos vallásosságban a halottak tisztelete fokozottabb, mert az örök életbe vetett hit és a szeretet motiválja. De aki nem hisz az örökkévalóságban, az is tiszteli a halottakat. Tehát a természetes erkölcsben élő emberek tisztelik a sírokat, a temetőket. Ez a tisztelet az ember emberségéhez tartozik. Akikben ezt az emberséget nem nevelték ki, azokon nekünk — világnézetre. ideológiákra való tekintet nélkül! — segítenünk kell. A halottak' emlékének gyalázása kificamodott emberi magatartás, nem egy-egy népcsoport jellemzője. hanem az elítélendő életvitelé, a huliganizmusé. a hiányzó műveltségé. Ügy gondolom, hogy olyan általános légkört kell kialakítani, amelyben mindenkinek van ereje hatni a társadalomra veszélyes elemekkel szemben. S ebben valameny- nyiünknek felelősségteljes teendője van: a lakótársaktól a hírközlő szervekig, a tanároktól a rendőrségig, az egyháztól a pártig. Nem egyszerű dolog ez. de türelemmel, megértéssel talán továbbjutunk mint adminisztratív eszközökkel. Bár ez utóbbiak jogosságát sem szabad kizárni. * Kavarogtak bennem az érzelmek. A tanácselnök a rendőrség, az analfabéta asz- szony, a község lakói, a temető látványa ... Ültünk a kocsiban és* hosszú-hosszú idő után szólalt meg a népfront titkára: — Igen nagyot hallgattunk ... — és senki nem válaszolt. Szendrei Lőrinc
