Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-18 / 219. szám

1985. szeptember 18., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Merre tart a

A Diósgyőri Gépgyárról az elmúlt esztendőkben kedvező híreket lehetett hallani, hiszen a termelési terveiket sikeresen teljesítették, illetve túlteljesítették, amiből következően tisztes nyereséget is elkönyvelhettek maguknak a gépgyártók. Ám a legjobban menő időszakban sem feledkezhetnek meg a jövő tervezéséről, az elkövetkezendő esztendők feladatainak átgondolásáról. A bölcs előrelátás egyben számvetés is, hiszen a meglevő — a holnap alapjának tekinthető mai — eredmények összegzése is fontos.

Ezt végezték el azon a beszélgetésen, eszmecserén, melyen Kuszmann Károly, a gyár kereskedelmi igazgatója kérte ki kollégái véleményét és gyűjtötte egybe az ötleteket.

Miről is volt szó. mit ösz- szegeztek ?

Végighaladva a gyár vertikumán, az egyes gyáregységek teljesítményeit vizsgálva, arra a következtetésre juthattak, hogy — ha különböző mértékben is —, de valamennyi termelőterületen növekedett a termelékenység, a kibocsájtott termékek volumene, értéke és ennek hatására az elkönyvelhető nyereség is. Természetesen minden kisebb termelőegységnek voltak és vannak gondjai ... és ezekre helyezték a hangsúlyt.

A következő esztendők is biztató lehetőségeket mulatnak a kovácsolt és hengerelt árukra, tehát a piacon nem csökken az érdeklődés eme termékek iránt, így az i'-egység hosszú távon biztosítottnak érezheti magát a gyártmányai iránti keresletben . .., sőt ez a kereslet még nagyobb is. mint ameny- nyil a rendelkezésre álló kapacitással ki tudnak elégíteni.

A teherszállítás az utóbbi időben ismét a vasútra koncentrálódik, tehát a vasúti kerékpárgyártásban is új lehetőségek csillantak meg. ám — mivel a megrendelő országokban az elmúlt években 90 km/óráról 1R0—180 km/órára nőtt a vontatási sebesség — a monoblokk vasúti kerekek iránt érdeklődnek a legtöbben. A kohászattal már többször próbáltak egyeztetni a gépgyárDI6ÉP?

lók, hogy az új piaci igénynek megfelelő terméket gyárthassák, ám az LKM- nek ma nincs pénze a fejlesztő-beruházás kivitelezésére ... Következésképp a testvérvállalatok gondja nép- gazdasági problémává emelkedett, aminek megoldásához kormányszintű döntés szükségeltetne. . . Addig is keresi a lehetőségeket a gépgyár és ezért felfejlesztette a vasúti ütközők új típusainak gyártási lehetőségeit. Mindezek a termékek a C-egységből kerülnek ki. amiről tudni kell, hogy a gépparkja ma már nem elég korszerű, vagyis hamarosan halaszthatatlanná válik ezen a területen is a fejlesztés.

A legkülönbözőbb külföldi konstrukciók az utóbbi években nagymértékben könnyebbé váltak, azáltal, hogy a nehéz öntvényeket, acélokat lemezekkel, műanyagokkal sikerült helyettesíteni. Következésképp megnőtt a kereslet a lemezhajlító és lemezolló-berendezések iránt. Ilyen gépeket a K-egység gyárt a kábelgépekkel egyetemben. A gépgyártás valamennyi területén újabb és újabb lemezollókra, hajlító gépekre van szükség, melyekhez — újabb igényként — manipulátorokat is kérnék a megrendelők. A DIGÉP-nek tehát ezeken az igényeken is el kell gondolkozni, a verseny- képesség megtartása érdekében. Ugyancsak nagymértékű fejlődés zajlott és zajlik le a híradástechnikában, az információ-áramoltató rendszerekben és egyre inkább szorulnak ki a piacról a hagyományos kábelrendszerek és helyüket a mikrovezeté- kek veszik át. Ez egyben azt jelenti, hogy a kábelgépek konstrukciójának is meg kell változni, mert amíg a régi gépek mechanikus részei egy konstrukció kétharmad értékét tették ki, addig az új gépekben az elektromos alkatrészeknek kell elfoglalni ezt az. arányt.

Itt került szóba, hogy sajnálatos módon rendkívül

lassan érik meg egy-egy új konstrukció gyártásának ideje ... indokolatlanul hosszú procedúrán, sokszor bürokratikus útvesztőkön is át kell esnie az új dolognak, mire eljuthatnak a prototípus gyártásáig. Közben meg a piacon nem várakoznak... a késlekedést tapasztaló megrendelő más gyártóhoz lordul.

11a már a gondoknál tartunk, elmondták a gépgyártók azt is, hogy túlságosan gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, mert az alapanyaggyártók nem a kér; minőséget, mennyiséget

gyártják és nem egyszer közelharcot kell vívni a szállítási határidők betartásáért, is. A legnagyobb gondok az öntvényellátásban és a villanymotorok szállításában jelentkeznek már évek óta. Többek között ez nyomta rá bélyegét a szerencsi D-egy- ség munkájára is, ahol a körültekintő, jól szervezett munka ellenére sem tudták mindig pontosan szállítani a szivattyúkat, hiszen azokból hiányoztak az ÉVIG által gyártott villanymotorok.

Ugyancsak jelentős feladatokat kell megoldani a kovácsolt termékek előállításában, hiszen a jelenlegi anyagkihozatal rendkívül alacsony és miközben a világpiacon a kohászatok termékeinek ára zuhan lefelé, itthon áremelési igényt jelentettek be a kohászatok...

A technikai adottságok mellett szó esett a személyi feltételekről is. Meg kellett állapítani, hogy nagymértékben csökkeni a konstrukciós létszám és a meglevő szakembergárda munkáját sem hasznosítják mindenkor optimálisan.

Egészében véve elmondhatták a szakemberek, hogy a jelenlegi termékcsaládok keresettek a piacon, de fejlesztések nélkül a hosszú távú tervezés elképzelhetetlen. A szellemi kapacitást nem szabad szétforgácsolni, minél több területen bővíteni kell az érdekeltségi viszonyokon és valamennyi területen szorosabbra kell vonni a termelés és a kereskedelem kapcsolatát. A jövőről gondolkozva célszerű előtérben tartani a mező- gazdasági és élelmiszeripari gépek, az energiakutató és -kitermelő berendezések és a szállításban, rakodásban alkalmazott konstrukciók gyártását.

Szendrei Lőrinc

Kárba veszett gyümölcs

Félretenném szívesen a nosztalgiát, de az idén nyáron megint eszembe jutott a gyümölcsfákkal teli szomszéd saroktelek: egy négyszáz négyszögölnyi dzsungellé vadult terület. A gazdája évszámra feléje sem nézett, így az eper, megküzdve a gazzal, meghódította a hatalmas fák közeit, a málnából egy gigantikus szogesdról- akadály lett. Ez a kert a nyári szünidők alatt a naponta megismétlődő nagy kalandot jelentette, ami annál is izgalmasabb volt, mert tiltották. Elvileg. Mert a valóságban, ha úgy láttuk, hogy sok gyümölcs vész kárba, akkor nagyanyámban a becsületesség felett győzött a takarékosság, és megengedte, hogy átlopakodjak egy nagy kosárral, s teleszedjem azt például ropogós cseresznyével.

Gyermekkoromból hatalmas befőzésekre emlékszem, s miután akár akartam, akár nem, kuktáskodnom kellett, rámragadt ez a most már sok háziasszony lenézte tudomány, ... és még valami: a takarékosság. Amíg a gyümölcsnek egy porcikája is ép, addig nem szabad kidobni, fel kell használni. Ez kitörölhetetlenül belém rögződött, s mióta önálló lakásom van, nyaranta megha- sonlásra ítél. Hogy miért?

Mert nem tudok annyit eltenni télire, amennyi elég lenne kis családomnak. Persze megkérdezhetnék, hogy egy dolgozó nőnek mikor lenne ilyesmire ideje? Pedig nem erről van szó.

Szeretek kertek között sétálni. Ha már nekem nincs, hát gyönyörködöm a, máséban. És bosszankodom is. Az idén bőséges volt a sárgaba- racktermés, vettem is öt kilót lekvárnak. Vettem volna többet is, de sajnos, az árak . . . Aztán néhány nap múlva meglátogattunk egy rég nem látott rokont, s akkor ránk mosolygott a szerencse. Az úton a kocsiból roskadozó sárgabarackfákat láttunk, s kérdeztük: kié lehet, szívesen vennénk belőle. Abból ugyan nem vesznek — így a válasz —, de talán a szomszédunktól. .. Nos, á szomszéd kertjében két barackfa alatt a föld körös-körül tele volt túlérett, lehullott szemekkel. S a fákon még így is rengeteg gyümölcs. Mondanom sem kell, hogy a kedves öreg szomszéd örömmel ajándékozta nekünk azt a tízkilónyi sárgabarackot, amit leszedtünk. S mi lesz a többivel? — kérdeztük. Nem tudom — így a bizonytalan válasz. Ez történik minden évben, magunknak sok a termés, eladni nincs kinek. Legfeljebb

el lehet ajándékozni valamennyit, de még így is sok a szemétbe kerül.

Szemétbe került hát sok gyönyörű, érett sárgabarack. Kapzsiságomban kedvem lenne megsiratni, hiszen kár minden szemért. Pedig nem is én neveltem, ápoltam a fát, de mégis. Éppúgy sajnálom, mint a sok szemétbe dobott kenyeret, az iskolák mellett elhajigált szalá- mis zsemléket. Magyarország több évtized után eljutott odáig, hogy már jó ideje mindenki elegendő, jó minőségű élelmiszerhez jut. Sokan irigyelnek minket ezért. Én meg közben másokat irigylek. Azokat az országokat, ahol már megtanulták, hogy ha valamiből sok van, az még nem ok a pazarlásra, ahol az élelmiszerek felvásárlását rugalmasan, ésszerűen megszervezték, ahol az üzletben nem tesznek rám lekicsinylő megjegyzést, ha csak két vékony szelet húst akarok vásárolni, ahol a szemét igazából már nem is szemét, hiszen modern eljárással minden összetevőjét újra felhasználják. Bár felvásárlási szervezetünk jobb munkája nyomán egyszer már alaptalan lenne ez az irigységem.

M. É.

Nagyobb felelősséggel

Mialatt a hatalmas szerelőcsarnokba, a megbeszélt találkozóra siettem, azon töprengtem, hogyan is kezdjem majd a beszélgetést Szollil Ferenccel, a BÁÉV gépjavító gyáregységének fiatal főbizalmijával. De mint már annyiszor, a véletlen most is a segítségemre sietett: megtudtam, hogy találkozásunk napján ismét neki szavaztak bizalmat a közel száz főt foglalkoztató gyáregység dolgozói.

Az említett délelőtt ugyancsak programdúsnak bizonyult a 34 éves, miskolci születésű gépszerelőnek, aki 1970-ben, tanulmányai befejeztével helyezkedett el az építőipari vállalatnál. Jó félóra múlva sikerült csak a „randevú".

— Gratulálunk az újbóli megválasztáshoz — kezdtem a beszélgetést, s miután köszönetét mondott, elnézést kért a késésért.

— Az imént fejeződött be az üzemi négyszög ülése, s azt ugye, nem illik csak úgy otthagynia egy szakszervezeti funkcionáriusnak.

— Miről tárgyaltak ezen az ülésen?

— Mast a jövő évi kitüntetési javaslatok összeállításával és a káderutánpótlás lehetőségével foglalkoztunk, sikerült is egyetértésre jutni.

— Ha már az egyetértést említette, ön szerint a gazdasági vezetés milyen mértékben veszi figyelembe a

szakszervezeti főbizalmi véleményét a döntéshozatalnál?

— Kijelenthetem, a gépjavító gyáregység vezetőivel a kapcsolatom jó. Nemcsak a négyszögüléseken, de egyéb fórumokon is egyenlő félként képviselhetem a dolgozók érdekeit.

— Korábban bizalmiként tevékenykedett, most pedig feljebb lépett a „ranglétrán”. Mennyiben különbözik a két funkció egymástól?

— Mint bizalminak, 10—12 ember érdekeit kellett csak képviselnem, elsősorban a bér-, prémium- és üdültetési kérdésekkel foglalkoztam.

Főbizalmiként ez a tevékenység kiszélesedik, már egy egész gyáregység kollektíváját kell képviselnem, s ebből adódóan nagyobb a felelősség is.

— Az utóbbi években pozitív irányban változott a tisztségviselők jog- és hatásköre, hogyan jelentkezik ez az ön munkájában?

— Ennek nyomán a főbizalmi részvétele is hatékonyabbá vált a gazdasági vezetés tevékenységében. Üj például az is, hogy most már a főbizalmi is összehívhatja az üzemi négyszöget, ha úgy ítéli meg, hogy többségi véleményre van szüksége egy- egy döntés meghozatalánál. Korábban erre csak a gazdasági vezető volt hivatott.

— Az elkövetkezendő években mit tart fontosnak a szakszervezeti munka során?

— Jobban szeretnék támaszkodni a bizalmi testületre, a megválasztott tisztségviselőkre. Továbbra is elsődleges kérdés a szociális ellátottság és a bérhelyzet. Ugyancsak fontos és lényeges a politikai oktatás színvonalának emelése — ezen a téren bőven van mit pótolni. Nem lesz tehát könnyű az elkövetkezendő öt év.

(csákó)

Közélet és magánélet egysége

A legutóbbi pártkongresz- szuson elfogadott szervezeti szabályzat kimondja: a párttag mutasson példát a munkában, hivatása teljesítésében és a magánéletben. E példamutatás nem valamiféle rendkívüli követelmény. Nem jelenti azt, hogy a párt a kommunistáktól emberfeletti teljesítményeket, aszké- lizmust, az élet örömeinek tagadását várná el. A párt eszmei, politikai, erkölcsi követelményei reálisak, teljesíthetők, emberre szabottak, akár a társadalmi életre, a munkára, akár a magánéletre vonatkoznak.

Jóllehet, a szocialista erkölcsi felfogás is különbséget tesz a közélet és a magánélet normái között, tartalmában azonban alapvető különbség nincs közöttük. Mindkettőben domináló szerepe van a humanitásnak, a közösségi elvnek és gyakorlatnak. A kommunisták erkölcsi magatartását a közélet és a magánélet egysége kell, hogy jellemezze.

Igaz, hogy a magánélet bonyolult és összetett jelenség, amelynek bizonyos elemei csak az egyénre tartozóak. Többségük azonban összefügg a társadalom, a közélet, a munkahely szféráiban tanúsított magatartásformákkal. Erkölcsi normáink, amelyek a társadalomban, a közéletben, a munkahelyen érvényesülnek, áthatják magánéletünket és fordítva, magánéletünk megnyilvánulásai befolyásolják a társadalomban betöltött szerepünket. A szervezeti szabályzatban is komplexen jelenik meg ez az igény, a párt elvárja a kommunistáktól a példamutatást az élet különböző színterein.

A közélet és magánélet egységének érvényre jutását

A bútorok, és ezen belül a Szék- és Kárpitosipari Vállalat termékei iránt az utóbbi időben csökkent az érdeklődés, ezért a vállalat szakemberei az idén 10 új, az olcsó bútorok kategóriájába tartozó terméket fejlesztettek ki.

Az új üdülő-, gyermek- és kiegészítőbútorok átlagosan

a gyakorlatban olykor téves nézetek, végletes felfogások nehezítik. Egyesek szerint a magánélet és a közélet között nincs különbség, úgy tartják, hogy a kommunisták magánélete közügy. Ez téves álláspont, mert a kommunisták életének is \ annak olyan tényezői, amelyek csak rájuk tartoznak. Mutatkoznak törekvések arra is, hogy a magánélet és közélet ügyeit elszakítsák egymástól. Holott nehezen elképzelhető, hogy valaki jó közéleti ember le- ;í\ en, ha környezetében ösz- szeférhetetlen, szomszédjaival perben, haragban áll.

Az utóbbi időkben — anyagi vagy egyéb okokból — tapasztalható bizonyos befelé- fordulás, visszahúzódás a magánéletben. A magánélettel összefüggő megnyilvánulásokra gyakran készek az ilyenfajta válasszal: semmi közünk hozzá, mert az X. Y. magánügye. Ezt ilyen kategorikusan nem lehet kimondani, mert igenis, a kommunistáknak van közük egymáshoz. A magánélet kisiklásai bizony gyakran válnak közüggyé.

A kommunista közösségeknek különbséget kell tenniük abban, hogy miben illetékesek, miben nem, meddig marad egy megnyilvánulás a magánélet szuverenitásának keretein belül, mikor tartozik a közösségre. Azt is tudni kell, hogy mikor szükséges segíteni vagy beavatkozni az egyén sorsába és mikor okozunk kárt azzal, ha ezt tesszük. A hétköznapi felfogásban a magánélet fogalmát leszűkítik az egyén családi ügyeire, szerelmi életére, intim kapcsolataira, holott szélesebb ez a fogalom. Ide tartozik az életmód, az életvitel, az életstílus, a

15 százalékkal olcsóbbak a hagyományosaknál. Ez úgy vált lehetővé, hogy új formákat kutattak föl, és egyszerűsítették a szerkezeteket, mégpedig oly módon, hogy a változtatásokkal is ugyanolyan jól lehessen használni a bútorokat, mint azelőtt.

szabad idő felhasználásának formái, a baráti és más közvetlen személyes viszonyok.

Fontos tényezője a magánéletnek az is, hogy az ember milyen célokat tűz maga elé, és azokért hogyan küzd, mit tekint értékesnek, az értékeket milyen módon szerzi meg. A kommunisták értékítéletében a valódi értékeknek kell szerepet játszaniuk. Nem tagadjuk az anyagi javak, értékek fontosságát, de azok eszközjel- legűek, s így megszerzésük nem válhat életcéllá. Az igaz, tartalmas emberi élet nemcsak, s főleg nem a pénzben kifejezhető értékek megszerzésére épül, hanem olyan értékekre, amelyeket nem lehet pénzért venni: szeretetek tekintélyt, tiszteletet, tudást és más egyebeket.

Tisztelni olyan embereket tudunk, akik tisztán élnek a közösség előtt, tudásukkal, emberségükkel tekintélyt vívnak ki, segítőkészségük- kel, önzetlenségükkel pedig szeretetek Senki nem válik tiszteletre méltóvá azért, mert gazdag, vagyonos — főleg, ha a vagyon forrása nem a munka, nem a kiemelkedő teljesítmény. Esetleg irigységgel vegyes gyanakvással — jobb esetben — „ügyes embernek” minősítik.

A kommunisták példamutató szerepe abban áll, hogy életük megnyilvánulásában érvényesülnek a párt erkölcsi normái, az emberi együttélés és humanitás írott és íratlan törvényei. Ezért reális és pozitív életcélokat tűznek maguk elé, s ennek megfelelő életmódot folytatnak, életvitelük, életstílusuk is ezt szolgálja. Természetesen a kommunisták is emberek, csakúgy, mint mások, nem hibátlanok, lehetnek gyengéik, tévedéseik, botlásuk. A példamutatásuk abban is áll, hogy küzdenek a hibáik ellen, ha tévednek, helyrehozzák, nem hiszik magukat csalhatatlannak, gyengéiket nem magyarázzák, palástolják, hanem igyekeznek megszabadulni azoktól. A kommunisták életében a szavak és tettek egysége kell, hbgy érvényesüljön. Igaz, hogy többet vár tőlük a párt, a társadalom, mint más állampolgároktól.

Erre a többletfeladatra kommunista eszméiktől, elkötelezettségüktől, meggyőződésüktől vezérelve önként vállalkoztak, amikor a párt soraiba léptek.

Olcsóbb bútorok