Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. szeptember 14., szombat wm I mm wm ■I gazi családban nőjön fel... zelben. A gondozottak, ha szeretetet kapnak, nagyon ragaszkodóak. Egy szép napon Feri beállított Lukácsok lakására: • — Bajban voltak, segítenem kelleti — emlékezik a látogatásra Lukács Barna..— Ferinek a legtermészetesebb volt, hogy hozzám fordult, én meg hirtelen azt sem tudtam. mitévő legyek. Végül is a már ismert megoldást választottuk. remélve, valami úton-módon mégiscsak sikerül lakást szerezni számukra. Tudom, ez manapság korántsem megy olyan egyszerűen. de megpróbáljuk a lehetetlent is. Két olyan ember sorsáról van szó, akik nem ismerik az anyai-apai sze- retetet, nem tudják, mit jelent csalódban felnőni. Fotó: Laczó József — Sajnos, itt mindent zárni kell — magyarázkodik Sáfrány Béla, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgató- helyettese, amint rendre fordul a kulcs a zárakban. Ideiglenes otthon S hogy miért? . . . Mert itt a helyük azoknak az áldatlan családi körülményekkel rendelkező gyerekeknek, akik a légynek sem ártottak, csak hát gondoskodás híján az államra szorulnak. Ám itt a helyük azoknak a fiatalko- rúaknak is, akik már ösz- szeütközésbe kerültek a törvénnyel. Az előbbiek köréből előfordul, hogy a gyámhatóság szakemberei rongyokba bugyoláltan hozzák be, a sürgősséggel beutaltakat, a veszélyeztetett környezetből ki mentetteket. Az utóbbiak viszont rendszerint rendőri felügyelettel, őrizettel érkeznek. Ez a fajta közösség egyébként nagy gondot jelent a Gyivi vezetőinek. A renitenseket el kell különíteni, nehogy az intézmény falain belül újabb veszélyhelyzetet teremtsenek, az abból egyszer már meg- szabadultaknak. — Ez a l'iúk birodalma, ez már itt a lányoké — mutat az igazgatóhelyettes a teremben szorgoskodókrá. — Közöttük van Rita, azaz Horváth Ferencné, a bentlakók egyetlen férjezettje. Jóllehet, itt-tartózkodása csupán átmeneti jellegű. — Intézetünkben négy-ötéves kortól tizennyolc esztendős korukig tartózkodhatnak a lakók. Ritáékkal kivételt tettünk. Nem maradhattak az utcán . . . Ivancsik Rita és férjé, állami gondozásban nőttek fel, mint ahogyan társaik. A fiatalasszony jól ismeri a sa- jóörösi, a sálai és a gönci intézeteket. Szakmát Miskolcon, a 101-es Számú Szemere Bertalan Szakmunkásképző Intézetben tanult. Nyomdászként helyezkedett el ez- > után a miskolci kenyérgyárban. Feri, a férj, a 114-es számú iskolában szerzett szakmát. Ma, bányász a Miskolci Bányaüzemben. Üdülésből szerelem lett — Hol ismerkedtetek meg? — kérdezem az ideiglenes otthonukban, amelyet a betegszobában alakítottak ki részükre. — Üjhután, egy üdülésen — válaszol az ifiasszony. — ■Jó két évvel ezelőtt. Azután Feri gyakran járt hozzám udvarolni. Házasság lett belőle. — Hogy kerültetek az intézetbe? — Albérletben laktam az Avason. Feri csakhamar hozzám költözött, de sokáig nem maradhattunk, mert a háziak közölték velünk, keressünk magunknak más lakást. így is volt. Albérletről albérletre jártunk, de látták, hamarosan jön a gyerek, és seholsem fogadtak be. Ekkor jutott Ferinek eszébe Barna bácsi. Barna bácsi, azaz Lukács Barna, jelenleg a Gyivi igazgatója, aki Ferit tanította. a 114-es számú intéHa megszületik a gyerek Amikor szüleik felől lag- gatózom, Feri így szól: ■— Anyám harmincnyolc évesen halt meg. Egy ideig apám nevelt, hét testvéremmel együtt. Később, 1975- ben állami gondozásba vettek. Nem sokat törődött velem a család, én sem keresem társaságukat. Rita egyébként még rosszabb helyzetben volt. Tizenhat évesen ismerte meg az apját, akit egy barátnőjével keresett fel. Az anyját pedig egyszer látta. Messziről mutatták meg neki . . . Nem jó ezekről beszélni... — Beszéljünk hát másról, az esküvőről. Úgy tudom, itt ,volt a lagzi az intézetben ... — Igen. Nagyon szép volt. Hálásak vagyunk érte. Mindent Barna bácsiéknak köszönhetünk. Ruhát adtak, a lányok szépen felöltöztettek. Némelyikük izgatottabb volt, mint én — mondja sugárzó arccal Rita. — Autóval mentünk a tanácsra. Az esketés után pedig itt volt a „lakoma”. Szép emléke marad az esemény az intézeti gyermekeknek, akiknek jóformán csak képzeletükben élt eddig, milyen lehet egy igazi esküvő?.... így volt ezzel Rita és Feri is. Akik most már tudják, milyen érzés: tartozni valakihez és hamarosan megismerik a szülői felelősség érzését. Rita jó anya, Feri jó apa akar lenni. Hogy megszületendő gyermekük igazi családban nőhessen fel. Ebben kell segíteni őket... Monos Márta Nem szerettem gyer9 mekkoromban, ha nevelőtanárom azzal ébresztett mély álmomból, hogy megrázta ágyamat. Tisztelni kelil az alvó embert! S hogy most fél évszázaddal a gyermekkor emlékei után ismét megrázták ágyamat, 1985. augusztus 15- én, csütörtökön reggel fi óra 13 perckor a Balatonalmádi —Vörösberény Üjhegy 10 186. hrsz. sz. alatti nyaralónkban, tüstént a tettes személyét kerestem. Családom tagjai — legkisebbet kivéve — hozzám hasonlóan éberen figyelték a szokatlan jelenséget. Lég- robbanásra gyanakodtunk, ami gyakori jelenség a Balaton fölött, de most csak rázkódást éreztünk, de hangol nem hallottunk. Átszűrődik a zaj a présház felső szintjéről, ahol a fiatalabb generáció piheni ki fáradalmait, s találgatják a természeti jelenség okát; mintha egy kamion vagy harckocsi ütközött volna neki a 70 centi vastag házfalnak. Tisztul az agya az embernek, lassan tudomásul veszi, hogy hányadika van, milyen nap van, s mennyi, marad még a nyári szabadságból. Ma van Mária menny bemenetelének ünnepe, de bizony a Balaton menti üdülők színes forgatagában ez alig jut eszébe annak a kuvaiti turistának, aki gyermekét hin- táztatta a budatavai strandon. Mit is tudhatna Máriáról, hiszen Mohamed tanain nőtt fel, és még Allah alig növesztette nagyra szakái Iát. Mozog velem az ágy... Ennek fele se tréfa. A fiatalok sápadtan jönnek le a manzárdszobából, és a családi tanács egyetértésre jut abban, hogy bizonyára ez kisebb földrengés volt. Az idő 6 óra 20 perc. Megnyugodnak a kedélyek. A fiatalok fiam javaslatára még „alszanak rá egyet”, mert korai lenne strandra készülődni, bár a nap sugarai bearanyozzák a kenesei félszigetek kontúrjait. Nincs is szebb látvány a Fűzfői-öböl- nél! * Feleségem a friss levegőn marad, én még vjsszafek- szem, és kisebbik unokám, Orsika egyenletes szuszogó- sát figyelem. Öt nem zavarja semmi, nyugodtan alszik; jó a lelkiismerete. Csak minket zökkentett ki a megszokott napirendből ez a szokatlan ébresztő. Feldereng bennem minden korábbi emlék, amit a rezgés hozott az emlékezet felszínére. Édesapám levelezőlapjai között volt egy barna kép a kecskeméti zsiMindenki jól jár r -WWäifWWimWMmWW-,: mm Uj gyár Encsen Nemrégiben foglalkoztunk lapunkban az encsi Zója Termelőszövetkezet korszerű gépműhelyének sorsával. Abban az írásban az utolsó mondat ez volt: „vegye már meg valaki!” Merthogy eladó — most már mondhatjuk —, volt a 25 millió forintba került, 1400 négyzet- méteres üzemcsarnok. Nos, a múlt idő használata napjainkban már indokolt, mert a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár vévőként jelentkezett. így a későbbiekben a budapesti gyár encsi konfekciógyáraként jegyzik majd az üzemcsarnokot az ipari létesítmények listáján. Hogy mikor? Ez az időpont a közeljövő, egészen pontosan 1986. január 1. Ekkorra valósul meg a beruházás, ami mindenképp rekordidőnek számít, még akkor is; ha már kész épület áll rendelkezésre. Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt „tető alá hozni” ezt a foglalkoztatottsági szempontból jelentős, gyártelepítést? Hány encsi, illetve környékbeli embernek biztosít majd munkát a város új gyára? Milyen szak- képzettségű dolgozókra lesz szükség? Mit készítenek majd itt, és milyen gépekkel? Ezekkel (s még más) kérdésekkel kerestük fel az encsi tanácson az illetékeseket, s kértünk választ azokra. Encsről, s környékéről — az országos statisztikák tükrében — magas az ingázók, az innen eljáró dolgozók száma. Huszonöt százalék a munkaképes korúakhoz viszonyítva. A többség Miskolcra, Kazincbarcikára és Leninvárosba jár dolgozni, de többen Budapesten találtak munkát. A miértre a válasz egyszerű: kevés a munkahely a területen. Olyannyira, hogy a környéken számottevő azok száma is, akik szabad munkaerőként szerepelnek a nyilvántartásokban. Az encsi foglalkoztatottsági helyzettel már országos szervek is foglalkoztak. Súlyos gondként nehezedik a városra ennek a felszámolása, de legalábbis mérséklése. Ezt pedig csak új munkahelyek létesítésével, vagyis gyár- és üzemtelepítéssel lehet megszűntetni. Most minden összejött. A gondokkal küszködő termelőszövetkezet is pénzhez jut, és a város is, jól jár. A, beruházáshoz százmillió forint szükségeltetik. Ebből az összegből mintegy huszonötmilliót tesz ki a központi támogatás. A többit a gyár állja. Hogy hamar termelhessen a konfekciógyár, természetesen előfeltétel az is, hogy a szükséges gépek már „kéznél” legyenek. Ez is biztosított,, hiszen a modern, nyugati importból származó berendezések egy része mái' megérkezett Budapestre, s a még hiányzókat folyamatosan — szeptember 30-ig — szállítja a gyártó cég. Ezeket már egyenesen Encsre hozzák, s rövid időn belül beszerelik. Még néhány jellemző adat: évente 400 ezer méter anyagot dolgoznak majd fel. Ä gyár kétmüszakos munkarendben termel január 1-től. s egy műszakban évente 125 ezer darab zakót varrnak össze a már előre leszabott, jó minőségű tiszta gyapjú- szövetből. S ami a leglényegesebb: ötszáz dolgozó leendő munkahelyéről van itt szó, akiket német szakemberek tanítanak be a munkafogásokra, a gépek kezelésére. Ebből kiderül, hogy többnyire betanított munkásokra van szükség. S mivel varrást, konfekciótermékek összeállítását kell végezni, minden bizonnyal a női munkaerő lesz többségben. És ez megint csak jó. mert a környéken a legtöbb szabad munkaerő a nők köréből kerül ki, így foglalkoztatásukkal számottevő javulás mutatható majdan ki a foglalkoztatottsági helyzetet tükröző statisztikákban, a 4f>3 fizikai (betanított) munkás mellett mindössze harmincán végeznek majd különféle szellemi munkát. S hogy a gyár mielőbb „élni kezdjen”, azt elősegítik a szakipari munkákat végző vállalatok is soron kívüli munkavégzéssel (például az ÉMÁSZ, a Posta, a Vízmű stb.). Most már csak a dolgozók jelentkezéséi várják a tanácson . . . Mészáros István megint vége a világnak? — dótemplom íélredőlt kupolájáról. Az ‘ 1911. évi földrengés dokumentuma. Felvillan a Skopjéi állomás romhalmaza, a kísérteties látványt nyújtó órájával, a megbénult mutatókkal. Chile, Olaszország, Kína ... Mikor is voltunk Bukarestben? 1979 júliusában. Csak akkor döbbentünk rá a valóságra, amikor egy félig romos hatemeletes épület mellett parkíroztunk, és megtudtuk, hogy az épület alagsorában, egy bárban lelték halálukat számosán. Igen, itt is földrengés volt. Újabb láncszem ugrik bé a gondolatsorba. Nostradamus jóslatát citálom a Rozsnyói Híradó 1885/2. számából. így hangzott: Ha Jézus Györgykor hal kereszten, Hogy Márk-napjára sírt repesszen, S a mennybe János-nap repül, Akkor az ég s föld összedűl! Nincs mitől félni még a hívőknek sem, mert nagypéntek nem április 23-ára esett, 1886-ban igen, de mégse lett vége a világnak! Aztán ugrok egyet a visz- szaemlékezésben. Próbálom felidézni életem legkritikusabb napját. 1944. október 13. PÉNTEK, déli 12 óra. Szerelvényünk ott vesztegelt a székesfehérvári vasútállomás tolató vágányán. Azzal vigasztaltuk magunkat, ha jönnek a Liberátorok, szórhatják a bombát, nem lesz semmi bajunk, mert alig száz méterre van tőlünk Ka- szap István sírja. Itt nem érhet bennünket baj. De bizony csalatkoznunk kellett, mert a légaknák ott robbantak az állomás fölött, kegyetlen pusztítást okozva, és úgy szétszórtak bennünket, hogy gyalog menekültünk Lepsényig a bombázás után! Alaposan megtáncoltatott bennünket a légnyomás. Tompa, mély robbanásokkal vésődött emlékezetembe a háborús kaland. Még most is hallom a dübörgést, és mintha érezném, hogy mozog velem a föld ... i * Nem érzéki csalódás volt. Eddig jutottam az emlékek íelpergetésében, amikor táncolt velem a présház, recsegett a tető gerendázata, csikorgóit a ?0 centis fal, és bizony hullott le a lambéria, himbálózott a lámpa és a gyertyatartó. Talán 2—3 másodperc telhetett el, míg a határhelyzetben döntésre jutottam. Unokámat takaróstul felkapva ugrottam ki a nyitott ajtón, és még 6—8 másodpercig tanulmányozhattam azt, milyen érzés „házon kívül” átélni a földrengést. '6 óra 29 perckor a csalód valamennyi tagja tisztes távolból figyelte, hogyan bírja ki a vaskos építmény a rengést. A kisebbik unokám nem ébredi föl sem a zörejre. sem a rázkódásra; úgy látszik, a Mercalli-skála szerinti 8-as erősségre sem reagál. Jó mélyen be vannak ágyazva az idegei, mert amikor felébred, a szokás hatalma csak ennyit mondat vele: Kakaót kérek! Néhány perc múlva már együtt vagyunk valamennyien a kertszomszédokkal. Megosztjuk tapasztalatainkat, mert valamennyiünk számára új, félelmetes jelenséggel állunk szemben. Feleségem számára még félelmetesebb volt a látvány; mozgott a ház, és néhány méterről szemlélve, szinte hihetetlennek tűnt, hogy nem omlott össze olyan rázkódás után. Kísérteties volt számára a föld morajlása, dörgése. * Nagyobbik unokánk, Juditka, a hozzánk szegődött cica dédelgetésével oszlatja félelmét. Kristóf, a cica meglehetősen idegesnek tűnik; feleségem lába fején áll, ott keres menedéket félelmében. A mátyásszajkók éktelen verekedést rendeznek a közeli erdő sűrűjében. Bemerészkedünk a rádióért és várjuk a szokatlan jelenség magyarázatát. Egyre türelmetlenebbül. A bizonytalan, késedelmes és kevésbé pontos információk nyugtalanítanak bennünket. Csak találgatunk, hogy hol lehetett az epicentrum. És nyugtalankodunk, mi lehet Borsodban élő szeretteinkkel. Éppen oldódik a feszültség, amikor Kristóf, a cica kerge mozgással futkosni kezd ide-oda, de már látjuk, hogy újra mozog az épület, reng a föld alattunk. A szomszéd présház pincéjének az oldala kemény ropogással dől ki. A cica végül a ház eresz- csatornájában talál menedéket, s ki sem mozdult onnan délig. Az idő 7 óra 30 perc. * A kertszomszédunk beszalad gépkocsival Fűzfőgyártelepre, és beszámol az emeleti lakásban tapasztaltakról. Nem kímélte a rengés a bútorokat, vázákat, az éléstárt sem. A lakótelepiek csodálkoztak azon, hogy fel mert menni emeleti lakásába. Igaz, ő egy alpesi faházban nem azt érezte, mint az emeleten lakók. Táviratoznék haza Borsodba; a vörösberényi postán felveszik a táviratot, de majd délután küldik el Veszprémbe továbbítás céljából a postaautóval, mert nincs összeköttetés a távírdával. Mozgó ABC parkol Almádiban, a benzinkút mellett, mert az élelmiszerboltokban meglehetősen sok munka vár a személyzetre, hogy minden a helyére kerüljön. * Estig csak-csak kialakul a kép, míg végre tisztázódik, hogy a „Berhida-háromszög" területén tartózkodtunk. Valamennyien sátorban és gépkocsikban töltjük az éjszakát. Még a legbátrabb férfiak is lemondanak arról, hogy a házban aludjanak az este 11 órakor érezhető utórengés után. * A természeti katasztrófa fokozta bennünk az egymás iránti felelősség tudatát. Azóta harminc nap telt el. A természeti csapás sújtotta terület lakossága az együttérzésen túl bizonyára elfogadja azoknak a segítségét, akik alatt nem rengett a föld: Nemesik Pál
